Tartalom
A méh
MÉHESRŐL MÉHESRE - Méhészkedés egységes kaptárral
Élet a kaptárban


Élet a kaptárban

 

A hosszú testet-lelket didergető tél végén már minden élő a kikeletet várja. A méhes is szen-deregve vészelte át a telet, s a kaptárban szunnyadó élet a tél végi napsütés hatására meg-mozdul.
Február végén, március elején, ha a hőmérséklet eléri a + 10°C-ot és fényes az idő, feléled a méhes. Zsongás tölti be a teret, a méhek mámorosan kitódulnak a napfényre. E varázslatot nevezik tisztuló kirepülésnek Rövid idő múlva, ha a melegedő napfény kicsalogatja a hóvirágot és a mogyoró barkáit megjelennek a kijáróban az első virágporos méhek. Még kicsit fázva, pihegve szállnak a röpdeszkára, de már viszik kincset érő terhüket családjuknak. Megkezdődik a méhcsalád fejlődése.
Az anya már február közepén megkezdi a petézést. Először csak néhányat, majd egyre jobban beáramló virágpor hatására szinte megpezsdül a méhcsalád. A csúcsidőszakban (április 15-július 15.) napi 2000 petét is rakhat. Ez saját súlyának felel meg! llyenkor hatalmas munka vár a méhekre, hiszen a telelő népesség folyamatosan elhull, a család mégis háromszorosára fejlődik.
A kaptárban a méhcsalád mozgatható keretekbe foglalt lépeken él. A lépek hatszögletű sejtekből épülnek fel, anyaguk viasz. A különböző egyedek fejlődésére más-más sejtet építenek (anyabölcső, heresejt, dolgozó sejt). A viaszt a dolgozó méhek termelik hasi potrohgyűrűik közti viaszmirigyeikkel, majd nyálukkal oldva építik fel a lépet. A lépekben raktározzák a mézet, virágport, s benne nevelik utódaikat, a fiasítást is. A különböző nemű egyedek fejlődése már pete, illetve fiatal (3 napos) lárva (szaknyelven álca) korban eldől. Az anya és a dolgozók megtermékenyített, míg a herék megtermékenyítetlen petéből kelnek ki. A másik döntő tényező a fejlődésben az álcáknak felkínált élelem. Ezért van, hogy az anyák teljes értékű, míg a dolgozók fejletlen ivarszervű nőstények
Az anya a család motorja. Nem uralkodik, szolgálja azt, s feromonjával összetartja. A herék csak a megtermékenyítésben vesznek részt (nászrepülés), viszont nélkülük instabil a család. A legnagyobb feladat a dolgozókra hárul.
Ők életkoruknak megfelelő, szigorú munkamegosztásban élnek (takarítók, dajkák, őrök, gyűjtők). Ám a családban fellépő rendellenességek következtében elmosódhatnak a határok. A fiasítás fejlődéséhez 35°C szükséges, mely hőmérsékletet esetenként kinti -10°C ellenére is tartja a méhcsalád! Energiájuk a méz.
A dolgozó méhek tánccal értesítik egymást a nektár, illetve a virágporforrás helyéről. Jelzik a táplálékforrás távolságát, irányát és mennyiségét is. Tánccal jelzik a vízlelő helyeket és tisztálkodási szándékukat (borbélytánc). Táncukkal a táplálékforrás és a kaptárt a Nap függőleges tengelyével összekötő egyenes által bezárt szöget jelzik. A tudósok eddig 15 féle táncot azonosítottak. E téren kifejtett munkásságáért K. von Frisch német prof. 1973-ban Nobel - díjat kapott.
A dolgozók az anyát egész életében (2-3 év) méhpempővel táplálják. Ez a tejfölszerű anyag a garatmirigyük váladéka. Önmaguk és fiasításuk táplálására nektárt és virágport gyűjtenek. A virágport hátsó lábukon lévő szőr kosárkában, a nektárt mézhólyagjukban hordják. A herék pempőt kapnak, és mézet eszegetnek a sejtekből. A dolgozó méhek szervezete a megfeszített munkában felőrlődik. Életük rövid, a tenyészidőszakban 1,5 hónap. A herék 2 hónapig élnek. Áprilisban jelennek meg, s az augusztus végi hereűzés vet véget életüknek.
Ha a természet bőséggel látja el a méhcsaládot, akkor fejlődése csúcsán (május-június) nagy eseményre készül. A lépek felületére függőlegesen épített sejtekben új anyákat nevel (10-20db). Munkakedve csökken, rajzási lázban van. Az anya csökkenti a petézést, karcsúbb lesz, s az új anyák kelése előtt 1-2 nappal, népe egy részével (20-30000 egyed) kirepül a kaptárból.
Ez csodálatos jelenség! Ám modern termelő méhészetben több okból sem kívánatos! A kirepült raj önmagától, vagy az ember által új "lakásba" telepedvén új családdá fejlődik.
Munkakedve hatalmas. A lerajzott törzsben az első kikelő anya általában megöli a többit, és sikeres párzása után petézni kezd, a család újra fejlődik. E természetes, illetve a mesterséges szaporítás azonban mindig kockázattal jár.
A méhcsalád a csúcsidőszak elérése és fenntartása után hanyatlik. A nappalok rövidülésével az anyák csökkentik petézésüket, majd szeptember végén befejezik.

