Kedves Antikosok!
Válaszolok Gelencsér Kálmán és Török László hozzám eljutott írásaira.
A mi ide vonatkozó elképzeléseink eléggé „frissek”, tekintettel arra, hogy az új Colossus modell építési tapasztalatai -felületi terhelésre történő építés teljesíthetősége- is mostaniak
(pl. a bevonóanyaghoz az alsónémedi verseny előtt 2héttel jutottam hozzá…).
Sőt folyamatosan kísérletezek, minden szabadidőmet a tökéletesítésre és a gyakorlásra fordítom. Ezt sokszor a rossz idő hátráltatta, de pl. a minél jobb EB-eredmény eléréséért a modellemen ma is állítottam és az új beállítással repítettem is.
Ezért (bár a SRY fórumot rendszeresen figyelemmel követem) az észrevételeinkről csak most tudok nyilatkozni, többek között a modellek ellenőrzésére is tekintettel.
Sajnos az esztergomi verseny elmarad, így hirtelen és ilyen módon, de még az EB-n történő tárgyalás előtt foglaltuk össze véleményünket az ún: 300 m-es szabályról.
Valóban időben értesültünk az ELOT-szabályváltozás tervbe vételéről, de az új modelljeink nélkül a felmerült témához nem tudtunk érdemben hozzászólni.
a.
Mi valóban nem számoltuk ki, hogy az ELOT- kategóriában „statisztikailag” könnyebb döntőbe jutni. Viszont mindig azt tapasztaltuk, hogy egy döntő lebonyolítása sohasem volt probléma, ráadásul minden résztvevő érdeklődéssel figyelte annak izgalmasságát.
Versenynap végén -más döntők mellett- egy ELOT döntő is hozzájárul a rendezvény jó hangulatához.
Ezen kívül bennünk még az is felmerült, hogy aki az adott versenynapon több kategóriában vagy több modellel indul, annak versenyzését segíti a most érvényben levő ELOT szabályzat, és ezt mi jónak tartjuk. Hiszen a mostani elvárásnak megfelelő modellel nem kell kivárni a tuti jó időt -marad idő a más kategóriával és modellel való szereplésre, a kötetlen startidő rugalmasságot biztosít- így kicsit rosszabb időben az elért magasságból is teljesíthető a 10 perces elvárás.
Most ugyan könnyebbnek látszik a döntőbe jutás, ott azonban –mivel mindegyik döntős azonos időjárási feltételekkel startol- már a tényleges pilóta tudás számít. Meg persze a modellépítés és a jól megválasztott elektronika…
Ha bevezetésre kerülne a 300m-es korlátozás, akkor az egy olyan problémával járna, amit nem lehet kompromisszumok nélkül megoldani. Egy verseny lefolyása alatt rengeteget változhat az időjárás. Ahhoz, hogy az „esélyegyenlőség” és a „repülni tudás” döntse el a verseny eredményét kötött startidőt kell bevezetni. Ehhez starthelyek és sportbírók kellenek, akikből sajnos nagyon kevés van, sőt a mostani versenyeken az az állandó megoldás, hogy ellenfél méri ellenfélnek az időt.
Azoknak a versenyzőknek, akik egy versenynapon több kategóriában, több modellel indulnak, vajon lesz-e idejük arra, hogy sikerrel fejezzék be az összes startjukat egy körben?
A mostani szabályzat szerint megrendezett versenyeken ez nem okoz fennakadást.
A kevésbé jó időben is teljesíthető totál adja meg azt a rugalmasságot a versenyzőnek, hogy más kategóriákban is saját kedvére versenyezzen, aki így jobban be tudja osztani az idejét egy megmérettetésen. A döntőben pedig az egyszerre indulás miatt úgyis mindenki azonos időjárási körülmények között versenyez a végső helyezéséért.
c.-d.
Régebben az antik kezdeményezés baráti összejövetelek érdekében született, ami mára versennyé nőtte ki magát. Mégis az ún: antik-elvet ma is mindenki elfogadja, úgy érezzük, hogy ez leginkább akkor biztosítható, ha a segédmotoros vitorlázó repüléshez szükséges lehető legkevesebb modern berendezésekkel látjuk el régi tervezésű modelljeinket. Ezt pedig az irányításhoz szükséges minimum (magassági+oldalkormány) rádiós beavatkozással oldjuk meg. Az elektromotorral pedig a robbanómotort helyettesítjük, ennek a forradalmi újításnak köszönhetjük ezt az egy plusz -nagy létszámú- versenykategóriát, amiben viszont a lehető legkevesebb modern technikát tarjuk kívánatosnak úgy, ahogy az ma is van.
