László Gergely: Halhatatlanok tudatlansága
II. rész
[...] Jártak néhány közelebbi faluban is, mely az általuk megismerttől alig valamiben különbözött. Egyik faluban sem volt vezető, látszólag egyenrangúak voltak a falu lakói. A mágus közben tovább tanulmányozta a bennszülöttek elméjét. Bár nagyon sok helyen járt és sokféle néppel találkozott hosszú élete során, ezek az emberek mégis mindegyiktől gyökeresen eltértek. Elméjüket a szeretet uralta. A mágus ennek okát a civilizáció hiányában látta, hiszen a fejlődés törvényes hozadékai az irigység, az egymástól való eltávolodás, az önzés. Amit mégis furcsának talált, az az ösztönös érzések hiánya volt. Ezek nem elfojtva rejteztek mélyen, mint az eddig tapasztaltaknál, hanem hiányoztak. Az a szűk érzelemrepertoár amivel a bennszülöttek rendelkeztek, nem az ilyen primitív civilizációtól elvárt vad, kontrollálatlan érzelmek tárháza volt, inkább olybá tűnt, mintha évszázadok vagy évezredek által kikristályosított, egy csodálatos ám természetes műalkotás, mint egy kavics, mely hosszú ideig hánykolódik ide-oda egy folyóban, mely tökéletesen simára csiszolja annak minden részét. Ő azonban ezt az alkotás nem sokra becsülte, ugyanis a szeretetet, a bizalmat és a kötődést a fejlődés kerékkötőjének tartotta, nem hitt ezek hatalmában, a gyenge emberek jellemzőjének hitte őket, hiszen aki nem képes boldogulni egyedül, csak az kötődhet másokhoz. Ő, bár ismerte ezeket az érzelmeket, már nem emlékezett mikor tapasztalta meg őket saját bőrén utoljára, az emléküket sem sikerült magában felidéznie, bár ezt egy cseppet sem bánta. Soha nem tartotta sokra az emberekkel való kapcsolatot, hiszen fizikai igényeinek kielégítésén kívül évszázadok óta semmit sem tudtak neki nyújtani. A percéletűek szűkre szabott életbölcsességét egy vitában pillanatok alatt porrá rombolta, így egy idő után fölöslegessé és fárasztóvá váltak a halandók által bölcsnek tartott, de valójában az értelem csupán egy kicsiny szikrájával rendelkező tudatlanok, így az embereket már régóta csak bábuként használta, bár annak sem tartotta őket túl hatékonynak. Mégis most itt állt előtte a lehetőség, hogy valami hozzá méltóval találkozzon, talán először végtelennek tűnő élete során. Egy halandót már szétvetett volna az izgalom, de hosszú évszázadok unalma határtalan türelemre tanította, szinte egykedvűen várta a találkozást, csak a lelke legmélyén érzett némi izgatottságot.
A várva várt pillanat minden előzmény nélkül váratlanul köszöntött rájuk, a nő egy délután sétált be a faluba egyedül, kíséret nélkül, jövetelét sem jelezte semmilyen módon. A falusiak ezenmód semmilyen előkészületet nem tehettek, de mégsem lepte meg őket vezetőjük jövetele, kitörő örömmel és mérhetetlen tisztelettel fogadták, az egész falu köré gyűlt.
A nő teljesen megfelelt a felderítő emlékképeiben látottaknak, de földi valójában a kisugárzása sokkal erősebb volt. A katonák elámultak, a kemény kiképzés és katonaélet dacára sem tudták palástolni megdöbbenésüket, hiszen a nő egészében inkább hasonlított egy isteni manifesztációra, mint egy földi halandóra. Még a mágus tanítványainak is tátva maradt a szája, pedig őket soha nem foglalkoztatták túlzottan a nők. Szőkésbarna haja volt, arca inkább bájos volt, mint szenvedélyre csábító, alakját elrejtette az általa viselt laza tóga.