Az augusztustól lerakott petékből kelnek (21 nap múlva) az áttelelő méhek. Egészségük létkérdés! Ennek biztosítása a méhész feladata.
Az ősz visszavonhatatlan közeledtét már a hereűzés jelzi. A hideg téli napokra virágport és mézet raktároznak maguknak a szorgosok. A bágyadt őszi napsütésben még sürögnek a kijáróban, ám a hideg, ködös napok beköszöntével fürtbe húzódnak és egymást melengetve megkezdődik a telelés.
A tél hangulatával búcsúzom én is.

Dal

A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár,
fölötte fagy leng, lassú
szél, és lenn a víz megáll.
A síkos föld kopár, virága
jég, fagy járja át a fát.
Csönd van, csak egy
malomkerék suhog a légen át.
/Shelley/

Következik: Méhészeti termékek.

Stencli Ferenc
méhész

vissza a tartalomhoz


A MÉH

Örömmel teli büszkeség tölti el az embert, mikor saját fájáról szedett gyümölcsöt eszegeti. Dicsekedve mutatja szomszédjának, hogy milyen szép termése van, s boldogan kínálja gyermekének, unokájának. Ám csak elvétve jut eszébe, hogy csemegéje létrejöttében milyen szerepe van egy parányi élőlénynek, a méhnek!

A méh jóval az ember előtt jelent meg a Földön. Az eddig talált legrégebbi lelet a földtörténeti harmadkorból származik, mintegy harmincmillió éves. Az emberrel való legrégebbi kapcsolat emléke egy húszezer éves spanyolországi barlangfestmény, melyen ősünk egy faodúból méheket füstöl ki. Azóta is kapcsolatban állunk a fullánkos néppel, ennek ellenére nem sikerült háziasítanunk. Habár "lakásba" telepítettük, a háziállatainkhoz képest a méh még mindig saját törvényei szerint él.

Fejlődése során szinte annyiféle méh alakult ki, ahány életteret biztosított számukra a természet. A Méhek családján belül négy alcsaládot különböztetünk meg: Fadongók, Poszméhek, Arvaméhek, Méhek. A Méh nemzettségbe 6 faj tartozik: Indiai törpeméh, Indiai óriás méh, Indiai méh, Dél-kínai méh, Európai méh, Vörös borneói méh.

Az Európai méhnek (Apis mellifera) szintén több fajtája van, közéjük tartozik a hazánkban élő méh is. Neve: Krajnai méh (Apis mellifera carnica). Büszkék lehetünk rá, a világ egyik legjobb fajtája!
A fentiekből látható, hogy a méhek eredeti hazája Európa, Afrika és a Közép-kelet. Amerikába, Szibériába és Ausztráliába az ember terjesztette el 400-500 éve.

A sokféle méh legalább három lényeges tulajdonságban hasonlít egymásra:

- A méhcsaládok a számukra szükséges élelemkészletnél több mézet gyűjtenek.
- Családban élnek, melyben a különböző korú egyedeknek egymástól elkülönülő szigorú munkamegosztása van, a család egyes tagjai a családba való tartozásukat azonosítani tudják.
- Fullánkkal rendelkeznek. (Szúrásuk az ember számára fájdalmas, ezért igaz az a mondás, hogy
"Nem abból lesz méhész, aki az akar lenni, hanem akit a méhek kiszelektálnak maguknak.")

