Az első szerver 2007. március 11-én indult az OBINET KFT-nél, illetve 2008-ban
a második szerver az akkorra OBINET KFT-ről Total Gaming (TotalHosting) névre váltó szolgáltatónál. A szolgáltató
2010-ben befejezte játékszerver szolgáltatását, ezért 2010. október 10-től mindkét szerver a Szelkó Péter egyéni vállalkozó
által üzemeltetett Clans.hu-hoz került. Az S.S.Co. 1-es szerver 2011. június 1-től ismét új helyen, ezúttal a Synapse Hostingnál
működik.
Az első szerveren a telepített "mod" indulásnál az
AWE (Additional War Effects) 3.4-es verziója volt. A CoD4 megjelenésével azonban az AWE mod
CoD2-es változatának fejlesztése megszűnt, ezért 2008. februártól fokozatosan áttértünk az eX
treme+ mod használatára. Mindkét mod szerveren futó verziójának
a teljes magyar fordítását mi végeztük. A magyar szöveg elkészítésekor igyekeztünk minél hűebben visszaadni az eredeti angol
szöveg jelentését. Ez alól egyedüli kivételt a gyors üzenetek panelról elérhető "beszólások" jelentenek, mert ezeknek sem
szó szerinti, sem egyéb fordítását nem tartottuk célszerűnek. Ezért az eredeti "beszólások" helyett a mai "magyar valóságból"
vett "beszólásokat" alkalmaztuk. Igaz ezek némelyikének stílusa, illetve szövege nem egyeztethető össze az
S.S.Co. szerver trágár beszédet és egymás sértegetését nem tűrő elveivel,
de úgy éreztük ez még belefér, innen viszont ne tovább! Reméljük senki nem sértődik meg! Ha mégis, ELNÉZÉST KÉRÜNK!!!
Az S.S.Co. szerver elsősorban rifle és sniper szerver, de kérésre,
illetve a változatosság kedvéért egyéb fegyverek is bekerülhetnek a menübe, kizárólag ideiglenes jelleggel.
Játéktípusok:
Egy játékos a Vezér. Legalább egy játékos Hitman. A játékosok többsége Őr. A Vezér 2 pontot kap, ha megöl egy Hitman-t, de
a Vezér helyzetét mutatja az iránytű, ezért állandóan mozognia kell, hogy Hitman ne találja meg. Hitman 2 pontot kap, ha
megöli a Vezért. Az Őrök létszáma általában eggyel vagy kettővel több, mint a Hitman-ok száma. Az Őrök feladata, hogy
megvédjék a Vezért, megöljék Hitman-t. Amelyik Őr egy Hitman-t megöl az utána maga lesz Hitman, a megölt Hitman viszont
ezután Őr lesz. Ez a játék csapatjáték, mert a feladat elsődlegesen nem a pontszerzés, hanem a Vezér megvédése. Minél több
játékos van a szerveren, annál több a Hitman-ok száma is. A játék célja, hogy a Hitman-ok megtalálják és megöljék a Vezért,
az Őrök pedig védjék meg a Vezért Hitman-tól. Amikor a Vezért megölik, egy Őr lesz a Vezér. A vezér nem lehet öngyilkos,
illetve az Őrök sem tudják megölni. Az őrök 1 pontot kapnak, ha megölik Hitman-t, illetve Hitman is egy pontot kap, ha
megöl egy Őrt. A Vezér és az Őrök egymásra lövése következtében keletkező sérülések 50-50%-ban megoszlanak a tüzelő és a
célba vett személyek között. Ha egy Őr megtalál és megöl egy Hitman-t, akkor az Őrből Hitman lesz, a megölt Hitman pedig Őr
lesz. A Vezért a feje fölött lévő tábornoki sapka jelöli, ami látható a többi játékos által is az iránytűn. Az Őrök jelzése
egy pajzs a fej felett, míg a Hitman-okat egy fegyver jelzi. Azt, hogy Te éppen melyik játékos vagy, az iránytűd mellett lévő
valamelyik fenti jel mutatja.