A mágus rosszallóan intett a testőrök vezérének, mire a testőrei gyorsan felvették páncéljukat és sorfalat álltak uruknak, melynek végében állt a két tanítvány. A mágus lassú, ám határozott léptekkel odasétált a nőhöz –persze csak miután gyorsan ellenőrizte a mágikus védelmeit- és a tisztelet legkisebb jelét sem mutatva odaintett a nőnek, majd kenetteljesen hangon megszólalt, hangjába nyelvvarázst vegyítve így szavai egyszerre hangzottak az általa ismert összes nyelven. Szavai mégsem fulladtak érthetetlen kakofóniába, hiszen a varázslat lényege pont az volt, hogy mindenki csak azon nyelv szavait hallja meg, melyen ért.
- Nevezd meg a nyelvet, melyen beszélsz, szép hölgy, hogy az általad oly kedvelt szavakkal kérhessem vendégszeretetedet. – Az udvariasság ezen formája nem volt idegen a mágustól, sőt néha kedvére valóak voltak ezek a színpadias szóvirágok, bár a költészet soha nem foglalkoztatta.
- Fogadd üdvözletemet birodalmad nyelvén, hiszen te vagy a vendég. –szólt a birodalom közös nyelvén a nő. – A nevem Chy’mi el Tyssen Estrada, mely a ti nyelvetekre lefordítva Fényes Szívek Világítótornya.
- Az én nevem Zorqar Ragdalor, Kárhozott Lelkek Szipolyozója, az Éjek fejedelme. Azért kerestem fel birodalmad, hogy megismerkedhessek messze földön híre szépségeddel és tiszteletemet tehessem legendásan vendégszerető népednél. Megdöbbenve tapasztalom, hogy beszéled birodalmam nyelvét, mely e távoli helyen több mint meglepő.
- Számos nyelvet ismerek, a puszta véletlen műve csupán, hogy a te hatalmas birodalmad nyelvét is –közben pajkosan rákacsintott a mágusra. – De hagyjuk a formaságokat, nem kenyerem az udvari etikett, jöjj velem, ha kedved tartja, egy kellemes erdei séta közben is megvitathatjuk a téged foglalkoztató kérdéseket.
A mágust ez a kacsintás cseppet sem derítette jobb kedvre, sőt! Erősödött a gyanúja, hogy egy nagyerejű mágus bújik meg e látszatra ártatlan nő mögött. De mivel maga is úgy gondolta, szívesebben beszélgetne vele tudatlan barbárok értetlen figyelme nélkül, így elfogadta az ajánlatot. Intett a testőröknek, hogy nincs szüksége rájuk majd elindult a nő mellett az erdőbe. Egy ideig szótlanul mentek egymás mellett, a mágus próbálta Estrada mágikus kisugárzását érzékelni, de legnagyobb meglepetésére semmit sem érzett, a nőből a mágikus hatalom legkisebb csírája sem áradt. Ennek ellenére egy furcsa érzés fogant meg a mágus lelkében, melyet sehogyan sem tudott hova tenni, pedig megvizsgálta az elméjét óvó védműveket és mind érintetlenek voltak. A csendet végül Estrada törte meg:
- Mondd hatalmas fejedelem, mi hozott erre az oly messzi tájra téged? Vajh mit várhat e szerény néptől egy hatalmas birodalom ura?
- Az egyetlen igazi értéket, mellyel a birodalmamat lakó, magukat civilizáltnak csúfoló, tudatlan ösztönlények nem képesek megadni nekem, hiszen maguk sem bírják. Tudást! Évezredek óta keresem, de csak porszemnyi morzsákat találok néhanap, melyek csupán egy percéletű rövidke életének apró felismerései, legyenek a halandók számára oly magasztosak és meglepőek, számomra olyan frissítőek csupán, mint sivatagban egy cseppnyi poshadt víz.