Néhány szót méhünkről, hiszen megérdemli. A krajnai méh hazája nagy terület: Horvátország, Kárpát medence, az Alpok déli része. Először Krajnában ismerték fel és azonosították, innen ered a neve. (Magyarországon magyar szürke méhnek is nevezik a színe miatt.)

Kitinje sötét színű, 2-3 potrohgyűrűjén sárgásbarna pötty vagy csík előfordulhat. Testfelülete szürkén, tömötten szőrözött. Az anya méh színe nagyon hasonlít lányaiéhoz. A herék szürkésbarnák, festenivalón szép legények!

A krajnai méh szapora fajta, családmérete nagy, 15.000-65.000-ig terjed az időszaktól függően. Szorgos gyűjtő, a többi méhfajtától messzebbre repül, nyugodtan telel viaszhozama jobb az átlagosnál, jó megporzó (mivel a család érzékeny a virágporhiányra). Szelídnek mondják, de inkább csak közepesen az. Nagyon érzékeny a légkör elektromos töltésének változásaira, gyakran kezeléskor is. Vészhelyzetben nagy harcos! Tisztogató hajlama fejlett, betegségek egy részével szemben ellenálló. Kiválóan tájékozódik, ehhez segítségére vannak a színek és a terepviszonyok. Keresztezhető, képlékeny tenyészanyag. Áldás ez a méhfajta hazánknak!

Hogy miért? Hazánk méhállománya kb. 800.000 méhcsalád, melyet 15.000 méhész kezel. Méhsűrűség tekintetében is előkelő helyet foglalunk el Európában (az első Görögország). E szorgos had becslések szerint 40-50 milliárd Ft hasznot hajt évente a mezőgazdaságnak a növények megporzása révén. Jónéhány növény termesztése lehetetlen volna méhes megporzás nélkül, pl.: napraforgó, gyümölcsök (főleg alma), mustár, stb. Nem hagyható figyelmen kívül a vadon élő összes virágzó növény sem. Sok közülük méhek nélkül nem is létezne, illetve már eltűnt volna a Föld színéről. A fejlett Nyugat-európai országokban és főleg Észak-Amerikában nagyobb figyelmet fordítanak a méhészetekre. Ismerve hasznosságukat állami támogatásban részesülnek, illetve a növénytermesztők jelentős megporzási díjjal csábítják a méhészeket. Az USA-ban pl. "közlekedő folyosókat" létesítenek a méhek számára változatos, hasznos növényekből. Ezzel is segítve életüket, megmaradásukat a hatalmas kiterjedésű monokultúrális mezőgazdaságban. Ott akad pénz a gyógyszer és méhbiológiai kutatásokra is. A méheket pl. indikátornak tekintik a környezetvédelmi kutatásokban. Sajnos mi már távol állunk ettől! Már, hiszen valamikor az élen jártunk. Európában hazánkban volt először államilag szervezett és erősen támogatott méhész képzés, s a századfordulón világelsők voltunk a méhtenyésztés és gyakorlat egyesítésében. Az első egyesület az országban az 1878-ban megalakult Országos Méhészeti Egyesület volt. Sajnos ez már a múlt! 1945. után minden szétzilálódott! 1985-ben újjáalakult az egyesületük, az MME, s lett újra a méhészeknek érdekképviselete. A jövőbe vetett hittel folytathatja e csodálatos mesterséget minden méhész, a megfáradt kezű öreg, s a lelkes fiatal.

Stencli Ferenc, Szob

vissza a tartalomhoz



MÉHESRŐL MÉHESRE
Méhészkedés egységes kaptárral

Szaklapunk márciusi számában olvashattuk Stencli .Ferenc méhésztárs írását, "Gondolatok méheinkről, kaptárainkról" címmel. A cikk felcíme, "Örökös kérdések", utal arra, hogy agyontárgyalt témával foglalkozik: méhünkkel és kaptárainkkal. Ezekről a témákról újat írni nehéz, neki mégis sikerült. Tárgyilagos, saját tapasztalatain alapuló cikke nyomán sok érdeklődő levelet kapott a szerkesztőség. Ezek lényege, hogy szeretnék megismerni az "egységes" kaptárral való méhészkedést.
Ennek teszünk most eleget.

