A végzet karjaiban: 1. rész

Egy különös érzés ébresztette fel a férfit az éjszaka közepén. Nem volt fájdalom, de nem is esett jól. Olyan volt, mint egy megérzés, hogy valami rossz fog történni. És félt. Amikor utoljára ez az érzése volt, az a 2001. szeptember 11. előtti éjszaka volt, és az a nap megrázta az egész világot.
A bal oldalára nézett. A nő nyugodtan aludt. A férfi még egy kis mosolyt is látott az ajkán. Ölni tudott volna azért a mosolyért. Csak egyszerű mosoly, de mindent jelentett neki. Gyengéden megpuszilta a homlokát, és felállt. Nem tudott tovább aludni.
- Sssh, maradj! – suttogta a kutyának, aki felemelte a fejét a lépteire. Kiment a hálóból, és átment a gyerekszobába. Kékre festették, felhőkkel, csillagokkal és holddal a plafonon. A sarokban két bölcső volt. Mosoly tűnt fel az arcán, amikor meglátta az arcukat, Jenny és Jase arcát. Jennifer és Jason, szeme fényei egy napos májusi reggelen születtek. Mindketten az ő szemeit és édesanyjuk mosolyát örökölték, minden ember ezt mondta, és be kellett ismernie, hogy igaz. Semmi sem volt összehasonlítható a gyerekei mosolyával, és amikor ránéztek, a szíve olvadozott. Nemsokára egy évesek lesznek. Jennifer idősebb a testvérénél körülbelül 3 perccel. Ikrek.
Egy érintés a karján ébresztette fel a gondolataiból. – Felébresztettelek? – suttogta.
- Nem, nem. Csak megéreztem, hogy ezt teszed- mosolygott a felesége.
- Hát nem drágák? – kérdezte a férfi babáikra pillantva.
- Persze, hogy azok, hiszen a mieink.
- Menjünk, próbáljunk aludni.
- Igen, az jó lenne. Zsúfolt napom lesz.- A nő csókja elűzte a rossz érzését.
- Jó éjt, Sue.
- Jó éjt, Jack.

Másnap reggel Jack gyerekei sírására ébredt.
- Ne ébreszd fel, megyek- szólt Jack Levinak. De már késő volt, a nő felébredt.
- Jó reggelt, Jack.
- A gyerekek sírtak, de most hagyták abba- mosolygott a férfi.
- Jó, akkor még ágyban maradhatok pár percet, mielőtt szükségük lenne rám- ásított Sue, és visszafeküdt az ágyba. Jack közben felkészült a munkára.
- Legyél óvatos, rosszfiúkkal kell foglalkoznod-, mondta a férfinak, amikor visszajött a gyerekszobából.
- Nem aggódj- és megcsókolta. – Csinálsz ma valami különlegeset?
- Nos, Lucy átjön, aztán valószínűleg vásárolni megyünk, ha a gyerekek jók lesznek. Oh, és elvisszük Levi-t az állatorvoshoz, hogy megkapja az oltását.
- Legyél jó, haver! – simogatta meg a férfi a kutyát.- Találkozunk a Pietro-ban.
Az irodában:
- Bocs, hogy késtem- szabadkozott Jack, amikor utolsónak ért be.
- Megértjük. Hogy van a többi Hudson? – kérdezte Bobby.
- Jól. Annak ellenére, hogy még aludtak, amikor eljöttem, de már valószínűleg felkeltek. Az ikrek általában akkor ébrednek fel, amikor kilépek a házból.
- Sokat változtál, Szikra… mióta megnősültél.
- Egykori szívtipró Jack Hudson most egy remek családapa. Hát nem édes?
- Vigyázz, Leland, te is nemsokára a nyomdokaimba lépsz.
Myles megköszörülte a torkát, és mondani akart valamit, amikor Demetrius Gans, ex-munkatársuk és most felügyelő, bejött egy csinos nővel.
- Jó reggelt, mindenki. Sajnálom, hogy megzavartam ezt az értelmes beszélgetést – Myles-ra pillantott- de bemutatom Lucy ideiglenes helyettesét, Tina Broadshaw-ot. A nő körülbelül 22 éves volt, 160 cm magas, rövid vörös haja, zöld szeme, és jól volt öltözve.
- Tina lesz itt, ameddig Lucy a családi problémáival foglalkozik – megint Myles-ra nézett – és remélem, megértitek majd egymást. Oh, és tudjátok, kapni fogtok egy új embert, mert én már nem vagyok a csapattársatok… hivatalosan- mosolygott Demetrius.
- Ismerjük már őt? – Bobby.
- Michael Varinsky. Körülbelül három éve dolgozott New York-ban, de most áthelyezték hozzánk. Remélem, vele is kijöttök.
- Változások, változások – morogta Myles.
- Nos, Tina vagyok – mondta idegesen a nő, amikor Demetrius távozott.
- Engedd meg, hogy bemutassak mindenkit- szólt Tara. – Tara Williams vagyok, a komputerzseni. Ő ott Jack Hudson apuka, és különleges ügynök. Az a koala mellette Bobby Manning, ő is ügynök. És ez a kisherceg a harmadik ügynök, Myles Leland…
- A harmadik.
- Igen, Myles, nem feledkeztem meg róla… Aki hiányzik, az Sue Thomas… úgy értem, Hudson. Szülési szabadságon van. És már valószínűleg találkoztál Lucy Dotson-nal.
- Igen, beszélgettem vele egypárszor. Nagyon kedves – mosolygott Tina.

