tibu írta:
Batali, javaslom, hogy egyeztess Sry mesterrel, hogy biztosítson egy állandó helyet a táblázatnak. Mindig a teljes tábla szerepeltetése a fórumban sok helyet foglal, és zavaró. Elég lenne a hivatkozást megadni, ahogy az összevont amatőr táblázatnál. De ha neked megfelel, ott is jelezhetjük egy külön oszloppal, hogy ki jelenetkezett fixen RG-65-be. Most mindenkit belelöltem aki szóba jöhet, ezt hamarosan látni is fogjátok.
Üdv,
A külön oszlop volna a jó.
A modell hajók építését és használatát eddig sem és ezután sem akarja senki korlátok közé szorítani. Nyilvánvaló, hogy mindenki olyan hajót épít amilyet csak akar. Kicsit, nagyot, egy vagy akár több törzsűt és persze több árbocost is. Otthon családi, baráti körben - ha egyáltalán alkotnak szabályokat - akár a bal-csapásos, szélfelöli hajónak is lehet elsőbbsége.
Egy versenynél már persze más a helyzet. Ott meg kell felelni a verseny előírásainak. Amennyiben megfelel a hajó és a hajósa a feltételeknek indulhat.
Az egyik feltétel a vitorlaszám. Azonosítani kell ugyanis a hajókat a verseny alatt.
A cél mindenképpen az, hogy minél többen tudjanak egy versenyen indulni. Ezért az a szerencsés megoldás, hogy a vélhetően egy futamon induló,
hasonló paraméterekkel rendelkező hajók vitorlaszámai ne ütközzenek. Aki, egy Csibor TT65-el indulna, de 1,5méteres árbocot kíván használni az természetesen együtt fog startolni az RG65 előírásainak megfelelő hajóval és az abszolút sorrend alapján határozzák meg a helyezését. Az RG65-ös hajó is indul az abszolút helyezésért DE ez a hajó az RG65 díjért is indulhat.
Ez, és csak is ez indokolja, hogy az RG65-Hu osztály vitorlaszámai ne ütközzenek az osztályon kívüli hajók vitorlaszámaival. Az, hogy valaki megállapodás alapján, számot cserél egy másik modellezővel annak semmi akadálya. Jelezni kell az adminisztráció felé és kész.
Az F5-E, M, 10R továbbá az MicroMagic osztályok számai külön futnak, mert ezeket az azonosítókat a saját szabályaik szerint adják ki.