Stencli Ferenc méhek között nőtt fel. Már a nagyapja is méhészkedett, apja állami gazdasági méhész is volt. Egy vándortanyán szerzett ismeretségnek köszönheti, hogy megismerte az egységes keretméretet. Az állami gazdaságban NB-val dolgoztak, ismerte annak minden előnyét és hátrányát. A vándortanyán nem hitt a szemének: létezik egy kaptártípus, amelyikből az NB-hoz viszonyítva. sokkal kevesebb munkával ugyanannyi mézet pergetnek. Kipróbálta, azóta csak ezzel méhészkedik, sőt fiát is rábeszélte, hogy ezzel dolgozzon.

Ferenc szakmája gépgyártástechnológus. Hosszú nevű szakmájához hűtlen lett, évekkel ezelőtt egy rövidebb nevűt választott: méhész. Az örökölt kaptárakon változtatott egy kicsit: a 10 keretes egységes méretű fészekre hizlalt, fél NB magas méztereket használ. Apja a méztérben is egységes keretekkel dolgozott, de Ő még lúdtollal seperte a méheket. A modernebb, gyorsabb mézelvétel érdekében Ferenc alacsonyabb mézkamrát választott. 120 termelő családdal méhészkedik eredményesen.

Az egységes az egyik legfiatalabb kaptárunk, csak 54 éves. Az akkori földművelésügyi miniszter 24 862/1945. számú rendelete szerint hivatalosan forgalmazni csak egységes méretű rakodó vándorkaptárt szabad. A 10 keretes kaptár keretmérete 42x32,5 cm. E rendelet érdekessége még, hogy a fekvőkaptárt kizárta a gyártásból. A minisztérium két évvel később azonban hatálytalanította az egységes keretről szóló rendeletet. Akik viszont komolyan vették a minisztérium utasítását és kipróbálták a kaptárt, megszerették. .

A keretméret korábban is sok vitára adott alkalmat. Többnyire ezek arról szóltak, hogy a családok tavaszi, optimális fejlődéséhez melyik a jó keretméret. Ma már tudjuk, hogy a méhcsaládok nagyobb lépfelületen jobban fejlődnek. De azt is tudjuk, hogy a lépek bizonyos mértéken túli nagyobbítása nehezíti a kezelést, azaz, a két hónap tavaszi méhészkedés során tökéletes nagy keret a következő négy termelési hónapban már nyűg. Van-e optimális keretmagasság? Talán.

Tavasszal szinte semmi dolga nincs a méhésznek, mondja Ferenc. Igaz, gyorsan hozzáteszi, ha megfelelően teleltette be a családjait és ha a Hunortól (27 cm) nagyobb, magasabb lépet használ. Első, kora tavaszi szemrevételezéskor, amikor az időjárás először lehetővé teszi, nem nyúl a családhoz, csak füst használata mellett, rátekintéssel megállapítja az esetleges anyátlanságot. Ahol probléma van, megoldja: felhasználja a tartalékcsaládokat. 2x5 keretes fiókokban összesen 20 anyát teleltet be. Az élelem mennyiségét nem ellenőrzi, ezt már korábban, ősszel megtette. Az egységes keret elég magas ahhoz, hogy tavasszal mindig legyen méz a fészek körül. Az aljdeszka kitakarítása a legnagyobb munka, ugyanis rögzített a fiókhoz. Minden egyes keretet át kell pakolnia egy másik kaptárba, amelyet előtte alaposan kitakarít és Udder golddal kiken. (Az Udder gold hatásáról, felhasználásáról bővebben a Méhészet 1995/10-11. számaiban olvashatunk.) Átpakolásnál változatlan sorrendben teszi vissza a kereteket. A méhcsalád magától kialakított telelés utáni, tavaszi fészkét, nagy, egységes keretméret esetén, kár elrontani. A fiatal anyával, nagy számú, egészséges népességgel rendelkező családoknak nem akadály a virágporos, mézes keret, maguktól szépen fejlődnek. Évekkel ezelőtt megpróbált mindent, amivel elősegíthetné a tavaszi fejlődést. A fészek szélén lévő mézeskeretet felkarcolta és átfordította, azaz a mézesebb felét tette a kijáró felé. A méhek mindig eltüntették ezt a mézet, de soha nem lettek erősebbek. mint a magukra hagyott családok. Kipróbálta a tavaszi etetést is, semmi hasznát nem tapasztalta. Amíg az intenzív, természetes virágporhordás nem indul meg, addig bármit kitalálhatunk, a méhek nem "indulnak be". Utána meg már maguktól robbannak, teljesen. mindegy, mit csinál a méhész. .

