Egy váratlan dolog

Sue az ágyán ülve az elmúlt 2 óra eseményein tűnődött. David megkérte a kezét és ő kimondta azokat a végzetes szavakat. „Örömmel, Jack.”. A férfi kiborult és a nő ráébredt Jack iránti igazi érzéseire.
Lucy tűnt fel az ajtónyílásban. Levi mancsait Sue-ra tette.
„Hé, mi baj?” – kérdezte Lucy mellé ülve az ágyra.
„David.” – mondta Sue, hangja csak egy halk suttogás volt.
„Mondj el mindent.”
„A parkban sétáltunk, ahol először találkoztunk és megkérdte a kezem. Aztán én mindent elrontottam. Azt mondtam, hogy ’örömmel’ - Sue egy perc szünetet tartott - ’Jack’.
„Azt mondtad Jack?” – mondta meglepetten Lucy.
„Igen. Aztán dühöngeni kezdett” – mondta Sue, szeméből könnyek hullottak.
„Oh Sue.” – mondta Lucy együtt érzően húzta magához Sue-t.

Másnap, mikor Lucy és Sue besétált az irodába, Jack-nak feltünt, hogy Sue siralmasan néz ki.
„Hé, mi a helyzet? Mi történt?” – kérdezte Jack Sue-t aggodalommal szemeiben.
„Nem igazán akarok róla beszélni. Magánügy.”
„Mióta van ez a gond? Gyerünk Sue, nekem elmondhatod! Mond el mi a baj.”
„Később” – mondta csendesen Sue.
D lépett be az irodába.
„Mára nincs semmi új emberek. Csak a szokásos papírmunka.” – mondta D, unalmasnak hangzott – „Gyerünk munkára.”

Az ebédidő Jack számára lassan jött el. Gondolatai Sue és a problémája körült jártak. Amint az óra elütötte a 12.30-at magára kapta a kabátját és felvette Suét is. Levi figyelmeztette Sue-t Jack mozgásáról.
„Mit csinálsz?” – kérdezte figyelemmel tartva Jack mozgolódását.
„Azt mondtad, hogy később beszélünk, most van a később. Elmegyünk ebédelni és elmondod bármi is a baj.” – mondta és arca mutatta elszántságát.

Egy közeli kávézóba mentek, amelyet mindketten kedveltek. Megrendelték ebédjüket és kiválasztottak egy csendes asztalt a sarokban.
„Nos, mesélj.” – mondta Jack
„Daviddel mentem szórakozni, mint máskor. Vacsoráztunk, aztán abba a parkba mentünk, ahol először találkoztunk. Beszélgetni kezdtünk, majd …… megkérte a kezem.”
„Pompás, ez nagyszerű Sue. Gratulálok. – mondta a férfi, mosolya eltakarta fájdalmat, amelyet belül érzett. Még gyűjtögette az erőt, hogy elmondja Sue-nak mit érez és most eljegyezték.
„Nem, nem érted. Nemet mondtam.”
„Oh” – Jack végtelen megkönnyebbülést érzett. – „Miért?”
„Elmondtam hogy szeretem őt, de nem mehetek hozzá.”
„Sue, nagyon sajnálom. Azt hiszem nem fogadta túl jól.”
„Nem, dehogyis, kiborult.” – Jack megfogta kezét.
„Minden rendben lesz. Tudom.”
„Valahogy valószínűtlennek tartom.” – mondta szerencsétlenül Sue. Jack együttérzően húzta magához. Az igazi indokot Sue nem mondta el Jack-nek, hogy miért mondott nemet. Mivel az az volt, hogy helyette Jack-et szereti.
„Köszönöm.”
„Mit?”
222;Hogy itt vagy velem.” – Sue először mosolyodott el aznap. –„Amikor és ahol szükségem van rád.”
„Ezért vagyok itt.”
Megérkezett az ebédjük és kimondatlan szavak és érzések ellenére csendes meghittségbe süllyedtek.

