Jack és Sue már házasok pár hónapja, az időpont kora November.


Denise Mabbit a munkából tartott hazafele egy péntek este, egy biztosítási cégnél dolgozott, mint recepciós, és ott mindig követelőztek. Gyűlölte a sötét, téli estéket, és várta a pillanatot, amikor összegömbölyödhet a kanapéján egy könyvvel és egy pohár vörösborral a kezében, Beethoven szimfóniáinak lágy dallamait hallgatva. Nagy volt a forgalom, ahogy a zöld lámpára várt, hirtelen figyelmeztetés nélkül kivágódott, és egy maszkos alak ugrott az anyósülésre, és a hátsó ülésre is két maszkos figura mászott.

- Vezessen – parancsolták neki.

Rémülten nézett fel a lámpára, ami épp most váltott át zöldre, szóval vezetett, miközben az élete lepergett a szeme előtt.

Bobby sétált be az irodába egy hűvös, novemberi reggelen, kibújt a kabátjából és felakasztotta, mielőtt töltött volna magának kávét. Lucy mosolyogva libbent be az irodába.

- Jó reggelt – köszönt vidáman.
- Boldog vagy ma.
- Mindig boldog vagyok, nos, az idő nagy részében.
- Hol vannak a többiek?
- Tara, Jack és Myles még nincsenek benn, Sue a bíróságra ment a Lam ügy miatt.
- Még azt hittem én késem – mondta Bobby az órára pillantva. Lucy vállat vont, mintha azt mondaná, fogalma sincs, hol vannak a többiek.

Jack utolsónak és késve lépett be az irodába.

- No no – morogta Myles – mióta megnősült, az időérzéke eltűnt, Hudson ügynök.
- A bíróságra mentem – magyarázta Jack késedelme okát – nem kaptad meg az üzenetem, Lucy?
- Nem, bocs – felelte Lucy vállvonogatva – hogy ment?
- Van egy érzésem, hogy nem fog jól menni, és Lamék elsétálnak, mintha semmi rosszat nem tettek volna – mondta Jack, miközben leült az asztalához.
- Ez volt az általános érzés? – kérdezte Tara.
- Igen, sajnos. Oh, és talán később jövök vissza az ebédszünetemről, mert visszamegyek, csak hogy tudjátok, hol vagyok – mondta Jack mindenkinek címezve, akik egyetértően összemosolyogtak.

Azon a délutánon később Jack Sue-val és Levi-val jött be az irodába. Sue levertnek látszott, amikor leült az asztalához. Myles integetett, hogy felhívja a figyelmét.

- Hogy ment? – kérdezte. Sue felsóhajtott.
- Lehetett volna rosszabb is szerintem, Mrs. Lam 12 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, Mr. Lam-ot meg pénzbüntetésre ítélték.
- Oh. Ennyi munka a semmiért… - morogta Myles.
- Nem a semmiért volt – mondta Sue dühösen, majd kicsit nyugodtabban hozzátette – úgy értem, Jia Li nincs többé abban a helyzetben, és a munkában, ahol most alkalmazzák, jól bánnak vele és jól fizetik, szóval ne mond, hogy a semmiért volt. Kár, hogy az esküdtszék nem hiszi, hogy több büntetést érdemelnének, hogy elrettentést adjunk azoknak a munkaadóknak, aki bántalmazzák az alkalmazottaikat. Ezzel büntetéssel azt fogják hinni, hogy rendben van, ha bántják a munkásaikat.
- Ez egy olyan probléma, ami nem fog egykönnyen megszűnni – jegyezte meg Tara.
- Semmi olyan, amivel nem tudnánk megbirkózni – szólt Jack – nem csak azért tettük, mert egy ügy volt, segítettünk egy embernek, és ez jó érzés, és nem számít, milyen alacsony a teljesítmény.
- Ha már a kis teljesítményről beszélnek, ti ketten találtatok már új helyet magatoknak? – kérdezte Bobby.
- Hogy ment a nézelődés tegnap? – kérdezte Lucy. Jack és Sue egymásra néztek, majd a csapatra.
- Nem ment – mondta Jack.
- Kezdem azt hinni, hogy örökre abban a lakásban maradunk.
- Hé, én nagyon is szeretem azt a lakást – Jack meg volt sértve.
- Nincs is semmi baj vele, Jack, egyszerűen túl kicsi hármunknak – mosolygott Sue.
- Talán ha megszabadulnál Jacktől, neked és Levi-nak elég helyed lenne – viccelődött Bobby, amivel kiérdemelt Sue-tól egy mosolyt.
- Hamarosan találni fogtok valamit – próbálta Tara felvidítani őket – csak a legmegfelelőbb helyre vártok, ezzel nincs semmi baj.

Péntek este volt, és a csapatnak véget ért egy hosszú hét.

D a konyhaasztalnál ült, és harmadszorra is türelmesen magyarázta Davey-nek az algebrát, de a fia arckifejezése elmondta, hogy még legalább háromszor elfogja. D felpillantott, ránézett Donnára, kicsit megvonta a vállát, és szájával formázta „később”, majd Donna elment, hogy válaszoljon az e-mailjeire, és várta a „később”-et, amikor végre együtt tölthet egy kis időt a férjével.
----------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- --------

Tara idegesen állt az érkezők kapujánál, miközben azon gondolkodott, vajon olyan jól ki fognak-e jönni egymással, mint azon a nyári napon, amikor találkoztak, habár rendszeresem e-maileztek egymásnak, és a telefonon beszélgettek. Hirtelen az utasok elkezdtek átözönleni a kapun, és Tara közelebb lépett, hátha meglátja a hétvégi látogatóját. Egyike volt a hátsóknak, de hatalmas mosoly ült ki az arcára, amikor meglátta a nőt.

- Tara – mondta a nőt meleg ölelésbe zárva.
- Stuart – válaszolta Tara a férfi mellkasának simulva.
-------------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------

Myles az óráját nézte, és nyugtalanul állt egy étterem előtt, miközben remélte, hogy a ma esti vakrandival több szerencséje lesz a szerelemben. Egyik része el akart menni, de akkor a lány azt gondolná türelmetlen, és a lány mentségére legyen szólva, Myles húsz perccel korábban érkezett. Myles az étterem falán lévő étlapra fordította a tekintetét, nem mintha éhes lett volna, de legalább volt valami, amire figyelhetett.

- Elnézést – mondta egy hang ugyanolyan kiejtésmóddal, mint az övé, Myles megfordult, és ott állt előtte egy nő, természetes vörös hullámos hajjal.
- Megan? Megan Taylor? – kérdezte, a nő bólintott és kinyújtotta a kezét, és Myles erősen megrázta.
- Én vagyok, és te biztosan Harmadik Myles Leland.
- Valóban, örülök, hogy találkoztunk – válaszolta Myles, azt gondolva, a szerencse végre rámosolygott.
- Hasonlóképpen, mehetünk? – kérdezte a nő fejével az étterem felé bökve.
- Ez egy jó ötlet, nagyon éhes vagyok – mondta Myles, és hirtelen az is lett.
--------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------

Bobby jóllakott, és elégedetten ült le egy székbe.

- Fel kellene ajánlanom, hogy legközelebb én főzök, de odaégetett dolgokat felkínálni nem valami étvágygerjesztő – mondta Bobby kacsintva, majd elmosolyodott.
- Elvihetsz egy étterembe – javasolta Frankie.
- Rendben, jövő péntek? – kérdezte Bobby. Frankie megrázta a fejét.
- Éjjel dolgozom.
- Rendelhetek valamit, és ehetünk a konyhában.
- Miközben én visszarohanok, mint egy fejvesztett csirke, amikor elengedsz, mert nem akarsz egyedül mosogatni? Mint a múltkor, kösz nem. De vasárnap este szabad vagyok.
- Oké, akkor ez egy randi.
- Desszert? – kérdezte Frankie szégyenlősen mosolyogva.
- Desszert? Nem hiszem, hogy tudok többet enni.
- Ki beszélt itt evésről? – kérdezte szégyenlősen, megfogta a férfi karját, és bevezette a nappaliba.
-------------------------------------------------------- -----------------------------------------------------

J ack sóhajtott és nyújtózkodott, amikor Sue mellé sétált, megragadta a nő derekát és az ölébe húzta, és Sue sikítozott, amint a férfi hideg keze megcsiklandozta a meztelen bőrét. Jack száját a nő nyakának finom, érzékeny bőréhez nyomta, és ezt a nő egy nyögéssel honorálta. Aztán a száján csókolta meg, a csók lassú volt, de bensőséges.
Sue elhúzódott, és rekedten megkérdezte, próbálva arra figyelni, miért is sétált először a férfi mellé.

- Valami tegnap óta? – kérdezte.
- Nem, semmi.

A számítógépre irányították a tekintetüket, Sue Jack nyaka köré fonta a karját, és finoman masszírozta a fülcimpája mögött, így a férfinek minden erejét megfeszítve kellett a lakásokra koncentrálnia.

- Ez elég jól néz ki – szólalt meg Sue.
- Nem akarom, hogy csak elég jól nézzen ki, ott akarunk maradni egy ideig, nem? Nem akarom, hogy egy év múlva költöznünk kelljen, mert nem elég nagy.
- Tudom, és azt is, hogy mennyire eleged van belőle, és nekem is, nem azzal, hogy itt élünk, hanem hogy nem vagyunk képesek másikat találni.
- Talán túl sokat aggódunk miatta, talán itt kellene maradnunk, amíg tényleg nem kell elköltöznünk, vagy az, amire várunk, megjelenik a piacon.
- Talán, mit értesz azalatt, hogy ha tényleg el kell költöznünk? – kérdezte Sue. Tudta, de azt akarja, hogy a férfi mondja ki.
- Úgy értem, ha már négyen leszünk három helyett – mondta Jack semmitmondóan.
- Oh, úgy érted, ha Levi megnősül – cukkolta Sue.
- Tudod, hogy értem Sue – ezzel Jack megcsikizte a bordáit.
- Hagyd abba, hagyd abba – sikítozott Sue és megpróbálta elérni, hogy a férfi abbahagyja.

Azonban az irodai széket, amiben ültek, nem pontosan ilyen használatra tervezték, és valahogy a padlón kötöttek ki. Sue érezte, hogy elakad a lélegzete, amikor Jack rajta landolt.

- Jack, összenyomsz – mondta levegő után kapkodva.
- Sajnálom – Jack félig lefordult a nőről, de nem akarta megtörni ezt a pillanatot.

A nő szemébe nézve lassan lehajtotta a fejét, és ajkaival elkezdte Sue nyakát cirógatni. A nő felnyögött, és felemelte a férfi fejét, hogy ajkait az övén érezze. Amikor Jack kicsit visszahúzódott, Sue végigfutatta ujjait a férfi haján, majd újra és újra a nyakát simogatta. Jack végül megadta neki, amire vágyott, egy csókot, ami nem csak Sue lélegzetét akasztotta el, hanem az övét is.
----------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- --

Forró víz folyt a csapból, miközben a hideg víz is, buborékok szálltak, levendulaillat lengte körbe a fürdőt, valakinek a lábujja megnézte a hőmérsékletet, mielőtt belecsúszott volna a gőzölgő vízbe.
Lucy felvette könyvét a kád széléről, sóhajtott és lazított a meleg vízben, ahogy azt megígérte magának, amikor a munkából hazafelé tartva bőrig ázott. Ez volt a boldogság; ezt jelentette a péntek este egyedül, egy kis idő saját maga kényeztetésére. Holnap el kell végeznie mindazt, amit a hét végére halasztott, és vasárnap ebédelni megy a nagymamájához, ebben a pillanatban ez volt minden, amit az élettől kívánt.

Egy fiatal pár kergette a kutyáját a fák között a Rock Creek parkban, de nem csak Henry kutyájukra bukkantak rá, hanem egy nő félig eltemetett holttestére is.

Öt mérfölddel arrébb a maszkos férfiak megállítottak egy másik női vezetőt, Saskia De Janis-t, aki a konditerembe tartott, bepattantak a kocsijába és ráparancsoltak hogy vezessen, megrettenve azt tette, amit mondtak, azt gondolva, az életének vége, és imádkozott a családért, akiket hátrahagy.

Saskia De Janis a földön feküdt, ami kemény volt, hideg és piszkos. Sötét volt, és biztos volt benne, hogy a támadói már elmentek, az ő kocsijával, semmi kétség. Ellenőrizte a kabátzsebeit, de a mobilja eltűnt. Fájdalmat érzett, a feje lüktetett, és éles fájdalom hasított belé, ahogy óvatosan megmozdult; próbált találni egy biztonságos helyet, a sötétben botladozott, és imádkozott, hogy valahogy hazajusson.
-------------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------

Hétfő reggel a csapat az irodában állt, Jackre figyelve, aki éppen egy új ügyet magyarázott. Jack megfontoltan beszélt, és tudták, hogy ez egy nagyon komoly ügy lesz, mint a többi, de volt valami abban, ahogy Jack ott állt, ezért gondolták, hogy ez más lesz.

- Tegnap délután a Rock Creek parkban egy levelekkel félig eltemetett női holttestre bukkantak. Valószínű, hogy Denise Mabbit, aki a múlt héten tűnt el, az autóját ötven mérfölddel arrébb találták meg, elhagyatottan. Ugyanaz a kocsi, amivel a postahivatal kirablása után menekültek el. Ma reggel Saskia De Janis sétált be a rendőrségre, kórházba vitték, de mi tudtuk, hogy szombaton eltérítette három maszkos férfi, akik mostanában postahivatalokat rabolnak ki – magyarázta Jack, miközben jelbeszéddel is mutogatott.
- Tudjuk, hogy az esetek összekapcsolódnak-e? – kérdezte Myles.
- Még nem, de a helyszínelők dolgoznak rajta. Magunknak kell odamenni a Rock Creek parkba, tudom, hogy a helyszínt már átfésülték, de azt akarom, hogy mi is megnézzük, hátha figyelmen kívül hagytak valamit. Lucy, az összes aktát meg akarom kapni az ügyről, néhány hiányzik. Tara, szükségem van mindenre, amit csak találsz a két áldozatról, a többiek velem jönnek – mondta Jack.
- Rock Creek park, jövünk – morogta Myles.

A föld kemény volt a lábuk alatt, ahogy átvágtak a kopár fák között a helyszínelőkhöz. Az ösvény el volt kerítve, és számtalan cipőlenyomatot láttak ott.

- Szerinted gondoltak arra, hogy lenyomatokat vegyenek? – kérdezte Myles.
- Igen, vettek. Sajnos egy nagyon hétköznapi fajta, semmi esélyünk megtalálni a viselőt – válaszolt Jack.
- Kár, hogy nem kaptuk meg előbb az ügyet – jegyezte meg Bobby, odanézve, ahol a holttestet két nappal ezelőtt felfedezték.
- Nem hiszik, hogy kapcsolódik a rablásokhoz – mondta Jack.
- Mikor fogunk megtudni valamit a holttestről? – kérdezte Sue.
- Remélhetőleg ma délután – válaszolt D.
- Nem értem, hogy tehet bárki is ilyet – Jack szomorúan rázta a fejét.

A csapat átnézte a területet, kutatva valami után, ami felett valószínűleg átsiklottak; már majdnem feladták, amikor Levi ugatni kezdett egy örökzöld bokornál. Sue odament és megnézte, mit akar, letérdelt, majd levegő után kapkodott. Megpaskolta Levi-t, megfordult, és kiáltotta:

- Jack! Szerintem jobb, ha idejössz és megnézed! Levi talált valami nagyon érdekeset.

Jack odament Sue-hoz, lehajolt, és megnézte, mit talált Levi. Ránézett Sue-ra.

- Ez nem az, amit vártam.
- Micsoda? – kérdezte Bobby.
- Ujj – válaszolta Sue.
- Egy kisujj háromnegyede, és hogy pontos legyek, a jobb kézről, ha nem tévedek – tájékoztatta őket Jack.
- Mi van a test többi részével? – kérdezte Myles.
- Nem érdekel a test többi része, mi van a kéz többi részével? – kérdezte Bobby. Jack vállat vont.
- Lehet, hogy nem lesz látható azonnal, de át kell fésülnünk a területet, talán megtaláljuk.
- Vagy talán – mondta Sue elborzadva – van valaki, aki kisujj nélkül sétálgat…

- Figyeljetek – D sétált be az irodába másnap, és a csapat ránézett – A test.
- Melyik test? – kérdezte Bobby.
- A holttest, amit szombaton találtak.
- Hiányzott egy ujja? – kérdezte Myles.
- Nem, de megerősítették, hogy Denise Mabbit volt.
- És az ujj? – kérdezte Tara.
- Még mindig megpróbálnak segédkezet nyújtani – mosolygott D, majd komolyabban hozzátette – a helyszínelők jelenleg is nézik, hogy találnak-e kapcsolatot az adatbázisban, vagy vajon nem összefüggő-e. Átkutatták a területet, de nem találtak semmit.
- Még mindig várok a kórházi jelentésekre – mondta Lucy.
- Beszéltetek már Saskia De Janis-szal? – kérdezte D Jacket.
- Sue és én ma megyünk, Myles és Bobby meglátogatják Craig Mitchell-t, a fiatal pár egyik tagját, aki felfedezte a holttestet, te és Tara meglátogathatjátok a másik felet, Hannah Ingham-ot. Tara? – mondta Jack. Tara beszélni kezdett, közben jelbeszéddel mutogatott is.
- Denise Mabbit egyedülálló volt, a kora negyvenes éveiben járt, egyedül élt. Sokat járt társaságba, de a magánéletét gondosan őrizte. Próbálunk kapcsolatba lépni a rokonaival, mert az eltűnését egy kollégája jelentette be. Tíz éve nem vett ki szabadnapot, kivéve az éves kétheti nyári vakációt minden júniusban. Sok helyen megfordult, úgy, mint Egyiptom, Anglia, Ausztrália, Kajmán-szigetek, Olaszország és így tovább.
- Mit tudunk Saskiáról? – kérdezte Sue.
- Nem sokat, remélhetőleg te és Jack többet kiderítetek később. A harmincas évei közepén jár, férjezett, és van két gyereke – mondta D.
- És most élte át élete legtraumatikusabb tapasztalatát - tette hozzá Bobby, és a többiek egyetértettek.

