Amikor valaki találkozik ezzel a sporttal, illetve velem, mindig megkérdezi, hogyan jutott ilyesmi az eszembe. Így ezen történet első része már ezerszer elhagyta a szám, ezért most inkább leírom, hogy többet ne nagyon kelljen, vagy legalábbis ritkábban. Igyekszem nem részletezni a dolgot, csak a lényeget írom.
   Az egész 2006-ban kezdődött ősszel. Akkori osztálytársammal, Gergővel akkoriban sokat beszélgettünk, de nem volt elég a suliban, még hazafelé is, mert egy irányba jöttünk, sőt az utcájuk sarkán is mindig megálltunk és még vagy egy órát beszélgettünk minden nap. Egyszer azonban hazafelé menet az útba eső játszótérre pillantva jutott eszünkbe, hogy mennyivel jobb lenne ott beszélgetni, legalább ülünk, stb. Oda is mentünk elkezdtünk hintázni, aztán elkezdtünk kiugrálni, először csak simán, később esetleg forgásokkal, más értelmetlen trükkökkel. Ez már így ment egy rövid ideje, amikor egyszer utánanéztem az interneten, és megtaláltam többek között az ESG videóit, amiben backflipeket is csináltak, és nem látszott nehéznek a dolog. Másnap is kint voltunk persze és rögtön el is kezdtük próbálgatni az első backflipjeinket, először persze csak helyben, majd lassan egyre gyorsabban. A többi trükk pedig lassan jött magától, meg a videókból, és ez még egy darabig így ment. A HSC alapításának idejére konkrétan sajnos nem emlékszem, de a gondolat a kezdetektől a fejemben volt, és valószínűleg még az első backflipek előtt történt. Nagy ritkán kijött a nővérem kamerázni, tulajdonképpen ő volt az első "operatőrünk". Egy idő után Gergő egyre kevesebbet vett részt a hintázásban, de másik osztálytársam Imre operatőr lett, így elkészült az első komolyabb videónk is, amiben már csak én szerepeltem.
   2007 tavaszán új fejezethez érkeztünk, találtunk egy hajlékony hintát, és lassan odaszoktunk ahhoz a helyhez. Gergőnek gyorsan jött az "utánpótlása" Ricsi személyében akivel szinte egész nyáron kint voltunk azon a játszótéren. Egy új még komolyabb videó készült el Józsi segítségével, aki Imréhez hasonlóan a kamera túloldalán tevékenykedett. A hintával már csak az állvány volt a gond, túl alacsony volt.
   Sokszor keresgéltem jobbat, és meg is találtam, bár nem a legnagyobb, de jobb, mint eddig bárhol. Elhagyatott játszótéren volt, akkoriban rendesen be volt nőve gazzal, egy lélek nem járt arra soha. A hajlékony hintát átvittük oda, és minden szép és jó lett volna, de... Volt ott egy korlát a hintához közel, azt pedig nem kímélhettük, megszabadultunk tőle, nehéz munkák árán, majd az egész helyet kipofoztuk egy kicsit, később még az állványt és a mászókát is átfestettük egy kedves néni segítségével. Itt készült a videók többsége, és itt hintáztunk a legtöbbet. Közben rengeteg tag csatlakozott és ment el. Kis kihagyások után készült a Return to swingflips 1-2. Lassan azonban végleg csökkent az érdeklődés, később már részemről is, amikor egyedül maradtam, így abbamaradt a dolog, nagy szünet következett, egy apró téli trükktanulás beiktatása mellett. Sajnos közben a játszótér felújításakor elvitték a hintánkat, így a hajlékony lapnak búcsút mondhattunk, de egy még magasab állványt csináltak egy mászókából, és hintát is raktak rá.
   2010 legvégén újrakezdtem, majd 4 tag csatlakozott, találtunk 5 nagyon jó hintát, így 6 magas hintánk lett, és elkészült egy saját készítésű hajlékony hintalap is, de sajnos nem sokat tudtuk használni. 2011 tavaszán pedig 3 új videó készült el, a Return to swingflips 3, a HSC funny videos 2 és a HSC mini video 3. Ismét egy kis kihagyás után felszereltük a Hárosi-öbölben a fent említett hintánkat, ennek segítségével a nyár végén elkészült a nyári különkiadás.    Szeptembertől az új tanévben pedig új lendülettel folytattuk a hintázást, bár már nem olyan aktívan. Kis szünet után télen a nagy hóba ki nem hagytuk volna néhány új trükk begyakorlását így akkor is készült néhány felvétel, jóval később ezekkel együtt készült el a Stunts off swing 3 nyár elején 2012-ben.


 <<Vissza
HungarianSwingerCrew©2012
Teteje