- A tudásnak sok formája van és tartok tőle, hogy olyan tudást, melyre te áhítozol, tőlem hiába vársz. Tulajdonképpen mit szeretnél tőlem megtudni?
- Bármilyen tudást mellyel magam nem rendelkezem!
- Félek az út, melyet én helyesnek vélek és neked mutatni tudok, számodra nem lesz üdvözítő. – A mágust kezdte rettenetesen fárasztani ez a beszélgetés, nem azért jött ide, hogy könyörögjön, nem értette mire jó ez a sok ködösítés, talán a nő nem akar neki semmit elárulni tudásából?
- Mutass nekem utat, én majd eldöntöm hasznosnak vélem-e útmutatásod!
- Hát legyen akaratod szerint nagyhatalmú fejedelem! Az életben nagyon sok út van és mindenki elindul valamelyiken. Vannak jobbak és rosszabbak is, egyik a felismeréshez juttat közelebb, másik a boldogsághoz, de az igazi út, melyet a valódi bölcsek keresnek az, amelyik mindkettőt megmutatja. A te utad a felismeréshez vinne közelebb, de egy szinten már régóta leragadtál, magadtól nem tudsz tovább fejlődni, de a kérdés mi a fejlődésed célja?
- A világ teljes kiismerése, hiszen mi is lehetne egy halhatatlan célja? Boldogság? Pillanatnyi állapot csupán, melyet szükségszerűen boldogtalanság követ és ebből a végtelen ciklusból kitörni csak úgy lehet, ha magasabb szempontokat helyezünk előtérbe, nem pillanatnyi örömök folytonos ismétlődésére törekszünk, tehát nem az érzésekben keressük az élet titkait, hiszen ezek múlandóak és változékonyak, mint a szél iránya vagy az időjárás. Egyébként is vajon mik az érzelmek? Állati ösztönökre a régi bölcsek ráhúztak bizonyos számukra logikusnak tűnő meghatározásokat, romantikus névvel illették őket és ebben látták az emberi élet szépségét, pedig az embert mindig is a tudás különböztette meg az állattól, hiszen egy állat is mindig csak a saját boldogságát keresi a mélyebb megértés helyett. Mit is kezdene egy állat az örök élettel? Nem többet, mint az átlagos halandók, örökké a kéjt keresné, üres örömöket, melyek csak pillanatnyi izgalmat hoznak fejlődésre képtelen elméjébe. Nem azért lettem halhatatlan, hogy ilyettén eltékozoljam tengernyi időmet!
- Ehelyett vajon mivel foglalkozol? Keresed a mélyebb összefüggéseket? De talán rossz helyen! Hatalmadat szeretnéd növelni, még többet szeretnél irányítani a világból, de közben nem veszed észre, hogy az általad választott úton már mindent irányíthatsz, mi elképzelhető! Egy hatalmas birodalom tejhatalmú ura vagy, élet és halál között dönthetsz bármikor, hatalmadban áll bárkit elpusztítani, bárhogy formálni birodalmad arculatát, alattvalóid parancsaid lesik, szavad rettegik. De te ezt kevesled és meg kell mondjam egyetértek veled. Mert amivel rendelkezel alig több a semminél. Hiába vagy hatalmas mágus, hiába uralod az elemeket, az összes égi és földi lényt, semmit nem értettél meg a magasabb összefüggésekből és ezt magad is érzed! Hiába meditáltál évezredeken át, semmire nem jutottál és rájöttél, hogy magad képtelen vagy többre, így maradt számodra a remény, hogy mivel időd végtelen, tán eljön valaki és utat mutat számodra.
A mágus összehúzta szemöldökét és egy cinikus félmosollyal tarkította válaszát:
- És te lennél az, kedves Estrada, ki mint egy világítótorony fény adsz szívemnek?
