Jack Hudson az asztalánál ül a csinos szőkét nézve a másik asztalnál. Az utóbbi időben egyre többször vette észre magán, hogy bámulja Sue Thomas-t. Visszagondolt 2 hónapra ezelőttre, mikor Allie feltűnt a kórházba, ez rosszul esett Sue-nak. Emlékezett Sue arcára, mikor Jack a kezét hirtelen elengedte. Amennyire bántotta ez a dolog Jack-et, annyira félt bármit tenni ez ellen.
A napon, mikor Jack elhagyta a kórházat Allie-vel ment haza és leültek megbeszélni a dolgaikat. Habár ő volt az első igazi szerelme, már nem érezte, hogy szeretné és úgy érezte mindkettőjüknek tovább kéne lépniük. Allie is hasonlóan érzett, nem érezte a szikrákat már köztük ő sem. Megérezte, hogy Jack-et több kötötte a csinos szőkéhez, Sue-hoz, akit korábban Allie a kórházban ismert meg. Mikor belépett a kórházi szobában, rögtön érezte az intenzív vibrálást Jack és Sue között. Allie végül visszatért New Yorkba, remélve, hogy ő és Jack barátok maradnak.

Visszaérve az irodába, Jack nem tudta milyen hosszan volt elmélyülve a gondolataiban, Sue-hoz kapcsolódó emlékek és hibák jártak a fejében. Megpróbált inkább az előtte álló papírmunkára figyelni, de gondolatai csak Sue-nál maradtak. Jack-et Bobby hangja rázta ki a gondolataiból.
"Jól vagy, Jack?" kérdezte ez bizonyos mosollyal. Jack csak rá pillantott, aztán vissza a papírokra.

Az előző ügy mindenkit nagyon lefárasztott, jobban, mint bevallották volna. De hála istennek vége volt. Majdnem.

Miután egy csapat gyerek, mind 16 év alatt előkerültek holtan az FBI-t és Jack Hudson csapatát az ügyhöz hívták. Kiderült, hogy egy új banda van a városban, akik heroint adnak el a középiskolák előtt. Ám pár napon belül, Howie segítségével elkapták a bandát, de a dílerek nem árulták el, honnan van az anyag és ki a főnökük. A kihallgatások, amelyekben az összes tag a csapatból részt vett (még Lucy-val is megpróbálkoztak) sikertelenül végződött. Nem volt több nyom, ami követhető lenne. Az ügy megoldhatatlannak tűnt.

Jack továbbra is a papírokat nézegette maga előtt, koncentrálva egy mappára a kezénél. Már egy hét telt el, hogy elkapták a dílereket, de sok újdonságot nem tudtak meg, csakhogy egy újabb heroin szállítás fog érkezni bármelyik nap.
Jack fekete órája pityegni kezdett halkan. 6 óra volt, ami azt jelentette, be kell venni a gyógyszerét. Már 2 hónapja volt a szívinfarktusa, mégis még mindig szedni kellett a gyógyszereket, amik segítik, hogy a szíve helyes ütemben verjen. Jack lekapcsolta az órája jelzését, kinyitotta a második fiókját az asztalán és kihúzta a gyógyszeres dobozkát. Majd bevette a gyógyszert és minden nélkül csak úgy lenyelte.

Bobby, aki figyelte Jack-et, mióta meghallotta a pityegést, csak nézte, hogy veszi be Jack a gyógyszer. "-Szikra, te megőrültél? Hogy tudod víz nélkül lenyelni a gyógyszert?" Bobby hangja kicsit hangosabb volt a szokottnál, így a többiek is odafigyeltek. Levi érezve, hogy valami van, jelzett Sue-nak. Sue a kutyára nézett, majd a többiekre.
"Mi van?" kérdezte, amint látta, hogy Bobby vigyorog. Elmondta neki, mit csinált Jack, mire Sue is elmosolyodott. "De tényleg, hogy tudod így bevenni?" kérdezte ő is.
"Elég egyszerű, kezembe veszem a gyógyszert, a könyökömet behajlítóm a kezem megemelem, kinyitom a szám..." magyarázta Jack kézmozdulatokkal is. "Majd beteszem a gyógyszert a számba és...lenyelem" A többiek értetlenkedve néztek rá.
"Bocs, srácok, apám magyarázott mindig így. Komolyabbra fordítva a szót, napi 3 bogyót kell beszednem, kihagyás nélkül. Másképp a szívem megint nem bírná és esetleg újabb szívinfarktust, kaphatnék.. Így aztán mikor az órám pityeg, nem biztos, hogy tudok valami folyadékhoz jutni, így megtanítottam magamnak, hogy nyeljem le víz nélkül a gyógyszerem. Nem olyan rossz, miután hozzászoksz."
"Biztos nem..." jegyezte meg Tara és visszafordult a számítógépéhez. Myles csak megrázta a fejét, aztán folytatta a papírmunkát. D és Lucy egymásra pillantottak, majd nevettek.

Egy órával később Jack eldöntötte, hogy mivel nincs több dolog, amit ma tehetne, hazamegy kipihenni magát. De 7-kor mindenkinek a helyén kellett lennie, megszokottan. Mielőtt Sue elment volna, Jack finoman a kezéhez ért, hogy magára hívja a figyelmét. Sue összerezzent az érintéstől, máshol jártak a gondolatai, a gyerekekre gondolt, akiket hallottan láttak. De Jack is sokszor eszébe jutott. Észrevette, ahogy Jack munka közben párszor őt nézi. Nem értette, mit jelentsen ez, de remélte, kiderítheti.
"Bocs, nem akartalak megijeszteni" mondta Jack.
"Semmi baj, mi a helyzet?"
"Hát..csak gondoltam esetleg elmehetnénk vacsorázni együtt, esetleg pizzázni?" mutatta jelbeszéddel. Sue hezitált, hisz visszaemlékezett mi történt, mikor utoljára pizzát enni voltak." Nem tudom Jack...Pizza?" "Kérlek Sue, ne aggódj, jól vagyok. Semmi nem fog történni velem. Kérlek! És amúgy is..valamikor újra el kell kezdened pizzát enni!" Sue nevetve elfogadta a meghívást a pizzára. Így hát az irodát elhagyva, együtt mentek ugyanabba a pizzázóba, ahová 2 hónappal ezelőtt.

Amikor kisétáltak, Levi-t előbb elvinni sétálni, nem tűnt fel nekik, hogy valaki figyeli őket...

"Uram" suttogta halkan a férfi a telefonjába. "Hudson nincs egyedül, az épületet egy szőke nővel hagyta el" A jegyzeteire pillantott. "Sue Thomas, az FBI különleges tagja. Hudson csapatában van már 2 éve. Főnök, a nő süket és van egy vezető kutyája, Levi, az is itt van Hudson-nal és Thomas-szal"
A férfi a vonal másik végén mérgesen lett." Jimmy, azt hiszem, elmondtam, hogy Hudson-t akarom, mégpedig ma este! Nem érdekel, hogy valami kis nőcske van vele. Hudson-t akarom, hozd a raktárépületbe még ma este! Megértettél?!" kiabált a telefonba. "Hozd ide mind a kettőt!" A főnök összecsapta a telefonját és eldobta, egyenesen a szembe lévő falnak vágta. Elég masszív telefon lehetett, mivel szinte sérülés nélkül esett le végül a földre. "Tennem kell valamit, mielőtt az az ember elrontja az életem és mindent , amin eddig dolgoztam." gondolkodott a főnök." Nem, nem fogom hagyni, hogy az FBI nyerjen. Semmiképp! Kezembe kell venni a dolgokat, miután a fiúk idehozzák Hudson-t és Thomas-t!"


Jimmy összecsukta a telefonját és a másik két férfihez fordult. Mérges volt magára, mivel ennyire félt a főnökétől. Pedig sokkal nagyobb és erősebb volt, mint a férfi, aki az utasításokat adta neki. Simán elintézhetné, de persze félt, hisz elég nagy hatalma volt a főnökének.
"A főnök mindkettőt akarja, azt később kitaláljuk mi legyen a nővel!" "De.." kezdte Harm. "Mi legyen a kutyával? Úgytűnik elég harcias is tud lenni"
"Nos Harm..." kezdte Jimmy, a másik férfi hideg szemébe nézve, amiben kis félelem tükröződött. "Hagyjuk csak egyedül itt. De ha elkezdene jelenetet rendezni, hogy megvédje a két ügynököt, hát hallgattasd el...ahogy akarod! Ahogy jön az alkalom, rögtön elkapjuk őket és kész. Valami probléma még?" kérdezte Jimmy előbb Harm-ra, majd a másik fickóra, Mac-re nézve. Ők csak bólintottál válaszként, tudván mi a dolguk.

Jack és Sue egy remek vacsorát töltöttek el együtt. Jól érezve magukat egymás társaságában. 'Erre ma nagyon szükségem volt' gondolta Sue. 'Olyan ideges voltam az elmúlt időben, a miatt, ami Jack-kel történt. Érzem, hogy valami még történhet vele, és nem tudom mit tennék nélküle' sóhajtott Sue, majd észrevette Jack aggódó pillantását.
"Jól vagy?" kérdezte Jack jelbeszéddel, majd kezét Sue-éra tette. Sue kicsit megriadt a gesztustól, de gyengén bólintott. Jack szemébe nézett. Válaszolt volna, ám ismét elmerült a gondolataiban. 'Wow, biztos vagyok benne, hogy el tudnék veszni a szemeiben...'
Sue felfele fordította tenyerét, így már egymás kezét fogták, mindkettőjük kicsit meglepődött ezen. "A hely túl sok rossz emléket ébreszt...Nehéz itt lenni, olyan érzésem van, hogy megint történni fog valami rossz"
Jack nyelt egyet. Látta Sue szemében az érzéseit, tudta milyen borzasztó lehetett Sue-nak is az az este. Ő maga is megijedt, mikor akkor Sue nevét kiáltotta, bízva abba, hogy Levi jelez neki, hogy valami nincs rendben. "Sue, tudom, hogy nagyon megijedtél, és nagyon sajnálom, hogy én okoztam ezt...de azt nem sajnálom, hogy akkor este Te voltál velem" Jack látta Sue arcán a zavarodottságot, így gyorsan folytatta, jelbeszéddel és beszéddel, mikor nem tudta, valamit hogy mutasson.
"Sue, akkor azt gondoltam, hogy meg fogok halni. Miközben nem akartam meghalni és nem akartam, hogy lásd, egyedül sem akartam lenni, mikor az történt. Éreztem a kezedet, aztán az erődet, ahogy hagytad, hogy a mentősök segítsenek, téged a háttérbe szorítva. Ez adott erőt nekem is"
Sue mondani akart valamit, de Jack elhallgatatta, ahogy az ujját Sue szája elég tette. "Kérlek, hagy fejezzem be...kérlek" Sue bólintott, majd Jack folytatta.
"Tudnod kell, hogy én is mennyit gondolkodtam ezen a dolgon. Ezen a helyen, ahol majdnem..." Jack-nek elakadt a szava. 'ahol majdnem meghaltam' gondolta magában. Sue újra megfogta a kezét, bátorítva. Jack óvatosan megsimogatta Sue kezét. "Vissza kellett jöjjek, hogy szembesüljek a félelmeimmel, és hogy túl legyek rajta. Szükségem van rád, egyedül ez nem ment volna. Most már azt is látom, neked mennyi problémád volt ezzel a hellyel és a szívrohamommal. Reméltem, hogy együtt túl leszünk ezen."
"Jack" kezdte Sue, de közben egy könnycsepp futott végig az arcán. Jack közelebb hajolt és ujjával letörölte a könnycseppet Sue arcáról. "Jack" kezdte újra Sue, nehezen. "Nem is tudod milyen sokat jelent ez nekem, hogy szükséged volt az én segítségemre ehhez. Jó lenne ezen a félelmen túljutni, mivel szeretem ezt az éttermet..."

A megjegyzés után Jack felnevetett. "Nos, Miss Thomas. nagyon örülök neki. Ez a hely jó pizzát csinál, nem kell félni semmitől!" Egymás szemébe néztek. Jack ujja még Sue arcán volt, és megsimította. Azt gondolta látott, valamit Sue szemébe, mielőtt Sue megszakította volna a szemkontaktust, ahogy elnézett.
Levi-re néztek, aki elővette a legkutyásabb nézését, mire mindketten felnevettek. Aztán Sue az órjára nézett és elámult. Már vagy 3 órája ültek és beszélgettek az étteremben, megszakítás nélkül. Szegény Levi! Most elég kényelmetlenül érezte már magát.
"Nyüszít..." mondta Jack Sue-nak. "Azt hiszem menne sétálni. Mi lenne, ha elvinnéd sétálni...Velem?" kérdezte Jack, mire Sue jelbeszéddel igent válaszolt. Levi nagyon igyekezett, szinte rángatta Sue-t az ajtón keresztül. Jack és Sue együtt nevettek, majd Jack gyorsan kifizette a számlát, aztán követte Sue-t és Levi-t a parkba.

Nem vették észre, hogy ismét követik őket. Két férfi kezében kendő volt, egy kábító anyaggal benedvesítve. A harmadik meg egy kocsikulccsal a kezében várt.

"Jack, köszönöm ezt az estét. Igazi kikapcsolódás volt, a heroin ügy után, szükségem volt ilyesmire" kezdte Sue. "És köszönöm, hogy elhoztál ide. Örülök, hogy a dolgok jól alakulnak és hogy jól vagy!"
"Nincs mit Sue, inkább nekem kell köszönetet mondanom. Mindenért" Jack rámosolygott, majd óvatosan megfogta a kezét. Sue kicsit zavarba jött, de hamar megnyugodott és Jack szemébe nézett. Erősebben megfogta Jack kezét és csak néztek egymásra. Levi is megnyugodott már.
'Nem tudom, hogyan tartsam ezt már vissza' gondolta Jack magában.' Amit Sue-nak mondtam az étteremben, az igaz, de van még valami, amit nem mondtam el. Idehoztam, hisz el akartam mondani, milyen fontos ő nekem. Hogy tudja, hogy nem bírom azt, hogy nem érinthetem meg. Az elmúlt 2 hónap alatt valamit megtanultam. Az élet túl rövid...nem telhet el több nap anélkül, hogy tudná...Hogy tudná, hogy szeretem'
"Sue" mondta Jack megérintve Sue kezét, hogy séta közben megálljanak. "Nem mondtam el mindent, amit akartam az étteremben"
"Mi az? Mit szeretnél még mondani?"
"Nem tudom, hogy fejezzem ki szavakban.." mondta halkan Jack.
Kicsit előre hajolt, figyelve, és teret hagyva Sue-nak, ha el akarna hajolni. Jack óvatosan kezeibe vette Sue arcát és már csak pár centire volt egymástól az arcuk, mikor egy éles ütést érzett Jack a tarkóján és hátra tántorodott. "Sue!" kiáltotta, ahogy látta, hogy egy másik férfi hátulról elkapja Sue-t. Oda akart menni, de két férfi tartotta vissza, orrára és szájára nyomva egy kendőt. Még látta, hogy Sue elájul a másik férfi karjaiban. Még utoljára Levi nyüszítését hallotta, majd maga is elájult.

2 órával később.

"Elkaptuk őket, főnök! A raktárházban vannak. Nem kell aggódni, egy jó ideig nem kelnek fel!" mondta Jimmy. "És mi van a kutyával?" kérdezte a főnök. "Nos főnök, meg akart támadni a dög, így a bordáiba rúgtam. Nyekkent egyet, aztán a földre esett. Ott hagytuk a parkban" válaszolta Mac.
"És még valami főnök" szólt közbe Harm vigyorral az arcán. Úgy tűnik Hudson és a csaj között van valami. Akkor kaptuk el őket, mikor majdnem megcsókolták egymást."
"hmm, ezt még felhasználhatjuk! Remek munka fiúk. Holnap reggel majd bemutatkozom nekik személyesen"

Myles ásítva lépett be az irodába. A mai reggel D és Bobby megelőzte őt, ők már nagyban dolgoztak. Myles odamormogott egy jó reggelt, majd töltött magának kávét. Cukrot tett még bele, miközben Lucy és Tara megérkeztek, beszélgetve egymással, köszöntek majd a helyükre ültek.
Negyed 8-kor Bobby kicsit aggódni kezdett. Jack sosem késett, ahogy Sue sem szokott. Ezzel szemben most egyikünk sincs még bent. Ha nagy ügyön dolgoztak, Jack mindig pontos volt. Ha 7-et mondott, az azt jelentette, hogy 6:50-re mindenkinek ott kell lennie. Ezzel szemben most ő késett már 25 percet.
"Hé, Luce, láttad ma reggel Sue-t?" kérdezte Bobby. "Nem igazán, mióta tegnap elmentem innen, nem láttam. Jack-kel mentek el pizzázóba este.3 órával később felhívott, hogy még elmegy sétálni Levi-jal, aztán hazajön. Én nagyon fáradt voltam, így a szokottnál hamarabb feküdtem le aludni. Mikor felkeltem, már nem volt ott. Gondoltam hamar jött el dolgozni, de...nem találkoztam vele azóta."
Mindenki Lucy-ra nézett. . "Lucy" kezdett bele D "Lehetséges, hogy Sue haza se ment az éjjel?"
"Hát, gyakran elkerüljük egymást. Mindig későn jön haza, és korábban kel sokkal, mint én. Gyakran leviszi korán Levi-t sétálni és utána egyből jön ide" Lucy észrevette az aggódó arcokat. "Várjatok, ugye nem azt akarjátok mondani, hogy történt vele valami??"
"És talán Jack-kel is, ő sincs itt.." mondta D.
"Srácok, nem gondoljátok, hogy túlreagáljátok a dolgot?" kérdezte Myles. "Úgy értem, én is aggódom, de lehet más magyarázat. Amióta megjelent itt Sue, azóta össze akarjátok hozni Jack-kel. Talán megoldották már maguk is...aztán kicsit elaludtak.."
"Myles, tudod, hogy ez egyikükre sem jellemző! És az ügy is túl fontos ahhoz, hogy csak így megfeledkezzenek róla! Valami nincs rendben, ismerem Szikrát, sosem késne!"
Mikor Bobby befejezte a mondatát, egy fáradt Levi sétált be az irodába, húzva maga után a pórázát. A mancsai vizesek voltak és sántított. "Pajti! Hol voltál? Mi a baj, hol van Jack és Sue?" simogatta meg Bobby a kutya fejét, majd megnézte a sérüléseit. Végigsimította az oldalát, a bordáihoz érve Levi felnyüszített és megremegett. "Lucy, el tudod vinni az állatorvoshoz? Megsérült"
"Persze!" mondta Lucy és felvette Levi pórázát. "Jó fiú, gyere szépen, gyere"

Miután elhagyta az irodát D neki kezdett. "Tara, Myles, hívogassátok Jack-et és Sue-t! Ha nem sikerül, próbáljátok a mobiljuk GPS jelzését megtalálni. Bobby, te velem jössz. Nézzük meg a garázst, hogy itt vannak-e a kocsijaik!"



10 perccel később Bobby és D visszatértek. "Valami?" kérdezte a többieket Bobby reménykedve. "Van" mondta Tara. "Nem kerültek elő, de Jack mobiljának jelzését megtaláltuk, a Barátság Parkban. Ti mit találtatok?" "Ez jelenthet valamit...nos Sue kocsija itt van, de Jack-é nincs. Valószínűleg együtt mentek egy kocsival! Menjünk a parkba!" mondta Bobby.

Kiértek a parkba, elhaladtak a bejáratnál és egy füves résznél megtalálták Jack telefonját, valamint Sue kabátját. Hirtelen D észrevett valamit, amitől elállt a lélegzete. Vérfoltok a fűben...



