Mióta kialakult egy viszonylag népes tábora springereknek, komolyan foglalkoztatott a kérdés, mit lehet még kihozni ezekből a hajókból.
Néhány külföldi honlap, fórum, és meglepődve láttam, mekkora kultusza van ezeknek a "játékoknak".
Persze, némi előzetes azért volt.
Nagyobbik fiamnak készült GÖDÉNY II. úszóteste, a Walrus átkonvertált teste volt, és nagyon bevált.
A GÖDÉNY-be tervezett gőzgép, és kazán végülis nem lett beépítve, de hogy ne menjen kárba a munkám, úgy döntöttem, építek egy harmadik, már végső változatot a GÉP-nek.
Idő közben elkészült középső fiamnak is az ajándéka, BÜTYÖK, ami már egy klasszikus springer.
Persze, az idő nem áll meg, s itt a fórumon, kialakult a TOLÓHAJÓ KEDVELŐK BARÁTI KÖRE, ami Zsolt kezdeményezésére, és szervezésében, bárka mozgató versenyt hirdetett.
Nosza rajta, munkára fel.
Csak hogy belebotlottam egy igazán nekem való rajzba, a mississippi springerébe.
Így megváltozott a projekt.

Sajnos, csak ez az egyetlen rajz volt fönt a fórumon, így mindent át kellett méreteznem, az általam követett 1:20 méretarányra.

Persze, ennek is meg van a maga előnye.
Itt elő jöhet a kreativitás, és a játék.
Egy ilyen hajót, mint egy mississippi gőzös, egyébként is kihívás megépíteni, hiszen jellegzetesen díszes, ráadásul úgy, hogy a fa természetes jellege megmaradjon, megérdemel egy önálló topikot.
Szerintem.
