A zaklató

Sue és Levi lassú léptekkel haladtak az iroda felé. Miután bementek, az akták között kezdett el matatni, amikor hirtelen olyan érzése támadt, hogy valaki figyeli. Gyorsan felpillantott. Jack állt előtte.
„Jó reggelt! Egy picit fáradtnak látszol. Nem aludtál jól?”
„De, csak sokáig olvastam.”
Ekkor Lucy lépett be az irodába.
„Sue, Jack Garret az irodájába hivat titeket.”
„Azonnal megyünk.” – válaszolta Sue.

Garret irodájához érve Jack kopogott az ajtón.
„Üljetek le! Stevens szenátor kérte a segítségünket, a lányát egy ismeretlen folyamatosan zaklatja. Azt szeretné, ha a két legjobb ügynökünk dolgozna az ügyön. Arra gondoltam ti lennétek a legalkalmasabbak erre a feladatra.”
„Azt akarom, menjetek el Elizabeth-hez és vizsgáljátok ki az ügyet!”

Az irodában

„Sue, ez Neked érkezett!” – mondta Lucy, és átadott Sue-nak egy hatalmas rózsacsokrot.
„Oh, köszönöm Lucy! Vajon kiküldhette?”
„Nincs hozzá levél.”
„Csak nem egy titkos hódoló?” – kérdezte Jack egy picit nem tetszően.
„Ki tudja?” – válaszolta Sue mosolyogva.

Elizabeth Stevens lakása

Sue és Jack felkeresték Elizabeth-et és kikérdezték az ügyről. Mivel a zaklató Bearnie Oxford folyamatos megfigyelés alatt tartotta Elizabeth házát, így rögtön feltűnt neki, hogy egy csinos, szőke nő és egy férfi látogatta meg a lányt. Alvilági kapcsolatainak segítségével kiderítette, hogy a két ember az FBI ügynöke. Sue Thomas és Hudson ügynök, a kutya pedig egy segítő, ugyanis a nő süket. Úgy gondolta Sue egy újabb potenciális célpont lehet számára. Már megszerezte a lány címét és telefonszámát is, azt is tudta, hogy csak a kutyájával lakik.

Az irodában

Sue és Jack visszatértek az irodába. Amint beléptek az ajtón Lucy fogadta őket.
„Sue, Jack. Garret mondta, hogy szóljak Nektek, amint megérkeznek.”
„Ted, látni akartál bennünket?” – kérdezte Jack.
„Igen. Tudni szeretném, hogy mit találtatok. Sikerült kideríteni az igazságot?”
„Hát, még nem tudunk semmi pontosat.” – mondta Jack.
”Amint megtudtok valami fontosat, azonnal értesítsetek!” – mondta Garret

Néhány órával később

„Sue, ez megint Neked jött?” – Lucy egy bonbonos dobozt adott át Sue-nak.
„Nahát? Ki küldte?” – kérdezte meglepődve Sue.
„Nincs rajta cím és nincs hozzá levél sem.” Sue meglepődött arcot vágott, miközben az asztalához ment.
„Megint az a titokzatos hódoló?” – kérdezte Jack kíváncsian.
„Nem tudom. Nincs hozzá levél.” – válaszolta mosolyogva
„Aha?”
„Mi van? Csak nem féltékeny vagy?” – kérdezte Sue huncutsággal a szemében.
„Én? Féltékeny? Ugyan miért?” – tagadta Jack.

Néhány órával később

Sue hazaindult, ahogy a többiek is.

Sue Thomas lakása

Késő este volt. Sue a kanapéján ült, és egy könyvet olvasott. Teljesen bele volt merülve a könyv lapjaiba. Napközben nem sok ideje volt, hogy olvasson, így úgy gondolta, hogy kihasználja az estéket, amiket úgyis magányosan töltene, hiszen a múlt hónapban Lucy a nagymamájához költözött.. Hirtelen Levi zökkentette ki ebből a nyugalomból, mikor jelezte, hogy cseng a telefon..
„Tessék? Itt Sue Thomas.”
A telefon végén azonban senki sem szólt bele.
„Halló? Van ott valaki?”
Miután most sem szólt bele senki Sue lerakta a telefont. Egy pillanatig elgondolkodott.
„Milyen furcsa!” – de gyorsan elhessegette gondolatait, és folytatta az olvasást.

Másnap reggel

„Bobby, tudnál nekem segíteni?” - kérdezte Sue Bobby-t az előcsarnokban.
„Persze. Miben?”
„Szeretném, ha mindent megtudnál nekem a zaklatóról. Derítsd ki, hogy hány nő tett feljelentést az utóbbi időben zaklatás miatt és hogy tudnak-e valamit a fickóról!”

Sue asztalánál elkezdett a lámpa villogni, ami azt jelezte, hogy csörög a telefon. „Tessék, itt Sue Thomas.”
Most sem szólt bele senki. Sue-t hirtelen rossz érzés fogta el, így gyorsan letette a kagylót.

A nap hátralévő része azzal telt, hogy a csapat tagjainak segítségével a zaklató nyomát kutatták. Egyenlőre azonban a sötétben tapogatóztak.

A munkaidő végén elkezdett készülődni. Jack odament hozzá és megérintette a karját.
„Már haza is mész? Sue megijedt.
„Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.”
„Nincs semmi baj.”
„Már mész is?”
„Már elég késő van, és minden vágyam egy jó forró fürdő.”
„Hm, jól hangzik! És utána?”
„Utána? Mire gondolsz?”
„Mondjuk, hogy találkozol a titokzatos hódolóddal?”
„A titokzatos hódolómmal? Nem, ezt az éjszakát magányosan fogom eltölteni. De köszönöm az érdeklődésedet.” – válaszolta huncutul mosolyogva Sue.
„Hm, szívesen. Akkor jó éjszakát! Holnap találkozunk!”
„Viszlát! Holnap találkozunk!” – mondta Sue és elindult a lift felé.

Ahogy a parkolójában az autója felé ment újra rossz érzés fogta el. Hátra nézett, hogy lát-e valakit, de nem volt ott senki. Sietve beszállt az autójába, és elindította a motort.
A lakása előtt megállt. Még mindig olyan érzése volt, mintha valaki figyelte volna. Hátra nézett, de a sötétben nem látott semmit. Hirtelen valaki megfogta a karját. Lucy volt az. Sue kis híján majdnem sikított egyet az ijedtségtől.
„Csak Te vagy az!” – fellélegzett.
”Nem akartalak megijeszteni, csak gondoltam ma elviszem magammal Levi-t, így lesz egy nyugodt estéd és akár Jack-et is áthívhatod vacsorázni.” – mondta Lucy
”Ez egy remek ötlet, köszi!”

A lakásba érve összekészítették Levi holmiját, Sue pedig felhívta Jack-et.

„Mit szólnál egy finom fasírthoz vacsorára?” – kérdezte a férfitől
”Jó ötlet, és Levi mit eszik? Vigyek neki pizzat” – kérdezte Jack
”Nem szükséges, ma Lucy-nál alszik, csak ketten leszünk, ha nem baj.”
”Egyáltalán nem. Mikor menjek?” – kérdezte Jack
”Kilenckor megfelel?”
”Rendben, ott leszek.”

Ezalatt Bearnie Oxford Sue lakása előtt dekkolt. Mikor látta, hogy Lucy és a kutya elhagyják a házat azon kezdte törni a fjét, hogyan jusson be az épületbe. Mire kitalálta, megérkezett Jack, így visszavonulót fújt.

A vacsora jó hangulatban telt, nagyon jót beszélgettek Jack-kel. Később a férfi elbúcsúzott tőle és hazament.

A fürdő után Sueolvasott egy picit. Hirtelen megborzongott. Észrevette, hogy nyitva az ablak. Gyorsan felkelt és becsukta. Amint visszaült az ágyra, rezegni kezdett a telefonja. Egy pillanatig elgondolkodott, majd felvette a telefont.
„Tessék, itt Sue Thomas.” – félve szólt bele a telefonba.
„Szia, Bobby vagyok. Azt hiszem, találtam valamit, ami érdekelni fog.”
„Ez remek! Mi az?”
„Nos, …” – hirtelen megszakadt a vonal.
„Bobby ott vagy még?” – csalódottan tette le Sue a kagylót. De pár másodperccel később újra rezegni kezdett.
„Folytasd! Nagyon kíváncsi vagyok!”
De telefon túlsó végén senki sem szólt bele.
„Te vagy az, Bobby?” – próbálkozott Sue még egyszer, majd letette a kagylót. Egy darabig még nézett maga elé, majd úgy döntött, hogy lefekszik. Lekapcsolta a villanyt, és nyakig betakarta magát.
Később, amikor már mélyen aludt, kinyílt a lakásának az ajtaja, és valaki belépett rajta.

