Az elmúlt évek során elég sok gépről tudomásomra jutott hogy experimental tervrajzot lehet róla beszerezni neten keresztül, de ezekkel kapcsolatban nem éreztem olyan nagy késztetést. Két kivétel van talán, egyik a nagy kedvencem a PO-2 de erről nincs tervrajz, a másik a bi-baby.
Viszont egyiknek sincs magyar vonatkozása az L-2 vel ellentétben.
Ez egy nagyon szép gépecske, amihez hosszú ideje érzelmi szálak fűznek.
Még kölyök koromban sok képet láttam róla (nagyapám repülőmániás mérnökember volt) és sok mesét is hallottam Persze ezek jó eséllyel légből kapottak voltak, és csak arra szolgáltak hogy aerobacilus-fertőzést kapjak.
Szükségtelen volt, mert a baci születésemkor belém jutott valami ismeretlen módon, és harcolni se tudok (és nem is akarok) ellene.
Tüneteim egyre súlyosabbak, a gyógymód pedig egyre költségesebb és veszélyesebb is a "kór" súlyosbodásával.
Néhanapján sikerül valamilyen repülő eszközt az ülőszervem alá szervezni, és onnan kezdve a következő alkalomig minden gondolatom arról szól, hogyan juthatok levegőbe minél hamarabb.