Sue és Jack a lopás és eltérítés második áldozatának nappalijában ültek. Saskia velük szemben ült, szorosan a férje karjába kapaszkodva, a félelem még mindig az arcára volt írva. Jack próbálta elképzelni, mit érezhetett és gondolhatott a férje, Alex, és tudta, hogy ő hogyan reagálna, ha Sue lett volna, a kezei önkéntelenül ökölbe szorultak a gondolatra, aztán észrevette, hogy Sue elkezdte feltenni a kérdéseket, és odafigyelt.

- Saskia, el tudja mondani, mire emlékszik? – kérdezte Sue. A nő hangja remegett, és Jack jegyzetelni kezdett, amint elkezdte:
- Én… én a konditerembe mentem, A… Alex vigyázott a gyerekekre. A parknál lehúzódtam a járda mellé, amikor az ajtót kirántották – megállt, és megpróbálta rávenni magát, hogy folytassa, Alex gyengéden simogatta a kezét, majd folytatta – egy férfi beszállt, és pisztolyt nyomott a fejemhez… és… és azt mondta, vezessek… szinte észre sem vettem a két férfit a hátsó ülésen… Nem ültek úgy, hogy jól lássam őket, de rajtuk is maszk volt. Remegtem, és azt hittem, meg fogok halni…
- Remekül csinálja – biztatta Sue, és Jack egyetértően bólintott.
- Le tudja írni a férfit, aki Ön mellett ült? – kérdezte Jack. Saskia megrázta a fejét.
- Nem igazán, a hangja komoly volt, a szemei hidegek és kékek voltak úgy nézett ki, mint a másik két maszkos férfi, mindannyian fekete nadrágot és dzsekit viseltek, bizonytalan vagyok – Saskia kutatott az agyában valami után, ami talán segítheti a nyomozást.
- Észrevett valamit a kezükön? – kérdezte Sue.
- Kesztyűt viseltek, feketét. Csak megpróbáltam azt tenni, amit mondtak, nem akartam meghalni… annyira féltem, hogy meg fognak ölni. Kivezettem a városból, aztán az a maszkos férfi vezetett, aki mellettem ült. Én… én halálra voltam rémülve. Aztán megálltunk, nem tudtam, hol vagyunk, addigra már sötét lett, de sok fa volt körülöttünk. Kirángattak a kocsiból, akkor azt gondoltam, meg fognak ölni, egy egyikük megütött, és én biztos elájultam, a következő dolog, amit észleltem, hogy egyedül vagyok, és ők eltűntek. Túl ijedt voltam először ahhoz, hogy mozogjak, de hideg volt, és kezdtem zsibbadni. Tudtam, hogyha nem kelek fel, ott fogok meghalni, elkezdtem menni, és a többit már tudják.

Myles és Bobby a Deli nevű étteremben voltak, ahol Craig Mitchell dolgozott.

- Már elmondtam a zsaruknak – mondta Craig, miközben kiszolgálta a vendégeket.
- És nagyon értékeljük, de tisztáznunk kell pár dolgot – mondta Myles.
- Oké – a fiatalember megenyhült, tudva, hogy a feladata beszélni ezekkel a férfiakkal – Mit akarnak tudni?
- Az Ön verzióját az eseményekről – magyarázta Bobby.
- A barátnőm, Hannah és én sétáltattunk a kutyám, Selymest a Rock Creek parkban, a kutyám elfutott, ezer évig hívogattuk, de ne jött, szóval elmentünk megkeresni. Egy félig betemetett női holttest mellett találtuk meg, hívtuk a zsarukat és ennyi – vonta meg a fiatalember a vállát.
- Látott valami gyanúsat a környéken? – kérdezte Bobby.
- Nem, csak családok voltak itt gyerekekkel, meg hozzánk hasonló párok. Gyakran megyünk oda, ezelőtt még sosem bukkantam ilyesmire ott…
- Köszönjük, nem fájt, ugye? – mondta Bobby, ahogy ő és Myles elmentek.

Tara és D otthon találták meg Hannah-t, neki is hasonló kérdéseket tettek fel, semmi mást nem mondott, csak azt, amit a rendőröknek mondott, megegyezett a barátjáéval; de azt a tény bevallotta, hogy a holttest látványa után nem valami szívesen tért vissza az ebédjéhez.

Majdnem ebédidő volt, és Unity Cater két találkozó között volt, éppen vezetett az egyik felé. Fényképész volt, azért hívták, hogy készítsen képeket az egy hetes babájukról, most azon volt, hogy képeket készítsen a hőn szeretett családról. Egy kereszteződésnél állt a lámpánál, amikor az ajtó hirtelen kivágódott, egy maszkos férfi ugrott be, egy fegyvert nyomott Unity fejéhez és kiáltotta:

- Vezessen!
-------------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------

Jack felvette a csengő telefonját, a csapat egytől eddig rá figyelt, Levi megérezte, hogy valami baj van, megpróbálta felhívni a nő figyelmét, de Sue a többiekkel együtt Jacket nézte.

- Másik támadás – tájékoztatta őket Jack összecsukva a telefonját – Három mérföldre az utolsótól.
- Úgy érted Saskia óta – tette hozzá Myles. Jack bólintott, és megrázta a fejét.
- El kell kapnunk ezeket a férfiakat.
- Nézem a két kazettát az előző kettő támadásról, de eddig semmi, olyan, mintha tudnák, mit tesznek, amikor elkövették – mondta Sue.
- Olyan valakiknek kell lenniük, akik tudják, mit tesznek – értett egyet Jack.
- Szóval zsarukat keresünk, vagy exzsarukat – mondta Bobby.
- Vagy valakik, akik itt vannak, vagy kapcsolatban vannak az irodával – tette hozzá Myles.
- Valaki a biztonságiaktól – mondta Tara.
- Vagy valaki, aki a postahivatalban dolgozik – mondta Sue.
- Tara? – Jack éppen meg akarta kérni, hogy keressen meg minden lehetséges információt.
- Rajta vagyok – vágott közbe Tara.
- Volt egy másik eltérítés? – kérdezte Bobby.
- Úgy tűnik, igen, a szemtanúk jelentései alapján – sóhajtott Jack – ezek a támadások a postahivataloknál történtek szerte a városban, különböző időpontokban, ki tudja mikor és hol fognak újra támadni. Szóval a bizonyítékok… nos, Sue, Tara és Lucy, amikor egyedül vagytok a kocsitokban, alaposan zárjátok be magatokat, főleg a vezető felőli oldalon.
- Gondolod, hogy ez tényleg szükséges, Jack? – kérdezte Sue. Jack rápillantott.
- Igen.

Jack és Sue a kocsiban ültek a garázsban, hogy az utolsó támadás színhelyére menjenek, amikor Jack felesége felé fordult.

- Tudom, hogy nem akarod, hogy azt mondjam, zárd be magad a kocsidba… de ha bármi is történik veled… – a férfi hangja elhalkult.
- Semmi sem fog történni, és Levi mindig velem van, ha te nem is – Sue próbálta megnyugtatni férjét, végigfuttatva kezét a férfi feszült arcán. Jack rátette a kezét a nőére.
- Sue, nem akarom, hogy akármi is történjék veled – megpuszilta a nő tenyerét – menjünk.

Beindította a motort, hogy kiderítsék, mi történt e legutóbbi támadás színhelyén.

Jack feje Sue ölében pihent, és Sue megnyugtatóan simogatta a haját, mintha így akarná elűzni a nap fáradalmait. Az utolsó áldozatról még nem tudják, kicsoda, a rendszámtáblát nem látták a szemtanúk, az utolsó remény a szín volt, valaki azt mondta fekete volt, másik azt, hogy ezüst, ami leszűkítette a kört, de nem segített valami nagyon. A rendőrség hívására vártak, hátha jelentenek eltűnt személy, de eddig semmi.
Sue kezének simogatása végig a haján és bőrén többet tett vele, minthogy megnyugodott, felemelte a kezét, és lejjebb húzta Sue fejét, hogy az ajkaik találkozzanak, és eggyé olvadjanak. Jack anélkül, hogy abbahagyta volna a csókot, felült, és elkezdte kigombolni a nő blúzának gombjait, és hallotta, amint Sue levegő után kapkod, amikor a finom bőrt simogatta alatta. Sue a férfi mellkasára fektette a kezét, érezve, ahogy a szíve erősen ver, amint keze becsúszott az ing alá, a férfi bőre meleg volt, és ujjaival apró köröket rajzolt Jack mellkasára. Érezve a férfi nyögését, elhúzódott és mélyen a szemeibe nézett, Jack legbensőbb gondolatai csak úgy sütöttek a szeméből. Jack valahogy összeszedte a lelki erőt, hogy felálljon és a nőt a hálószobába vezesse. Becsukta az ajtót maga mögött, Levi-t az ajtó másik oldalán hagyva.

Jack ébren feküdt alvó feleségével a karjaiban, szórakozottan végighúzta állát a nő selymes haján, és mélyen elmerült a gondolataiban. Közel három évig álmodozott arról, hogy Sue-t ilyen közel tartja magához, és ez most a valóság, minden éjjel együttvoltak, de ez még mindig nem volt elég, úgy lélegezte be a nő illatát, mintha oxigén volna. Hogy az életében van, hogy vele dolgozhat, hogy vele élhet, habár nem voltak olyan hosszú ideje házasok, kétség nélkül tudta, hogy ez a végzete.

A jelenlegi ügy annyira aggasztotta, minthogy bárkinek is be merte volna vallani. Mennyi ideig mehetnek el konkrét bizonyítékok nélkül? A maszkos rablók támadhatnak újra holnap, azután vagy azután, és senki sem tudja, hol és mikor lesz.

Egy hívás jött másnap reggel hogy Unity Cater, a hivatásos fényképész eltűnt. Tara átfutott a szokásos ellenőrzéseken, de semmi nem volt magyarázta, hogy miért pont őt szemelték ki. 30 éves volt, volt egy hosszú távú kapcsolata, habár nem élt együtt a barátjával, és boldog volt a választott hivatásával, nem is említve, hogy jó volt benne.

- Egyszerűen nem tudom, hol kezdjük a keresést – mondta D.
- Elég okosak ahhoz, hogy ne rakják ki az áldozatokat ugyanazon a helyen, szóval a keresésnek semmi értelme azokon területeken, amire Saskia emlékszik, vagy ahol Denise-t megtalálták – tette hozzá Jack.
- Valami hír az ujjról? – kérdezte Myles.
- Nincs találat a DNS és az ujjlenyomat adatbázisból sem. Egyik kórház sem jelentette, hogy páciensük volt hiányzó ujjal, kivéve egy 79 éves idős férfit, akinek balesete volt a láncfűrésszel favágás közben – mondta Lucy.
- Nem idős egy kicsit a favágáshoz? Annyi idős koromban alkalmazni fogok valakit a favágáshoz – mondta Myles.
- Neked telne rá, neki talán nem – mondta Lucy.
- Nos, a borsos orvosi számlára tellenie kell neki, amit ezért a sérülésért kap – mondta Myles vállvonogatva.
- Vissza az ügyhöz, kérem - hadonászott Jack.
- Miss Cater autóját még nem találták meg – tájékoztatta őket Bobby.
- Sue! Valami a kazettákon? – kérdezte Jack.
- Nem, semmi, úgy tűnik, a bűntényeket pontosan kitervelték, hiba nélkül, ebben a pillanatban lehetetlen, hogy folytassuk az ügyet.
- Akkor a többi ügyünkkel kell foglalkoznunk – mondta Myles.
- Nem – mondta Jack tömören –ez sürgős, nem gyilkolhatnak és rabolhatnak ki postahivatalokat, meg kell állítanunk őket.
- Talán újra beszélhetnénk Saskiával – javasolta Sue.
- Mit fogtok tőle kérdezni? – kérdezte Myles. – A múltkor is teljesen kimerítettétek a kérdéseitekkel.
- Kell lennie valaminek, amit tehetünk. Egyetértek Jackkel, ez nem mehet így tovább. Hogy éreznél, Myles, ha a következő áldozat az új barátnőd, Megan lenne? – mondta Bobby.
- Ennek nagyon kicsi az esélye – válaszolta Myles.
- Mindenki azt gondolja, hogy ez vele nem fog megtörténni aztán egy nap mégis – mondta Jack.
- Most valami különlegesre gondolsz, vagy ez az általános vélemény? – kérdezte Lucy.
- Általános megjegyzés.
- Nos, tudjuk, hogy Frankie-vel nem fog megtörténni. Ő nem vezet – mondta D.
- Ettől most jobban kellene éreznem magam? – kérdezte Bobby.
- Igen, eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódni – mosolygott D, próbálva könnyíteni a helyzeten, de Jack arcából ítélve ez nem fog egyhamar bekövetkezni.

Sue felvette a kávéscsészéjét, csakhogy újra letegye; nem a kávé volt, amit inni kívánt ma reggel. Kiöntötte a csapba, helyette gyógynövényteát készített magának, majd elvitte Levi-t a kora reggel sétájára. Jack nem aludt jól, érezte, amint ezer évig hánykolódik és forgolódik, és ahogy tudta, még mindig alszik. Fél órával több alvás nem fog ártani neki, elmélkedett Sue, amikor Levi-val az utcán sétáltak a közeli parkba.

Jack felébredt, miután egy maszkos férfival álmodott, és hogy félmeztelenül rohangált a városban Sue-t kutatva, akit sehol sem talált, és az anyja is a csapatban volt, úgy öltözve, mint egy balerina, rózsaszín tütüben, és Bobby is ott volt, de nem az igazi Bobby volt, hanem Randy, ez volt a legfurcsább. Hirtelen ébredt fel, lassan kinyitotta a szemeit, hogy megnézze az órát. Sóhajtott, hogy mégsem aludt el, ahogy először félt, megfordulva arra a helyre nézett ahol azt várta, hogy meglátja Sue-t, de nem volt ott. A pánik szétáradt benne, ahogy az agya megpróbált logikus magyarázatot keresni, amit a szíve nem hitt el.

Kiszállt az ágyból, felvett egy melegítőalsót és egy pólót, álmos szemekkel átbotorkált a kis lakás üres nappaliján a fürdőszobáig. Hol lehet a nő? – gondolta a zavaros agya, egy csésze kávét kitöltve. Nem kellett sokáig várnia, amikor Sue bejött az ajtón Levi-val az oldalán, mindketten nedvesek voltak a kinti időjárástól.

- Hiányoztál, amikor felébredtem – mondta Jack megpuszilva a nő hideg arcát.
- Levi-nak ki kellett mennie. Éhes vagy? – mutatta Sue. Jack bólintott.
- Te főzöl?
- Csak neked, nem vagyok különösebben éhes, tojás?
- Igen, az jó lesz, elmegyek zuhanyozni és felöltözöm – tette hozzá a férfi, amikor odacsukta a lábát az ajtóhoz, szitkozódott, majd elkapta Sue pillantását.
- Sajnálom – mutatta. – Megsérültem, nem fogsz ápolni?
- Vérzik? – kérdezte Sue.
- Nem – válaszolta Jack, miközben a legjobb kiskutya nézésével nézett rá.
- Akkor túléled – mosolygott Sue, ahogy a férfi a fürdőszoba felé bicegett.

Egy hívás jött a rendőrségtől ma reggel, és a csapat azonnal távozott. Sue életében először felkavarva érezte magát, ahogy meglátta a holttestet, valószínűleg Unity Cater-t, a földön maga előtt, elfordult, azt tettetve, hogy csak Levi-nak kell könnyítenie magán, miközben szívott egy kis friss levegőt, majd újra csatlakozott a csapathoz.

- Nos – szólalt meg Bobby egy pillanat után – úgy látszik, védekezett.
- Mint Ms Mabbit – jegyezte meg D.
- Ez az – a felismerés kiült Jack arcára.
- Micsoda? – kérdezte Myles.
- Ms Mabbit és ez a holttest itt nyilvánvalóan védekezett a támadóival szemben, Saskia De Janis nem, és ő él.
- Ez nem hoz minket közelebb az ügy megoldásához, még mindig nem tudjuk, kik ezek – mondta Myles.
- Még nem, de fogjuk – mondta Jack több meggyőződéssel, mint amit érzett, aztán Sue-nak mutogatta:
- Jól vagy?
- Igen – felelte a nő.
- Sápadtnak látszol. Biztos vagy benne, hogy minden rendben?
- Tökéletesen – mondta Sue, majd megszorította a férfi kezét.

Semmi más nyom nem volt, így Jack és Sue tettek egy másik látogatást Saskiánál. A nő jobban nézett ki, mint legutolsó alkalommal, amikor látták, egy kis szín visszatért az arcába, és a sokk szertefoszlott.

- Saskia, olvastuk az orvosi jelentést, de el tudná nekünk mondani, hogy küzdött-e a támadóival hogy megmeneküljön? – kérdezte Jack.
- Meg voltam rémülve, és azt tettem, amit mondtak, azt gondoltam, ha követem az utasításaikat, annál valószínűtlenebb, hogy bántanak. Amikor megálltunk, hogy vezetőt cseréljünk, vezettek kicsit, a szemem be volt kötve, aztán hirtelen engedtek elmenni, kilöktek a kocsiból. Szerintem beütöttem a fejem, a következő, amire emlékszem, hogy a földön fekszem, egy kis ideig képtelen voltam mozogni. Aztán a következő pillanatban öntudatomnál voltam, tudtam, hogyha nem mozdulok, meghalok a természet hatásaitól vagy valami. Talán ebben reménykedtek, hogy ez történik. Nem tudom.

Visszaültek a kocsiba, egyikük sem mozdult, mindketten gondolkoztak.

- Ez az ügy valami más – mondta Jack a fejét rázva és reménytelenséget érzett. Sue rámosolygott.
- Kihozzuk magunkból a legjobbat.
- És ha az nem elég jó? – kérdezte Jack, és a vállai elernyedtek. Sue megszorította a vállát és megfogta a kezét, egy kedves, megnyugtató gesztusképpen.

