Drága Barátaim!
Dúl az élet. A Bp-i klub ügyében nincs előrelépés, hacsak azt nem számítom ide, hogy tagságunk jól összeveszett azon hova is költözzünk.
Ez ügyben egy újabb közgyűlés fog dönteni augusztus 27-én.
Teljesen más!
Az az igazság, hogy lemondtam-hivatalosan- az EB bronzomat. A baleset akkor történt, amikor én azt hittem, hogy az ETB 38-as az 1938-ban terveződött. De nem. Ulf Mett felhívta a figyelmem, hogy a modell 1952-es.
Na mondok magamba, ez nem jó hír. Azték írtam egy levelet Feró barátunknak, hogy mizu.
Fero Swiety Úrnak, az Európai SAM Főtitkára részére,
Sok gondolkodás után úgy döntöttem visszaadom az EB-n szerzett bronzérmemet. Meggyőződtem róla, hogy modellem az ETB 38-ast 1952-ben tervezték, tehát szabálytalan!
Kérlek segíts, hogy az emléklapot és az érmet el tudjam juttatni Csamaj bácsinak, akinek ezúton is gratulálok, mert nagy tisztelője vagyok.
A becsületes versenyzés híve vagyok és remélem ezzel kedvet csinálok azoknak, akik még nem jutottak el ennek az öröméhez.
Kérlek értesítsd az ország vezetőket és ezúton kérem Gelencsér kálmánt, hogy készítsen egy új ELOT eredmény jegyzéket, amelyből az ETB 38-ast törölni kell.
Magyarázat: A modell az eredeti rajzból készült, amin nem volt olvasható az évszám. Én azt hittem, hogy a "38" a tervezés idejét jelenti. Nem volt "Graupner" rajzom, amin látszik az évszám.
Néhány napja kiváló barátunk Ulf Mett egy levélben hívta föl a figyelmem, hogy a modellt 1952-ben tervezték. Ezúton is köszönöm, hogy így segített becsületesnek maradni.
Nem volt könnyű a döntés, mert a modellemmel a keddi szörnyű időben repültük meg a startokat, minden "segítség" nélkül. Ezért nekem egy többet érő harmadik hely volt ez,
mégis azt gondolom, hogy így helyes.
Előre is köszönöm a segítséget!
Baráti üdvözlettel: Török László
Fenti ügyet közzétettem a Facebook magyar és nemzetközi SAM oldalain.