FONTOS!: Tévhit az, hogy ez a játék a Hitmanok és Őrök közötti harcot jelenti. Ebben a
játékban a Hitmanok éppúgy ellenségei egymásnak, mint az őröknek. Ha tehát az egyik Hitman megöli a másikat, akkor senki ne
szidja - mert a tapasztalat ez - ugyanis a játék szabályait az ismeri jól, aki Hitmanként mindenkit támad, aki a játékban van.
Ez a játékmód csapatjátékon alapszik.Minden csapatnak van egy kiemelt játékosa a V.I.P., aki a másik csapat számára a célpont. Mindkét csapatnak az a célja, hogy megölje az ellenség V.I.P-jét, ugyanakkor megvédje a saját V.I.P-jét. A csapat egy pontot szerez, ha az ellenség V.I.P-jét megöli. A játékosok saját pontokat kapnak a normál játékosok és a V.I.P. megöléséért. A V.I.P. megvédéséért is jár pont, amit a V.I.P közelében megölt ellenséges játékosokért, vagy a V.I.P-t megsebző ellenséges játékos megöléséért lehet kapni. A V.I.P. úgy szerezhet pontot, hogy megpróbál a lehető leghosszabb ideig életben maradni. A V.I.P-ket az iránytűn látják a csapattársak, de az ellenség is. Ha a V.I.P-t megölik, utána normál játékosként éled újra és egy csapattársa lesz az új V.I.P.. Ha valakit V.I.P-nek választanak, az meghal, de ezt a halált nem számolják és egy másik ponton V.I.P-ként kerül játékba. A V.I.P. egy különleges játékos, nem közönséges katona. Fegyverei nincsenek csak egy pisztoly, illetve használhat füst- és kézigránátokat. A pisztolya különleges fegyver, mert kétszeres kárt tud okozni, és 5-ször annyi lőszere van mint egy normál pisztolynak. Füstgránátjai is speciálisak, mert nagyon sötét füstöt bocsátanak ki és 2-szer akkora területen terül szét a füst, mint általában. Ha a V.I.P. füstben áll, az iránytűn láthatatlan lesz, viszont a füst elárulhatja tartózkodási helyét. Az ellenség füstgránátjai hatására a V.I.P. nem lesz láthatatlan az iránytűn. A V.I.P. a füstgránátot nem tudja dobni, csak el tudja ejteni. A V.I.P. halálához - ha nem fejlövésről van szó - általában nem elég egy találat. Utóbbi nagyon fontos, ugyanis a tapasztalat az, hogy ha egy találat után a VIP nem hal meg, akkor a támadó játékos el kezdi szidni: "egybe ne", mert azt hiszi, hogy csal. Nem is sejti szerencsétlen, hogy itt nem csalásról, hanem az ő tájékozatlanságáról van szó.
Ez is egy csapatjáték. A játék csak akkor indul, ha mindkét csapatban legalább egy játékos van.
A játék célja megszerezni a céltárgyakat, ami egy-egy zászló. Ha megvannak a játékosok, akkor visszaszámlálás után indul a
játék. A kör elején mindkét csapat számára a középső zászló megszerzése a cél - amit a képernyő felső részén látható csillag
jelent - mert a játék úgy indul, hogy két-két zászlója már mindkét csapatnak van.Hogy hol van elhelyezve az éppen
megszerezhető zászló, az az iránytűn látható. A zászló megszerzéséhez annyi idő kell, míg a zászlót megszerezni akaró
játékosnak megjelenő óra egyszer körbejár. Ez alatt az idő alatt nem szabad, hogy megöljék, mert akkor nem tudja megszerezni
a zászlót. Nehezíti a helyzetét, hogy a zászló megszerzésének ideje alatt a fegyverei inaktívak (ez beállítástól függ), vagyis
a csapattársaknak kell megvédeniük őt. Amikor egy zászlót meg akar szerezni valaki, az alatt az idő alatt, míg a megszerző
játékosnak megjelenő óra körbejár, a helyet jelző csillag villog az iránytűn.
A pontozás: A zászló megszerzésért az azt megszerző játékos 5 pontot kap, illetve az ellenség minden megölt játékosáért jár
egy-egy pont. A csapat viszont csak akkor kap egy pontot, ha a felső HUD-on lévő valamennyi céltárgyat megszerezte.
