Az európai harcsa (Silurus glanis),
a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába,
a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe és a harcsafélék (Siluridae) családjába tartozó faj.
Európa édesvizeinek második legnagyobbra növő hala, a viza után, a magyarországi halfauna
"óriása" ez a ragadozó hal, hiszen két métert és a száz kilogrammot is meghaladhatják
egyes példányai. Európa közép és keleti területén szinte mindenütt megtalálható,
Magyarországon folyó és állóvizekben is egyaránt gyakori. Ázsiában, Anatóliában és az
Aral-tó vízrendszerében őshonos, a faj keleti elterjedési területe eléri Kínát.
Telepítéseinek köszönhetően Nyugat-Európában, a Brit-szigeten és a Bajkál-tó
vízrendszerében is megtalálható. Gazdasági szempontból jelentős és értékes hal.
Tógazdaságokban is nevelnek, de a kifogott és értékesített európai harcsa jelentős részét
a természetes vizek adják. Magyarországon a halászata és a horgászata is azért népszerű,
mert jelentős zsákmányt ígér nagyra nőtt példányainak köszönhetően. Húsa rendkívül ízletes,
zsírban gazdag és szálkamentes, ezért a magyar konyha által készített halételek egyik fő
alapanyaga.
Elnevezései
Az európai harcsának egyszerűbb formában harcsának vagy leső harcsának több triviális
neve is ismert. Említik még az alábbi változatokat: folyami harcsa, pozsárharcsa,
pumaharcsa, sárgaharcsa, tőkésharcsa (tőkék, víz alatti tuskók körül fordul elő, alapszíne
világos, de sötéttel márványozott), kövesharcsa vagy köviharcsa (kövezéseken gyakori,
fekete színű), sebes harcsa (karcsú testű és fekete színű), szürke harcsa vagy szőke
harcsa (világos színű), parasztfaló, kupri, kupak, kuppancs (utóbbi három név a halászok
körében az 1–5 kg közötti kisebb példányokat jelöli, nagyobbakra nem mondják) és az egész
kicsi példánya a harcsapundra.
Előfordulása
Előfordulása Franciaországtól egészen Afganisztánig terjed. Közép- és Kelet-Európában és
Ázsia egyes részein (Anatólia északi része, Aral-tó) őshonos. Telepítéseinek köszönhetően
Európa nyugati részén így például Angliában és a Bajkál-tó vízrendszerében is megtalálható. Előfordulási területén a folyó és álló vizekben a hegyi patakokon és folyókon kívül majdnem minden domb- és síkvidéki folyóban, azok mellék- és holtágaiban, tavakban, még a brakkvízes tengeröblökben is megtalálható.[5][6][7]
Magyarországi előfordulása
Kárpát-medence nagyra növő őshonos ragadozó hala, mely Magyarországon megtalálható minden
olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások,
elsüllyedt hajók, amelyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet.
A Duna-Tisza-csatornából albínó példányai is előkerültek. Fontosabb élőhelyei: a Duna,
a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca, a Marcal, az Ipoly, a Zala, a Zala-Somogyi-Határárok,
a Sió, a Kapos, a Dráva, a Mura, a Kerka, a Karasica, a Tisza, az Öreg-Túr, a Szamos,
a Kraszna, a Bodrog, a Keleti-főcsatorna, a Nyugati-főcsatorna, a Sajó, a Bódva, a Hernád,
a Vadász-patak, a Takta, az Eger-patak, a Csincse-patak, a Zagyva, a Hármas-Körös,
a Kettős-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, a Sebes-Körös, a Berettyó, a Maros,
a Balaton, a Kis-Balaton, a Fertő, a Velencei-tó, és a Tisza-tó.
Hasonló fajok
A harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe tartozó Magyarországon is megtalálható további
harcsafajok egyedei tekinthetőek hasonlatosnak hozzá. Alakját nézve a törpeharcsa és a
fekete törpeharcsa hasonlít rá legjobban, de mindkét faj a hát és farokúszó között
zsírúszót visel. Ezekkel a fajokkal az összetéveszthetőséget a jelentős méretbeli
különbségek szinte lehetetlenné teszik, így csak az európai harcsa növendék példányainál
merülhet fel kétely. A további harcsafajok esetében a pettyes harcsa a zsírúszója és a
bemetszett farokúszója miatt, az afrikai harcsa jelentősen hosszabb hátúszója miatt
különböztethető meg. Továbbá alakra hasonlíthat rá a tőkehalfélék családjába tartozó
menyhal, de ez a faj jól megkülönböztethető arról, hogy az állán csupán egyetlen
bajuszszálat visel, és kettő hátúszója van.
Teste a többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen
lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb
bajuszszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé
visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok
szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú és teste pikkelytelen.
Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is
lehet. Magyarországon a Magyar Horgászban közölt eddigi magyar horgászrekord szerint 113
kilogramm és 230 cm a legnagyobb harcsa, melyet 2010. május 10-én a Töröcskei-tóból fogtak.
Az eddigi regisztrált legnagyobb harcsa Olaszországban a Pó folyóból került elő
2,78 méteres és 144 kg-os mérettel.
Oxigénigénye alacsony és a vizek szennyezését aránylag jól elviseli. Többnyire társasan,
a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül
falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel
táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is
zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas
vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte
lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat
hatalmas feje és teste is.
Szaporodása
Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a
nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít.
Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket körülbelül
3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi.
|