Jack és Sue visszament dolgozni. Az egész délután dolgoztak, mindenki tudomásul vette, hogy egy ideje együtt töltik az ebédidőt.
Később, este, amikor már mindenki más elment, Jack és Sue egyedül maradt az irodában, Jack igy szólt.
„Levi, jelezz neki,” – Levi készségesen tette lábát Sue-ra, aki ijedten nézett körül, csendes és üres asztalokat találva maga körül. Tekintete végül Jack-en állapodott meg.
„Éhes vagy?” – mutatta.
„Nem tudom. Nem tudok összpontosítani vagy valami. Eltekintve az éhségtől.”
„Az segítene, ha azt mondanám, hogy én fizetek?”
„Hirtelen farkas éhséget érkezek!” – jelezte Sue, óriási mosoly terült szét az arcán.
„Gondoltam, hogy az leszel!”
„Ó, ismered a gyengepontomat. Hova akarsz menni?”
„Van egy kedves olasz étterem a 34. utcában. Hagyományos ízek. Kézzel nyújtott pizza, stb. Felkeltette az érdeklődésedet?”
„Nagyszerűen hangzik. Csak felkapom a kabátomat és mehetünk.”

Útnak indultak, lassan lépkedve.
„Biztos vagy benne, hogy minden oké?”- kérdezte Jack megállítva Sue-t a vállára tett gyengéd érintéssel. Sue úgy érezte, mintha villám csapott volna bele, érezte, amint az elektromosság végig szalad rajta attól a ponttól, ahol a férfi megérintette egészen le a lábujjáig.
„Nem tudom, hogy mit érzek Jack. Zavart, nyugtalanságot, dühöt, rosszkedvet, de egy kevés örömöt is. Mindezt együtt.”
„Koncentrálj az örömre. Miért érzed ezt? Örülsz, hogy szakítottál David-del? Mond el nekem Sue. Csupa fül vagyok.”
„Nem tudom. Nem akarok beszélni róla.”
„Ha nem teszed, csak rosszabb lesz. Ezt nem fogom hagyni.”
„Jack, most ne. Hagyjuk ezt. Tévedés volt. Haza megyek.”
„Sue várj, gyere vissza! Sajnálom; Csak azt keresem, ami a legjobb neked. Kérlek, aggódom, avass be. Szólj nekem, ott leszek, hogy segítsek neked még akkor is ha meg sem szólalok. Kérlek enged meg, hogy ott legyek veled.”
„Jack, nem tudom, hogy mit mondjak. Tudom, hogy aggódsz, de most nem akarok beszélni. Kérlek, higgy nekem. Nem akarok róla beszélni.” – és ezzel tovább sétált. Jack utána szaladt. Megragadta a karjánál és a szemébe nézett.
„Sue, enged, hogy segítsek. Magadba fojtva, csak önpusztítás. Kérlek, könyörgöm.”
„Azóta magunkban tartjuk az egészet, mióta találkoztunk és ez eddig jól bevált.” – mondta Sue csendesen.
„Micsoda? Sue, mire célzol?”
„Semmi. Ha segíteni akarsz, gyere vissza velem a munkahelyre. Csak ne kényszeríts arra, hogy beszéljek róla. Jack kérlek. Ez igazán fontos. Kérlek, értem.”
„Rendben.”

Visszasétáltak a Hoover épülethez és Sue az autójához ment.
„Sue, sajnálom. Nem akartalak kényszeríteni. Csak aggódom. Nagyon. Kérlek, mond el hamar. Hívj. Akármikor. Oké?”
„Oké. Köszönöm Jack.”
„Bármikor, bárhol.” – mondta mosolyogva. Ezzel a férfi a saját autójához sétált.
Sue kigördült a parkolóból és haza indult. Hirtelen egy arcot pillantott meg a visszapillantó tükrében. Leolvasta a száját: ’Hajtsd abba a sikátorba, vagy lelőlek.’. Megtette, amit mondott. Majd azt mondta, hogy szálljon ki a kocsiból és tegye a kezét a kocsitetőre. A nő engedelmeskedett parancsainak és a férfi megkötözte, betömte a száját, majd berakta a csomagtartóba. Ezt követően a férfi beszállt a vezetőülésre és elhajtott az éjszakába.

