|
Szimulátor autóbeállítás tutorial
Úgy érzem kötelességem, hogy segítsek azokon, akik nem tudják beállítani maguknak a kocsit. Ezért határoztam el még a nyáron, hogy írok egy Tutorialt azok számára, akik még nem ismerik az autó beállítás világát. Remélem sokat segít majd nektek és sok sikerben lesz részetek.
A következő sorokban olvashattok a száraz, valamint az esős körülményekről, a guminyomástól kezdve, egészen a féktárcsa méretéig.
Kezdjük a száraz aszfaltra való beállítással!
Szárnyak: (wing) Aki nem tud angolul, annak írom, hogy front wing az első szárny rear wing a hátsó. Az első szárny a kanyarodásban segít. Ha lejjebb engedjük a kocsi kicsit gyorsabb lesz, hátránya viszont hogy a kocsi alulkormányzott lesz. Ez azt jelenti, hogy csak a kerekek fordulnak a kocsi orra, azonban alig akar. Ezért javaslom hogy az olyan pályákon ahol nagyon éles (80 foknál kisebb) kanyarok vannak többségben, emeljük meg a kocsi első szárnyát.
A hátsó szárny nagy szerepet játszik a sebességben. Az olyan pályákon, mint például Brazília ahol nagyon sok hosszú egyenes van, illetve gyors kanyarok, csökkentsük a szárnyak dőlésszögét. Ügyeljetek, hogy a sebesség ne menjen a vezethetőség kárára. Arra mindig figyeljünk, hogy az első és a hátsó szárny között sose legyen a különbség 5 foknál több mert vagy nagyon alulkormányzott lesz az autó, vagy nagyon túlkormányzott. A lényeg, hogy úgy állítsuk be a szárnyakat, hogy kellőképpen biztosítsanak sebességet, és a kanyarokban is jól lehessen fordulni.
Kormányzár: Most azokhoz szólok, akik billentyűzettel játszanak(mert kormányhoz nincs tapasztalatom). Éles kanyarokba ideális, ha magasan van(18-23) ezzel viszont probléma, hogyha 80 foknál nagyobb ívelésű kanyarban vagytok, akkor folyamatosan kell nyomogatnotok a kanyarodás gombot. Ezekben a kanyarokban ideális, ha kissebre húzzuk(7.0-12.5ig).
Radiator Intake (motorhűtő mérete): A gyors pályákon ahol az autó nagy sebességgel tud menni, elég, ha 2 esetleg 3-esre vesszük, mert tudni illik, ha az autó nagy sebességgel megy nagyobb a motor, illetve fék hűtése is. És kisebb motorhűtésen jobban felpörög a motor. Azonban ha olyan kanyargós pályán vagyunk, mint pl.: Monaco, ott vegyük a legnagyobbra, mert ott nem nagyon van lehetőség hűtésre. Ennek hátránya, hogy a lassú kanyarokból az egyenesekre rosszabbul gyorsítunk ki.
Ívelés: Ha elől lejjebb vesszük, a kocsi jobban tud kanyarodni, ha feljebb a kocsi gyorsabb lesz, mert a gumi nagy része ilyenkor érintkezik az aszfalttal. Hátul előnyösebb kissebre venni, hogy a kocsi nyomatéka nagyobb legyen. Ha gyors pályán vagyunk, ahol sok az egyenes, ott ideális, ha a hátsó és az első kerekek ívelését is növeljük. Nagy szerepet játszik itt az aszfalt hőmérséklete. Ha magas akkor elég kb -2.0,-3.0-ra venni, mert akkor hamar felmelegszik a gumi. Hűvösebb aszfalt tekintetében viszont vegyül lejjebb mert akkor a gumi belső része hamar felmelegszik és ez az ideális. Ha magasabban hagyjuk akkor a gumi nem fog kellően felmelegedni.
