A televízió elterjedése és működésének rövid bemutatása magyarországon

Előadásomban a televízió elterjedését és történelmét mutatom be, a rendszerváltásig.

1957. február 23-án a szabadság-hegyi 1 kW-os adóról megindult az 50–90 km-es körzetben fogható kísérleti adás, heti két napon, zenei és irodalmi műsorokkal. Megérkezett az első PYE közvetítőkocsi, amely mikrohullámú adójával 20–30 km távolságban játszódó események továbbítására is alkalmas volt.

Áprilisban a Népstadionból Szepesi György közvetítette a húsvéti labdarúgó tornát. A Hősök teréről sugárzott május 1-jei adást már a közönség is láthatta. Május 9-én volt az első „zárthelyi” közvetítés: a Párizsi Jégrevű műsora a Fővárosi Nagycirkuszból.

Működésbe lépett a 94 m magas, 11 emeletes szabadság-hegyi tévéállomás. Ettől kezdve már a hét három napján adtak műsort, a filmek mellett állandósultak a sport- és színházi közvetítések is

Augusztus 18-án kormányrendelettel a Magyar Rádió nevét Magyar Rádió és Televízióra (MTV) változtatták. Szeptemberben indult a Művészet c. magazinműsor, Várkonyi Zoltán vezetésével; a beszélgetések és interjúk mellett különböző verses, zenés, dramatikus illusztrációkat is beleszőttek.

Májusban magyar javaslatra megalapították az Intervízió nevű műsorcsere-szervezetet, amelynek résztvevői: Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és az NDK. A tv-előfizetők száma ekkor 7190. Augusztusban lépett először a kamera elé Vitray Tamás riporter és műsorvezető, majd szeptemberben az első férfi bemondó, Varga József. Novemberre elkészült a 240 négyzetméteres nagystúdió. A heti adásidőt 20 órára emelték

A székesfehérvári VT (Videoton) gyár megkezdte a tévékészülékek gyártását. Év végén már lehetségessé vált a műsorok ún. telerecording rögzítése is. A Misinatetőn elhelyezett adó révén 1959-től Pécsen és környékén is lehetett venni az adásokat. Megkezdte működését az Avasra telepített miskolci reléállomás és a soproni közvetítőadó is. Májustól két új készüléktípust árusítottak: az Orion AT 403-as és a VT Munkácsy szériáját. Szeptemberben működésbe lépett az első képrögzítő berendezés. 1959-ben már 12 eredeti tévéjátékot és 120 filmet láthatott a 34 395 előfizető. 1959-ben a davosi Európa-bajnokság közvetítésével egy csapásra kedvenc sportággá vált a műkorcsolyázás. Ez év novemberében tíz ország vette át a Népstadionból a Magyarország–NSZK labdarúgó-mérkőzés közvetítését.

1960-ban heti ötre emelték az adásnapok számát, az adás hétfőnként és péntekenként szünetelt. Február 20-án fölavatták a 218 m magas szentesi adót. Az előfizetők száma június 30-án: 78 681. Az első félévi műsorstatisztika: 38 színházi és operaelőadás, 8 tévéjáték, 92 játékfilm. Az összes műsoridő: 672 óra. Nyáron élőben közvetítették a római olimpia eseményeit. Augusztus 20-án megkezdte próbaadását a 64 m magas kékesi adótorony. Ugyanezen a napon három ország is átvette a Vidám Magyarország c. tévéesztrádot, az első play back-módszerrel készült műsort. A VT gyár bemutatta Tavasz típusú készülékét.

1962 áprilisában működésbe lépett a TV saját szinkronstúdiója. Augusztus 20-án megkezdte próbaadásait a kabhegyi adó. Októbertől hetente kétszer délelőtt is volt adás – az előző esti bemutatók ismétléseiből. Eközben az Orion gyárban elkészült a 400 000. tévékészülék, ebből 53 ezret exportáltak. 1962 hozta az addigi legnagyobb műszaki teljesítményt, a chilei labdarúgó világbajnokság közvetítését. Az 1964. évi tokiói olimpia képei részben repülőgépen (a Tokió–{III-461.} Alaszka–Északi-sark–Hamburg útvonalon), részben – most először – a Telstar műhold révén jutottak el az immár 2 millió 700 ezer magyar nézőhöz. Az MRT Közvélemény-kutató Osztályának felmérése szerint minden családi készülékre három-öt néző jutott – a vendégeket nem számítva.