Myles az ingére és nadrágjára kötött kék és fehér csíkos kötényben nyitott ajtót, egy spatulával a kezében.

- Sue, Jack, Levi, gyertek be, késtetek – mondta Myles üdvözlésképpen.
- És te még mindig főzöl - jegyezte meg Jack bizonytalanul nézegetve Myles öltözékét.
- Nem akarom, hogy valami ráfröccsenjen a ruhámra. Azoknak, akik tudnak főzni, Sue tudja, hogyan értem.
- Tudok főzni – védekezett Jack.
- A mikrózott kaja a fagyasztóból vagy az áruházból soha nem fog a főzés kategóriájába tartozni – mondta Myles lassan Jacknek, miközben Sue megpróbált nem mosolyogni.
- Oké – Jack tudta, hogy ezúttal nem lesz jobb Myles-nál – Tessék – tette hozzá barátságtalanul, átnyújtva egy üveg bort – Neked, és nem olcsó vacakot vettem mielőtt megkérdezed.
- Nos, köszönöm, adakozásod értékelik – Myles a maga különös módján mosolygott.

Besétáltak a nappaliba, és meglátták a többieket; az egyetlen kollégájuk, aki nem hozott párt, Lucy volt.

Körbeülték az asztalt, habár nagy volt, valahogy mégis összezsúfolódtak, mert tizenegyen voltak, és az asztalt talán nyolc személyre tervezték.

- Ez kényelmes – jegyezte meg Lucy.
- Jó munka, nem hoztál párt, hogy javasoltam – mondta Myles.
- Nincs szükségem párra. Még mindig terveket szövögetek… más dolgokra.
- De ha pontosan emlékszel, azok a fajta tervek általad nem kivitelezhetőek – mondta Myles.
- Tudom, de reménykedhetek, hogy megtörténik, nem? – mondta Lucy. Frankie érezte, hogy a pánik szétárad benne, nem erről volt szó, hogy az este erről szól, a mellette ülő Bobby megfogta a kezét. Jack észrevette a kis közjátékukat.
- Ti ketten olyan meghittnek tűntök ott, ne meséljétek, hogy még mindig csak barátok vagytok.
- Hol voltál eddig? – kérdezte Lucy Jack-et hitetlenkedve.
- Az esküvőtök óta együtt vannak – mondta Stuart.
- Igen, édes volt – mosolygott Donna.
- Én… öö… én… - dadogta Jack, azon elmélkedve, Stuart és Donna honnan tudta, amit ő nyilvánvalóan nem.
- Ez a „mézeshetek mód”, Jack még nem kezdett el a körülötte lévő emberekre koncentrálni, egy kis időbe telik – viccelődött D, mire Donna megütötte a karját.
- Te tudtad? – fordult Jack Sue felé, miután újra rátalált a hangjára, habár az még mindig nem volt több cincogásnál.
- Igen.
- Miért nem mondtad el?
- Mert olyan nyilvánvaló volt, azt hittem, tudod.
- Oh – Jack kedvetlennek és elhanyagoltnak érezte magát, majd Bobby és Frankie felé fordult – Örülök nektek – mondta, miközben hitetlenkedve rázta a fejét, hogy a többieknek nem jutott eszükbe megemlíteni neki.
- Azt tudod – csatlakozott Tara a beszélgetéshez – hogy együtt vagyunk Stuarttal?
- Igen, azt tudom. Carla mindig utánatok kérdezősködik, ahányszor csak beszélek vele – Jack sokkal jobban érezte magát.
- Oké, nos, nem akartam, hogy úgy érezd, kihagytunk – Tara Jackre mosolygott, de a férfi nem volt túlságosan meghatva.
- Oké, elkészült, kezdhetünk vacsorázni – jelentette be Myles, nem akarva, hogy a vacsora odaégjen.

Ezek után a nappaliban ültek, majd Myles közölte velük, hogy ennek a vacsorának volt egy másodlagos oka is, az első, hogy bemutassa Megan-t, az új barátját a csapatnak.

- Mindannyian mozgósítottuk magunkat, hogy találjunk nektek egy helyet, ahol lakhattok – magyarázta Tara Jacknek és Sue-nak.
- Szóval, mindannyian körbenéztünk, és találtunk nektek ingatlanokat, hogy lássuk, tetszik-e, amit láttok.
- Fejenként vagy páronként kutakodtatok, Lucy kivételével? – kérdezte meghatva Sue.
- Egy ügynökökként – tisztázta D.
- Oké – Jack óvatosan szemlélgette őket.
- Szerintem, ha most nem költöztök, öt év múlva még mindig abban a lakásban éltek Levi-val, és négy képzelt gyerekkel.
- Persze, négy gyerek – mondta Jack szárazon – Szerintem, ha gyerekvállaláson gondolkodunk, eggyel fogjuk kezdeni.
- Időben – tisztázta Sue, mikor Frankie kényelmetlenül kezdett feszengeni mellette, Sue ránézett és hozzátette – De valahova el kell költöznünk, szóval minden ötletet szívesen fogadunk.
- Ki kezdi? – kérdezte Donna.
- Kezdheted te. Add ide – Jack kivette a brosúrát Donna kinyújtott kezéből. Az egyes számú ingatlant választották először, gondolkodva, hogyan tudnák felújítani, talán a kettes számú ingatlan jobb lesz,
- Láttatok már ezek közül valamit? – kérdezte Megan.
- Nem, újak, napok óta nem keresgéltünk – válaszolta Sue.
- Ma választottam ki – mondta Bobby.
- Én is – mondta Tara, D, és Lucy, egyetértve, hogy mindenki ma.

Mindenki távozott, és hazament a saját otthonába.

Lucy hazaért, és az ágyban könyvet olvasott, ami azok közül a könyvek közül volt való, amikor elkezded olvasni, addig semmi sem tűnik igazán bajnak, amíg be nem fejezed.
------------------------------------------------ ---------------------------------------------------------- -------

- Nos, ez érdekes volt – mondta Donna a hazafelé vezető úton.
- Gondolod, hogy sikert aratott ezzel, úgy értem nagyon kedvelheti azt a nőt, ha mindannyiunkat meghívott és főzött is, ez volt a leglenyűgözőbb egy férfitól, amit valaha láttam.
- Egyetértek, dehogy hogy vajon meddig tartja meg, azt csak az idő fogja megmondani.
-------------------------------------------------------- -----------------------------------------------------

- Elég jól viselkedtél ma, nem gondolod? – kérdezte Bobby Frankie-t, mikor a nő háza előtt álltak.
- Nem égettem magam azzal, hogy kirohantam a szobából, ha erre célzol.
- Nem, nem egészen – nevetett Bobby.
- Tudod, gondolkodtam – mondta Frankie vágyakozva, és Bobby azon tűnődött, mire akar kilyukadni ezzel.
- Miről? – kérdezte gyengéden.
- Van ez a nagy házam – mondta a nő a férfi felé fordulva – és teljesen egyedül élek benne, Jack és Sue ilyen házat szeretnének, nem?
- Mire akarsz kilyukadni, Frankie?
- Nincs is igazán szükségem egy ilyen házra.
- Nem adhatod oda Jacknek és Sue-nak a házadat.
- Nem is erre gondoltam, arra, hogy eladom nekik.
- És te hova fogsz menni? – kérdezte Bobby. Frankie vállat vont.
- Valahova kisebbe, tudod, alig van bútorom, mert szerintem nincs szükségem olyan sokra.
- Szerintem javasolhatnád nekik – Bobby lehajolt, hogy megcsókolja.
- Behívnálak, de tudod, hogy 6-kor kell a munkába mennem, de ha maradsz…
- Tudom, egyikünk sem akar kapkodni reggel – mondta Bobby, majd megszüntette köztük a távolságot, és megcsókolta, adva neki valamit emlékezeteset, a következő hétvégéig.
-------------------------------------------------------- -----------------------------------------------------

T ara és Stuart bementek Tara lakásába.

- Myles boldogabbnak tűnt, mint amikor utoljára találkoztam vele – mosolygott Stuart.
- Annál kiállhatatlanabb nem is lehetett volna. Bánod, mármint mi, együtt töltjük az egész hétvégét és még nem…
- Itt van az éjszaka hátralevő része és a holnap – vonta meg a vállát Stuart, miközben átölelte a nőt.
- Hmmm… - mormogta Tara tettetve, mintha azon gondolkodna, mit csinálhatnának most. A férfi beleharapott a fülébe.
- Késő van, mehetünk…
- Szerintem is mehetünk… - mondta Tara egy pimasz mosollyal, és megcsókolta a férfit.
------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- ------

Jack érezte a hideget, ahogy Levi-val egy kis túra gyanánt az utcán sétáltak, Sue bement a lakásba, és amikor végül csatlakozott hozzá az ágyban, úgy tűnt, alszik. Figyelte, amint a lámpafény megvilágítja a nő szőke hajszálait, lassan kinyújtotta a kezét, hogy kisöpörje őket Sue arcából, ujjai gyengéden végigfutottak a finom bőrön, és a nő felsóhajtott. Jack egy ideig visszatartotta a lélegzetét, majd ujjai folytatták a simogatást. Hirtelen a nő megfogta a kezét, és Jack a ránézett, és észrevette, hogy a nő figyeli, és a szemei szikráznak.

- Azt hittem, alszol – mondta Jack rekedten, és picit lejjebb hajolt, így arcuk nem volt messze egymástól.
- Azt hiszem, aludtam is, de aztán elkezdtél simogatni, és…
- Micsoda? – kérdezte Jack gyengéden.
- Amikor elkezded, nem akarom, hogy abbahagyd – válaszolta Sue, majd végigfutatta kezét a férfi mellkasán, érezve, hogy a szíve ritmikusan ver, életet adva neki, mielőtt leeresztette volna a kezét.
- Tudod mit? – kacsintott a férfi. – Ha megígéred, hogy te sem hagyod abba a simogatást, én sem fogom.

Sue előrehajolt és megcsókolta a férfit, hogy megpecsételje fogadalmukat.
------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- --------

- Örülök, hogy bemutattál a barátaidnak és kollégáidnak – ölelte meg Megan Myles-t, miután segített neki kitakarítani. Myles mosolygott, és habozva, túl sok gondolkodás nélkül, hogy mit is tesz, megcsókolta a nőt, és hosszú időbe telt, míg végül Megan távozott.

Sue ebédidő alatt az asztalánál ült és semmit sem evett, már napok óta émelygett, és palackozott vizet kortyolgatva olvasott egy cikket egy helyi történésekről szóló magazinban búvóhelyépítésről. Lucy visszatért az ebédről Tarával, Sue válla felé hajolt, hogy elolvashassa, majd magára vonta Sue figyelmét.

- Miért olvasod ezt? Nem hiszem, hogy valaha is szükséged lesz rá, hogy gyakorlatban is megvalósítsd.
- Elolvastam a többi cikket és gondoltam ezt is elolvasom, egyébként elég érdekes, elmagyarázza, hogy három faág összerakásával hogyan tudod elkészíteni a búvóhely vázát, aztán…
- Sue, jól érzed magad? – vágott közbe Lucy. – Nem jöttél velünk vagy Jackkel sem ebédelni, és most búvóhelyekről olvasgatsz. Aggódom érted.
- Jól vagyok, talán egy kicsit fáradtan – mosolygott Sue Lucy-ra. Lucy megrázta a fejét, és visszasétált az asztalához, aggódó pillantást váltva Tarával.
- Kellemes délutánt – Jack lépett be az irodába, és megpuszilta felesége arcát.
- Na na, semmi ilyesmit itt, tartogassátok otthonra – morogta Myles.
- Miért vagy ilyen boldog? – kérdezte Tara.
- Az ügy – mondta Jack.
- Ezt úgy veszem, hogy az az ügy, amelyikben nincs bizonyítékunk – mondta Lucy.
- Igen, az.
- Akkor ki vele, mindjárt meghalok a kíváncsiságtól – mondta Bobby.
- Oké, oké. Nem sok, de…
- Na persze. Megalapozod a pillanatot, aztán azt mondod, nem sok – fűzte bele Bobby.
- Több, mint amink eddig volt. Most már tudjuk, hogy azonos ujjlenyomat lett felfedezve Denise Mabbit-en és Unity Cater-en, és Unity ügyében nem volt bizonyíték a jobb kisujj.
- A kérdés, hogy kihez tartoznak? És a férfi, aki elvesztette a kisujját, biztosan tovább folytatja ezeket a támadásokat, amiket olyan könnyedén elkövet – elmélkedett Sue Jack szavain.

Howie sétált be az irodába integetve a csapatnak, akik közül nem mindenki örült, hogy látja.

- Sue! Levi! – kiáltotta, és Sue rámosolygott. – Azt pletykálták, hogy te és Jack összeházasodtatok, hol maradt az én meghívóm? Mindegy, néhány komoly ügyben voltam Otis barátommal mondhatni, és nem volt szabad nap a naptáramban. Szóval, most van lehetőség beszélgetni?
- Oké, ki vele – mondta neki Sue. Howie körbenézett, felkészülve arra, amit mondani akar.
- Nyögd ki Howie, elfoglaltak vagyunk – mondta Jack.
- Tudom, a postahivatalt kirabolták és néhány kocsit eltérítettek, igazam van vagy igazam van?
- Igen, igazad van – mondta Bobby.
- Nos, ez az ok, amiért itt vagyok – Howie ezzel a rövid mondattal mindenki figyelmét magára vonta.
- Mit tudsz? – kérdezte Sue.
- Pletykáltak egy Doc nevű srácról, és dicsekedett valakinek, aki hallotta mástól és így tovább a postahivatal kirablásáról. Nos, nem tudtam nektek megszerezni a kapcsolatot, mert a srác, aki elmesélte már legalább egy tucat embertől hallotta.
- Ha egy ehhez hasonló történet elfogulatlan, akkor az igazság belőle igencsak korlátolt – mondta Myles.
- Tessék? – kérdezte Howie.
- Ahogy érti, ezt az információt már számtalanszor megkaptuk, ki tudja, mi az igazság és mi nem – mondta Jack.
- Oh – sóhajtott Howie – De én már hallottam erről a Doc srácról ezelőtt.
- Biztos vagy benne hogy ugyanaz a srác? Több mint egy embernek van ugyanolyan beceneve – jegyezte meg Bobby.
- És egyébként nem tudsz semmit, kivéve, hogy ez a srác talán segíthetné valahogy a nyomozást. Ennél jobbal kell előrukkolnod, Howie. Semmit nem adtál, amit követni lehet – mondta Jack.
- Hogyan hallottál erről a Doc srácról? – kérdezte Sue. Mint ahogy Jack mondta, lehet nem fontos, de könnyen az is lehet, amire vártak.
- Ez elgondolkodtat. Ha az egyiket a támadók közül Doc-nak hívják, akkor lehet orvos, ennek következtében meg tudta oldani az ujj sérülését orvosi segítség nélkül, ami megmagyarázza, a kórházak miért nem jelentettek pácienst hiányzó ujjal – mondta Lucy.
- Habár Doc könnyen lehet egy név, aminek semmi kapcsolata az orvosokkal, de ebben van valami – mondta Jack.
--------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------

Három férfi ült az asztalnál egy bőkezűen berendezett konyhában, antik dolgok ékesítették a kredencet. A férfiak kinézetben és temperamentumban is különbözők voltak. A legidősebb férfinak vörösesszőke haja volt, karcsú és magas termete. A következő férfi feje kopaszra volt borotválva, de ha nőtt volna haja az világosbarna lenne, a harmadik férfi kicsivel köpcösebb volt a másik kettőnél, hosszú szőke hajjal, próbálva felvenni a 18. századi kalózok megjelenését. A következő támadásukat tervezték, tervekkel elborítva az asztalt.

- Gondoljátok, hogy megúszunk még egypárat, mindegyikkel vállaljuk a kockázatot, hogy elkapnak? – kérdezte a szőke.
- Ez az izgalom része – válaszolta a vörösesszőke.
- Talán kevésbé lenne kockázatos, ha csak elmenekülnénk a kocsikkal, ahelyett hogy eltérítjük a női vezetőt – mondta a harmadik.
- Ez is tetszik kicsit – mondta a vörösesszőke. – Nem, folytatni fogjuk, amíg úgy nem érezzük, hogy abba kell hagynunk – behajlította jobb keze ujjait, és a csonkra nézett, ami a kisujjából megmaradt, jól le volt kezelve, kár, hogy bizonyítékként használják ellenük. „Nos, az lesz az egyetlen bizonyíték, ami valaha is a kezeik közé kerül” – gondolta. Otthagyva az ujjlenyomatát több volt, mint izgalom, de nem tudja, és nem fogja abbahagyni,

De ekkor még nem találkozott Jack Hudson-nal és a csapattal, akik azon igyekeztek, hogy megállítsák Dr. Ralph Ratarsky-t és társait, Dr. Lloyd Prinder-t és Curtis Laffat-ot.

Bobby és Jack egy üzlet előtt néztek, és a kirakaton néztek befelé, miután Howie mondta, hogy hallotta, a Doc nevű férfi gyakori ebben az üzletben, és az is, aki legalább 18 változatát hallotta a dicsekvésnek, hogy milyen könnyű volt véghezvinni a támadásokat.

- Szerintem rendben van. Tele van ócskasággal, de rendben van – mondta Bobby.
- Légy óvatos, mit mondasz, talán megbántottál valakit, néhány ember szereti az antik cuccokat – mondta Jack.
- Igen, például Sue, végül is beléd szerelmes. Talán ez több mint Myles teáscsészéje, őt kellett volna elhoznod helyettem.
- Szerintem Sue-t kellett volna hoznom helyetted – mondta Jack lassan.
- De ő tud e legjobban bánni Howie-val.
- Igaz. Nem úgy tűnik, mintha lenne itt valaki.
- Akkor visszajövünk holnap – mondta Bobby, és Jack egyetértően bólintott.
---------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- -----

Sue és Jack körbesétálták a házat és összenéztek, ez volt a harmincadik ingatlan, amit a néhány hónappal ezelőtti esküvőjük óta megnéztek, és ez még mindig nem volt „az”. Visszasétáltak a kocsijukhoz.