1 órával azután, hogy Jack hazaért, egy hívást kapott Lucy-tól.
„Jack?”
„Igen.”

„Hol van Sue?”
„Sue hazament.”
„Nincs itt.”
„Istenem. Próbáltad hívni?”
„Természetesen! Jack ….. azt hiszem elrabolták.”

Sue-t kivették a kocsiból és egy elhagyott raktárba vitték. A foglyul ejtője a derekánál fogva hozzákötötte a helyiség közepén lévő oszlophoz, kioldotta a kezeit, de biztos ami biztos, a derekát még egyszer szorosan megkötötte. Egy üveg vizet és szendvicset tett elé. A nőnek eszébe jutott, hogy akár el elkábíthatják, de nagyon éhes volt. Kortyolt a vízből és megette a szendvicset. Fáradtnak érezte magát és hirtelen szédülni kezdett. Azonnal elaludt.

Jack és Lucy összeszedte az egész csapatot és tájékoztatták őket a helyzetről.
„Úgy gondoljuk, hogy Sue-t elrabolták. Kihajtott a parkolóból és aztán már senki nem látta.” – mondta Jack sikertelenül palástolva érzéseit.
„Van valakinek ötlete ki tehetett ilyet?”
„Van.” – mondta lassan Lucy – „David.”.
„Mi! Azt hittem együtt járnak!” – mondta Bobby.
„Úgy volt. Elvitte Sue-t vacsorázni, majd a parkba, ahol először találkoztak. Megkérte a kezét. Nemet mondott. Sue azt mesélte, hogy nagyon dühös lett.”
„Leellenőrzöm.” – mondta Tara.
„Jack, beszélhetnénk egy pillanatot? Bizalmasan?”
„Igen. Hogyne. Miről van szó?”
„Valamit, nem mondtam el a többieknek. Sue eredetileg igent mondott, de a te nevedet mondta Davidé helyett. Nyilvánvalóan, furcsán nézett miután Sue azt mondta, hogy szereti őt, de nem lehet a felesége. A pontos szavai ezek voltak: ’Örömmel, Jack”. Elkapta a düh és Sue nem tudta, hogyan kezelje ezt.”
„Tehát ezért nem mondta el nekem, igy van értelme a megjegyzésének. Elmentünk vacsorázni, vagyis legalább megpróbáltuk, de amikor megpróbáltam rávenni, hogy elmondja, könyörögtem és esedeztem, de nemet mondott.”. Magyarázta, mikor látta Lucy zavart arckifejezését.
„Ne aggódj, megtaláljuk. Mindent megteszünk.” – mondta Lucy megnyugtatóan.