Mikor Sue magához tért az első, amit észlelt, hogy nagyon fáj a halántékánál a feje. A másik, hogy nem otthon volt, a meleg ágyában. Kinyitotta a szemét és körbenézett. Nagy falak és hideg föld, és egy kis ablak magasan. Semmi lehetőség a menekülésre. "Mi történhetett?" kérdezte magától. Felült óvatosan, de megszédült, becsukta a szemét, amíg jobban érezte magát. Majd újra kinyitotta és meglátta Jack-et 5 méterre odébb, ahogy az oldalán mozdulatlanul feküdt. "Jack!" szólította óvatosan és közelebb mászott. A vállánál fogva kicsit megrázta Jack-et. "Jack, kérlek nyisd ki a szemed! Kérlek!" Jack egy fájdalmas nyögést adott ki, majd kinyitotta a szemét.
"Sue!" kiáltotta és hirtelen felült, de majdnem visszaájult, ahogy úrrá lett rajt a szédülés. "Jól vagyok Jack, nyugodj meg, várj egy kicsit, amíg jobb lesz."
Jack várt egy kicsit, majd Sue segítségével felült lassabban, mint az előbb. "Hol vagyunk?" "Nem tudom, előbb tértem én is csak magamhoz, de egy raktárépületnek tűnik...Jack, szerinted ki rabolhatott el minket?" kérdezte Sue. "Fogalmam sincs, van pár ellenségünk. Bárki. Nem ismertem fel, aki téged lefogott, de azt, aki engem. De nem sokat jelenthet ez, biztos valakinek dolgoztak. Megsérültél?"
"Nem, nem, csak a fejem fáj. Hol van Levi?"
Jack nem tudta mit mondjon, hezitált, de ezt Sue rögtön észrevette. "Jack, te tudod mi van vele?! Mit csináltak a kutyámmal??!" "Nem vagyok benne biztos Sue, mielőtt elájultam volna, hallottam nyüszíteni egyet, aztán semmi mást" "Ne, kérlek ne.." "Ne gondolj a legrosszabbra rögtön! Nem tudunk semmi biztosat" Sue erre haloványan elmosolyodott, majd elsírta magát. "Jaj Sue!" Jack átölelte, Sue pedig hagyta, hogy az érzések eluralkodjanak rajta. Sírt.
Egy kis idő után Jack meghallotta az órája pityegését. 'Jaj ne' gondolta. 'Ez nem lehet igaz!' Jack ideges lett, ahogy gyorsan lekapcsolta a jelzést. Nem volt nála a gyógyszere, nem is keresett utána, tudta, hogy nincs több nála. 'Remélem időben megtalálnak, különben nem tudom mi lesz a gyógyszereim nélkül'. Jack ideges viselkedésére Sue felfigyelt. Hátrahajolt, hogy lássa Jack arcát. "Sajnálom Jack, nem akartam, h.." "Sue" szakította félbe őt Jack. "Örülök, hogy vigasztalást nyújthatok neked!" mondta Jack, majd ismét magához húzta Sue-t, erősen megölelve. Sue lassan megnyugodott Jack karjaiba. Lehet, hogy elrabolták őket, de jól érezte magát Jack ölelésében.
Kicsivel később Sue már teljesen nyugodt volt, el akart távolodni Jack-től, de Jack továbbra is szorosan tartotta, nem akarva elengedni. Kicsit hátrább engedte, hogy Sue le tudja olvasni a szájáról, amit mond. "Jól vagy?" Sue Jack száját figyelte. "Igen, most már jobban" Szemei pirosak voltak, az arcán a könnyek vonalai még látszottak, a haja össze volt kócolódva. Jack úgy gondolta soha nem volt még Sue ilyen gyönyörű. Jack előrehajolt és egy nagyon finom puszit adott Sue ajkaira, ami meglepte Suet, de nem mondott semmit "Örülök" mondta Jack végül , majd hátradőlt. "Most találjuk ki, hogyan jutunk ki" Ám Jack nem tudott másra gondolni, mint ami az előbb történt. Ez a kis csók már magában is olyan intenzívnek tűnt. Nem tudta visszafogni magát, de már nem is akarta. Ismét megérintették az ajkaik egymást, de már több magabiztossággal, végül lassan, de csókolózni kezdtek, óvatosan. Sue nem csak nyugodt volt, hanem élvezte a csókot. Ez az érzés teljesen elfeledtette vele, hogy mi van körülöttük. Az érzés, hogy Jack ajkai érintik az övét, az egész testét szinte bénították, bár a csók nem tartott többnél, mint pár másodperc.
"Szerinted a csapat rájött már, hogy eltűntük?" kérdezte kis idővel később Sue. Jack, bár pontosan tudta mennyi az idő, az órájára pillantott "12:30. Biztos tudják. Már csak az a kérdés, mikor találnak meg. De mivel mi se tudjuk hol vagyunk, szerintem...ők sem. Most nekünk ki kell találnunk, ki rabolt el minket, és hogyan juthatnánk ki! Ez azt jelenti, hogy nekünk, azaz neked is gondolkodni kéne" mosolyodott el Jack és kacsintott. Sue felnevetett. "Oldani akarod a hangulatod?" "Sikerült, nem?" "Igen, sikerül!" Aztán mindketten komolyabbak lettek. "Jack, szerinted megtalálták már Levi-t?" "Nem" válaszolta Jack komolyan. Sue ránézett és újra könnyek szöktek a szemébe. "Sue, nemet mondtam, mert Levi szerintem hamarabb találta meg őket, minthogy rájöttek volna, hogy eltűntünk!! Emlékszel? Levi a csodakutya!"
Sue kicsit megnyugodott majd elmosolyodott. "Igazad van, talán most parancsolgat Myles-nak, biztos ott ugat körülötte!" A gondolatra mind a ketten elmosolyodtak.

Lucy visszaért az irodába egy még nagyon álmos Levi-jal. Így is kisírt volt a szeme, amit a többiek láttak, így nem is tudták hogy mondják el, mit találtak. Bobby nem tudta milyen rossz hírt képes még Lucy elviselni.
"Hogy van Levi?" kérdezte végül, hátha kicsit eltereli Lucy gondolatait. Lucy tudta mit akar ezzel elérni Bobby, így gyorsan válaszolt, hogy meg tudja inkább mik a fejlemények. "Egy pár megzúzódott borda. Az állatorvos adott neki valamit a fájdalom ellen, pár nap múlva már a régi lesz. Most viszont mondjátok el, hogy mi van! Bobby? Demetrius? Myles? Tara?" kérdezte a társaira nézve.
"Luce, ne aggódj még. Semmi biztosat nem tudunk..." Lucy ijedten nézett Bobbyra. "Miért? Mit találtatok?"
Bobby egyedül nem volt képes elmondani neki, így Demetrius-ra nézett, aki észlelete a hezitálást és felállt. "Lucy vérnyomokat, azaz elég sok vért találtunk közel Jack mobiljához. Lucy arca elfehéredett és majdnem elájult, de Bobby, mivel közel volt, épphogy elkapta, mielőtt a földre esett volna. "Ez az én hibám! Meg kellett volna várnom este, hogy hazajön, fel kellett volna hívnom! Tennem kellett volna valamit. Meg kell találnunk őket, kérlek!" kezdett el zokogni Bobby mellkasán. "Ssss, nyugi Lucy, sssh, nem a te hibád! Nem tudhattad mi fog történni! Nem biztos, hogy ez az ő vérük. És emlékezz, bárhol is van Jack és Sue, együtt vannak! Gondolj a jó oldalára is, amin eddig ennyit munkálkodtál, hogy összejöjjenek!" mosolyodott el Bobby, felvidítva a lányt. "Igaz" mosolyodott el Lucy. "Valami jó is kialakulhat ebből számukra"


"Na végre felébredtetek ti ketten. Jót pihentetek?"
Jack felnézett az alakra, aki az ajtó előtt állt, majd Sue elé mászott, hogy megvédje. Ha a helyzetből már nem tudja kihozni, legalább ettől a férfitől megvédi. Ezt már eldöntötte. A férfi közelebb lépett, három másik kíséretében. Jack tudta, hogy ez a három rabolta el őket. Az egyik férfit felismerte, ő fogta le Sue-t és észrevette, hogy az orra be volt kötözve. Magában elmosolyodott, Sue alkalmazta azt, amit Jack korábban megtanított neki, hogyan védje meg magát egy hasonló szituációban. Nagyon büszke volt rá, és alig várta, hogy az ismeretlenek ki menjenek, és megmondhassa neki.
"Ki maga? És mit akarnak tőlünk?" kérdezte Jack.
"Egyszerre csak egy kérdés, Hudson ügynök, egyszerre csak egy. Remélem maga és a barátnőcskéje egész jól érzik itt magukat. Hamarosan visszatérek" Ezzel a főnök és a három férfi elhagyták a szobát.

"Ki volt ez Jack és mit akar?"
"Nem tudom, tényleg nem. Viszont felismertem a pasit, aki téged fogott le, az, akinek el volt törve az orra" Sue elmosolyodott. "Nagyon büszke vagyok rád, remélem tudod! Szép kis ütés lehetett. Egy másik dolog, ha jól látom, nem tűnik úgy, hogy veled lenne problémája ennek a valakinek. Úgy tűnik én vagyok a célpontja, szóval ne tégy semmit, amivel te is magadra haragíthatnád!" "Ne aggódj Jack, minden rendben, nem fog bántani engem" "Ajánlom is neki! Bármi lesz, nem hagyom, hogy bántson téged, ki jutunk innen és nem történik veled semmi, megígérem!"
Jack nem tudta, hogy fogja betartani az ígéretét. Még a férfi arcát sem ismerte fel, pedig ebben mindig jó volt. Nem kellett volna megígérnie semmit Sue-nak, hisz ha a csapat nem találja meg őket időben, meg fogja törni az ígéretét. És az már régen rossz lenne, hiszen, akkor Sue sem biztos, hogy túlélni ezt.
Még olyan tisztán emlékezett arra a napra, mintha csak tegnap lett volna. Mindenféle csövek lógtak ki belőle, mindenféle gyógyszert kapott, mégis fájt mindene.

##Visszaemlékezés 2 hónappal ezelőttre##

Jack: "Üdv szerény hajlékomban"
Myles "Elég spártai itt a környezet, valamivel feldobhatnád!"
Bobby: "Mi volt a terved? Felállítani a világrekordot, mit a legfiatalabb szívrohamot kapott férfi?"
Jack: "Gondoltam megpróbálom"
Sue: "Halálra ijesztettél.."
Jack: "Tudom, sajnálom"
Sue: "Megbocsátok, ha megígéred, többet nem csinálsz ilyet!"
Jack: "Becsület szavamat adom"

### Vissza a jelenbe.###
"Becsület szavamat adom" 'Hogy ígérhettem meg ezt neki, ha nem találnak meg minket időben...'
"Jack! Jack!" szólította őt aggódva Sue. Jack észrevette magán, hogy a semmibe bámult, annyira elmélyült a gondolataiban. "Csak gondolkozom.." "És min?" "Nem fontos"
Sue furán nézett rá, de gondolta hagyja a dolgot. De Jack nagyon furán viselkedett, mióta magához tért. Végig ideges és feszült volt. Valami az elejétől fogva zavarta. Miért nem bízott eléggé Sue-ban, hogy elmondja neki, mi a baj?
Sue úgy érezte, hogy az elmúlt 24 órában végre közelebb kerültek egymáshoz, mint eddig. Egy nagyon jó változás következett be kapcsolatukban, mégse bízott Jack annyira Sue-ban, hogy elmondja mi a baj. Sue azonban remélte, hogy hamarosan Jack elárulja mi zavarja őt ennyire.

Jack és Sue jelbeszéddel beszélgettek egymással pár órája. Jack megkérte Sue-t tanítson neki új dolgokat, legalább azzal is telik az idő. Sue beleegyezett és azóta nem is beszéltek, csak jelekkel.

Kicsivel később a zárkájuk ajtaja ismét kinyílt és megjelent a férfi a három másikkal együtt. A három már napközben visszatért, hogy ételt hozzanak Sué-knak, de mondani nem mondtak semmit. Mac, mint kiderült ő volt az, kinek Sue eltörte az orrát. Közelebb lépett hirtelen Sue-hoz, de Jack hamarabb az útjába állt és elküldte, hogy ne érjen Sue-hoz. A főnök is ráparancsolt Mac-re, hogy hagyja békén a nőt.
"Gondolom, szeretnék megtudni, mit keresnek itt" kezdett bele a főnök.
"Az jó lenne" válaszolta Jack. "Mivel fogalmam sincs, ki maga"
"Nos, ön tartóztatta le 2 emberemet az elmúlt héten. Ez engem eléggé zavar és tudom, hogy nem hülyék és nem adtak fel engem. De valahogy mégis közel került a terveimhez Hudson ügynök, és nem engedhetem, hogy az FBI elszúrja a terveimet.
"Ha jól gondolom, a heroin ügyről van és, hogy hamarosan új szállítmány érkezik a városba" kezdett Jack előtt kitisztulni a dolog.
"Nagyon jó, Hudson ügynök. Megnyerte a mai napi arany csillagot! A két díler, AJ és Bud nekem dolgoztak. Az újabb szállítmány 2 napon belül érkezik, nekem kellett kezembe venni az ügyet. Jimmy-nek és az embereinek az volt a dolguk, hogy önt elkapják, Hudson. Csakhogy már az elején keresztezte a terveimet, mivel nem egyedül volt. Nem, mivel pizzázni ment a szőkével itt!"
"Várjon, tehát...őt nem is akarták elrabolni?"
"Szintén jó gondolat!"
Jack hirtelen rosszul érezte magát. Nem tudta elhinni, Sue csakis amiatt van itt, mert Jack-kel volt. Ha nem kérte volna, hogy vacsorázzanak együtt ma este, ez nem történik meg. Sue nem lenne itt, és Levi-t se bántották volna. Hogy történhetett ez, minden olyan jónak tűnt. Mintha Sue kezdte volna viszonozni Jack érzéseit, és akkor Jack mit csinál? Bajba keveri őt drog dílerekkel.
"Ne aggódjon, őt nem fogom bántani, ha nem kerül az utamba! További szép napot, még visszatérek"
Aztán a négy férfi, ahogy jöttek, úgy is távoztak a helyiségből.

Jack nem tudta feldolgozni az új információt. "Sue, annyira sajnálom. Én vagyok az oka, hogy ebbe belekeveredtél! Bárcsak visszamehetnék az időbe és helyreállíthatnám ezt!"
"Nem a te hibád, mindennek van oka! Talán így kellett lennie, hogy veled elrabolnak engem is, hogy társaságot nyújtsak és hogy jobban megtanítsam neked a jelbeszédet!" mosolygott Sue, majd folytatta. "De őszintén, engem nem érdekel, és nem akarom, hogy aggódj. Ki fogunk innen kerülni, együtt megoldjuk és minden rendbe lesz."
Jack válaszként bólintott és a földet nézte, nem tudott Sue szemébe nézni. Ki kellett valamit találnia, ami lefoglalja a gondolatait. Felnézett és meglátta az ablakot. Nagyon kicsi volt, így kimászni nem tudtak, de talán felderíthetik, hol is vannak. "Ha felemellek, ki tudsz nézni az ablakon? Meg kéne nézni milyen környezetben vagyunk, hogy egyáltalán még Washingtonban"
"Megpróbálhatjuk, de nem biztos, hogy felismerek bármit is, de próbáljuk meg"
Ezzel mind a ketten az ablakhoz mentek, egymásra néztek, aztán Jack összekulcsolta a kezeit, Sue egyik lábát Jack kezébe helyezte, kezét Jack vállára tette, hogy támaszkodjon. "Kész vagyok Jack"
Jack összeszedte az erejét, és megemelte Sue-t, aki elérte az ablakot és megkapaszkodott egyik kezével. Másikkal még mindig Jack-et fogta.
"Nem sokat látok... Ahol vagyunk egy nagy piros raktárépületnek tűnik. Mást nem láttok, leengedsz?" Jack ezzel óvatosan leengedte Sue-t, aztán hirtelen elengedte, majd hátrább lépet pár lépést. "Mi az Jack? Mi a baj?"
"Ez az egész az én hibám, csak erre tudok gondolni, amit a főnök mondott, Sue!" ˇAz én hibám, hogy itt vagy, veszélybenˇ Mutatta tovább jelbeszéddel, mivel nem volt képes beszélni, annyira ki borult. "Minden rendben, utáltam volna, ha egyedül vagy itt" mutatta és mondta Sue. "Ne gondolj erre, kérlek"
"OK" mondta Jack és most örült, hogy Sue nem hallhatja, mivel érződött a hangján, mennyire ideges, bár úgy érezte Sue így is tudja. Jack kézenfogta és visszamentek a sarokba, ahol ültek korábban. Majd leültek és tovább folytatták a jelbeszédet, hogy Jack újakat tanuljon. Csak egyszer hagyták abba, mikor Harm enni hozott nekik.

"Van már valami?" kérdezte Bobby. "Már 48 órája eltűntek, meg kell találnunk őket!" "Még nincs sok minden, de a vér azonosítás eredményei megérkeztek..." kezdte Tara és mindenki ráfigyelt. "nem Jack vére, és nem is Su-é" "Tehát lehetséges, hogy sikerült megsebesíteniük a támadókat. Szóval szerencsére, se Jack sem Sue nem sérült meg, mikor elrabolták őket" mondta Demetrius.
"Hála istennek" esett le egy kő Lucy szívéről. "Hogy van Levi, Luce?" kérdezte Bobby.
"Jól, jók a gyógyszerek, jól hatnak. Amanadánál hagytam, amíg előkerítjük Sué-kat!"
"Rendben, nos fiúk, az egyetlen dolog mára, hogy hazahozzuk őket" mondta D és próbált nyugodt lenni. Tudta, minél hosszabb ideig nem találják meg őket, annál kevesebb az esélye, hogy valaha is előkerülnek.
"Myles, te nézd végig Sue aktáját az ügyről...Bobby te csináld ugyanezt, Jack mappáival. Talán van valami, ami elkerülte a figyelmünket. Tara, te gyere velem, megkeressük Howie-t, hátha tud valamit. Gyerünk emberek, hozzuk haza őket!"

Bobby és Myles Jack és Sue asztalaihoz mentek, hogy átnézzék a jegyzetek. Két óra elmúltával Bobby nem jutott semmire. Hátradőlt Jack székében és sóhajtott. Jack a legjobb barátja volt és nem tudja hol van, nem talált semmit. Egész éjjel kerestek, dolgoztak, csak pár órát pihentek, de nem találtak semmit. Bobby nem is aludt semmit, nem tudta kikapcsolni az agyát, csak gondolkodott és gondolkodott, de nem jutott semmire. El fogja veszteni Jack-et és Sue-t. A nőt, aki szinte a nővérévé vált az idők során. Bármi történne egyikükkel is, sose bocsátaná meg magának. Tudta, hogy Lucy is valahogy így érezhet. Ránézett Lucy-ra, aki vissza rá. Bobby mosolygott, bíztatásként, majd újra a papírokat kezdte olvasni. 'Semmi, egyszerűen semmi' csukta össze a mappát és tette odébb, majd épp egy újabbért nyúlt volna, de már nem volt képes még egyet elolvasni. Inkább átnézi Jack fiókjait, hátha talál valamit. Gondolta. A legfelső fiókban egy képet talált Jack-ről és Sue-ról. A beépített házasságos ügy alatt készült kép volt. Jack keze Sue vállán volt, Sue pedig a derekánál karolta át Jack-et. Olyan boldognak tűntek a képen és ez nem csak a feladat miatti boldogság volt. Bobby úgy gondolta, hogy mindkettő legszívesebben azt szerette volna, ha ez a házasság valódi lett volna. Ezen elmosolyodott, majd visszatette a képet és bezárta a fiókot.
Kihúzta az alatta levő fiókot, és amit talált benne, attól teljesen elfehéredett. 'Jaj, ne'
"Srácok, azt hiszem a helyzet most váltott komolyból kritikussá..." Mindenki Bobby-ra nézett, aki a kezébe tartotta Jack gyógyszeres dobozát, amin rajta volt a neve. "A szívgyógyszerei..." mondta idegesen.

