Titanic – A kiállítás
”Eredeti leletek – igaz történetek”
A Titanic kísértethajó, minden tíz évben csak egyszer bukkan fel a köztudatban, aztán elmerül, akár Jack Dawson az Atlanti-óceán jéghideg vízében. Az ezredforduló környékén megnézhettük a téma filmváltozatát, Celine Dion sanzonja hónapokig vezette a slágerlistákat… Azt is megtudtuk, hogy Hollywoodban 1517 emberélet 11 Oscar-díjat ér! A szokásos évtizedes némaságot idén a kiállítás törte meg, ami 1991 óta folyamatosan úton van. Eddig 18 országban 16 millióan voltak kíváncsiak Robert Ballard kutató mélytengeri leleteire és az óceánjáró hiteles történetére. A tárlat minden érzékszervre hatni szertne: hangulatos megvilágítás, korabeli ír zene az egyik folyosón, a ”kazánterem” zúgása, egy megérinthető jégdarab. Mindezt a hatás és a mélyebb átélés érdekében!
Ahogy az alcím is mutatja, a szervezők a katasztrófát személyes történetek sokaságaként mutatják be. Érdekes ötletnek tartom a belépő mellé adott White Star Line beszállókártyát is, amin egy valódi utas nevét és rövid történetét olvashatjuk, de csak a kijáratnál tudjuk meg, hogy túléltük –e azt a bizonyos éjszakát. Én Engelhart Cornelius Ostbyként ”ügyes” voltam, és megúsztam a fagyhalált, ami első osztályú utasként nem lehetett nagy mutatvány egy fedélközi bevándorlóhoz képest. Az élet igazságtalan, de a társadalmi különbségek még inkább! Dióhéjban írok a kiállítás részeiről. A hajó tervezésével, építésével és a kezdeti nehézségekkel foglalkozó termen csak átrohantam, a technikatörténeti érdekességek nem igazán kötnek le. A második nagyobb egység jobban érdekelt: a különböző osztályok használati tárgyait, dekorációit és a kabinok berendezését nézhettem meg. Megtalálható itt a fedélközi utasok egyszerű ”White Star Line” feliratú bögréjétől kezdve az első osztályú étterem gazdagon díszített desszertestáljáig szinte minden. Nagyobb a választék, mint egy IKEA-ban! Két kabint rekonstruáltak, az első osztály elegáns és nagypolgári berendezése éles kontrasztot mutat a harmadosztály puritán, négyszemélyes lyukaihoz képest. A ”kazántéren” ugyancsak átszaladtam, ez is technika… Az utolsó nagyobb terem 1912. április 14-e éjszakájával foglalkozik. Egy monitoron a Titanic süllyedését szimuláló videót nézhetünk meg, a falakon az utasok visszaemlékezéseit olvashatjuk, itt találkozhatunk a ”jégheggyel”. Ezt a részt siralmasan gyengének találtam… Végül elérkeztem Ballard munkáját és a leletmentését bemutató utolsó egységhez. Minden vitrinben egy tárgy és a mélyben róla készült fotó látható: levesestálak, egy pad összegyűrődött váza, egy lyukas bakancs.
Summa summarum nem volt rossz a kiállítás, de inkább az egyik látogatót idézném, akivel a ruhatárnál elegyedtem szóba: ”Sokkal többet vártam!” Szegény srác igazán csalódott lehetett, állítása szerint hatalmas Titanic rajongó. Sajnos nem tudtam átérezni szenvedését, a mozifilmet csak háromszor láttam! Igazi szívfájdalmam csak az volt, hogy az óceánjáró luxusát és pompáját nem tudta visszaadni az a rengeteg felhozott tárgy. Az utasok személyes holmijai sem nyűgöztek le igazán…
A kiállítás még február elejéig látogatható a Millenáris Fogadóban. A diákjegy hétköznap 1500, hétvégén 2500 forint, amit a ruhatárnál még 200 forinttal meg kell fejelnünk. Szóval tessék kihasználni ezt a szűk három hónapot, mielőtt a Titanic újra elmerül a feledés homályában! Ki akarna újabb tíz évet várni?
Batiz ; |