Sue szörnyen érezte magát. Amit a férfi az ételébe tett kiütötte. Borzasztóan érezte magát. Egy jókötésű férfi homályos képe ért a fókuszba. Megpróbált beszélgetést kezdeményezni a férfival.
„Ki maga?”
„Andrewnak hívnak Tudod ki vagyok?”
„Nem. Kellene?”
„Lehetséges, hogy Jack nem mondott el mindent, gondolod, ezt tette.” – mondta halvány mosoly játszott a szája körül.
„Jack? Mit kell csinálnia ezután?
„A jó öreg Jack és én együtt léptünk be az FBI-hoz. A legjobb haverok voltunk. Amig cserben nem hagyott.”
„Mi történt?”
„Ez egy mások story. Nos tudod, hogy nincs szándékomban bántani téged. De ha megpróbálsz megszökni, meg kell tegyen.” Lassan és közvetlen neki beszélt. A férfi tudott róla mindent, a nő azonban csak azt tudta, hogy Andrew-nak hívják. Ez megrémísztette.
„Nos, mondja hogy csinálta Jack?”
„Ő jó.” – mondta lassan Sue – „Kérem mondja el, mi történt.”
„Rendben. Mikor Jack és én először léptünk be az irodába, egy 6 fős kis csapatba kerültünk. Volt ott egy lány, a neve Amy. Beleszerettem. Azt hittem ő is. Randizni kezdtünk titokban De aztán Jack rájött. Elmondta a főnökömnek és elbocsátottak.” – mondta Andrew. – „Jack karrierje folytatódott, míg engem kirúgtak az irodától. Az élet igazságos.”
„De mit akar velem tenni?” – kérdezte Sue, nyugtalan volt.
„Tudom, hogy te és Jack többek vagyok, mint barátok. Láttalak bennetek együtt.” – körülbelül három tucat fényképet mutatott, amelyen együtt voltak, néhányon csókolózva, néhányon ölelkezve, vagy csak együtt.
„Hogyan készítette ezeket?” – kérdezte Sue, megijedt.
„Figyeltelek.”
„De, ez az egész hogy kapcsolódik hozzám?” - kérdezte Sue, összezavarodott.
„Úgy, hogy megakarom mutatni Jack-nek milyen elszakítva lenni attól, akivel törődsz és nagyon szeretsz. Vissza fog térni hozzá, de meg kell tanulja a leckét.”
„Oké. Mit gondol, mennyi ideig tart, hogy megtanulja?”
„Nos csak várnunk kell és meglátjuk.”

„Rendben, Tara kitaláltad, hol van David?” – kérdezte Jack.
„Este Las Vegasba repül. A reptéren van.”
„Akkor gyerünk!”

Jack sietve hagyott le mindenkit a reptéren. a sorban.
„SAM36. Látom. Megyek.” –Jack David felé futott.
„David, velünk kell jönnöd.”
„Miért? Mi a baj?”
„Később”.

***Később a kihallgató szobában.*****

„David. Hol van Sue?”
„Honnan kellene tudnom? Mi történt? Jól van?”
„David, Sue-t elrabolták és azt gondoltuk, hogy te csináltad.” – mondta Bobby.
„Van indítékod. Megkérted a kezét és ő elutasított. Elmondta, hogy nagyon mérges és dühös voltál rá. Ez jó indítéknak tűnik nekem.”
„Nem raboltam el! Van alibim!”
„Oh igen? Megosztod velünk?”
„Az elmúlt 3 napban anyukámat látogattam meg.
„Jack, ez a levél most érkezett neked.” – mondta D. bedugva fejét az ajtón.
„Oké.” – Jack kiviharzott a szobából, Bobby szorosan követte.
„Oh, istenem.” – mondta Jack döbbenten.
A kis szakadozott papiron egy vers volt olvasható:

Jack, mázlista vagy
Ha nem Sue-ért volt
A karriered úton van
Úton van a sülyesztőbe.

Eltávolítottad Amy-t
Én eltávolítottam Sue-t
Ha nem ő érte volt
Megszerzem a pályafutásodat is.

Túl késő a megbánás
Mit akarsz csinálni
A tréfád volt
Nos mond Sue-nak, hogy viszlát

Ne felejts, mit csináltál
Hatással volt rád is
Hatással volt Sue-ra és Amy-re
Ne feled. Andrew-tól.

Jack felolvasta a verset.
„Ó, istenem”- mondta Lucy kezét szája elé téve.
„Jack megmagyaráznád?” – kérdte Myles. Igy Jack elmondta a csapatnak az egész történetet.
„Rendben, Tara, szükségem van egy listára, hogy Andrew Foster mit csinált, miután elhagyta az irodát és minden nagy, üres raktárról.” – rendelkezett Jack.
„Gyerünk!”
„Oké, induljunk!”