- Szerintem abba kellene hagynunk a nézelődést, nyilvánvalóan nem ez a megfelelő idő a költözésre – mondta Sue. Jack sóhajtott.
- Szerintem is. Karácsony már csak hat hétre van, talán várnunk kellene az új évre, akkor több ingatlan lesz a piacon.
- Igen. Szeretnél ma este elmenni vacsorázni?
- Ez egy randiajánlat? – cukkolta a férfi.
- Ez a legtöbb, amit kaphatsz, nős férfiak nem randizhatnak.
- De ha ez egy randi a feleségemmel?
- Nos, akkor szerintem rendben – mosolygott Sue. Jack hosszan megcsókolta, mielőtt kinyitotta volna a kocsi ajtaját a nőnek.
- A jármű önre vár, asszonyom.
---------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- -----

Másnap Bobby és Jack az antikboltban voltak, nyitva volt, egy-két vásárló már lézengett benn. A csengő megszólalt, ahogy beléptek. Egy hátrakötött hajú férfi üdvözölte őket, megkérdezte segítethet-e, de ők ragaszkodtak ahhoz hogy csak nézelődnek, és meg is próbálták színlelni, hogy azt teszik.

- Mit gondolsz? – kérdezte Bobby. Jack vállat vont.
- Nem tudom, nézelődjünk egy kicsit, hogy lássuk, mi történik.

Másik vásárló lépett be a boltba, aki nyilvánvalóan ismerte a férfit a pult mögött.

- Hé Curtis, hogy vagy?
- Az üzlet virágzik, nem panaszkodhatom – válaszolta Curtis.
- Van már azokból az érmékből, amiket legutóbb kértem?
- Nem, még nincs, a kapcsolatom Írországban még mindig keresgél.
- Oh oké, legközelebb talán szerencsével járok – mondta a férfi és kisétált az üzletből. Jack és Bobby oldalról egymásra pillantottak, ez egyáltalán nem leplezett le valami sokat.
- Hé – Bobby felemelt egy förtelmes szobornak látszó bronztárgyat – Szerinted Myles szeretne egy ilyet a halljába? – kérdezte. Jack tisztes távolságból nézte a tárgyat.
- Elég ronda.
- Vennünk kell valamit, nem maradhatunk itt egész nap – suttogta Bobby.
- Igazad van, mennyibe került?
- 450 dollár – mondta egy hang mögöttük, amiről kiderült, hogy Curtis-é.
- Ezért? – kiáltotta Jack. – Ez, ez…
- Alku. Odaadom nektek 430-ért, kevesebbet nem engedhetek.
- 380 dollár? – próbált tárgyalni Bobby.
- 420 dollár.
- 390 dollár.

Jack ott állt, és figyelte Bobby és Curtis alkudozását az árról, megvakarta a fejét és körülnézett. A bolt tele volt áruval, kezdve a hatalmas bútoroktól a kicsi ékszerekig. Volt hátul egy iroda, és ahol Jack állt onnan tisztának tűnt, ellentétben a bolttal.

- Akkor 410 – mosolygott Curtis Bobby-ra, aki Jackre nézett, aki úgy tűnt, elmerült a saját kis világában, elment kifizetni az árut, remélve, hogy Randy meg fogja téríteni neki ezt a lényeges költekezést.
-------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- -------

- Nos, ez drága volt, Randy meg fog ölni- mondta Jack a kocsiban ülve.
- Megpróbálom eladni a bolhapiacon, talán nyerek vele valamit – mondta Bobby. Jack a fejét rázta.
- Ki akarna az ép eszével ilyet venni!
- Én éppen most tettem.
- Azt mondtam ép eszével, neked olyan nyilvánvalóan nincs – mondta Jack. Bobby sóhajtott, Jack kiállt a parkolóból és az FBI épülete felé vették az irányt.
- Hadd mondjam el, mit gondolok, Szikra. Curtis, ahogy a férfit hívták, kesztyűt viselt, most már tudom, hogy kesztyűt viselt a dobozok elpakolásához, ami alkalmas volt a munkához, amit végzett, de nem vette le, amikor kiszolgált engem.
- A jobb kezének kisujjánál fityegett?
- Nem, azt láttam, de ez nem jelent semmit, kitömhette valamivel, hogy úgy tűnjön, van ujja.
- Hmmm. Amikor visszaérünk, Tara remélhetőleg talált valami használhatót a boltról.

- Mi az? – kérdezte Sue, ahogy Bobby és Jack beléptek az irodába.
- A férjed, senki sem mondta neked? – mondta Bobby egy pimasz villanással a szemében, Sue megpróbált nem mosolyogni, míg Jack felmordult.
- Nem Jackre értettem, hanem arra a tárgyra a kezedben.
- Oh, az, az…
- Pénzpazarlás, és ha Randy megtéríti neked, meghívlak vacsorára – válaszolta Jack.
- Steak? – kérdezte Bobby.
- Oké, steak - Jack leült az asztalához.
- Ha nem tévedek, úgy néz ki, mint egy termékenységet segítő isteni tárgy, talán te és Sue megtarthatnátok – mosolygott Lucy.
- Bobby el fogja adni a bolhapiacon.
- Eladod? Miért? – kérdezte Lucy.
- Nem kell – vallotta be Bobby.
- Akkor miért vetted meg? – kérdezte Myles.
- Neked – mondta Bobby leülve, míg Myles a „nem kell, ne rakd az asztalomra” pillantásával nézett rá.
- Tara, van valami? – kérdezte Jack.
- Úgy tűnik több szerencsém van nálatok, de még mindig nem sokat segít.
- Óvatosan oszd meg – mondta Myles.
- Az üzlet Elanie Ratarsky-hoz tartozik 12 éve, egy virágzó, legális üzletnek tűnik, mindig időben befizeti az adóit, és nem foglalkozott lopott dolgokkal.
- Ez az, amitől tartottam, hogy mondani fogod. Kivéve egy kicsit Elanie Ratarsky-ról, mit tudunk a nőről? – kérdezte Jack.
- Háromszor elvált, késő ötvenes éveiben jár, egyedül él, nincs bűnözési rekord.
- Mi van az alkalmazottakkal és az üzleti partnerekkel? – kérdezte Jack.
- Odáig nem jutottam el – vallotta be Tara.
- Habár ez az információ nem bizonyított semmit, ha az a férfi, akivel találkoztatok, az a férfi, akit keresünk a hiányzó ujjal, még mindig be kell bizonyítanunk – gondolkodott Sue.
- Behozhatjuk a férfit, és meglátjuk, Saskia De Janis felismeri-e – mondta Bobby.
- Meg volt zavarodva, az esély, hogy emlékszik vagy emlékezni akar, kicsi.
- Mit értesz azon hogy emlékezni akar? – kérdezte Myles.
- Nos, tudod, néha az emberek kitörlik agyukból életük néhány részét, amire nem akarnak emlékezi – magyarázta Sue.
- Mi a helyzet azokkal a postai dolgozókkal, akik fegyvert tarthatnak, talán felismerhetőek – mondta Lucy.
- Emlékezned kell hogy maszkos férfiak. Van DNS-ünk az ujjról, de még nem tudjuk, vajon Curtisnak van-e kisujja mivel a kezei kesztyűben voltak – mondta Jack.
- Nos, várjunk, Tara mit talál a következő 24 órában – javasolta Myles.
-------------------------------------------------- ---------------------------------------------------------- -

Záróra előtt a postahivatalban a maszkos férfiak megint lecsaptak, eltérítve Melanie White kocsiját, egyedülálló nőt húszas évei közepén, aki éppen éjszakai műszakját kezdte volna tűzoltóként.

A csapat minden tagja éppen hazaért a saját otthonába, amikor újra vissza kellett menniük az irodába, amikor a legfrissebb hírek megérkeztek a támadásokról. Késő volt, és mindannyian azon gondolkodtak, hogy azon az éjszakán másodszor is hazamennek, amikor Tara közölte, hogy megtudott még pár dolgot Elanie Ratarsky-ról.

- Van egy teljes munkaidős alkalmazottja, ami passzol ahhoz, amit mindketten láttatok tegnap. Ellenőriztem őt, egyedül él, elvált, semmi bűnözés, és az óta dolgozik Elanie Ratarsky-nak, amióta megnyitotta az üzletet, 12 éve.
- Más szóval semmi – grimaszolt idegesen Jack. – Nos, nyilvánítsuk ezt egy napnak, holnap találkozunk itt, remélhetőleg felfrissülten.

Másnap megtalálták Melanie White-ot nyolcvan mérföldre D.C-től, és kórházba utalták. Jack és Sue elmentek hozzá délután. Kevésbé zavarodottan találták, mint Saskia De Janis-t, és Jack gondolkodott, vajon ez a miatt a tény miatt van, hogy sokszor kerül életveszélyes helyzetbe a munkája során.

- El tudja nekünk mondani, mi történt? – kérdezte Jack olyan gyengéden amennyire csak tudta. A nő vállat vont.
- Bevágódtak a kocsimba, fegyvert fogtak a fejemhez, megparancsolták, hogy vezessek ki a városból és húzódjak le. A kocsi hátuljába toltak és egy másik pasas vezetett, bekötötték a szemem, éreztem, hogy egy puskacső nyomódik az oldalamnak…. – a nő kicsit bizonytalanul megállt.
- Nem kell sietnie – mondta Sue gyengéden.
- Sajnálom – Melanie nagyot sóhajtott, amikor elkezdte folytatni a történetét – Végül megálltunk. Feltételeztem, hogy azt tervezik, kocsit váltanak. Emlékeztem arra, amit a korábbi áldozatokról hallottam, hogyha nem küzdök velük, több esélyem van a túlélésre. Szóval még csak nem is gondoltam rá, amikor levették a szememről a kötést, kettőt simán le tudtam volna dönteni, de hármat nem. A fényszóró bántotta a szemem, de még mindig láttam, hogy maszkban vannak, és keveset beszélnek. Jó döntésnek bizonyult hogy nem mentem nekik, biztos leütöttek, amikor magamhoz tértem, egyedül voltam és szuroksötétség volt. Visszamásztam a kocsimba. Megtaláltam a kis zseblámpát, amit a kesztyűtartóban őriztem, és láttam, hogy kiszúrták az összes kerekem; a mobiltelefonom is eltűnt. Szóval elkezdtem menni az út mentén, földút volt. A tisztás szélén volt egy ház, a pár benne nagyon kedves volt… - Melanie hangja elhalkult, ahogy az érzelmei erőt vettek az önuralmán. – Elmentek már hozzájuk?
- Mi nem, de a kollégáink most ott vannak – mondta Sue gyengéden.
- Van valami, amit fel tud idézni, és úgy gondolja, hasznos lehet? Tudjuk, hogy nem könnyű önnek – mondta Jack.
- Nem. Be kellett volna zárkóznom a kocsiba, ugye? De tudják, tűzoltóként dolgozva, biztonságosabban érzem magam bezáratlan ajtók mögött vezetés közben, értik?
- Köszönjük az idejét. Nagyon segítőkész volt – mosolygott Sue.
- Igen. Vigyázzon magára, Melanie – tette hozzá Jack.
- Minden okkal történik. Szerintem még nem jött el az én időm. Ha újra szükségük van beszélni velem, tudják, hol találnak.

Jack és Sue rámosolyogtak, amikor elhagyták a szobát. Melanie az ágyon ülve nézett ki az ablakon, de nem látott semmit, mert könnyek lepték el a szemét, amik majd meggyógyítják a megsebzett szívét, lelkét és agyát.

Az ébresztőóra harmadszor szólalt meg, és Jack vakon kotorászott, hogy lekapcsolja. Átnyúlt az ágy másik felére hogy a karjaiba vegye Sue-t, de minden, amit érintett, bunda volt. Jack kinyitotta a szemét, és Levi-t látta ott feküdni ahol Sue-nak kellett volna, és ő az ágy szélét simogatja.

- Ki kell menned? – kérdezte Levi-tól rekedten, mivel már pár órája nem beszélt, és Levi füle megrándult – Miért nem ébresztettél egyszerűen fel? – folytatta, miközben belebújt a melegítőjébe és az edzőcipőjébe.

A fürdőszobaajtó csukva volt, és Jack hallotta, hogy folyik a zuhany, gyorsan írt egy cetlit és a konyhaasztalon hagyta, levitte Levi-t sétálni, és közben futott egy kicsit.

Amikor húsz perccel később visszatért, Sue még mindig a fürdőben volt, és akkor jelent meg, amikor a férfi már kávéja utolsó cseppjeit itta.

- Jack! – kiáltott fel, mintha meglepné, hogy itt látja a férfit.
- Jól vagy? – kérdezte Jack óvatosan, és egy kicsit megdöntötte a fejét. – Sápadtnak tűnsz…
- Jól vagyok, Jack.
- Oké – mondta a férfi lassan, majd hozzátette – Tíz-tizenöt perc múlva itt leszek, megyek zuhanyozni. Aztán indulhatunk is.
- Jó, de ma szükségem van a kocsimra, szóval az irodában találkozunk.
- Sue – szólalt meg Jack, miközben a nő borsmenta teát készített magának – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, különösem a miatt, ami mostanában történik. Boldogabb lennék, ha együtt utaznánk.
- Jack, muszáj. Korán megyek, emlékszel? Van egypár dolgom, és iskola után Amandával is találkozom.
- Oh igen… elfelejtettem – Jack beletúrt a hajába – Most indulsz?
- Pár perc múlva.
- Akkor az irodában találkozunk – Jack megölelte a nőt, a bögre teáját otthagyta az asztalon.
- Jack! – Sue visszahúzódott egy kicsit – Rossz szagod van.
- Hé, éppen zuhanyozni indultam – mondta Jack fájdalmas arckifejezéssel, egyúttal valami megvillant a szemében, és a helyett, hogy hagyta volna Sue-t elmenni, közelebb húzta magához, és kis csókok özönét zúdította a nyakára.
- Jack… - Sue az orrát ráncolta és megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából, annak ellenére, hogy a Jack csókjai maradásra késztették ott, ahol van.
- Oké, megyek, egy férfi tudja, amikor nem akarják – Jack hosszan a nőre nézett.
- Nem mondtam, hogy nem akarlak. Csak zuhanyozz le először.
- Azt javaslod, hogy késsünk el a munkából?
- Nem – pirult el Sue – de ma este korán ágyba bújhatunk.
- Be fogom tartatni veled – kacsintott a férfi, amit egy gyengéd csók követett, ami még sokkal több ígéretet hordozott magában.

Jack, Bobby és Myles a megfigyelőkocsiban ültek, közel az antikbolthoz.

- Időpazarlás lesz, érzem a csontjaimban – mondta Bobby.
- Nem tudhatjuk – mondta Jack.
- Tűt keresel a szalmakazalban, és tudod is – tette hozzá Myles – Jobb módja is van, hogy elöltsem ezt a napot.
- Ebédet ért Megan-nal – magyarázta Bobby Jacknek.
- A távolság teszi szeretőbbé a szívet, Myles – mondta Jack, Myles válaszként felmordult.
- Oh nézzétek – Bobby kiegyenesedett – Mink van itt?
- Három férfi, na ez már érdekes – mondta Myles, miközben Bobby készített néhány képet a furgonból.
- Láttok valamit? – kérdezte Jack.
- Elég jó rálátásunk van rájuk, a képek talán mondanak majd valamit.
- Nézd a kezüket – mondta Myles.
- Csinálom, csinálom – mondta Bobby, miközben a férfiak eltűntek a bolt ajtaja mögött.
- Nos? – kérdezte Jack.
- Reménykedjünk hogy ez a kis gyönyörűség lekapott valamit – Bobby meglengette a kamerát. – Na, mi lenne, ha ebédelnénk, Myles, tudom, hogy Jack és én ne vagyunk olyan jó társaság, mint Megan, de mit mondasz?
- Azt mondom, menjünk – mondta Jack.
- Engem kérdezett – szólt Myles.
- Állom a számlát, menjünk enni – mondta Jack.

- Oké, befejeztem – Sue felvette a kabátját – Holnap találkozunk – mondta Lucynak és Tarának.
- Nem várod meg Jacket? Már úton van az iroda felé.
- Nem tehetem, akkor el fogok késni.
- Nem tudtam, hogy egy órával előbb veszed fel Amandát – mondta Lucy.
- Nem fogom, el kell intéznem valamit.
- Megosztanád? – kérdezte Tara.
- Nem – mosolygott Sue, majd Levi-val együtt elhagyta az irodát.

Sue szemben ült egy kedves arcú férfivel, akihez jött.

- Igen, Mrs. Hudson – mosolygott Sue-ra a férfi – helyesek voltak a megérzései. Megerősíthetem, hogy Ön körülbelül nyolc hetes terhes.

Sue mosolyogva ült a kocsiban az úton Amanda sulijáig, megálltak egy kávézóban beszélgetni, noha egyikük sem ivott kávét, Amanda epershake-t kért, Sue meg bormenta teát. Aztán Sue hazavitte Amandát.

Lucy kapott egy telefonhívást a nagymamájáért, Alice-ért felelős ápolótól, hogy a nagyanyja elesett, habár ragaszkodott hozzá hogy semmi baja, úgy gondolta, Lucy-nak tudnia kellene. Egy gyors szóváltás után Jackkel összepakolta a dolgait, és elment.

Tara egyszerre szedte össze a kulcsait, tárcáját és a kabátját.

- Mégis mit gondolsz, hova mész? – kérdezte Jack félig viccelődve.
- Fogorvoshoz, már mondtam ma reggel.
- Oh – válaszolta Jack, miközben a szoba egy szempillantás alatt kifogyott nőkből.

Ralph, Lloyd és Curtis elrejtőztek egy sikátorban.

- Mire hármat számolok. Egy, kettő, három, menjünk – mondta Ralph.

