A tanulmányomban először definiálom az ageizmus fogalmát, majd elemzem a kor alapú hátrányos megkülönböztetés különböző megjelenési formáit. Ezután bemutatom Robert Neil Butler és Doris Roberts szerepét az ageizmusban. Majd megvizsgálom az idősek kor alapú diszkriminációjának jelentőségét a munkaerő-piacon. Végezetül pedig a tanulmányomban elemzem ageizmus hatásait Magyarországra vonatkozóan.
A mai elöregedő társadalmunk fő problémája, hogy az időskor több évtizedes meghosszabbodásával, igénnyé vált ezen korosztály számára a nyugdíjas évek alatti is az aktív tevékenység végezése. Azonban ma a társadalom képtelen ezt az igényt kielégíteni, és még mindig csak az eltartottként, vagy önállóságukat feladva az idősápoló- és gondozó intézmények kiszolgáltatottaiként vannak számon tartva az öregek. Ám az idősekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek problémája már régóta jelen van a társadalmunkban. 1968-ban Robert Neil Butler, amerikai pszichiáter alkotta meg az ageizmus fogalmát, a rasszizmus mintájára.
Az ageizmust R. N. Butler így definiálta: „ az idős emberek sztereotíp megítélése, illetve diszkriminációja csupán azért, mert idősek, …az idősek olyan kategóriát képviselnek, amely szenilis, rigid a gondolkodásban és viselkedésben, régi divatú erkölcsiségben és készségekben, … a fiatalok számára megengedi, hogy az időseket tőlük különbözőnek tekintsék, ami elvezethet ahhoz, hogy ne emberi lényként azonosítsák őket.”1
A fogalom az angol „age” szóból ered, ami kort jelent, így az ageizmus a kor alapú diszkriminációt. Ma már nem csupán az idősekre értendő életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetését értik alatta, hanem már tágabb értelemben is használják a fogalmat. Mégis máig a legtöbb „ageista” diszkrimináció továbbra is az öregeket éri a világon.
Az idősek hátrányos megkülönböztetés többféle formában megnyilvánulhat, ilyen a lakóhelyi, a családon belüli, a mediális és nyelvi ageizmus, legjellemzőbb formájának pedig a munkahelyi megnyilvánulások tekinthetők.
A nyelvi diszkriminációba beletartoznak azok a szavak és kifejezések, amelyek a fiatalabb korosztályok életének a szerves részét teszik ki, ellentétben az idősebb korosztályéval. Ilyenek az angol nyelvből átvett szavak és kifejezések, mint például „story”, „feeling”, vagy „meeting”, illetve az elektronikus világban használatosak is, ahogy a „PC”, „chat,” online”stb. Emellett idesoroljuk továbbá az életkori sajátosságok következtében megváltozó beszédtempót és beszédmegértés összefüggéseit, az idősekre vonatkozóan. A beszédtempót befolyásoló tényezők között az életkoron kívül, fontos tényező még a pszichés és fizikai állapot, illetve a személyiség, szociális háttér, beszédstílus, stb. Itt meg kell még említenünk, hogy az idős embereknél éppúgy befolyásolja a hallásállapotuk, mint a lelassuló artikuláció a beszédtempót. A beszédmegértés hatása a beszédtempóra, szintén függ az életkortól. Ennek a bizonyítéka az, hogy az idősebb korosztály inkább a lassabb beszédet preferálja. Eltérően a kamaszoktól és fiatalabb korosztálytól, ahol a problémát a felgyorsult beszéd jelenti, emiatt szülők, és nagyszülők alig értik meg őket. Illetve a médiában is jellemzően a gyors beszéd vált a divattá, amely nehézséget okozz mind a gyermekek és mind az öregek számára a megértés során.
