Mindenekelőtt nagyon hálás vagyok az RG65-Hu nevében
Belo felajánlásának, miszerint a helyezettek is díjazva lesznek
Úgy tűnik a legnagyobb félelem azzal van kapcsolatban, hogy majd "profik" a "szuper" hajókkal majd jól elhúznak a mezőnytől.
Ki is, hát az an agyon gazdag "profi"?
Talán a Forrai Pista bácsi aki saját maga készíti nem csak a hajóját, hanem a sablont is a vitorlát is, szinte mindent.
Talán a Tibu, aki bár a hajó héját és fedélzetét vásárolta, de itt a fórumon publikálta ahogy fúrta, faragta ragasztotta. Mindezt úgy, hogy semmit amit kitalált nem titkolta el, közzétette.
Talán, én (batali) aki SRY - laza láblogatását cserélve az éjszakákba nyúló szerkesztésekkel- dokumenztációja alapján építettem és itt dokumentáltam, a hajóm elkészítését?
Talán Skeleton, aki átszerkesztette ívelt hajófeneküre ezt a dokumentációt és már a sokadik Csiborját építi?
Talán Feco1 aki már régóta készít üvegszálas lapokból hajót?
Talán JJ, a fóliás deckjével?
Talán az MM hajósok is rögtön profik voltak? ......Ott fel sem merült ez a kérdés. (úgy tudom)
A "profi RG65-ös" és az "amatör RG65-ös" között
csak a vitorlázással töltött idő ami megkülönböztet!
Akkor válasszuk ki hány órát tölthetett csak a vizen az aki még amatör ?
Indulásként persze elfogadom, hogy amolyan kedvcsinálóként legyen megkülönböztetés. De nem győzőm eléggé hangsúlyozni sehol a világon ezt nem alkalmazzák.
Az anyaghasználatot esetleg Gyula felvetése alapján lehet korlátozni.... de ez is csak a fejlődés korlátja lesz. Az üvegszálas hajótest nem jelent szinte semmilyen előnyt egy jól elkészített balsa építésüvel szemben. A technológiát pedig vétek lenne szabályozni.
Egy túraversenyen nem olyan lényeges a taktika, stratégia, szabályismeret. Menni kell és kész. Közben ellesni mások, hogy tették jobbá a hajójukat, megkérdezni mi az ami rossz a sajáton. Alapvető hibák vannak az otthon hozzáértés nélkül készitett vitorlázatoknál. Amennyiben mindenki csak otthon hajózgat ez nem derül ki. Csakis ilyen közös hajózásokkal.
A klubok beszervezése nem volt kunszt. Azok akik már régebben modell vitorláznak, úgy szeretik ezt a hobbyt vagy sportot, hogy aki csak teheti minden! kategóriában indulnak. (MM, F5-E, IOM, F5-M,, F5-10R)
Egy szó minint száz.....el kell indulni és akkor az "amatör" is "profi" lesz!