Ennyi volt a szárny. A gép törzsével és a vezérsíkok építésével folytattam.
Sablon felrajzolása az epp-re.

A belső felépítés. Igazából kihagytam a nagy egybe tömör blokkot. Amit muszáj volt csak azt tettem bele. Ahová kerül a tűzfal csak ez egy tömör . Ez előzőknek mindegyiknek az volt a problémájuk, hogy nem szellőzött az elektronika. Motor is füstölt el és egy-két aksi meg puffadt benne. No most nincs már ilyen gond. Kapott külön légbeömlőt is meg a hely is akkor a benne, hogy még a szerszámok is beleférnek.


A vezérsíkok belépőre kaptak egy-egy színlapot is. Az előzőeknek mindig lerongyolódott a belépőjük e függőleges mindig letört. Ezeket most remélem sikerült száműznöm. A vízszintes még hétül is kapott szenet. Ahol a zsanér van. Így meglehetősen erősnek tűnik. Legalábbis a lapgépeknél bevált. A függőleges egy kicsit be is lett süllyesztve.

Itt meg már a végtermék. A futó maradt a régi. A még a legelső Baby-ből van meg. Még a bekötést biztosító rétegelt lemez is. Egyedül a kerekek lettek kicserélve.


A tűzfal is beljebb került. Így a motor hűtése is megoldva.

Itt meg már benne az elektronika. Nincs túlzásba víve. Pici vevő, 4,4g szervók. Motor 28g csengő moci, szabi 18A zenélős Himodel.



A berepülés is megtörtén, és ugyan olyan jó mint az elődje. Sőt legalább 30g-al könnyebb így még tovább repül. Aksik 800 v 1300 3s lipo. Nem érzek különbséget csak a repidő nyúlik a nagyobb aksival. Az elektronika is meghálálta a szellőzést. Semmi jelentős melegedés....
ÉS a flotta, mert másnak is tetszik. Így rögtön kettő épült. A tesó ma lesz megrepítve.

Folyt köv........