Guminyomás:Száraz időben az ideális, ha növeljük ,ilyenkor csökken a tapadás, viszont nő a sebesség. Ha kanyargós pályán versenyzünk, illetve ahol vannak döntött kanyarok, inkább csökkentsük a guminyomást, mert könnyen kipördülhetünk a kigyorsításnál. Az első guminyomás hatással van a kanyarodásra. Ha kicsit lejjebb vesszük jobban tudunk fordulni, ha feljebb, akkor biztosabb az útfekvés, viszont csökken a tapadás. A hátsó guminyomás a végsebességre, és a kocsi kanyarkijövetelkor való viselkedésére van hatással. Ha feljebb vesszük, nő a sebesség, viszont a tapadás csökken a gyors kanyarokban, és a kigyorsításokon. HA feljebb akkor csökken picit a végsebesség, viszont az autó sokkal stabilabb lesz a kanyarokban. A kisseb guminyomás magasabb gumihőmérsékletet is eredményez, mert ilyenkor a legnagyobb a gumira ható erők összege. Ez azt jelenti, hogyha kisebb guminyomással megyünk, akkor hamar melegszik fel a gumi, de hamarabb is kopik el. Ebből következik, hogy a magasabb guminyomásnál később melegszik fel a gumiabroncs, de sokkal tovább bírja.
Packers (csomagoló): Ezzel tudjuk beállítani, hogy a kocsi meddig érjen le. Tehát ha van 1 cm különbség, akkor 1 cm-nél jobban már nem fog lejjebb ereszkedni. Néhány kör után megtapasztalhatjuk a kerékvetők magasságát, és a legmagasabb kerékvetőnek megfelelően állítsuk be az utazómagasságot, és a csomagolót is. Ha túl alacsony, akkor ha kerékvetőre érünk a kocsi alja leér és megcsúszhatunk, vagy rosszabb esetben fenn akadhatunk.
Utazómagasság: Száraz időben teljesen vegyük le, mert ha a kocsi nagy sebességgel halad, akkor vákuumot hoz létre ami növeli a leszorító erőt(ezt hívják talajhatásnak)
Üzemanyagmennység: edzéseken és időmérőn elég, ha 5-6 körre állítjuk be, hogy minél gyorsabb köröket menjünk, és megtapasztaljuk az aszfalt állapotát.
Most pedig néhány versenysetup:
Ha a mezőny elejéről indulunk, akkor kevesebb benzinnel (10-14 körre elegendővel) vágjunk neki a futamnak, de ezeket a köröket tökéletesen kell megfutnunk, mert ha sikerül, és körönként fél 1 mp-vel gyorsabbak vagyunk az üldözőktől, akkor egy bokszkiállásnyi előnyt ki tudunk autózni. Ha a mezőny végéről indulunk, akkor ugyanezen üzemanyag-mennyiséggel esetleg többel, (de semmi esetre se legyen 17 körnél több benzin az autónkban) kell nekivágni a futamnak, hogy hamar az élvonalba kerüljünk. Itt használjunk lágy gumit, hogy gyorsabb köröket tudjunk futni. Személyes tapasztalatom: A poleból vágtam neki egy futamnak 10 körre elegendő benzinnel, és a kiálláskor volt 30mp-s előnyöm, és a boxba ismét csak 10 körre elegendőt tankoltam, majd még egyszer 10 körre elegendőt tankoltam majd harmadjára 26 körre elegendőt. A második helyezett kivételével mindenkit leköröztem. Fantasztikus érzés volt (am Bahrein-i futamról van szó) piszok gyors köröket futni.
Váltó: azt hiszem a kocsik beállításánál ez a legnehezebb rész, amikor be kell lőnünk a váltás összhangot. Szerintem a legideálisabb, ha 4. ig gyorsulunk, 5.6.7. be pedig a sebességre koncentrálunk. Az első 4 fokozatot úgy állítsuk be gyorsulásra, hogy semmiképp se legyenek túl közel egymáson (két váltás közt KB fél másodpercnyi különbség legyen) viszont a 4. és 5. az 5. és 6. valamint a 6. és 7. közt másfél két másodperc legyen a különbség a pálya leghosszabb egyenesétől függően. Ami azt jelenti, hogy a motor 7.-be ne pörögjön túl , mert akkor a motor megfő. Szerintem ez a legjobb beállítás, hiszen ez minden pályára jó, mert a kanyargós részeken nem számít a sebesség, viszont a gyorsulás élet halál kérdése, és egyik pályán se tapasztaltam, hogy a kanyargós részeken 4. fölé mentem volna. Ezzel a beállítással viszont a pálya kanyargós és gyors részein is gyorsak tudunk lenni.