- Nem. Magadnak kell megtalálni a helyes utat, én csak segítséget nyújthatok neked. Ne hajszold a tudást, mert a mélyebb igazságok sokszor nem leírhatóak, nehéz, vagy tán lehetetlen őket megfogalmazni. Nem az általad lenézett teremtmények feletti hatalomban rejlik a felsőbbrendűség, hiszen hatalmad nem több puszta illúziónál. Élet-halál urának neveznek, mégsem vagy a legkisebb befolyással sem alattvalóidra. Az igazi befolyás nem az emberek tetteinek manipulálása, hiszen megfélemlítéssel, erővel könnyű befolyásolni azokat, de vajon változtatsz e ezzel a világon?
- Ha már mindkettő nem lehet, inkább rettegjenek, mint szeressenek. Megérteni képtelenek engem, egyszerű elméjük még az engem foglalkoztató kérdéseket sem értenék, hogy tudnának hát válaszolni rájuk?
- Miért hiszed azt, hogy mindent megtanultál, mit alattvalóid taníthattak neked? Miért gondolod, hogy kiismerted az emberi természetet, amikor az érzelmeket is csak felismerni tudod, átérezni nem? Vajon mindent meg tudsz magyarázni, melyről azt hiszed megtaláltad a magyarázatát, vagy csak nem foglalkoztál eleget vele, mert elvetetted, mint a „percéletűek kicsinyes gyarlóságát”? És mi lesz, ha eléred az egész világ feletti uralmat, ha már mindent irányítasz föld és ég között, sőt még annál is többet? Mit kezdesz ezzel az erővel?
A mágus gondolkodóba esett. Hiába törte a fejét, nem jutott eszébe egy válasz sem és ez egyre jobban dühítette. Hosszú élete során még sohasem ismerte be, ha nem volt igaza, persze nem is tudott egy ilyen esetet sem emlékezetébe idézni, pedig briliáns memóriával rendelkezett. Ez a beszélgetés pedig nagyon efelé haladt érzései szerint. Nem erre számított, amikor ide jött. Világraszóló varázspárbajt, hihetetlen mágiák felfedezését várta ettől az úttól, nem hitte volna, hogy talán az eddigi élete vesz más irányt, tűnik fel eddig számára láthatatlan arca. De mivel elég makacs természet volt és a végsőkig kételkedett mindenben mely ellentétes volt elképzeléseivel, nehezen tudta befogadni Estrada gondolatait, így ehelyett folytatta a számára egyre inkább kellemetlen beszélgetést:
- Nem tudom, de ha eljön ez a pillanat, a határtalan tudás birtokában erre a kérdésre is tudni fogom a választ, addig pedig értelmetlen és haszontalan ilyen problémákkal múlatni az időt.
- Isteni hatalmat akarsz, de mit tudnál vele kezdeni? A rajtad kívül létező lényeket lenézed és mivel foglalkozni nem vagy hajlandó velük, így a világukon sem szándékoznál változtatni. De mivel minden nálad alacsonyabb rendű lényt lenéznél, kit teremthetnél - mert magánál csak alacsonyabb rendű lényt teremthet egy isten, ebben egyetérthetünk- így új világot sem lenne értelme teremteni. Így tehát ez a végtelen hatalom tulajdonképpen haszontalan lenne, mivel nem tudnád mit kezdj vele.
- Egy ilyen mértékű hatalommal, mellyel én rendelkezem, együtt jár a magány is, ez már évezredek óta sajátom. A világon nemcsak úgy lehet változtatni, hogy az önálló életre képes lényeket változtatom meg!