1966-ban 23 budapesti és 20 vidéki színházi előadást, 25 tévéjátékot, illetve -filmet és 5 zenés játékot mutattak be. A lejátszott játék- és rövidfilmek száma 164, a képzőművészeti adások 2600 percet tettek ki. 1967-ben ünnepelték az egymilliomodik előfizetőt, az Ikladon élő özv. Raffai Jánosnét. A televíziózás fejlődését jelzi, hogy immár színesben készült Bartók: A csodálatos mandarin c. balettjének felvétele, és hogy az Orion gyár bemutatta új színes készülékét, a Coloriont. Hatására pedig jellemző, hogy TV Könyvesbolt nyílt a budapesti Kossuth Lajos utcában. Július 25-én, a tévé-világnapon közép-európai idő szerint este 8 órakor a világ csaknem valamennyi készülékének képernyőjén ugyanaz a kép jelent meg; az öt földrész 18 országának 60 helyszínére kiterjedő körkapcsolás címe: A mi világunk; a magyar adás szerkesztője Rockenbauer Pál, rendezője Kende Márta, két riportere Vitray Tamás és Herskovits Pál volt.

1967-ben a Népstadionban megrendezett magyar–szovjet labdarúgó-mérkőzésen dolgoztak először kézikamerával, amelynek súlya ekkor még 17 kg volt. 1968-ban már a hét hat napján volt adás. A Ki mit tud? adásaiban alkalmazták először a drót nélküli, URH adóként működő mikrofont, a mikroportot, amely zárt térben 100–200, szabadban 300–400 m-es körzetben volt használható. A műsorpolitikában lassú minőségi változást eredményezett, hogy a minisztertanács Pécsi Ferencet nevezte ki a TV vezetőjévé. 1968-ban a mexikói olimpiáról már 48 órányi közvetítést láthattak a magyar nézők. 1969. január 1-jén Szecskő Tamás vezetésével megalakult az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpontja, hogy az alkotók fölmérhessék a közönség véleményét, rétegződését; vizsgálták például a szilveszteri kabaré fogadtatását..

1971-ben – heti két-három alkalommal – megkezdődtek a 2. műsor kísérleti adásai, részben már színes programokkal. 300 játék-, kisjáték- és dokumentumfilm szerepelt az ezévi műsorfolyamban. A politikai műsorok 26,5, az irodalom 6,1, a komolyzene 4,5, a zenés szórakoztató műsorok 5,2, a prózai könnyű szórakoztató műsorok 4,8, a vegyes szórakoztató műsorok 5,3, a sportközvetítések 14,1, a játékfilmek 14,8, az ismeretterjesztés 14,4, az Iskolatelevízió 1,8, a gyermek-, báb- és meseműsorok {III-462.} 1,4, az úttörő szórakoztató műsorok 1,1%-nyi műsoridőt töltöttek ki. Az előfizetők száma december 31-én: 1 942 647, az eladott készülékeké 247 ezer.

1971-től nyaranta Veszprémben megrendezték a tévések találkozóját, ahol szakmai zsűri és közönség előtt levetítették az előző év kimelkedőnek ítélt produkcióit, valamint szakmai tanácskozásokat, közönségtalálkozókat is tartottak. Az országosan sugárzott műsorban, a Telecsetepatéban is szembesültek a műsorkészítők a nézők véleményével.

1972 ugrásszerű fejlődést hozott: munkába állt az NSZK-ban gyártott új színes közvetítőkocsi és a 760 négyzetméteres, öt kamerával működő IV. stúdió. A világítást automatikusan vezérelt memóriaegységek irányították. Az innen közvetített első műsor a szilveszteri gálaest volt Gina Lollobrigida, a Kessler- nővérek és Svéd Sándor fellépésével. A „legnézettebb” hazai készítésű műsorok: a Ki mit tud? (88%), a Bors c. filmsorozat (82–84%), a Híradó (71,4%) és A Hét (49,2%). Nagy jelentőségű műszaki lépés volt a lassító-visszajátszó berendezés üzembe állítása, amellyel ezentúl a közvetített esemény utolsó 30 másodperce ismételhetővé vált. Ekkortól már állandó jelleggel sugárzott – heti négy napon át – a 2. program. Az első évben 150 filmet tűztek műsorra. 100 háztartásra vetítve már 66 készülék működött az országban.