Lucy egy hatalmas dugóba került, elfelejtette bezárni a kocsi ajtaját, idegesen nézett körbe az utcán, hogy mielőbb Alice-hez érjen megnézni, hogy van.

Tara megállt egy kisbolt előtt egy kis teáért, soha nem akart enni tömés után, az ajtó bezárása az utolsó dolog volt, amire emlékezett, az egyetlen, amire a figyelt, az az időpont volt a fogorvosnál.

Sue kirakta Amandát az otthonánál, és várt, amíg biztonságban be nem lépett a házba, mielőtt elment. Az ajtó bezáratlanul maradt, Jack figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva hazafelé vezetett, az egyetlen dolog, ami eszében volt, hogy miharabb beszéljen a férfinak a babáról.

A férfiak gyorsan elrugaszkodtak és beugrottak a legközelebb elhaladó kocsiba, a benne ülő nő majdnem kiesett az ülésből, ahogy egy puskacső hideg fémét érezte a halántékának nyomódni.

A postahivatal igazgatója, habár meg volt rémülve és remegett, kifutott a férfiak után az ajtón, és fizikailag semmit sem tett hogy megállítsa őket, de a rendőröknek jó leírást tudott adni a rendszámtábláról és a kocsiról, amibe beugrottak.

Jack, Myles és Bobby elmentek az irodából, D ottmaradt elintézni pár hívást. Gondolván, hogy ismerős neki a rendszámtábla, végigfutatta egy ellenőrző-programon, az eredményt olvasva rögtön visszahívta a srácokat dolgozni.

- Hogy van az, hogy a hölgyek nem hívnak vissza? – háborgott Myles, amikor D-vel csendben bementek az irodába, éppen most mondott le egy randit a mai nap már másodszor Megan-nal.
- Tara a fogorvosi székben ül, hagytam üzenetet a hangpostáján. Lucy-val beszéltem az útján idefelé, és Sue… - megállt, majd újra kezdte – Sue az ok, hogy itt vagyunk.
- Micsoda? – kérdezte Myles, amikor D figyelme az ajtónyílásra vándorolt, ahol Jack és Bobby jöttek be mély beszélgetésbe merülve.
- Üljetek le – mondta D nagyon nyugtatóan, és Myles-nak ekkor esett le a húszfilléres.
- Miért akarnánk leülni? El akarjuk kapni azokat a férfiakat – mondta Bobby.
- Most van nyom, talán eljutunk valahova – tette hozzá Jack.
- Ezúttal el kell jutnunk valahova – értett egyet D, majd behunyta a szemét, hogy erőt gyűjtsön a következő szavaihoz – Jack, Jack éppen üléseznek, miközben beszélünk, tudod, hogy egyikünk sem akar megállni, amíg el nem kapjuk őket, de a szemtanúk és a kocsiról készült jelentés alapján az utolsó áldozat Sue.
- Micsoda? Úgy értettem, Sue-t mondtál… - hitetlenkedett Jack.
- Azt mondtam. Dolgozhatunk tovább az ügyön, de a körülmények miatt, Jack, elintéztem a hívásokat.

Myles, Bobby és D nézték, ahogy az összes vér kifut Jack arcából, Bobby megnyugtatóan legjobb barátja vállára rakta a kezét de Jack lerázta, és figyelték, amint elkezd fel-alá járkálni a szobában, majd megállva megszólal.

- Ez nem lehet igaz, a szemtanúk biztos tévedtek. Azonnal felhívom a mobilján – és úgyis tett, de nem jött válasz.
- Úgy tűnik kikapcsolta, amikor elment ebéd után, a postahivatal pontosan Amandáék háza és a ti lakásotok között van, Jack.

Jack egyenesen D szemébe nézett mielőtt szembefordult volna az asztalával, igénybe véve pár értékes pillanatot, hogy összeszedje magát.

- Az ülés már biztosan folyik – mondta D Myles-nak és Bobby-nak, miközben Jack még mindig el volt fordulva tőlük – Kiküldöm Lewis és Hart ügynököt a helyszínre.
- A postahivatalhoz? – kérdezte Myles.
- Igen – D sóhajtott, mielőtt hozzátette volna – Sajnálom, hogy megint le kellett mondanod a randid, de…
- Nem – Myles közbevágott – ne mondj semmit, ez a legfontosabb ügy. Tudod, hogy bárkiért lemondtam volna a csapatból.
- Vissza kell őt hoznunk, ilyen egyszerű – mondta Bobby.
- Van 50% esélyünk – mondta D halkan.
- Saskia/Melanie 50% - mondta Jack megfordulva és újra csatlakozva a csapathoz. A hangja nyugodt volt és érzelemmentes, csakúgy, mint a testbeszéde és az arca. – Nem foguk megtalálni, ha csak itt ácsorgunk és beszélgetünk. Kell… kell tennem valamit… valami fontosat, most rögtön. Valamit, ami abban segít, hogy visszahozzam a feleségem magamhoz - mindenkire ránézett, majd D-hez fordult – Hol?
- 625-ös szoba – válaszolta D.
- Köszönöm – mondta Jack, kilépett az irodából és elindult a lift irányába, de az utolsó pillanatban inkább a férfimosdóba ment be.

D, Myles és Bobby pár percig csendben álltak, végül Bobby szólalt meg.

- Jack már aggaszt engem. Túl nyugodt, túlságosan gépies és túlságosan érzelemmentes.
- Igen, nos, ezt közelről fogjuk látni – mondta D.
- Mi folyik itt? – kérdezte egy hang az ajtónyílásból.
- Lucy! Tara! – kiáltott fel D, majd a srácokhoz fordult – a 625-ös szobában találkozunk.
- Oké – válaszolták egyszerre, elmentek, hátrahagyva D-t, aki elmagyarázta a lányoknak a helyzetet.

Jack a férfimosdó hűvös csempéjének támasztotta a homlokát, és kényszerítette magát, hogy lélegezzen. Úgy érezte, a tüdeje megpróbálja összenyomni a szívét és agya az érzelmi fájdalomtól összeszűkül és kínlódik, ahogy elfojtott érzelmei a felszínre kerültek.

Hitetlenség és cáfolat, de tudta, semmi értelme tagadni az igazságot. D nem mondta volna, hogy Sue az, ha csak a leghalványabb kétség is lenne. Amit nem tudott, hogy hogyan fog megküzdeni, nem az éjszaka átvészelésével, még csak nem is minden órával, hanem hogyan fog túlélni minden egyes percet a nő nélkül.

Fokozatosan arra gondolt, mit tenne Sue az ő helyében. Nem kellett kétszer átgondolnia, tudta a választ, nem esne darabokra, mint ahogy Jack érezte, hogy mindjárt azt teszi. Nem adná fel, mindent megtenne, ami az erejéből kitelik, segítséget szerezne emberektől, akik tudnak segíteni, és mindenekelőtt imádkozna.

Ima, gondolta a férfi, már egy ideje nem imádkozott, így nem, a szíve mélyéből, létéből. Jack felegyenesedett, és szorosan maga köré fonta a karját, de ez nem bizonyult kényelmesnek.

Jack a mosdókagyló felé hajolt, és hideg vizet locsolt az arcába, belenézett a tükörbe, és alig ismerte fel a tükörképet, ami visszanézett rá, ez ő lenne? Szemét becsukva vett egy mély lélegzetet és imádkozott, hogy Isten tartsa biztonságban Sue-t és hozza vissza neki, és hogy legyen ereje megbirkózni ezzel.

Amikor Jack bement az ülésterembe, a csapat többi tagja már ott volt, meg még másik fél tucat ügynök. Legalább ötven százalékuk együtt érzően rámosolygott, amikor elhaladt mellettük.

- Hé Jack, gyere ide és nézd meg – szólt hátra Bobby a válla felett – Van valamink.
- Van? – kérdezte Jack érdeklődve.

Bobby és D összenéztek, fogalmuk sem volt Jack hol töltötte az elmúlt órát, de a férfi a normális önmagának tűnt, ami miatt aggódtak, hogy túl nagy erőfeszítésébe kerülhetett barátjuknak.

Sue megpróbálta elmagyarázni a foglyul ejtőinek, hogy süket és szájról olvas, de nem érdekelte őket, de a férfi, aki az anyósülésen ült biztosan figyelt egy kicsit, mert amikor beszélt, megbizonyosodott róla, hogy a nő látja a száját. Miután kis távolságra kivezetett a városból, Ralph vette át a kormányt, és még vagy negyed mérföldet mentek. Itt kocsit váltottak, Sue-t és Levi-t is magukkal vitték. Sue összenyomódva ült a hátsó ülésen Levi és az egyik férfi között, habár a kezeit nem kötötték meg, a szemét igen, tiltakozása ellenére.

Sue csendben gondolkodott, hogy mi is lenne a legjobb lépése, amikor felidézte az előző áldozatokat. A józan esze és az ítélőképessége azt súgta neki, hogy túlélési esélyei jobbak, ha minden utasítást követ, amit elrablói adnak neki; csak remélte, hogy megérti, amit mondanak.

Sue imádkozással töltötte az időt, amint utaztak, hogy valahogy minden oldódjon meg, nem tudta elhinni, hogy eljött az ő ideje meghalni, pont most, amikor Isten megáldotta őket egy babával. Ösztönösen megsimogatta a hasát, és érezte Levi-t az oldalánál. A baba, soha nem tudja majd elmondani Jacknek a babát. Azt gondolta, hogy a körülmények miatt talán jobb is, biztos volt benne, hogyha a férfi tudná, már túl sok lenne neki elviselni. Ami visszahozta az imádságához, imádkozott, hogy vége legyen, imádkozott, hogy Isten tartsa biztonságban őt és a babát és Levi-t is, imádkozott Jack-ért, végül a foglyul ejtőiért is imádkozott, hogy rájuk találjon az igazság, mielőtt kioltanak még egy ártatlan életet.

Hosszú időbe telt, míg Sue érezte, hogy a kocsi lassít, úgy látszott, egy sima terepen haladnak keresztül, ahogy azt a bukkanókból és lökésekből érezte. A férfiak kiszálltak a kocsiból, őt hátrahagyva, amiből ő csak annyit érzékelt, hogy az autó áll, nem hallott vagy látott semmit. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre megérezte a hideg levegőt beáramlani, és egy kéz megragadta a felkarját és kihúzta a kocsiból. Tudta, hogy Levi ott van vele, érezte a kutyát a lábainak simulni, ahogy keresztülbotorkált a terepen. A szeméről lekerült a kötés, szemei alkalmazkodtak az éjszaka sötétjéhez.

Sue kényszerítette magát, hogy bátor legyen azzal szemben, ami jönni fog, a férfiak biztos mögöttem állnak, gondolta, mire az egyik hirtelen megragadta a vállát és megfordította, Levi egyúttal felugrott, hogy megvédje gazdáját, ahogy egy puskalövés a földre terítette a nőt.

- A képek a reggeli kirándulásból az antikboltnál – mondta Bobby. Jack Bobby mellett állt, amikor Tara rájuk kattintott, és megjelentek a képernyőn.
- Nos, azt tudjuk ki az a pasas – mutatott Jack Curtis-re – És úgy tűnik, megvan az összes ujja.
- Igen, de nézzétek a legmagasabb férfit – mondta D.
- Van egy kötés a jobb kezén – mondta Myles.
- Ha ez előtt figyeltük volna meg a boltot… - Jack hangja elhalkult.
- Jack, minden rendben lesz – mondta Bobby. Jack megrázta a fejét.
- Nem tudhatod ezt, biztosra nem, egyikünk sem. Tara átfutattad már ezeket a képeket az adatbázisainkon? – kérdezte Jack. Tara megrázta a fejét aztán megrándult az arca, a helyi érzéstelenítés kezdett elmúlni, és a szája abban az állapotban volt, amikor mindegy vágyad összegömbölyödni az ágyban egy forró vizes palackkal az arcodon.
- Megcsinálhatjuk most – mondta neki Lucy.
- Tara, jól vagy? – kérdezte Jack leguggolva mellé. Tara bólintott és Lucy megszólalt:
- Fogtömése volt és az érzéstelenítés most kezd múlni szerintem.
- Vegyél be Tylenol-t - javasolta Bobby.
- Ha nem érzed jól magad, menj haza és gyere vissza reggel, tudom, hogy Sue sem akarná, hogy maradj, ha rosszul vagy – mondta Bobby.
- Nem tehetem, maradok, maradni akarok – motyogta Tara. Jack gyengéden megszorította Tara vállát, miközben D megszólalt:
- Megtaláljuk, Jack.
- Mi van a mobiljával és a csipogójával? – kérdezte Lucy.
- A mobilja egész délután ki volt kapcsolva – válaszolta D.
- És a csipogója?
- Egy ideje elromlott, de az én kocsimat használtuk szóval nem igyekeztünk megjavíttatni – mondta Jack.
- Oh – Lucy azt kívánta bárcsak ne kérdezte volna meg, egyáltalán nem volt segítség.

Sue magához tért arra az érzésre, hogy valami nehéz összenyomja, és egy hihetetlenül fájdalmas érzésre a bal vállában. Óvatosan felemelte a kezét, és rájött, hogy a nehéz valami Levi, gyengéden megbökte mire a kutya elhúzódott, azonnal megkönnyebbülést érzett, de hideget is a kutya bundájának melege nélkül. Az oldalára gördült és felnézett az égre és észrevette, hogy még mindig pár óra van hajnalig. Körülnézett, úgy tűnt, egyedül van, magához hívta Levi-t, a kutya lefeküdt mellé, és Sue közelebb bújt hozzá, hogy bundájának melege elfeledtesse a lüktető fájdalmat a vállában, és elaludt a kimerültségtől.

Hajnalhasadtával a csapat még mindig az ügyön fáradozott, semmi eredmény nem volt a két férfiról, akik Curtis Lafat-tal voltak a képen. A különleges osztagot odaküldték a bolthoz, hogy figyeljenek. Egy hívás jött reggel 10 után és Bobby, Jack, D és Myles odamentek, ahol Sue kocsiját megtalálta egy erdőőr.

- Nos – mondta Myles néhány óra eredménytelen kutatás után – Eddig megvan Sue kocsija, pénztárcája és mobilja.
- Vettünk keréklenyomatot a kocsiról, amiben elmentek innen – mondta Bobby.
- Az az érzésem, hogy akárhova is mentek, Sue-t is Levi-t vitték magukkal – mondta Jack borostás állát vakargatva.
- Oké, nos, én és Jack visszamegyünk az irodába, te és Myles itt maradtok – közölte D.
- Maradhatok az ügyben? – kérdezte Jack, figyelve, amint a rendőrség és a többi ügynök átfésüli a területet.
- Elintéztem a hívásokat, emlékszel? És most visszajössz velem.


A természet hívása ébresztette fel Sue-t, megremegett, amikor elhúzódott Levi meleg bundájától, és felnyögött, mert a fájdalom a vállában olyan volt mintha tüzes vasat nyomtak volna neki, küzdött az émelygés és a szédülés hullámaival, még egyszer visszafeküdt, amíg a lélegzése és szívverése normalizálódott. Másodszor, amikor megmozdult, már sokkal óvatosabb volt, mintha kések szurkálták volna a vállát, ahogy kényszerítette magát, hogy felálljon. A vártnál hosszabb ideig tartott, míg könnyített magán, és Levi mellette volt. Sue tudta, hogy mozognia kell, amit eddig el tudott mondani, egy tisztáson volt, aminek a közepén egy hevenyészett sátor volt felállítva. Bárcsak tudta volna múlt éjjel, hogy itt van, legalább menedéket biztosított volna. Agya visszakalandozott arra a menedékre, amiről pár nappal ezelőtt olvasott és azon elmélkedett, vajon meg lenne-e a hozzá az ereje hogy építsen egyet, ha még mindig az erdőben lesz este.

Miután megvizsgálta a sátor összetevőit, felfedezett két üveg ásványvizet, azt gondolta, több mint a semmi, ő és Levi elkezdték útjukat remélhetőleg a civilizáció felé, de Sue-nak fogalmas sem volt, hova vagy meddig lesz képes elmenni.

Alkonyultával a különleges osztagnak nem volt semmije, amit jelenteni tudtak volna a jövés-menésről az antikboltnál. Egész nap zárva volt, és amikor az osztag ellátogatott Elanie Ratarsky és Curtis Laffat lakásához, de nem voltak otthon. A Sue kocsiján lévő ujjlenyomatokat összevetették az előző támadásokéval, és a plusz keréklenyomat egy Buick-é lehet, ami segített nekik egy picit, de ebben az állapotban nem volt elég egy főbb bizonyítéknak. A csapat még mindig az irodában volt és átdolgozta az éjszakát, pár órát pihentek az ülésteremben felállított tábori ágyakon.

Jack az egyiken feküdt, már elmúlt éjfél és ő a mennyezetet bámulta, már több mint 24 órája hogy elrabolták a nőt. A bejegyzésen gondolkodott Sue határidőnaplójában, felfedeztek benne egy beírást, „délután két óra”, de nem volt semmi feltüntetve mellé, ami megmondaná, milyen találkozó lehetett, és nem emlékezett, Sue elmondta-e neki vagy nem. Lucy sem tudta, a férfi azt gondolta, talán Howie-val találkozott vagy az ingatlanügynök hívta és elment megnézni egy másik ingatlant, dehogy akkor erről miért nem szólt neki az rejtély.

Ha becsukja a szemeit, és nagyon erősen koncentrál, maga elé tudja képzelni a nőt, elég közel, ahhoz hogy megérintse, szőke hajzuhataga a vállára omlik, a szemei csillogását és mosolyát, csak az ő számára.

