Kedves Zsolt, és persze Mindenki más
Megírtam a saját elképzelésemet, amit most itt közlök.
Bármilyen hozzáfűzni valód, vagy másnak van, írjátok hozzá, és majd úgy küldöm el a rendezvény szervezőnek.
Tolóhajó kedvelők baráti köre.
Ez egy on-line közösség, aminek tagjai az ország legkülönfélébb helyeiről álltak össze.
Surman Zsolt modellező internetes oldalán közölt, kezdőknek és haladóknak egyaránt örömet és sikert hozó tolóhajó modellje, volt a kiinduló alap.
Ez egy nagyon részletesen dokumentált, és műszaki rajzokkal ellátott modell, amit bárki, modellezői tapasztalatok nélkül is el tud készíteni, viszonylag kevés költséggel.
A sikerre, a legjobb bizonyíték, hogy azóta, több versenyen is indultak vele a készítői.
Mi, a honlaphoz tartozó fórumon ismerkedtünk meg egymással, s mivel mindannyian sokat foglalkoztunk ennek a hajónak elkészítésével, kialakult egy baráti közösség, amiből az elnevezés is származik.
Tagságunk, nem csak hajómodellezőkből áll.
Vannak kifejezetten repülőgép kedvelők, sőt, olyan is akad, aki kifejezetten sárkányokat készít, és reptet.
Célunk, az örömhajózáson túl, a gyerekekkel való foglalkozás, és a modellezés megismertetése, megkedveltetése.
A modellezésnek, nem csak nagyon drága ágai vannak, vannak szinte fillérekből elkészíthető modellek is, amik elkészítése épp oly öröm, mint egy több tízezer forintos csodáé.
Mi első sorban, gőzgépekkel, és a Magyar Gőzhajó modellezés felélesztésével foglalkozunk, ezért is hozunk magunkkal működő gőzgépet is, bemutatni.
Üdv Manópapa