A legősibb sportág - a tájékozódási futás. Az ősembernek az élete függött attól, hogy üldözői elől vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó barlangjához, vagy eltalált-e számára fontos helyekre. A mai embernek is alapvető a tájékozódás: legyen az eligazodás egy ismeretlen városban nyaraláskor, útvonal megtervezése egy hivatalos út alkalmával vagy csak egy bevásárlás a szupermarketben. A tájékozódás mindennapi szükségletünkké, készségünkké vált. A futásról, testmozgásról pedig sajnos egyre inkább leszoktunk. Sportágunk - a tájékozódási futás, röviden tájfutás - lehetőséget ad e két, különböző (szellemi és fizikai) készség együttes próbára tételére.

Mit is jelent a tájfutás?
Szellemi és fizikai feladatot kell egyszerre megoldani: A versenyzők egy számukra ismeretlen versenypályán haladnak végig, mely természetes környezetben, erdőben, parkban vezet. A térképen megjelölt ellenőrző pontokat kell - meghatározott sorrendben - megkeresni a terepen, és a legrövidebb idő alatt a célba érni. Az útvonalat a versenyző a pontok között maga választja meg. A verseny eszközei a tájoló és a térkép. Ez utóbbi speciális jelkulccsal és méretarányban (általában 1:15000 vagy 1:10000), nagy részletességgel ábrázolja a valóságot. A tájfutás klasszikus formájában futva kell a feladatot teljesíteni, de bármilyen helyváltoztatási mód összekapcsolható tájékozódási feladat megoldásával. Különleges megmérettetést jelentenek az éjszakai versenyek. Mozgássérültek részére kerekes székes versenyeket rendeznek, de világtalanok számára is történtek próbálkozások. Sportágunk a kikapcsolódás különleges formáját adja a XXI. század emberének: sport közben visszavezeti a természetbe, az egészséges környezetbe, fejleszti a problémamegoldó és döntésképességét. A versenyek során nemcsak a terep, de a környék természeti szépségeinek, földrajzi, kultúrális kincseinek felderítésére is alkalom nyílik.

Lásd a "kép" bemutatás itt. -> később

A tájfutásban az élsport és a családi szabadidősport ideálisan ötvöződik. A korcsoport-beosztás (a 10 éves gyermekektől a 21 és feletti felnőttekig 2 évenként, a 35-ös szenior korcsoporttól kezdve akár 90 évesekig 5 évenként) lehetővé teszi, hogy a család minden tagja megtalálja a maga versenyfeladatát, ellenfeleit. Az egyes korcsoportokon belüli fokozatok pedig - Elit, A, B, C - a feladat fizikai és technikai nehézségében különböznek, kezdők és gyakorlottak számára más-más kihívást jelentve.

Mit is kell csinálni egy versenyen?
A versenyzők egyenként indulnak, az azonos kategóriabeliek 2-4 percenként egymás után. A rajtban kapja meg mindenki a térképet, melyen a rajt, a versenypálya pontjai megszámozva és a cél be van jelölve. A rendezők a térképen adják meg a pontmegnevezéseket, hogy mit kell az adott helyen keresni, megtalálni (például szikla, gödör, ösvénykanyar).

A pontokon egy ún. bója van elhelyezve. Ez oldalain átlósan megosztott piros-fehér (narancs-fehér), háromoldalú hasáb alakú jelzés, amelyen azonosító kód látható. Ebből lehet beazonosítani, hogy valóban jó helyen vagyunk, és nem egy másik ellenőrző pontnál kötöttünk ki. A bójánál lévő lyukasztóval a versenyzőkartonunkon - melyet az egész pályán végigviszünk, és a célban adunk le értékelésre - lyukasztani kell annak igazolására, hogy valóban ott voltunk. És már jöhet a következő pont, egészen a célig. A pálya során a futás mellett térképolvasási, terepazonosítási, útvonal-választási feladatokat kell folyamatosan megoldani. Az egyes pontok között mindenki azt az utat választja, amelyik számára a legmegfelelőbb, amelyet a legjobbnak ítél. Egy rutinosabb róka a finom tájékozódást választhatja, amíg agy kevésbé tapasztalt inkább a biztosabb megoldás mellett dönt, több futással. Fontos, hogy a futás tempóját és gondolkodást egyeztetni tudjuk, hogy mindig pontosan követni tudjuk az eltervezett útvonalat, de a tempó is kellően gyors legyen.

Egy kis történelem
1999-ben a tájékozódási versenyek 100 éves évfordulóját ünnepeltük. Az első versenyeket Skandináviában rendezték meg, ma is ez a régió a sportág Mekkája. Itt a legeredményesebb, a legtöbb embert itt mozgat meg a sportág. Hazánkban az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik, bólyi festőművész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében "fertőződött meg" a tájfutással. Néhány éves Csipkerózsika-álom után a negyvenes évek elején indult újra útnak a sportág, és erősödött napjainkig. Két irányzat alakult ki: az egyik a tájékozódási feladatok megoldására fektette a hangsúlyt, ez vezetett a mai túraversenyekig; a másik irányzat a sportág fizikai oldalát, a gyors feladatmegoldást is fejlesztette. A Magyar Tájékozódási futó Szövetség 1970-ben vált önállóvá, kilépett a természetbarátok akkor már szorongatónak érzett kötelékeiből. Ebben a munkában oroszlánrészt vállalt Skerletz Iván, sportágunk legmeghatározóbb egyénisége, aki 1996-ban bekövetkezett haláláig a szövetség főtitkára volt.

A mai napig három felnőtt világbajnoki aranyérmet szereztünk (1972-ben Monspart Sarolta, megtörve a skandinávok hegemóniáját; 1991-ben és 1995-ben Oláh Katalin, az első Skandinávián kívüli, aki ismételni tudott). A Junior VB-k történetében is szolgálunk legekkel, Domonyik Gábor az 1995-ös VB-ről két, egy évre rá egy aranyéremmel tért haza. Rendeztünk VB-t 1983-ban, veterán VB-t 1991-ben, katonai VB-t 1993-ban és főiskolás VB-t 1987-ben és 1995-ben, Junior VB-t 2001-ben és 2009-ben ismét hazánk ad majd otthont a felnőtt VB-nek. A nemzetközi sportdiplomáciában is mindig jelen voltunk, Magyarország az IOF (International Orienteering Federation) kilenc alapító tagjának egyike. Monspart Sarolta alelnökként működött, és a bizottságokban is mindig jelen van két magyar tag.

Nemcsak futva
A tájékozódási futás mellett napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a tájékozódás egyéb formái is. Hivatalosan elismert kategória a tájkerékpár és a sítájfutás, de rendeznek versenyeket lovas tájékozódásban is, és próbálták már görkorcsolyával, triatlon formájában - úszva-kerékpározva-futva -, sőt evezve is. Sportágunk speciális formája fogyatékosok részére a kerekes székes tájékozódás.