Tehát mi a lehető legegyszerűbb „működtetést” fogadjuk el antik-szerűnek.
A modellt csak bonyolítaná az altiméter és egyéb modern, de a repüléshez szükségtelen mérőeszközök alkalmazása.
Továbbá ha valaki az ELOT kategórián belül két modellel indul, akkor két magasságmérőre van szüksége, mert az egyetlen meglévőt nem szerelgetjük egyik modellből a másikba, ugyanúgy, mint ahogy minden modellnek saját vevője van, erre is gépenként lesz szükség.
Emiatt itt többletköltség keletkezik.
e.-f.
Az esetleges ELOT-szabályváltozás a modellezőt mindenképpen arra készteti, hogy újra kitapasztalja számára melyik a legmegfelelőbb modell és ahhoz tartozó elektronika.
Annak van realitása, hogy az új szabályokhoz fölöslegesen nehéz és erős technikát félretegyük, helyette a 300 m-es magassághoz illeszkedő kombinációk jelennek meg.
Ugyanis minek vigyen többletsúlyt egy repülő?
Pedig egy technikai sportágban természetes kell legyen a progresszív versenyszellem, ezért az elfogadja a technika fejlődését -az enyhén korlátozott emelkedési képességet megengedő versenyszabályzati előírások maradéktalan betartása mellett-, azt maximálisan kiaknázni igyekszik…
A 300m-es induló vitorlázó magassághoz rendelkezésre áll a kisgumis és a SPEED 400-as versenykategória, tapasztalataink szerint ezeknél a versenyszámoknál a motorjárati idő befejeztével kb. éppen ebben a magasságban járnak a gépek. Tehát aki akar, az ebből a magasságból is kezdheti a vitorlázást, versenyzést (kisebb modellel) az előbb említett kategóriákban…
Üdvözlettel: Balogh Bence
Kedves Antikosok! Kedves Péter!
Legmesszebbmenőkig értve és megértve a „300 m-es szabályzat” mellett érvelőket, továbbá most már elfogadva azt, hogy egy magasságmérő megbízhatóan működhet, úgy gondolom elég sokan vagyunk olyanok is, akik azt szeretik a jelenlegi szabályok szerint létező ELOT kategóriában, hogy a modelljeink a motorjárati időben minél magasabbra legyen képes feljutni, onnan pedig a döntőben akár fél-egy órán keresztül versenyezzen a legjobb helyezésekért.
Ennek az érzésnek is megvan a maga hangulata és öröme, én a magam részéről ehhez ragaszkodnék, remélem ezért nem haragszik meg rám senki…
Azonban véleményem szerint egy gép feljutási képessége nem csupán a technikáról szól, és nem csak annak folyamatos fejlődéséből adódó lehetőségeken alapul, hanem a modellek fesztávolságától is függ. Minél nagyobb a modell, annál erősebb motort rakhatunk bele, hiszen egy nagy gép sokkal nagyobb magasságban is jól látható.
Úgy tűnik, hogy az a korábbi jó elképzelés, miszerint a megépíthető modellválaszték bősége érdekében lehetővé vált a modellek nagyítása és kicsinyítése (de az 1:1 méretarányú gépekre is igaz), a „normális” magassági határ csorbát szenvedhetett a technika túl gyors fejlődése miatt. Ezért joggal vetődhetett fel Bennetek a kérdés: vajon helyes-e ez?
Mégis, mint azt már az elején is írtam, a magasba jutás örömét és az onnan történő minél hosszabb fennmaradás élményét venné el a tervbe vett új ELOT szabályzat, miközben a kisgumis- és a Speed 400-as kategóriákban is tulajdonképpen 300 m-es kezdeti magasságból vitorlázik mindenki. Igy akkor az új ELOT már az ezekhez nagyon hasonló kategóriára alakulna vissza.
Nem megismételve a közelmúlt napokban már megírt véleményemet, ami az ELOT jelenlegi fennmaradását támogatja, a technika túlbonyolítása helyett talán inkább a szárnyfesztávolság maximalizálását tűzhetnénk ki célul. Jelen tapasztalatom szerint a 2.5-3 m-es fesztávolság lenne az az érték, ami a mai technikai feltételek mellett még a magasban jól látható modell biztonságos uralását biztosítaná. Innentől hiába folytatódna az elektronika fejlődése, azt senki sem alkalmazná, mert a 2.5-3 m fesztávolságú gépét saját emberi szemével már úgysem látná.