Másnap reggel
Sue Thomas lakása

A reggeli hideg szellő ébresztette fel Sue-t. Lassan felkelt az ágyból, és az ablakhoz ment.
„Furcsa. Mintha tegnap este bezártam volna!” – egy pillanatig elgondolkodott. „Biztos, csak akartam!” – s ezzel bezárta az ablakot, és a fürdőszobába ment.

Az irodában

Sue lassan lépett be az irodába. Miután mindent rendben talált, leült az asztalához, és maga elé vette a zaklató aktáját. Azt tanulmányozta, amikor Jack belépett az irodába.
„Már neki is kezdesz a munkának?” – kérdezte, miközben megérintette a karját
„Oh, Jack! A szívbajt hoztad rám!”
„Bocsánat! Nem akartam. De mióta lettél ilyen ijedős? Történt valami?”
„Miért kérdezed?”
„Csak, mert gondterheltnek látszol, és mostanában állandóan megijedsz.”
Egy pillanatig gondolkodott, mielőtt válaszolt volna. „Semmi különös. Csak az ügyön gondolkoztam. Ez minden.”

Pár perccel később Bobby is megérkezett.
„Bobby!”
„Azt hiszem, hogy tegnap este megszakadt a vonal. Én próbáltalak visszahívni, de foglalt volt.”
„Semmi baj, Bobby.” – közbevágott Sue. „Nos mit tudtál meg?”

Sue Jack asztalához sietett, miután áttanulmányozta az aktákat, amiket Bobby adott neki.
„Megvan!” – mondta örömmel.
„Mi van meg?” – kérdezte Jack, mert nem értette, miről beszélt.
„A bizonyíték a zaklató ellen.” – letette az aktákat Jack íróasztalára.
„Mik ezek?”
„Akták azokról az ügyekről, amelyek kapcsolatba hozhatók a zaklatóval. Három nő tett feljelentést zaklatás miatt. A zaklató ugyanazt a módszert használta mindhárom nőnél, mint Elizabeth-nél. Először telefonon zaklatta, majd figyelte és követte őket, végül betört hozzájuk.”
„Sue, általában minden zaklató ugyanezt a módszert használja.”
„Nem veszed észre ezt a sok egybeesést?!”
„Rendben. Győződjünk meg a saját szemünkkel róla!”
„Tessék?”
„Látogassuk meg őket!” Jack csak a fejét rázta.

Melissa Gilbert háza

„Ez az a cím.” – mondta Sue.
„És mégis mi alapján kérdezzük ki?”
„Jack, egy nyomozást folytatunk, ha nem tűnt volna még fel!”
„De feltűnt!” Sue egy kelletlen pillantást vetett Jack-re a megjegyzése miatt, majd mindketten kiszálltak az autóból és becsengettek. Az ajtó lassan kinyílt.
„Jó napot! Miben segíthetek?” – kérdezte egy nő.
„Én Jack Hudson vagyok, a kollégám pedig Sue Thomas, az FBI-tól jöttünk. Melisa Gilbert-tel szeretnénk beszélni.”
„Én vagyok Melissa Gilbert. Mit tehetek Önökért?” – kíváncsi és egy picit ijedt arcot vágott a nő.
„Bemehetnénk?” – kérdezte Sue.
„Persze! Jöjjenek csak be!”
„Egy kényes ügyről szeretnénk beszélni Önnel.”
„Önt ugye zaklatták?”
„Igen.”
„Beszélne erről egy kicsit? Mikor történt?”
„Kb. másfél hónapja kezdődött. Először csak hívogattak. Senki sem szólt bele, ezért azt hittem, hogy téves hívások, de feltűnő lett, hogy mindenhol, a munkahelyemen, otthon és a mobilomon is kerestek. Majd beleszóltak. Azt mondták, hogy ’Hozzám tartozol! Az enyém vagy!’”
„Felismerte a hangját?” – közbeszólt Jack.
„Nem. Mindig elváltoztatott hangon szólt bele. Később figyelni és követni kezdett.”
„Ekkor bejelentést tett a rendőrségen?” – kérdezte Jack.
„Igen, de ők nem tettek semmit. Később, amikor betörtek a lakásomba újra bejelentést tettem.”
„Elvittek valamit a lakásából?”
„Néhány fehérneműmet és egy nyakláncot.”
„Egy nyakláncot?”
„Igen. Az volt a kedvencem, mert családi örökség volt.” Jack és Sue újra egymásra néztek.
„A zaklatót elkapták?”
„Nem.”
„Jelentkezett azóta?”
„Nem. Sokszor, amikor csörög a telefon, attól félek, hogy nem szólnak bele vagy, hogy újra meghallom azt a félelmetes hangját. Azt hiszem, hogy sosem fog elmúlni.”
„Volt olyan, akire gyanakodott?” – kérdezte Jack.
„Nem. Még csak sejtelmem sincs róla, hogy ki lehetett!”

Épp szálltak volna be az autóba, amikor rezegni kezdett Sue mobiltelefonja.
„Tessék?” Már megint nem szóltak bele. Sue gyorsan lette, és körbenézett.
„Valami baj van?”
„Nem, csak olyan furcsa érzésem van.”
„Csak nem Te is kezded úgy érezni, hogy figyelnek?” – kérdezte viccelődve Jack.
Sue legszívesebben azt válaszolta volna, hogy igen, de ehelyett egy mélyet sóhajtott, és némán rázta a fejét.
„Nem, dehogyis! De menjünk innen!”

Az irodában

„Na, most mi véleményed?” – kérdezte Sue.
„Hát nem is tudom. Sok hasonlóság van, de…”
„De mi, Jack?”
„De holnap újra ki kell hallgatnunk az őrnagyot.”
„Rendben! De remélem, azután belátod, hogy a nőknek jobb megérzéseik vannak.” – mondta mosolyogva Sue.
„Hé, én ezt egy szóval sem mondtam!”
„Add fel, Jack! Tudod, hogy igazam van!”
„Ez még nem bizonyított!”
„Majd meglátjuk!” – mondta mosolyogva Sue. Lucy közeledett feléjük egy újabb csokor virággal.
„Ez neked érkezett!”
„Kitartó hódoló!” – jegyezte meg Jack.
„Levél megint nincs hozzá?”
„Nincs!”
„És milyen titokzatos!” – mondta egy picit gúnyosan Jack.
„Befejeznéd?” – kérdezte Sue mosolyogva.
„Mit? Én nem csináltam semmit.” – védekezett Jack.

Sue megfordult, és a lift felé tartott.
„Hé, most meg hová mész?” – kérdezte Jack amikor Sue ránézett.
„Hát haza.”
„És ott folytatjuk?” – kérdezte Jack viccelődve.
„Majd holnap!” – kiáltotta Sue, és eltűnt a lift ajtaja mögött.
„Alig várom!” – motyogta Jack a bezárt ajtónak.

Sue Thomas lakása

Sue a zaklató aktáját tanulmányozta újra át, amikor Levi jelezte, hogy cseng a telefon.
„Tessék, itt Sue Thomas?”
„Itt pedig egy jóbarát.”
„Jack? Csak nincs valami baj?”
„Nem, csak kíváncsi voltam, hogy mit csinálsz? Egyedül vagy?”
„Tényleg tudni akarod?”
JAck félve egy picit a választól egy pillanatig habozott.
„Hm, igen.”
„Itt ülök az ágyamban, és a zaklató aktáját olvasom.”
„Valóban?” – kérdezte viccelődve Jack, majd mindketten nevettek. „Rendben, Sue. De nem akarom, hogy ez az ügy teljesen kikészítsen. Talán jobb lenne, ha mára abbahagynád, és holnap együtt folytatnánk!” – mondta Jack.
„Rendben van, papa! Megígérem, hogy mára befejezem.”
„Hát akkor jó éjszakát”
„Jó éjszakát!” – mondta Sue, és letette a telefont. Pár másodperccel később újra csörgött a telefon.
„Mi az, Jack? Ellenőrzöl? Most már tényleg megyek lefeküdni!” – mondta mosolyogva.
„Én nem ellenőrizlek, Sue! Csak a hangodat akartam hallani!” – válaszolta egy idegen hang.
„Ki maga?” – kérdezte rémülten.
„Még nincs itt az idő, hogy megtudd, de hamarosan személyesen is találkozunk.”
„Maga küldte a virágokat?”
„Hát persze, hogy én! Miért? Kitől szeretted volna kapni, Sue?” – kérdezte a hang.
„Mit akar tőlem?”
„Én nem akarok tőled semmit. Én Téged akarlak!”
„Pedig engem nem fog megkapni!”
„Ebbe ne légy olyan biztos!”
„Maga elmebeteg!”
„Szép álmokat, Sue!” – s letette a telefont. Sue dühösen az ágyra dobta a telefonját.