- De csak úgy érdemes! Teremthetsz új hegységeket, tengereket, városokat, de ez nem több, mintha egy szobrász egy erdő helyett, embert farag ki a puszta kőből, semmit nem változtat azon, hogy egy élettelen, változásra magától képtelen mű. Ahhoz, hogy változtatni tudj, hinned kell a változásban, és annak hasznosságában is. Te lenézed az emberek érzelmeit, pedig lenézni azt amit nem ismersz egyszerű gondolkodásra vall. Nincs hited, pedig az ember csak egy kőszobor anélkül, egy mozgó hús, melyet az elemek ide-oda vetnek, nincs szabad akarata. Neked sincs, mégis dölyfös önhittségedben azt vallod, az embereknek nincs. Ők azok, kik szerinted testük rabszolgái, pedig te vagy a saját hatalmad szolgája, lásd be hatalmad egyetlen célja önmaga fenntartása. Szemléleted szűk és sötét mint egy sikátor. A magány pedig a te választásod, önként vonultál el az emberektől.
- Ne oktasson egy olyan ember, kinek birodalma egy faragott kőbalta csupán, egy kezdő karcolata, a nagy művészek kifinomult alkotásai mellett!
- Ha a felszínt nézzük igazad van, népem nem bír erődítményekkel, díszes öltözetekkel, de rendelkezik olyan értékekkel, melyet kevesek mondhatnak magukénak a világban. Nem az inkább az értéktelenség jele, ha a látvány elfedi a lényeget, ha a kimódolt pompa alatt az emberek csak önmagukra gondolnak és a mértéktelen harácsolás közben nem veszik észre, hogy ez az önző szemléletmódjuk okozza boldogtalanságukat? Hiszen alapvetően ugyanarra vágynak, mint az általad primitívnek nevezett teremtmények, csak az évszázadok során eltűntek ezek az értékek a felszínről és helyette nem maradt semmi csak az üres boldogtalanság, melyet te jobban ismersz mint bármelyik alattvalód. A boldogság kulcsa ugyanis az emberi kapcsolatokban rejtezik, mit ér a tudás ha magány társul hozzá, mit ér az öröm, ha nem oszthatjuk meg senkivel? Mit ér a hatalom, ha céltalan, vajh hatalom-e egyáltalán?
- Tehát azt állítod eltékozoltam az eddigi évezredeket, semmit nem értem el ez alatt, mikor mindent elértem mire halandó legmerészebb álmaiban sem vágyhat? – a mágus gúnyosan felkacagott - Azt mondod tudásom céltalan, de kérdem én, milyen célja lehet egy halhatatlannak a fejlődésen kívül, hisz az örök élet egyetlen igazi célja a fejlődés, az igazi bölcsek csak erre törekedhetnek!
- És azt vajon tudod-e, az igazi bölcsek miben látják a fejlődést? A tudás végeérhetetlen halmozásában? Ha elérted azt a szintet, mely sokkal magasabb, mint a környezetedben lévőké, további fejlődésed, ha egyáltalán lehetséges, roppant lassú, de ezt te jobban tudod, mint én. Nem érdeked-e hogy a környezetednek is átadd tudásod és talán fejlődésed segítségükkel gyorsabb és teljesebb lesz, mint nélkülük? A számodra értelmetlen érzések jelentik az élet értelmét és ezek minél jobb megismerése jelenti a legnagyobb kihívást bárki számára. Nem írhatók le egyszerű törvényekkel, de még bonyolultakkal sem. Változékonyak és kiszámíthatatlanoknak tűnnek, mégis rendszer lakozik bennük. E rendszer megismerésére egy élet vajmi kevés, de egy halhatatlan talán elérheti e magasztos célt!
Zorquar ismét felkacagott, de most sokkal hosszabban, mély nevetéséből csak úgy sütött a gúny, de Estrada látta rajta, e kacaj legalább annyira a zavar, mint a lenézés kacaja. Hiszen a nő olyan gondolatait mondta ki, melyeket csak egy elmeolvasás után tudhatott volna meg, de ezt nyilvánvalóan nem végezhette el a máguson. Így a mágus öntelt kételyén keresztül egyre jobban utat tört a felismerés, hogy egy nálánál magasabb szintű értelemmel találkozott. Erre a pillanatra várt már nagyon régóta, mégis mikor elérkezett, erőt vett rajta a legmélyebb rettegés melyet egy halhatatlan csak ismerhet, kétely önmagában. Mikor ismét megszólalt, szavai a cinizmus mételyével fertőzve hangoztak:
- Mondd te hatalmas „bölcs”, te vajon feltérképezted-e ezt az általad rendszernek titulált bonyolult szabályhalmazt?