Eközben a Hudson-ház:
- Megetettelek titeket, tisztába tettelek és felöltöztettelek. Most várjuk szépen Lucy nénit- Sue épp most végzett a pelenkacserével. – Akarjátok látni apát? Anya akarja-, mondta, miközben berakta őket a babakocsiba. Levi ugatott. – És a kutyus is. Megjött Lucy.
- Szia – Sue üdvözölte a barátját, aki az ajtóban állt.
- Jó reggelt… nos, jó délutánt. Egész délután aludtam, úgyhogy nekem most reggel van. Te is ilyen sokat aludtál, amikor az ikreket vártad?
- Nem. De szerencsés anya leszel. A fiad vagy lányod nagy álomszuszék lesz.
- Kaphatok egy kis innivalót? Olyan szomjas vagyok…
- Tudod, hogy ez a második otthonod, Luce – mutogatta Sue.
- És ti hogy vagytok, kicsikéim? – kérdezte Lucy az ikreket. – Melyik kocsival menjünk? Az enyémmel vagy a tieddel?
- Inkább az enyémmel, abban van gyerekülés- Sue felkapta a kocsikulcsot.
- Miért is kérdeztem? – bosszankodott Lucy.
- Alig várom, hogy találkozzam Tinával-, mondta Sue ajtónyitás közben.
- Kedves lány. Beszélgettem vele egypárszor, és nagyon kedvelem. De van még két óránk a találkozásig, szóval…
- Vásárlás – mutatta Sue.
Elmentek a bevásárlóközpontba. Sue egy nagy, lombos fa alá parkolt.
- Elromlott a légkondi, és nem akarom, hogy meleg legyen, mire visszaérünk-, magyarázta.
- Értem.- Kivették Levi-t és a gyerekeket a kocsiból, és bementek az üzletbe.
- Szerinted ezek az almák frissek?- érdeklődött Lucy a gyümölcsös pultnál.
- Nem tudom. Inkább narancsot veszek.
- Igazad van- Lucy leszakított egy zacskót a narancsoknak, és az leesett a földre. – Olyan ügyetlen vagyok…- ekkor egy kéz visszaadta neki a zacskót. – Itt van – mondta egy férfi mosolyogva. – Nagyon köszönöm. – Szívesen – mosolyogott a férfi és elment. – Hála istennek, még mindig vannak úriemberek a földön- mondta Lucy.
- De neked van egy saját úriembered, nem, Mrs. Leland?
- Igen, de az enyém néha használhatatlan. Nem láttad Mr. Lelandet?
Sue mobilja rezegni kezdett. – Jack kérdezi, hol vagyunk.
- Oh, késő van. Remélem, nem lesznek dühösek.
- Tudod, hogy Myles nem tud rád haragudni, hiszen olyan egy úriember.
- Sue, légy szíves, ne cikizz.
- Szia Jack, itt Sue. Bocs a késésért. Tíz-tizenöt perc múlva ott leszünk.
- Ne siess, vezess óvatosan!
- Igen, igen, Jack, tudod, hogy mindig óvatosan vezetek… különösen, amikor két gyerek, egy terhes nő és egy kutya van velem.
- Mindig vezetési utasításokat ad? – kérdezte Lucy homlokráncolva.
- Nem, csak amióta összeházasodtunk.
- Myles ugyanaz. A női vezetők a kedvenc témája…
Eközben Jack, Bobby, Myles és Tina a Pietro kávézóba értek.
- Ahhoz az asztalhoz menjünk. Az a legkényelmesebb- mondta Myles.
- Szeretnének rendelni? – jött a pincérnő.
- Nem, még nem. Várunk valakiket – válaszolt Bobby.
- Oké – a pincérnő elment.
- Szóval, ikrek apja vagy, ha jól hallottam – kezdte a beszélgetést Tina. Jack bólintott. – Mennyi idősek?
- Egy évesek lesznek huszadikán – mondta a férfi büszkén.
- Milyen édes. Alig várom, hogy láthassam őket.
- Jönnek – mondta Bobby az ablakon kinézve. Sue, Lucy és Levi jöttek babakocsival.
- Sziasztok, sajnáljuk, hogy késtünk – mondta Sue.
- Tudjátok… a vásárlás beletelik egy kis időbe- tette hozzá Lucy.
- Szegény Jason és Levi. Kísérniük kellett három vásárlásra éhes nőt – szólalt meg Myles.
- Jase nagy harcos, túl tud élni egy vásárlást, ugye fiam? – Jack kivette a babakocsiból.
- Tulajdonképpen egész végig aludt. Csak egyszer nyitotta ki a szemét, amikor megérkeztünk az élelmiszer- osztályra – Sue.
- Hát igen, egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út – Bobby az egyik legcukibb mosolyával mosolygott.
- Jenny viszont egész végig fent volt – szólt végig.
- Tipikus nő…
- Érdeklődöm, Mr. Leland, mit fog szólni, ha a mi babánk lány lesz. Két tipikus nőt kell kibírnod – Lucy felborzolta a férfi haját.
- Akkor bármi áron is, de lesz egy fiunk. A nagy tudás embere vagyok, de bevallom, szükségem lesz férfi segítségre két tipikus Lucy-val.
- Negyedik Myles Leland, oh istenem, micsoda név! – szórakozott Bobby.
- Talán meg kellene szegnünk a hagyományt… bocs Myles.
- Miért, kedvesem? Negyedik Myles Leland tökéletes név.
- Istenem, manapság már egy nő sem választaná a Myles nevet! – Bobby vigyorgott.
- Nos, mi még nem találkoztunk. Tina Bradshaw vagyok – szólalt meg Tina, hogy megszakítsa a vitát Lucy és Myles gyerekét illetően.
- Sue Hudson – rázta meg a nő kezét.
- Hallottam, hogy süket vagy – mutogatta Tina.
- Ismered a jelbeszédet? – Sue meglepődött.
- Igen, elég jól, szerintem. A kedvenc nénikém is süket, szóval vele gyakorlom – mutatta Tina.
- Bocs, lányok, ez túl gyors volt- ráncolta Bobby a szemöldökét.
- A nagynénje süket – magyarázta Sue.
- Még tinédzserként tanultam. Olyan mókás volt megtanulni ezt a nyelvet, amit széles körben beszélnek… mutogatnak – Tina beszélt és mutogatott is.
- Jó vagy benne.
- Köszönöm, jólesik ezt hallani egy olyan embertől, aki süket.
- Most már rendelnek? - a pincérnő visszajött. Rendeltek, és ettek.
- Olyan aranyosak. Mindketten örökölték a vonásaitokat – Tina megcirógatta az ikreket.
- Sue szíve, Jack szeme, és Lucy néni mosolya – Lucy Sue irányába nézett, aki elpirult.
- Tessék? Nem értem – mondta Tina.
- Egy elég régi ügyhöz kapcsolódik. Amikor szervkereskedelemmel foglalkoztunk, és megpróbáltuk létrehozni a tökéletes ügynököt- Bobby Jackre és Sue-ra kacsintott.
- Jajj, srácok, ezt mindig felhozzátok – sóhajtott Jack.
- Ki nem tudta észrevenni a szikrákat körülöttetek? – szólt Myles. – Még a vakok is látták. – Most Jack pirult el.
- Igen, túl fényesek voltak- tette hozzá Lucy.

- Szóval, van valami különleges ügyetek? – Sue témát váltott. – Nem, semmi különös. Csak az unalmas papírmunka. Remélem, hamarosan kapunk valami izgalmasat- válaszolt Myles.
- Meglátogathatod Randy-t, vagy a kedvenc orvosunkat – nevetett Bobby.
- Mi? Randy még mindig az FBI-nál van? Egy ideje nem láttam, és remélem, vagyok olyan szerencsés, hogy elmegy…
- Tudod, hogy nem tud elhagyni téged. Ha 80 éves lesz, akkor is maradni fog, amíg te nyugdíjba nem mész – tette hozzá Lucy.
- Vissza kell mennünk. Este látjuk egymást. Legyetek jók a mamának – Jack megpuszilta az ikreit. Berakták őket Sue kocsijába. Aztán egy csók után különváltak.
Miközben Jack és a többiek visszamentek az FBI épületébe, Sue és Lucy megérkeztek Levi állatorvosához.
- Nem tenném, ha nem kellene. Ez neked lesz jó – Sue Levi-hoz beszélt, aki nem akart bemenni az épületbe. – Gyere, tudod, hogy Moore doktor mindig kedves veled – Lucy bátorította a kutyát. Végül bementek az épületbe.
- Én megvárlak titeket kinn, és vigyázok az ikrekre. Kicsit félek a tűktől – mondta Lucy a várószobában. Csak két macska volt ott. Pár perc múlva egy idős nő jött ki egy uszkárral az állatorvostól.
- Gyere, Levi – az állatorvos, egy negyven körüli férfi a kutyára mosolygott. – Gyors leszek, mint mindig – és bementek a rendelőbe.
- Nem tudom, mi történik. Olyan furcsán viselkedett egész nap.
- Talán ideges a gyerekei miatt, Sue.
- Nem, nem hiszem. Olyan, mintha a harmadik szülőjük lenne. Nem hiszem, hogy féltékeny lenne.
- Végeztem. Remélem, egy évig nem találkozunk – mosolygott a doktor, miután beadta az oltást Levi-nak.
- Mi is reméljük.
Eközben három fegyveres és maszkos férfi lépett be a várószobába.
- Kezeket fel, senki se mozduljon! – kiáltotta az egyikük.
Lucy, és a még kint várakozó férfi is nő felemelték a kezüket. Csak túszként használták őket.