1981-ben a Kékestetőn felavatták az új adóállomást, ugyanekkor új műsorszerkezet lépett életbe: a délután a dolgozóké, {III-463.} a 10–12 óra közötti sáv a háziasszonyoké, a 16.30–19 óra közötti időszak a koránkelőké és nyugdíjasoké, s 21.30 után kerültek sorra az intellektuálisabb rétegműsorok. Ekkor már folytak a teletext próbaadásai, s a gyárak az új, illetve az izgalmakat keltő műsorokat.

1983-ban Kornidesz Mihályt nevezték ki az MTV elnökévé. 1984-ben megszülettek az első regionális adások: Pécsett hétfőnként már rendszeresen sugárzott a városi televízió. Kábeltévés kísérleti adás indult Székesfehérvárott is. A Rádió- és Televízióújság ez év végén 1 394 000 példányban jelent meg, előfizetőinek száma: 811 203.

1985 elején áramtakarékossági okokból korlátozni kellett az adásidőt. Az esti műsor – átmenetileg – csak 22 óráig tarthatott, a délelőtti sugárzás – az Iskolatelevízió kivételével – elmaradt. Az 1984-ben bemutatott műsorok 43%-a új, saját gyártású, 26%-a vásárlásból származott, 31% pedig ismétlés volt. Az összes adásidő 43%-át a filmek foglalták le. Ez az utolsó év, amikor az MTV még önfenntartó volt. Az előfizetőknek ez idő szerint 15 fillérjébe került egy órányi műsor. A Tömegkommunikációs Kutatóközpont felmérése szerint Szabó István hat filmből álló szerzői sorozatát összesen 17 millióan látták; a legtöbb – 3 millió – néző az Apa c. filmre kapcsolta be készülékét.Ekkor már 170 000 háztartásba jutott el kábelen a tévé- és rádióadás. 1985-ben készült először képes összefoglaló a labdarúgó NB I heti fordulójának valamennyi mérkőzéséről.

A műszakiak érdeme, hogy elkezdődött a digitális televíziózás fejlesztése – egyelőre csak a stúdiókban. 1988. január 1-jétől a 70 éven felüli nyugdíjasoknak nem kellett előfizetési díjat leróniuk. Ez időtől kezdve külföldi származású árucikkeket is lehetett reklámozni. A szegedi körzeti stúdió havi 50 perces román nyelvű magazint közvetített; ezzel a román nyelvű adás elérte az évi 800 percet. A háztartásokban ekkor már 300 ezer képmagnó működött; a 18–19 évesek 70%-a rendszeresen videózott.

1989-ben létrejött a magyar TV 2 és az olasz RAI 1 első közös, kapcsolásos, szórakoztató adása.

Ebben az évben a Híradó átlagosan 6 millió, a Panoráma és az Ablak 3 millió {III-466.} nézőt vonzott. A hazai előfizetők 17%-a tudott már külföldi műholdas adásokat nézni. A Telesport ettől fogva naponta jelentkezett. Köszönet Magyarországnak c. budapesti gálaműsort kb. 25 millió néző számára egyszerre közvetítette az MTV 1. műsora és a kölni RTL Plus állomás. Az év utolsó napjait szinte az egész ország a készülékek előtt töltötte; az MTV történelmi eseményeket, a romániai Ceausescu-rendszer összeomlását közvetítette egyenes adásban.

Ugyan 20-30 évvel lemaradva más országoktól(Anglia,Franciaország,Németország,Usa),így terjedt el magyarországon a televízió.

Források: -http://hu.wikipedia.org/wiki/Telev%C3%ADzi%C3%B3 -http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/516.html -http://www.thehistoryoftelevision.com/ -http://www.tvhistory.tv/