Másnap reggel
Az irodában

Sue egy picit idegesen ment be az irodába. Jack észrevette az idegességét, és utána ment.
„Sue, minden rendben?”
„Hát persze!” – mondta, és egy kis mosolyt erőszakolt ki magából.
„Biztos?”
„Hát persze.”
„Akkor én megyek is, és ellenőrzök valamit.” – az ajtóból még egyszer visszanézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Sue jól van.
„Okay. Menj csak!” – újra rá mosolygott.

Később Sue keresett valamit a számítógépen. Nem találta meg, ezért Tara keresésére indult. Mivel nem látta sehol úgy döntött, hogy maga megy fel a könyvtárba, hogy megkeresse azt a könyvet, amire szüksége volt. Miközben ment fel olyan érzése volt, hogy valaki figyeli. Bement a könyvtárba, és elkezdett a polcok között kutatni. Hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába.
„Van ott valaki?” – kérdezte. Tovább kutatott a könyvek között.
„Ki van ott? Válaszoljon!” – megint nem válaszolt senki. Azonnal az ajtóhoz szaladt, és megpróbálta kinyitni, de az kulcsra volt zárva. Elkezdett az ajtón dörömbölni.
„Nyissák ki!” – kiálttotta s közben még erősebben verte az ajtót. „Nyissák ki!”
Végre egy ügynök kinyitotta az ajtót.
„Jól van, Asszonyom?”
„Igen. Maga zárta be az ajtót?”
„Nem én zártam be, Asszonyom. Bárki is zárta be, magával vitte a kulcsot, ezért tudtam csak ilyen későn kinyitni, mert meg kellett keresnem a pótkulcsot.” – magyarázkodott az ügynök.
Sue nem válaszolt semmit, hanem gyorsan visszarohant az irodába. Ahogy áthaladt az előtéren, nekiment Lucy-nek, és kivert a kezéből egy csomó aktát.
„Elnézést!” – kiáltotta, és gyorsan berohant az irodába. Jack látta mindezt, és rögtön Sue után ment.
„Sue, minden rendben? Történt valami?”
„Azt hiszem, követnek.”
„Sue, túl sokat foglalkoztál ezzel az üggyel. Úgy látszik, megártott.” – mondta egy picit mosolyogva.
„Jack én nem képzelődöm! Valaki követett.”
„Miről beszélsz?”
„Felmentem a könyvtárba, mert kerestem valamit. Valaki bezárta rám az ajtót.”
„Biztos véletlen volt.”
„És véletlenül elvitte magával a kulcsot is?”
„Tessék?”
„Jack, az ajtót kulcsra zárták.”
„Láttál valakit?”
„Nem, de tudom, hogy ott volt. Már napok óta követ valaki!”
„Tessék???”
„Napok óta hívogat valaki. Tegnap este, miután Te felhívtál újra felhívott.”
„Mondott valamit?”
„Igen. Azt mondta, hogy hamarosan találkozunk.”
Ekkor Lucy érkezett.
„Ez a levél neked érkezett.”
Sue átvette a levelet, és kinyitotta.
„Oh, Istenem!”
„Mi az?” – kérdezte Jack.
Sue megmutatta a levelet Jack-nek, amiben egy kép volt róla, miközben alszik. Ez a felirat állt a kép alatt.
„HAMAROSAN ÚJRA TALÁLKOZUNK!”
„Bent volt a lakásomban, miközben én aludtam! Ő küldözgette a virágokat is!”
„Sue, nyugodj meg! Van ötleted, hogy ki lehet?”
„Nincs.”
„De nekem van! A zaklató rád is vadászik!”
„Azt hiszem, értesíteni kellene a rendőrséget.” – mondta Jack.
„Miről?”
„Miről??? Hát arról, hogy zaklatnak Téged!”
„Ugyan mit tudnának csinálni?!”
„Tudnának Rád vigyázni, Sue!”
„Én is tudok magamra vigyázni!”
„De nem úgy!”
Mielőtt Sue reagálhatott volna, elkezdett a lámpája villogni.
„Tessék, Sue Thomas?”
„Örülök, hogy újra hallhatom a hangod.”
„Mit akar tőlem?”
„Amit mindig is akartam: Téged!”
„Nem, azt már nem! Soha!”
„Soha nem mond nekem, hogy soha, Sue! Hisz tudod, hogy előttem nincs akadály. Jut eszembe, nagyon édes vagy, amikor alszol.”
„Tudom, hogy nálam járt. Megkaptam a képet.”
„Látod, ebből is látszik, hogy előttem nincs akadály! SEMMI ÉS SENKI!!!” – ekkor Jack kikapta Sue kezéből a mikrofont.
„Idefigyeljen! Hagyja békén Sue-t, mert különben velem gyűlik meg a baja!” – a vonal megszakadt.
„Letette. Mit mondott Neked?”
„Csak fenyegetőzött.” – sóhajtott egyet. „Azt hiszem, ideje haza menni.”
„Felejtsd el! Nem mész haza!”
„Miért nem?”
„Mert nem biztonságos!”
„Jack, nem félek!”
„Tudom, hogy nem félsz, de akkor sem biztonságos!”
„Akkor sem megyek el otthonról!”
„Jó! Akkor majd én megyek hozzád aludni.”
„Tessék?”
„Sue, nem maradhatsz egyedül! Nem vagy biztonságban, hisz így is volt már Nálad! Levi pedig nem igazán tud megvédeni!”
”Ne haragudj, haver, de ez az igazság!” – mondta Jack a kutyának, aki ugatott egyet beleegyezésképpen.
„De nem bántott!”
„Nem bántott, mert vadászik Rád! Azt akarja, hogy félj tőle!”
„Pedig nem fogja elérni, hogy féljek tőle!”
„Tudom, hogy erős vagy, de akkor sem maradsz egyedül!”
Egy darabig mélyen egymás szemébe néztek, majd Sue megszólalt.
„Rendben van.”
„Beleegyezel?”
„Igen.” – mondta és megfogta a táskáját s kiment. A lift felé indult.
„Hé, hova mész? Várj meg!” – szaladt utána Jack.
„Jack, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül hazamenjek.”
„De Sue…”
„Vigyázni fogok! Megígérem!”
„De tényleg légy óvatos! Én meg, én meg nemsokára utánad megyek.”
„Jól van. Ne aggódj már!” – mondta mosolyogva Sue.
„Megpróbálok.” – válaszolta halkan Jack.

Visszatérve az irodába odament Myles-hoz.
”Amilyen gyorsan csak lehet állítsatok Sue házához ügynököket! Éjjel-nappal vigyázniuk kell rá, ha nincs az irodában!”
”Rendben, azonnal intézkedünk!” – válaszolta Myles, miközben már telefonált is.

Sue Thomas lakása

Sue épp pakolt, amikor valaki kopogtatott az ajtaján, ezt Levi nyomban jelezte is neki. Lassan odament az ajtóhoz, kikukucskált s kinyitotta az ajtót.
„Hoztam pizzát!” – mondta hatalmas mosollyal Jack, és mutatta Sue-nak a dobozokat.
„Nem kellett volna. Nem is kellene most itt lenned!”
„Ne mondj ilyet! Nos beengedsz, vagy itt kint fogyasszam el az enyémet?” – Sue beengedte. Jack odament az asztalhoz és letette a pizzákat.
„Ehetek a tiédből?”
„Hát persze!” – egy szelet pizzát nyújtott a szájához, amibe Sue beleharapott.

Később

Jack Sue kanapéján aludt, míg Sue a szobájában Levi-al. Csak hánykolódott az ágyában, majd elszenderedett. „Ne! Ne!” – kiáltotta álmában. Jack felébredt a keserves kiáltásokra.
„Nem akartam! Ne! Ne!” – gyorsan beszaladt hozzá.
„Sue, ébredj fel! Ébredj!” – finoman megrázta.
„Oh, Istenem!” – kiáltotta Sue könnyek között.
„Nyugodj meg! Csak egy álom volt, most már vége!” – mondta gyengéden, és szorosan átölelte Sue-t. „Nincs semmi baj!”
„Annyira valóságos volt!”
„Csak egy álom volt, Sue.” – gyengéden letörölte a könnyeit. „Meséld el! Attól jobb lesz!”
„A zaklatóval álmodtam.
„Félek, Jack! Nagyon félek!”
Jack újra magához húzta s elkezdte lágyan simogatni a hátát.
„Itt vagyok, Sue. Nincs mitől félned, mert én nem hagyom, hogy bajod essen!”
„Maradj itt velem!”
„Hát persze, hogy itt maradok!” – s így ölelkezve ledőltek az ágyra. „Örökre itt maradok Veled!” – suttogta, miközben a karjában tartotta Sue-t. A lány lassan megnyugodott és elaludt. Jack csendben nézte őt, majd szép lassan ő is elaludt

Másnap reggel

Jack ébredt fel elsőnek. Még mindig a karjában tartotta Sue-t. Egy darabig csak nézte, majd lassan megsimogatta az arcát. Sue Jack érintésére felébredt.
„Jó reggelt!” – üdvözölte egy hatalmas mosollyal.
„Jó reggelt!” – válaszolt s visszamosolygott Sue.
Jack lassan elengedte.
„Jobban vagy már?”
„Igen. Köszönöm, hogy itt maradtál velem.”
„Nem kell megköszönnöd.”
„Hány óra van?” – kérdezte Sue.
„Már elég késő. Azt hiszem, ideje mennem.” – mondta s közben felállt.
„Hova akarsz menni?” – Sue is felállt.
„Hát haza.”
„Maradj itt reggelire!” – ajánlotta fel Sue.
„Rendben.” – s Sue-ra mosolygott.