- Ha jók lesznek, senki sem sérül meg. Emlékezzenek erre!
- M-mit akarnak? – kérdezte Lucy félve.
- Pénzt, csak pénzt, kedvesem.
- Mi vagyunk Hickery, Dickery és Dock. És önök a túszaink, amíg nem kapunk három millió dollárt.
A csapat még mindig a papírmunkával volt elfoglalva, amikor Demetrius hírekkel jött.
- Van valami, ami felélénkíti a napotokat.
- Hallgatunk – Myles félretolta a papírokat.
- Nos, ez nem a mi ügyünk, de segíthetünk benne. Három fegyveres férfi megtámadta az állatorvosi rendelőt a belvárosban.
- Állatorvos? – Tina a szemöldökét ráncolta.
- Őrült világ! – tette hozzá Myles.
- Túszaik vannak. Három milliót akarnak jelöletlen címletekben – folytatta Demetrius.
- Egy pillanat… állatorvost mondtál a belvárosban? Nathan Moore? – Jack kővé dermedt, és majdnem kiesett a székéből.
- Ismered? – kérdezte Bobby.
Jack felkapta a mobilját, és tárcsázott. – Nem veszi fel…- motyogta Jack, és aggódása egyre nőtt.
- Micsoda? – kérdezte Bobby újra.
- Myles, hívd Luce-t.
- Oké, miért? – Myles is meg volt lepve.
- Nathan Moore Levi állatorvosa, és tervezték, hogy elviszik oltásra… ma. Remélem, ők nem túszok- Jack végre kimondta a félelmét.
- Nem érem el – Myles eldobta a telefonját.
Egy gyors kocsikázás után megérkeztek az állatorvoshoz.
- Oh ne… - szakadt ki Jackből, amikor meglátta Sue kocsiját. – Attól félek, tényleg benn vannak…
Elég sok ember gyűlt össze, a média és az arra járó emberek.
- Demetrius Gans. Hányan vannak bent? – kérdezte Demetrius az ügynöktől, aki az ügyet vezette.
- Alan Nickerson. Legalább az állatorvos és az alkalmazottai. Nem tudjuk, hány ember van még ott rajtuk kívül.
- Beszélek velük- Demetrius a kezébe kapta a kihangosítót. – FBI, körbe vannak véve, azt tanácsolom, jöjjenek ki!
- Ez még a mozifilmekben sem működik – morogta Myles jobbára magának.
- Menjünk, nézzük meg az ügynököket- Dickery megragadta Lucy karját. – Hozza az egyik gyereket is magával, hogy tudják, komolyan beszélünk. -A rettegő és remegő Lucy szorosan magához szorította Jason-t. Dickery kilöködte őt az épületből.
- Nézzék, valaki jön – mondta Nickerson.
- Ügynökök, ne szórakozzanak velünk. Túszaink vannak. Komolyan azt gondolják, hogy minket bekeríteni olyan könnyű? – kiáltotta Hickery.
- Megölöm, ha hozzá mer érni! – dühödött fel Myles, amikor Dickery kijött Lucy-val és Jason-nal.
- Mit akarnak? – kérdezte Nickerson.
- Pénzt. Három milliót jelöletlen címletekben, és egy fuvart a reptérre. Egy órán belül!
- Nem tudjuk megszerezni ilyen gyorsan!
- Hozzák ki magukból a legjobbat, vagy különben a gyerek hal meg először. – Jack ledermedt, ahogy a maszkos férfi a fiának szegezte a fegyvert. Dickery és a többiek visszamentek a házba.
- Találtatok valamit? – Jack bement a furgonba, ahol Bobby és Tara a számítógéppel foglalatoskodtak. – Találtam kapcsolatot a figyelőkamerával a várószobában. Láthatjuk, mi történik benn. „Most nincs Sue, hogy megmondja, miről beszélgetnek” – lógott a levegőben. A szemcsés képernyőn látták Lucy-t, a padon ülő férfit és nőt, és a közelükben álló három fegyveres férfit.
- Hol van Sue? – kérdezte Jack.
- Talán még mindig a rendelőben, de nem értem, az orvos miért nem hallja, mi folyik a váróban – mondta Bobby.
- Talán hallotta, és elrejtőztek- gondolkodott Myles.
- Engem jobban érdekel, mi történik, ha kijönnek, és meglepik a fiúkat- Jack hangja remegett.
- Oh, ne, nyílik az ajtó! – sikoltott hangosan Tara.
Amikor Nathan Moore és Sue a várószobába léptek, Dickery azonnal feléjük lőtt. Mindenki sikított.

A golyó alig kerülte el Sue-t, és befúródott Nathan Moore gyomrába. Sue karjaiba esett.
- Idióta! A túszokra élve van szükségünk! – kiabált Dock Dickeryvel kiabált.
- Azt hittem, ügynökök.
- Maradjon ott – Dickery a nőre mutatott, aki segíteni akart Sue-nak.
- Kérem, súlyosan megsérült. Orvosra van szüksége – mondta Sue ijedten a hozzá közel álló Dickery-nek.
A megfigyelő kocsiban csend volt. Még mindig nem tudták elhinni, hogy Sue-nak ekkora szerencséje volt. A golyó csak centiméterekre kerülte el a testét.
- Mi történt? Megsérült valaki? – kiáltotta bele Nickerson a kihangosítóba.
- Kuss, ügynök. Azt hiszi, bármit is elérhet ezzel a kiabálással? – gúnyolódott Dickery.
- Maradjon ott, és ne mozduljon! – Hickery rákiáltott Sue-ra, aki a lányát akarta a karjaiba venni. – Azt mondtam, ott marad. – Visszalökte Sue-t. – Sajnálom, nem láttam, mit mondott… - Süket? Maradjon ott – kiabálta a rabló – Ne játszadozzon velem, szöszi! – és a fegyverét a nőre szegezte.
- Süket. Csak akkor tudja, mit mond, ha szembefordul vele. Szájról olvas – magyarázta Lucy.
- Igen, hogyne… hol van az a rohadt pénz??? – dühöngött Dock.
- Nyugi, mindjárt vége – Hickery próbálta lenyugtatni. – Szükségem van. Szükségem van az anyagra. – Dock egyre jobban és jobban felbőszült. – Majd megkapod, ha Mexikóban leszünk. – Most kell!
Jack kiment a megfigyelő kocsiból. Nem bírta tovább nézni. A puszta kezével is meg tudta volna ölni a rablókat.
- Hogy megy? – kérdezte Demetrius-tól, Nickerson-tól, és egy harmadik férfitól.
- Jack, ő Peter Maxell, a tárgyaló ember- Demetrius bemutatta a magas, sovány férfit.
- Hudson. Gondolja, hogy együttműködnek? Már kihirdették a követeléseiket. – Jack nem nagyon hitt a tervben.
- Megértem, hogy kétségbeesett, Mr. Hudson, de bízzon bennem. Sok túszejtővel és egyéb mániákussal foglalkoztam már a karrierem során. Elintézem azt a hármat is – mondta a férfi magabiztosan.
- Biztos benne? Senki sem akarja, hogy a dolgok rosszra forduljanak. Kisgyerekek is vannak bent.
- Honnan tudja?
- Kapcsolatot szereztünk a benti kamerával. „És a családom is bent van. De ezt nem fogom az orrára kötni, mert akkor kirakna az ügyből.”
- Oké, az jó. Mennyi túsz van benn?
- Két nő, két gyerek, két férfi, két macska és egy kutya. És az egyik férfi megsérült.
- Ez nehéz lesz… nyilvánvalóan komoly céluk van. De akkor is elintézem.
„Ne legyen ilyen beképzelt. Magának könnyű.” – akarta mondani Jack, de Demetrius figyelmeztető pillantása beléfojtotta a szót.
- Hagyjanak minket elmenni. Sok fontos dolgom van – a férfi idegeskedett odabent.
- Fogja be – figyelmeztette Dickery.
- Üzleti ügyek. Mennem kell!
- Azt mondta, fogja be!- Dock megütötte a férfit.
- Maga nem tudja, ki vagyok. Fontos ember vagyok. Adok maguknak 500 dollárt, ha elengednek engem – a férfi, aki bankmenedzsernek nézett ki, folytatta.
- Nem, nem fogadunk el csekket, és 500 dollár semmi.
- Jól vagy? – mutogatta Lucy. – Nem nyilvánvaló? – volt Sue válasza. – Miről beszélgetnek? – mutatta Sue. – Pénzről és más dolgokról… félek, az egyikük drogfüggő. – Csak vigyázz Jenny-re és Jason-ra, Istenem, kérlek… - Ebben a pillanatban Jenny elkezdett sírni.
- Ah, nyugtassák le, vagy én hallgattatom el örökre – Dock bedühödött.
- Shhh, nyugi, édesem – Lucy megpróbálta lecsendesíteni barátja lányát, de semmi nem használt.
Peter Maxell épp átöltözött az FBI-os szerelésébe, amikor Jack bejött.
- Kérem, legyen óvatos. Nem akarjuk, hogy bárki is megsérüljön.
- Már mondta, Hudson ügynök. Nyugodjon meg, vannak tapasztalataim, és biztosíthatom, hogy a családja jól lesz. Igen, tudom, hogy a felesége és a gyerekei bent vannak. Ne aggódjon.
Habár a férfi szavai nem nyugtatták meg, Jack még mindig reménykedett benne, hogy Peter Maxell mindent jól csinál, és hamarosan már vacsorázni fog imádott feleségével és gyerekeivel.