Sue-nak sokkal eredményesebb napja volt, dél lehetett, amikor meglátott füstöt fodrozódni a kopár fák felett, és óvatosan abba az irányba indult. Végül egy hevenyészett kerítés egyik oldalán találta magát. A közeli területen volt néhány kecske és csirke, amik a földet kaparászták. Volt ott egy rozoga épület, ahonnan a füst kígyózott a kéményből. Az épület egy emeletes volt és fából készült, egy telepes házára emlékeztetett, ami már látott jobb napokat is; volt egy toldalék épületrész az egyik oldalán, ami jobb állapotban volt, mint a lakhely többi része. Sue meg sem lepődött, amikor egy töpörödött, ráncos idő nő bukkant fel az ajtónyílásban egy tál gabonát hozva az állatoknak. Sue szédült és megbotlott, amivel magára vonta az idős nő figyelmét. Odasétált Sue-hoz, és közelről tanulmányozta.

- Ön eltévedt, és a városból a kinézetéből ítélve – mondta. Sue gyengén bólintott. – Jöjjön – tette hozzá a nő, és kinyitotta a kaput amit Sue nem vett észre így integetett, hogy jöjjön, megfogta Levi nyakörvét, és mindkettőjüket bevezette az otthonába.

Meglepően meleg volt és úgy tűnt, egyetlen szobából áll, amit Sue zavaros agya nem igazán fogott fel. A nő kisegítette Sue-t a kabátjából, és leültette a hintaszékbe a meleg kandalló elé.

- Ez csúnya – mondta Sue vérfoltos blúzát vizsgálva, de nem kapott választ, mivel Sue nem látta a száját. Megbökte a sebet, mire Sue hallhatóan felnyögött a fájdalomtól. – Rendben – mondta Sue-ra nézve – az én nevem Lydia, mi a magáé?
- Sue.
- Oké, Sue – Lydia segített Sue-nak felállni és egy ágyhoz támogatta, és mondta neki, hogy feküdjön le. Sue fekve jobban érezte magát, a világ abbahagyta a pörgést, az émelygés is abbamaradt; csak a lüktetés a nyakában és vállában maradt állandó. Amikor legközelebb öntudatánál volt, Lydia sürgölődött körülötte, a sebet vizsgálva. Visszalépett, hogy tudjon beszélni vele, mert Lydia rájött, hogy a nő csak akkor válaszol, ha látja az arcát.
- Hogy történt?
- Meglőttek, azt hiszem…

Lydia felvette a félholdszemüvegét, meggyújtotta az olajlámpást, hogy az elérhető legjobb fénynél vizsgálja sebet. Ránézett Sue-ra, aki csendben figyelte, majd megszólalt:

- Lőtt seb, 1968 óta nem foglalkoztam golyóval.
- Mi történt akkor? – kérdezte Sue. Lydia a szemüvegén keresztül ránézett az ágyban fekvő sokkal fiatalabb nőre.
- Az apám lábon lőtte magát egy szarvas helyett, a látása már romlott. Meghalt, de addig nem találtam rá amíg már három napja eltűnt, és amikor odaértem, mér túl késő – Lydia letörölt egy kósza könnycseppet.
- Nem a maga hibája volt… - suttogta neki Sue.
- Nos, az már nagyon régen volt, és nem fogom engedni, hogy ez ilyen kedves teremtéssel is megtörténjen, mint maga.

Sue elaludt, és Lydia készített gyógynövény kenőcsöt, és óvatosan bekente vele a sebet, míg Sue álmában nyugtalanul motyogott valaki után, akit Jacknek hívnak. Lydia előrehajolt, hogy elovashassa az írást a kutya nyakörvén.

- Levi. Nos, te akkor nem Jack vagy, de akkor hol van ő?

D kapott egy hívást reggel 6 után a különleges osztagtól; ő, Bobby és Myles elmentek letartóztatni a három gyanúsítottat.

- Be akarok menni és beszélni velük – közölte Jack tömören, ahogy karba tett kézzel nézett keresztül a kihallgató szoba üvegén, odabent Myles és Bobby beszéltek egy Ralph Ratarsky nevű férfival, akinek hiányzott az ujja.
- Nem teheted. Már megmondtam neked, Jack, amikor Myles-nak és Bobby-nak kellett visszafognia, ne hogy a falra kend az egyiket. Ezt nem tűröm el, megkértem Hal Lewis ügynököt hogy kísérjen, és bizonyosodjon meg róla, hogy felfrissültél és ettél, mielőtt visszajössz ide. Érhető vagyok?
- Kristálytisztán – Jack tudta hogy ezt a játszmát elvesztette – Felhívsz, ha van valami?
- Természetesen.

- Szóval, mondja meg Ralph, hogy történhetett, hogy elvesztette a jobb kezének kisujját, és ránézésre elég frissnek tűnik a seb. Hol kezeltette? Vagy, mert orvos, lekezelte magának? – kérdezte Bobby.
- Vagy talán Lloyd Prinder barátja segített – tette hozzá Myles, akinek voltak némi háttér-információi a másik kettő gyanúsítottról. Ralph látszólagos lelkiismeret-furdalás nélkül rájuk nézett és megszólalt:
- Nem tudom, miről beszélnek.
- Szóval hogyan vesztette el? Denise Mabbit vitte valahogy magával önvédelemből, miközben maga megölte? – kérdezte Bobby. Ralph felnézett a férfiakra, akik előtte álltak, és nem mondott semmit. Bobby és Myles összenéztek; ez egy nagyon hosszú nap lesz.

Lydia korán felkelt, amikor a tűz kialudt a kandallóban. Aztán elkezdte tenni a tennivalóit, beleértve megetetni az állatokat is, mikor észrevette, hogy Levi ül gazdája ágya szélénél.

Sue-n néha a hideg futott végig alvás közben, de mégis izzadt a homloka, vette észre Lydia. Ösztönözte betegét, hogy igyon pár korty hideg vizet, és észrevette, a nőnek láza van. Lydia leült a hintaszékébe, és csak figyelt és várt.

Jack lezuhanyzott és megborotválkozott, aztán bezárta magát a hálószobába Hal Lewis pillantásai elöl. Leült az ágy szélére, a törölköző elcsúszott a derekán, de úgy tűnt, nem veszi észre, ahogy a kezébe temette az arcát, és koncentrált. Az idő telik, és Sue-t még mindig nem találták meg vagy derítették ki, hol folytassák a keresést. Meg kell találnia a feleségét.

Felnézve az ablakpárkányhoz ment, és felvett onnan egy képet. Ránézett magára és a mosolygó Sue-ra, áthúzta ujjait a nő képén, egy kósza könnycsepp elszabadult a szeméből, lefolyt a meggyötört férfi arcán, ahogy elfojtotta a többieket, amik ki akartak törni. Nem vesztheti el most, amikor még mindig meg kell ismernie.

Délre Sue nem lett jobban, sőt talán rosszabbodott is az állapota, és Lydia emlékezett a tegnapi ígéretére, ahogy felkészült, hogy segítségért menjen. Amikor elkészült ránézett a kutyára.

- Maradj Sue-val. Olyan gyorsan visszajövök, ahogy csak tudok.

Megsimogatta a kutyát, majd utoljára az ágyra nézett, a nő még mindig motyogott lázálmában, még mindig valami Jack után, de egy babáról is. Lydia azon gondolkodott, hogy talán a babát hívják Jacknek, vagy talán várja egy baba odahaza, vagy talán a babája elveszett az erdőben, vagy talán… megállította magát, a „talán”-ok végtelenek voltak, és nem ismerte jól a nőt, de azt tudta, hogyha lett volna vele egy baba, amikor eltévedt, akkor a kicsi még mindig vele lenne.

A szél egyre csípősebb lett, ahogy Lydia egy kitaposatlan ösvényen keresztül sétált; csak reménykedett, hogy a legjobb és egyetlen barátja otthon legyen, ő maga elbújt a világ elöl és maradt a régi hagyományoknál, fiatalabb korában bánta de már nem érdekelte miket mondanak róla, most szakértő segítséget kellett szereznie az otthonában válságos állapotban fekvő nőnek.

Jack visszament az ülésterembe, ahol a többiek közölték egymással a nap eseményeit.

- Nem mondanak semmit - mondta Bobby láthatóan dühösen.
- Talán nem, de Curtis kezd megtörni - mondta D. - Tara?
- Van néhány érdekes információnk. Ralph az utolsó férje Elanie Ratarsky-nak, innen a vezetéknév. Háziorvos, de öt éve nem praktizál, a stressz miatt, vagy legalábbis itt az áll. Megvette Elanie-nak az antikboltot, de nem dolgozott ott, partnerek sem voltak, maszek volt. Lloyd is orvos, félállásban háziorvosként praktizál és Curtis-t már ismerjük. Egyik férfinak sincs bűnözési rekordja.
- Visszamegyek Curtis-hez Hal ügynökkel - mondta D.
- Hogy vagy? - kérdezte Bobby megveregetve Jack vállát.
- Jól - válaszolta Jack semleges hangnemben.
- Nem kell úgy tenned, mintha minden rendben lenne, Jack - mondta Tara.
- Tudjuk, hogy nem így van - tette hozzá Lucy.
- És addig nem is lesz, amíg Sue vissza nem kerül hozzánk, de mindenekelőtt hozzád, Jack - mondta Myles.

Az összes jel jelen volt, ahogy Hal Lewis ügynök és D kérdésekkel bombázták Curtis-t, amíg az nem bírta tovább.

- Oké! - mondta Curtis szinte kiabálva. - Oké! Mit akarnak tudni?

Hal és D egymásra néztek; végre kilyukadnak valahova.

Egy autókonvoj elérte a végállomását, egy álmos kisváros szélét 250 mérföldre D.C-től, és elkezdték keresni Sue-t az információk alapján, amiket Curtis Laffat-ból húztak ki.

Terry óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót, mert a szüntelen kopogtatás az őrületbe kergette.

- Lydia – mondta megpillantva az alakot az ajtónyílásban – Mit csinálsz itt? Azt hittem téli álmot alszol.
- Egy mogorva öregember vagy, csak senki másnak nem engeded, hogy mondja – válaszolta Lydia belépve a házba egyenesen Terry Smith konyhájába, ami habár szörnyen idejétmúlt volt, az 1870-es évek helyett az 1960-as évek konyhájára emlékeztetett. Készített magának egy kávét és leült a konyhaasztalhoz, Terry mosolygott és leült vele szembe.
- Szóval meséld el Lyddie, miért vagy itt?
- Orvos vagy, ugye? Sokszor segítettél, amikor nem éreztem jól magam.
- Igen, de már régen nyugdíjba mentem ezt te is tudod, Lyddie.
- Tudom, de vészhelyzet van.
- Úgy tűnik, szépen mozogsz egy 85 éves öreglányhoz képest.
- Nem láttál még reggel, amikor az összes ízületem merev. Nem ezért vagyok itt.
- Akkor miért?
- Egy nő, tegnap a házamhoz vetődött, meglőtték, és a golyót kiszedtem, de nem gyógyul, láza van és talán elfertőződött a seb.
- Ráraktad az egyik kencédet?
- Semmi baj a gyógynövényekkel és igen, ráraktam. Gyere, meg kell nézned – sürgette Lydia állva a férfit.
- Oké, oké, engedd, hogy összepakoljam a táskám, és kocsival megyünk, nem fogok sétálni, te talán fitt vagy 85 éves létedre de én öregember vagyok és nem – mondta Terry, noha 7 évvel fiatalabb volt. Lydia egy „no no” – t mormogott az orra alatt és várt.

Dr. Terry Smith megvizsgálta a Lydia ágyában fekvő nőt.

- Kórházba kell jutni, tudtad ezt, nem, Lydia? Leveszem a kötést róla és rárakok egy tisztát, amit magammal hoztam. Aztán segítesz betámogatni a kocsimba és kórházba vinni.
- A Blossom Grove Memorial-ba visszük? Pár mérfölddel a másik irányban van, mint Fox Hill.
- Igen, Blossom Memorial-nak van sürgősségije, Fox Hill-nek nincs, de a kórház előtt fogjuk hagyni, nem akarok kérdésekre válaszolni, hogy ki ő és honnan jött, érted?
- Tökéletesen.
- Hogy kerül ide a kutya?
- Az övé.
- Ő nem jöhet a kocsimban, itt kell maradnia veled, és amikor a nő jobban lesz, visszajön érte.
- Akármit mondhatsz, csak ne hagyd meghalni Terry - mondta Lydia kétségbeesetten, felelősséget érzett az ágyában fekvő fiatal nő iránt, és megfogadta, hogy meglátogatja majd a kórházban, ha engedik.
- Gyere – sürgette a férfi, ahogy rásegítették Sue-ra a kabátját és kitámogatták a kocsihoz, Levi-t bezárva a lerobbant épületben hagyva, amit Lydia otthonnak nevezett.

Sue-t pár perc után felfedezték miután egy medikus kiment szünetet tartani. Az orvoscsoport azonnal összesereglett és felmérték a helyzetet az egyetlen sürgősségi szobában.

- Nincs személyazonossága – mondta az egyik nővér.
- Asszonyom, asszonyom hall engem? – mondta a Clifford nevű ügyeletes orvos.
- Van egy kötés a bal vállán – egy másik nővér félrehúzta a kötést – Elfertőződött sebnek tűnik.
- Az – mondta röviden Clifford doktor, amikor egy pillantást vetett az elszíneződött húsra, amiből még mindig lassan szivárgott a vér, és nyilvánvalóan elfertőződött. Ahogy egy nővér levette a kötést, az valahogy beleragadt a nyílt húsba, Sue szemei felpattantak és megragadta a nővér kezét.
- Állj… fáj… - suttogta ájulással küzdve. Sue körülnézett, de minden elhomályosult, ahogy a fájdalom átcikázott a testén, úgy gondolta kórházban van, mert egy orvos sürgölődött körülötte.
- Meg tudja mondani a nevét? – kérdezte az orvos. – Meg tudja mondani, mi történt magával?

Sue pislogott; tudta, hogy a férfi hozzábeszél, de nem tudta leolvasni; megpróbált erőt gyűjteni, hogy egy mondatot formáljon, de csak ennyit tudott mondani:

- Vigyázzanak a babámra, ne bántsák a babámat… - keze a hasára vándorolt, mielőtt elájult volna.
- Hozzák ide a hordozható ultrahangot! – kiabálta Dr. Clifford, és a csoport elkezdett az eddiginél is jobban sürgölődni Jane Doe körül, reménykedve, hogy hamarosan képes lesz megmondani, ki is ő.

Másnap reggel Jane Doe a sürgősségi osztályon. Infúzióra volt kötve, az egyiken keresztül folyadékot, a másikon vért jutattak a szervezetébe. Ahogy mondta, terhes volt, körülbelül a kilencedik hétben járt, ahogy megállapították, és vállon lőtték. A nő azóta nem ébredt fel, hogy betolták a szobába, az életjelei kiegyensúlyozottak voltak, és most hagyták aludni.

Curtis adott nekik egy térképét segítségképpen, Gans, Hudson, Manning, Leland, Lewis és Hart ügynök átvágott az erdőn, ami be volt jelölve.

- Itt kell lennie – mondta Myles szükségtelenül, amikor a tisztásra értek, amin a hevenyészett sátor volt.
- Curtis azt mondta, idehozták Sue-t – jegyezte meg Bobby.
- Nincs jele, hogy ő és Levi itt lennének– tette hozzá D.
- Mozoghatott, ha tudott – Jack keresztülpásztázott a területen, hátha talál valamit, amit nyomként használhatnak.
- Figyeljétek, az aljnövényzetet nemrég taposták ki abba az irányba – mondta D.
- Várjatok – hajolt le Lewis ügynök – Vér.

Jack szíve erősen kezdett verni a „vér” szó hallatán, eddig nem engedte meg magának, hogy arra gondoljon, a nő esetleg megsérült, az eltűnése pont annyi volt amennyit el tudott viselni, de ha még meg is sérült… Kezei ökölbe szorultak, tudta, hogy közel vannak; már csak egy kicsit kell kibírnia. Ha D azt gondolja, hogy nem tud megküzdeni a helyzettel, azonnal visszaküldi a kocsihoz, hogy ott várjon, vagy ami még rosszabb, vissza D.C-be.

- Oké, te és Hart itt maradtok, hogy ezt megvizsgáljátok, a többiek követik velem az ösvényt – mondta D Lewis-nak.

A négyes követte a nyomokat, míg Bobby észre nem vette a füstöt, és végül elérték a hevenyészett kerítést és a rozoga épületet. A kecskék és a csirkék is ott voltak előttük.

- Valaki itt él? – kérdezte Myles döbbenten.
- Nem mindenki él úgy, mint te – válaszolta Bobby. D már éppen át akart mászni a magas kerítésen, amikor Jack megszólalt:
- Van itt egy kapu – és átsétált rajta, a másik három férfival a nyomában. D, Jack, Bobby és Myles hátráltak kicsit, amikor egy idős nő bukkant elő a kunyhóból.
- FBI – D megvillantotta a jelvényét hasonlóképpen a többiek is, a nő megnézte az igazolványokat, de a szemüvege nélkül nem sokat látott. Lydia gyanakvóan tanulmányozta az elegáns férfiakat az egyforma dzsekikben, alig volt látogatója, ha volt, az Terry volt vagy néhány gyerek a közeli kisvárosból megnézni, tényleg olyan őrült vagy hóbortos-e, mint ahogy a városban pletykálják.
- Ezt a nőt keressük – mutatta Myles Sue képét. Lydia még mindig tartózkodóan vizslatta őket.
- Mit követett el? Nem tűnt bűnözőnek – mondta, tudva, hogyha szükséges, megvédi Sue-t ezektől a férfiaktól, még ha ők is az FBI.
- Nem is az, egy bűnügy áldozata, amiben nyomozunk – mondta Bobby.
- Oh, nos, az más, akkor mind a legjobbkor jöttek – mondta Lydia megkönnyebbülve, talán a férfiak tudnak segíteni. A férfiak reménykedve egymásra néztek, talán ez az a törés, amire eddig vártak. A ház, amit felfedeztek csak egy szobás volt fürdővel, és száz évvel ezelőttre emlékeztetett, és Myles azon tűnődött, vajon a nő is van-e annyi. Levi eddig türelmesen üldögélt a kandallónál, de amikor meghallotta a jól ismert hangokat, felpattant és hozzájuk rohant.
- Levi! – kiáltotta Bobby, miközben szemével Sue-t kereste a szobában. Jack lehajolt és üdvözölte a kutyát, aki viszonzásképpen arcon nyalintotta. Felnézve és még mindig Levi-t simogatva megkérdezte:
- Hol van Sue? – ha Lydia nem hallotta volna a hanglejtését, tisztán láthatta a kétségbeesést a szemében.
- Maga biztosan Jack – válaszolta Lydia tömören.

