SRY MODELLEZŐ KÖNYVTÁR


Repülőmodellezés

Haladók Számára

 

Általános Iskolai Szakköri Füzetek

Tankönyvkiadó Budapest 1950

 

Írta és rajzolta

Winkler László

A Magyar Repülő Szövetség modellező oktatója

Módszeres útmutatás a repülő-modellező szakköri füzethez

 

  Amint már a bevezetőben elmondtuk, ez a szakköri füzet azoknak a repülő-modellező szakköröknek készül, amelyek már megépítették a legegyszerűbb kezdő modelleket és kísérleti eszközöket. A repülő-modellezés oktatásánál a gyakorlati munkát mindig kapcsoljuk össze az elméleti tudnivalókkal. Füzetünkben az egy év alatti, 50 szakköri foglalkozásra 3 modell megépítését irányoztuk elő. Ebből a „Pajtás” megépítését, és a vele kapcsolatos elméleti tudás elsajátítására 15 foglalkozást állítottunk be. A „Cinege III.” modellt az elméleti tudnivalók elsajátítása mellett 25 foglalkozás alatt készítjük el. Végül a motoros modellezés bemutatására, és így a továbbfejlődés és az érdeklődés felkeltésére 10 foglalkozáson egy kis gumimotoros modellt, a „Lurkó”-t építjük meg.

  Ajánlatos a szakköri foglalkozást az elméleti kérdések megbeszélésével kezdeni, majd a soron következő gyakorlati munkát vázolni. Ennek a megbeszélésnek az időtartama azonban semmi esetre sem legyen 30 percnél hosszabb.

  A következő 1-1½ órában bonyolítsuk le a gyakorlati munkát. Ennek keretében mutassunk rá mindig az elméletben tanultak gyakorlati alkalmazására. A gyakorlati munka idejét szükségszerűen meghosszabbíthatjuk egy kissé akkor, ha az aznapi foglalkozásra előírt építési feladatot nem tudnók elvégezni.

   A szakköri munka befejezése előtt aktivizáljuk még a szakkör tagjait 5-10 perces kiselőadások megtartásával és megvitatásával is. Ezt a szakkör tagjai felváltva tartják a repülő-modellezés és a repülés egy-egy időszerű kérdéséről. Szakköri füzetünkben iránymutatásul több foglalkozáshoz beállítottunk egy-egy kiselőadás témát. Akár minden foglalkozás végére beállítunk egy kiselőadást vagy egyes kérdések felett való vitát.

   Fontos, hogy minden foglalkozás végén megbíráljuk minden egyes pajtás munkáját, kijavítsuk a hibáit és útmutatást adjunk a további munka jobb elvégzésére.

  A szakkörök anyagellátását a Magyar Repülő Szövetség modellező osztálya végzi (Budapest, V., Sztálin-tér 14.), ezért a szakkörök megalakulását, és az anyagellátással kapcsolatos problémákat ide mindig be kell jelenteni.

   A szakkörök az MRSZ-től megkapják a kiselőadások teljes anyagát. Ezt azonban ne felolvasás formájában közöljék a vállalkozó pajtások, hanem saját szavaikkal adják elő és utána vitassák meg.

  Segítséget ad még ezekhez a „Repülés” és az „Élet és Tudomány” c. folyóirat is.

 

Előző rész

Következő rész

Vissza a tartalomjegyzékhez

 

♣ Archiválta SRY 2006 május 26. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2006