Eredeti megjelent:
Modellezés
1975. 12. szám 5. old. és tervrajzmelléklet.
Szvacsek Ferenc
A/2-es startkampó
Ma már elengedhetetlen követelmény, hogy az A/2-es versenyzők korlátlan, ideig tudják vontatni gépüket. Ezt köröztetéssel érjük el. A sokféle körözési módszer közül most az általam használt legújabb megoldást ismertetem. (A régebben alkalmazott startkampót át kellett alakítani, mert egy teljesen önzáró szerkezet volt, és zsinórszakadás esetén nem oldott.) (Lásd tervrajzmellékletet.) A startkampót Ø2,5 mm lágy acélhuzalból készítjük el a rajzon megadott méretre. A felső végébe egy kis beszúrást készítünk az oldalkormányhuzal részére (e célra a legjobb az ún. perlon), amit kötés után még ragasztóval is biztosítunk. A másik végét pedig ellapítjuk, mivel ide kell egy Ø1,5 mm-es furat, amibe az 1 mm Ø csap foglal helyet, amely biztosítja, hogy a startkarika laza zsinór (körözés) esetén ne akadjon le.
A startkampóházat forgácsolással készítjük, melybe a menet, a rugóerő állítására szolgái. A rugót a mellékelt rajz alapján készítjük e1 0,8. mm-es acélhuzalból, lényeges mérete, hogy csak 2 kg húzóerőnél zsugorodjon. Minél nagyobb erőre állítjuk be, annál jobb lesz a kilövés, ennek persze a szárny szilárdsága határt szab.
A startkampóházra forrasztanunk kell egy 90°-ban meghajlított, 1 mm Ø belső méretű csövet, ebbe vezetjük a perlonhuzalt az oldalkormányhoz. Lényeges méret a huzal kivezetése a forgásponttól. A cső két végén gondosan képezzük ki (sorjázzuk), hogy a perlon szakadását elkerüljük. A biztosítócsap 1 mm Ø acélhuzal, melynek a forgáspontja egy magasságban van a startkampóéval. A hosszát akkor méreteztük megfelelően, ha a startkampó alsó helyzeténél ki tud akadni a biztosítócsap a furatból, s így lehetővé vá1ik a leoldás. (Célszerű összeállításkor kialakítani a megfelelő hosszméretét.)
Az elkészült
startkampót pár csepp olajjal lássuk el beszerelés előtt. Ajánlatos a mechanizmust
kiszerelhetőre készíteni.
A startkampó működése egyszerű, amíg modellünket 2 kg-nál kisebb erővel húzzuk a rugó nem mozdul, ezért a gép egyenesen halad (követi a gazdát) lásd 1. ábra.
Ha a modell fej fölött van és meglazítjuk a felhúzózsinórt, a startkampó hátrahajlik (2-es ábra), ezáltal belép az oldalkormány, és a modell körözésbe megy át. Ebben a helyzetben az oldalkormány jobban belép, mint vitorlázáskor és emiatt a gép szűkebb körön (fej fölött) fordul meg. (Az oldalkormány szűkítését a következő részben ismertetem.) Vigyáznunk kell a szűkítés mértékével, nehogy a zsinóron bedugózzon a gép.
Kilövés, illetve leoldáskor a modellt be kell gyorsítani. Annak ellenére, hogy a startkampó ilyenkor elöl van, az oldalkormány mégis belép, mert a húzóerő meghaladta a rugó erejét, s a startkampó lefelé mozdulva, meglazít ja az oldalkormányt mozgató huzalt, továbbá a biztosítócsap is kibiztosított és hátrahajlott (3-as ábra), szabad utat adva a felhúzózsinór végén levő karikának.
Leoldáskor az oldalkormány belépésére a jó kilövés miatt van szükség. A modell még zsinóron elindul egy körpályán, melyet leoldás után is igyekszik megtartani a tehetetlensége következtében, emiatt „felszaladás" után sem pumpál be, illetve szépen ráfordul magasságnyeréssel. A leoldás pillanatától mérve kb. 1-1,5 mp múlva kell megszűnni az oldalkormány-szűkítésnek (ennek a feladatnak az időzítőóra tesz eleget, melyet szintén bemutatok), ha ez több, a modell dugóba esik. Erre a megoldásra is a jó kilövés érdekében van szükség. Miután letelt a 1,5 mp a modell normál körön folytatja a repülést (4-es ábra). `
E startkampó eredményes használata csak sok-sok repítés és gondos beállítás után érhető el.
Szvacsek Ferenc
♣ Archiválta SRY 2008 december
12. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft
Word ♣ SRY MODELL 2008