- Csoki, azt mondtam, nyugtassa meg! – Dickery egyre türelmetlenebb lett, mert Jennifer Hudson még mindig teljes erőből sírt.
- Megpróbálhatom? Kérem! – mondta óvatosan Sue, amikor látta Lucy gyengélkedését.
- Ha akkor elhallgat!
Jenny abban a pillanatban becsukta a száját, ahogy megérezte az ismerős anyai érintést. Sue még tartotta egy ideig, mielőtt vissza kellett volna adnia Lucy-nak.
- Jó. Átkozott szerencséje van, ő szereti a gyerekeket – Hickery Dickery felé intett.
Nickerson újra elmondta a tervüket a hangosbeszélőbe, de visszautasították.
- Nem fogunk tárgyalni. Amit megmondtunk, megmondtuk! – kiabált vissza Dickery.
- De szükségünk van bizonyítékra, hogy a túszoknak nem esik bántódásuk, ha összeszedjük a pénzt. Engedje el a túszokat – próbálkozott Maxell.
- Komolyan azt gondolja, hogy ilyen hülyék vagyunk? Lelőném magát abban a hülye ingben… de… de a lövedékeket a túszoknak tartogatom, ha esetleg nem tisztelnék a követeléseinket.
- Legalább az egyiküket engedje el, aztán odaadjuk a pénzt – folytatta Maxell.
Pár perc csönd után Dickery bólintott. – Oké… de az idő ezzel negyed órával kevesebb lett – kiáltotta a maszkos férfi, és bement.
- Maga, szép hölgy. – Hickery Lucy-ra mutatott. – I-igen? – Maga és a két kicsi elmehet. – Lucy szemei elkerekedtek, hogy Sue-nak maradnia kell.
- Miért? Ez nem fair – vitatkozott a bankmenedzser.
- Mert azt mondtam. Siessen, nem várhatunk sokáig! – a rabló Lucy felé fordult. Lucy megfogta a babakocsit, és lassan elkezdte tolni az ajtó felé. – Siessen! – Dock kilöködte.
Amikor Lucy és a babák kiértek, Jack és Myles azonnal odafutott hozzájuk, és biztonságba helyezte őket.
- Jól vagy? – kérdezte Myles gyengéden. – Rettenetes odabent… - a nő reszketett. – Már biztonságban vagy… - De Sue nem – szakította Lucy félbe férjét. – Mi a helyzet ott benn? – kérdezte Nickerson Lucy-tól. – Hagyja békén! – csattant fel Myles. – Rendben van, Myles, tudok beszélni.
Miközben Lucy elmesélte, mi van benn, Jack a gyerekeit cirógatta. Félig már megnyugodhatott. Két szerette már biztonságban volt. Csak Sue-nak és Levi-nak kell kijönnie, és minden a régi lesz.
- Hé, hogy vannak a kedvenc babáim? – jött Bobby. – Nem sérültek meg. Csak az anyukájuknak kell kijönnie, és minden jó lesz nekik… és nekem.
- Ne aggódj, Szikra. Maxell egy kicsit beképzelt, de tapasztalt.
- Nos, az úticéluk valószínűleg Mexikó – Jack és Bobby figyelme Nickersonra irányult.
- Talán jobb lenne, ha odaadnánk nekik a pénzt, és a repülőtéren kapnánk el őket. Szerintem így kevésbé kockázatos – szólt Jack.
- Nem tudom, mert… - Nickersont kutyaugatás szakította félbe a mondat közepén.
- Ez Levi! – Jack és a többiek megdermedtek. Még sosem hallották Sue kutyáját ugatni, főleg nem kétségbeesetten

Sue megpróbált mindent, hogy lenyugtassa Levi-t, de a Levi egyre hangosabb és hangosabb lett. Két férfi elég értelmesnek tűnt ahhoz, hogy ne lőjék le őket, de a harmadik férfi még Levi-nál is izgatottabb volt. Állandóan motyogott valamit, és rázta a hideg, pedig a hőmérséklet jóval 20 fok felett volt. Drogfüggőként is elég veszélyes és kiszámíthatatlan lenne, de egy lőfegyverrel a kezében még veszélyesebb volt.
Az állatorvos félig csukott szemekkel feküdt Sue mellett. Sue nem volt orvos vagy nővér, de megpróbált mindent. A férfinak nyitott sebe volt, de vér már nem szivárgott.
Levi itt kezdett hirtelen ugatni, és ki akart futni az épületből. Amikor Sue megpróbálta megakadályozni, látta, hogy a kutya barna szemei megtelnek félelemmel. Figyelmeztetés nélkül egyre hangosabban és hangosabban ugatott, míg végül az ugatás szomorú csaholássá alakult.
- Mi a baj vele? – kérdezte Hickery meglepetten. – A kutyával eddig nem volt probléma.
- Nem tudom. Izgatott, de nem tudom miért – válaszolta Sue összezavarodva.
Néhány perccel Levi kitörése után elkezdett rázkódni a föld.
- Ez egy földrengés!
- Engedjenek ki minket, most.
- Nem – Dock megállította a túszokat.
- Kérem, meghalunk, ha itt maraduk – sírta a nő a macskával.
- Phil, engedjük el őket. A börtön jobb, mintha élve eltemetnének – Hickery próbálkozott.
- Nem, nem megyek börtönbe!
- Márpedig ha akarják, ha nem, mi kimegyünk! – a bankmenedzser elkezdett futni az ajtó felé. De soha nem érte el. A golyó Dock fegyveréből a fején találta el. Sue és a másik nő sikoltottak. Hickery és Dickery sóhajtottak, majd kimentek. Azonnal ügynökök kapták el őket, ahogy kiértek a fényre.
- Remélem, okosabbak, mint ő volt – dühöngött Dock, a bankmenedzserre utalva. A földrengés gyorsan elmúlt, és nem okozott károkat.
Habár még mindig egy őrült drogfüggő kezében voltak, Sue megkönnyebbülten sóhajtott. Kevesebb az esély, hogy az épület élve maga alá temeti őket, mint hogy lelőjék. Ha csendes és nyugodt lesz, nem ad a férfinak okot arra, hogy lelője, mint azt a bankmenedzsert, aki holtan feküdt az ajtóban.

- Jól van? – mutatta Sue a mellette fekvő állatorvosnak, aki ismert néhány jelet.
- Fáj… de megbirkózom vele- volt a válasz. A padon ülő nő nézte a mutogatásukat. Nem értette meg, de elkapott egy biztató bólintást az orvostól. „Ha a férfi azzal a rettenetes sérüléssel nyugodt tud maradni, én is meg tudom tenni. Ne pánikolj, Theresa, és akkor ennek az őrültnek nem lesz oka bántani téged” – bátorította önmagát.
- Szóval, megmondják a nevüket, vagy találgassak? Nem vagyok gondolatolvasó, ugye tudják – Bobby az elkapott férfiakhoz beszélt.
- Victor Thornton, és Harry Rexona – Victor, akit eddig Hickery-ként ismertek, megszólalt. Az ő ijedt meg a rengéstől… ezt soha nem fogja megbocsátani magának. Most úton lehetnének Mexikóba vagy Venezuelába három millió dollárral gazdagabban, ahelyett, hogy ügynökök kezei között lennének. De most az együttműködés tűnt a legjobbnak, hogy csökkentse a büntetésüket. Lehúznak pár évet a börtönben, és ott folytatják az életüket, ahol abbahagyták. Nem emlékezett, miért vette be Harry-t és Derek-et az ügybe. Harry egy kicsit hülye, de rendes, de Derek – egy őrült volt, aki a lelkét is eladta drogokért. Ez általában hasznos volt, de nem most.
- Szóval, mi a neve a drogfüggő társuknak? – hallotta Bobby kérdését. Ránézett Hudson ügynökre, aki nagyon mérgesnek és nem túl türelmesnek látszott. „Csak rosszabb lenne vele tárgyalni. Mi baja lehet? Hova tűnt az a híres nyugalom és elhivatottság? – elmélkedett Victor.
- Derek Robinson – kezdett beszélni. Harry egész végig csendben volt.
- Megtudtatok valamit a még bent lévő férfiról? – jött Myles.
- Semmit, azon kívül, hogy mindenre képes – válaszolt Jack idegesen.
- Két férfit már lelőtt. Az egyik halott – mondta Bobby. Ez még jobban megrémisztette őket.
- Hol vannak a gyerekek? – fordult Jack Myles-hoz.
- Lucy és Tara vigyáznak rájuk.
- Legalább ők biztonságban vannak – motyogta Jack inkább csak magának.