A munkahelyi diszkrimináció legsúlyosabb formája az időskori ageizmusnak. Sajnos naponta használatos gyakorlat a 40 év feletti munkakereső esetén, hogy az életkora miatt a cég inkább egy fiatalabbat alkalmaz vagy ,hogy kevesebb a fizetése ugyanazért a munkáért az idősebb embernek. Ezt a témát részletesebben lejjebb az Ageizmus a munkahelyeken c. fejezetben fejtem ki. Az idősek lakóhelyi diszkriminációját mindannyian tapasztaljuk a mindennapok során. Elég ha csak arra gondolunk, ahogyan ezzel a korosztállyal bánnak a boltban a kiszolgálásnál , vagy amilyen negatív megjegyzések érik őket a közlekedés során. Fontos megemlítenünk, hogy az idősebb korosztályra jellemző, hogy könnyen becsaphatóak és ezt kihasználva, átverik, és meglopják őket. Ezen kívül még jobban ki vannak téve az utcai bűncselekményeknek is, mivel kiszolgáltatottabb a helyzetük, már fizikai állapotukat tekintve is.
A családon belüli diszkrimináció leggyakoribb esetei közé tartozik, hogy elhanyagolják az időseket a rokonaik, például nem adnak nekik enni, inni, nem veszik meg a gyógyszereiket vagy rosszul adják be azokat, illetve sokszor előfordul, hogy megverik őket, elveszik a pénzüket. A bántalmazás, sérelem előfordulhat kórházakban, szociális intézményekben éppúgy, mint a saját lakásukban. A kiszolgáltatott helyzetű idős emberek nem fordulnak segítségért, sőt még az is előfordul, hogy nem tudatosul bennünk, hogy erőszak áldozatává váltak. Abban az esetben, pedig ha bántalmazó a saját hozzátartozójuk, általában nem látnak más megoldást csak a belenyugvást. A legjellemzőbb a szülők anyagi kizsákmányolása, s nem ritka, hogy erőszakosan elveszik a nyugdíjat tőlük, még az is, hogy kiforgatják őket minden vagyonukból, eladatják velük a házukat és jó esetben bekerülnek az idősek otthonába.
A fő probléma az, hogy az idősek általában nem mernek szólni, és nem látják a kiutat a helyzetükből, ezért inkább a hallgatás választják. Ez látszik a Rendőrségi becslésekből is, amely szerint a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeknek csak a tíz százaléka kerül be a hátósághoz. Az időseket, és a fogyatékosokat érintő bűncselekményeknek pedig még ennél is kisebb a hányada, főleg a súlyos egészségromlással, halállal végződő ügyek. Az Eurobarometer 2007-es vizsgálata szerint, az Unióban élő emberek közel fele, 47 százaléka azt gondolja: az idősek bántalmazása gyakori az országában. Az Európai Bizottság szükségesnek tartja, hogy minden országban adatokat gyűjtsenek a jelenlegi helyzetről, védő jogszabályokat hozzanak, támogatást nyújtsanak a bántalmazottaknak, képezzék a segítőket és felvilágosító kampányokat indítsanak.
A mediális diszkrimináció kapcsán elég ha csak a reklámokra gondolunk, ahol az idősek nem nagyon szerepelnek, ha mégis akkor is főként diszkriminatív megjelenésben, kivéve néhány pozitív esetet. A reklámok az öregek helyett inkább a fiatalokat használják, ha mégis szerepeltetik, akkor legtöbb esetben a vicc tárgyaként, beteg emberként, rossz tanácsadóként van jelen. Van azért néhány pozitív példa is, amikor az idősek, mint értelmes tanácsadók, segítők, vagy narrátorok a reklámokban. Ez a helyzet azért is érdekes, mivel ma az időskorúak számára a hírek elsődleges forrása a televízió, és emellett a szórakozás egyetlen eszköze is. Ezzel szemben a nézők fő célcsoportját alkotó idősekkel a reklám annyira nem foglalkozik, hogy gyakorlatilag nem is szerepelteti őket. Illetve ha mégis ahelyett, hogy az öregkort tiszteletre méltó értékes időszaknak mutatnák be a reklámok, a társadalom számára csak felesleges, és a fejlődés szempontjából pedig akadályként jelenítik meg.