Sue és Jack az asztalnál ültek és reggeliztek.
„Hm, ez tényleg nagyon finom. Nem is tudtam, hogy Te tudsz főzni!”
„Persze, mert azt hitted, hogy én csak a gyorskajákon élek.”
„Hát most megleptél! Beismerem!” – mindketten nevettek.
Sue arca elkomolyodott s így szólt.
„Jack, ami az éjszaka történt, azt nagyon sajnálom.”
„Mit?”
„Azt, hogy kiborultam. Nem tudom, mi történhetett velem.”
„Sue, nem történt semmi baj.”
„Akkor sem kellett volna így viselkednem.”
„Na, most már tényleg mennem kell, mert még elkésem az irodából. Olyan másfél óra múlva visszajövök Érted. Az megfelel?”
„Jack, nem lesz semmi baj! Nem kell visszajönnöd értem. Be tudok egyedül is menni.”
„Biztos?” – kérdezte Jack komolyan, és Sue szemébe nézett.
„Biztos. Na menj! Menj! Ne aggódj már folyton! Nem lesz semmi baj!”
„De ha mégis van valami baj, csak telefonálj! Okay?”
„Jól van, de menj, mert tényleg el fogsz késni!” – Sue kikísérte az ajtóhoz. Mosolyogva becsukta az ajtót, majd bement a fürdőszobába. Eközben valaki egy levelet dugott be az ajtaja alatt.

Jack Hudson lakása

Jack már elkészült, és már éppen indulni akart a munkába. Becsukta maga mögött az ajtót, és beszállt a liftbe. Az autója a háztömb előtt parkolt. Épp készült kinyitni az autót, amikor hirtelen valaki rálőtt. A lövés csak a fejét súrolta. Gyorsan fedezékbe bújt. Rögtön a lövés irányát próbálta behatárolni, de több lövés nem jött. Ekkor a fejéhez a kapott, amiből ömlött a vér.

Sue Thomas lakása

Sue is épp indult el, amikor meglátta a levelet az ajtó előtt. Felvette, és lassan kinyitotta. Miközben olvasta a levelet, az arca teljesen elsápadt. A levélben ez állt: TE CSAKIS HOZZÁ TARTOZOL! AZ ENYÉM VAGY!
Gyorsan a telefonhoz rohant, és tárcsázta Jack számát, de senki sem vette fel. Ekkor elindult az irodába.

Az irodában

Amint beért Sue az irodába, rögtön Jack-et kereste, de sehol sem találta.
„D, Jack nem jött még be?”
„Nem. Ma még nem láttam bent.”
„Sue, minden rendben?”
„Hát persze. Minden rendben.”
Rossz érzése volt. Idegességében az ujjait markolta, amikor Lucy állt meg előtte.
„Sue akórházból keresnek.”
„Ki? Nem mondták meg?”
„Azt hiszem, a sürgősségi osztályról.”
Sue gyorsan felkapta a telefont.
„Igen, itt Sue Thomas?”
„Az Ön barátja, Jack Hudson ügynök kért meg, hogy értesítsem, hogy bent van a kórházban.”
„Oh, Istenem! De mi történt?”
„Lőtt sérüléssel hozták be.”
„De ugye nincs komoly baja?” – kérdezte aggódva Sue.
„Ha jól tudom, nem, de azt szeretné, ha bejönne hozzá.”
„Természetesen azonnal megyek!” – s ezzel letette a telefont.
„Történt valami?” – kérdezte Lucy aggódva.
„Jack-re rálőttek.”
„De jól van, ugye?”
„Nem tudom, de most azonnal bemegyek a kórházba.”
„Persze menj csak! Jack biztos örülni fog!”
Sue gyorsan kirohant az irodából, és egyenesen a kórházba ment.

A kórházban

Sue rögtön a recepcióshoz rohant.
„Jó napot! Azt mondták, ide hozták Jack Hudson ügynököt.”
„Igen. Dr. Evans a kezelő orvosa. Doktor!” – rámutatott a doktorra, és szólt neki.
„Igen? Miben segíthetek?”
„Sue Thomas vagyok. Hudson ügynök állapota után szeretnék érdeklődni.”
„A barátnője?”
„Nem, a barátja vagyok.”
„Jól van.”
„Oh, hála Istennek!” – arcáról a megkönnyebbültség sugárzott.
„De nagy szerencséje volt a barátjának.”
„Ezt hogy érti?”
„A lövés csak súrolta a fejét, de ha egy centivel odébb megy, akkor a barátja már halott.”
„Láthatom doktor Úr?”
„Persze, odakísérem.”
„Köszönöm.”
A doktor Jack szobájához kísérte Sue-t.
„Már itt is vagyunk!”
„Köszönöm, doktor Úr!”
„Majd később bemegyek, de most hagyom, hadd beszéljenek!”
„Köszönöm.” – mondta mosolyogva, majd benyitott a kórterembe.
„Remélem, nem zavarlak!”
„Dehogy zavarsz! Gyere be!” – mondta mosolyogva.
„Hát semmit sem hoztam magammal.”
„Nem baj. A lényeg, hogy itt vagy.” – Sue-ra mosolygott. „Jól vagy?”
„Jack, nekem kellene ezt kérdeznem, hisz Te vagy az, akire rálőttek.”
„Sue, ez semmiség!” – s rámutatott a sebére.
„Semmiség??? Ha egy centivel arrébb megy a lövés, már halott vagy. Szóval ne mond nekem, hogy semmiség! Okay?”
„Nyugodj meg, Sue! Nem lett semmi bajom!”
„De lehetett volna! Meg is halhattál volna!”
„De élek, és ez a fontos.”
„Ezt találtam, az ajtóm alatt.” – Sue átadta a levelet Jack-nek.
„Ez csak egy fenyegető levél, Sue.”
„Ami egyben figyelmeztetés Neked!”
„Nem ijedtem meg!”
„Pedig jobb lenne, ha komolyan vennéd! Nem akarom, hogy bajod essen, Jack.”
„Nem lesz semmi bajom.”
„Jobb lenne, ha kiszállnál.”
„Tessék??? Hogy hagyjalak magadra?”
„Igen, akkor biztonságban lennél!”
„Így se, úgy se lennék biztonságban, és ezt Te is tudod. Ráadásul a zaklató Téged akar. Te sokkal nagyobb veszélyben vagy, mint én. Soha sem hagynálak magadra!” – mélyen egymás szemébe néztek, amikor kopogtattak az ajtón.
„Remélem, nem zavarok.” – mondta mosolyogva a doktor.
„Nem, jöjjön csak be!” – kiáltotta Jack.
„Látom, már sokkal jobban van. Gondolom, ez a hölgy érdeme.”
„Mikor mehetek haza, doktor Úr?”
„Talán holnap vagy holnap után. Addig megfigyelés alatt kell tartanunk magát.”
„Kizárt dolog. Nem maradhatok addig. Még ma haza kell mennem!”
„Nézze, lehet, hogy most jól van, de később lehetnek panaszai.”
„Doktor Úr, értse meg, hogy nem maradhatok!”
„Jack, az lesz a legjobb, hogyha bent maradsz.”
„Nem maradok! Nem hagylak magadra!”
„De még nem vagy jól.”
„Jól vagyok. Ez csak egy kis sérülés a fejemen!” – mutatta Jack, majd az orvoshoz fordult. „Doktor Úr, én tényleg jól vagyok. Ha akarja, holnap bejöhetek ellenőrzésre, de tényleg nem maradhatok.”
A doktor egy pillanatig gondolkozott.
„Rendben. Egy feltétellel engedélyezem, hogy ma hazamenjen. Ha megígéri, hogy pihenni fog és nem erőlteti túl magát!”
„Persze doktor Úr, amit csak akar!”
„Most nem érez semmit, de később adódhatnak problémák.”
„Milyen problémák?” – kérdezte Sue.
„Például láz, szédülés.”
„Rendben leszek, doktor Úr!”
„Ígérje meg, hogy vigyázni fog rá!” – mondta a doktor Sue-nak.
„Megígérem.”
„Akkor mehetnek.” – mondta a doktor, és kiment.
„Sue, kérlek vigyél haza, hogy átöltözhessek!”
„Minek akarsz átöltözni?”
„Így nem mehetek be az irodába!” – mondta mosolyogva, és a véres ruhájára mutatott.
„Neked pihenned kell! Nincs semmi keresnivalód az irodában!”
„Be kell mennem!”
„Jack, az orvos is azt mondta, hogy pihenned kell! Meg is ígérted neki.”
„De jól vagyok, Sue. Nem lesz semmi bajom. Szóval induljunk!” – és hatalmasat mosolygott Sue-ra.