"Jack" kezdte Sue. "Elmondanád végre mi a baj? És ne hogy azt mond, hogy az elrablás miatt vagy ennyire ideges! Tudom, hogy van valami más is. Kérlek mondd el, had segítsek!" Mióta a főnök bent járt, nem beszélt sokat Jack. Jelbeszéddel volt elfoglalva, és ha Sue komolyra fordította a szót, Jack elviccelte. Sue tudta, hogy Jack hibásnak érzi magát. Miután nem válaszolt neki, Sue szólt megint. "Nem a te hibád"
"De az én hibám!" csattant fel Jack, már majdnem kiabálva. De visszafogta végül magát. "De az én hibám, hogy belerángattalak ebbe. Csak kettesbe akartam veled lenni kicsit, hogy elmondhassak dolgokat..." "Most ketten vagyunk, Jack, mondd el most, amit akartál" Jack mély levegőt vett, most itt volt az alkalom, hogy elmondja. "Sue, én-" kezdte volna, de órája ismét pityegni kezdett. Jack ideges lett és összevissza nyomogatta a gombokat rajta, hogy elhallgasson. Csak sokadjára sikerült lekapcsolnia.
"Mit csinálsz?" kérdezte Sue, ahogy Jack ideges, kapkodó mozdulatait nézte.
Mielőtt Jack gondolkodott volna, beszélt. "Csak leállítom az órám jelzőjét..." megállt, hisz nem akarta elárulni magát. "Sue.."
"Szóval ez az, amit nem mondtál el nekem. Nincsenek nálad a gyógyszereid, igaz?"

"Igen.."
"Jaj, ne, és mennyi idő telt már el? Miért nem szóltál rögtön?"
"Első kérdésre a válasz, nem tudom. Azt se tudom, meddig bírja a szívem a gyógyszer nélkül és hogy bírja-e. Másik kérdésre a válasz, nem akartalak feleslegesen felidegesíteni, reméltem, hogy időben megtalálnak minket. Még mindig remélem..."
"Szóval nem tudod, hogy mennyi időd van, lehet újra rosszul leszel?"
"Nem tudom, de úgy érzem, lehet. Kis fájdalmat érzek a mellkasomban, és a nyakam újra fáj, mint múltkor"
"Fájdalmaid vannak?"
"Kicsit, de kibírom. De bízok Bobbyban, és a többiekben, hogy időben megtalálnak minket! Nem tarthat már sokáig"
"Jack...én is bízom a csapatban, de.." Sue megállt, nem volt biztos, hogy monjda tovább. "...mi van, ha nem érnek ide, és közben szívinfarktusod lesz? Mit csináljak akkor, hogy tudok segíteni?"
"Fogalmam sincs, Sue. Az orvosommal sosem beszéltünk ilyen szituációról. Nem tudom, lehet-e bármit is tenni..De ha mégis megáll a szívem.." Sue arca elfehéredett, mikor Jack ezt mondta. "...akkor a szívmasszás egy darabig biztos segít..." Bár a helyzet kritikus volt, Jack megában elmosolyodott a szájból-szájba lélegeztetés gondolatára.

Ha eddig összevisszaság volt az irodában, mostanra már teljes káosz lett, mióta kiderült, hogy Jack gyógyszerei itt maradtak.Az éjjel folyamán új információkhoz jutottak, ami talán közelebb vezetheti őket a barátaikhoz. Csak remélték, hogy élve találják meg mindkettőjüket, túl sok idő telt már el így is.
Jól tudták, hogy az utolsó ügyükkel van kapcsolatban az elrablás. Megtudták, hogy hamarosan újabb heron szállítmány érkezik a városba, de ezt a részét a feladatnak a DEA-ra és Howie-ra bízták. Ők Jack-et és Sue-t akarták megtalálni.
Amióta Bobby megtalálta Jack gyógyszereit, azót apróbálta elérni az orvosát, aki pont most vett ki szabadságot. Ám reggel 6-kor végre elérte. Egy álmos férfi hang szólt bele a telefonba.
"Végre" kiáltotta Bobby. "Dr.Lessmeier? Itt Bobby Manning az FBI-tól, ha jól tudom maga kezelt egy FBI ügynököt, egy jó barátomat és kollégámat Jack Hudson-t.."
Rövid szünet. "Tudom, hogy szabadságon van, és tudom, hogy bizonyos információkat nem adhat ki a betegéről,de ez most élet- halál kérédése!" Újabb szünet. "Igen, tudom Dr. Lessmeier...igen...nem...igen..A pokolba! Dr. Lessmeier, figyeljen kérem, Hudson ügynököt és egy másik ügynökünket elrabolták. A részleteket nem mondhatom el, de van egy probléma. A szívgyógyszerei itt vannak az én kezemben, és nem Hudson ügynök kezében. Érti, mi a probléma?"
A következő szünet hosszabb ideig tartott, mivel a doktor további kérdéseket tett fel, amikre Bobby igen és nemmel válaszolt. Majd végül megkérdezte a doktor, mióta tűntek el. "3 napja, Dr. Lessmeier. És ha jól feltételezem, Jacknél semmiféle tartalék nincs a gyógyszeréből. Kérem doktor, mennyi ideje van Jacknek a gyógyszerei nélkül?" A leghosszabb szünet következett be, és Bobby arca elfehéredett, ahogy az orvost hallgatta.
"Értem. Köszönöm, Dr. Lessmeier. További kellemes nyaralást"
Bobby a többiekhez fordult, akik végig hallgatták a beszélgetést. "Dr. Lessmeier azt mondta, hogy Jack 24-36 óráig bírja ki a gyógyszerei nélkül. Ha ez eltelik, isten tudja meddig ver normális ritmusba a szíve, és hogy nem áll-e meg. Ha ez megtörténne, már rég kórházban kéne lennie, különben nem éli túl! Vagy ha mégis, de nem jut időben kórházba, maradandó károsodáshoz vezethet a szívében és az félbe szakítaná az FBI-os karrierjét, ami mindig is az álma volt. Ha nem dolgozhatna az FBI-nál az szinte felérne a halállal számára. Igyekeznünk kell, a mi kezünkben van Jack élete! És persze Sué is, ne feledkezzünk meg róla sem. Ha Jack meghalna sose lenne túl rajta Sue! Myles, Demetrius! Menjünka dielerekhez vissza, hátha mondanak valamivel többet, ha előhozzuk a bűnrészességet egy FBI ügynök halálával kapcsolatban. Kicsit meghosszabbítaná a bűntetésüket, azt hiszem! Tara! Keress elő minden adatot a dielerjeinkről, hátha találunk valami kapcsot a főnökük és köztük!" Adta ki az utolsó utasítást Bobby, majd felpattant a székből és Myles , D után ment.
Tara és Lucy aggódva összenéztek. A hangulat az ridában borzasztó volt. Már majdnem 54 óra telt el, majdnem 1 nappal több, mint amennyit Jack kibír. Mindkettőjük gyomra görcsben volt, de neki láttak dolgozni, minden információt előkeresni.

## Visszaemlékezés 2 hónapra ezelőttre ##

Sue:"Minden rendben van?"
Jack:"Igen...bocs, csak azt hiszem a pizza megfeküdte a gyomromat!"
Sue "Szerintem a pizzát arra találták ki, hogy megfeküdje a gyomrunkat....Kössz, szép este volt!"
Jack "Igen, szerintem is..."
Sue "Oh, jobb ha megyek!"
Jack "Énis..Jóéjt"
Sue "Jóéjt"

Pár percel később
.Jack fájdalmában az autónak támaszkodott. "Sue! Sue!"
Levi ugatott. "Jack!" kiáltotta Sue és Jackhez sietett. "Mi a baj?"
"A mellkasom..."

## Jelen ##

Jack Sue vergődésére és kiabálása ébredt fel. "Jack, Jack!! Kérlek ne!"
Jack óvatosan megrázta Sue-t,hogy felébressze a rossz álomból."Sue...Sue, kérlek, ébredj fel!" Sue lassan kinyította a szemét, és fájdalom helyett, csak aggódást látott Jack szemébe, ami megnyugtatta. "Jack! Olyan borzasztó volt!" Jack jól tudta, mit álmodhatott Sue, szavak helyett csak megölelte.
Pár perc múlva Sue megnyugodott és Jack ölelésében elkezdett beszélni. "Rosszat álmodtam.A pizzázóból sétáltunk a kocsinkhoz...és...ugyanaz történt..de senki nem jött segíteni, megpróbáltam a szívmasszást, de nem segített, nem maradtál mellettem. Nem tudnék mit csinálni nélküled Jack, olyan sokat jelentesz nekem. Talán tudod, talán nem, te jelented nekem az egész világot!"
Jack csak közelebb húzta magához és a gondolataival küzdött. Annyira megnyugtatná Sue-t, de nem tudta, hisz az álma valóssággá válhat. Egyetlen, ami megnyugathatja kicsit Sue-t, hogy elmondja mit érez valójában. Nem halhat meg úgy, hogy Sue nem tudná pontosan, mit érez Jack. A csókkal nem mondott el mindent. Kicsit hátrább engedte Sue-t, hogy Sue le tudja olvasni a szájáról, mit mond. "Szeretlek, Sue Thomas. Mindennél jobban. Mindig is szerettelek, mindig is foglak. Ha nem élem túl, akkor is...amit irántad érzek, az halhatatlan!" Ezt hallva Sue sírni kezdett. "Én is szeretlek Jack, nagyon!" Jack erre előre hajolt és óvatosan megcsókolta Sue-t. Az óvatásság átváltott szenvedélyességgé, ahogy erősen megölelték egymást, és csókoloztak, mintha ez lenne az utolsó lehetőségük.

Pár órával később a csók után még mindig összeölelkezve ültek a földön. Jelbeszéddel beszélgettek, arról, hogy mikor jöttek rá, hogy szerelmesek a másikba, és hogy hogy éreztek azóta. Habár ez a beszélgetés komoly volt, mégis megnyugtatta őket egy kicsit, és végig összebújva ültek.
Miután Jack megint lekapcsolta az órája jelzését, érezte, hogy egyre rosszabbra fordul a helyzet. Mellkasa egyre jobban fájt, és nehezebben kapott már levegőt. Hirtelen elengedte Sue hátát és a mellkasához kapott.
Sue rémálva valósá kezdett válni. Érezte, ahogy Jack elengedi és látta, hogy a mellkasához kap, ahogy a fájdalom teljesen elterjed a testében. Sue nem tudott mást tenni, csak Jackhez bújt közelebb, próbálta kontrolálni érzéseit, hogy segítsen Jacknek nyugodt maradni. Jack egyik kezét elemelte a mellkasáról, majd a 'szeretlek' jelzést mutatta Suenak. Sue visszamutatta mielőtt Jack a fájdalomtól elvesztette volna az eszméletét.

"Ez az! Megfogtuk! Egyes számú díler hajlandó beszélni" mondta D. miközben belépett az irodába Bobby és Myles kíséretében. "Nem nagyon akar belekeveredni, egy ügynök halálába, szóval kissé ideges lett. Tara, itt a címe a raktárépületnek, amit a főnökük bérel! Nézz utána, ki ez a fickó!"
"Oké, meglesz!"
"Te vagy a legjobb!" mosolygott Bobby.
"És..." kezdte D. "Értesítettem a mentőket, hogy menjenek a helyszínre, értesíts őket Jack állapotáról, mire számíthatnak! És intézd el, ha jelt adunk, rögvest ott legyenek!"
"Már intézem"
"Hozzátok őket haza, srácok!" mondta Lucy Bobbyra nézve.
"Ne aggódj, hazahozzunk!" mondta Bobby biztatóan.
"Rögtön hívunk, ha valami van!" szólt közbe Myles, majd a 3 férfi elhagyta az irodát.

"Nos fiúk, a raktárépület a 12. utcán van. Nevada. 3 emeletes épület. Két bejárat van egy elülső és egy hátsó. Több bejutási illetve kijutási lehetőség nincs. Bent elég sok hely van fedezéknek. Legyetek nagyon óvatosak, senki nem járna jól, ha valamelyikőtök megsérülne!"

"Kösz, Tara" mondta Bobby a rádión keresztül.
A SUV is megérkezett Bobbyék után nemsokára és a SWAT emberei is befutottak, ahogy a mentők is megérkeztek.
Tarának igaza volt, nem volt több bejárat a piros épületben. A SWAT egyik tagja törte be a nagy fekete fémajtót. Bobby, Myles és D léptek be először, fegyverükkel a kezükben, őket követve a SWAT-os kommandósok.

Lucy és Tara a helyükön ültek és hallgatták a vételt.
"Itt SAM-32. tiszta!" suttogta Myles.
"SAM-33, tiszta" volt a következő Bobby, majd kicsivel később Demetrius hangja is megszólalt."SAM-35, tiszta! Első folyosó tiszta, a következőn vagyok!"
Ahogy a következő folyosó végére értek 3 férfit találtak, pókert játszottak. Következő pillanatban lövések dördültek...

Ezt hallva Tara és Lucy rémülten összenéztek és figyelték az adást, ki szólal meg először. Egy ideig semmi, csak csend. Végre meghallották Bobby hangját.
"Itt SAM-33, mentőt! Két ügynök megsebesült!!" kiáltotta.

"Mentők útban vannak, Bobby! ki sérült meg?" kérdezte Tara idegesen, féltve Mylest és Demetriust.
Semmi válasz.


"Itt,SAM-33. Két SWAT emberünket lötték meg. Brownt és Strokest. Ahogy látom jól vannak, a mellény felfogta a golyókat! 2 bűnöző is megésrült, egyikük halott. A folyosó tiszta, de eddig semmi nyoma Sue-n..."
"Mi az Bobby?" kérdezte pánikolva Lucy, ahogy Bobby elhallgattott.
"Hangokat hallok a 3. folyosóról! Azt hiszem Sue sírása!! Szóljatok a mentősöknek, hogy erre jöjjenek!"
Lucy és Tara összenéztek, csak egy oka lehetett, hogy Sue sírt; későn érkeztek...

"Itt SAM 35, most megyünk le a lépcsőn, ha leértünk jelentkezünk" mondta D. Lefele mentek, SWAT-os emberek a fal mellett. Elhaladtak több folyosó mellett, majd Sue hangja egyre hangosabb lett, végül egy ajtóhoz értek. 'Csak tarts ki, Jack haver, csak tarts még ki egy kicsit' gondolta magában Bobby, és visszafogta magát, hogy ne ő rúgja be az ajtót. Az egyik SWAT-os ember törte be, több próbálkozás után az ajtót. A csapat berontott a helyiségbe és döbbenve látták, mi történik. Egy teljesen kiborult Sue hajolt Jack fölé, mellkasánál alkalmazva a szívmasszást. Sue hangosan számolt, ahogy próbált Jacken segíteni. "1,2,3....7,8,9...13..14..15" Bobby Jack mozdulatlan alakjára nézett és hértelen megszédült. A legjobb barátja feküdt ott, mozdulatlanul.
Sue észrevette az embereket körülöttük. "Bobby!!Hála az istennek...Nincs pulzusa!"
Bobby visszarázodott gondolataiból, azonnal Sue mellett volt és segített a szívmasszásban, amíg Sue szájból szájba próbálta lélegeztetni Jacket.
"Azonnal küldjétek be a mentőket, hozzák a defibrillátort, MOST! 5. folyosó!!" kiáltotta D a rádiójába. Myles eléjük sietett, nehogy eltévesszék az irányt. D. közelebb lépett és csak figyelte a második családját.A csapatot, ahogy Jacken próbáltak segíteni.

10 perccel korábban.

Sue rettentően éreszte magát. Jack már percekkel ezelőtt elájult. Sue Jack nyakán tartotta a kezét, hogy érezze a pulzusát. Jack már nagyon haloványan vette a levegőt. Sue imádkozott, már azt se tudta kihez, csak jöjjön valaki. Még érezte Jack pulzusát. Próbált bízni, abban, ahogy Jack bízott a csapatában, hogy időben még megtalálják őket. Elkezdett Jackhez beszélni, remélve, hogy Jack magához tér. De nem így lett. Jack pulzusát hirtelen már nem érezte az ujja alatt.
"Nem!" kiálott fel sírva. "Kérlek, Jack, kérlek, Ne!" A rémálva valós volt és nem tudott belőle felébredni. Idegesen kereste a pulzust, bízva abba, hátha csak az ujja csúszott odébb. De nem így volt. Jack mellkasa mér nem mozdult, nem vett levegőt. Sue sírt, de próbálta összeszedni magát, Jack fölé térdelt és Jack mellkasára helyezte a két kezét, a szívmasszást alkalmazva.

"1,2,3,4.....1,2,3,4" Bobby kezei megálltak, amint Sue Jacknek adott levegőt szájon keresztül. "Hol a pokolban vannak a mentősök?" ordította Bobby már nagyon idegesen, nem tudta kontrolálni már magát. Majd újra elkezte a szívmasszást.
"Most vitték el a két bűnözőt, a másik busz perceken belül itt lesz!" tájékozatta D.
"Az nem elég jó! Nem a bűnözőket kellett volna elszállítani!! Jól tudják milyen Jack állapota!!" "Nyugi, Bobby, már hallom őket, azonnal itt lesznek!" próbált Demetrius nyugodt maradni, ha már Bobby kezdte elveszteni a fejét.
"Jó, igyekezzenek! Nem hiszem, hogy Jacknek túl sok ideje van!!" kiabált Bobby továbbra is.
"Lucy, Tara, vagytok?" kérdezte D a rádión. Tara igennel válaszolt. "Amit eddig tudok, amit Sue képes volt elmondani..." rápillantott a szőkére. "Jack olyan negyed órája ájult el, de a szíve még vert...2 perccel azelőtt, hogy ideértünk volna állt meg a szíve! Bobby és Sue épp az újjáélesztéssel próbálkoznak..."
"Úramisten...Nagyon rossz állapotban van?" kérdezte Lucy félelemmel a hangjában.
D várt kicsit a válasszal, nem tudva mit mondjon. "Eléggé...nincs sok ideje" nyelt egyett D.
A két nő az irodában összenézett. "Elkéstünk" mondták egyszerre halkan. "És mi van Sue-val?Ő jól van?" kérdezte Lucy aggódva.
"Ahogy látom, igen. De azaz érzésem, hogy eléggé sokkban van még. Őt is bevisszük a kórházba"
A következő pillanatban megérkeztek a mentősök. "Oké, lépjen mindneki hátrébb! Adjanak helyet,!!" kiáltotta Sandler a mentős.
Sue és Bobby átadták a helyüket és csak figyelték, hogy próbálják újráéleszteni Jacket a defibrilátorral. Sikertelen próbálkozások következtek. "Töltés 200-ra!" És hasonlókat kiáltottak,de semmi. "Gyerünk Jack, csináld már! Küzdj Szikra!" kérlelte félhangosan Bobby.
Mintha bejött volna. "Megvan a pulzus!" kiáltotta a mentős, ám pár másodperccel később más volt a helyzet. "Elvesztettük! Gyeürnk újra!"
Bobby szeme csillogtak, ahogy próbálta visszafogni a könnyeket. Előbb Mylesre, majd Demetriusra nézett. Mindhárman összenéztek, teljesen csalódva. Túl későn érkeztek. Túl sok ideje nem volt már Jack magánál. Kezdték feladni a reményt, ahogy látták a sikertelen mentősöket. "Ez nem történhet meg" suttogta Bobby.