Eközben a várószobában két nő és egy férfi idegeskedett Derek következő mozdulata miatt. A férfi teste még mindig rázkódott, mintha hideg lenne. Nagy kavarodás lehetett a fejében.
Senkit sem akart bántani, de megtette. És ha ezek a nők elkezdnek sikítozni, őket is lelövi.
- Kilenc perc, és valamelyiküket lelövöm – az órát nézte.
- Kilenc percünk maradt. Hol a pénz? – Jack idegesen egyik lábáról a másikra állt.
- Már úton – felelte Nickerson.
Pár perccel később a föld megint rázkódni kezdett. – Nyugi, ez csak egy utórengés – suttogta Sue Levi-nak.
Amikor minden normális lett, az épület még mindig remegett. Emberek rohantak ki a felette levő épületből. Hatalmas repedés jelent meg rajta, ami egyre szélesedett a mennyezeten és a falon.
- Nem, ne csinálja. Maguktól is kijönnek – három ügynöknek kellett visszatartani Jack-et.
- Engedjenek el! Nem látják, össze fog dőlni az épület! – kiabálta Jack mérgesen.
- Szerintem ez nem csak egy földrengés – mondta Theresa óvatosan, amikor meghallotta a sikoltozást kintről.
- Maradjanak az asztal alatt, és ne mozduljanak, különben mindannyiukat lelövöm – Derek az ajtóban állva kiabált velük. Az orvlövész úgy döntött, kihasználja ezt a lehetőséget, és lelőtte. Amikor a férfi holtan esett össze, Theresa és Sue gyorsan elkezdték támogatni Nathan-t a kijárat felé.
- Menjenek, mentsék magukat – mondta a férfi. – Menjenek! – mutogatta, miközben megpróbálta magát kiszabadítani a nők kezei közül.
- Gyerünk, még csak néhány lépés – biztatta Sue.
Már majdnem elérték az ajtót, a mennyezet leomlott. Az utolsó, amit Sue érzett, egy égető fájdalom volt a fején, amikor a földre zuhant.

- NEEEEEEE! – egy félelmetes sikoly tört fel Jack-ből. Az épület kártyavárként omlott össze, és Sue, az ő Sue-ja, bent volt. Szemét ellepték a könnyek.
Bobby éppen Helennel beszélgetett, hogy valószínűleg késni fog, amikor egy hatalmas robajt és sikoltozást hallott. – Kedvesem, később visszahívlak. Valami történt – vetett véget gyorsan a beszélgetésnek. Kiment a furgonból, és megállt mellette.
- Oh… édes… Istenem! – az épület összedőlt, emberekre dőlt rá, rádőlt Sue-ra, Levi-ra, és a többiekre.
- Ez nem lehet igaz… Sue, hol vagy? Gyerünk, gyere ki! – Jack a romokhoz futott, és elkezdte eltávolítani őket. – Levi, hol vagy? – kiáltotta kétségbeesetten. „Ez nem történt meg, ez nem lehet igaz. Sue nem lehetett benn!”
De benn volt. Amikor Sue kinyitotta a szemeit, kellett egy pár perc, mire rájött, mi is történt. – Segítség! – akarta kiáltani, de lehetetlennek tűnt. Ha csak egy kicsit is kinyitja a száját, sok port fog nyelni. Alig tudott levegőt venni. A karjai és a lábai megsérültek, de nem lehetett összehasonlítani a fájdalommal a fejében. Mintha kalapácsok ezrei verdesték volna a koponyáját. Lassacskán elkezdett emlékezni, mi is történt. Ő és a másik nő segítették Moore doktort a kijárat felé. Annak ellenére, hogy két férfi meghalt, biztonságban és boldognak érezte magát, hogy ez a dráma befejeződött, visszatérhet a családjához és barátaihoz. De az a dráma semmi volt ahhoz képest, ami csak most kezdődött.

- Nyugodj meg, Jack. Megsérted magad! – sietett Bobby kétségbeesett barátjához.
- Nyugodj meg! Hogyan tudnék megnyugodni, amikor itt van eltemetve valahol! Nem tudok megnyugodni! – kiabálta Jack.
- A hivatásos nyomkeresők mindjárt itt vannak… nézd, jönnek – Bobby a pont most érkezett furgonra mutatott. Jack abbahagyta a romok eltávolítását és feléjük tartó férfiakra nézett.
- Hello, a vezető vagyok, Rogers – az egyenruhás, középkorú férfi bemutatkozott.
- Manning és Hudson szövetségi ügynökök.
- Hallottam a túszokról. Hányan voltak benn?
- Öten, és egy kutya. A felette lévő házból mindenki idejében kimenekült – Jack szinte lélegzetvétel nélkül hadarta el.
- Nos, akkor kezdjük a keresést – Rogers parancsára a férfiak elkezdtek készülődni.
- Hogyan történhetett ez? – kérdezte Tara sírva.
- A baj az, hogy nem futott ki, amikor lehetősége volt, Miss Williams.
- Mi? Azt akarja mondani, hogy ostoba volt? – nem akarta elhinni, amit Nickerson egyik embere mondott az előbb. – Túl nagy szíve van ahhoz, hogy otthagyjon egy sérült embert! – kiabált Tara az ügynökkel.
- Mi folyik itt? – jött Demetrius.
- Azt mondta, ez Sue hibája, mert segíteni akart a másik két embernek – sírt Tara.
- Nézze, Molina ügynök. Törődjön a saját dolgával. Ha nem akar segíteni, menjen innen – Demetrius felemelte a hangját.
- Csak az igazságot mondtam! – feleselt a szemtelen ügynök.
- Molina! – szólt Nickerson.
- Sajnálom srácok, küldetésem van – az ügynök elment.
- A könyörületesség az igazi küldetés – morogta Tara. – Sue jól van, jól kell lennie… - zokogta aztán.