Egy-gy körnek akkor van vége, amikor az adott időlimit lejár vagy valamelyik csapat mind az 5 céltárgyat megszerezte.
Csapatjáték, mely pontozásában és a játék céljában nagyon hasonlít az előző (BT) játékmódhoz. Ebben a játékban a céltárgyat megszerezni akaró játékos is tudja használni a fegyverét. A pontozás is azonos az előzőével.
Ez a játéktípus pontozásában és a játék céljában is nagyon hasonlít az eredeti zászlószerzéshez (CTF). A különbség csupán annyi, hogy ebben a játékban, ha valaki a mapon bárhol megérinti a saját zászlóját, az nem kerül vissza automatikusan a helyére, hanem vissza kell vinnie azt. Ha épp az a játékos érinti meg, aki az ellenség zászlóját elrabolta, akkor neki kell visszavinnie és ilyenkor egyszerre két zászlót is vihet. Pontot itt is csak akkor kap a csapat, ha a saját zászló mellett az ellenségét is sikerül egyszerre bevinni a saját bázisára.
Ez a játéktípus a DOMination játéktípus egyik változata. A csapataknak egy meghatározott sorrendben kell megszerezniük a zászlókat. A szövetségesek a felső HUD-on balról jöobbra, a tengelyhatalmak jobbról balra haladva szerzik meg a szászlókat. Az iránytű jelzi, hogy melyik a következő megszerezhető zászló. Olyan zászlót, ami nem a soronkövetkező, nem lehet megszerezni. Ha mégis megpróbálod, akkor egy figyelmeztető üzenet jelenik meg.
Ez egy olyan csapatjáték ahol igazán nagy szükség van a csapattársak segítségére. Ha egy
játékos meghal (megölte egy ellenséges játékos, csapatot vált, a kör kezdete után csatlakozik a játékhoz, esetleg egy
csapattárs ölte meg) az ellenség fogságába esik úgy, hogy az ellenség börtönében éled újra.
A börtönben lévő játékosoknak nincsenek fegyvereik, ott nem lehet őket megölni, de igazán nem is tehetnek semmit, csak a
rácsokon keresztül figyelhetik a játékot és várhatnak arra, hogy valamelyik csapattársuk kiszabadítja őket. (a játékban
egyébként engedélyezett üzenetváltásra a börtönben lévők is képesek)
A foglyul ejtett játékosokat a szabadon lévő csapattársak szabadíthatják ki azzal, hogy egy a börtön közelében lévő
kapcsolót aktiválnak. A kapcsoló aktiválásával a börtönben lévő csapattársak előtt kinyílik az ajtó és megkapják
fegyvereiket is.
A kört az a csapat nyeri, amelyik a másik csapat minden tagját foglyul tudja ejteni. Ha a körre adott idő úgy telik el,
hogy egyik csapatnak sem sikerül a másik csapat minden tagját egyszerre bezárnia, akkor a kört az a csapat nyeri, amelyik az
adott körben több ellenséget ölt meg.
Pontozás: A játékosok az ellenség minden megölt játékosáért kapnak 1-1 pontot, illetve 1-1 pont jár a játékosoknak a
börtön ajtajának minden egyes kinyitásáért.
A csapatok megnyert körönként kapnak 1-1 pontot.
Ez is csapatjáték! A kezdést követően a mapon egy terület kerül kijelölésre. A területet
a mapon egy zászló, az iránytűn egy csillag jelöli. Ha valamelyik csapat bejut erre a területre, egy kijelzőn az láthatóvá
válik mindkét csapat tagjai számára. A területen lévő csapatnak az a feladata, hogy egy meghatározott célideig bent is
maradjon. A beállított célidőt a szerver infónál lehet megnézni, játék közben a képernyőn nem látható.
Pontozás: A játékosok pontot kapnak a területre való bejutásért, az ott tartózkodásért, illetve a megölt ellenséges
játékosokért. A csapat viszont csak akkor kap pontot, ha a beállított célidőt a területen töltik a tagjai.