Kedves Sport és Sorstársaim!
Szeretném először is megköszönni az antikos csapatnak azt az egyhangú bizalmat amivel az OB-n szakágvezetőnek választottatok. Természetesen igyekszem rászolgálni. Nem is lesz olyan egyszerű, hisz Kálmán barátunk is kiváló munkával dolgozta végig az elmúlt öt évet, amiért csak köszönet jár neki. Úgy érzem szakágunk helyzete stabil és legnagyobb örömünkre azért minden évben újabb tehetséges modellezők csatlakoznak ehhez a varázslatosan szép kategóriához. Nevünkben is hagyományőrzők vagyunk, a hagyományos modellépítés fennmaradásának szolgálatában és elődeink tehetségének, ügyességének bemutatásában is. Most is arra bátorítanálak benneteket, hogy lehetőség szerint válasszatok magyar modelleket. Már most is nagy hírnevet sikerült szerezni néhány kiváló modellünkkel, mint a Pelikán, a Csóri, a Gém, a Varsó. Persze nem egyszerű ez, mert egyre jobban érezzük milyen modellek felelnek meg az adott versenyszámnak, de azért legalább egy legyen mindenkinek amiről elmondhatjuk, hogy a Miénk. A jövőben szeretném a fórum adta lehetőségeinket jobban kihasználni a közös ügyek megbeszélésére, élményeink megosztására. Nem elfeledkezve persze a Facebook szélesebb körű információiról sem, de talán a szakmai ügyeink inkább idevalók. Számítok Tamásunk segítségére a jövőben is az "áthallások" segítésében, így talán senki nem marad ki semmiből. Első "briliáns" javaslatomat ( lesz még pár) is itt szeretném megosztani veletek: A modellek szabályzat szerinti megfelelősége és ennek ellenőrzése régi megoldatlan probléma. EB-ken sem, itthon sem volt erre idő és energia. Fero Swiety barátunktól származik az ötlet, amit szeretnék megvalósítani. Minden modellt saját nemzetének bizottsága vizsgálja meg és a megfelelőségről kapjon egy bizonyítványt a tulajdonos (Certifikációt) a szakágvezető aláírásával, amit az EB rendezője is köteles elfogadni. A bizonyítványban a tulajdonos alá kell írja, hogy a vizsgálat után semmilyen változtatást nem csinálhat, ami befolyásolja a szabályosságot. Tudom, persze minden kijátszható, de a rendezők szúrópróba szerű ellenőrzési joga természetesen fennmarad. Így viszont minden modell legalább egyszer átesne egy rendes ellenőrzésen, amiért saját nemzete felelősséget is vállalna. Nekem ez annyira szimpatikus, hogy javaslom bevezetését már az előtt, hogy ezt az európai bizottság "törvénybe" iktatná. Praktikusan egy három fős bizottságra gondoltam, aminek vezetőjéül mindjárt Gelencsér Kálmánt kérném föl, nehogy teljesen munka nélkül maradjon. A másik két tagra önkénteseket látnék legszivesebben. Tavasszal lennének kijelölt időpontok, amire lehetne jelentkezni előzetesen. A bizottság később is rendelkezésre állna, ami nyilván kicsit több szervezkedést ( és sört ) igényel. Röviden ennyi. Mondjátok el véleményeteket, de előtte mindíg ízlelgessétek. Semmiképpen ne hirtelen felindulásból. Addig is jó tervezgetést és ne feledjétek: nem kell minden profilt átrajzolni!!!!! Üdv Laci
|