A férfi enni adott neki, de drogot tett bele. Tudta, hogy az FBI hamarosan rátalál és el kell vinnie a nőt. Eltette a fegyverét és éppen kioldani készült a nőt, amikor,

BANG! Az ajtó betört. Fekete ruhába öltözött emberek futottak be és a csapatot Jack Hudson vezette. ’Nem kaphatja meg őt, még nem tanulta meg a leckét!’ Gondolta Andrew.
„Dobd el a fegyver, vagy lelőlek! Dobd el, most, Andrew!” – ordította Jack.
Andrew a fegyverét Sue szívére irányította.
„Jack, meg kell tanulnod a leckét, mielőtt visszakapod Sue-t!” – üvöltötte Andrew.
„Ez nem olyan munka, mint az, Andrew!” – kiáltotta Jack.

BANG! Egy lövés dörrent.

A töltény egyenesen Sue mellkasába hatolt.
„Nem” – kiáltotta Jack. Elsütötte a pisztolyt eltalálta Andrew vállát, leeresztette fegyverét és Sue-hoz rohant.
Vére folyt a mellkasán lévő sebből. Jack letépett egy darabot a pólójából és szorosan bekötötte a mellkasát, miután kioldta. Felemelte és kivitte az odakint várakozó rohammentőhöz.

A többieknek sok kérdése volt, de nem tudott válaszolni, mindössze azt tudta, hogy a nő vérzik és minden perccel egy kicsit közelebb kerül ahhoz, hogy elveszítse.
„Jack!”
„Életben van, de megsebesült, Lucy! Találkozunk a kórházban!” – bemászott a mentőautóba és elindultak.

Sue-t beszállították a sürgősségi osztályra, 2 órán át műtötték, amelyet Jack a várószoba padlóját róva töltötte.. Végül feltünt az ajtóban az orvos.
„Hogy van? Rendben van? Mi van vele?”- tette fel a kérdéseket Jack.
„Jól van, azon kívül, hogy bárki rabolta is el két nagy adag diphenhydramine-t adott neki. Ez egy nagyon erős altató. Hallucinál és lehet, hogy nem fog emlékezni mindenkire. Néhány nap múlva kiengedjük, de addig is 24 órás felügyelete szükséges.”
„Láthatjuk?”
„Egysze rre csak egy.” – az orvos elhagyta a szobát és Lucy Jackre nézett.
„Akarsz első lenni?” – kérdezte Lucy.
„Nem, menj te elsőnek. Várni fogok.” – válaszolta Jack csendesen. Lucy szemei megteltek könnyel. Tudta, hogy mennyire szeretné látni őt és meghökkentette áldozata. Lucy elindult Sue szobájába.

