Sziasztok!
Szerettem volna ide betenni egy képet, de nem tudom hogy kell. Próbálom kiokoskodni, de addig is el kell mondanom, hogy ma (4 nap után) rájöttem, milyen pofon egyszerű a kenu evezés gépi utánzása, úgyhogy gályák ide, vagy oda, mégis a thérai hajónál maradok. Kicsit bosszant, mert olyan jól kitaláltam azt is, hogyan lehet elfordítani vízszintesbe az evezőket, amikor víz fölött vannak, meg minden, de most feldobott, hogy sikerült leutánoznom a kenuzást, és még egyszerűbb is, mint a gálya!!
Egyébként találtam egy makettet egy thérai hajóról, de annyira kicsi a felbontása, hogy nem igazán használható. Az biztos, hogy a készítője félreértett egy lényeges dolgot. Ha a freskókat megnézzük, azokon a hajókon, amik evezőkkel "mennek", hátul, a "kapitányi budi (ikrion)" mögött a taton látható egy batyu. Azon az egy hajón viszont, ami vitorlával megy, nincs batyu. Valószínű tehát, hogy ez a batyu a vitorla. A maketten azonban egy kreatív oroszlán figura látszik, ami a tat teteje felé kapaszkodik, bár ezt az ellenség nem igen láthatta, tehát elrettentő szerepe nem nagyon volt. Az ellenséget különben is előlről illik elrettenteni... Egyébként minden más szépen rajta van, még az a fura bot is, ami az "ikrionból" áll ki, de például az oldalán nincsenek állatfigurák, márpedig a freskón a két legfontosabb hajón vannak, az egyiken madarak(!), a másikon oroszlánok.
Szóval csak azért zavartalak, mert bár az eredeti koncepcióm egyelőre újabb szunyókálásra kényszerül, viszont az új most teljes gőzzel halad, hiszen ilyen még nem volt. Azért csak küldjetek linkeket a kenu hajtásról (makettnél), mert tanulni mindenből lehet. Én meg megpróbálok valahogy képet feltenni, hogy lássátok, milyen pofon egyszerű.
Üdv Laci[/img]
|