Jack Hudson lakása

„Már kész is vagyok! Mehetünk.”
„Neked itthon kellene maradnod, Jack.”
„Ezt már egyszer megbeszéltük. Nem maradok!”
„Miért kell ennyire macsónak lenned?!”
„És Neked miért kell ennyire önfejűnek lenned?!” – mélyen egymás szemébe néztek.
„Na jól van! Menjünk!” – mondta Sue.

Az irodában

„Jól vagy, Jack?” – kérdezte aggódva Lucy.
„Igen, nincs semmi bajom.” – válaszolta mosolyogva s bement az irodájába.

Myles közben Tara és Bobby segítségével kiderítette, hogy a zaklatót Bearnie Oxford-nak hívják és a címét is megtalálták.
Jack és Sue a férfi lakására indultak.

Bearnie Oxford lakása

„Megérkeztünk. Itt lakik.”
„És most hogyan tovább?” – kérdezte Sue.
„Hát bekopogunk.”
„Nem valószínű, hogy valaki ajtót fog nyitni.”
„Jó napot! Segíthetek valamiben?” – kérdezte egy férfi.
„Jó napot! Én Jack Hudson vagyok, a hölgy pedig Sue Thomas.”
„És mit akarnak?”
„Bearnie Oxford-ot keressük. Itt lakik, ugye?”
„Igen, itt lakik, de most nincs itthon.”
„Mikor látta utoljára?”
„A múlt héten.
„Látta azóta?”
„Nem, csak akkor. Pár órát volt itt, aztán elment.”
„Van a lakásához kulcsa?”
„Nézze, én vagyok a házmester. Természetesen van kulcsom a lakásához.”
„Ki tudná nekünk nyitni?”
„Hát persze. Bár remélem, nem csinált már megint valamit. Olyan lelkesnek tűnt.” – megkereste a kulcstartón a megfelelő kulcsot, és belehelyezte a zárba.
„Mondott magának esetleg még valamit?” – kérdezte Jack.
„Igen. Egy hölgyről beszélt. A szavaiból kikövetkeztetve a hölgy sokat jelent neki.” – közben kinyitotta az ajtót, és mindannyian bementek a lakásba. „Azt mondta, hogy visszajön érte, hogy visszaszerzi.” – Jack és Sue egymásra néztek.
„Azóta haza sem jött?” – kérdezte Jack, közben Sue beljebb ment a lakásba.
„Nem. Szemben lakom. Ha hazajött volna, arról tudnék.”
„Jack! Jack!” – kiáltotta Sue a nappaliból. Jack rögtön beszaladt. A nappali teljesen ki volt dekorálva Sue-ról készült fotókkal.
„Jesszusom!” – mondta Jack.
„Ez az ember figyelt engem.”
„Menjünk innen!” – mondta Jack s megragadta Sue karját. Az autónál megálltak.
„Ezt nem hiszem el!”
„Nyugodj meg, Sue!”
„Hogyan nyugodhatnék meg? Te nem tudom, milyen érzés, ha megtudod, hogy figyelnek!”
„Nem tudom. De kérlek nyugodj meg!”
„Ez az ember elmebeteg!”
„Igen, ez az ember őrült! Remélem, most már belátod, hogy egyáltalán nem vagy biztonságban!” Sue mérges pillantással nézett rá.
„Te sem vagy biztonságban! Nem engem akart megölni, hanem Téged, szóval…” – mielőtt be tudta volna fejezni Jack közbevágott.
„Jobb lesz, ha visszamegyünk az irodába!”
Jack a vezetőülésre akart beülni, de Sue rászólt.
„Mit csinálsz? Te nem vezethetsz!”
„Miért nem?”
„Mert sérült vagy. Nem szabad túlerőltetned magad!”
„Mintha ha a vezetés megerőltető lenne!”
Sue felé nyújtotta a tenyerét.
„Legyen meg a Te akaratod!” – mondta Jack, és odaadta neki a slusszkulcsot.
„Köszönöm!” – mondta mosolyogva Sue.
„Ugye élvezed?”
„Mit?”
„Hát azt, hogy ki vagyok szolgáltatva Neked.”
„Még hogy Te ki vagy szolgáltatva nekem?! Én vagyok kiszolgáltatva Neked!” – mondta felháborodottan Sue.
„Tudod, más szeretne a helyedben lenni!”
„Jack Hudson, nem vagy Te egy kicsit beképzelt?”
„Hm, nem!”
Mindketten mosolyogtak.

Az irodában

Amint beérkeztek az előtérbe, Bobby odament hozzájuk.
„Találtatok valamit”
„Semmi olyat, ami segíthetne, Bobby!”
„Segíthetek esetleg még valamiben?”
„Nem, köszönöm. Egyelőre nem.”
„Én most hazamegyek. Haza vihetlek?” – kérdezte Sue Jack-et.
„Nem, én még maradok.”
„Maradsz?”
„Igen. Van egy kis dolgom még, de ha megvársz, akkor mehetünk együtt.”
„Haza tudok egyedül is menni. Nem kell félned. Inkább azon gondolkozz, hogy Te, hogy mész haza, mivel az autód otthon van.”
„Hát Myles, most ajánlotta fel, hogy hazavisz! Nem?” – mosolyogta Myles-ra néz.
„Hát…én, Uram. Szívesen, hazaviszem, ha akarja.”
„Na látod! Meg is oldottuk a problémát!”
„Akkor viszlát!” – sarkon fordult, és elindult a lift felé. Jack utána ment.
„Sue, kérlek, légy óvatos, amíg oda nem érek! Jól van?”
„Ne félts már ennyire! Nem lesz semmi bajom!”
„Remélem! Akkor majd megyek! Jó?”
Sue mosolyogva a fejét rázta.

Sue Thomas lakása
Késő este

Sue hazaérkezett. Letette a táskáját, és elkezdett lassan vetkőzni, majd bement a fürdőszobába. Nem vette észre, hogy valaki volt a lakásában, és figyelte őt.
Később a dolgait pakolta, amikor Levi jelezte, hogy szól a telefon. Habozott mielőtt felvette volna, de aztán mégis felvette.
„Itt Sue Thomas.”
„Sue, Jack vagyok. Egy picit kések, mert beugrok egy kis kínaiért! Rendben?”
„Jack, tudod, hogy nem kell jönnöd.”
„Nos, nem is azért megyek! Amúgy meg, hogy tudnál vigyázni rám, ha nem vagyok ott?” – mosolygott.
„Hát nehezen.”
„Akkor sietek!”
„Várlak!” – mondta mosolyogva. Épp tette volna le a telefont, amikor valaki hátulról egy rongyot tartott a szája elé, amitől elkábult. A telefon kiesett a kezéből. A férfi vállára fektette, és kivitte a lakásból.

Amikor megérkezett Jack, az ajtót nyitva találta. Azonnal berohant.
„Sue! Sue!” – meglátta a rongyot a földön és meghallotta Levi ugatását a fürdőszobából, ahova Bearnie zárta be. „Istenem, NE!!!!”

A kollégák gyorsan megérkezett.
„Mikor beszéltél vele utoljára?” – kérdezte Bobby Jack-től.
„Kb. 2-3 perccel az érkezésem előtt.”
„Nem említett semmit? Nem volt fura a hangja?”
„Nem. Minden rendben volt vele.”
„Ez furcsa.”
„Miért?”
„Nézd a nappaliban dulakodás nyomait találtuk.” – rámutatott a telefonra.
„Vagyis itt volt.” – Jack-nek leesett, mire gondolt Bobby.
„Pontosan. Szerintem rögtön a telefonbeszélgetésük után hátulról kapta el a Sue-t, így még csak menekülési lehetősége sem volt.”