"Töltés 360-ra!" kiáltotta Willow újra. Jack teste megrázkódott, majd ismét semmi életjel. Bobby nem bírta tovább ezt elviselni, megölelte Sue-t és a hosszű szőke hajába temette az arcát. Próbálta továbbra is visszafogni a könnyeket, de már nem bírta tovább.
"Úgytűnik, visszatért! Normális a színus ritmus, és úgy tűnik most tartósan!" mondta Sanders, amit a szívmonitorra nézett. Bobby mély lélegzetett vett, megkönnyebült. Ahogy Myles és D is. Myles halkan elmondta az információkat Lucynak és Taranak, akik a vonal másik végén sírtak.
Bobby elengedte Suet és a szemébe nézett. "Sue, Jacknek újra van pulzusa" De Sue nem nagyon reagált, így Bobby a jelbeszéddel próbálkozott. "Jack visszatért, viszont, le fognak nyomi a torkán egy csövet, ami segíti lélegeztetni." mutatta Bobby némi nehézséggel, de Sue megértette, majd Jackre nézett. Sokat nem látott hisz egy tucat mentős vette körbe. Figyelte, ahogy Sanders mentős egy csövet készít elő, ám ekkor elkapta a tekintetét, ezt nem tudta nézni.

A mentősök óvatosan felemelték Jack testét és felhozták a lépcsőn, hogy a mentőautóba helyezzék. Myles, Bobby, Demetrius és Sue követte őket, mindegyikük szeme könnyekkel teli volt.

Sue csak figyelte, ahogy a mentőautó elindul. Jackkel akart menni, de Sandlers azt mondta, nincs elég hely az autóban. Bobby karja még mindig Sue derekán volt, aggódva, hogy Sue el fog ájulni. Sue nagyon rosszúl nézett ki. Bobby óvatosan megérintette a vállát. "Sue..." kezdte óvatosan, amint Sue ránézett. "Minden rendben? Hívjunk orvost? Bántottak?"
"Nem, Bobby, csak Jack-kel akarok lenni. Szeretem őt."
"Oké, akkor irány a kórház, Jacknek szüksége van rád" Mondta Bobby, semmit nem szólva ahhoz, amit Sue az előbb mondott. Talán végre történt valami köztük a raktárépületben.

Myles, D beszáltak a SUV kocsijába. Majd Bobby és Sue is és követték a mentőautót egy másik SUV-os kocsiban. A rádiókat kikapcsolták, de előtte Myles elmondta az információkat Lucynak és Tarának, akik elindultak, hogy Levit elhozzák Amandától.
Lassan a SUV autók is megérkeztek a kórházba, a többi autót a helyszínen hagyva, hisz se Myles, se D, se Bobby nem volt képes ilyen állapotban vezetni. A kórház ajtón Jacket követve Sue és Bobby lépett be először.
"Sue, menj te is, had vizsgáljanak meg! És mielőtt ellenkeznél, tudod, hogy Szikra megölne engem, ha nem küldenélek el, hogy vizsgáljanak meg téged"
Sue csak fáradtan bólintott és elindult a mellette álló rövidhajú növérrel. "De szóljatok, ha bármi van.."
"Mindenképp" mondta D. "Lucy és Tara úton vannak, elhozzák Levit. De addig, ha gondolod én veled maradhatok" Ajánlotta fel Demetrius, Sue csak bólintott, majd együtt mentek a nővér után.

Sue a kórteremben ült, látva ahogy nővérek és orvosok sietnek összevissza, mintha baj lenne. Sue érezte, hogy a baj Jackkel van. Nem tudta a könnyeit visszafogni, így csak folytak a szeméből. 'Mi lesz velem, ha meghal?' gondolkodott magában. 'Végre mindketten felvállaltuk az érzéseinket, szeret engem, én meg őt...de mégse lehetünk soha együtt már. Ő az egyetlen, akit mindig is akartam volna, tudom. Jack, kérlek, gyógyulj meg, kérlek...Nem bírnám ki nélküled'
Alig érezte, hogy D. megérinti a kezét, és azt se vette észre, ahogy a nővér bemutatkozott neki. Aileen nővér, aki épp készült vért venni Sue-tól.
"Sue?" kérdezte, de semmi válasz. "Sue?" segített be Demetrius. "Figyelj a nővérre!" mutatta jelbeszéddel.
"Ön süket?" kérdezte a nővér szintén jelbeszédet alkalmazava. Sue csak bólintott. "Elnézést, nem vettem észre, de ismerem a jelbeszédet, használhatom a beszéd helyett, így nem kell szájról olvasnia, ha így jó" mutatta ismét a nővér. Sue ismét csak bólintott. Majd kinyújtotta a kezét, ahogy Aileen mondta, hogy vért vehessenek tőle. Mintha ott sem lett volna, nem érdekelte az egész, Jackkel szerett volna lenni.

Órák teltek el, amíg a többiek kint várakoztak, hátha kapnak valami információt Jackről. Nagyon fáradtak voltak ők is, de egyikük sem akart hazamenni. Végül egy orvos jött oda hozzájuk. "Dr. Hart vagyok, én operáltam a barátjukat. Egyenlőre stabil az állapota, de még az intenzíven tartjuk. Egyenlőre nagyon lassú a szívverése, és még nem teljesen normálisan ver, de olyan gyógyszereket kapott, amíg hamarosan hozzásegítik, hogy újra a rendes ritmusban verjen. Egy bizonyos elhalt szövetet is el kell távolítanunk majd, az artériákon keresztül, amit egy erre fejlesztett műszerrel végzünk majd. Egyéb kérdések?" kérdezte a doktor.
"Bemehetünk hozzá?" kérdezte azonnal Sue. "Igen, de csak egy rövid időre. De kérem, mivel az ön állapota sem a legjobb, kap egy tolószéket. Biztonságosabb úgy" A nővér máris előtolt egyet és belesegítette Sue-t. Majd jelbeszéddel mondta. "Ne ijedjen meg, a barátja szokatlanul fog kinézni. Egy cső van a torkában, valamint a mellkasán is lesz két drót. A műszerek körülütte sípolnak,de próbálja nem észrevenni őket, ezek csak számunkra vannak ott, hogy tujduk, minden rendben van-e." Sue csak bólintott, majd Aileen elkezdte tolni Sue-t.
Először Sue, oldalán Bobbyval és a nővérrel ért be a szobába, őket követve Myles, D., és Tara.
Mindannyian megdöbbentek, ahogy beléptek. Jack nagyon rosszúl festett. 1-2 helyen vágási nyomok és a gép ritmusosan sípolt és kattogott mellete, ami segítette a légzésben. Lucy elfordult és Bobby mellkasába temette arcát. Tara se tudta a látványt elviselni és elfordult. Bobby csak nézte a barátját és gondolhatta mit érezhet most Sue.
"Jack" mondta óvatosan Sue könnyekkel küszködve. "Aileen, megérinthetem?" A nővér nem válaszolt, csak közelebb tolta Sue székét az ágyhoz. "Fogja meg nyugodtan a kezét, beszéljen hozzá, biztos vagyok benne, hogy hallni fogja. Szívesen hallaná, hogy maga jól van" mosolygott Aileen.
Sue óvatosan megfogta Jack kezét, amin volt pár vér csepp, a behelyezett infúziós cső miatt. "Jack, itt vagyok, jól vagyok. Kérlek, térj magadhoz. A doktorok azt mondták rendbe jössz, még végeznek egy kisebb műtétet, de aztán hazajöhetsz. Jack, szeretlek..." Sue hangja egyre hallkabb lett. "Annyira szeretlek, kérlek, gyere vissza hozzám..."
A többiek kicsit döbbenten néztek, hallva ezeket Suetól. A nővér csak mosolygott, érezte, mennyi szeretet árad a szőke nőből előtte és a többiekből is, érezte milyen fontos lehet nekik a személy az ágyon. Hirtelen másfajta sípolást adott a szívmonitor, a nővér nem hitt a szemének.
"Mi az?" kérdezte Bobby rémülten.
"Úgy tűnik mostmár teljesen stabilizálódott a szívritmusa! Nahát! Megyek, hívom Dr. Hartot"
Miután Alieen kiment, a többiek is közelebb jöttek, az ágy másik szélére menve, hogy ha beszélnek, Sue lássa őket. "Úgytűnik te vagy az őrangyala, ahogy megfogtad a kezét, és beszéltél hozzá, rögtön helyreállt a szívritmusa!" mosolygott Lucy. "Nem, Luce, ő az én őrangyalom" mosolyodott el Sue Jack arcát nézve.
Később ki kellett menniük, de Sue nem ment messze. Nem volt hajlandó itt hagyni Jacket egyedül.

Jacket kitolták az intenzívról, hogy az műtőbe vigyék. A szívmonitort a bokái közé helyezték óvatosan, jobb lába mellé pedig a hordozható defibrilátort tették, ha bármi történne és elvesztenék újra a szívverést. Mellette tolták az infúzió tartóját. Jack mellett 2 nővér és Dr. Hart volt, meg akik tolták az ágyat. Jack állapota végig stabil maradt, így mindenki reménykedett, hogy a kisebb műtét rendben fog lezajlani. Miután beértek a műtőbe, előszkészítettek mindent, szokás szerint. Nem lesz nehéz műtét, csak pár tűszúrás, hogy elérjék az artériát.
Ám ahogy belekezdtek volna, és az első tűt beszúrták, a szív monitor felsípolt, hogy valami nincs rendben. Az orvosok összenéztek. Jack szívverése egyre lassabb volt. "Fel kell nyitnunk!" kiáltotta Dr. Hart. "Vágó szikét!" Jack állapota hirtelen egyre rosszabb és rosszabb lett, a monitor csak sípolt, kezdték elveszteni a pulzust. "Alig van pulzusa!" mondta az egyik nővér, aki a gépet figyelte."Bordaterpeszt!" kérte az orvos. Teltek a percek, mindenki csendben volt, ahogy Jack-et próbálták megmenteni, csak a gépek sípoltak figyelmzetetően.

"Meg van, visszatért!" kiáltotta hosszú percek után Dr. Freemann, ahogy Jack szíve ismét normális ritmusban kezdtet verni. A sípoló hang is nyugottabban kezdett pittyegni.
"Remek!...Nem tudom hogy tudtuk visszahozni" sóhajtott Dr. Hart. "Biztos van egy őrangyala! De több ilyet nem bírna már ki a szíve."
Innentől a műtét nyugodtan zajlott. 1 óra múlva Dr. Hart már a cérnát és tűt kérte, hogy összevarják a felnyitott mellkast. A másik doktor, Dr. Freemann kifele indult, hogy tájékoztassa a kint várakozókat Jack állapotáról.

"Dr. Freemann vagyok, a kardiológiáról. Én operáltam a Hudson ügynököt. Nos, félúton sajnos komplikációk léptek fel" kezdett bele. De Bobby rögtön a szavába vágott. "Mi?Miféle komplikációk?" kérdezte idegesen. "Nos, mikor megkezdtük volna a procedúrát, az állapota hirtelen romlani kezdett." Mindenki megdöbbent. Ez nem lehet igaz, már a legrosszabbra számítottak. "Sajnos fel kellett nyitnunk a mellkasát, hogy egyszerűbben férjük a szívéhez, így meg tudtuk oldani a helyzetet és el is tudtok távolítani az elhalt szöveteket."
"Rendbe fog jönni?" kérdezte Sue a tolószékéből. Az orvos várt kicsit, mielőtt válaszolt volna. "Őszintén szólva, nem tudom. Túl sok mindenen ment keresztül. Nem biztos, hogy a régi lesz, ha felébredne.."
"Úgy érti...lehet fel sem ébred?" tette fel Mylest a kérdést, ami mindegyikük fejében megfordult.
"Semmit nem tudok most még mondani. Az elkövetkező 24 óra kritikus lesz. Most olyan gyógyszereket kap, amik miatt nem fog felébredni egy jó ideig. Ha minden jól megy 24 óra múlva elkezdjük felébreszteni"
"Mikor mehetünk be újra hozzá?" kérdezte Bobby. "Általában nem engedélyezett most a látogatást, de 1 óra múlva bemehetnek hozzá, de egyszerre csak két személy, ha lehet kérnem.Majd a nővér jönni fog, mikor bemehetnek hozzá. Ha vannak még kérdéseik, még 6 óráig itt vagyok, csak szóljanak a nővérnek, ha szükségük van valamire."
"Köszönjük, Doktor" mondta D, majd mindannyian visszaültek. Szinte egy kis kört alakítottak ki székeikkel, valóban, mint egy igazi kis család, akik a sérült családtagért aggódnak.

Az egy órát a csapat beszélgetéssel töltötte. Mindenféle emlék Jackkel kapcsolatban előkerült, a jó idők, a nehéz ügyek. Mindent, amit közösen éltek meg. A veszekedések, a kibékülések, a közös akciók, a viccek, amiket egymást ugratták. Többször felnevettek halkan, ahogy valaki egy vicces emléket említett meg. Végig fogták egymást kezét, mintha ezzel erőt adnának egymásnak és Jacknek. Még Myles is szorosan fogta Tara és D. kezét.
"Hudson ügynök családja?" jött egy nővér körbenézve a társaságon. "A családja nincs még itt,de már úton vannak. Csak mi vagyunk, a munkatársai és barátai. Mikor láthatjuk?" kérdezte Bobby. "Sajnálom, csak családtagok mehetnek be" Bobby hirtelen előréb lépett idegesen, de D. visszafogta és ő beszélt inkább. Elővette a jelvényét. "Mi a családja vagyunk. Lehet, nem vérszerint, de 4 éve együtt dolgozunk, páran már annál is régebbóta ismerjük őt, szóval a családja vagyunk és be fogunk menni hozzá" mondta D. magabiztosan. A nővért a jelvény meggyőzte és lassan bólintott, majd Levire nézett. "De..az a kutya kint marad" mondta lekezelő hangon, mire Levi felemelte a mancsát és az arca elé tette, nem tetszett neki, a nővér hangszíne. Bobby is felkapta ezen a vízet , felugrott a székéből és már majdnem mondott volna valami csúnyát a nővérnek,hogy ezt hogy képzeli, hiszen Levi egy vezetőkutya, de ekkor megérezte, hogy Sue megfogja a kezét.
"Minden rendben Bobby, ne vitatkozz. Levi megérti, csak had lássam már Jacket" Bobby ránézett, majd visszaült a helyére mogorván.
"Sue, menj te először, én addig vigyázok Levire" mondta D. "Köszi, D. Bobby, jössz velem? Hisz te vagy a legjobb barátja" "Persze!" válaszolta Bobby és újra felállt, majd mindketten követték az unszimpatikus nővért. Bobby és Sue nem gondolta, hogy Jack rosszabbúl fog kinézni, mint pár órával korábban, de tévedtek.
Jackből még több cső lógott ki, mint korábban. És a vágás a mellkasán is szörnyen nézett ki. Arca fehér volt, szinte semmi jele életnek rajta, csak a monitor zúgásából tudták, hogy minden rendben. Sue nem bírta Jakcet így nézni, így Bobbynak támaszkodott, hogy tartsa magát. Majd Sue közelebb ment és megfogta Jack kezét, de nem tudott mit mondani,csak a könnyek folytak végig az arcán. Bobby csak állt mellettük, egyik kezét Sue vállára tette, másikat Jack lábára és csak állt, nézte a mozdulatlan testet, a legjobb barátját és imádkozott magában.
A következő félóra alatt kettesével mindneki bemehetett, hogy lássák. Ezután Sue megkérte Lucyt. hogy vigye haza Levit, mivel ő itt marad a kórházba Jackkel. Már indult is vissza Jack szobájába, de az unszimpatikus nővér utána jött. "Sajnálom,de el kell mennie. Vége a látogatásnak"
"Nem megyek sehova!" kezdte Sue. "A munkatársam, a legjobb barátom és 2 éve szeretem, egy tapottat se mozdulok. Hívhatja a biztonságiakat, de nem megyek el"
A nővér megfordult, hogy az orvost hívja. Ahogy látta ennek a nőnek több ereje van, mint a két biztonságinak, így inkább az orvost hívta telefonon.
"Dr. Freemann, itt Nicole nővér. Hudson ügynök egyik látogatója, nem akar elmenni."
"Melyikük?"
"A szőke nő.."
"Sue Thomas, igen. Engedje, hogy maradjon. Úgy tűnik, ha a beteg közelében van, nyugodtabb a szívritmus"
"De Dr. Freemann, ez nem így működik és a szabályzat nem enged látogatókat a látogatási időn kívül.."
"Ez esetben nem érdekel a szabályzat. Engedje, hogy itt maradjon"
"De..de.."
"Ne ellenkezzen, tegye, amit mondtam"
A nővér lecsapta a telefont és magában mérgelődve visszament Suehoz. "Engedélyt kapott, hogy maradjon. Hozok egy pótágyta, hogy pihenhessen, megfelel?"
Sue hálásan bólintott, aztán visszafordult Jack felé.


Sue továbbra is a székén ült, végig fogva Jack kezét. Az elmúlt 20 órában csak egyszer ment el, hogy lezuhanyozzon. Bobby és Lucy hoztak neki időközben ennivalót, de Sue alig nyúlt hozzá. Nem volt étvágya hozzá. Jack torkában még mindig lent volt a cső, de Dr. Freemann többször bejött, és közölte, minden rendben. "Lassan fel tudjuk ébreszteni, ha minden rendben megy továbbra is" közölte Sue-val.
"És a csővet, mikor távolítják el?" kérdezte Sue. "Mikor már magától is tud lélegezni, egyenlőre ez a legbiztonságosabb."
Újra órák teltek el. Sue csak nézte Jack arcát és észrevette, emnnyire hiányzik neki, hogy lássa Jack barna szemeit. Megsimogatta Jack kezét, majd ismét hátradőlt és várt.
Kicsivel később Dr. Freemann visszatért. "Nos, Sue, jó híreim vannak, remélem felkészült rá" mosolygott az orvos.
"Persze"
"Nos, a vérvétel eredmények nagyon jók, úgytűnik minden rendben van. Lassan elkezdhetjük felébreszteni.."
"És a cső?" Suet nagyon zavarta, ahogy Jack rá volt kötve a lélegeztetőre.
"Azzal biztosabb, ha még várunk egy kicsit. Biztosak akarunk lenni, hogyha az altatók hatása elmúlik, minden rendben lesz. Jó lenne, ha itt maradna."
"Ez nem probléma, persze, hogy itt maradok. Nem is terveztem, hogy elmennék bárhova is..." válaszolta Sue. Az orvos rámosolygott, majd kiment. "Hamarosan visszajövök" mondta még.
'Hamarosan, hamarosan magához tér' gondolta Sue Jackre nézve. Majd ha ránéz, majd ha beszél hozzá, akkor el fogja hinni Sue, hogy minden rendben van.Beszélni kezdett hozzá, felhozva az emékeket és az érzéseiket.

Félóra múlva bejött a nővér. "Át kell, hogy cserélem a beteg ruháját, eléggé összevérződött a műtét alatt. Itt akar maradni, nem túl szép látvány..?" kérdezte a nővér óvatosa Suet.
"Nem megyek sehova" jött a magabiztos válasz.
"Rendben, csak sokan nem szívesen látják a vágási nyomokat, amíg nem forrtak be" Ezzel a nővér elkezte lecserélni Jack zöld betegruháját, közben átnézve a vágásokat, nincs-e fertőződés.Sue megpillantotta az egyik vágást, amit a vészhelyzetben vágtak fel, így nem volt túl szép. Sue mély levegőt vett. Csak megfogta Jack kezét, majd elnézett.

"Kész is vagyok" fejezte be a nővér. Aztán kiment.