Reklámokon kívül azt is meg kell említenünk, hogy nincsenek az idősek számára külön rádiós és/ vagy televíziós műsorok sem. Ezzel szemben a gyermekek számára számos mese csatorna létezik és a fiatalok is több zene csatorna, televíziós és rádiós műsor közül válogathatnak. Ez egyben egy paradoxon is, mivel az idősek számára, akik a legtöbb szabadidővel rendelkeznek, van a legkevesebb műsor kitalálva, a többi korosztállyal ellentetében, akik viszont napközben az iskolában, vagy a munkahelyen vannak, és csak reggel és este van idejük bármiféle rádiós vagy televíziós műsorokra. Gazdasági diszkriminációba tartozik az idősek bármi fajta „átverése”, amelyből mások hasznot húznak. Szinte mindennapos probléma, hogy a hiszékeny nyugdíjasokat házaló kereskedők, álrendőrök , és mindenféle csalók meglopják. Idetartozik még a telefonos kereskedelmi csalások és a termékbemutatók, ahol elhitetetik az idősekkel, hogy olcsóbban juthatnak hozzá külön féle termékekhez, miközben valójában még rá is fizetnek.
Robert Neil Butler gerontológus és pszichiáter két éve, 83 évesen hunyt el. Gyerekkoráról érdemes megemlíteni, hogy saját nagyszülei nevelték, ezért hogy felnőttként sokkal érzékenyebben reagált az időseket ért igazságtalan megkülönböztetésekre, mint korosztálya más tagjai. A Columbia Egyetemre járt, és eredetileg hematológus akart lenni, de az egyetem professzorai között is jellemző diszkriminációkat látva 1955-ben végül az idősek életének, betegségeinek és gondolkodásának vizsgálatát választotta. Vezetője lett az első átfogó amerikai kutatásnak, amely bebizonyította, hogy a szenilitás nem szükségszerű következménye az öregedésnek, ráadásul ez az állapot általában megelőzhető betegségek következtében jön létre. Kutatási eredményeit társaival együtt 1963-ban kiadott Human Aging című könyvben hozták nyilvánosságra.
Az időseket érő diszkrimináció kapcsán kialakított fogalmát már 1968-tól Amerikában, majd későbbiekben pedig Európában is használták. 1975-ben egy külön intézetet alapított (National Institute of Aging), a kongresszus támogatásával és engedélyével, amely az idősekkel kapcsolatos kutatásokat koordinálta és szponzorálta. Butler itt a munkája során főként Alzheimer-kórt vizsgálta . Ma ez a központ, egyike azon 27 intézetnek, amely közvetlenül az amerikai egészségügyi minisztériumhoz tartozik, és stratégiai feladata a nemzeti egészségmegőrzés. 1976-ban pedig a feleségével, Myrna I. Lewisszel közösen írt, Szex 60 év felett című könyve jelent meg. A könyv közérthető módon, hétköznapi és tudományos érvekkel bizonyította, hogy az élet ezen területe sem kell, hogy lezáruljon az idősek számára, s ezekről a témákról senkinek sem szégyen beszélni. A könyv nyíltan szól az ebben az életkorban fellépő szexuális gondokról, és beszél a gyógyszerek nyújtotta lehetőségekről is. Még ebben az évben megjelent Minek túlélni? Idősnek lenni Amerikában (Why Survive? Being Old in America) című könyvére Pulitzer-díjat kapott. A könyv az amerikai értelmiségi körökben szintén hatalmas sikert aratott. A könyv sikerességéhez hozzájárult, hogy közérthetően beszélt az idősek gondjairól és a rájuk irányuló figyelem hiányáról. A könyv hatására Amerikában széles társadalmi körökben elindult a gondolkodás az idősek diszkriminációjának felülvizsgálatáról.
Butler mindezek mellett számos szakmai szövetség tagja volt, és 1990-ben megalapította az Egyesült Államok Nemzetközi Hosszú Élettartam Központját (International Longevity Center), egy olyan nonprofit és pártpolitikailag nem elkötelezett intézetet, ahol külön foglalkozások keretében tanítottak minden korosztályt a hosszabb és jobb minőségű élet megvalósítására. Központja az alapítás óta egy nemzetközi szervezetté vált, számos országra átterjedt, Európától Ázsiáig. Újságíróként is elismert Butler tucatnyi könyv és több száz cikk szerzőjeként felhívta a figyelmet arra, hogy az időskor nem feltétlenül jelenti azt, hogy az embernek passzivitásba kell vonulnia, hanem inkább egy lehetőség arra, hogy a több szabadidő által kiteljesedett, aktív életet élhessen.