Sue még mindig eszméletlenül feküdt. Oxford egy lakás ajtaján kopogtatott.
„Na végre, hogy kinyitottad!” – kiáltotta Oxford.
„Mi csináltál? Azt mondtad, hogy nem esik semmi bántódása!”
„És nem is esett!” – bevitte Sue-t, és lefektette a kanapéra. „Add ide a kunyhó kulcsait!”
„Mit akarsz csinálni?”
„Felvinni a hegyekbe, ahol végre egyedül lehetünk!”
„Bearnie, nem tetszik ez nekem!”
„Add ide a kulcsokat, Frank!” – férfi odaadta neki a kulcsokat.
„És ha keresnek, mit mondjak?”
„Nem fognak keresni! De ha mégis, Te nem tudod, hol vagyok!”
Ezzel újra megfogta Sue-t, lement vele az autóhoz, és elindult vele a hegyekbe.

Az irodában
Másnap reggel

Jack idegesen rohant be az irodába.
„Bobby kiderítettétek, hogy van-e valaki, akihez mehetett, barát, ismerős, családtag?”
„Igen. Egy bizonyos Frank Carrington a legjobb barátja.”
„Tudod, hogy hol lakik?”
„Igen.”
„Akkor mondd már!” – üvöltött rá idegesen Jack.
„Itt!”
„Azonnal odamegyek!”
„Veled mennék, ha lehet!” – mondta Bobby.
„Jól van! Gyere!” – és ezzel kirohantak.

Az autóban

Sue ébredezett. Keze össze volt bilincselve, hogy ne tudjon elmenekülni.
„Hol vagyok?” – kérdezte félig kábultan.
„Jó kezekben.”
„Oxford!”
„Miért? Kit vártál?”
„Hova visz engem?”
„Oda, ahol senki sem talál ránk!” Sue rémülten nézett rá.

Jack és Bobby megérkeztek a megadott címre. Bobby kopogott az ajtón.
„Miben segíthetek?”
„Maga Frank Carrington?” - -kérdezte Harm idegesen.
„Attól függ, ki keres!”
„Jack Hudson ügynök vagyok, az Úr pedig Bobby Manning ügynök az F.B.I-tól. Nos, akkor maga az?”
Bólintott. „Mit akarnak?”
„Bearnie Oxford után szeretnénk érdeklődni.”
„Miből gondolják, hogy ismerem őt?”
„Hát idefigyeljen!” – Jack közelebb lépett hozzá, mire az hátrálni kezdett befelé a lakásba. „Tudjuk, hogy a legjobb barátja, szóval ne mondja nekem azt, hogy nem ismeri őt!”
„Hm, ismerem. De ez még nem jelent semmit.”
„Tudja, hogy hol van most?”
„Nem. Már miért tudnám?”
„Mert valakinek segítenie kellett neki.”
„Nem vagyok vicces hangulatomban, szóval jobban teszi, ha elmondja, amit tud!” – Jack újra közelebb lépett hozzá.
„Nem tudok semmit!”
„Hazudik!” – megragadta, és a falhoz szorította. „Nos elmondja, amit tud vagy verjem ki magából?”
„Jack!” – Bobby próbálta fékezni.
„Nem tudok semmit!”
„Tényleg nem?” – Jack még jobban a falhoz szorította. „Még most sem?”
„Jól van, jól van! Mindent elmondok, csak engedjen el!” – Jack elengedte.
„Beszéljen!”
„Igen, én segítettem Oxford-nak.”
„Most hol van?”
„Nem tudom.”
„Hol van?!” – újra megragadta.
„Elment a nővel.”
„Hova?”
„Azt nem tudom.”
„Hova???!!!” – megrázta.
„Egy kunyhóba a hegyekbe.”
„Merrefelé van?”
„Itt.” – rámutatott egy pontra a térképen. Jack elengedte.
„Ha bármi baja lesz Sue-nak, esküszöm, hogy nem éli túl!” – szeme szikrát szórt, miközben mondta, majd elment.
Miközben mentek le a lépcsőn Jack megszédült, Bobby gyorsan elkapta, mielőtt elesett volna.
„Jól vagy?” – kérdezte aggódva.
„Jól vagyok.”
„Elég rosszul nézel ki. Talán jobb lenne, ha látna egy orvos!” – vetette fel az ötletet Bobby.
„Jól vagyok! Nincs semmi bajom! Már mondtam már!” – válaszolt ingerülten Jack. Bobby meglepődve nézett rá. „Bocsáss meg, Bobby! Nem akartalak megbántani, de jól vagyok.”
„Nincs semmi baj. Tudom, hogy csak aggódsz! Azt hiszem, én is így viselkednék, ha Tara-val történne ez!” Jack némán bólintott.

Az autónál mindketten megálltak.
„Most a hegyekbe megyünk?”
„Természetesen.”
„Nem kellene előtte szólni a csapatnak?”
„Minek? Csak az időt vesztegetnénk.” – Jack elszánt tekintete megrémítette Bobby-t.
„Biztos vagy ebben?”
„Hát persze.”

Az autóban Sue beszélgetéssel próbálkozott.
„Mégis hova visz engem?”
„Mondtam már. Ahol senki sem zavar meg minket.”
„Miért ilyen titokzatos? Megbilincselve, nem tudok semmit se csinálni. Mitől fél? Vagy inkább kitől?”
„Nem félek semmitől és nem félek senkitől sem!”
„Valóban?”
„Mit gondolsz? Kitől félek? A Te Jack Hudson ügynöködtől?” – kérdezte ingerülten Oxford.
„Miért ne? Egyszer már legyőzte magát.”
„Soha sem győzött le! És nem vehet el tőlem! Te az enyém vagy!”
„Nem vagyok a magáé!”
Oxford mélyen Sue szemébe nézett. Tekintete megrémisztette Sue-t.„ „Hogy csinálta?”
„Mit?”
„A képeket.”
„Kivártam a megfelelő pillanatot és beosontam a házadba, hogy lefényképezzelek.” – újra Sue szemébe nézett.

Jack eszeveszett gyorsan vezetett.
„Nem lenne jobb, ha egy picit lassítanál?” – kérdezte Bobby óvatosan.
„Csak nem félsz?”
„Oh, én nem. Csak gondoltam, az sokkal biztonságosabb lenne mindenki számára!” Jack futólag rápillantott, és ugyanolyan sebességgel haladt tovább.

Az autó ablakán kipillantva Sue meglátott egy benzinkutat.
„Álljon meg! WC-re kell mennem!”
„Bírd ki! Most nem állhatok meg!”
„Miért nem?”
„Mert nincs még itt az ideje.”
„Ezt nem teheti!”
„Tudom, hogy nem kell WC-re menned, hanem azon gondolkodsz, hogy hogyan tudnál megszökni. Belelátok abba a csinos kis fejedbe. Szóval ne próbálj becsapni!” – figyelmeztetette Oxford.
Sue újra az ablak felé fordult. Hirtelen rendőrautót látott maguk előtt az úton, akik az embereket igazoltatattak. Egy pillanatig gondolkozott, hogy mit tegyen. Amint egy picit közelebb értek, elkapta a kormányt, és elfordította. Oxford próbálta megtartani a kormányt, de nem nagy sikerrel. Az autó ide-oda cikázott az úton.
„Lassítson!” – kiáltotta Sue.
„Nem!!!”
„Lassítson!”
„NEM!!!!!”
A rendőrök észrevették a szabálytalan autót, és megpróbálták leinteni őket, de az autó száguldott tovább feléjük. A rendőrnek még épp sikerült félreugrania a kocsi elől. Sue elengedte a kormányt, és gyorsan hátranézett.
„Oh, Istenem!”
„Ne aggódj! Nem esett semmi baja! De ezt még egyszer meg ne próbáld tenni!” Sue némán bólogatott, miközben tovább haladtak.

Jack még mindig ugyanolyan gyorsan száguldott az autópályán, amikor Bobby meglátta a rendőröket.
„Azt hiszem, jobb lenne, ha lassítanál egy picit! Nézd csak rendőrök!”
Jack lassítani kezdett. A rendőrök őket is megállították.
„Jó napot kívánok! Jogosítványt kérnék!”
„Egy pillanat biztos Úr!” – elkezdte keresni a jogosítványát. „Tessék!”
A rendőr megnézte a jogosítványát. „Maga FBI ügynök?”
„Igen.”
„Egy picit mintha gyorsan hajtott volna!”
„Nem vettem észre!” – válaszolta Jack mosolyogva.
„Merrefelé tartanak?”
„A hegyekbe.”
„A hegyekbe? Legyenek óvatosak! 2-3 órával ezelőtt egy autó majdnem elgázolta a társamat. Ő is a hegyekbe tarthatott.”
„Milyen autó?” – kérdezte Jack kíváncsian.
„Egy fehér Sedan. Sajnos a rendszámát nem láttam. Minden olyan gyorsan történt.”
„Esetleg látta, hogy ki vezette vagy hogy volt-e vele valaki?”
„Persze! Egy őszes hajú férfi vezette és volt vele egy nő is. Úgy láttam, mintha dulakodtak volna. Az autó össze-vissza cikázott az úton. Csoda, hogy nem történt baleset!”
Jack arca elfehéredett. Rögtön leesett neki, hogy Sue-t és Oxford-ot látta a rendőr.
„Nem mentek utánuk?” – kérdezte aggódva.
„Nem tudtunk. Mire felsegítettem a társamat, már a sehol se voltak!”
„Köszönjük a figyelmeztetést biztos Úr!” – mondta Jack udvariasan.
„Szívesen. Vezessen lassabban!”
„Természetesen!” – s ezzel elindult.
„Azt gondolod, hogy Sue és Oxford voltak azok?”
„Igen, Bobby.”
„Az jó!” – kiáltotta lelkesen. „Akkor Sue még él!” Jack gyilkos pillantással nézett rá. „Úúúúgy értettem, hogy nincs semmi baja.” – javította ki magát.
„Remélem. De sietnünk kell!” Bobby egyetértően bólogatott.