Mindig vándorol repcére. Előtte kiegyenlíti a családokat. Az alj deszka tisztítása óta - mivel át kell pakolnia kereteket most látja a fiasítást másodszor. Hét keret fiasra állítja be az állományt. Egy-egy szélső, takaró lép mellett, egy műlépet is berak a fias lépek mellé. Így lesz a 10 "egységes" fészekkeretű állomány egységes. A méztéri fiókok is rákerülnek a családokra. Anyarácsot nem használ, mivel a 8 hizlalt fél NB keretbe nem petézik az anya. Ritkán (100-ból 5) fordul elő, hogy a kiemelkedően jó családok viszszarágják a fészek feletti fél NB hizlalt keretek egy részét és azt bepetézi az anya. Ezek a családok bosszúságot okoznak, de egyben csodálja is őket a méhész. A repce előtti családok kiegyenlítése már a rajzás megelőzésének egyik módja. A túlfejlett családok "megcsapolása" szükségszerű.

Március végi állapot:
9 keretet takaró méhek, oldaltakarás és hőtükör

Akác előtt két nappal ismét lenyúl a fészekbe: a kaptár két szélére nyitott fias keretet rak. Ha ott mézeset talált, kiveszi és kipergeti, helyére műlépet tesz. Ez ismét a rajzás ellen szól, eléri, hogy akác után nem kell lenyúlni a két szélső mézes lépért, ugyanis fedett fias lesz a helyén, a fészekbe nem tudnak akácot hordani. Először a fészek szélén kezdik a korlátozást, de mivel ott léctől-lécig fiasítás van, kénytelenek felhordani a méztéri fiókba. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az akácon mért mérleg szerinti gyarapodás megegyezik a pergetési eredménnyel úgy, hogy a fészekből nem pergetnek semmit. Csak szöktetőt használ a mézelvételhez, 5 utas, saját készítésűt. Ez utóbbi jellemző Stencli Ferenc méhészetére, a szegen és a kalapácson kívül mindent maga készít. 30 keretes a pergetője, amely rozsdamentes anyagból készült. Teljesen mindegy, milyen messze vannak méhei, mindig minden mézét hazaszállítja, és otthon családi összefogással pergetnek.

Napraforgón sem pergeti a fészket. Annak ellenére sem, hogy ekkor már némileg szűkítik az anya mozgásterét. Ez azonban csak időszakos. A napraforgón meghordott fiókokat, miután kipergette, értelem-szerűen visszakerülnek a családokra. Ezekben idővel újra megjelenik napraforgóméz, ami csak azzal magyarázható, hogy a család saját maga felhordja a mézet. Ezt természetesen csak akkor tapasztaljuk, ha korábban nem "túrjuk" a fészket, méz után kutatva. Ritkán kell etetnie, a fészek mézkészletéhez nem nyúlva, szeptember 15-ig kiegészíti azt. Napraforgó után védekezik az atka ellen, második éve Gabon PA-92 szerrel. Ősszel mindig elvégez egy Perizines kezelést. Mindkettő szerepel a háziméhek kezelésére engedélyezett állatgyógyászati készítmények listáján.

8-9 kereten telelnek a családok. Oldalt szűkítésre farostlemezt és kartonpapírt használ. A méhek fölötti rostaszövetre kettő réteg filcet (nedvességet elnyeli), egy réteg kartonpapírt és egy kátránypapírt tesz. A rosta szövet és a méhek között nincs nagy hely, ugyanis menekülőtér nincs a kaptáron. Az előbb leírt téli takarás elfér a tető alatt, nagyon ritkán etet, akkor is vályús keretetetőt használ. A kaptártető oldalán nyitható szellőzőnyílás elég levegőt biztosít a vándorlások alkalmával. Fontos megemlíteni, hogy a téli takarás mellett tavasszal, március elején, közvetlenül a keretekre légpárnás hőtükröt tesz. Ez nem más, mint a kereskedelemben kapható alufóliás pufi fólia. A fészekből kiáramló hősugarakat veri vissza, ezzel javítják a kaptár hőgazdálkodását. Az első méztéri fiók felrakásakor kerül le a családokról.