Kis idő múltán Sue hirtelen olyat érzett, amit nem remélte, hogy valaha is fog újra. Meg nyomta a nővér hívó gombott és közelebb húzódott Jackhez.
"Jack! Jack, hallasz?" Újra egy kis simítást érzett a kezén, semmi többet, a szemét nem nyitotta ki,de Jack megsimította Sue kezét.
"Mi történt?" jött vissza a Kris nővér, két nővér kíséretében. "Megsimitotta kezem. Kétszer!" A nővérek összenéztek, majd a monitorra. Jack kezdett magához térni, és magától vett már levegőt.

Bobby, Myles és D a lépcsőn jöttek felfelé. "Hogy érted, hogy nem volt ott?" kérdezte Myles. Remélték, hogy mikor be fut a bizonyos heroin szállítmány, el tudják kapni a főnököt, aki elrabolta Suékat. "Úgy ahogy mondom, haver. A szállítmány befutott, de a főnöküknek semmi nyoma" A férfit, akit kihallgattak, annyira rémült volt, hogy nem mondott el semmit.
"Jacket biztonságba kell helyezni. Ahogy megtudtuk, a férfi csak őt akarta. Sue csak rossz helyen volt rossz időben. Biztos Jack után fog jönni, akkor kell elkapnunk, de meg kell akadályozni, hogy Jack közelébe jusson. Nagyon kell figyelnünk, hisz azt se tudjok ki az a személy!" mondta D. Myles és Bobby bólintott. Lasan elérték Jack szobáját és meglepedten látták, hogy Sue a csukott ajtó előtt áll.
"Mi történt??" kérdezte Bobby. Sue elmosolyodott. "Pont most akartalak hívni, Most veszik le Jacket a lélegztetőtől, az orvos kiküldött, hogy inkább ezt ne nézzem végig."
"Ez nagyszerű!" örvendett D és megölelte Sue-t, ahogy aztán Bobby és Myles is. Mielőtt Sue többet tudott volna mondani, az orvos kijött a szobából és közölte, hogy most már visszamehet Jackhez. Mostmár sokkal jobban nézett ki, jobban festett, mint eddig Jack. Az orvos elmondta, hogy még beletelhet órékba, amíg Jack felébred.

"Sue, ki kéne pihenned magad rendesen, egy kis firss levegő nem ártana neked, és innod is kéne valamit, hogy mire Jack felébred, kipihent legyél és megbeszéljétek a szerelmi ügyeteket!" mondta Bobby grimaszolva.
Sue elpirult kicsit. "Honnan tudsz róla?"
"Hallottam, ahogy beszéltél hozzá a raktárépületben, és itt a kórházban is. Gondolom végre elmondtátok egymásnak mit éreztek. 3 napig össze voltatok zárva..."
"Igazad van, Bobby...végre mindaketten felvállaltuk, amit érzünk. Szeretem őt, mindennél jobban..."
"Végre...elég sok ideig várakoztatok ezzel" Mind a három férfi felnevetett, Sue csak elpirult megint.
"Amúgy...szerintem azért mondta el nekem most, mert azt hitte, nem lesz rá lehetősége többé . És azt akarta, hogy mindenképp tudjam, hogy szeret..."mondta nehezen Sue.
"Jaj, Sue..Szikra már jól van, az orvosok is megmondták!" Ezzel Bobby magához ölelte. Suet nagyon megviselték a történtek, és csak most törtek elő az érzelmek, eddig túl rémült volt. "Talán jó ötlet, ha kimegyek egyet sétálni, összeszedem magam...10-15 perc múlva itt vagyok. Bobbynak rossz érzése volt efelől. Talán nem kéne Suet- egyedül hagyni, azután, ami történt. "Veled menjek?" kérdezte végül. "Nem kell, jól vagyok, Bobby" "De.." "Semmi de, nem engem akartak elrabolni amúgy se. Nagy lány vagyok már és nem porcelán baba. tudok vigyázni magamra."
"Rendben, de legyél nagyon figyelmes, és kérlek, siess vissza!" aggódott Bobby, ahogy előtört belőle a védelmező bátyus szerep.
"Jó" mondta Sue és megkérte őket, ha Jack magához térne, mindenképp hívják fel. Elindult kifele, nem gondolván, hogy talán most látta utoljára szeretett barátait.

A főnök figyelte, ahogy a szőke nő elhagyja a kórházat, a park felé sétálva. Nem hitte el. Olyan remek terve volt, de elrontotta az egészet az FBI. Rá tették a kezüket a szállítmányra és majdnem őt is elkapták, és már azt is tudják, hol a raktárépület, és a Hudsont és Thomast is kiszabadították. A emberei Jimmy, Harm halott volt, ahogy Mac is, akit a SWAT emberének lövése fejbe találta. Így teljes agyhalott volt és később meghalt.
A főnök eldöntötte, hogy lelép az Egyseült Államokból, de a szőke nő, Thomas, elmondta a személyleírását, így nem volt lehetősége elhagyni az országot. Egy lehetősége maradt, elrabolni Sue Thomast és elvinni egy helyre, ahol nem találhatják meg. Ha szökni nem tudott, hát ideje volt a bosszúnak...

Bobby idegeskedve nézett ki újra az ablakon. Sue már 45 perce elment és azóta nyoma sem volt. Jack kezdte jelét adni, hogy fel fog ébredni. Tudta, ha Jack felébred és Sue nem lesz mellette, akkor a legjobb barátja a legrosszabbat fogja feltételezni. Bobby sóhajtott, ahogy Jackre pillantott, majd vissza az ablakhoz.
Bobbynak a rossz érézése egyre erősödött. De nem értette miért, Sue sokszor ment el hosszabb időre séátlni eddig is, főleg ha zavarta valami és ideges volt. Most miért történhetett bármi is?.... Mert ez elmúlt napokban éjjel nappal Jack mellett volt és mert azt mondta 15 perc múlva visszajön. Bobby egyre idegesebb lett.
"Fenébe!" csapta össze Bobby a telefonját. Suet nem tudta elérni. Bobby kétségbeesetten nézett a többiekre, majd Jackre, aki még mindig nem ébredt fel, de egyre többet mozgolódott. A gépek összevissza sípoltak, amire azt mondta az orvos, hogy semmi baj nincs, csak ezek jelzik, hogy Jack kezd magához térni, nem kell aggódniuk. De hogy ne aggódnának, hiszen Sue is eltűnt ráadásul.
"Nem lehet, hogy kicsit elnézte az időt? Megterhelő volt neki az az elmúlt pár nap.."
"Egy órát elnézett, Tara? Nem hiszem. Azt mondta siet vissza, és biztos vagyok benne, hogy magától nem hagyná Jacket itt ennyi ideig!"
"Bobbynak igaza van. Sajnos a legrosszabbtól tarthatunk, amig elő nem kerül" mondta halakan D.
"Lucy, te ismered őt a legjobban, szerinted merre mehetett?"
"A park itt, nem messze..oda mehetett, mikor ide költözött ott talált magának egy nyugis helyet, ahova járni szokott, ha ideges és bármi baja van.."
"Az egy hatalmas sterület!" mondta Myles mérgesen. Lucy szemébe lassan könnyek gyűltek.
"Szükségünk lesz segítségre, hívjuk az embereket...Lehet újra elrablásról van szó" mondta D, majd elindult, hogy segítséget hívjon.
'Szikra, csak aludj még egy ideig, hogy visssza tudjuk neked hozni Sue-t, hogy őt lásdd meg először, mikor magadhoz térsz...' aggódott magában Bobby. Ő hagyta, hogy Sue elmenjen egyedül, és ha Jack hamar felébred, nem lesz Bobbynak mentsége erre.
"Oké, srácok" jött vissza D. "Akkor kezdjük el megkeresni Suet, de gyorsan! A fiúk átnézik a park összes bejáratát, mindent. Myles, Tara, minden segítségre szükség van, gyertek ti is" Myles bólintott és már vette is a kabátját. Bobby is a kabátjáért nyúlt, de D. megállította.
"Bobby, te maradj itt, és figyelj Jackre, és értesíts, ha felébred. Gyerünk fiúk, találjuk meg Suet!"

Sue lassan magához tért és iszonyatos fejfájás kínozta. Kicsit megrázta a fejét, hogy tisztuljon, mi is történt vele, de hamar megbánta, hisz a fejrázástól egy éles fájdalom nyilalt ismét a fejébe. Felemelte a kezét és kitapogatta a sebet a fejét. Nagyon megütötték. Kezdett emlékezmi, hogy a parkba ment és séta közben egy férfi támadt rá. Felismerte, hogy a Főnök volt. Sue próbált védekezni, de a férfi erőssebb volt és Sue elvesztette az eszméletét egy nagy ütéstől. Érezte, hogy vérzik az orra, ahogy végigtapintotta az arcát. Körbenézett a sötétben, újra egy kis szobában volt, nem tudta hol, de tudta, hogy nem ugyanaz a raktárépület, mint ahol korábban Jackkel volt bezárva. 'Jack...mi lehet vele? Felébredt már? Tudja, hogy Sue eltűnt, a csapat tudja egyáltalán?' Sue-n egyre jobben eluralkodott a rémület, ahogy ezekre gondolt.
Meg próbált felálni, de fájdalmat érzett a bokájában. Eszébe jutott, hogy ahogy a Főnök ellen próbált védekezni a parkban, kibicsaklott a bokája és a földre esett.
Valamit ki kellett mégis találnia, hogy ki kerüljön innen. Jackkel kell lennie, muszáj, hogy kiszabaduljon.Nem is magával törődött, csak tudnia kellett, hogy Jack jól van-e.

"Sue?" Jack hangokat hallott maga körül, de ők nem hallották őt talán. Lassan tért magához és csak hangokat hallott, de nem tisztán. Egy férfi és egy női hangott beszélgetni nem messze. "Sue" próbálta újra, de még mindig, mintha nem hallotta volna meg őt senki. . Lassan kezdett tisztulni a kép, és felismerte a két alakot, akik az ajtónák beszélgettek halkan. Bobby, Lucy és mellettük feküdt Levi. Nem vették észre, hogy Jack felébredt. Ám Bobby már másodpercre rá, mintha érezné barátja jelenlétét, megfordult és Jackre nézett, vegyes érzelmekkel. Megnyugvás és idegesség. Mégis elmosolyodott, örült, hogy Jack magához tért.
"Hé Szikra! Végre a visszatérésed mellett döntöttél?" mosolygott, ahogy az ágy mellé ért. Próbált nyugodt maradni, hogy Jack ne vegye észre az aggódást. "Hogy érzed magad?"
"Fáj" mutatta Jack jelbeszéddel. Nem volt elég ereje, hogy beszéljen, hisz mikor megpróbálta égető fájdalmat érzett a torkában. "Sue?" mutatta megint aggódva.
"Ide hívjuk a nővért, szólunk neki, hogy fájdalmaid vannak. Jól ránk ijesztettél, Szikra..." mosolygott Bobby, eltereve a választ a kérdésre, hogy hol van Sue.
"Sue?" mutatta Jack újra. "Mondd meg hol van" Jack arckifejezése elárulta, hogy már régen ideges volt.
"Jack, most éltél túl egy szívrohamot és egy szívműtétet. Kérlek, maradj nyugton. Az orvosok megmondták, hogy nem szabad felidegesíteni magadat!" szólt rá Lucy, majd aggódva Bobbyra nézett.
"HOL VAN SUE? TUDOM, HOGY ITT VOLT, ÉREZTEM, HOGY ITT VOLT, MIKOR BEHOZTAK. MEGTALÁLTÁTOK VELEM EGYÜTT, HOL VAN MOST?" Jack egyre jobban kapkodott a kezével és próbált beszélni is, de fájt.
"Igazad van Szikra, megtaláltuk veled együtt és jól volt. Ő is kapott infúziót, és vért vettek tőle. Aztán esze ágában nem volt elmenni innen, még egy igen unszimpatikus nővérrel is háborút vívott, hogy itt maradhasson veled." Bobby elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a nővér arca, mikor Sue ellenkezett vele. "Aztán, az orvos azt mondta pár órán belül felébredsz. Sue már nagyon kimerültnek tűnt, így mondtam neki, hogy egy kis firss levegő jót tenne neki.."
Bobby elhallgatott, nem tudta, hogy mondja tovább. Aggódott, hogy Jack hogy fog reagálni az igazságra. Nem szabad felidegesíteni, hisz az hátráltatná a felgyógyulásban. Mégis, tudnia kellett az igazat.
"Bobby, mi történt?" kérdezte továbbra is jelbeszéddel Jack.
"Hát...belegyezett, hogy egy kis levegő tényleg nem árthat és amúgyse volt már kint napok óta.." Jack elmosolyodott, Sue tehát végig vele volt.
"Vele akartam menni, de ő nem akarta, így egyedül ment el....Azóta nem tudjuk elérni...."

Ahogy Jack felfogta, mit mond Bobby, teljesen elfehéredett. Mintha nem tudná hol van, hirtelen fel akart kelni, de persze hirtelen azonnal minden fájni kezdett, ahogy megmozdult. Összerezzent, majd mozdulatlan maradt. Bobby látta az arcát, hogy mekkora fájdalmai lehetnek. "Jack! Ne csináld ezt!" szólt rá Bobby.
"A többiek már keresik, mindenki őt keresi Jack, megfogják találni" próbálta megnyugtatni Lucy Jacket, ám maga sem volt biztos, hogy tényleg megtalálják-e Sue-t.
Bobby telefonja megcsörrent. Hallgatva, mit mondanak neki, Bobby arca mindent elmondott, Jack egyre idegesebb lett. "Mi az..Bobby? Mit találtak?" kérdezte, mostmár szóban, de nagyon nehezen, mikor Bobby letette. Jack hangjára Bobby kicsit összerezzent, hallani is fájdalmas volt, ahogy barátja erőlködött. "Csak nyugi, haver. Maradj nyugton, jó?"
"Bobby, kérlek..."
"Vért találtak...elég sokat a parkban. És...Sue kabátjának egy leszakadt részét....mostmár biztos, hogy elrabolták" mondta nehezen Bobby és látta, barátja arcán a pánikot. De Jack nem szólt semmit, erős fájdalmat érzett a mellkasában és látása kezdett elmosódni. Valamit még mondott Bobby, de azt már fogta fel, minden elhomályusult, végüg minden elsötétült előtte
"Jack..!"
"Szikra!"
Kiáltott fel egyszerre Bobby és Lucy, majd Lucy kisietett, hogy a nővért hívja. Bobby ott maradt és fogta Jack kezét. Pár percel később nővérek jöttek, majd orovosok is és kiküldték Bobbyékat. Bobby és Lucy hirtelen azt se tudták mi történik, így egyik nővér karolt beléjük és vezte ki őket a várószobába. "Maradjanak itt" Ezzel sarkon fordult és visszament Jack szobájába. Lucy csak bámult utána leblokkolva, ahogy Bobby is. Nem hitték el, hogy ez történik. Nemrég végre megtalálták őket, és biztonságban voltak. Most meg minden kezdődik előlről, Suet elraboltak, Jack meg talán haldoklik. Lucy tudta, hogy Bobby magát hibáztatja, de nem volt ereje, hogy bármit is tegyen ez ellen.
Lucy hirtelen ütések zajára megugrott és megfordult. Bobby ütött bele a falba a jobb öklével egymás után, közben mérgesen valamit mondogatva. Lucy látta, ahogy Bobby keze már vérezni kezd.
"Bobby!"kiáltott barátjára mérgesen. "Ez nem segít semmit!" De mintha Bobby meg se halllotta volna, újra egy nagyot ütött a falba. Lucy óvatosan próbálta lefogni Bobby kezét. "Ne csináld már! Ne sebesítd már meg magad!" Lucy már sírni kezdett, mire Bobby összeszedte magát és ránézett. Csak megölelték egymást, végül a földön kötöttek ki, Bobby nem tudta magát tartani. Lucy Bobby hátát simogatta, hogy megnyugtassa a férfit, aki úgytűnik idegileg nem bírta tovább.
Levi, aki eddig Bobby kitörése miatt ijedten az egyik szék mögé bújt, most odajött hozzájuk, Bobby lábára tette a mancsát, fejét pedig a vállára és halkan nyüszített.
Így találta meg őket a földön az orvos, mikor kis idő múlva előkerült Jack szobájából.

"Elnézést, önök Hudson ügynök kollégái?" Bobby és Lucy felálltak zavartan és bólintottak. "Dr. Allen vagyok, engem hívtak a barátjukhoz. Hudson ügynök jól van" mosolyodott el, látva, mennyire aggódott ez a két ember előtte. "A hírek eléggé sokkolták, de nem történt semmi károsodás a szívében. Csak lelkileg sokkolhatta meg a hír, amit közöltek vele. Adtunk neki nyugtatókat, úgyhogy most már nyugottabb lesz. Ha kívánják visszamehetnek hozzá."
"Köszönjök, doktor!" sóhajtott Bobby, kezét szorongatva, hiszen fájt neki.
"Bármi kérdésük van, szóljanak nyugodtan.."
Ekkor Lucy szólt közbe. "Jó lenne, ha megtudná nézni valaki a kezét.." mutatott Bobby véres kezére. "Lucy, nem kell.." "Csak had nézze meg az orvos, rendben?" kérlelte Lucy. Bobby tudta, hogy nem érdemes ellenkeznie, így bólintott. "Mi történt?" kérdezte az orvos, de észrevette a falon is a sérülést."Értem..." mondta és csak a fejét rázta. "Miután meglátogatták a barátjukat, küldök egy nővért, hogy megnézze a kezét"
"Köszönjük" mondta Lucy és Jack szobája felé indultak vissza.

Vakító fény ébresztette fel Suet. Nem tudta mennyit aludt, de a feje még mindig ugyanúgy fájt. Párat pislogott, míg lassan kezdett tisztulni a látása. A fény felé nézett, ami erősen vakított, jobb kezét használva eltakarta szeme elől a fényt, hogy lásson valamit. Az ajtó nyitva állt, és a Főnök állt ott. Majd vigyorral közeledni kezdett Sue-hoz, aki a fájó bokájával és sérült kezével próbált minél hátrább kerülni. Végül a falhoz ért, de a Főnök csak közeledett, az arckifejezése halálra ijesztette Suet.

Sue az ütéstől ismét a földön volt, de próbálta leküzdeni a fájdalmat és nem elájulni. A főnök mellé térdelt és maga felé fordította Sue arcát. "Tudja, mennyire belepiszkitottak a dolgaimba? El tudja képzelni, mennyit dolgoztam azon, hogy eljussak oda, ahol most vagyok?!" A férfi megszórította Sue állát, így lehetőség sem volt, hogy Sue válaszoljon. Sue csak remélte, hogy a férfi elmondja, amit akar, aztán elmegy, anélkül, hogy újra megütné. Így ismét a Főnök szájára koncentrált, hogy leolvassa,amit mond.
"Ön és a kis barátja, nagyon elrontották a dolgokat! És mielőtt ezért megfizetne..segíteni fog nekem. Nos, még van egy kis dolgom, aztán szépen elindulunk egy kis utazásra. Addig is viselkedjen, vagy különben csúnyán végezheti" Fenyegetően Sue szemébe nézett, hogy biztos legyen, a nő megértette, amit mondott. Egy erős rántással elengedte Sue állát, ám mielőtt felállt volna, újra nagyot ütött, Sue halántékát eltalálva. Sue, aki hang nélkül tűrte a fájdalmat, csak nagy levegőt vett, hogy leküzdje a fájdalmat. Szinte érezte, ahogy az agya összerázkódott az ütéstől. A főnök még egy gonosz pillantást vetett rá, majd kiment a szobából.
Lassan abba maradt a vérzés, de a seb összevérezte Sue arcát és a ruhája is véres volt. Ám ahogy abbamaradt a vérzés, és a Főnök kiment, Sue nem bírta tovább magát tartani, a fájdalom felerősödött és Sue elájult.


