|
Visszatükrözõdés
2005.05.07.
Salgótarján, Bányász
Catharsis, Tûrhetetlen Hozzáállás,
Reflected
Ennek
az egész koncertnek a története ott
kezdõdött, hogy Zsolti (Reflected dobos
csávó) felhívott (de inkább
SMS-t írt, csak az milyen gyengén hangzik
már egy cikkben, nem?), hogy õk mindenféleképen
koncertezni akarnak itt Salgótarjánban.
Azt most ne feszegessük, hogy akkor mi volt ennek
az oka, az egy másik történet. Ez
volt még Januárban.
Pár héttel a koncert elõtt jelezte
a Szükségállapot, hogy õk
nem tudnak jönni. Fasza. Aztán kerestünk
még fellépõket, mindenki visszamondta,
mert… hát ezt máig nem tudom, miért.
Majd egy nap eszembe jutott még valamikor nyaggatott
engem azzal Détvár Laci, hogy õk
fel szeretnének lépni valahol, és
segítsék nekik ebben. Gondoltam is: miért
is ne?
Vissza a jelenbe (tegnapba):
Délre megérkezett a Tûrhetetlen
Hozzáállás budapesti alkoholista
különítmény, akikkel egészen
ötig elkocsmázgattuk az idõt, így
volt idõm megismerni a tagokat. Nem írhatok
mást róluk, csak azt, hogy kurva jó
fejek, ám kevésbé lelkesek a koncert
miatt, mondták, hogy õk lesznek a legszarabbak,
nem tudnak zenélni, mennének már
haza (vagy innának még egy sört),
satöbbi satöbbi. Pláne a drágalátos
énekes nõjük volt tele pár
kanál lámpalázzal. Miután
jól kiizgulták, és leitták
magukat, elindultunk a Bányász felé.
Bent pakolászás, kotorászás,
hangosítás (rengeteg ideig, ugyanis a
Reflected rögzíteni szerette volna a koncertjét,
szerintem ez meg is történt). Idõközben
csak azt éreztem, mintha balta kóstolta
volna meg a fejem - és hogy ezt a baltát
valaki egyre jobban forgatja a fejemben! Magyarul piszkosul
elkezdett fájni a fejem.
Majd egyszer csak kezdett a Catharsis. Teljes
káosz. Elindult a gitár és a basszus,
valami borzasztó idegesítõ riffet
nyomva, majd beszállt a dob is (mondanom se kell,
hogy nem sok együttmûködés volt
a gitárok és a dob között),
majd az ének, mely egyébként még
egész kellemes lenne, ám az a flegmaság,
az a "hagyjatok engem békén"
hozzáállás odabaszott nagyon -
és tudjátok mit? REMEK VOLT! Ha nem fájt
volna a fejem, és ittam volna eleget, biztos
ott tomboltam volna végig. EZ A MEGTESTESÜL
ZSENIÁLIS ZAJ! A gitár hangolóval
nem is nagyon találkozott ebben az életben,
a dob más ütemben játszik, az ének
hõsöket megszégyenítõ
meg nem hátrálással ugyanazon a
flegma stílusban dalolt tovább. Ha ez
a zenekar a nyolcvanas években mûködött
volna, biztos felkarolta volna néhány
artpunk együttes. Hát szédületes,
komolyan! Eszembe jutott azonnal Bucó egyik mondása:
"A jó punk zene halkan is idegesítõ"
(valahogy így mondta). Pár probléma
volt csak az egésszel:
-Nem artpunkot szerettek volna játszani
-Szerintem õk nem direkt akartak egy ilyet összehozni
(ezért nagy kár)
-Játszottak ráadást (ami a mi hibánk,
mert visszatapsoltuk õket, hehe)
Nem szabad ráadást játszani egy
kezdõ zenekarnak! Ha visszatapsol a közönség,
meghajlást nekik, majd szépen angolosan,
emelt fõvel kell távozni a terembõl!
Ám ez itt sajnos nem így volt. Na itt
vált tényleg idegesítõvé
az egész. Ki is mentem inkább sörözni,
hátha az csillapítja a fejfájásomat.
Rövidebb pakolás után következett
a Tûrhetetlen Hozzáállás,
akiket idõközben annyira megkedveltem, hogy
legszívesebben nem is írnék róluk
semmit sem. No de ne menjünk ennyire elõre
az eseményekkel!
Elsõ pár szám egy lendületes
zenekart mutatott be, majd egyre jobban kezdett egy
olyan kép kialakulni (bennem legalábbis),
hogy kurvára egy sémára vannak
írva a számok, és alig hallottam
különbséget köztük. Ez nagyon
elszomorított, de az meg mégjobban, hogy
fejfájásom kezdett átterjedni a
bal szememre. Elég sokat játszottak, talán
túl sokat is. Legalább is ezekbõl
a sablon punk számokból. Több ska-t,
kis reggae-t, némi dub-ot és egy csipetnyi
dancehall-t a számokba, és már
mérföldekkel jobb lenne az egész.
Az énekkel ugyanis semmi baj, basszer lehetne
egy kicsit táncolósabb, gitár technikásabb,
a dob pedig kitalálhatna jobb átvezetõket
a számokban. Ezek meglennének, tényleg
jó lenne az egész. Ám így
hamar ráuntam, mert tényleg majdnem ugyanolyanok
voltak a számok (úgy a pankosabbak). Ami
pedig a leginkább lesújtott, az a Choking
Victim feldolgozás. Ez egy profi zenekar, szóval
ildomos ugyan olyan profizmussal is eljátszani
az egészet. Egyébként meglepõ,
hogy amilyen csöves sátánista volt
a Choking Victim, olyan õrült skapunkot
is nyomtak, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Na de vissza a koncertre! Volt egy szám, amit
meg is jegyeztem, ugyanaz a címe, mint a zenekar
neve. Na azon már látszott, hogy kezd
a zenekar kilépni a sablon punk világból,
bár ott is lehetett volna még mit finomítgatni,
de az egy egész jó szám. Bár
be kell, hogy valljam, idõnként voltak
egész jó ötletek a számokban,
egy-két kiállás, satöbbi,
de maguk a számok nem voltak szinte egyáltalán
kidolgozva, és így elég gyengére
sikerültek.
