Ha végignéztek az Odaát első évadán, mi a legjobb a karaktereitek alakításában, eljátszásában?

Jared: Hát, én baromira élvezem. Oké, irtó sokat dolgozunk, és minduntalan el is ismételjük, hogy mekkora a teher rajtunk, de imádok Jensennel dolgozni, még akkor is, ha ezt a jelenlétében nem szoktam hangoztatni. Jól érezzük magunkat, marhulunk eleget és állati jó mindenféle kunsztokat csinálni, akár még kaszkadőrmutatványokat is. Maga a sorozat eléggé próbára tesz minket fizikailag. Én ugye ezelőtt a Szívek szállodájában játszottam, ami kvázi arról szólt, hogy be kellett biflázni a forgatókönyvet, a karakter szövegeit, hogy aztán megjelenhessünk a színen és elkezdjünk baromi gyorsan beszélni. Ott csak annyi visszajelzést kaptam, hogy tök jó, amit csinálok, csak gyorsabban kéne beszélnem, hogy nem lehetne kicsit sebesebben formálnom a szavakat? Ennél nincs is frusztrálóbb dolog. Szerintem bármelyik színész ezt mondaná, hogy a gyorsabb színészkedésre ösztönzés őt idegesíti a legjobban. Mégis mit jelent, hogy "színészkedj gyorsabban?". Mindegy, azért mindenből tanul az ember. Az Odaátban viszont jóval több mindent lehet csinálni. Minden egyes héten akcióhős lehetek, minden héten felfedezhetünk egy új várost, és rengeteg mindent tanulhatunk az amerikai folklórról, hagyományokról, és ha lehet ilyenről beszélni, akkor az amerikai mitológiáról. Én nem jártam egyetemre, de így tanulni mindezekről a dolgokról jó móka.

Jensen: Többek között ez az egyik előnye annak, amit csinálunk napi rendszerességgel. Minden egyes részben olyasmit tanulhatunk, amit azelőtt nem. Végre lőhettem igazi fegyverekkel, rengeteget edzünk a közelharcok miatt, kaszkadőrmutatványokat mutathatunk be. Vagy vegyük azt, hogy az egyik részben fegyvereket raktam össze úgy, hogy rájuk sem pillantottam. Ezen például hetekig kellett dolgoznom, és ilyesmit a normál életben, egy normál munkahelyen biztosan nem csinálna az ember. Szóval ez az aspektus teszi az egészet annyira élvezetessé, annyira egyedivé a munkánkat és éppen ezért is imádunk dolgozni - még akkor is, ha az ember olykor szemhunyásnyit sem pihenhet.

Jared: (vigyorog) Plusz a tévében való szereplés ingyen kábszert és prostikat is jelent!

Jensen: Jogos, ezt kifelejtettem. Ez is motiváló tényező! (nevet)

Már eleve sötét a sorozat, igaz? Mármint nem csak maga a történet sötétebb hangvételű, hanem a fényképezés is, vagyis az operatőr eleve ilyen stílust választott.

Jared: Igen, és csak a felvételek után "színezik" ki egy kicsit. Emlékszem, hogy valaki rá is kérdezett arra, hogy miért van minden részben másmilyen kontaktlencsém, mivel olykor zöldnek, olykor pedig barnának tűnnek a szemeim. És meg mondom, hogy szó sincs lencsék-ről, egyszerűen csak sötétítenek a felvételeken, mert abban nem lenne semmi félelmetes, ha valaki egy város fényes utcáin sétálna, vagy egy napsütötte mezőn focizna. Tehát muszáj homályosítani a felvételeket, miközben Vancouver ezért is remek hely a forgatásra, hiszen folyton lóg az eső lába, mindig köd és sár van. Persze az nem túl szívderítő, ha sokat esik az eső, de a sorozatnak nagyon jót tesz. 

Akkor is jó város Vancouver, ha véget ér a meló, a forgatás?

Jensen: Ajjaj, nagyon is! Remek az éjszakai élet, akárcsak maga a város is. Imádom Vancouvert. Bár az is igaz, hogy nem igazán élvezhetjük ki, hiszen elég gyakran csak hajnal 2-3 óra fele hangzik el a végcső csapó, csak akkor fejezzük be a napi anyagot.

Jared: Igen, ez van. Az embernek maximum hétvégén jut ilyesmire némi ideje már, ha nem megy haza Los Angelesbe. Szerintem is lenyűgöző város. Azoknak, akik még nem jártak itt, ajánlhatom meleg szívvel, hiszen egész nap mozgásban van, pezseg. Az emberek bicajoznak, görkoriznak, rohangálnak a kutyáikkal, vagy a parkban játszanak. Az egész már csak azért is üdítő, mert mi olykor egész nap díszletek közt rohangálunk, vagy egy épületben forgatunk és tök jó dolog kimozdulni. Persze ilyesmire csak ritkán van lehetőségünk, hiszen általában forgatunk, ha pedig nem forgatunk, akkor alszunk.