Bobby és Lucy beléptek Jack szobájába. Jack teljesen nyugodtnak tűnt most. Szemei be voltak csukva.
"Jack, haver, ébren vagy?" Jack felmordult válaszként Bobby kérdésére, majd lassan kinyította a szemét, kicsit ködösen látott.A nyugtatók megtették hatásukat, mintha egy fátyol lenne rajta, úgy érezte Jack.
"Valami hír Sue-ról?" kérdezte gyengén.
"Még semmi, Szikra. A csapat dolgozik, most ellenőrzik, hogy a talált vér, Sueé-e. Múltkor is, ő sebesítette meg a támadóját, hátha most is.."
"A főnök"
"Honnan tudod haver?Honnan tudod, hogy még nem kaptuk el?"
"Sue mondta" suttogott Jack, egyre álmosabbnak érezte magát.
"Hogy mondhatta volna? Még aludtál, mikor elrabolták!"
"Amíg..nem voltam magamnál...beszélt hozzám. Én nem értem, hogy hallottam, de hallottam, elmondta mi történt. Nem tudtam neki válaszolni, és pontosan nem értettem, mit mond, de összeraktam a képet és a Főnök az, nincs igazam?"
"De, ő volt az. De attól még nem tudjuk hol van és hova vihette Sue-t. Egy csapat dolgozik Taraval, D-vel és Mylessel. Meg fogják találni Sue-t, ne aggódj!"
"Meg kell találnotok...Bumm" mondta gyengén Jack, először használva Bobby becenevét az elrablás óta. "Nem tudok élni nélküle, szeretem a kezdettől fogva.."
"Jack, tudjuk..Sue elmondta, hogy végre mindnet bevallottatok egymásnak!" szólt közbe Lucy, kicist boldogan, hogy a keritőnő próbálkozásai végre sikerrel jártak. "De..mi vett rá, hogy elmond neki?"
"Azt hittem meghalok. Nem akartam, hogy ne tudja, hogy érzek iránta, nem akartam, hogy maradjon számára egy megválaszolatlan kérdés..." Jack sóhajtott.
"Visszahozzuk neked, Szikra, megígérem.." mondta Bobby és kezét gondolkozás nélkül Jackére tette. "Visszahozzuk.."
"Mi a fene történt a kezddel, Bobby? Verekedtél?" kérdezte Jack döbbenten. Bobby gyorsan elhúzta a kezét és rájött, hiba volt megfogni Jackét, így elárulta magát. Szégyenkezve nézett Jackre, aki türelmetlenül várta a magyarárazot.
"De..én nyertem. Látnod kéne a falat, rosszabban néz ki, min a kezem" Bobby próbált humorizálni, ami kicsit sikerült is, hisz Jack elmosolyodott, de aztán újra aggódva nézett barátjára. "Néha tényleg nem tudod kontrolálni magad.." mondta még Jack, majd becsukta a szemét. Ezzel a beszélgetésnek vége volt. Elfordította a fejét, ahogy érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. Majd hallotta, ahogy az ajtó becsukódik és magára maradt a gondolataival.

'Utálok itt lenni, ebben az ágyban, amíg Sue valahol odakint van. Vér, sok vért találtak. Ez csak rossz jel lehet. Nem hiszem, hogy annyira megsebesíthette Sue a Főnököt, hogy az ne ütött volna vissza. Bárcsak kimehetnék innen, nekem kéne megvédeni, nekem kéne visszahozni. Belehalok, ha történik vele valami. Annyira szeretem. Tarts, ki Sue. Tarts ki, meg fogunk találni. Múltkor te mentetted meg az életem, most nekem kéne a tiedet. Kérlek Istenem, had találjuk meg, had legyek vele együtt végre.
Együtt, annyival többet jelent már ez a szó. Nem tudom elképzelni, hogy valaki mással legyek. Sueval az életem a legtökéletesebb lenne.. Vele akarok élni, szeretni őt, közös gyerekeket vele. Bár eljönne a nap, mikor ő lehetne Sue Hudson. Hmm, Sue Hudson, nagyon jól hangzik, de meglehet, hogy örökre csak egy álom marad.'
Újra könnyek szöktek Jack szemébe, de próbálta leküzdeni őket. Nyugodtnak kell maradnia, Suenak szüksége van rá. De ha továbbra is ilyen nyugtatókat adnak neki, nem tud semmit kezdeni magával. Nem akarta, hogy a gondolatait elködösítsék a gyógyszerek.
Bízott Bobbyban és a csapatban, hogy megtalálják Sue-t. Sue-ra gondolva lassan erősödni érezte a gyógyszere hatását és végül elaludt.

"Szerencsés fickó, Manning ügynök" kommentálta Jeff, mikor elvarrta az utolsó szálat Bobby sérült kezén."10 öltés, de legalább nem tört el, szólok majd egy ápolónak, hogy tisztítsa meg és kötözze be a kezét. Mindjárt jön majd. A következő 24 órában ne érje a sebet víz és maradjon tiszta, aztán normálisan fürödhet már. És legközelebb, ne a fallal próbálkozzon megküzdeni. 10 nap múlva visszajöhet vagy maga is kiszedheti a varratokat."
"Kösz, Jeff, majd én, csináltam már többször" mosolyodott el Bobby, majd kijavította magát. "Mármint a varratokat szedtem már ki magamnak, nem a falnak estem neki már többször.." Jeff még elmosolyodott, majd kiment.
Miközben Lucyval mentek vissza Jackhez, megszólalt Bobby telefonja. "Manning" vette fel.
"Szia Bobby, itt D. Hogy van Jack?"
"Jól lesz. Nyugatókat adtak neki, hogy ne boruljon ki. Aztán egyedül akart lenni, így lejöttem a sürgősségire.."
"Sürgősségi?Mit csinálsz ott, Bobby?"
"Nos...hát..ö.."
"Na, nyögd már ki"
"Párszor beleütöttem a falba..de, nem tört el a kezem, csak össze kellett varrni. Nem nagy ügy,egy hét múlva rendbe jön.."
"Aha, oké..jó lenne ha vigyáznál inkább magadra, oké?" D érezte, hogy Bobby mennyire vétkesnek érezte magát Sue eltűnése miatt. Gondolta ideje egy-két jóhírt megosztani barátjával. "Találtunk valamit, ami nyomra vezethet"
Bobby megállt és megkérdezte, hogy jól hallotta-e.
"Jól értetted, Bobby. Átnéztünk pár bérelhető helyet, amik pár órával Sue eltünése után lettek kibérelve. És van is egy tippünk, melyik lehet a mi épületünk. Többiek már úton vannak"
"Ez remek, haver! Mindjárt elmondom Jacknek, hívjatok, ha bármi van!"
"Ok, Bobby, de nem mond neki biztosra, hisz mi se vagyunk azok benne, hogy jó nyomon járunk"
"Rendben, de valami reményt nyújt neki legalább"
Ezzel Bobby összecsukta a telefonját, elmondta Lucynak a híreket, majd Jackhez indultak.


Sue lassan újra magához tért, érezte, hogy valaki nézi. Az ajtótól ismét erős fény szűrödött be, ahogy kitisztul Sue látása, döbbenve vette észre, hogy a Főnök áll tőle pár centiméterre. Sue hátra akart kúszni,de már a falnál volt, így nem tudott. A Főnök közelebb lépett, hogy megvizsgálja Sue fejsérülését.
"Pokolba" szídkozodott. "Miért ilyen bajkeverő?"
Sue érezte, hogy nem várnak tőle választ, így csendben maradt. Kellemtlen szagot érzett, miközban a férfi a közelében jött. Valószínűleg nem zuhanyzott egy pár napja, és nem is borotválkozott.
"Vedd fel ezeket, tiszta vér, ami rajtad van" adott át neki a Főnök ruhákat, majd kifordult és kiment, anélkül, hogy megütné Suet.
Sue a bezárt ajtóra bámult. Mit tervezhet ez a fickó? Most nem is bántotta, pedig már felkészült egy újabb ütésre. Úgytűnik a Főnök azt akarta, hogy Sue magánál legyen, ez ijesztő volt. A kis utazás megemlítésére pedig még idegesebb lett.
Az új ruhákra koncentrált inkább most. Kapott egy kopott farmert, ami nagy volt rá és egy piros polót, aminek a mérete jónak tűnt. Végig nézett az eddigi ruháján, a blúza valóban tiszta vér volt. Elkezdte átvenni a fölsőt, de nem tudja elforduljon-e a fal felé, mert ha közben bejön a Főnök, akkor Sue nem tudja úgy hallani őt, ha háttal van, de azt se akarta, hogy lássa őt a Főnök, amint épp átöltözik. Végül úgy döntött elfordul és úgy veszi fel a polót. Hogy fel vegye a farmer,t nem akart felállni, hisz bokája még mindig nagyon fájt, így megpróbálta felvveni ülve. Mivel nagy volt rá, könnyebben fel tudta húzni. Ám az egész manőver negyed órába telt sérülései miatt, ami nagyon lefárasztotta és ismét fájt mindene. A fájdalmat próbálta legyőzni azzal, hogy Jack-re gondolt.
Végiggondolta az egész történetüket, mióta találkoztak és ameddig elmondták egymásnak, hogy szerelmesek egymásba. És a csókig. Jack csókja...érezheti újra, ahogy Jack ajkai megérinti az övéit? Sue ezt csak remélni tudta. Gondolatai újra visszazökkentek a jelenbe, a Főnök el akarja vinni valahová, ami rossz jel. Halkan elmondott egy imát, majd becsukta a szemét, Jackre gondolva.
Pár perccel később Sue ismét érezte a Főnök jelenlétét, aki az ajtóban állt, kezében egy kis tükörrel és dobozkával.
"Szedje rendbe magát, egy óra múlva visszajövök. Addigra ne legyen véres az arca!" mondta, majd ledobta a földre Sue mellé, amit behozott neki és kiment.
Sue magához húzta a tükröt és megdöbbent az arcán. Azt tudta, hogy véres, de hogy ennyire. Rémesen nézett ki. A kis dobozkában mindenféle volt, amivel rendbe tudta hozni magát, sebtapasz, nedves törülköző. A kezével, amelyik nem fájt óvatosan felemelte a törülközőt és elkezdte lemosni az arcát.

"Szikra, ébren vagy?"
Jack sóhajtott, majd kinyította fáradtan a szemét és látta Bobbyt és Lucyt az ajtóban, mindkettő mosolygott. Jack felemelte a fejét óvatosan, hogy jobban tudjon beszélni.
"Sue?Magtaláltátok?"
"Úgytűnik igen, haver. D talált egy helyet, ahol lehet ott vannak. Már úton vannak, rögtön hívnak, ha megtalálják. Nyugi, hamarosan véget ér ez a rémálom!"
"Hál'isten" sóhajott Jack és letette a fejét.
"Minden rendben lesz, Jack" fogta meg Lucy a kezét. "Bízz a csapatban"
"Bízok a csapatban, hisz már megmentettetek. Csak...én is ott akarok lenni, én is segíteni akarok. Látni akaorm, hogy jól van. Ha megtaláljuk..csak kerüljön a kezeim közé ez a Főnök!" Jack egyre dühösebb lett, de aztán lassított, mert fájni kezdett a levegővétel. Nem szabad megint roszsúl lennie, itt kell lennie Sue-nak.
"Jack, nyugi, ne aggódj. Hamarosan hívnak" fogta meg Bobby is barátja kezét, hogy lenyugtassa.
Jack nem a hívás miatt aggódott, azt tudta, hogy nemsokára telefonálnak a többiek. Ő csak Sueért aggódott, hisz nagyon rossz érzése volt. Valami rossz volt, valami nagyon rossz, ezt súgta az előérzete. Jack az ilyeneket mindig megérzete, mindig érezte, ha valami rosszúl sült el egy akcióban. És általában, mikor így érzett, valaki megsérült vagy meghalt akció közben. Félt, hogy ebben az esetben a csapatból történik valakivel valami. Vagy ami mégrosszabb, Sue nem éli túl. Remélte, hogy rossz a megérzése, de eddig még sosem tévedett.

"Gyerünk" lépett be a Főnök sietve, meg se nézve, hogy Sue rendbe hozta-e magát. "Most azonnal indulunk" Megfogta Sue kezét és felrántotta, mielőtt Sue magától lábra állt volna. Sue halkan felnyögött, ahogy hirtelen a fájós lábára rántották. Nem volt más választása, tűrnie kellett a fájdalmat és bicegve ment a Főnök után.
Kilépve az ajtón hirtelen elfelejtette a fájdalmat, amikor hossúú idő után, újra meglátta a napfényt. Visszanézett az oduba, ahol eddig voltak. Nem is értette, hogy élte túl eddig. A kétszobás helyiség úgy nézett ki, mint ami bármikor összedőlhet, és eddig itt voltak. A Főnök ismét megrántotta, mire Sue ránézett és látta, hogy a férfi arcán pánik van. Követte a férfi tekintetét, hogy lássa, mitől ijedt meg ennyire fogvatartója. A látványra Sue elmosolyodott.
Feléjük közeledett nagy sebességgel két SUV-os autó, tucatnyi rendőrautóval a sarkukban. Sue nem vette észre, hogy a főnök előtte megállt, így véletlenül nekiment. A férfi mormogott valamit, majd újra megrántotta Sue-t, mostmár a fájós kezén, ami nagy fájdalmat okozott.
A Főnök egy kocsi felé rángatta Sue-t, egy tetőnélküli Wrangler Jeephez. A Főnök betuszkolta Sue-t erőszakosan az anyósülésre, majd a másik oldalhoz rohant és beszállt maga is a kocsiba, gázt adott.

"Láttam őt!" kiáltott D. "A túszesjtővel most jöttke ki az épületből!"
"Mozgás,mozgás,mozgás!" kiáltotta Myles a többi ügynöknek és a rendőröknek valamint D-nek és Tarának, akik mellette voltak. Hárman látták, ahogy a Főnök betuszkolja Suet a kocsiba, mire odaértek, akkor adott gázt a túszejtő, Suenak még magát bekötni se volt ideje, így a kocsi ajtajába kapaszkodott, ahogy csak tudott.
A jeep nagy sebeséggel hajtott végig az úton, nyomában Myles-al, aki az első SUV-os kocsit vezette.

Főnök látta az FBI-t mögöttünk jönni, így mégjobban gázt adott, sietnie kell, le kell ráznia őket, az emberei már várják. Thomas kell neki, mint bizotsíték, ha vele van, nem fogna rálőni. Ha már nem lesz rá szüksége, akkor végez vele, és boldogan nézi majd végig, ahogy a nő holtan a főldre zuhan. Bárcsak láthatná akkor a rendőrök képét, és főleg Hudsonét.
Oldalra pillantott és vigyorogva figyelte, hogy kapaszkodik és fél Sue. Visszafordult az útat nézve, megállapította, hogy a nő szépen rendbe szedte magát, de az ütések nyomát nem tudta eltakarni.
Sue erősen kapaszkodott, de már fárasztotta, nem tudta, meddig képes mindezt elviselni. A bal csuklója nagyon fájt, és arra is támaszkodott, így a fájdalom egyre elviselhetelenebb lett. A sebességmérőre pillantott, kiugrani nem volt értelme, olyan gyorsan mentek, abba belehalna ugyanúgy. A Jeep egyre gyorsult és összevisszakerülgette az autókat. Sue kezdte elhagyni magát, úgy érezte, nem fogja túlélni.
'Jack, szeretlek. Sajnálom,de nem bírom tovább, tudom megígértem, de nem megy. De ha meghalok, vigyázni fogok rád, mint egy igazi őranygal. Viszlát'

Minden olyannak tűnt, mint egy lassított filmben. Tara a SUV hátsóülésén ült teljes horrorban. Myles lassított a követésben, mivel a jeep csak egyre gyorsabban hajtott, Myles nem akart kockáztatni, hogy bárki is meghaljon. Ez megszokott cselekvés volt, abban a reményben, hogy talán akkor a bűnöző is lassítani fog. De nem most, a Főnök csak mégjobban gázt adott és elhúzott a rendőrök elől. Egy ideig úgytűnt a Főnök uralkodik a kocsi felett, de aztán a nagy sebesség miatt elvesztette az uralmát. Tara fölkiáltott, ahogy az orruk előtt megcsúszott a jeep , felborult és többször si fejreállt, mielőtt megállt volna.
Myles lefékezett pár méterre messzebb és csak nézték a totálkáros autót, teljesen szét roncsolódott. Semmi kétség, ezt nem lehetett túlálni.
"Sue!" kiáltotta Tara, kiugrott a SUV kocsiból és a jeep felé kezdett rohanni. A jeepből közben folyt az olaj, bármikor felrobbanhatott.
"Tara!" kiáltott a nő után D és utánarohant. Még mielőtt Tara elérte volna a kocsit, D. visszatartotta. "Nem lenne jó ötlet ezt látnod...túl késő. Kérlek, ne sodort magad is veszélybe!" rángatta vissza őt D a többi ügynökhöz. Mikor odaértek,a jeep felrobbant hatalmas robajjal. D lerántotta magával a földre Tarát, miközben Tara Sueért kiáltott sírva. A kocsi darabjai szanaszét repkedtek a robbanástól, D és Tara még időben fedezéket találtak. Myles pillanatnyi sokktól, csak éppenhogy tudott reagálni és ő is fedezékbe vonult.
Pár perccel később minden elcsöndesedett. A három FBI-os lassan felült és körbenéztek, teljes sokkban voltak és fájdalom uralkodott el rajtuk, hogy elvesztettek egy munkatársat és barátot. A kocsi még mindig lángolt, mindenütt füst volt. Tara továbbra is sírt, arca szükre volt a hamutól. D próbálta visszafogni, hogy ne sírjon,de nem volt könnyű. Egy fontos embert vesztettek el, a második családjából az egyik 'húgát'. Hogy fogja ezt elmondani Bobybnak? És mi lesz Jackkel, hogy fogja ezt kibírni? Talán megint visszaesik, és akkor mégegy embert elvesztenek. Ez volt D életének legrosszabb napja.
Myles is teljesen leblokkolt, csak ült falfehéren a földön és az égő jeepre bámult. Hallotta a háttérben a tűzoltóautók hangját, valaki hívhatta őket. Sue szülei, jutott eszébe. Ki fogja őket felhívni? Ezt inkább gyorsan kiverte a fejéből és csak a jeepet nézte. Végül felállt, és a jeep felé kezdtett közeledni.
Mikor odaért telejsen elfehéredett, amint benézett az anyósülésre.