Körülbelül 10 perc múlva jött vissza szomorúan, de megkönnyebbülten.
„Sápadt, nyugodt, fájdalmai vannak, de életben van és csak ez számít!” – mondta Lucy. – „Hazamegyek, jön valaki?”
„Hogyne.” – Az egész csapat úgy döntött, hogy hazamegy, ott hagyták Jacket, hogy meglátogassa Sue-t. Kinyitotta az ajtót és benézett, igaza volt Lucynak sápadt volt, és gyöngének tűnt, de legalább életben volt.
„Tudja, hogy bemehet.” – szólalt meg az orvos Jack mögött.
„Ő …… tett?” – kérdezte Jack arcán nyugtalansággal.
„A gyógyszeren és a lövedéken kívül nincs más jel. A sérülés begyógyul, de sok segítéségre lesz szüksége. Sok szeretetre és támaszra. Ha a levertség kitart, hívjon és segítünk.”
„Köszönöm doktor.” – ekkor Jack belépett a szobába és leült az ágy mellé. Sue szemei kinyíltak.
„Hé” – mondta, gyenge volt a hangja és szemmel látható volt, hogy fájdalmai vannak.
„Hé. Jól vagy? Tudod, hogy ki vagyok?”
„Természetesen, lelőttek, nem a memóriám törlődött.”
„Halálra rémisztettél.”
„Nem pontosan ezt terveztem. Mond meg nekem, valójában Andrew miért utánam jött. Miért én? Miért nem Ally vagy az egyik barátnőd?”
„Mert te FBI-os vagy és tudta, hogy nagyon fontos van nekem.” – mondta Jack egyszerűen.
„Oh, Jack.”
„Igazad volt. Azóta tartjuk magunkban ezt, amióta találkoztunk.„- mély levegőt vett. – „Szeretlek Sue.”
„Oh, Jack, én is szeretlek.” – megpróbálta feltámasztani magát, hogy megcsókolja, de visszaesett és megütötte magát.
„Jaj!”
„Óvatosan.” – állt fel és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja, nagyon óvatosan.
„Jobban fogsz aludni.” – mondta Jack.
„Rendben. Reggel látlak.”
„Nem szükséges. Egész éjszaka itt leszek.”
„Egész éjjel?”
„Egész éjjel.” – amint Sue hátradől, elaludt. Jack szavai melegítették szívét.

Jack a nő ágya melletti széken aludt el. Az éjszaka közepén felébredt és hallotta, hogy Sue hánykolódik az ágyában, Levi csendesen nyüszített. Végül a nő sírni kezdett. Jack a kezéért nyúlt, de a nő elhúzódott, azt gondolva, hogy Andrew jött utánna. A férfi várta, hogy felébredjen a rémálomból. Végül a nő felé fordította az arcát.
„Ez….rémálom volt. Annyira valóságos!” – Jack felállt és leült az ágyra, szerető ölelésébe vonta Sue-t. A nő azonnal elaludt.

A csapat mindennap meglátogatta Sue-t, tréfával és történetekkel szórakoztatták. Legalább 3 órába telt, amig Jack-et erőszakkal el tudták távolítani a kórházból, egy nővér egy másik ágyat hozott be, rájött, hogy Jack nem hagyja el. Amig Jack a kórházban volt, Lucy, Bobby és Tara átköltöztették Sue minden holmiját Jack lakásába.
Elbocsátásának napján Lucy, Bobby és Tara bement a kórházba, hogy közöljék a jó híreket.
„Sue, kirúglak!” – mondta Lucy vigyorogva.
„Micsoda?” – kérdezte ijedten Sue.
„Nos Szikra, az hiszem, hogy túl fáradt vagy ahhoz, hogy észre vedd, hogy Sue lakásából minden most már nálad van. Az orvos azt mondta, hogy felügyeletre van szükséged és mi tudtuk, hogy Jack-től kapod.
„Azon töprengtem, hogy ezért volt tele a szekrényem tegnap!”
„Köszönök mindent, amit tettek” – mondta Sue, egyáltalán nem volt zavarban az események fordulata miatt.
„Megtudnátok, hogy mit kell csináljak, hogy kikerüljek innen?” – kérte Sue Jack-et, Bobby-t és Tarát.
„Hogyne!”

Tara elment, hogy kiderítse, Sue-nak mit kell tenni és Bobby félre húzta Jacket.
„Miért van az az érzésem, hogy ez az egész egy csel, hogy Sue és én bevalljuk, hogy hogyan is érzünk egymás iránt? Mert, ha igen, akkor késő. Már megtettük.”
„Ez nagyszerű! Mutatni akarok neked valamit.” – mondta Bobby és elővett egy bársony gyűrűsdobozt. – „Mikor láttam, hogy min mégy keresztül, amikor Sue eltűnt, ráébredtem, hogy mennyire szeretem Darcy-t. Megkérem a kezét. És remélhetőleg elég őrült lesz, hogy igent mondjon.”
„Biztos azt lesz! Örülök nektek.”
„Meg fogod kérni Sue-t, ugye?”
„Szeretném, majd egyszer, de még ki kell találtunk, hogy legyen a munkával.”
„Hagyd, ez a legkevesebb, ami miatt aggódnod kell.”
„Igaz.”
Sue kilépett szobájából és Jack odasétált hozzá, karjait derekára tette óvatosan kikerülve kötéseit.
„Kész?”
„Igen, menjünk haza.”