Eközben az FBI épületében:
- Leland – Myles felvette a telefonját – Hé, D. Megtaláltátok? – a férfi várakozó hangja felkeltette Tina érdeklődését, aki eddig a papírjaival volt elfoglalva.
- Sajnos rossz híreim vannak, Myles.
- Rossz?
- Az épület… az épület összedőlt.
- Épület? Összedőlt? Senki sem volt benn, ugye?
- Azt kell mondjam, hogy Sue… Sue-t maga alá temette.
- Sue-t, a mi szájról olvasó Sue-nkat?
- De még mindig reménykedünk, és a nyomkeresők optimisták.
- Oh…
- Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod Lucy-nak, Myles.
- Hogyan?? Nagyon ideges lesz, és az nem tesz jót az egészségének!
- Tudom… de jobb, ha tőled tudja meg, ahelyett, hogy a hírekben látja.
- Oké…
- És Jack tudni akarja, hogy vannak a gyerekek.
- Az FBI óvodájában játszanak. Ő hogy van?
- Képzelheted… figyelj, most mennem kell. Légyszi ellenőrizd az épület szerkezetét, engedélyek, az építő cég, és a többi. Egy ilyen épület nem dőlhetett volna össze csak úgy egy kis földrengés miatt.
- Oké, felhívom őket, ha… amikor megtaláltátok Sue-t.
Amikor befejezte a beszélgetést, Tina letámadta. – Mik a hírek? Sue jól van?
- Rossz hírek… az épület emberekre dőlt… beleértve Sue-t is.
- Oh istenem!
- A balszerencse sosem jár egyedül… - sóhajtott a férfi.
- Myles, miről beszélsz? Van valami Sue-val? – jött Lucy.
- Luce! Hol vannak a gyerekek? – kérdezte Myles meglepetten.
- Egy kis időre ott hagytam őket a gyerekmegőrzőben. Hírekért jöttem. Fogadok, hogy vannak… valószínűleg nem jók… - találta ki, amikor meglátta Myles boldogtalan arcát és a könnyeket Tina szemében.
- Ülj le.
- Igazán megijeszt, Mr. Leland.
- Demetrius hívott, és azt mondta, hogy…
- Gyerünk, idegessé teszel!
- Az épület összedőlt.
- Oh. De nem voltak benn, ugye?
- De, benn voltak…
- Nem, hazudsz. Sue nem volt benn, Sue nem lehetett benn… - Lucy könnyekben tört ki. Myles megölelte.
- Nem halhatott meg… - zokogta Lucy a férfi karjaiban.
- Senki sem mondta, hogy meghalt. A romok maguk alá temették, de van esély, hogy élve rátalálnak.
- Ne aggódj, Luce, tudom, hogy él – mondta Tina.
- Igazad van – Lucy hirtelen kiegyenesedett. – Jól lesz. Nem pánikolhatok így be. Nem tesz jót a babámnak. Sue jól lesz. Jól kell lennie… - Lucy könnyei lassan elapadtak.
- Hogy a fenébe tudott összedőlni az az épület? A rengés nem volt olyan erős – érdeklődött Tina.
- Ki kell derítenünk – mondta Myles, még mindig a feleségével a karjában.

A teljes sötétségben feküdni egyre nehezebb és nehezebb lett Sue-nak. A fájdalom a fejében elviselhetetlen volt. A teste alvásért kiáltott, de ő nem engedett. Ha most elalszik, az valószínűleg örökre. Amikor az alvás majdnem győzött az akarata felett, meglátta gyerekei gyönyörű mosolyát, és ahogy Jack szája a nevét formázza. „Nem, Mrs. Hudson, nem hagyhatod itt őket” – mondta a nő komolyan magának, de a szavak csak a fejében léteztek. Nem jött ki hang a száján.
Gyorsan beesteledett, az első csillagok is megjelentek az égen. Jack a megfigyelőfurgon mellett állt, és a nyomkeresőket nézte. Ahogy nagyon besötétedett, a nyomkeresők abbahagyták a munkát. Rogers odament Jack-hez.
- Az embereim nem tudnak dolgozni éjszaka. Holnap kell folytatnunk.
- Miért? Van fény…
- Sajnálom, de az ő biztonságukra is gondolnom kell.
Jack vitatkozni akart, de Bobby mellé lépett.
- Értjük. Mikor kezdenek holnap?
- Ahogy a nap felkel. Ne aggódjon, Mr. Hudson, még mindig van esély, hogy a felesége életben van – mondta Rogers, és elment.
- Egyedül lesz éjszaka… ki nem állhatom ezt – morogta Jack.
- Ne aggódj, haver. A feleséged erős. Tudom, hogy megtalálják őt és Levi-t reggel.
- De…
- Szükséged van egy forró zuhanyra és alvásra. Gyere, hazaviszlek.
- Gyerekek?
- Lucy és Myles majd hozzák őket. Biztonsángban vannak az irodában.
- Jó éjt, édesem. Tarts ki holnapig – mondta Jack csendesen, és Bobby után ment.

„Amikor veled találkoztam, úgy éreztem, vagyok valaki
Amikor megcsókoltalak, úgy éreztem, vagyok valaki
Amikor megérintettelek, úgy éreztem, vagyok valaki
De ha elvesztelek, senki vagyok…”
Ez a dal visszhangzott a férfi fülében, mióta hallotta a rádióban. Mintha egyenesen neki írták volna.
- Ne aggódj, megtalálják – mondta Bobby olyan optimistán, ahogy csak tudta. – Hé! Föld hívja Szikrát… - rázta meg Jack vállát.
- Igen, úgy értem… bocs, nem figyeltem teljesen – ébredt fel Jack a gondolataiból.
- Oké. Ha beszélgetni szeretnél, elérhető vagyok.
- Csak azon gondolkodtam, mi lesz, ha elveszítem…
- Haver, ilyenekre még csak ne is gondolj. Tudom, hogy nehéz, de optimistának kell lennünk. Neked különösen, a gyerekeid miatt. Egyik gyerek sem szereti az apukáját boldogtalannak látni.
- Tudom… és továbbra is reménykedem.
- Ez az én emberem. Megérkeztünk – megérkeztek Jack és Sue házához. Jack nagyot nyelt, mielőtt kiszállt a kocsiból.
- Holnap találkozunk. El kell mennem Helen-ért. Hívj, ha valamire szükséged van!
- Foglak. Jó éjt!

Jack gombóccal a torkában ment be a házba. A ház olyan idegennek és kellemetlennek tűnt. Sóhajtott, berakta az FBI-os szerelését a fiókba, és átöltözött, amikor megszólalt a csengő.
- Sziasztok – mondta szomorúan. Myles és Lucy hozták a gyerekeket. – Köszönöm – alig mosolyodott el, ahogy a karjaiba vette őket.
- Hogy vagy? – kérdezte Myles.
- Nos… őszintén, fogalmam sincs, hogy fogom átvészelni ezt az éjszakát.
- Sue erős… túléli – zokogta Lucy.
- Igen, remélem. Jó éjt, Lelandek.
Már késő volt, így nem kellett olyan sokat foglalkozni a gyerekekkel. Lassan levetkőztette kis hercegnőjét, Jenny-t, és Jase-t is. Mindketten játékosan gügyögtek, ahogy Jack berakta őket a bölcsőjükbe, és gyorsan becsukták a szemeiket. A férfi bekapcsolta a babafigyelő rendszert, és kiment a nappaliba. Zuhanyoznia kellett volna, de nem ment neki. Megpróbálta vigasztalni magát, de nem járt sok sikerrel. Mindene, ami most volt, az a remény. A remény, hogy valahogy túlélte. Nagyon fáradt volt, de eldöntötte, nem fog aludni. Nem fog lefeküdni nélküle.

Ahogy a férfi a kanapén ült és a fekete képernyőt bámulta, észrevett egy kazettát a felette levő polcon. Szemügyre vette, MI NAPUNK volt ráírva. Azonnal berakta a lejátszóba. Szép emlékek tolultak fel benne, ahogy végignézte az esküvőjüket. Minden részletre emlékezett. Milyen gyönyörű is volt Sue a fehér ruhájában!
- Lélegezz, haver, lélegezz! – suttogta Bobby, amikor a nő az oltárhoz sétált…
Miután megnézte az egész kazettát, a nappaliban feküdt le. Egyszerűen nem tudott a közös ágyukba feküdni a nő parfümjének és lágy bőrének érzete nélkül.
A romok alatt láthatjuk Sue testét, még mindig sötétben. Úgy tűnik, mintha halott lenne, de ha jobban megnézzük, látszik, hogy az arckifejezése hogyan változik bizakodóból félővé, és az ujjai mozognak.