"Hívjátok a mentőket!! Sue nincs itt!" kiáltotta hátra hirtelen. A Főnök testét viszont látta a vezetőülésben, de Sue nem volt mellette. Megfordult, hogy körbenézzen a füstbe, valami életjel után keresve. De nem talált semmit.
"Hogy érted azt, hogy nincs ott?"Kérdezte D. hitetlenkedve, miközben felsegítette Tarat.Ők is közelebb jöttek, kicist megnyugodva, de aztán újra aggódni kezdtek.
"Hol van?Én nem látom sehol!" nézett körbe Tara mindenfele. Végül mindenki Sue-t kezdte keresni. Pár perc múlva Tara észrevette a szőke, összevérzett hajat egy bokor mellett a közelben, odarohant, és már segítségét kiáltott közben. A bokor elég kicsi volt,de úgytűnt felfogott egy nagyobb esést. Sue az oldalán feküdt, félig a bokron. Az arca csupa vér volt, a csuklója valószínű eltörött, ahogy a bokája is, hisz a csont valahogy furcsán állt. Valószínűleg még a baleset előtt került ki, eshetett ki a kocsiból.
Tara óvatosan megfogta Sue fejét, nehogy valami sérülést okozzon, pulzusát kereste, és felsóhajtott, mikor megérezte. A tűzoltók kiértek már és a tűzt oltották el, a mentők úton voltak.
"Sue tarts ki, még egy kicsit. Jack jól van, magához tért, és vár téged vissza." Tara tudta, hogy Sue nem hallhatja, de bízott benne, hogy érzi, hogy mint mond. Amikor felnézett látta a mentősöket feléjük tartani. "Be kéne fejezni ezt, hogy mindig így találkozunk!" mondta Sandlers mentős. Azonnal egy nyakmerevítőt tettek Sue-ra, Sandlers körbenézett és sokkolta, amit lát. "Bent volt a kocsiban?"kérdezte hitetlenkedve.
"Igen" válaszolta Du. "van pulzusa"
A mentősök körbeálltak és elkezdtek dolgozni Sue-n, a többiek a háttérből figyeltek, de alig láttak valamit. Végül pár perc múlva Sue már a hordágyon volt és emelték be a mentőautóba. Sziréna beindult és a mentőautó elhajtott. Tara, Myles és D. könnyekkel a szemükben, nézték, ahogy elhajt a mentő. Egyszer elveszették, majd megtalálták, de aztán újra elveszették Sue-t, csak remélhették, hogy nem végleg. Beszálltak a SUVos kocsiba, Myles gázt adott, amíg D. Bobbyt hívta, hogy elmondja a történteket. Nem lesz egyszerű...

Bobby és Tara Jack mellett ültek és halkan beszélgettek. Előhozakodtak az emlékekkel és mindennel, ami Sue-val kapcsolatos, próbáltak pozitívak maradni. Levi az ágy végénél ült, fejét Jack lábán tartotta. Mindig, ahogy valaki kiejtette Sue nevét, Levi felkapta a fejét és az ajtó felé bámult . Majd lassan mindig visszatette a fejét Jack lábára, mikor Sue nem jött be és csak Jacket nézte. Mindahárman, és Levi is kicist megugrott az ijedtségtől, mikor Bobby mobilja megcsörrent.
"Manning" vette fel Bobby.
"Bobby,. itt Demetrius"
"D, haver, na mondd a jó híreket!"
De ahogy érezte D-n a hezitállást, rögtön tudta, valami baj van. "Mi az D, mit találtatok?"
"Bobby, mi történt?" kérdezte Jack teljesen bepánikolva, fal fehér lett és próbálkozott felülni. Bobby az ujjával mutatta Jacknek, hogy várjon kicsit, majd újra D-re figyelt.
"Igazunk volt, Sue abban a raktárépületféleségben volt, de mielőtt odaértünk volna, a Főnök meglépett."
"És akkor már nem volt ott Sue?"
"Mikor odaértünk, akkor rángatta be a kocsiba a Főnök Suet...üldöztük, nagyon gyorsan mentek, amíg el nem veszette Főnök az uralmát a kocsija felett..."
Bobby arcán látszott a rémültség, amit Jack is észrevett, szorosan megfogta Lucy kezét, majd mindketten Bobbyra néztek.
"És mi történt még, haver, valamit nem mondtál még el, érzem"
D. nem tudta hogyan válaszoljon, nehezen tudott beszélni erről és tudta, hogy Jack ott van közvetlen Bobby mellett és várja a híreket. "A kocsi felborult...többször fejtetőre állt....Sue kizuhant a kocsiból, mielőtt az felrobbant volna. Szerencséje volt, de így is nagyon csúnyán megsérült...útban van a kórház felé...de a mentősök nem voltak túl bizakodóak."
Bobby úgy érezte, mintha egy mázsa követ tettek volna a szívére. Hogy fogja ezt elmondani Jackek? Mi lesz, ha Jack szíve nem fogja ezt elviselni és újra összeesik? Hogy fog reagálni Lucy? Ez rossz volt, nagyon rossz, hogy még ennél is lejebb csúsznak, csak a rossz hírek.
"Bobby? Bobby, itt vagy?"
"Uh, igen...elmondom Jacknek és Lucynak.." Bobby hallotta a háttérben Tara sírását. Fogalma se volt , hogy mondja el a legjobb barátjának, hogy a nő akit évek óta szeret a kórház felé tart egy majdnem végzetes baleset után. Összecsukta a telefonját és próbálta visszatartani a könnyeket, majd barátjára nézett.
"Jack...rossz híreim vannak.."
Jack érezte, ahogy hirtelen nehezen kap levegőt a pániktól. "Ne, kérlek..ne...ne mondd, hogy meghalt.." kezdte, könnyek elkezdtek gyűlni a szemében.
"Nem, él..de nincs túl jól" Bobby elgondolkozott, hogyan mondja tovább, anélkül hogy megölné barátját érzelmileg.
"Megtalálták Sue-t...de autós üldözés lett belőle...Főnök elvesztette az uralmát a kocsija felett, a kocsi felborult, Sue kizuhant a kocsiból, mielőtt az felrobbant volna. A Főnök meghalt, Sue túlélte az esést."
"Akkor...rendbe jön?"
"Jack,nagyon gyorsan mentek, mikor Sue kiesett a kocsiból. A mentősök nem túl bizakódóak..útban vannak..a kórházba.." mondta Bobby nehezen, majd nem bírta visszafogni magát, a könynek elkezdtek végigfojni az arcát, ahogy a bűntudat rátelepedett a lelkére. Ez az egész az ő hiábja volt. Jack kezét fogta szorosan, míg a földre bámult, nem tudott barátja szemébe nézni. Lucy zokogni kezdett, miközben Levit megsimogatta.
Jack képtelen volt felfogni, amit most mondott neki Bobby. Érezte, ahogy Bobby és Lucy megsimitják a kezét, de ő képtelen volt visszasimogatni őket, abban bízva, hogy mindren rendbe jön. Mozdulatlanul feküdt és Levi barna szemeibe nézett. Jack tudta, hogy Levi érezte, hogy baj van, hisz nagyon szomorúan nézett. Jack a lábával megsimogatta Levi nyakát, vígasztalásképp, végül Jack lassan felfogta, mi történt és nem tudta visszafogni tovább a sírást.

A mentő megérkezett a kórház bejáratához tíz perccel azután, hogy elhagyták a baleset helyszínét. Myles leparkolta a SUV-os autót is gyorsan kiszálltak belőle mindhárman. Látták Sue szinte élettelen testét a hordágyon feküdni, majd pár másodperc múlva már bent voltka a kórházban.
"Nem lélegzik!" kiáltott fel az egyik orvos hirtelen. "Gyorsan, intubáljuk!"
Myles,D. és Tara még hallották, ahogy pár műszer elkezd vészjósloan sípolni, majd bezárult előttük az ajtó és minden elcsendesedett.

Hárman végül csatlakoztak Bobbyékhoz, mivel az orvos elküldte őket, hogy a hírekre várjanak a barátjaiknál. Kicsivel később kopogtak és egy nem túl vidám orvos lépett be, rögtön tudták, hogy nem hozott jó híreket.
"Sue Thomas családtagjai?" kérdezte.
Mindneki csak bólíntott, csak D. volt elég erős ahhoz, hogy beszéljen.
"A csapatunk tagja, FBI ügynökök vagyunk" Myles vette elő és mutatta meg a jelvényt. "És..családtag, igen, a családja vagyunk"
Az orvos megértően bólintott. "Dr. Gruber vagyok, a sűrgösi csapat tagja, akik Ms Thomas éleltéért küzdöttek. Mint tudják, nagyon csúnyán megsérült. Több belsővérzés, nagyon csúnya fejsérülés..."
"De rendbejön?" szakította félbe a doktort Bobby.
"Nagyon súlyos baleset volt, túl sok sérülés, amit nem lehet túlélni. A legjobb embereink próbáltak segíteni..de..elvesztettük.."
Dr. Gruber látta, ahogy az arckifejezések változnak előtte, látta a reménytelenséget. Az ágyon fekvő férfi arcára csak egy pillanatig bírt nézni, ahogy annak kétségbeesett arckifejezését látta. A szívmonitorokra pillantott megszokásból, nagyjából normális volt a ritmus, de jobb lenne szólni egy nővérnek. A fájdalom, amit ez a férfi érezhet, mindnenél rosszabb lehet, amit az orvos el tudott képzelni.
"Most itt hagyom önöket magukra, feldolgozni a hírt. Ha bármi kérdésük, kérésük van, kérem nyugodtan keressenek meg!" Látva a bólintásokat lassan elfordult, utolsó pillantást vetve az ágyon fekvő betegre. Mintha, nem is lenne ott, teljesen máshol járt. A doktor sóhajtott, majd magukra hagyta őket.

"Sajnáljuk, elvesztettük"
Visszhangzott Jack fejében ez a mondat. Csak nagyon nehezen tudta ezt felfogni. Érezte, hogy fogják a kezét, de csak hideget érzett hirtelen. Nem érzett semmi mást, hideget és sötétséget maga körül.
'Sue meghalt' többet nem foghatja a kezét, többet nem láthatja a mosolyát, nem mondhatja neki, hogy szereti, nem csókolhatja meg soha többet. Tudta, hogy soha többet nem fog szeretni senkit, az egyetlen nő, akit szeretett, meghalt.
Jack becsukta a szemét fájdalmára és Sue képe jelent meg előtte, mikor megcsókolta, mikor Sue azt monda neki, hogy szereti. Gyönyörű volt. De a képek hirtelen megváltoztak, sötétség, magány, szomorúség képei jelentek meg előtte. Látta magát, magányosan Sue nélkül, tudta, hogy így nem akar élni. Elveszette élete szerelmét, örökre...

Jack lassan magához tért és körbenézett. A barátai körülötte ültek, halkan beszélgetve. Jack meglepődött, hogy egyiket sem sokkolta a hír. Mi folyik itt? Szomorúnak tűntek,de nem úgy, mint akikkel most közöltek volna egy halálhírt. Reménykedőknek tűntek. Mi a fene?
"Bobby" mondta nehezen. "Mi folyik itt? Sue meghalt, ti meg ilyen nyugodtan beszélgettek itt, mintha mi sem történt volna?" kérdezte haraggal a hangjában.
Bobby ránézett furcsálóan. "Szikra? Te meg miről beszélsz? Sue-t még műtik, miről is beszélsz?" kérdezte és aggódva.
"Micsoda?" Jack teljesen összezavarodott. "Az orvos bejött, mind itt voltatok...és..azt mondta, elvesztették Suet..."
Bobby, Myles, Tara, Lucy és D. összenéztek, majd vissza Jackre. Nem értették, miről beszél a barátjuk. Még Levi is oldalra fordította a fejét, ő se értve telejsne mi folyik körülötte.
Lassan kezdett leesni a dolog Jacknek. "Szóval..még életben van?"
Mindneki elmosolyodott és megrázták a fejüket Jack képzeleteire, majd bólintottak.
"Amennyit tudunk, igen, de még műtik" mondta D.
"Azt hiszem..rosszat álmodtam csak..rémálom volt...Sue meghalt..én meg...láttam a jövőmet..nélküle" Jack megállt, mikor az álmai emlékei fájdalmasan jöttek vissza. Ismét könnyes lett a szeme, ahogy felfogta, milyen közel áll ahhoz, hogy elveszítse Suet.
"Elég erős gyógyszereket adhatnak itt neked, Jack" kommentálta Myles.
Jack csak mérgesen ránézett, majd vissza D-re. "Te láttad őt! Hogy nézett ki? Szerinted rendbejön?" hadarta Jack. D. sóhajtott. "Tényleg nem tudom, Jack. Nem nézett ki túl jól. Eddig ő volt a te őrangyalod, most legyél te az övé. Ti egymásnak vagytok teremtve, és meglátod együtt lesztek újra!"
"Jack" kezdte Lucy. "Te nem tudod, milyen volt Sue veled... A szerelem, ami mindig a szemében volt irántad...Hidd el, ő ugyanannyira szeretene veled lenni újra, mint Te vele." mosolyodott el Lucy, de látta, hogy Jack csak összezavartabb lett.
"Mi az?" kérdezte.
"Most..akkor tudunk valamit az állapotáról..vagy nem tudunk semmit?"
"Mondtuk az orvosnak, hogy mi itt várunk" szólt közbe Tara. "Azt mondta rendben és azonnal jön, ha végeznek"
Jack csak bólintott, majd az ajtó felé nézett, mikor a korábbi nem túl szimpatikus nővér bejött a gyógyszereivel. Az aggódásban el is feledkezett a fájdalmáről, pedig eléggé fájt mellkasán vágás helye és emellett nagyon ideges volt, amitől a levegővétel ismét fájt.
A nővér nem kommenálta a kutyát és az emberek számát a szobában. Egy szó nélkül végezte a munkáját, hisz az orvos megmondta, ne zavarja ezt a beteget és barátait. Beadta ínykecióval Jack gyógyszereit és ellenőrizte az infúzitót, majd átcserélte Jack mellkasán a kötést. Mielőtt kiment volna, elmondta, hogy ha bármi van, nyomják meg a gombot és jön.
Elég hamar érezte Jack a gyógyszerei hatását, lassan megnyugodott és ismét nem fájt semmije. Újra mindneféle képek jelentek meg szemei előtt, az esküvőjük Sue-val, a nászút, az,mikor kiderül, hogy gyerekük lesz, a gyerekeik születését. Látta milyenek lesznek a gyerekeik és vidám, színes életet fognak élni. A gyógyszer hatása egyre erősödött, még végül Jack nyugodtan elaludt, második családja és Levi jelenlétében.

Jack az ágyon feküdt, imádkozva élete szerelméért, tudva, hogy rosszúl állnak a dolgok. Már órák teltel ek, mióta behozták Suet. Az elmúlt órákban csak nővérek jöttek-mentek be a szobába, doktorok közül egy sem. Jack nem tudta, hogy az orvosa kérte a nővéreket, hogy gyakran nézzenek rá Jackre, hogy minden renben van-e. Ki tudja hogy viselheti a rossz híreket és várakozást.
Testileg Jack jobban érezte már magát. A szíve teljesen normális ritmusban vert, nem fájt semmije épp. Az EKG is normális eredményeket mutatott. A vágás a mellkasán is kezdett gyógyulni, talán egy hét múlva már nem kellenek rá a kötések és haza is mehet.
Ám érzelmileg más volt a helyzet. Jack nem tudta, hogy félt már ennyira valaha is az életében, mint most. Még akkor sem, mikor először szívinfarktusa volt, és még másodjára sem. Hitt abban, hogy ha akkor meghalt volna, továbbra is figyelhette volna Sue-t, lehetett volna az őrangyala. De fordítva, Sue nélküli életet már nem tudta elképzelni, fájt erre gondolnia. Jack bár megpróbált pozitív maradni, mégis úgy gondolta, ha Sue nem éli túl, akkor ő sem fog tudni tovább élni.
Jack körbenézett a többi emberen a szobában, egytől-egyig. Ők voltak a családja, nem csak egy csapat, annál sokal többek voltak ők így együtt. Olyan sokmindenen mentek már keresztül, együtt. Lucyra nézve látta a megszáradt könnyeket az arcán. Bárcsak meg tudná vígasztalni Lucyt, még akkor is, ha saját magát sem tudta.
Másik oldalra fordította a fejét és a legjobb barátját nézte. Tudta, hogy Bobby saját magát hibáztatja a történtek miatt, de Jack tudta, hogy nem az ő hibája. Ismerte Sue-t, és ha Sue magányra vágyott, mindig elérte, hogy egyedül hagyják. Sue utálta volna, ha Bobby követi, mikor sétálni indult. De Levit magával vihette volna, talán megmenthette volna.
Tara-ra nézett, aki már nem sírt,de mozdulatlanul és életkedvtelenül ült a székén, Levit mancsát simogatva. Tara-nak nagyon sokat köszönhettek, hogy megtalálta a Főnök relytekhelyét és így Sue-t is. De Tara most csak szótlanul ült. D ült mellette és átkarolta, vígaszt nyújtva, de nem úgy tűnt, hogy Tara bármit is érzékelne magakörül.
D volt szinte az apja ennek a csapatnak, már hosszú ideje. Most főleg, mióta Sue-t behozták, ő próbálta a lelket tartani a többiekben, mikor neki is nehéz volt felfogni mi is történt.
Végül Jack Mylesre nézett, aki Bobby mellett ült. Habár Sue és Myles kezdetekben nagyon nem jöttek ki, mostanra egész jó barátok lettek. A fájdalom az arcán hasonló volt, mint a többieké és maga sem rejtegette a könnyeit. Jack figyelte, ahogy Myles megsimogatja Levit újra meg újra.
A csapat így volt még órákig, míg végül kopogtak az ajtón és egy fáradt orvos, összevérzett köpenyben lépett be.
"Maguk várnak Ms. Thomas-ra, igaz?" kérdezte a férfi és becsukta az ajtót maga mögött.
"Igen" válaszolt először Myles. "Hogy van?"
"Dr. Scott vagyok. Az egyik fősebész. Ott voltak a baleset helyszínén?"
"Mi igen" mondta Demetrius, Tara és Myles felé nézve.
"Nos, tudják akkor, elég csúnya baleset volt. Ms. Thomas súlyos belsősérüléseket szenvedett. Sajnos a lépe nagyon roncsolódott, így ki kellett vennünk. A mája is sérült, de azt rendbe tudtuk hozni, azzal nem lesz gond. Egyik veséje is sérült, valamint az agyában bevérződések keletkeztek,agyrázkódást szenvedett, bokája elég csúnyán eltört. Ezenkívűl egy törött borda, ami megsértette a tüdőt, így egy csőt le kellett vezetnünk a torkán, hogy kiszívassuk a vért és folyadékot a tüdejéből. Azt gondoljuk ez mind a zuhanáskor keletkezett.."
"De..rendbejön, ugye?" kérdezte Jack, mivel ezt nem mondta az orvos.
"Sajnos még nem tudjuk. A következő 24 óra eldönti. Az agyi bevérézések miatt és a súlyos agyrázkódás miatt, gyógyszereket adtunk neki, úgymond éber kómában van a gógyszerek által, hogy időt adjunk a testnek a gyógyulás megkezdéséhez. Miután majd magához tért, akkor tudunk foglalkozni jobban a törött bokával, és a karjával."
"Meddig lesz kórházban?" kérdezte Jack, mintha fel sem fogta volna a sok sérülést, amit eddig soroltak neki.
"Az attól függ"
"És mitől?"kérdezett bele Bobby, mielőtt az orvos folytathatta volna. "Attól függ, hogy milyen ritmusban gyógyul és, hogy a bevérzéssek felszívódnak-e rendben.De még semmi sem biztos a fejsérülései nagyon komolyak lehetnek, emlékezetkiesés, összezavarodottság, rosszabb esetben fel sem ébred.."
A csapat tagjai egyszerre vettek mély levegőt pánikban.
"Nem hiszem, hogy tartanunk kell ettől,de kötelességem volt ezt is elmondani"
"Mikor tudjuk meg?" kérdezte Lucy. "Mikor tudjuk meg, hogy biztosan fel fog épülni?"
"Majd csak akkor, ha magához térne. Addig nem tudjuk, ha felébred meg tudjuk állapítani, milyen állapotban van. De most jó ideig altatnunk kell még"
"Mikor láthatjuk? kérdezte Tara.
Az orvos végignézett az aggódó arcokon, akik a választ várták. Majd az ágyon fekvő betegre nézett, látva az újabb kötést, ami arra utalt, gyógyul a sebe.
"Mennyi idő telt el a műtétje óta?"kérdezte végül az Dr.Scott.
"Olyan 3 nap" mondta Jack. "Láthatom? Kérem, szeretem őt, látnom kell! Kérem, engedje meg! " folytatva szinte könyörögve.
"Nem túl jó ötlet, nem néz ki túl jól..De ha ezt akarja és felkészült a látványra, megkérhetem a nővért, hogy az ágyán tolja át magát...és igen mindenképp az ágyban marad!" mondta az orvos, mielőtt még Jack ellenkezni tudott volna az ágyban maradásról. Jack végül bólintott.
"Maguk pedig, bemehetnek nyugodtan,de egyszerre csak 2 ember legyen bent" nézett végig a többieken. "De várniuk kell még, amíg ki hozzunk a műtőből és elhelyezzük az intenzív osztályon.
A csapat bólintott, majd visszaültek. Kicsit megnyugodva, hogy Sue túlélte a műtét, de aggódva a sok sérülés miatt.

