Ezen írásban a hátrányos helyzetű csoportok, azon belül is a romák, a megváltozott munkaképességűek, valamint a börtönviseltek munkaerőpiacon való diszkriminációjáról szeretnék részletesebben írni, mivel azt gondolom hazánkban kiemelkedően fontos és sürgető lenne ezen problémák megoldásának előmozdítása érdekében közösen, társadalmunk összefogásával tenni valamit.
A cigányság Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, s szociális- és gazdasági helyzetüket tekintve egyben az ország leghátrányosabb helyzetű csoportja is. Munkavállalásukat a munkaerő-piaci diszkrimináció mellett számos egyéb tényező is nehezíti. Ilyen a társadalmi előítélet; az alacsony képzettségi szintjük; a szerzett képességeik és elsajátított tudásuk, valamint társadalmi és gazdasági helyzetüknek az átlagtól való tendenciózus eltérése; illetve hogy nagy részük a munkalehetőségekben egyébként is szűkölködő leginkább elmaradottabb térségeiben élnek az országnak. A romák hátrányos helyzete ugyanakkor a szocializmus erőltetett munkáltatásának letűnése után, a rendszerváltáskor végbement változások következménye is, hiszen az akkori tömeges elbocsájtások első áldozatai ők lettek. A roma háztartásoknak több, mint fele él tartós munkanélküliségben és szegénységben, a létminimum alatti szinten, kiszolgáltatott, bizonytalan helyzetben. Sokuknak csak a szociális transzferjövedelmek (különféle pótlékok, segélyek) biztosítják a megélhetéshez szükséges bevételi forrást. Az iskolából frissen kikerült roma fiatalok között a tartós munkanélküliek száma az azonos végzettségű, de nem roma származású pályakezdők közöttiek mértékét 40%-kal haladja meg. A roma munkanélküliek aránya mintegy négyszerese a nem roma munkanélkülieknek. Ez a tény természetesen azzal is szorosan összefügg, hogy a roma tanulók száma körülbelül egynegyede a nem cigány tanulók arányának. Számos program jött létre a romák társadalmi, munkaerő-piaci integrációjának elősegítésére, ezek közül néhányat érdemes kiemelni. Az 1999-es Phare-program részeként létrejött az Oktatási Minisztérium és a Szociális és Családügyi minisztérium által kezdeményezett „A halmozottan hátrányos helyzetűek, elsősorban roma származású fiatalok társadalmi befogadásának támogatása” nevű projekt, melynek célja az általános iskolából való lemorzsolódás arányának csökkentése, speciális középfokú képzésekben való részvétel biztosítása ezen fiatalok számára, illetve továbbtanulási lehetőségeik bővítése. A 2002-ben indult „ESZA típusú kísérleti program a képzésből a munka világába történő átmenet támogatására” elnevezésű projekt célja a szociális és gazdasági kohézió előmozdítása a szakképzés, a felnőttképzés, valamit az élethosszig tartó tanulás fejlesztésén keresztül, továbbá a foglalkoztathatóság és a szakképzéshez való egyenlő hozzáférés elősegítése. Érdemes még megemlíteni a Roma Társadalmi Integrációs Programot, amely projekt legfőbb célja a mikro-regionális fejlesztési tervek és diszkriminációellenes tevékenységek segítségével a romák gazdasági és szociális körülményeinek javítása, továbbá az őket érintő témákkal kapcsolatban a hatékonyabb tájékoztatás biztosítása számukra. A teljes sikerességhez azonban elengedhetetlen a mindkét fél részéről való befogadás és nyitottság, a teljes hatékonyság érdekében az attitűd megváltozása attól is elvárható, aki segítségre szorul.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény szerint megváltozott munkaképességű személy az, aki testi vagy szellemi fogyatékos, illetve akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodás miatt csökkennek. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerint „fogyatékos személy az, aki érzékszervi - így különösen látás- és hallásszervi -, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. A fogyatékosok a társadalmi kirekesztődés veszélyének leginkább kitett csoport, mivel munkaerő-piaci részvételüket tekintve lehetőségeik jelentősen korlátozottak. Iskolai végzettségüket tekintve szintén egyértelműen hátrányt szenvednek nem fogyatékos társaikkal szemben, ugyanis nagyobb arányuknak csak általános iskolai vagy annál is alacsonyabb végzettsége van csak. Gazdasági aktivitásuk rátája a nem fogyatékosokénak mindössze a negyede, az aktívak között a munkanélküliség aránya majdnem kétszeres. A legalacsonyabb aktivitási ráta a mozgássérülteknél, a vakoknál, valamint az értelmi fogyatékosoknál jellemző. A megváltozott munkaképességűek integrációjának a piacképes, korszerű szaktudás, szakképzettség hiánya gyakori akadálya, ezért az ilyen emberek foglalkoztatását az állam különféle adókedvezményekkel, foglalkoztatási- és munkahely-keresési támogatással ösztönzi. Például bérköltségüket meghatározott követelményeknek való megfelelés esetén bizonyos ideig, bizonyos mértékig az állam a munkáltatótól átvállalja, segítve ezzel a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piacon való integrációját, illetve re-integrációját.