A napsugarak már besütöttek az ablakon, amikor Jack még mindig fent volt. Amikor megérezte a nap első sugarait, azonnal felpattant. Gyorsan lezuhanyozott, és Lucy-t akarta hívni, hogy vigyázzon a gyerekekre, amikor ránézett az órára.
- Te idióta! Nem foszthatsz egy terhes nőt az alvástól… - morogta magának.
Ellenőrizte a gyerekeket, akik még mindig aludtak. Most jól vannak, de persze ahogy felébrednek, rögtön az anyukájukat akarják majd.
Ha Sue nem lett volna süket, férfihangokat hallott volna. Lassan lélegzett, és tartalékolta az energiáját. Időről időre kinyitotta a szemét, csakhogy észrevegye, még mindig a sötétben van. Nem tudta, mennyi idő van, még azt sem, hogy van-e valaki a közelében egyáltalán.
Magáért nem aggódott, de azt nem tudta elképzelni, hogy a gyerekeinek nincsen anyja. Jack biztosan tudna találni egy másik nőt. Sok nő van, de vajon egyetlen is tudná úgy szeretni és tisztelni, ahogy ő teszi?
Ezredszerre is majdnem elaludt, amikor megérezte, hogy valaki mozog a közelében.
- Segítség! – akarta kiáltani, de nem jött ki hang a torkán.
Elkezdett kopogni, de abbahagyta, amikor észrevette, hogy az a valami felette összelapíthatja. Nem akarta, hogy palacsintaként találjanak rá. Palacsinták! – gyengén elmosolyodott, amikor eszébe jutott, Jack hogyan készítette az egyik nap. Először a főzési tudományát akarta bizonyítani, de két-három palacsinta a mennyezeten kötött ki. Másodszorra elhatározta, hogy nem dicsekszik, de akkor meg elégette. A rendes palacsinták sárgák, de ezek feketék és ropogósak, ahogy ő mondta.

Jack kutyakaját akart készíteni, de sóhajtott, amikor rájött, hogy nincs kutya, akit megetethetne.
- Együtt vannak, és segítik egymást – bátorította magát, és erős maradt.
Egy óráig csak szobáról-szobára járkált, amikor meghallotta a gyerekei sírását. Odament hozzájuk.
- Jó reggelt, herceg és hercegnő! – mondta olyan vidáman, ahogy csak tudta. Elvégre csak a fia és lánya miatt nem omlott még össze. Miattuk nem süllyedhetett kétségbeesésbe, és nem törhetett ki keserű könnyekben. De a gyerekeknek jó ösztöneik voltak, Jenny és Jase sem voltak kivételek. Megérezték apukájuk félelmét és kialvatlanságát.
- Fürdetés… rendben, ruhák… rendben, reggeli… rendben – gondolta. – Lucy már biztos fenn van. Menjünk.
Miután biztonságban bepakolta a gyerekeket a kocsiba, a Leland házhoz ment.
- Jó reggelt – üdvözölte Myles-t, ahogy az ajtót nyitott.
- Jó reggelt, kis Hudsonok, és apukájuk. Hogy vagytok ma?
- Kösz, többé-kevésbé jól. Luce fenn van?
- Igen, de nem érzi magát jól.
- Mi a baj? Úgy értem…
- Reggeli rosszullét. Ne aggódj, jól lesz.
- Oké, köszönöm Myles.
- Szívesen.
Amikor Jack a romokhoz ért, a nyomkeresők és a tűzoltók már dolgoztak.
- Hé, Hudson! – Rogers integetett neki, így odament hozzá.
- Találtunk valakit. Egy kutya,
- Egy kutya… Levi! Hol van? Jól van?
- Élve találtunk rá, és állatorvoshoz küldtük.
- Köszönöm, köszönöm.

Jack mobilja csengett.
- Hudson.
- Jó reggelt, Szikra. Hogy vagy?
- A körülményekhez képest jól… hé, megtennél nekem egy szívességet?
- Persze.
- Megtalálták Levi-t…
- Levi-t! Ez csodálatos! Mi van Sue-val?
- Még semmi. El tudnál menni vele az állatorvoshoz és vigyázni rá? Én…
- Vigyázni fogok a csodakutyátokra, erre számíthatsz.
- Köszönöm, Bumm.
Sue megint mozgást érzett maga felett. Megpróbált kiabálni, de a szavak nem jöttek. Aztán észrevett egy kis csillogást az ujján. A gyűrűje! „Talán ez a megmentőm!”
Elkezdett kopogtatni valamin, ami egy csőnek tűnt.
- Hé, srácok, hallok valamit! – mondta az egyik tűzoltó.
- Mi az, Lassard? – jött oda hozzájuk Rogers.
- Ti is halljátok, amit én hallok?
- Egy pillanat… mintha valaki kopogtatna vagy valami.
- Valaki életben van a romok alatt! – mosolygott az egyik férfi.
- Remek, Lassard, remek. Kezdjenek ásni. Szólok Hudsonnak. Remélem, az ő felesége.
- Sue? Megtalálták? Hol? – kérdezte izgatottan Jack.
- Nem tudjuk biztosan, hogy ő-e. Kopogást hallottunk.
- Sue-nak kell lennie, neki kell!
Rogers megcsapkodta a vállát, és visszament az embereihez.
A mozgás egyre közeledett hozzá. Sue már érezte a remegést, és széles mosoly ült ki az arcára. Megtalálták! Visszamehet a családjához és a barátaihoz, a saját világába.
- Lábak! Valaki van itt, és egy nő – mondta a férfi, aki meghallotta a kopogást.
Sue már biztosan érezte, hogy valaki van a közelében. Hirtelen napfény világította meg a sötét poklot, és ő azonnal elvesztette az eszméletét. Az utolsó dolog, amit érzett, gyengéd férfikezek érintése volt.

- Sue! – egy zenekar játszott Jack szívében, amikor megérezte a pulzusát. A megkönnyebbülés könnyeit törölte le az arcáról.
- Ver a szíve – mondta a rohammentős.
- Sue él, él…
- Kérem, menjen innen. Be kell vinnünk a kórházba.
- Magukkal megyek.

A kórházban:
- Jack! – Lucy, Myles, Tara és Tina jöttek, Jenny-t és Jason-t cipelve.
- Sziasztok, kicsikéim – a férfi idegessége elszállt, amint megpillantotta a gyerekeit.
- Jöttek az anyukájukhoz… hogy van? – Lucy kétségbeesetten akarta tudni.
- Nem tudok semmit. Élt, amikor rátaláltak, és ez a fontos – válaszolt Jack, miközben a gyerekeivel játszott.
- Ez a fő. Erős, ki fogja bírni – tette hozzá Tina.
Aztán egy nővér jött.
- Jack Hudson-t keresem.
- Én vagyok. Hogy van Sue? – Jack felugrott a székéből.
- Finn Doktor beszélni szeretne magával az irodájában.
- Mondhatja itt is, gyakorlatilag a családja vagyunk – mondta Lucy.
- Sajnálom, ez a doktor munkájához tartozik. Kérem, jöjjön, Mr. Hudson.
- Ne aggódj, Luce, elmondom nektek is – mondta Jack, mielőtt a nővér után ment volna.
Egy gombóccal a torkában lépett be Finn Doktor irodájába…

- Jack Hudson? – egy idősödő doktor felemelte a fejét. Jack csak bólintani tudott.
- Kérem, üljön le, Mr. Hudson. A nevem Donald Finn, és én ápolom a feleségét, Susan Hudson-t.
- Hogy van? – Jack levegő után kapkodott. Valami nem tetszett neki.
- Van egy-két súlyos sérülés a testén, szörnyen kiszáradt, és egy mély seb van a fején. Jó hír, hogy nem törött csontja, és a sebei előbb begyógyulnak, mint gondolná. De van még egy rossz hírem… - az orvos megállt egy kicsit.
A munkája teljes ember kívánt, de a hozzátartozóknak elmondani a rossz híreket két ember erejére volt szüksége. Vett egy mély levegőt, és beszélni kezdett.
- Az ütés a fején károsodást okozott az agyában. Az agy azon részében, ami a látásért felelős…
- Azt akarja mondani, hogy megvakult? – Jack felpattant rémületében.
- Ideiglenesen. Ismerek egy nagyon jó agysebészt, aki visszaadhatja a látását egy operációval.
- Fent van? – Jack suttogása alig volt hallható.
- Igen… és halálra van rémülve. Önt követeli, Mr. Hudson.
- Láthatom most?
- Igen, természetesen. A 123-as szobában van. Kérem, tudassa velem a döntését az operációról. Szüksége van rá.
- Fogom – ígérte Jack, miközben kerülte azt a gondolatot, hogy Sue süket ÉS vak is…

