Üdv. Mindenkinek!
Mivel mostanában kora reggel megyek és késő este jövök (és ez minimum 10 napig még így lesz) nagyon keveset foglalkozom gyakorlati modellezéssel, de azért a sok autóban töltött időt sem kéne veszni hagyni, így ezen a kikötő prodzsekten gondolkodom folyamatosan.
Eredetileg valóban egy kikötői vasutat szerettem volna. Láttam egy régi fotót a Fiumei régi kereskedelmi kikötőről, sok szép hajóval, vitorlásokkal, kis gőzösökkel vegyesen, árúkupacokkal,bódékkal melósokkal és a mólón araszoló kis gőzmozdonnyal, ami mögött volt mindenféle rakomány, amit el lehet képzelni, és úgy "furakodott" a sok ember és árú között mint a kínai piacon a kiskocsiját árúval tologató kínai. Szóval ez az egész hangulat, meg életkép nagyon tetszett és ezt szerettem volna vissza-adni a saját kikötőmben(pontosabban mindannyiunk kikötőjében, hiszen ez a verseny része, és mindenki "használja")
Utánnanéztem a dolgoknak és a megfelelő választás az LGB vasút lett volna, az minden szempontból megfelelt volna az igényeknek, de az árcimke megtorpedózta az egész álmot. Ha valaki utánnanéz az LGB áraknak ugyanúgy infarktust fog kapni mint én. Pedig olyan szép elképzelés volt
Na de ha már kiagyaltam egyszer valamit, akkor nem arról híresültem el, hogy egykönnyen feladnám. És hosszas nézelődés, keresgélés után találtam egy fotót az INDÓHÁZ magazinban egy szenelőről, amit 500 mm-es keskeny-nyomtávú síneken futó csillék szolgáltak ki. Szénrakások, rakodó, csille, sín miegymás, csak ez nagyvasúti telep volt. Itt jött az ötlet, hogy a nagyvasutat kicserélem kikötői mólóra, az 500-as nyomtávú csillerendszer 1:20-as léptékű veziója marad szénrakásostól mindenestől, a rakodó helyett kap egy tengerészeti széndarut és máris kész a szenelő kikötői részlet. Ez tűzvédelmi okokból a nagykikötőtől mindíg távolabb, magában felépített műtárgy volt, így még hiteles is egy "magányos" csillés szenelő.
Aztán utánnanéztem ezeknek a csillés megoldásoknak és kiderült, hogy a bányavasutaknál megtalálok mindent, csillét, mozdonyt stb... ami nekem kell, de akkor itt minden kézimunka lesz. Ez már nehezíti a feladatot (nem kicsit) és nem szívesen vállalnám be a sínek legyártását is, mert az már tényleg sok lenne a "jóból"......
Az ötleteket nagyon köszönöm, tájékozódom és majd meglátjuk mi fog ebből kikerekedni.
Üdv.: SRY