Jack megfőzte a vacsorát, szórakoztatva Sue-t. 9-30 körül Jack észrevette, hogy a nő kezd kimerüli és azt tanácsolta, hogy feküdjön le. A nő bólintott és elindult Jack hálószobája felé és kereste az pizsamáját. ’Tényleg mindent áthoztak.’ gondolta Sue. Kibújt a farmerjéből és felvette a nadrágját, aztán rájött, hogy van egy problémája. A golyó okozta sérülés nehezítette a mozgását és Lucy segített neki felöltözni a kórházban. Sóhajtott és Jack-et hívta.
„Mi van?” – kérdezte bedugva fejét az ajtón.
„Szükségem lenne a segítségedre.”
„Oké. Miben?” – Sue feltartotta a pizsama felsőjét.
„Oh.” – Jack mély levegőt vett és közelebb lépett. Egy kis távolságot tartva állt meg mögötte.
„Nem igazán tudom mozgatni a karom.”
„Oké.” – Jack megkerülve eléje lépett, és felcsúsztatta a nő pólóját a karjain, majd hagyta, hogy leessen a padlóra. Hirtelen megtorpant. Eddig nem volt tisztában mennyire súlyos a nő sérülése a hasán és a mellkasa felső részén. Pillantását felemelte és találkozott a nőével. Meglátta a könnyeket és azt, hogy a nő erősen uralkodik magán. Gyengéd ölelésében vonta, a nő engedte, hogy könnyei lehulljanak. A férfi addig tartotta, amíg könnyei elapadtak. Az ágyhoz vezette, segített felvenni a felsőjét és betakarta.
„Elmész?” – kérdezte Sue aggódva.
„Hamarosan itt leszek.”
Jack kiment a szobából és legépelte áthelyezési kérelmét.

Visszament a hálóba, ahol Sue-t egy másik rémálom közepén találta. Sírva ébredt fel.
„Jack?” – mivel sötét volt, nem látott, a férfi válasz helyett, egy gyengéd csókot adott az ajkaira.
„Velem maradsz?” – kérdezte a nő.
„Persze” – a férfi becsukta és bezárta a bejárati ajtót, megmosta a fogát, belebújt a pizsamanadrágjába és bemászott az ágyba. Sue odabújt Jack-hez. A férfi ujjait gyengéden a a nő szájára tette.
„Elakarsz mondani valamit?” – Sue megrázta a fejét.
„Oké. Reggel beszélünk.” – elaludtak biztonságban, egymás karjaiban.

Elsőnek Sue ébredt fel, biztonságban Jack karjaiba. Figyelte, amint aludt. Végül elmondták egymásnak, hogy szerelmesek és együtt élnek – együtt élnek. Sue nem tudta elhinni.
Jack mocorogni kezdett, ölelése Sue dereka körül szorosabb lett. Lenézett és elmosolyodott. Megpuszilta a nő arcát és elengedte. Sue kissé elhúzodott, hogy lássa Jack arcát. A férfi várakozóan nézett rá. A nő elkezdte mesélni a történetét. Főként mutogatott, egy kevés beszéddel kiegészítve. Egyszer csak eleredtek a könnyei mesélés közben. Jack türelmesen hallgatta, karjait a nő derekán tartva.
„Jobban vagy?”
„Igen. Köszönöm Jack.”
„Mit?”
„Hogy mindig ott vagy nekem.” – megcsókolták egymást és Jack tudta, hogy most már minden rendben lesz.

Vége