- Nézzétek, Jack visszajött – Tara felugrott a kanapéról. Eközben Bobby is odaért.
- H-hogy van Sue? – Lucy szinte félt megkérdezni.
- Most megyek be hozzá – motyogta Jack.
- Mit mondott az orvos? Mi a baj, Jack?
- Ő… ő nem… elvesztette a látását… Ideiglenesen.
Mindenki megdöbbent.
- Luce! – Myles elkapta a feleségét, mielőtt Lucy elájult volna.
- Én… én jól vagyok – zokogta a nő, amikor leült.
- Sue… a mi Sue-nak nem lát? Ne bolondozz velünk, mert ez nem vicces.
- Úgy nézek ki, mint aki viccel? Úgy nézek ki, mint aki boldog, hogy most már teljesen elveszett? - Jack hangosan ráförmedt Bob-ra.
- Pszt! – figyelmeztette egy nővér a csoportot.
- Sajnálom, Bumm… Én csak nem… nem tudom… - beletúrt a hajába. – Bemegyünk hozzá - felvette Jenny-t és Jase-t, és bement a 123-as szobába.
„Istenem, tudom, hogy az utaid kifürkészhetetlenek, de kérlek, kérlek, add vissza a látásomat! Tudod, mekkora szükségem van rá.”
Sue félig feküdt, félig ült az ágyban. Kinézett az ablakon, de nem láthatta a fákat. Aztán szellőt érzett. Az ablak nem volt nyitva, így valaki biztos bejött.
- Jack? – suttogta alig hallhatóan.
- Szívem… - egy jól ismert kéz érintette meg.
- Ez tényleg te vagy? – kérdezte a nő könnyekkel küszködve. Egy gyengéd csók volt a válasz.
- Hiányzol – Jack úgy mutogatott, hogy hozzáért a nőhöz, így érezte, mit mutat. Jack óvatosan a nő ölébe helyezte a gyerekeiket.
- Jenny? Jase? – Sue elsírta magát, ahogy megérezte őket. – Jack, ne légy szomorú miattam – mondta, amikor érezte, hogy egy könnycsepp gördül le a férfi arcán.
- Félek…
- Én is… de Isten erőt ad nekem.
- Újra látni fogsz… megoperálnak.
- Jack, ha valami történik velem… - a férfi erősen megrázta a kezét.
- Semmi sem fog történni veled…
- Imádkozom érte… a régi életemet akarom.
Jack a nő arcát simogatta, miközben az erejét csodálta, ahogy játszik az ikrekkel.
- Hogy van Levi?
- Állatorvosnál… Bobby vigyáz rá.
- Mondd meg neki a nevemben, hogy köszönöm.
- Majd be fog jönni… most Lucy jön.
- Oké, látlak az operáció után… remélem, hogy látni foglak.
- Szeretlek – mutatta Jack, és megcsókolta, mielőtt elmentek volna.

Amikor visszament a barátaihoz, volt ott egy nő fehér köpenyben.
- Elnézést, Ön bizonyára Mr. Hudson – mondta. Jack lassan bólintott.
- Kristin Evans vagyok, az agysebész- kezet ráztak.
- Gondoltam, szeretne megismerni az operáció előtt. 20 perc múlva elkezdem. Körülbelül 2-3 óráig fog tartani…
- Láthatom még Sue-t az operáció előtt? – kérdezte Lucy.
- Igen, de gyorsan, kérem. A nővérnek mindent elő kell készíteni mindent, és minél hamarabb túl van az operáción, annál több az esélye – az orvos ezzel elment.
Lucy könnyek között jött ki 10 perc múlva.
- Olyan… olyan erős – zokogta Myles védelmező karjaiban.
- Ne aggódj Luce, a Mindenható az ő oldalán áll. Jól lesz – mondta Bobby maga és Tara megnyugtatására is. Tinának vissza kellett mennie az irodába.
Több mint fél órába telt, míg végül Sue-t beszállították a műtőbe.
A gyerekek elaludtak, Lucy és Tara szintén aludtak a kanapén, D egy kicsit távolabb halkan beszélgetett a feleségével, Myles kávéért ment, Bobby pedig aggódva nézte a legjobb barátját.
Jack az ablakon nézett kifele, a hátát mutatta a többieknek. Ezek a napok nyilvánvalóan hatással voltak rá. Sápadt arc, a fájdalom a szemében, kócos haj, ugyanaz a ruha. Valószínűleg a gyerekei az egyetlenek, akik miatt erősnek mutatja magát.
Az a két és fél óra volt a leghosszabb az életünkben. Evans Doktor kifejezéstelen arccal jött ki a műtőből. A feszültség nőtt…

- Komplikáció nélkül vészelte át az operációt. Meglátjuk, hogy lát-e, amikor felébred. Körülbelül fél óra múlva.
Pár hét múlva:
- Szóval mennyi ember jön? – kérdezte Jack a feleségét, miközben megkötötte a nyakkendőjét.
- Oké… lássuk. Lucy, Myles, Tara, Bobby, a húgod és a barátja, Troy és Carol.
- Carol és Troy?
- A kocsija lerobbant pár nappal ezelőtt… Charlie-t javasoltam neki, és ott találkozott Troy-jal. Szerelem volt első látásra – mosolygott a nő.
- Mikor lettél ilyen sikeres kerítőnő? – cukkolta a férfi.
- Nem tudom… de jó tanárom volt.
- Ez igaz. Lucy biztos büszke lenne rád – cirógatta meg Jack a nő arcát.
- Szóval nyolc ember, plusz te meg én…
- Vau!
- Nem, Levi, a mi ételünk nem tesz jót neked! – hordta le Sue a lelkes kutyát.
- Vau, vau!
- Emlékezz, milyen rosszul érezted magad, amikor chili-t ettél…
A kutya ugatott, és várakozóan a tálkájába nézett.
- Oh, nem. Ezek a barna szép nem tudnak többé elbűvölni, Levi – rázta Sue a fejét.
- És mi van az enyémekkel? – ölelte meg a férje, amitől a nő megborzongott.
Sue elpirult, és a szíve gyorsabban kezdett verni, mint az első csókuknál. Átadta magát a férfi ajkainak.
- Ezek a szemek mindig azt éreztetik velem, hogy újra 16 éves vagyok…

- Menj, vagy megint elkésel – mondta Sue, mikor visszanyerte a lélegzetét.
- Szeretlek – mutatta a férfi.
- Én is szeretlek, de D nem fog bedőlni ezeknek a gyönyörű szemeknek, mint én tettem.
- Azt gondolod, hogy gyönyörű vagyok? – kacsintott a férfi.
- Mit gondolsz?
- Azt gondolom, hogy én vagyok a legelbűvölőbb férfi a világon.
- Szerintem egy kicsit beképzelt vagy.
- Beképzelt? Én? – Jack megsértve nézett ki.
- Menjen dolgozni, Mr. Hudson. Még egy csomót kell főznöm… nem beszélve arról a két kisemberről, akik napról-napra okosabbak lesznek.
- A különleges Hudson báj – mosolygott Jack.
Sue figyelte, amint kilépett a házból, integetett neki, és a közös életükön gondolkozott. Sosem képzelte volna, hogy az élet Jack-kel ilyen szép lesz. Egy felelősségteljes és szerető férj volt – mellesleg apa, és jól képzett ügynök. Minden alkalommal imádkozott érte Istennél, amikor rosszfiúk után ment, de tudta, hogy az életük nem lenne ugyanaz, ha Jack nem lenne ügynök. Gondolatai arra a napra kalandoztak, amikor túszul ejtették… aztán élve eltemették. Kis könnycsepp gördült le az arcán. Aztán Levi figyelmeztette a gyerekei sírására. Letörölte a könnycseppet, és arcán boldog mosollyal ment be a gyerekekhez.