A 2010-ben megjelent The Longevity Prescription: The 8 ProvenKeys to a Long, Healthy Life című utolsó könyvében hangsúlyozza, hogy az embernek nyolc területen kell tennie azért, hogy időskora sikeres és kiegyensúlyozott legyen. Ezek a következők: testmozgás, táplálkozás, mentális vitalitás, alvás, pihenés, a szeretet és a meghittség, a közösségi kapcsolatok, és az orvosi ellátás. Ezzel egyértelműen cáfolta azt a ma egyre divatosabb teóriát is, hogy a betegségeket elsősorban a genetikai állomány okozza. Robert Neil Butler 2010 júniusában, leukémiában halt meg, a professzorról az Egyesült Államok legnagyobb lapjai azonnal megemlékezéseket közöltek, és mind a mai napig számos cikk jelenik meg róla a világsajtóban.
Doris Roberts, ismert amerikai színésznő 2002. szeptember 4-én az időskorúak kérdésével foglalkozó amerikai szenátusi bizottság elé állt, és előadásában arra kérte az ország vezetőit, hogy figyeljenek az ageista viselkedésre, amely nem valós képet fest a korosztályról. Beszédében hangsúlyozta, hogy most 70 évesen, pályája csúcsán van, és még sosem keresett ennyit. A társadalom mégis kiselejtezendőnek tartja. Lépjen föl a szenátus az ageizmus ellen.
A magyarországi helyzet ehhez képest más, hazánk jóval le van maradva még a nyugati világtól. Láthatjuk, hogy Amerikában azért küzdenek, hogy az időseket reálisan ítéljék meg, és tiszteljék őket. Addig nálunk az a fő probléma, hogy ez a korosztály a saját nézeteit jelentéktelennek, és saját szükségleteit furcsának tartja, függőnek, gyámoltalannak, és improduktívnak érzi magát, pedig nem az, csak a társadalom ezt érezteti vele. A színésznő beszédében egy másik problémára is felhívta a figyelmet: a hollywoodi filmes világ erősen diszkriminálja az időseket, különösen a nőket. A színésznőknek már 25 évesen botox-injekciókat adnak hamvasságuk megőrzésére, 40 évesen már többüket öregnek nyilvánítják, még a nagymama- szerepre is. A 40 évesnél fiatalabb színésznők számára háromszor annyi szerepet kínálnak, mint az idősebb kollégáiknak. A forgatókönyvírók átlagéletkora pedig radikálisan lecsökkent, s ma már csak 19 százalékát kapják meg az összes munkának.
Roberts beszéde sikeres volt, mind a közéletre, mind a filmiparra hatást gyakorolt. Azóta az Egyesült Államokban széles körű sajtópolémia indult a témában, amely mind a mai napig előkerül. A filmiparban pedig beszéde hatására 2003 tavaszán 175 forgatókönyvíró tiltakozott a tévé- és filmstúdiók ellen, hogy 40 év felett már nincsenek foglalkoztatva. A Hollywoodi filmipar viselkedése nem csak Amerika problémája, hanem az egész világé, hiszen filmjeit a világ minden pontján ismertek, s viselkedésmintákat nyújtanak az emberek számára. Éppen ezért Doris Roberts fellépése rendkívül jelentős, s csak remélni lehet, hogy hatására változások történnek.
A legfontosabb formája az időseket ért megkülönböztetésnek a munkaerő-piacon jelenlévő diszkrimináció, mivel a kor alapú hátrányos megkülönböztetés a foglalkoztatásban a legjelentősebb. A munkaerő-piaci diszkrimináció észrevehető az új állások betöltésénél, a létszámleépítéseknél és elbocsátásoknál. Az álláshirdetésekben nem tüntetik fel azt a korcsoportot, akihez a hirdetés valójában szól, azonban a beküldött életrajzokat már többnyire születési év szerint szelektálják. Bár etikátlan és jogszabályellenes, a legtöbb cégnél a beérkező álláspályázatokból eleve kizárják azokat, akik túl vannak egy bizonyos életkoron. A nők esetében általában végzettségtől függetlenül már 40 éves kortól jelen van a megkülönböztetett bánásmód. Ennek következtében a 45-50 éven felüli munkanélküliek, munkakeresők helyzete bizonytalanná válik, és pozíciójuk a pályakezdőkhöz hasonlóvá válik. Ebben a válságos élethelyzetben, sokan létbizonytalanságban élnek, ambícióik eltűnésével sokan inkább a korai nyugdíjaztatást választják.
