Váltás angol verzióra
Hírek Fotók mp3 Videók Linkek Fórum Elérhetőség
Donets Stepan 1966 augusztus 19.-én született Szlatinán, Kárpátalján (akkoriban a Szovjetúnióhoz tartozott). Zenész családban nevelkedett: anyja zongorán, apja tangóharmonikán (nyugodjon békében) játszott. Testvérei ugyancsak zenei úton haladnak, az idősebbik Sergey hegedűn míg a fiatalabbik László altként. 7 éves korában kezdte el ütni/verni a dobokat, melyek akkoriban csak edényfedőkből és székekből álltak. Mint gyakori jelenség a falukban, akkoriban nem volt dobiskola ezért először hegedűn kezdett el játszani. 1979-ben családja Ungvárra költözött és rögvest zeneiskolába iratkozott, ezúttal az ütős hangszerek osztályába. Ugyancsak a zeneiskolában megismerkedett a 4 soros xilofonnal. Nemsokkal később felvételizett az ungvári zenei főiskolára, mint dobos, de 1985-től katonai szolgálatot kellett teljesítenie 2 éven keresztül.A katonaság után, 1987-ben, dolgozni kezdett az állami drámai színháznál, méghozzá a szimfonikusoknál. Égészen 2000-ig dolgozott ott.
1988-ban megalapította első metal zenekarát a VOLAND-ot, melyiket később a MYSTICAL követett. 1990-ben rögzíti első demó felvételét a SUD csapattal. 1991-ben játszani kezd a virtuóz Reznichenko Valerij gitárossal a DEAF csapaton belül, de egy évvel később 1992-ben a csapat feloszlik. Az 1992-1994 periódusban sokat gyakorol és dolgozik.
1994-től 1999-ig az ungvári állami egyetem tanáraként dolgozik, ahol részt vesz egy tanári csapatban is melynek neve DIXI-DECA. Evvel a csapattal sok koncertet ad olyan országokban mint Ukrajna, Lengyelország és Magyarország.
1995-ben megalapítja barátaival a SOULREST zenekart. Első eredménye egy demó rögzítése 1996/1997 folyamán Kopcha Nadia studiójában.
1996-ban a DIXI-DECA csapattal első helyezettek lesznek a Vinnitsai nemzeti fesztiválon. 1994-1995 Jacko cirkuszában dolgozik, ahol saját műsorszámmal rendelkezik (méghozzá dobszóló bekötött szemekkel és egy kézzel!!!). 1995-ben Szlovák/Olasz turnéra megy a cirkusszal. Olaszországban duettet alakít a híres pantomim előadóval Milmejster Mihail-al, aki pantomim műsorát a dobszóló ideje alatt tartja. 1998-2000 folyamán a TEQUILA nevű country zenekarban játszik. Velük egy demót rögzít.
Ugyancsak 1998-ban beugró dobosként elkezd játszani a helyi CASTRUM zenekarban. 2000-ben zenei nézeteltérések miatt kiszáll a SOULREST-ből és teljesértékű csapattaggá válik a CASTRUM-ban. A CASTRUM zenekarral számos koncertet ad és 3 lemezt rögzít.
2001-ben felvételizik a kijevi nemzeti kulturális és művészeti egyetemre. Ahogy korábban is az ütős hangszerek szakra tette voksát. 2005-ben befejezi tanulmányait és családjával Magyarországra költözik. Az ORFEUS nevű helyi csapattal lemezt rögzít, részt vesz a Gyõri dobos fesztivál-on.
2009- ben KOLI MUSIC nevü bandával rögzít egy albumot.
2010-ben újra a SOULREST zenekarral felveszik a 4. albumot, de itt csak a lemezre koncentráltunk.
2011-ben a SLAMO REVANS nevü banda tagja lettem 4 hónap után kiléptem
2012 jelenleg Dob és Xilofon tanárként tanítok a szomszéd település iskolájában.