Magamról:

 

Heló,Alex vagyok.

Debreceni, 29 éves srác, aki már ifjonc korától motorozik.

14 évesen az első mopedem egy Suzuki TVS EKO volt, annak is az elterjedtebb betekerős változata.

(Aki nem ismeri, kb. olyan, mint a Babetta, csak a távolkeleti verziója.)

Osztálytársakkal, barátokkal elkezdtünk motorozgatni, mert jó volt nekünk.

Pár hónapig hajtottam, aztán egy lámpánál leszólított egy orvos, hogy nem eladó-e a mocim, mert venne egy ilyet.

Fél óra múlva már el is adtam neki és azon törtem a fejem, hogy hogyan pótoljam ki ezt a pénzt, hogy egy Simsont tudjak venni.

Aztán szüleim segítettek, meglett a Simson. Igen ám, de úgy 1 évre rá már nagyobbra vágytam.

Egy középiskolai osztálytársamnak, ill. cimborámnak 125-ös Mz ETZ-je volt. Mi tagadás, megtetszett.

Addig forgattam a pénzecskémet, amíg meg nem tudtam venni első Mz ETZ 125-öst.

Nem pihent ám sokáig nállam, mert akkoriban nem volt sok kedvem bütykölgetni, ígyhát egy cimborámnak eladtam.

Nemsoká leraktam az „A1”-es kategóriát, és vettem egy Mz ETZ 150-est, ami szebb volt és nem volt úgy széthajtva.

Ez már príma moci volt. Felülhetett a barátnő, némi csomagot is simán elbírt és akár 100 km/h-val is mehettünk.

Kis baráti társasággal, vagy éppen kettecskén a párommal, mindig mentünk valahová vele 70km/h utazóval.

2 év után megszereztem az „A” kategóriát, és ahogyan az lenni szokott, nagyobb motorra vágytam.

Fölmerült bennem a japán vasak egyike-másika, de aztán a 250-es Mz ETZ mellett döntöttem és az addigi 150-est eladtam.

Ezt még jobban megszerettem, mint az előzőt, talán némileg kiforrottabb konstrukciója miatt.

Motorcsere után barátnőcsere is bekövetkezett és új lendületet vett a motorozás is.

Újra sokfelé mentünk, sokat és sokan. Bővült a baráti társaság is és nagyobb köbcenti iránti vágy megtette a hatását.

Így hát vettem egy Suzuki GSX 750 S Katanát, mert „egyben volt” és kicsit másképpen nézett ki, mint a többi motor.

Azt mondják, valakinek vagy nagyon tetszik ez a motor, vagy nagyon nem. Közép út nem létezik.

Megvettem, szépen lassan felújítgattam, amit fel kellett, hogy megbízható és üzembiztos legyen.

Jelenleg van egy Simsonom, amit főleg apám használ, a 250-es Mz ETZ és a Katana.

Úgy gondolom ez a „3”-as felállás még egy jó ideig megmarad.

 

 

 

                             

   Simson S51N képek               Mz ETZ 150 képek                Mz ETZ 250 képek               GSX 750 S képek            Baráti társaság képek         Saját képek

 

     (Kattints a képekre a fotók megtekintéséhez.)

 

 

 

 

     Elérhetőségeim:

     MSN  : nagys76@hotmail.com

     Skype: gsx750s

 

 

 

      Vissza a főoldalra

      Vissza a menüoldalra    

      Írj nekem e-mailt