Oxford megállt az autóval az erdő szélén. Kiszállt a kocsiból, és kinyitotta Sue-nak az ajtót.
„Szállj ki! Innen gyalog megyünk!”
„Hova?”
„Majd meglátod.” – megragadta a karját. „Gyere!” – s bevezette az erdőbe.
„Akárhova is visz, meg fognak találni, és akkor Önnek vége, Oxford!”
Oxford ekkor megállt, és erősen megszorította a karját.
„És ki talál meg? Hudson? Azt hiszed, félek tőle?!”
„Ne legyen annyira magabiztos!” – fenyegette Sue.
„Te pedig ne légy annyira biztos a Te Hudson ügynöködbe! Lehet, hogy nem sikerült megölnöm, de legközelebb nem hibázom!” – kárörvendően nevetett.

Ahogy beljebb mentek az erdőben, egy kunyhóra akadtak. Oxford kinyitotta az ajtót.
„Megérkeztünk! Itt senki sem talál meg minket!”
Sue lassan bement a kunyhóba. Összerezzent.
„Tudom, hogy egy picit hideg van, de mindjárt befűtök.” – odament Sue-hoz, és egy székhez vezette.
„Most mit csinál?”
„Csak nem gondolod, hogy csak úgy magadra hagylak? Rögtön megszöknél, így most lekötözlek a székhez.”
„Ne, kérem ne! Megígérem, hogy nem megyek sehova!” – próbálkozott Sue.
„Mondtam már, hogy belelátok a csinos kis fejedbe!” – megsimogatta az arcát, mire Sue elfordította. „Ne próbálj becsapni! Itt hagynálak Téged, Te pedig rögtön elmenekülnél. De nem, azt nem! Itt maradsz!” – a székhez kötözte Sue-t, majd kiment.

„Nemsokára jobbra kell fordulni.”
„Tudom, Bobby. Nemsokára ott leszünk.”
Bobby észrevette, hogy Jack izzad.
„Jól vagy?”
„Nincs semmi bajom.”
„Biztos? Mert ha nem, akkor szívesen vezetek.”
„Jól vagyok, Bobby. Köszönöm.” – Bobby aggódó pillantással nézett Jack-re.

Oxford fát tett a kandallóba, és begyújtotta.
„Így már sokkal jobb!”
„Eresszen el! Kérem! Ígérem, hogy nem fogok elszökni.”
„Nem is, hisz nálam van a fegyver. Most leveszem a bilincseket.” – levette Sue kezéről a bilincseket.
„Köszönöm.”
„Látod, hogy mi mindent meg nem teszek Érted.”
„Most legyek hálás?” – kérdezte gúnyolódva Sue.
„Miért bánsz így velem?”
„Csak árt nekem.”
„Nem, Neked soha sem ártanék!”
„Hogy maga milyen undorító!”
„Miért? Mitől különb Hudson vagy a többiek?”
Sue nem válaszolt. Oxford odament hozzá, és idegesen megrázta. „Mitől??! Ők soha sem szerettek Téged annyira, mint én! Ők nem tudják, mi kell Neked! Ők meg akarnak változtatni, míg én annak fogadlak el, ami vagy!”

Jack és Bobby megálltak.
„Ez az ő autójuk!” – kiáltotta Jack.
„Akkor menjünk!”
„ Maradj itt!”
„De…”
„Bobby, hívd a csapatot, és várd meg őket itt! Rendben? A kunyhó valahol bentebb van az erdőben, de ha mindketten megyünk, akkor a rendőrök nem találnak oda.”
„És ha segítségre lesz szükséged?”
Jack elővette a fegyverét. „Nem lesz szükségem segítségre.” – tekintetétből az elszántság tükröződött.
„Maradj itt, és várd meg a rendőröket!”
„Igen!” – válaszolta Bobby. Jack bólintott, és elindult az erdő belsejébe.