Jack csak nagyon nehezen tudta kontrollálni az érzelmet, hogy Bobby-val a Blossom Memorial Kórház felé tartottak kocsival, Myles és D visszamentek segíteni Lewis és Hart ügynöknek. Nagy csönd volt, és Bobby aggódva pillantgatott legjobb barátjára. A páros leparkolt a kórház előtt, egyenesen a recepcióra mentek, ahol Sue Hudson felöl érdeklődtek.

- Legyenek kedvesek leülni és várni – mondta nekik az asztal mögött álló vékony, szemüveges nő. Bobby leült, miközben Jack fel-alá járkált és figyelte, amint fél tucat páciens jön kisebb sérülésekkel, majd Dr. Clifford megjelent és egy csendes sarokba vezette őket.
- Értesültem a portástól, hogy önök ketten egy beteget jöttek meglátogatni…
- Sue Hudson-t – vágott közbe Jack.
- Igen, habár egy órával ezelőtt mielőtt beszélgetni tudtunk volna vele, nekünk Jane Doe volt, és önök kik?
- Manning és Hudson ügynök, FBI – mondta Bobby megmutatva a jelvényét.
- Láthatom őt? A feleségem – kérdezte Jack sóvárogva.
- Egy pillanat, mit tudnak az állapotáról? – kérdezte Dr. Clifford.
- Tudjuk, hogy meglőtték – mondta Bobby óvatosan, nem tudva, Curtis miért felejtette el megemlíteni nekik ezt a lényeges információt, amit végül a Lydia nevű nőtől kellett megtudniuk.
- Rendben, de szeretném tudatni, hogy a seb, amit kapott, egy golyónak köszönhető, de már kezdi a gyógyulás jeleit mutatni, a gyógykezelés, amit alkalmazunk úgy tűnik legyőzi a fertőzést, természetesen pár napig még folytatnia kell és pihenésre van szüksége, oh, és a baba is jól van. A gyógykezelés biztonságos számára, emiatt nem kell aggódniuk – magyarázta az orvos.
- Baba? Milyen baba? Egy babát is elraboltak? – kérdezte Jack összezavarodottan.
- Öö, nem, uram, talán beszélnie kellene a feleségével – dadogta Dr. Clifford, az orvosi titoktartásra gondolva, és arra, hogy talán jobb, ha nem mond semmit.
- Nem, várjon. Magyarázza meg, mi értett a baba alatt – ragaszkodott hozzá Jack. – Nem tudtam, hogy egy baba is benne vagy az ügyben, ez új kiindulási pontot jelent…
- Tényleg a feleségét kell megkérdeznie.
- Micsoda? Te tudod, miről beszél? – fordult Jack Bobbyhoz, aki még mindig mellette állt.
- Igen, azt hiszem, vettem a lapot, a legjobb, amit tehetsz, az, amit az orvos mond, beszélj Sue-val – mosolygott Bobby.
- Nem tudom, miért vigyorogsz, ez komoly – förmedt rá Jack, de Bobby még mindig vigyorgott.

Az ajtó félig nyitva volt, és Jack habozva megállt előtte.

- Menj be – bátorította Bobby – Én kint leszek.

Jack Bobby-ra pillantott, bólintott, aztán belépett a szobába, becsukva maga mögött az ajtót. Az első benyomása az volt, hogy a nő sápadt; a második az, hogy a nő lélegzik, a harmadik pedig, hogy egyenesen őt nézi.

- Jack? – kérdezte Sue attól tartva, hogy a szemei becsapják.
- Sue… - suttogta Jack, az ágyhoz sétált és megfogta Sue kezét, az hideg volt, és gyengéden elkezdte simogatni a nő csuklóját. Egy könnycsepp gördült le a nő arcán, a férfi kinyújtotta a kezét és gyengéden letörölte. Sue az ajkait harapdálva próbálta visszafojtani a többit, amik jönni akartak, és Jack leült az ágyra, hogy szemben legyen vele.
- Rendben van, sírjál csak… - mondta Jack gyengéden, ahogy érezte, hogy az elfojtott érzelmei belőle is feltörnek, ahogy a kezei közé vette a nő arcát, és simogatta az ott talált finom bőrt, amint Sue arcán könnyek folytak végig. A férfi olyan óvatosan mozdult meg, ahogy csak tudott, megölelte a nőt, és szabadon engedte a magában elfojtott énjét, amit nem mutatott meg a világnak, és ő is sírni kezdett.

Hosszú idő múltán szólaltak meg, mindketten elégedettek voltak, hogy együtt vannak és közel érezhetik a másikat, amikor Jack megtörte a pillanatot, visszahúzódott egy kicsit, hogy Sue lássa a száját.

- Az orvos azt mondta, a baba jól van, milyen baba, Sue? – kérdezte Jack.
- A miénk – válaszolta egyszerűen Sue.
- Nincs babánk.
- Részben már van, és hét hónap múlva tényleg lesz.
- Hét hónap? Úgy tudtam, kilenc – rázta a fejét Jack.
- Kettő már lejárt – mosolygott Sue, ahogy a férfi megemésztette az információt, de még mindig nem fogta fel.
- Sue, miről beszélsz? Az orvos azt mondta a baba jól van.
- Úgy is van, megvizsgáltak.
- Megvizsgáltak…
- Igen – mondta Sue gyengéden, várva, hogy a férfinak végre leessen.
- Mert… terhes… vagy – motyogta Jack, ahogy a felismerés belécsapott.
- Jól vagy? – kérdezte Sue, mivel Jack halottsápadt lett. Jack felnézett.
- Nem mondtad meg nekem…
- Nem, aznap este támadtak meg, amikor el akartam. Úgy terveztem, vacsora után mondom el, a korai ágybabújáskor, amit megígértem, de az irányítás kicsúszott a kezeim közül.
- Tudod – mondta Jack egy pillanat múlva – Épp elég rossz volt arra gondolni, hogy talán sosem láthatlak többé, nem mintha azt gondoltam volna, hogy meghaltál. De tudtam, hogy a napok múltával egyre csökken az esély, hogy élve rád találunk. Ha azt is tudtam volna, hogy a gyerekünket várod… én… én… - Jack képtelen volt folytatni, szipogott, és megtörölte a szemét a kezével.
- Nos, nem tudtad, és jól vagyok – Sue érezte, hogy megint elérzékenyül, az, hogy újra látja a férfit sírásra késztette, és az is, ami történt.

Jack egyenesen a nő szemébe nézett, látta, milyen érzelmek hullámzanak benne, közelebb csúszott, és gyengéden megölelte a nőt, még egyszer védelmező szorításában tartotta feleségét és gyermekét, megesküdve, hogy soha többet nem engedi el őket.

5 nappal később:

- Carla – mondta Jack, miután kinyitotta a bejárati ajtót – Nem emlékszem, hogy mondta volna, hogy jön.
- Nem? Nem tudom jól kifejezni magam – válaszolta Carla átlépve a küszöbön, de Jack nem mozdult, teljesen a kiszorítva anyósát a küszöbre.
- Hol száll meg? – kérdezte Jack, amikor észrevette a bőröndöket a folyosón.
- Gondoltam, lesztek olyan kedvesek, hogy befogadtok.
- A kanapén? – Jack képtelen volt elképzelni, hogy Carla ott alszik.
- Nincs ágyatok?
- Van.
- Az jó lesz.
- De Sue én alszunk benne.
- Oh, te talán aludhatnál a kanapén és én Sue-val, csak pár éjszakáról van szó.
- Nem – mondta Jack határozottan, arra gondolva, ez nem valami jó ötlet, Carla nem tudta megbirkózni Sue álmatlanságával vagy megnyugtatni egy rémálom után, és Sue nem akarta, hogy Carla tudjon róluk, vagy arról, milyen rosszak. – Talán segíthetek egy hotelt találni.
- Rendben – mondta végül az anyósa – de hadd lássam először a kislányomat, most élt át valami retteneteset, melyik lány nem akarná az édesanyját?
- Most éppen alszik, írok neki egy üzenetet, aztán elmegyünk találni egy szobát, majd visszajövünk, és akkor láthatja.
- Mit rejtegetsz előlem?
- Semmit, menjünk – mondta a férfi, miközben megragadta a kabátját és a kulcsokat, az utóbbit odadobta Carlának, aki elkapta.
- Találkozunk a kocsimban pár percen belül.
- A bőröndjeim?
- Leviszem majd, itt biztonságban lesz.

Jack bement a hálóba, egy magyarázó üzenet volt a kezében, óvatosan megpróbálta a lámpára tűzni, amikor megérezte Sue kezét az övén. Megfordult, és a nő zavarodott arckifejezésére nézett.

- Mi az? – kérdezte Sue.
- Anyukád idejött, és a kocsimban ül. Tudtad, hogy azt tervezi, meglátogat minket, amikor beszéltél vele tegnap? Azt mondtam, segítek neki találni egy hotelt, nem maradunk sokáig, és visszahozom magammal. Sue… - a férfi hangja elhalkult.
- Jól vagyok. Nem, nem mondta, hogy jön, fogadok azt gondolta kellemes meglepetés lesz. Nem tudom, hogy akarom-e ilyen hamar látni, fontoskodó lenne és aggodalmaskodó… - suttogta Sue. Jack bólintott.
- Ez az, amit az anyák a legjobban tudnak, de nem fog velünk maradni szerelmem.
- Nem tudom… úgy értem, szeretem, de… akkor nem, ha itt marad éjszakára és én…
- Rendben, nem fog, megígérem… - mondta Jack. Sue felült az ágyban.
- Összeszedem magam, mielőtt visszajöttök.
- Oké. Rendben leszel egyedül? – kérdezte a férfi. Mindketten tudták, hogy a nő az óta nem volt egyedül hogy három napja hazajött, pár napig még a Blossom Memorial-ban tartották.
- Jól leszek, Jack – válaszolta Sue, sokkal több magabiztossággal, mint amit érzett, és Jack szemeiből ítélve ezt a férfi is tudta. – Itt van Levi.

Jack bólintott és megsimogatta a nő arcát, aztán megcsókolta ott ahol megcirógatta, majd elment.

Jack egy órával később visszatért Carlával, Sue addigra hétköznapian felöltözött szellős ruhákba, felemelkedett a kanapéról hogy üdvözölje az anyát, Jack adott nekik egy kis anya-lánya egyedüllétet, készített kávét és borsmentás teát Sue-nak, aki terhessége idejére felhagyott a kávéval.

Amikor belépett a nappaliba, a légkör rendben volt, kivéve, hogy Carla beszélni akart Sue-val a nyomasztó élményeiről. A férfi ugrásra kész volt, hogy megvédje Sue-t, de a nő a segítsége nélkül is boldogult, és Jack elmosolyodott. A Sue, akibe beleszeretett még mindig jelen volt, csak kell neki egy kis idő a gyógyulásra.

A hotelszobában Carla az időn elmélkedett, amit Sue-val töltött, remélte, hogy a kezdeti sokk nem ült ki az arcára, amit akkor érzett, amikor megpillantotta a Sue-t. Lánya szemei körül sötét karikák húzódtak, és sápadt volt. Sue mindig olyan független és erős volt, és a harc, hogy ne élje át újból a rémálmokat, korábbi önmagának árnyékává tették. Carla felhorkant; mégis mit várt, azt, hogy a kislánya úgy fog viselkedni, mintha semmi sem történt volna? Realistának kell lennie, hogy Sue ezen túltegye magát, időre van szüksége, és szeretetre, támogatásra és megértésre a családjától és a barátaitól, csak amin töprengett, hogy Jack miért ilyen amilyen, ami mégis jó dolog volt, még ha nem is mindig értették meg egymást.

Jack hajnali egy körül ébredt fel Sue hánykolódására, forgolódására és motyogására; azon gondolkodott, vajon ilyen rémálmai voltak-e Simon után is; tudta, hogy voltak neki. Felkapcsolta a lámpát, mielőtt gyengéden megrázta volna a nőt, hogy felébressze rémálmából. Sue lassan kinyitotta a szemeit, hogy hozzászokjon a fényhez.

- Akarsz beszélni róla? – kérdezte Jack gyengéden, a szemei elárulták, hogy fáj a nőért a szíve.
- Felébresztettelek, sajnálom…
- Nem szükséges. Jobb, mintha egyedül birkóznál meg vele – Jack két kezébe fogta a nő jobbját, majd az ajkaihoz emelte és megpuszilta.
- Vezettem…
- Ugyanaz az álom, mint a többi? – kérdezte Jack. Sue ajkát harapdálva megrázta a fejét.
- Nem, de ők mindig ott vannak, a férfiak…
- Tudom, nem tűnik úgy, mintha tudnám, miről beszélek, de megígérem, az álmok el fognak múlni, de már több mint egyszer találkoztam ilyen helyzetekkel, és tudom, hogy te is.
- Tudom, de ezúttal de valahogy más volt… - mondta Sue Jacknek.
- Mert ezúttal nem találtalak meg mint a többiben… - Jack hangja elhalkult, képtelen volt befejezni.
- Úgy érted, úgy végződött, hogy meghalok?
- Igen, és nem bírok leállni ezzel. Bármit megadnák, hogy biztonságban tudjalak, ugye tudod? – mondta Jack. Sue bólintott.
- Gondolod, hogy ha nem én lettem volna, hanem valaki más, akit nem ismerünk, akkor könnyebben elkaptad volna őket?
- Igen, úgy gondolom.
- Folyton azon gondolkodom, hogy Isten tervelte ki mindezt, de még mindig nem tudom miért, tudom, hogy csak pár nap volt, de egy életnek tűnt…
- Az egy élet az, amit remélek, hogy veled töltök el – a férfi szemében láng lobbant fel, ami lassan, ahogy a nő észrevette, vággyá nőtte ki magát.
- Jack? – kérdezte Sue vékony hangon.
- Mi az? – kérdezte Jack gyengéden.
- Megteszel értem valamit?
- Bármit…
- Ölelj – kérte a nő, amint a szemei megteltek könnyel, nem tudta, hogy ez a nyomasztó élmények hatása vagy a túlérzékeny hormonjaié.

A férfi közel húzta a testéhez, vigyázva a sérülésére, és simogatta a nő hátát, míg Sue lélegzése szabályozódott és elaludt. Jack hosszú ideig feküdt ébren, megköszönte Istennek, hogy a nő visszakerült oda ahova tartozik, az ő szemeit is könnyek lepték el, és kicsivel három előtt aludt el Sue-t az ölelésébe zárva.

Másnap délután, miközben Sue és Carla a kanapén ülve beszélgettek, és Jack a számítógép előtt dolgozott, amikor megszólalt az ajtócsengő, Levi ugatott és követte Jacket az ajtóhoz.

- Bobby! Gyere be! – üdvözölte Jack melegen a legjobb barátját.

Bobby besétált, udvariasan köszönt Carlának majd barátságosan Sue-nak, majd félszegen állt ott, magas termete betöltötte a nappali nagy részét, a kis lakás már túl zsúfoltnak tűnt három emberrel és egy kutyával.

- Útban vagyok, igaz? – kérdezte Carla felállva, és a trióra nézett – Észrevettem, hogy szükségetek van tejre és más dolgokra, leszaladok a boltba, és ti hárman beszéljetek arról, amiért Bobby jött, ne mondjátok, hogy nem szükséges, látom, hogy az.

Sue-nál jobban senki sem lepődött meg Carlán, és elképedve álltak ott, miközben Carla összeszedte a dolgait és elment. Jack megköszörülte a torkát.

- Mi a helyzet? – kérdezte. Bobby vett egy mély levegőt, amit lassan eresztett ki.
- Leülhetek?
- Persze… Általában nem szoktad megkérdezni – mondta Jack.
- Az ügy? – kérdezte Sue.
- Nem teljesen. De talán tetszeni fog az a hír, hogy ahova ők mennek, nem egyhamar jönnek ki – Sue-ra nézett, de Jack-kel kerülte a szemkontaktust és folytatta – Amiért jöttem, az az, hogy tűz ütött ki egy üres raktárban. Négy gyerek kópésága, ami kicsúszott a kezeik közül. Egy elfutott segítségért, a többi négy bennragadt – megint megállt, Sue-ról Jack-re nézett, mindketten erősen figyelték – A tűzoltó-csoport, ami a helyszínre érkezett, magában foglalta Melanie White-ot is.
- Visszament dolgozni? – kérdezte Sue meglepetten.
- A támadás után csak három szabadnapot vett ki, de amikor munkaképesnek nyilvánították, visszament. Mindenesetre kiszabadított hármat a fiúk közül, de amikor visszament a negyedikért, az épület összedőlt. – Bobby hallotta, hogy Sue lélegzete hirtelen elakad, és várta a leszidást Jack szájából, de az nem jött – Még mindig korán van, de abból, amit összegyűjtöttem, a megemlékezése jövő héten lesz, azt gondoltam te és el szeretnétek menni.
- Nem hiszem el, hogy túlélte a támadást csakhogy… - kezdte Sue, de a hangja elhalkult, miközben Jack az „ezt, muszáj volt elmondanod?” pillantásával méregette Bobby-t.
- Nézzétek – mondta Bobby nyomatékosan – Tudom, hogy nem jó hír, nem volt könnyű meghoznom a döntést, hogy elmondom nektek, de az a Sue és Jack, akiket ismerek, tudni akarnák és elmenni a megemlékezésre.

Jack és Sue egymásra néztek, majd vissza barátjukra; Bobby-nak igaza volt.