Másfél nap telt el, mire Sue kezdett lassan magához térni. Jack nem ment el azóta Sue mellől, mióta 36 órával ezelőtt bejöhetett hozzá. Sue kezdett gyorsan javulni, gyorsabban, mintahogy az orvosok azt gondolták volna. A gyógyszerek eddig altatava tartották,de 3 órával ezelőtt elkezdték ébreszteni és nem adtak neki több gyógyszert. A szemeit még nem nyitotta ki, de olyan mozdulatokat tett, amikről az orvosok megállapíthatták, hogy bármikor felébredhet. Jack a saját ágyán feküst, ami Sue mellett volt és fogta végig a kezét. Sue arcát nézte és csak várta, hogy újra lássa Sue gyönyörű szemeit. A nővérek mind csodálták azt a szeretet, amit Jack érezhetett Sue iránt, hogy túl lépett saját fájdalmain, csakhogy Sue mellett lehessen, hogy minden erejét odaadja neki, hogy magához térjen.
"Sue.." mondta halkan, mikor Sue ismét megmoccant. Reménykedett, hogy Sue felébred, csakhogy lássa, hogy jól van. Jack alig bírta kivárni, hogy Sue újra rámosolyodjon, és hogy elmondhassa neki újra, hogy szerelmes belé és hogy örökké szeretni fogja.
Jack az ajtó felé nézett, mikor az kinyílt és egy nővér léetet be, mindkettőjüknek hozva a maga inyekcióját. Először Sue-t látta el, majd Jackel beszélt, hogy történt-e valami változás, mióta legutóbb itt járt. Jack csak megrázta a fejét, a nővér bólintott majd ismét magukra hagyta a két beteget.
"Gyerünk Sue, nyisd ki a szemed. Annyira hiányzol..szükségem van rád!" mondta Jack, miközben óvatosa Sue felé hajolt, hogy megsímogassa az arcát, ám az ijedtségtől majdnem elrántota, mikor hirtelen érezte, hogy Sue Jack keze felé fordítja a fejét. Jack mozdulatlanul tartotta a kezét továbbra is Sue arcán, hátha újra megmozdul. És így is lett, Jack lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy Sue szemei, mintha kinyílnának,de aztán újra semmi. "Gyerünk Sue, megtudod csinálni, itt vagyok" Sue lassan kinyította a szemeit. Először a gyógyszerek miatt csak nagyon ködösen látott, párat kellett pislantania, hogy megállapítsa hol is van. Zavartan ismerte fel Jack arcát.
"Jack..." Sue újra becsukta a szemét, Jack azt hitte, újra elvesztette Sue jelenlétét. Erősen fogta a kezét és még mindig az arcán simogatta. Éveknek tűnt, mire Sue újra kinyította a szemét.
"Mi történt?" kérdezte Sue fáradtan.
"Nem emlékszel, mi történt?" kérdezte Jack jelbeszéddel, úgy gondolta, Sue még nincs annyira magánál, hogy egyszerűen leolvashatná a száját. Sue csak furán nézett rá, mire Jack elmosolyodott és hívta a nővért a gombbal.
Jack kicsit zavartan nézett, majd megkérdezte. "Le tudod olvasni, amit mondok?"
Sue bólintott és egyre jobban tisztult előtte a kép, de nagyon össze volt zavarva.
"Autóbalesetet szenvedtél, emlékszel?" Sue megrázta a fejét, mire Jack sóhajtott. "Mi az utolsó, amire emlékszel?"
"Emlékszem, hogy veled voltam a műtéted után, azt mondták pár óra és felébredsz..de innentől...minden elsötétül, nem emlékszem" mondta Sue halkan.
"Elmentél egyet sétálni.." kezdte el Jack, közben végig Sue arcát simogatva, annyira boldog volt, hogy visszakapta a szerelmét, hogy nem győzte újra és újra megérinteni. Szüksége volt az érintésre. Lassan folytatta "Bobby el akart kisérni,de te nem akartad, egyedül szerettél volna lenni, mert az elmúlt napok nagyon kiborítottak.." Sue bólintott, valami rémlett.
"Aztán pontosan nem tudjuk mi történt, de rájöttünk, hogy a Főnök követhetett téged a parkban és megtámadhatott. Küzdöttél ellene, hisz a te véred mellett az övét is azonosítottuk....Aztán napok teltek el, mikor végre találtunk nyomot, amin elindulhattunk. Myles, Tara és D. ment egy csoporttal megkeresni téged, míg Lucy és Bobby itt maradtak velem. Épp akkor értek oda hozzátok, mikor a Főnök elindult és berángatott téged is a kocsijába. Aztán üldözni kezdték, olyan gyorsan ment, hogy elvesztette az uralmát a kocsija felett...a kocsi felborult, felrobbant és a Főnök meghalt. Mindenki azt hitte, te is...." Jack nehezen mondta el a történetet, torka összeszorult és érezte, ahogy könnyek szöknek a szemébe.
"Tara nem volt hajlandó elhinni, hogy meghaltál...Myles közelebb ment a kocsihoz és látták, hogy nem vagy benne a halott Főnök mellett...Végül egy bokorban találtak meg, teljesen összezúzódva. Kiesték a kocsiból, mikor az felborult....Sue, mikor nekem ezt elmondták...azt hittem...nem éled túl..És aztán azt is álmodtam, hogy meghaltál...annyira féltem...nem tudnék élni ha újra elvesztenélek..." Jack nem bírta tovább tartani magát, áthajolt az ágyán és megölelte Sue-t erősen, de óvatosan is, hisz mindketten sérültek voltak.
Sue még csak nehezen fogta fel, amit Jack elmondott neki. Hallotta, ahogy Jack sír, miközben ölelte őt. Erre Sue se tudott mást tenni, érezte, hogy mennyire szereti ezt a férfit, átérezte Jack fájdalmát, amit eddig magában tarthattott és Sue is sírni kezdett, kicist erősebben ölelve Jacket. Érezte Jack erős testét, bár mindketten gyengék voltak, az átélt dolgok miatt,de érezte, hogy még mindig mennyi erő van Jackben. Szinte úgy érezte, hogy ez az ölelés jobban segíti a gyógyulásában, mint bármely gyógyszer, amit kap. Hirtelen nem érzett fájdalmat és csak Jack testének melegét érezte.
Egy idő után Jack hallotta, hogy az ajtó kinyílik,csak nagy nehezen tudta elengedni Suet. "Az orvos" mondta neki. Suenak megsajdult a szíve, ahogy Jack arcát látta, már nem sírt, de látszott rajta az előző kiborulás. Sue még sosem látta így. Az orvos közelebb jött mosolyogva és Sue felé nézett. "Nahát, végre úgy döntött, visszatér közénk, Ms. Thomas? Dr. Collins vagyok, én is az orvosai egyike vagyok. Megengedi, hogy megvizsgáljam a sérüléseit?" kérdezte meg, Sue csak bólinott, majd Jackre nézett. Az orvos végignézett minden sebét.
"Nos,a legnagyobb probléma, az eltört csontok a testében. A tüdeje szépen gyógyul. A bordák is maguktól begyógyulnak majd, bár ezek mindig fájdalmas sérülések. A jobb lábára viszont még vár egy műtét, hogy rendbehozzuk a törést. Sajnos ezután egy ideig tolószékben kell marandnia, amig a bokája rendbe nem jön. És a csuklóját 6 hétig gipszben kell majd tartani. Szerencsére, viszont amitől legjobban féltünk az tűnik a legjobbnak, a bevérzések az agyában elmúltak, valamint az agyrázkódás is lassan rendbe jön..."
Sue bólintott. "Meddig kell a kórházban maradnom?"
"Pár napon belűl műtjük meg a lábát, addig a további sérülések is gyógyulhatnak...ezek után a gyógyulástól függ, mikor engedhetjük ki. 2-3 hét lehet."
"és Jack? Ő mikor mehet haza?"
Az orvos Jackhez fordult. "Pont az előbb beszéltem az orvosával. 1 vagy maximum 2 hétig fogjuk még bent tartani, amig teljesen rendbe nem jön. A munkába viszont csak 2 hónap múlva térhet vissza. Van kérdése?"
"Együtt maradhatunk?" kérdezte Jack, bár eléggé kijelentésnek tűnt. Dr. Collins a két betegére nézett és komolyan mondta. "Gondolják, hogy kockáztatnám, hogy külön szobába helyezzük magukat? A szerelem a legjobb orvosság, erősebb, mint a mi munkák. Együtt maradhatnak, jó hatással vannak egymás gyógyulására"
Jakc és Sue egymásra néztek és elmosolyodtak. Megköszönték a doktornak, mielőtt az elhagyta volna a szobát.

Miután az orvos kiment Sue és Jack ismét egymásra néztek.
"Tudod mennyire szeretlek, Sue Thomas?" kérdezte Jack, mikor újra egy könnycsepp lépett ki szeméből és folyt végig az arcán.
"Én is szeretlek, Jack Hudson"
"Tudod, nemrég olvastam valamit" mosolygott Jack és óvatosan megfogta Sue kezeit. "Arról szólt, hogy megtaláltuk-e az igaz szerelmünket, vagy még mindig nem az Igazival vagyunk. Elég hülyeségnek tartottam, de elolvastam. Az állt benne, hogy az ember csak úgy tesztelheti, hogy a valódi szerelemmel találkozott, az 2 kérdésen alapul; egy, el tudja-e képzelni vele a további életét és a másik, hogy tud-e nélküle élni"
"Az első kérdés könnyű volt, hisz el tudtam magukat képzelni 20 év múlva is. Mindennap együtt felkelni, a te csókoddal kezdeni és fejezni be a napot. A második kérdés nagyon kemény volt, főleg miután eltűntél. Én nem tudok élni nélküled, Sue. Ha nem láthatnám a mosolyod, ha nem láthatnálak mindennap, ha nem nézhetnélek, ha egy kis ideig nem látlak, az már megöl engem. Tényleg megöl! Amíg meg nem ismertelek, nem volt teljes az életem. Szeretlek téged Sue Thomas, és soha, soha többet nem akarlak elveszteni! Már 2 éve meg kellett volna, hogy mondjam ezt, vagy legalább a szívrohamom után 2 hónapja, de nem tettem. Viszont most helyre akarom tenni ezt a hibát. Te vagy a legfontosabb az életemben, tiéd az egész szívem. Sue Thomas, annyira szeretlek, hogy el se tudod képzelni, veled akarom tölteni a hátralévő életem és megmutatni, milyen nagyon is szeretlek téged...Hozzám jönnél feleségül és tennél a világ legboldogabb férfijává?"
Jack nem törődött a könnyeivel, végre ki akarta nyitni a szívét teljesen Sue előtt. Sue-nak tudnia kellett, hogy ő a legfontosabb Jack életében. Vele akarta leélni az életét, lelki társak voltak.
Jack Sue könnyekkel áztatott arcára nézett, látta, ahogy Sue próbálja összeszedni magát, végül beszélni kezdett.
"Jack, mindennél jobban szeretlek, mikor azt hittem elvesztelek...olyan fájdalmat még sohasem éreztem még. Nem tudnék én se élni nélküled. Az órák, mikor arra vártunk, túléled-e a szívrohamod, életem legszörnyűbb órái voltak. Sosem imádkoztam annyira, mint akkor. Most, hogy újra együtt vagyunk, soha többé nem akarok külön lenni tőled! Tudni akarom, hogy szeretsz a hátralévő életemben!"
Érzései teljesen a hatalmába vették Sue-t, többet nem tudott mondani, így a jelbeszédet választotta. "Szeretlek, Jack és örömmel leszek a feleséged' mutatta.
Jack kiolvasta a szavait, de kellett még pár perc, amíg felfogta és rájött, nem álmodik. De a szerelmes nézés, ahogy Sue ránézett, tudatta vele, hogy ez a valóság. Előrehajolt, hogy óvatosan megölelje újdonsült menyasszonyát. Egymást ölelve a fáradtságtól lassan elaludtak.

Pár órával később Bobby, Lucy, Tara, Myles és D, aki Levi-t hozta pórázon beléptek a szobába, ahol a két ágy öszse volt tolva, egy nagyobbat alakítva. Jack és Sue egymást ölelve feküdtek, bár óvatos ölelés volt, mert a sérüléseik nem engedtek többet. A csapat többi tagja összenézett és mindenki elmosolyodott, még Levi is. Tara és Lucy összenéztek, még mindkettőjük nagyon megviselt volt és fáradt. Persze mindenkit megviseltek az elmúlt napok és hetek, de a lányokat még inkább, hisz Lucy Sue lakótársa volt, Tara pedig saját maga látta, hogy felrobban a kocsi és azt hitte, hogy Sue meghalt.
Az alvó pár nem érzékelte, hogy valaki is bejött, továbbra is aludtak, valószínűleg a gyógyszertől aludtak ennyire mélyen. Végül Bobby úgy döntött, felébreszti a barátját és óvatosan megrázta a vállát. Pár percbe került még Jack halkan felmordult, majd lassan kinyitotta a szemét. Először észre se vette, hogy van ott valaki, csak Sue-t nézte a karjaiban. Sue még mélyen és nyugodtan aludt. Habár Sue tiszta sérülés és seb volt, Jack sose látta még ilyen gyönyörűnek. Jack még nézte és kisimított egy hajtincset Sue arcából, majd kicsit erősebben magához húzta.
Majdnem elvesztette, ezt a gondolatot alig bírta elviselni. Szüksége volt, hogy érezze Sue testének melegét, hogy érezze él, hogy tudja, rendbe fog jönni. Lassan elengedte Sue-t és a hátára feküdt vissza becsukva a szemeit. Megérezte, hogy valaki figyeli őt. Lassan újra kinyitotta a szemét és megnyugodva tapasztalta, hogy a barátai és munkatársai állnak körülöttük, mindenki mosolyogva.
"Most már megmaradsz, haver, hogy Sue-t visszakaptad?" kérdezte Bobby széles mosollyal. "Hogy van a mi Ms. Thomas-unk?"
"Jól van" mondta Jack mosolyogva. "De nem sokáig marad Ms. Thomas.." folytatta, majd Sue-hoz hajolt és óvatosan megpuszilta a homlokát, felébresztve, hogy lássa ő is a barátaikat.
Egy pár percbe beletelt még mindneki értelmezte, amit Jack mondott, majd mindenki gratulált. Tara és Lucy régen tűntek már ilyen boldognak. Jack elmosolyodott, majd újra megcsókolta Sue-t és megsimogatta a kezét, hogy felébredjen végre. Lassan kinyitotta a szemét és első, amit meglátott Jack mosolygó arca volt, azonnal megcsókolta. Majd látta, hogy merre néz Jack, követte a tekintetét és ő is meglátta Bobby-ékat és Levi-t. Elmosolyodott, majd D. elengedte Levi pórázát. Levi rögtön feltámaszkodott Sue mellé és megnyalogatta. Nagyon boldog volt, hogy visszakapta a gazdiját. Miután úgy érezte, Sue jól van, letelepedett a földre és egy kis alvás mellett döntött. Neki is fárasztóak voltak az elmúlt napok.
"Mióta eltűntél szinte nem is aludt" mondta D. "Nem nagyon foglalkozott velünk, amíg műtöttek csak az ajtót figyelte"
Sue elmosolyodott. "Szegény, nem volt semmi tennivalója, biztos unatkozott, igaz, Levi?"
Egy ugatás volt a válasz, mire mindnek felnevetett.
Lucy és Tara közelebb jött, hogy megölelje Sue-t, ami nem volt egyszerű az összevissza lekötött sérülések miatt.
"Annyira aggódtunk, Sue! Úgy féltem!" mondta Lucy és újra könnyezni kezdett. Tara mellé lépett. "Sue...mikor a jeep felborult, én azt hittem.." neki is nehezére vált folytatni. Bobby megrázta a fejét és elmosolyodott. "Nos, amit a hölgyek szeretnének elmondani...nem bírtuk volna ki, ha történik veled valami! Mindannyian szeretünk, a családunk része vagy...mindketten azok vagytok. Annyira örülünk, hogy mindketten jól vagytok"
Most már Sue szemei is könnyesek voltak és óvatosan széttárta a kezeit, hogy megölelje Bobby-t. "Nagyon hiányoztál!" tette hozzá Bobby és megölelte Sue-t. "Te is, ti is nekem" válaszolta Sue elérzékenyülve.
"És igaz, amit Jack mondott? Hamarosan tényleg Hudson leszel?"
"Igen, Myles, így van" mosolygott Sue, majd a jövőbeli férjére nézett és szorosabban hozzábújt. A többiek körben álltak, ők is megölelték egymást és Jack-re és Sue-ra nézve. Tudták, hogy ez a szerelem ökörré tart majd, akármi is történik ezek után.

Jack arra ébredt, hogy a nap besütütt a hotelszobájukba. Olyan nyugodtnak érezte magát, mint még soha életében. Az élete tökéletes volt, szerelme mellette aludt. Nem tudta elhinni, mennyire boldog is most. Csak két napja, hogy Sue és az ő szerelme mindenki előtt világos lett, örök szerelmet vallottak egymásnak. Mikor Sue végigsétált előtte a folyosón, azt hitte, soha többet nem fog tudni normálisan levegőt venni, annyira gyönyörű volt. És csak az övé. Ő meg csak Sué. Ennél boldogabb nem is lehetett volna, Sue most már örökre az övé.
Most, hogy végre teljesen egyedül maradtak, telefonok kikapcsolva, Levi Lucyval maradt DC-ben, az ajtójukra kitették a ne zavarj táblát, semmit nem zavarhatta meg a nyugalmukat és magányukat.
Sue ötlete volt, hogy idejöjjenek, erre a nyugodt helyre, Jack ezelőtt még nem is hallott róla és nem tudta, hogy ilyen szép hely. 5 órás út után Portlandbe, Oragonba, aztán béreletek egy autót. Még 2 óra volt, amíg elérték a céljukat, Lincoln Cityt. Gyönyörű hely volt. A szálloda, amit választotta az óceánra nézett, egyszerűen csodaszép volt.
Jack az újdonsült feleségére nézett, ahogy az arcára rásütött a nap. Sue még aludt, Jack óvatosan megcsókolta, majd megsimogatta, hogy felkeltse. Lassan Sue kinyitotta a szemét és szerelmesen Jackre nézett.
"Szia" mosolygott Sue.
"Szia neked is, hogy aludtál?"
"Jól, mint még soha. Annyira jó veled aludni, olyan biztonságban érzem magam , mintha a világon senki nem tudna bántani, ha a karjaidban vagyok"
"Senki nem fog bántani többé. Biztonságban vagy mellettem, mindentől megvédelek. Annyira szeretlek..Sue Hudson" mondta ki Jack Sue új nevét, még csak másodjára.
"Én is szeretlek, Jack..és örülök, hogy a feleséged lehetek"
Ezzel Jack karjaiba vette feleségét és megcsókolta. A csók egyre szenvedélyesebb lett, végül teljesen elmerültek az egymás iránti szerelemben, a világ megszűnt körölöttük.