Oxford odament az ajtóhoz, és bezárta kulccsal.
„Így ni! Most már tényleg senki sem zavarhat meg!” – fegyvert még mindig a kezében tartotta.
„Jobban teszi, ha elenged, Oxford. Már biztos keresnek, és meg fognak találni, de akkor magának vége!”
„Kérlek, ne fenyegess! Tudod, mióta várok erre a pillanatra? Az első találkozásunk óta! Eddig mindig megzavartak, de most nem fognak!” - közeledett Sue felé. „Most mindent elterveztem.”
„Éjszakákat álmodoztam Rólad, és tudtam, hogy egyszer az enyém leszel!”
„Ha letenné a fegyvert, megpróbálhatnánk normális módon is.” – Sue közelebb ment Oxford-hoz. „Tudom, hogy mit akar, de ahhoz nincs szüksége fegyverre.”
„Ne játssz velem!”
„Nem, dehogy is! Én csak azt mondom, hogy nincs szükség erőszakra. Anélkül is az Öné leszek, ha akarja.”
„Ez csak egy trükk! Be akarsz csapni, de én átlátok rajtad!”
„Téved! Nem akarom becsapni.”
„Igen? És mi változtatta meg a véleményed? Hisz eddig ellene voltál.”
„Őszintén?”
„Igen.”
„Itt vagyunk a semmi közepén. Igaza van. Senki sem fog rám találni. Előbb vagy utóbb úgyis megtörténik. A különbség az, hogyha én is belemegyek a dologba, talán jobban élveznénk.”
„Ugye most nem csapsz be? Hisz tudod, hogy azzal se mész semmire!”
„Miért akarnám becsapni? Én őszinte voltam. Mindketten tudjuk, hogy nincs választásom.”
„Örülök, hogy végre megértetted!”
„Akkor miért nem teszi le a fegyvert?” – közelebb lépett hozzá.
„Hát jó.” – bedugta a fegyvert az övébe, és közelebb ment Sue-hoz, megfogta a kezét. „Olyan régóta várok már erre a pillanatra!”
Sue egy mosolyt erőszakolt ki magából. „Tudom.”
Oxford megsimogatja Sue arcát. „Olyan gyönyörű vagy!” – elkezdte a nyakát csókolgatni. Sue undorodott pillantást vetett rá, majd lassan a kezével átölelte Oxford-ot. Kezét elkezdte lefelé csúsztatni Oxford övéhez. Már épp megfogta volna a fegyvert, amikor a férfi elkapta a kezét.
„Hazudtál nekem! Ez is csak egy trükk volt!” – kiáltotta dühösen.
„Nem, én csak…” – Sue próbált védekezni, de Sue nem hagyta.
„Elég! Ne hazudj nekem!” – elővette a fegyverét. „De végül is mindegy, mert ahogy mondtad, így vagy úgy, de az enyém leszel!” – Sue hátrált, miközben Oxford közeledett felé.
„Hozzám ne merjen érni!”
„Előbb még más véleményen voltál. De nem baj.” – már majdnem sarokba szorította, amikor Sue kirúgta a kezéből a fegyvert. Gyorsan a fegyver felé szaladt, de Oxford elbuktatta, és előrántotta a vadászkését. Felé állt, és a nyakához szorította a kést.
„A vadász lecsap áldozatára.” – közelebb nyomta a kést a nyakához, ekkor azonban Jack betörte ajtót.
„Eressze el!” – kiáltotta, és ráfogta a fegyvert.
Oxford felemelte Sue-t, és a kést megint a nyakához nyomta.
„Különben mi lesz?”
„Különben lelövöm.”
„Lőjjön csak le, de akkor Sue is meghal!” – a kést még jobban a nyakához nyomta. „Na mit választ, Hudson?”
„Jack, lődd le!”
„Tegye le e fegyvert, különben Sue-nak annyi!”
„Tényleg lelőné?”
„Inkább megölöm, minthogy a magáé legyen, Hudson!”
„Jack, ne foglalkozz velem! Lődd le!”
„Jól van, Oxford. Leteszem a fegyvert, de Sue-t engedje el!”
„Ez nem állt a feltételek között, Hudson. Sue marad.”
Jack letette a fegyvert. „Engedje el! Nincs rá szüksége.”
„Nincs rá szükségem? Amióta csak megpillantottam, Őrá vágyom. Nem engedem el!” – a késsel megsimogatta Sue arcát. „Ő már az enyém!”
„Eressze el, és beszéljük meg ezt, mint férfi a férfival!”
„Hát, jól van!” – ellökte magától Sue-t, és rátámadt Jack-re. „Na, így már jobban tetszik?”
„Jack, vigyázz!” – kiáltotta Sue, mert Oxford majdnem beleszúrta a kést. A földön verekedtek. Jack volt alul. Sue odament, hogy megpróbálja leszedni róla Oxford-ot. „Hagyja abba!” - de Oxford olyan erővel lökte el magától, hogy Sue neki esett az ajtónak, és elvesztette az eszméletét.
„Ne!!” – kiáltotta Jack, és kirúgta Oxford kezéből a kést. Oxford visszaverte a támadását, és Jack-et a falhoz szorítva fojtogatta.
„Mindig keresztül húzta a számításaimat, de ez alkalommal nem engedem! Sue az enyém lesz!”
„Soha!” – Sue-ra pillantott, és erőt véve a gyűlöletéből kezével lerántotta nyakáról Oxford kezét, és behúzott egyet neki. Oxford hátra esett. Jack újra rátámadt, de Oxford megint felülkerekedett. Kezével a késért nyúlt.
„Vesztettél! Most megöllek!” – kiáltotta Oxford, és megpróbálta belészúrni a kést Jack-be, de ő elkapta a kezét, és kifordította azt, így saját maga esett bele a késbe. Szemét nagyra nyitotta, ahogy a sebéhez nyúlt, amiből ömlött a vér. „Soha sem lesz Tiéd Sue!” – mondta lassan, majd összeesett, és meghalt.
Jack lelökte magáról az élettelen testet, és azonnal Sue-hoz rohant, aki még mindig eszméletlenül feküdt a földön. A feje vérzett az ütéstől, amit ajtótól kapott. Jack gyengéden a karjába vette, és elkezdte szólongatni.
„Sue! Sue!” – elsimított egy tincset az arcáról. „Sue meg sem mozdult. Jack egyre kétségbeesettebb, remegő hangon szólongatta. A sírás fojtogatta. „Sue! Sue! Sue!” Odahajolt hozzá, és gyengéden szájon csókolta. Sue lassan kinyitotta szemét.
„Jack?” – kérdezte egy picit kábultan.
„Igen, Sue. Én vagyok. Itt vagyok.”
„És ő?”
„Meghalt. Már vége van.”
Sue Oxford felé fordította a fejét. „Oh!” – zokogásba tört ki Sue.
„Cssss! Végre, vége van!” – Jack szorosan átölelte. Sue úgy bújt oda hozzá, mint egy kis gyerek az apjához, akinél biztonságban érzi magát.
„Hé, hé! Most már vége!” – finoman letörölte a könnyeit az ujjával.
„Tudom, de megölhetett volna!”
„De nem történt semmi baj! Jól vagyok.” – mondta egy bátorító mosollyal, és újra magához húzta Sue-t. Testével érezte, hogy Sue még mindig remegett az ijedtségtől. Kezével a hátát simogatta.
„Itt vagyok, Sue. Most már nincs mitől félned!” – súgta a fülébe.
Közben megérkezett Bobby is a csapattall. Az ajtóban megállt, és egy pár pillanatig nézte őket.
„Jól vagy?” – törte meg ezt az édes pillanatot.
Jack elengedte Sue-t, és mindketten Bobby felé fordultak.
„Igen.” – válaszolta szipogva.
Jack segített neki felállni, de az első lépés után majdnem összeesett, de Jack elkapta.
„Jól vagy, Sue?” – kérdezte aggódva.
„Igen, csak egy picit megszédültem. Ennyi az egész.”
„Gyere! Üljél le!”- egy székhez vezette. „Hívj egy orvost!” – szólt Bobby-nak. „Meg kell nézetni a fejedet. Elég csúnya rajta ez a seb.” – kezével megsimogatta Sue arcát.
„Jól vagyok. Tényleg. Csak el akarok innen menni!”

Sue Thomas lakása

Sue már le is fürdött.
„Hé, jól vagy?” – kérdezte Jack egy aggódó pillantással a szemében.
„Igen,” – bólogatott Sue. „Csak annyira…”
„Most már nincs semmi baj, Sue! Oxford már nem árthat Neked! Nyugodj meg!” – közelebb ment hozzá, és a vállára tette a kezét.
„Köszönöm.”
„Mit?” – kérdezte mosolyogva Jack.
„Hát, hogy megmentetted az életem, hogy mindig mellettem vagy, amikor szükségem van valakire.” Jack mélyen a szemébe nézett.
„Ezt nem kell megköszönnöd. Ezért vagyok. Mi is lenne Veled nélkülem?”
„Hát nem is tudom.” – válaszolta mosolyogva, majd Jack magához húzta, és szorosan átölelte. Ahogy így tartotta, úgy érezte, itt az idő, hogy elmondja, amit már oly rég el kellett volna mondania. ’Jaj, csak a szavak ne hagyják most cserben, mint már annyiszor!’ – imádkozott magában, miközben Sue a fejét a mellkasára hajtotta.
„Jack, Te remegsz!” – kezét a fejére tette. „És milyen forró a homlokod! Te lázas vagy!”
„Nincs semmi bajom.”
„Gyere, ülj le ide! Főzök Neked egy kis teát.”
„Sue, erre semmi szükség!” – mondta Jack Sue-nak.
„Maradj itt! Mindjárt visszajövök!” – Sue leültetette Jack-et a kanapéra, és kiment a konyhába.
Jack aggódó pillantással nézett utána. „Ne menj el! Most ne!” – suttogta, szinte alig halhatóan.

Pár perc múlva Sue két csésze forró teával tért vissza. Az egyik bögrét odaadta Jack-nek.
„Sue, igazán nem kellett volna!”
„Idd meg, kérlek!” – belekortyolt a bögréjébe. Jack felállt, és letette a bögrét az asztalra.
„Beszélnünk kell!” – hangja elkomolyodott.
„Jack, valami baj van?” – kérdezte Sue aggódva, és odament hozzá. „Nem vagy jól?”
„Nem, velem minden rendben, de…” – egy pillanatra megállt, hogy összeszedje minden bátorságát. „…de el kell mondanom Neked valamit.”
„Valami baj van?”
„Nem, nem erről van szó.” – egy mélyet sóhajtott. „Tudod, olyan vicces, hogy annyi bevetésen, veszélyes helyzetben voltam már, de még egyszer sem féltem annyira, mint most.” – mosolygott magán. Sue kérdően nézett rá.
„Azt hiszem, ez volt életem legszörnyűbb napja! Féltem,” – tekintetével a földet pásztázta, majd belenézett Sue hatalmas barna szemeibe. „Annyira féltem, hogy elveszítelek!”- gyengéden megfogta Sue kezét. „Féltem, hogy elveszítelek, Téged az életem értelmét. Mindig tudtam, hogy fontos vagy nekem, de soha sem mertem beismerni még magamnak sem, hogy mennyire fontos vagy! Mindennél, mindennél fontosabb vagy!… Még az életemnél is, mert ha Veled valami történne, azt…” – hangja remegett. Még a gondolatba is beleborzongott. „… azt nem élném túl! Szeretlek, Sue! Annyira szeretlek, hogy néha már fáj!” – egy pillanatra megint megáll. „Fáj, hogyha boldogtalannak látlak. Fáj, ha látom, hogy megbántalak vagy látom, hogy sírsz, de legjobban az fáj, hogy nem vagy velem!” Sue szemében apró könnycseppek jelentek meg.
„Jack, én is szeretlek!” – Jack szinte alig hitt a fülének. Tekintete Sue-ét kereste, hogy meglássa, hogy igazat mond-e. „Én is szeretlek Téged!” – Jack ajkára tette az ujját.
„Szeretlek, és azt akarom, hogy csak erre gondolj!” – elengedte, és kezébe fogta Sue arcát. „Ne gondolj a múltra! Gondolj a jövőre, a jövőnkre!”
„Lehetséges?” – kérdezte Sue.
„Nekünk semmi sem lehetetlen!” – mondta mosolyogva, és lágyan megcsókolta. „Na, most mit válaszolsz?” – kérdezte mosolyogva.
„Azt, hogy szeretlek, Jack Hudson, és azt akarom, hogy mindig velem maradj!”
„Erre nem kell kérned, mert sehogy se tudnál távol tartani Magadtól!” – mindketten mosolyogtak, és újra, de most már szenvedélyesebben csókolták meg egymást.

Vége