A csuka (Esox lucius)
a csontos halak (Osteichthyes) osztályának a csukaalakúak
(Esociformes) rendjéhez, ezen belül a csukafélék (Esocidae) családjához tartozó faj.
Több triviális nevet is használnak azonosítására, mint például a csukesz, a közcsuka,
a mátyáscsuka (A Mátyás napján fogott példány), a bicska vagy bugyli csuka az
egynyaras 18-19 centiméter hosszúságú példányokra.
A föld északi féltekének hideg és mérsékelt éghajlati övében minden kontinensen megtalálható
jelentős gazdasági értéket képviselő halfaj. Természetes vizekben télen a jég alól is
fogható, ezért egész évben friss halként fogyasztható.
Európában, Oroszországban és Észak-Amerikában honos. Az Alpokban 1500 méterig felhatol.
A Balti-tenger brakkvizeiben is él. Magyarország vizeiben is honos gyakori ragadozóhal.
Megjelenése [szerkesztés]
Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany
foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója
teste hátsó részén van. Feje testéhez képest igen nagy és szája kacsacsőrre emlékeztet.
Nagy szájának kemény alsó állkapcsa túlér a felsőn, formája lapított és mélyen vágott.
Szájában éles, erős és kúpos fogak helyezkednek el, több sorban, melyek elölről hátrafelé
haladva egyre nagyobbak. A farok alatti úszójának hossza és magassága hasonló a hátúszójához.
A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokban rendezett esetleg márványos,
változó élénkségű sárgás foltokkal.
A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható a tejes testhossza maximum 100
centiméter, az ikrásé maximum 150 centiméter. Növekedési ütemük eltér és vízterülettől
függően 8-9 éves korukra az ikrások 30-40 mm-rel nagyobbra nőnek a tejesektől.
Hasonló fajok [szerkesztés]
A csukafélék családjának legnagyobbra növő tagja és egyetlen képviselője Európában,
így hozzá hasonlító halak itt nincsenek. A jellegzetes orrformája és a szem alá érő igen
nagy szája jól megkülönbözteti őt, a vele együtt előforduló halfajoktól.
Észak-Amerikában hasonlít rá a tőle nagyobbra növő muskellunge, de ennek más a színezete
és a testén nincsenek pettyek
Életmódja
Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Jól alkalmazkodik a környezetéhez
mozdulatlanul beleolvad a környezetbe és így várja áldozatát. A környezetével szemben
meglehetősen igénytelen, a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél.
Nagyobb állományai a dús növényzetű, de nyílt vízzel is rendelkező tavakban, holtágakban
alakulnak ki. A frissen feltöltött csatornák tavak benépesítésében úttörő szerepet játszik.
Kiválóan lát a vízben, hiszen a szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent
megeszik, ami a vízben él és mozog. Főként a Cyprinidae halfajok lárváit fogyasztják
válogatás nélkül, de növekedésével összhangban megeszi az apróhalat majd a nálánál kisebb
méretű halakat. Ezeken kívül a fiatal vízi szárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt nagyobb
korában a kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence a
szélhajtó küsz, amelyből jelentős mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli;
a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját ivadékaikat, az egyívású kis csukák
között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik étlapjára
kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például
szitakötőkre, kérészekre is rárabol.
A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apróhalakat szívesen fogyasztja
kedvére és növekedése ilyenkor gyors, ötnyaras korára elérheti az 5 – 8 kilogramm méretet
is. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása
rendkívül gyors. Nem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt hagyja
elmenni. A megaragadott áldozatának a szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül már
gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a
szájában és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes
elbontani, megemészteni.f [3] Érdekesség azonban, hogy a törpeharcsa nagyobb példányait
azok úszóin lévő szúrós tüskéi miatt nem tudja elejteni, mert az akár felsebezheti a száját.
Szaporodása
Ívása február-március közé esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel
sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Ivásának idejét tekintve egyik legkorábban ívó hal
Magyarországon. Ilyenkor a hímeknek nincs meghatározott területük. Amikor a hímek
összetalálkoznak az ívóhelyen, fenyegető tartást öltenek, meggörbített háttal, de ritkán
kerül sor verekedésre. Ha egy nőstény fogadja a hím udvarlását, előreúszik.
A hím melléúszik úgy, hogy a szemük egy magasságba kerül. A parthoz úsznak, a sűrű fűbe,
amely felizgatja őket. A hím a nősténynek odacsap a farkúszójával, ez a "párzási ütés".
Ekkor a nőstény kibocsátja az ikráját, a hím pedig kifecskendezi a tejét. A farkúszó újabb
csapása segít az ivarsejtek keveredésében. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és
ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40-45 ezer ikrát raknak. Pár nap (10-30 nap) múlva
ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először
zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak.
3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre
húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból, lárvákból álló táplálkozásra.
A fiatal csukák szája óriási, saját testhosszuk 80 százalékát elérő zsákmányt is lenyelnek.
Egy 15 centiméteres kis csuka majdnem ugyanilyen hosszú testvérét is le tudja nyelni.
De rengeteg csukaivadékot esznek meg más rablóhalak is.
|