A munkahelyi kor alapú diszkrimináció az idősekről alkotott negatív sztereotípiákon alapszik. Olyan vádak, amelyek szerint 40-45 felett az ember már nem megfelelően rugalmas és gyors, nehezen képezhető, képzettsége pedig már elavult, már nem akarnak dolgozni, csak minél hamarabb nyugdíjba menni. A fő probléma az, hogy ezek lehet, hogy egyes emberekre jellemzőek, de nem lehet ezeket a vádakat általánosítani erre a korosztályra. Bár a diszkrimináció alkotmányellenes, mégis a gyakorlatban naponta tapasztalható.
Az előítéletekkel szemben az idősebb korosztálynak van igénye a munkára, szembe tud szállni a kihívásokkal, van benne rátermettség, és nem utolsó sorban rendelkezik még élettapasztalattal. Mindezek ellenére általánosságban elmondható, hogy nem veszik figyelembe a munkáltatók az idősebb korosztály szakmai tapasztalatait, és referenciáit, a koruk miatt. Európa számos országában már felismerték az idős korosztály foglalkoztatásból való kizárásának a veszélyét, amely a társadalomra és gazdaságra is hatással van. Ezt még fokozza az a tény, hogy a népesség is öregszik Európában és Magyarországon egyaránt. A munkahelyi kor alapú diszkriminációjának problémája egyre több és több embert érint.
Magyarország az idősödés terén az egyik leghátrányosabb helyzetű ország, mivel nálunk a legnagyobb az aktív népességre jutó nyugdíjasok száma, viszont a foglalkoztatottság pedig a legkisebb. Ennek nem csak az idős népesség gyors növekedése az egyetlen oka, hanem a születések számának a folyamatosan csökkenése, illetve az, hogy 50 év felettiek munka- és életkedve igen alacsony. A magyar népesség egészségi állapota pedig nem megfelelő, amely összefügg a dohányzással és a mozgáshiánnyal, ebből adódóan az elhízással. Az időskori előítéletek megjelennek az élet főbb területein is, például a bankok és a biztosítótársaságok is kirekesztik szolgáltatásaikból az idősebbeket, tengernyi indokra hivatkozva.
A médiában is megfigyelhető, hiszen alig látni 50 év feletti műsorvezetőket a hír - vagy szórakoztató műsorokban. Ahol pedig a tehetségnek, a műveltségnek és a hitelességnek fontosabb szerepe kéne hogy legyen a szépségnél, mégis inkább a ránctalan fiatalok kerülnek az előtérbe.
A bántalmazást idős koruk miatt elszenvedőknél az adatok döbbenetesek. Bár egy 2007-es hazai felmérés szerint 1233 idős embert érintett a családon belüli erőszak, a hivatalos adatok közé a legtöbb eset nem került be, mivel az idősek általában nem fordulnak a hatóságokhoz, így a becslések szerint Magyarországon minden második időskorút bántalmaznak vagy bántalmaztak már.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján elérhető minden információ az ingyenes segélyvonalról, amely a családon belüli erőszak kezelésére nyújt segítséget. A Szolgálat napi 24 órában áll rendelkezésre, a tájékoztatásban és szükség esetén azonnali beavatkozásban tud segíteni.
Az ageizmus munkaerő-piaci gyakorlata hazánkban, hogy 50 év fölött szinte már esélytelen az, hogy valaki pályázat útján elnyerjen egy állást, marad a kapcsolati tőke vagy a munkanélküliség. Ezáltal idősebb munkavállalók többsége több évtizedes munkaviszony után ugyanolyan körülmények között kénytelenek befejezni pályafutásukat, mint a pályakezdők: bizonytalan státuszban, létbizonytalanságban, minimálbér kategóriában vagy munkanélküliségben, vagy szociális segélyből élve.
Palló Imola