Ez így az ún.: antik-elvnek is jobban megfelelne..
A tavalyi Európa Bajnokságon -a nevezők körében- a legnépszerűbb kategóriák között volt az ELOT. Viszont nem éreztük annak problémáját, hogy többekben ellenérzést okoztak volna a túl magasra jutó modellek.
Pedig biztosan van igény arra a versenyzésre is, amit Ti itt többen is megfogalmaztatok.
Ezért most -a hazai rendezésű EB-n is- üdvözlendő az a kezdeményezés, hogy az ELOT-verseny változatlan szabályok alapján történő megrendezése mellett, a külföldi sporttársainknak bemutassunk egy a számukra eddig ismeretlen kisgumis-kategóriát, ahol a letelt motorjárati idő után várhatóan a modellek éppen a 300 m-es magasságon kezdhetik meg a vitorlázást.
Múlt hónapban alkalmam volt megvizsgálni a tervezett „300 m-es” ELOT szabályt. Bátyám sportóráját betettük az új Colossusba és kb. 20-25mp másodperc motorjárati idővel jutottunk fel a 300 m-es magasságba (a mérések eredményét bátyám egy magassággörbén mutatta meg nekem). Amikor az elméletet gyakorlatban láttam, ennek a „nagy” modellnek 300 m-ről való induló magasságát, akkor azt alacsonynak találtam.
Pont azt vesztette el ezzel ez a kategória, amivel engem korábban már megfogott…
Befejezésül én még csak annyit szeretnék elmondani, hogy a tavalyi évben éppen azért hagytam abba a kisgumis kategóriában való versenyzésemet, mert elhatároztam, hogy egy izgalmasabb kategóriára váltok. Az egy év elketrogumisozás után az ELOT-ra esett a választásom. Lenyűgözött az, ahogyan láttam a legjobbak gyönyörű és méretes modelljeit felhúzni a magasba és az onnan történő vitorlázásukat. Nekem sokkal jobban tetszik az, ha egy „kolosszális” méretű repülőt építhetek, majd azzal versenyezhetek. Számomra nagyobb kihívás, ha a repülőm a lehető legmagasabbról kezdheti meg a vitorlázást, és a jelen versenyszabályok szerint várhatóan a döntőben, az ellenfeleimmel azonos feltételekkel, a magasságnak is köszönhetően, minél hosszabb döntőben vehetek részt.
Az eddig ennek jegyében eltelt 2 éves felkészülésem is ezen alapult, nagyon sok szabadidőmet töltöttem el a modellépítéssel, motorok mérésével-próbálgatásával és a gyakorlással.
A modellépítésben eddig megszerzett tapasztalataimat, a különböző elektronikákkal való kísérletezgetéseimet rendeltem alá a jelenlegi szabályok között működő ELOT-nak.
Ha nem ez a kategória tetszene, akkor még ma is kisgumis versenyző lennék, éppen ezért nem szeretném azt, ha az ELOT is kisgumis-szerűen lenne szabályozva.
Udvozlettel: Balogh Bence
Kedves Kalman!
Torok Laci bacsitol kapott tajekoztatas szerint (
http://users.atw.hu/sryforum/viewtopic. ... ght=#52296), Csüt. Jún. 06, 2013 9:09 pm-i hozzaszolasaban, az ELOT vita eldolt.
Nagyon orultem a kapott levelenek. Koszonom, hogy azoknak a velemenyemet is figyelmbe veszi, akik a jelenleg ervenyben levo szabalyzatot szeretnek megtartani. Az emlitett diskurzusrol nem hallottam...
Jelen korulmenyek kozott legjobb elkepzelesnek az ELOT es az ALOT (Altitude Limited Old Timer) kategoriak egyuttes letezeset tartom. Ezzel en is egyetertek, mert egy korrekt es mindenki szamara kedvezo megoldas szuletne.
A magam reszerol ezt a variaciot tartom a legjobbnak, abban bizom, hogy a most esedekes SAM targyalasokon Szovetsegunk ezt az elkepzelest fogja kepviselni.
Udvozlettel: Bence
Kedves Laci bacsi!
Nagyon orulok annak, hogy egy esetleges szabalyvaltozas miatt felhotlen viszonyunk nem szenved csorbat, hanem csupan velemenykulonbsegkent marad meg koztunk.
Keresenek megfeleloen a teljes levelezesunket felteszem a forumra.
Udv: Bence