- Oké, köszönjük – mondta Jack megenyhülve.
- El akarok menni – mondta Sue.
- Nos, akkor én veled megyek – mondta Jack, és Bobby elmosolyodott.
- Nem ez az egyetlen ok, amiért jöttem, úgy értem, a gratuláció is időszerű nem?
- Miről beszélsz? – kérdezte Jack gyanakvóan.
- A babátokról, akit Sue a szíve alatt hord – kacsintott Bobby Sue-ra.
- Honnan tudod? – kérdezte Jack.
- Veled voltam, amikor az orvos mondta, emlékezz, és nekem sikerült összerakni, amíg neked addig nem, amíg nem beszéltél Sue-val.
- Tessék? – kérdezte Sue.
- Szerintem Jack azt gondolta, hogy egy gyereket is elraboltak, vagy valami, nem gondolkodott értelmesen.
- Oh.
- Feltételezem, hogy már az egész iroda és az épület tudja. Még Carlának sem mondtuk el – mondta Jack.
- Nem, nem mondtam el senkinek… oh… nos… kivéve… csak egyetlen embernek…
- Látod, elmondod egyetlen embernek, és már az egész világ tudja beleértve a kutyákat is – mondta Jack.
- Állj. Nem mondtam el senkinek az irodából, úgy hiszem ezt magatok akarjátok megtenni. Sue, Frankie-nek mondtam el, azt hittem, segítene neki, ha meg tudná emészteni a helyzetet, és amikor találkozik veletek, már a nélkül az érzés nélkül tudna gratulálni, hogy sírnia kellene vagy elrohannia, vagy azt kívánva, bárcsak előbb tudtam volna meg, szóval most fel tud készíteni magát, hogyan is érezzen…
- Rendben – mondta Sue.
- Miről beszéltek ti ketten? – kérdezte Jack.
- Sue elmagyarázza, amikor elmentem. Kaphatok egy kis kávét? Kezdek kiszáradni.
- Tudod, hol van a konyha, készítsd el magadnak.
- Így kell bánni egy vendéggel…
- Te nem vendég vagy, te Bobby vagy.
- Jack! – szólt rá Sue.
- Mi az?
- Menj és készíts neki egy kávét, kérlek – kérte Sue. Jack sóhajtott.
- Egy férfi munkája sosincs elvégezve – mosolygott a párosra, akit hátrahagyott.
- Kösz, hogy benéztél – mondta Sue Bobby-nak.
- Szívesen – válaszolta Bobby jelbeszéddel.

Melanie White megemlékezését a következő héten tartották. Jack, aki az irodában töltötte a reggelt, hazament Sue-ért, aki nem. A templom tele volt, amikor megérkeztek, még az oltárhoz felállított plusz székek is foglaltak voltak. Jack és Sue hátul állta, Levi lefeküdt a lábukhoz.
Amikor a szertartás elkezdődött, Melanie egyik unokahúga állt fel, szégyenlős volt, és talán tíz éves. Megkérdezte minden egyes unokatestvérétől, hogy „Mire fogsz emlékezni Mel néniben?”, hozzátéve a saját szavait és boldog emlékeit a végén. Már ez könnyeket csalt Sue szemébe és gombócot Jack torkába, vakon tapogatózott a nő keze után, hirtelen azt érezve, hogy muszáj megérintenie a nő bőrét, arra gondolva, hogy milyen közel volt hozzá hogy ezt többet ne tudja megtenni.
Egy családtag hasonló dolgot tett, mint a kislány, akit a legidősebb testvér követett, mint kiderült Melanie-nak hét volt. Garry volt a neve, és büszkén állt ott, ahogy a kishúgáról beszélt.

- Melanie mindig hitt abban, hogy a dolgok okkal történnek. Gondoskodó volt és odaadó, és korai halála megerősíti ezt a hitét, élete sok emberével összefonódott, amikor segített nekik barátot találni Istenben vagy nem, hisszük, hogy különbséget tett. Sok dolog van az életben, ami helytelennek és igazságtalannak tűnik, mint a halála ebben a pillanatban, de talán, ha visszanézzük az eltöltött éveket, megtaláljuk az okát. Akit soha nem akarunk elveszíteni, és mégis megtörténik, örökre bennünk él tovább, a szívünkben, lelkünkben vagy elménkben. Akit szeretünk, soha nem veszítjük el, merte örökre bennünk él tovább…

A pap felállt ez után, és tartott egy tíz perces prédikációt. Jack nem hallgatta, és a mutogatással is leállt Sue-nak, helyette csak arra tudott gondolni, hogy milyen közel volt hozzá hogy elveszítse a nőt, miközben Sue csendesen imádkozott Melanie-ért és a családjáért. Melanie reakciója a túszhelyzetben, amibe később Sue is belekeveredett, segített neki túlélnie, és tudta, hogy Melanie még nagyon sok ember életében is jelentős szerepet játszott.

A ceremónia Melanie életének visszapillantásával végződött, felraktak egy dalt, Lara Martin-tól a Remény Hangját, miközben a kivetítőn képek villantak fel a gyerekkorából, a barátairól, a családjáról és munkájáról.

Sue aznap este ébren feküdt; a lámpa fénye árnyékot vetett a falra, amint ő az alvó Jack-et nézte. Neki voltak a leggyönyörűbb hosszú szempillái, Sue remélte, hogy a baba örökli őket. Nem tudta megállni, hogy ne érintse meg a férfit maga mellett, gyengéden elsimította a férfi halántékán lévő hajat, annyi figyelmet szentelve rá, hogy észre sem vette, hogy Jack felébredt, csak amikor Jack karja az övére kulcsolódott.

- Nem akartalak felébreszteni – mondta Sue Jack arcába nézve.
- Rossz álom? – kérdezte Jack, és a szemei megteltek gyengédséggel.
- Nem, nem aludtam, gondolkodtam, Melanie-ról, magamról, rólad, a dolgokról, amik történtek, és legfőképpen a szépséged csodáltam – mosolygott Sue.
- A szépségem? Most már biztosan tudom, hogy aludnod kell – mosolygott Jack is, majd hozzátette, ezzel remélhetőleg segít Sue-nak elaludni – Kell egy ölelés? – tárta ki a karjait Sue felé, hogy a nő hozzásimuljon.
- Te kellesz – válaszolta Sue egyszerűen, és Jacknek nem esett nehezére megérteni mit szeretne, ajkuk csókban forrt össze, ami végül sokkal többhöz vezetett, mint Jack felajánlott ölelése.

Négy héttel később, pár nappal karácsony előtt:

- Sajnálom, késtünk – Jack szégyenlősen körbenézett a szobában, ahol a kollégáik és párjaik gyűltek össze.
- Megint – jegyezte meg Myles csípősen.
- Volt egypár elintéznivalónk – mondta Sue.
- Halaszthatatlanok – tette hozzá Jack.
- Mindegy, most már itt vagytok – mondta Myles, miközben segített nekik megszabadulni a kabátjuktól.
- Nagyon ünnepélyes itt – mondta Sue a karácsonyfát csodálva, koszorúk voltak az ablakpárkányon, nem említve egy-két otthonos igazítást.
- Megan segített? – kérdezte Donna azon tűnődve, vajon hol lehet Megan.
- Hol van Megan? – kérdezte meg Lucy azt, amire a többiek nem tudták rávenni magukat. Myles zavarodottnak látszott.
- Szakítottunk.
- Micsoda? Túl fukar voltál karácsonyi ajándékot venni neki? – viccelődött Bobby.
- Nem, valójában ő dobott engem – tájékoztatta őket Myles.
- Talált valaki mást? – kérdezte Tara.
- Nem, azt hiszem, jobban érezném magam, ha igen, azt mondta, nem érzi, hogy eljutunk valahova.
- Elmondtad neki, hogy érzel iránta? – kérdezte D. Myles sóhajtott.
- Úgy érted, mondtam-e neki, hogy szeretem?
- Szeretted? – kérdezte Stuart.
- Igen, mondtam neki, de ő sosem mondott semmi ilyesmit.
- De szeretted Megan-t? Myles, talán fogalma sem volt, hogyan érzel, és nem akarta azzal fájdítani a lelkét, hogy te nem érzel, úgy ahogy ő – mondta Sue szelíden.
- Nem, nem szerettem – vallotta be Myles. – Ti még mindannyian változatlanul mondjátok egymásnak, hogy szeretitek a másikat?
- Nem olyan sokszor, mint régebben szoktunk – vallotta be D.
- De még mindig rendszeresen – tette hozzá Donna.
- Gyakran – bólintott Stuart és Tara.
- Bobby? – kérdezte Myles.
- Igen, valószínűleg nem olyan sokszor, mint kellene, de igen – válaszolta Bobby, és Frankie egyetértően elmosolyodott.
- Rátok még csak kíváncsi sem vagyok – mondta Myles Jack-nek és Sue-nak.
- Nos, tájékoztatásodra, Myles – kezdte Jack.
- És ha ez segít, hogy megtartsd a következő nőt, akivel randizol… - folytatta Sue. Jack és Sue egymásra néztek, és összemosolyogtak, mielőtt egyszerre válaszoltak volna:
- Egyfolytában!
- Pont erre gondoltam, hogy ezt fogjátok mondani – mondta Myles szárazon.
- Szóval – Jack kényelmesen befészkelte magát a fennmaradó karosszékbe, aztán mutatta Sue-nak hogy ő is jöhet – Mindannyian pontosan érkeztetek? – a férfi fészkelődött, amíg Sue kényelmesen nem ült az ölében. Lucy úgy gondolta, nagyon meghitten és szerelmesen néznek ki.
- Valójában nem – rázta a fejét Frankie.
- Nem – mondta Tara és D.
- Egyikőtök sem volt pontos – mondta Myles, miközben italokat és rágcsálnivalókat ajánlgatott.
- Mi csak divatosan késtünk – mondta D.
- Mi tartott fel titeket? – kérdezte Jack.
- A gyerekek, kiraktuk őket a barátaik házánál, és a közlekedés is borzalmas volt.
- Mi a ti mentségetek? – kérdezte Jack Tarát. Úgy látszott, Tara zavarban van.
- Mi csak elkéstünk – mondta tűzpirosan, é a többiek mindentudóan egymásra mosolyogtak.
- Én pontos voltam - Lucy vállat vont, és elmosolyodott.
- Nos, én eladtam azt a dísztárgyat, amit az antikboltban vettem – mondta Bobby.
- Nem kellett volna leellenőriztetned? – kérdezte D.
- Miért, semmi sem volt lopott Elanie raktárában, ellenőrizzük, mellesleg nem hittem, hogy ma a munkáról fogunk beszélni.
- Te kezdted. De érdekel, hogy mit kaptál érte? – kérdezte Myles.
- Hasznot húztam belőle – mosolygott Bobby.
- Tényleg? – kérdezte Jack elképedve.
- Ez csúnya dolog volt – tette hozzá Sue.
- Valakinek tetszett.
- Nem volt valami nagy haszon – mondta Frankie.
- Hé, ezt ne mondd el nekik – méltatlankodott Bobby.
- Mennyi volt? – kérdezte Donna.
- A haszon?
- Igen, Bobby, a haszon.
- 20 dollár.
- Nagyobb nyereségem volt a házamon – mondta Frankie.
- Én is így reméltem, szép ház – mondta Sue.
- Eladtad a házad? Miért? – kérdezte Myles.
- Új kezdetek –válaszolta Frankie összemosolyogva Bobby-val.
- Van itt valami, amit nem mondtok el nekünk? – kérdezte Tara.
- Nem, nincs itt semmi, amit nem mondanánk el nektek őszintén. Arra gondoltunk, kipróbáljuk az együttélést – mondta Bobby.
- A te lakásodban? Szerintem jobb lett volna, ha Frankie nagy házában éltek – mondta Jack.
- Az én lakásomban sem lakunk együtt, elkezdtünk keresni valami újat.
- Ez édes. Mi van veletek, Stuart és Tara? – kérdezte Lucy.
- Közelebb költözöm D.C-hez, hogy gyakrabban láthassuk egymást – mondta Stuart.
- Szóval – Myles visszaült a székébe, felkapva egy nagy szeletet a karácsonyi a tortából, és Sue-nak és Jack-nek címezte a következő kérdését – Mi újság van veletek?
- Velünk? – kérdezte Sue és Myles bólintott – Megnéztük egy házat.
- Azt hittem, feladtátok a házvadászatot az újévig – mondta Lucy elképedve.
- Az ingatlanügynök hívott, hogy talált egy számunkra tökéletes házat – magyarázta Jack.
- Azt hittük, csak gyorsan el akarja passzolni, de ma délután megnéztük – folytatta Sue.
- És? – kérdezte Lucy.
- Ajánlatot tettünk rá – mondta Jack.
- Vaó, akkor tényleg tökéletes volt – mondta Tara.
- Az is – mosolygott Sue halványan, és mindenki észrevette, hogy a házaspár vált egy titkos pillantást.
- Szóval, hogy néz ki? – kérdezte Stuart.
- Hány hálószoba van? – kérdezte Lucy.
- Négy – válaszolta Sue.
- Fürdő? – kérdezte Tara.
- Kettő, egy fent, egy lent.
- Kert van? – kérdezte Myles.
- Igen.
- Milyen nagy? – kérdezett újból Myles.
- Elég nagy Levi-nak és a… elég nagy Levi-nak hogy futkosson benne – válaszolta Jack.
- Azt mondtad, Levi-nak és… És kinek? – kérdezte Lucy. Sue sóhajtott, Lucy sosem siklott át apró dolgok felett, talán rossz munkát választott, és ügynöknek kellett volna mennie.
- Én… úgy értettem, elég nagy Levi-nak futkározni benne – mondta Jack olyan könnyedén, ahogy csak tudta.
- Oké, ki vele – Donna várakozóan nézett a párra.
- Mivel? – kérdezte Jack.
- Mondjátok meg nekik – mondta Bobby, miközben megszorította Frankie kezét.
- Tényleg? – kérdezte Sue Bobby-t és Frankie-t nézve.
- Tényleg. Mondjátok el nekik, húzzátok ki őket a tudatlanságból – mondta Frankie.
- Oké, nos… - kezdte Jack – Mi… én… Sue… - dadogta, majd segélykérően Sue-ra nézett.
- Amit Jack próbál elmondani, az az, hogy babát várunk. – Sue bejelentése után hatalmas csend volt. Sue és Jack körülnéztek a szobában.
- Rendben van, már megszólalhattok – mondta Jack.
- Hé, én már gratuláltam – mosolygott Bobby.
- Tudom, a többiekre utaltam – mondta Jack a többiekre mutatva.
- Nem hiszem el, hogy meg vagytok lepve. Lucy, tudom, milyen erősen célozgattál erre, amióta Jack és én összeházasodtunk – mondta Sue.
- Boldog vagyok, komolyan az vagyok – mondta Lucy könnyekkel a szemében, és odament a barátaihoz, hogy melegen gratuláljon nekik. Ez megtörte a döbbentséget, és mindenki más is megölelte őket, Bobby és Frankie is.
- Szóval, hogy lehet, hogy te, koala srác, tudtad, és nem gondoltad, hogy esetleg mi is tudni szeretnénk? – kérdezte Myles.
- A Blossom Grove-ban jöttem rá, és úgy gondoltam, nem az én dolgom elmondani.
- Tényleg nem – értett egyet kelletlenül Myles.
- És mikorra várható a boldog esemény? – kérdezte Donna. Donna érezte, hogy bágyadt szomorúság árad szét benne, ahogy arra a babára emlékezett, akit elvesztett, mindamellett örült barátainak.
- Július nyolc – mondta Jack.
- Ami azt jelenti, hogy Sue… vaó – mondta Lucy,
- 12 hetes terhes – számolta ki Tara, folytatva Lucy félbehagyott mondát – Vaó, jól csinálod, úgy értem, nem vettem észre hogy felszedtél volna pár kilót vagy valami.
- Hihetsz nekem, jól álcáztam – magyarázta Sue.
- Mióta tudjátok? És elmondtátok édesanyádnak? – kérdezte Stuart.
- Pár hete elmondtuk a szüleinknek, képzelhetitek mennyire el voltak ragadtatva – simogatta meg gyengéden Jack Sue pocakját.
- És én az óta a nap óta tudom, amikor elraboltak – mondta Sue szelíden. – Jack csak később tudta meg, amikor Bobby-val volt a kórházban. Egyéb kérdés?
- Mikor költöztök? – kérdezte D.
- Segítséget ajánlasz? Emlékszem a legutolsó beköltöztetésetekre. Amikor Sue és én együtt költöztünk egy házba – cukkolta őket Jack.
- Az csak a gyakorlás volt – mondta Lucy.
- De most már augusztus óta házasok vagyunk és együtt élünk – mutatott rá Sue.
- De az nem ugyanaz, mint a külvárosban élni, nem? – kacsintott Lucy. – Egy kutyával és egy babával.
- Még nincs babánk – tiltakozott Jack.
- Még van egy kis időtök kipofozni a házat, és mire feleszmélsz, már meg is született – mondta D a tapasztaltak hangjával.
- Nos, alig tudok várni – mondta Jack mosolyogva és szerelmesen Sue-ra nézett.
- Lucy, gondolkodtál újévi fogadalmakon? Úgy tűnik, ebben az évben mindent elértél – mondta Myles.
- Neked még mindig nincs senkid, talán azt fogadom meg neked, hogy találok neked egy nőt, nem mintha most egy is eszembe jutna, aki leállna veled, de valahol biztos van kint valaki.
- Nagyon vicces – mosolygott halványan Myles.
- És mi van veled, Lucy? Még te is egyedülálló vagy - jegyezte meg Bobby.
- Ez azért van, mert az is akarok lenni. De ne merészeld azt gondolni, hogy adok Myles-nak még egy esélyt, hogy lekerüljön a piacról.
- Olyan rossz vagyok? – kérdezte Myles.
- A megfelelő nőnek nem, aki nem én vagyok – közölte vele Lucy őszintén.
- Szerintem, azzal kellene foglalkoznunk, amiért idejöttünk – D felemelte a poharát, megvárta, amíg a többiek is így tettek, bort, tojáslikőrt és Sue esetében narancslevet ittak.
- Boldog Karácsonyt, és reménykedjünk, hogy jövőre valóra válnak az álmaink.