És most következzen a nedves pályára való beállítás!
Szárnyak:Vizes pályára növeljük a szárnyak dőlésszögét a több leszorító erő érdekében. Ha száradt egy kicsit a pálya, akkor az első szárny változtatására lehetőségünk van. A boxban csökkentsük a szárny szögét abban az esetben csak ha már száradt a pálya (vagy ha már majd nem száraz).
Kormányzár:A kormányzár nem befolyásolja autónk teljesítményét, illetve vezethetőségét a különböző időjárási viszonyokban.
Radiator Intake (Motor hűtő mérete): Esős időben nem muszáj nagyon megemelnünk,mert nincs rá szükség.
Guminyomás:Esőben vegyük lejjebb a tapadás növelése érdekében. Fontos, hogy ha fel fog száradni a pálya még a verseny alatt úgy állítsuk be a guminyomást, hogy esőre és száraz aszfaltra is ideális legyen. Mint a száraz aszfaltra való beállításnál írtam, az alacsonyabb guminyomásnál hamarabb melegszik fel a gumi. Magyarán ha esik az eső, akkor hidegebb az aszfalt, így előnyösebb alacsonyabb guminyomással menni.
Utazómagasság: Esőben növeljük, mert ha az autónk alja érintkezik a vizes aszfalttal, komolyan befolyásolhatja autónk vezethetőségét.
Disc Size: Féktárcsa Mérete:Minden esetben ideális, ha 2.8-ra vesszük,mert akkor fog a legjobban a fék.Ha a levegő hőmérséklete nagy akkor vegyük a legmagasabbra mert ha kissebben hagyjuk akkor elfogy a fék(tapasztalatól mondom,hogy malayziában és bahreinben nagyon hűtsétek a fékeket)
Fékcsatorna mérete:Meleg időben emeljük meg mert hamar túlmelegedhet a fék, és akkor használhatatlanná válik. Hideg időben viszont csökkentsük mert a fék nem melegszik fel ideálisan és nem fog fogni.
Fékerő: Általában véve az a legjobb, ha elől van több fékerő. De ezt sem szabad eltúlozni, mert minnál több van elöl annál stabilabb hátul az autó féktávon, viszont nehezebben lehet kanyardni. Főleg ez a kis fékezést igénylő gyors kanyarokban érvényes.
Remélem hasznotokra válik a tutorialom és tudjátok majd használni. Sok sikert kívánok minden versenyhez!
Készítő: ZZsola (Bégányi Zsolt)
Elérhetőség:
Msn:zsolt_beganyi92@hotmail.com
E-mail: zsolti1207@gmail.com
All Right Reserved!(Minden jog fenntartva!)
|
with many replica mulberry Handbags at the same time.
Because of the low price, you can buy many replica handbags you like to match your clothes. You need not to wait
long for purchasing another one because you can afford many replica
cartier Handbags. Whether how many replica Gucci handbags you want, you can get them.These are some of
the main reasons which have made Prada handbags as most sought-after
bags in the industry. Moreover, when people are getting same quality and designs in much lesser prices, then they
prefer purchasing replica handbags in place of authentic ones.A buyer basically wants high quality products at
affordable rates and replica stands strong on such parameters, therefore popularity of
Designer Handbags is surging with changing needs and fashion.
Several people ask why the Replica rolex watches are so cheap if
they are as good as the original brands, and why the original timepieces have such big price tags. The answer to
this question is extremely simple. One of the main reasons why the original watches are expensive is due to the
cost incurred on the promotion and advertising of the brands. These brands pay a huge sum to endorse their brand
merchandise.Although the Replica rolex watches are cheap,
they can give their original counterparts a run for their money in term of visual characteristics, aesthetic looks,
and functionality.