Magyarországon a börtönnépesség száma megnövekedett az elmúlt években. 2009-es évi végi adatok szerint annak ellenére, hogy a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetek befogadóképessége 12 042 fő volt, a fogvatartottak száma 15 432 fő volt, amely 128%-os telítettséget jelent. Szabadult – jogi meghatározás szerint – az a személy, aki személyes szabadságát visszanyeri, azaz elhagyhatja a börtönt, illetve a büntetés-végrehajtási intézetet. Nagyon nagy problémát jelent a szabadultak munkaerő-piaci elhelyezkedése. A szabadulást követően biztosított munkába állási lehetőségek nem túl biztatóak, 2006-ban a megkérdezettek 49%-a tudott csak elhelyezkedni börtönévei után. Ezek is inkább alkalmi, szezonális, alacsony presztízsű munkák, s ki tudja hány százalékban feketemunkák, melyek nagyfokú bizonytalansággal járnak, s így a jövedelmek sem kiszámíthatóak. Ha egy büntetett előítéletű számára nincs munkalehetőség, amellett, hogy adót és társadalombiztosítási járulékot sem tud fizetni, ez bűnismétléshez vezethet. A bűnügyi statisztikák szerint az elkövetők körülbelül egyharmada visszaeső. Ebben a munkaerőpiacon való elhelyezkedés, valamint a támogató család, azok motiváló mivolta is nagy szerepet játszik. A szabadultak a munkakeresés terén leginkább csak családtagjaikhoz, ismerőseikhez fordulhatnak segítségért, egyéb szervezeti segítség külön ezen speciális helyzetű embereknek nem jellemző. Saját vállalkozás vagy megfelelő ismeretség nélkül leginkább csak alkalmi munkára tudnak szert tenni, akik egyáltalán szert tudnak tenni. Ezen célcsoport gyengeségei munkaerő-piaci szempontból a szakképesítés hiánya, az aluliskolázottság, szakmájuk nem piacképes volta, gyakorlati tapasztalatuk hiányos vagy minimális mértéke, illetve kulcskompetenciák hiánya. A további legfőbb hátráltató tényező a válság és a munkanélküliség mellett az erkölcsi bizonyítvány intézménye. A tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya jelentősen megnehezíti a munkaerő-piacon való elhelyezkedést, sőt, szinte lehetetlenné teszi azt. A legtöbb munkáltató úgy véli, aki börtönviselt, az bűnöző; ha egyszer bűnt követett el, meg fogja tenni még egyszer. Azt feltételezik, hogy bármely a múltban elkövetett bűncselekmény maga után vonzza az állandó szabályszegést. A munkáltatók mindössze egynegyede az, aki soha, semmilyen pozíció betöltésére nem kéri be az erkölcsi bizonyítványt sem a jelentkezőktől, sem a munkatársaktól. Kevés a toleráns munkáltató, aki hisz a változásban; akit nem érdekel, hogy börtönviselt-e az illető vagy sem, akit alkalmazni fog; aki képes arra, hogy esélyt adjon a tiszta lappal való újrakezdésre, hiszen úgy véli, a börtönben már megbűnhődött munkavállalója azért, amit elkövetett. Megoldás lehetne a börtönviseltek munkaerő-piaci diszkriminációjának felszámolására, nagyobb eséllyel való indulására számukra a nyelvi és szakmai képzések támogatása a börtönévek alatt, valamint a szabadulást követően is, illetve ha a börtönben az utolsó időszakokban felkészítenék őket a munka világára. Befogadó munkahelyeket kellene teremteni, amelyeket bér-és járuléktámogatás nyújtásával ösztönöznének börtönviseltek foglalkoztatására; illetve olyan civil szervezetek bevonására lenne szükség, akik segítenék az elhelyezkedésüket. Fel kellene hívni az emberek figyelmét a büntetett előéletűek problémájára, megismertetni velük speciális helyzetüket, s ezzel is megpróbálni felszámolni előítéleteiket velük szemben.
A jogi szabályozás, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség követelménye nem elegendő a munkaerő-piaci diszkrimináció felszámolására, hiszen ez a fajta visszatartó erő csak a törvény betartásának ellenőrzéséig áll fenn, amire viszont általában nem kerül sor. Mélyebb, gyökeresebb változásra van szükség, nem csak a viselkedés, de a normák és attitűdök szintjén is…