- Hogyan mondhatná bárki teljes bizonyossággal, hogy tökéletesen ismer egy ilyen komplex, összetett dolgot anélkül, hogy ne ruházná fel magát isteni hatalommal? Célom ugyan a tökéletes megismerés, de az igazi bölcsek fejlődésének alapja a kétely is, így sohasem lehetnek biztosak benne, hogy elérték-e azt.
- Akkor mi értelme ennek az egész kutatásnak? Végeérhetetlen vizsgálódás egy olyan úton mely lehet, hogy soha nem vezet el a végcélhoz?
- Az ember sajátja a hit, mely megkülönbözteti az állatoktól, hiszen olyan elvont fogalmakban, elvekben képes hinni, melyeket nem érzékelhet, létüket nem bizonyítják fizikai jelek. Azáltal, hogy hisznek bennük, mégis léteznek, de csak addig, míg van aki hisz benne. Hit nélkül nincs elég erő senkiben, hogy bármilyen célt véghezvigyen, a hit viszont sokkal hatalmasabb, mint bármilyen fizikai erő, irracionális dolgokra képes csakúgy, mint az érzelmek. Hinned kell benne, hogy elértheted célod, még akkor is, ha lehetetlen vállalkozásnak tűnik is. És ha hiszel benne, elérheted célod.
A mágus a vitát egyre értelmetlenebbnek érezte, egyre fokozódó dühe egyszerre csak elszállt mintha elfújták volna, bizonyossággá csírázott benne a felismerés: egy felsőbb hatalom avatkozott életébe, a találkozás nem a véletlen műve, előre elrendelték nála hatalmasabb erők.
- Ki vagy te? Talán egy orákulum, ki meg tudja jósolni a jövőt, egy istenség földi manifesztációja talán, ki rólam oly sokat tudsz, gondolataid számomra mégis oly idegenek, minden kérdésemre van válaszod, magabiztosság helyett mégis a bizonytalanság poklába taszítasz, eddigi életem becsmérled, új irányt szeretnél szabni gondolataimnak. Azt gondolod talán, hogy rendelkezhetsz velem, hogy gondolkodás nélkül elvetem elveimet, melyeket eddig követtem?
- Nem szándékom feletted rendelkezni, célul csak útmutatást tűzhetek ki, az idő majd eldönti, az általam elvetett magvak csírát vetnek-e. Az idő mint számodra, számomra
sem bír jelentőséggel, a többiek számára azonban véges és mivel mást nem adhatok neked, csak mi lényegem, így sajnos távoznom szükségeltetik. Élvezd népem vendégszeretetét, amíg kedved tartja és térj vissza, ha úgy érzed, szükséged van rá.
Ezt kimondván, a nő meghajolt a mágus előtt, megfordult és lassan elsétált.
- Várj, nem hagyhatsz csak így itt! Még nem fejeztük be! – üvöltött a mágus, de hiába, a nő csak sétált tovább. Végső kétségbeesésében a mágus varázstudományához fordult, az egyik legerősebb varázslathoz fordult melyet ismert: - Vissza! – dördült a hatalommal átitatott parancsszó. A messze lévő katonák és a falu lakói is megrezzentek a mágia orkánerejű hatalmától, de Estradára hatástalan maradt e mégoly hatalmas varázslat is és lassan, de rendületlenül sétált tovább. A mágus még sokáig állt ott és döbbenten nézett az erdő mélyén eltűnő jelenség után. ; |
