---

---

Eredeti megjelent:

Modellezés

1992. II.szám 20. old.

Műrepülés vitorlázó modellekkel

Olvasóink már többször is találkozhattak lapunkban a német FMT cikkeivel. Ezúttal L. Bily vitorlázó műrepüléssel foglalkozó, érdekes írásából közlünk részleteket.

Ezzel a sporttal ott érdemes foglalkozni, ahol megfelelő lejtők állnak rendelkezésre. Ebben az esetben csak saját kitartásunktól és az akku kapacitásától függ, hogy mennyi ideig maradhat gépünk a levegőben. Így viszonylag a közelünkben repülhet, ami lehetővé teszi, hogy könnyebben ellenőrizzük reakcióit. A műrepüléshez a kinetikai energiát a repülőmodell helyzeti energiája szolgáltatja. A felületi terhelés az átlagosnál nagyobb, 50-70 g/dm² is lehet. Nem különösebben elegáns megoldás a modellt ólommal kitölteni, sokkal előnyösebb, ha a súlyt hasznos módon alkalmazzuk, például a vázszerkezet megerősítésére, vagy az RC berendezésben (nagyobb akku, erős szervók stb.)

A szélsőséges műrepülő helyzetekben a modellnek különféle igénybevételeket kell elviselnie. Ezt a megfelelően kialakított szárny és a főtartó teszi lehetővé. Van azonban egy olyan veszély, amit a legerősebb repülőgép sem bír ki. Ez a kormányok beremegése, ami az egész hordfelületre illetve törzsre átterjedhet és a gépet a levegőben darabokra törheti. Ezek a veszélyek kiküszöbölhetők, ha a megelőző intézkedéseket már a gép építésekor megtesszük. A masszív vázszerkezet, a pontos kormánycsapágyazás, éppen olyan fontos, mint a merev, stabil szárnyfelületek, amelyeknek nem szabad be- vagy kihajlaniuk. Amennyiben acélhuzalt használunk bowdennek, úgy a műanyagcsöveknek, amelyekben ezek futnak, szűk illesztésűeknek kell lenniük, és egy kb 10 x 10 mm-es balsarúdon lehetőleg teljes hosszukban rögzíteni kell őket. Ez megakadályozza a kormányrudazat belengését. A csatlakozásokhoz használjunk gömbcsuklókat. A szervók erősek kell legyenek, tehát ne építsünk be "szupermini" szervókat. Mindezt nagyon masszívan rögzíteni kell, hogy a kormány holtjátéka minimális maradjon.

A modell helyzeti energiáját csak akkor lehet kis veszteséggel kinetikai energiává alakítani, ha kicsi a légellenállása. Ez általában keskeny törzset, kifogástalan felületet és a mozgórészek pontos, résmentes illeszkedését követeli. A törzset robosztusra kell tervezni, szilárd szárnycsatlakozással és nagyra méretezett kormányokkal.

Az ilyen vitorlázókkal a műrepülés sok örömet és jó szórakozást jelent, mégis a legtöbb modellező valamivel többet, jobbat és mindenekelőtt élethűbbet kíván. Ezen a téren bizonyos - aerodinamikának ellentmondó -, tényeket el kell fogadnunk. Ilyen a pilótafülke, a túl nagy törzs, a futómű stb. - csupa olyan dolog, amelyeket átveszünk a nagy repülőgépektől, anélkül, hogy ezekre szükségünk lenne. Nincsen semmi értelme annak, hogy olyan gépekkel próbáljunk műrepülő figurákat repülni, amelyeket eredeti nagyságukban sem erre terveztek. Ezért jobb mindjárt olyan típust választani, amely a légi akrobatikára is képes. Ilyen nagy gépek pl. a Pilatus B4 különböző variációi, az Aero Twin, az ASK 21, a Mű 28, a Lo 100 és a Salto. Ezek azonban már tapasztalt pilóták kezébe és jól "hordozó" lejtőkre valók.

A repülést a berepítés előzi meg, a súlypont pontos beállításával. Ezt a szükséges trimmelés után végezzük el. Vegyünk most egy példát: mintegy 50-100 méter magasságban a modellt "megnyomjuk" maximum 45°-os szögben. Amint felveszi ezt az irányt, elengedjük a magassági kormánybotot és megfigyeljük a gép reakcióját. (Ezt a kísérletet többször megismételjük, még oldalszélben is.) A gép három lehetséges röppályán haladhat (lásd az ábrát):

A: A modell fejnehéz, túl nagy állásszöggel repül.

B: A súlypont jó helyen van.

C: A modell farnehéz, ezáltal túlérzékeny és bizonyos repülési körülmények között nem uralható.

Csak akkor van értelme a kormánykitérés beszabályozásának, ha pontosan megállapítottuk a súlypont helyét.(Itt ajánljuk Olvasóink figyelmébe legutóbbi számunk Lapszemle rovatában megjelent "Súlypontszámítás a repülőmodellezésben" c. cikket.) (az archiváló megjegyzése: itt található a hivatkozott iírás)

A tréning során, kezdetben olyan figurákat repüljünk, melyekhez nem szükséges túl nagy indulási sebesség. Amikor az alapfigurákat már jól uraljuk, akkor gondoljunk csak ezeknek kombinálására. Hozzá kell szoknunk a repülendő figurák fajtájának valamint nagyságának megfelelő rárepülési sebességekhez. Aki jól koncentrálva repít és idejében korrigálja a nemkívánatos helyzeteket, az kisebb kormánykitérésekkel dolgozhat. Ezek nem látványos dolgok, de alkalmazásukkal takarékoskodhatunk modellünk kinetikai energiájával.

A kormányt itt engedjük el. Egy vitorlázómodell viselkedése a haladási irány felvétele után.

A helyesen besúlyozott és betrimmelt modellnek a B kanyart kell követnie. A B kanyarnak nagyon

laposnak kell lennie; a modell tehát folytatja a dőlt pályát, így a felrántás csak később és nagyon gyengén következik be.

(Kép és szöveg az FMT nyomán)

_{♣ Archiválta SRY 2005 július 12. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2005}