Az egységes keretméretű fészek fél NB méztérrel működő állományban igen komoly gondot okozhat a rajzás. Stencli Ferenc méhészkedésének kezdeti időszaka ezt igazolta. 30 családból 30 megrajzott. Mára más a helyzet, tavaly 120-ból egy raj ment ki. Érdekes viszont, hogy a megrajzott családok éves családonkénti átlagtermése szinte megegyezett a maival A különbség annyi, hogy régebben többet kellett fára mászni. Apja méhészetében sem voltak rajok, mivel egyenlőlépes rakodóban a fias keretek állandó átfüggesztésével (a mézelvétel viszont csak sepréssel működött) elejét vették a rajzásnak. A korábban már leírtakat összefoglalva és kiegészítve, az egységes fészkű, de attól eltérő méretű mézkamrával működő kaptárra alkalmazható sikeres rajzásgátlás módszerei: 1. repce előtt az erős családoktól fias keret elvétele, helyébe műlép berakása, 2. közvetlenül akác előtt a fészek széthúzása fiatal, álcás keretek kaptár szélére történő kirakásával, 3. akác végén 6 keret fiasítást hagy a családoknál, és újabb műlépeket rak be, 4. évek óta tudatosan olyan családoktól nevel anyát, amelyek sokat hordanak, de a rajzás legkisebb jelét sem mutatják.

Az akác végén elvett fiasításos lépeket - a rajtuk lévő méhekkel együtt - a szaporításhoz használja fel. Fészkes böngészett rajokat készít. Nap közben, az élénk röpködés alatt, anyakeresés mellett, fedett fias keretek vesz el a családoktól. Ezekből 3-4-et összerak és a röpkörzettől távolabb szállítja. Kettő mézes-virágporos kerettel és műléppel egészíti ki a kaptárt. Ezeket saját nevelésű, párzott anyával látja el. A főhordáson meghízott családokat érdemes megcsapolni, a felesleges méhekkel létrehozott fészkes böngészett rajokkal pedig értéket állítunk elő.

Általánosságban három dolog foglalkoztatja, bántja a szobi méhészt. Mivel a szörpgyár "árnyékában" él, méhészkedik, rengeteg a szörp alapanyagát előállító gyümölcsös a környéken. Évente 10-15 alkalommal permeteznek, soha sem méhkímélőszerrel, ritkán tartják be az előírásokat. A permetezésekről szóló értesítés is nevetséges: április 1-jétől június 30-ig. Nesze neked, méhész! A második dolog, ami bántja, hogy gátlástalanul irtják az akácot. Nem tervszerű erdészeti szándékkal, hanem a pillanatnyi haszonszerzés céljából. Ez nyilvánvalóan látszik a kiirtott területek elhanyagolásából. A harmadik, hogy egyre többen kezdenek méhészkedni. Ez önmagában nem elszomorító, de az igen, hogy mindezt teljes tudatlanságban teszik. Méhegészségügyi szempontok miatt szükségszerű lenne a kötelező méhészvizsga a kezdőknek. Valahol, valamikor el kellene kezdeni.

Stencli Ferenc szerint, ha az egységes keretméret korabeli propagandája jobb lett volna, napjainkban az egyik legelterjedtebb kaptártípus lenne. Egyébként nem csak rakodóban, hanem fekvő kaptárban is alkalmazható, bár nem ezért nagyszerű ez a keretméret. Inkább azért, mert a két, legelterjedtebb keretméret között helyezkedik el. Hunornál sokkal jobban, biztonságosabban fejlődnek a családok tavasszal, hiszen mindig marad méz a fészek körül. Év közben nem kell a fészket pergetni, úgy mint az NB-nál, mert a keretmagasság 3,5 cm-es különbsége 4,2 kg mézet jelent. Minimális méz mindig marad a fészekkeretek sarkaiban, ez sok esetben jó is. Évente öt vándorlást és pergetést feltételezve, az NB-hoz viszonyítva sokkal kevesebb munkával perget ugyanannyi mézet. Az egységesben többet nem hordanak a méhek, nem csodakaptár, de akik ezt a keretméretet használják, eredményesen és megelégedéssel teszik.

Stencli Ferenc és fiai elégedettek a család állapotával

Bross Péter