Idõközben balszememre majdnem megvakultam,
úgy fájt már a fejem és
az elõbb említett érzékszervem.
Pont koncerten, hát megõrülök.
Kevésbé rövidebb átszerelés
után jött a Reflected. Na igen, azért
itt panaszra nem nagyon lehetett ok: profi kivitelezés,
remek ötletek és riffek hada várta
a közönséget, ami igencsak megnõtt
idõközben, pláne a sok kis tini csaj
miatt. Azért látszik a Reflecteden, hogy
Gergõ és Zsolti nagyon jól értik
a dolgukat. Persze Nitró se rossz, de az köztudott,
hogy a számokat Gergõ írja meg
szinte teljesen, szóval legtöbb érdem
õt illeti szerintem. Rengeteg Blink 182 számot
játszottak (sõt, túl sokat, inkább
sajátot kéne, az jobb), és végre
valahára újra játszották
a Dédapám átdolgozását,
ami egyébként így kurva jó
(ennél szebben és jobban nem is tudnám
leírni). Na de hogy kicsit mégis kötekedjek
már, felsorolom azokat a dolgokat, amik nem tetszettek,
aztán pedig azokat, amik igen! Elsõnek
is az átkötõ szövegek, hát
továbbra sem valami meggyõzõek
(bár ez nem nagy tragédia), sokkal inkább
a gitárokkal való pózolás,
nem nagyon jött be. Na de még ezt is lehet
hanyagolni, mert hát gitárral az ilyen
mindig jól esik, ezért megbocsátható
bûn ez, de az, amikor Nitró elkezdte tapsoltatni
a tömeget… Basszus, hát nem V-Tech
koncerten vagyunk! Ennél gázosabb nincs
is, mikor egy rock zenekar ezt csinálja, max
az, ha bejelentik, hogy "a pultnál dedikált
CD-t, pólót lehet kapni a zenekartól".
A másik dolog, ami nem tetszik, az a punk rock
jelzõ. Reflected szerintem már rég
túllépte ezt a hivatalos punk szarságot,
hát minek rárakni? Simán jobb,
mint holmi szar pank csapat. Akkor inkább melodycore,
kaliforniai rock, skaterock, vagy bármi, de ne
pank. Nem kell.
Fikázás után pedig jöjjenek
a dicshimnuszok:
Hihetetlenül jól nyomták le a koncertet,
nem hogy tarjáni zenekar, de úgy országos
szinten is csak nagyon kevesen nyomják ilyen
jól. Ráadásul jót is. Bár
engem egyáltalán nem mozgatott meg, de
helyettem táncoltak sokan mások, amit
végre megérdemelt a banda, mert úgy
nagy általánosságban szinte mindegyik
koncertjükön csak pár részeg
hülyegyerek csirkepogózot, és kész.
Az is meglátszik nagyon, hogy a zene leginkább
gitár+dob orientált. Zsolt jól
megtudja valósítani ezeket a témákat,
Gergõ pedig jól koordinál, illetve
mint már fentebb írtam, remek riffeket
tud összepakolni. Nitró ilyen szempontból
igencsak háttérben marad, annyira vokál
sincsen neki, bár néhány számban
nagyon tetszett az, ahogy õ beordít egyet,
és abból Gergõ lazán folytatja
dallamosan. Én azt mondom, stúdiót
és kiadót nekik, de minél hamarabb.
A nép vevõ lenne a zenéjükre,
ráadásul nem olyan lebutított kommersz
szar, mint mondjuk a Mom's Favourite, Tankcsapda, Junkies,
vagy még sorolhatnám. Meg van bennük
a kellõ nagyképûség is, ami
egy sztárnak kötelezõ, hehehe. Nem
tudom, volt-e olyan, aki vett a zenekartól CD-t,
de azt megszeretném említeni, hogy érdemes,
hisz 500Ft összesen, ami nagyon baráti ár,
ráadásul így támogatjátok
is a zenekart. Persze tudom, menõbb anarhciázni
meg oi-ozni, de attól még szararcú
maradsz, hiába, ilyen a világ. Hogy idézzek
egy bölcs mondatot:
Ahhoz,
hogy ez az egész mûködjön, mindenkinek
hozzá kell tenni valamit, mindenegyes punknak,
hardcore srácnak, mindenkinek!
Idõközben viszont nem bírtam magam
tartani, ezért kivonultam pihenni. Kint találkoztam
T.H.-ékkal, hát õk se voltak jobb
passzban. Mindenki unott fejjel hallgatta Antal barátom
szóvicceit, amibõl õ ki nem tud
fogyni. Leültem, majd hirtelen arra kaptam fel
a fejem, hogy vége az egésznek. Hát
fogtuk is a sátorfánkat, és gyorsan
hazamentünk. Alvás a földön, nó
para (próbálok a mai korszellemnek megfelelõ
kifejezéseket használni mostantól
cikkjeimben abban a reményben, hogy a még
nem annyira érett olvasóink majd könnyebb
megértik azokat).
Írta:
Rady
|
