Sajtó
2012. NOVEMBER 20., BÁGYI BALÁZS
Két hete útra keltünk P. Szabó Dániel barátommal, akivel immár öt esztendeje létezik Duola nevű dob-cimbalom formációnk. Erdélybe ugyan minden évben megyünk, de ezúttal egy jóval nagyobb kört sikerült leírni és olyan országokban is bemutatkozni, ahol eddig még nem jártunk. Nagyon hálásak vagyunk minden meghívónknak, hogy ez a három országot érintő, tíz koncertből álló turné létrejöhetett. Erről a JazzMa.hu hírt is adott korábban, ezt a beszámolót a Főszerkesztő Úr kérésére készítettem.
Ha Európában koncertezünk akkor általában autóval utazunk a saját hangszereinkkel együtt, így mindig a megszokott és kidolgozott hangzást tudjuk nyújtani.
Maga az út egyszerre fárasztó és romantikus, izgalmakkal teli, mert hát sok ilyen van, főleg Romániában, ahol elég felelőtlen és agresszív a közlekedési magatartás.
Itt mindenféle helyzet előfordul, az aszfalton sokminden feltűnik, liba, kacsa, fehér ló, de leginkább kóbor kutya. Ezek amúgy Bukarestben falkákban vadásznak. Na meg emberek persze, különféle célokkal, a stoppolás elég általános utazási forma errefelé.
Évente egyszer-kétszer jó felkerekedni, régi helyszínekre ismét eljutva, vagy éppen új embereket megismerve olyan élményekkel és benyomásokkal gazdagodni, amelyek mind beépülnek az aznap esti zenélésbe. A turnészervezés igen kompaktra sikeredett, így az általános napirend a több óra utazás-pakolás-hangbeállás-koncert-alvás programpontokból állt. Nem volt egy sétagalopp, pihenésre is kevés, turistáskodásra pedig egyáltalán nem jutott idő. Nade nem is azért mentünk… Ilyenkor nagyon intenzívek a zenei folyamatok, jól beérnek az új anyagok is. A kocsiban is zenét hallgatunk, ezekről beszélgetünk, ötletelünk és további terveket szövögetünk.
Utunk első állomása Nagyszeben volt. A HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete meghívására az Ars Hungarica Fesztivál nyitónapján játszottunk az Átrium Caféban. Serfőző Levente és önkétesekből álló csapata igen szervezetten és profin dolgozik, mind az előkészítő marketing munka, mind a lebonyolítás tekintetében.
Szeben, amúgy Románia egyik legjobb gazdasági helyzetben levő térsége, gyönyörűen rendben tartott, felújított belvárossal, német, pontosabban szász származású polgármesterrel.
Egy nappal előbb mentünk, hogy próbálni, gyakorolni tudjunk az ottani magyar házban. A két napra kísérőt is kaptunk Zsé személyében, aki példásan gondunkat viselte. Koncertünk után jó kis spontán örömzenélés kerekedett két helyi hegedűs kolléga csatlakozásával. A rendezvényen tiszteletét tette Bitay Levente kolozsvári konzul is, akiben közvetlen személyiségű, nagyon nyitott embert ismerhettünk meg.
Innen tovább Székelyföld felé vettük az irányt. Marosvásárhelyen Demeter József, ismert nevén Döme látott vendégül bennünket Jazz&Blues nevű klubjában, ahol a nemrég kialakított, "piano salon" névre keresztelt kamarateremben játszottunk. A hely szerves része a város zenei életének, heti szinten van jazz, blues és népzene, sőt újabban klasszikus zene is. A fellépést követően a közszolgálati rádiónak adtunk egy hosszabb lélegzetű interjút, majd vendéglátónk hagyományos csütörtöki DJ set-jét hallgattuk a szomszédos nagyteremben.
A közlekedés sem mindig problémamentes, de címek keresgélése, pláne eltévedések nem férnek bele a sokszor igen feszítettre hangolt menetbe.
Az történt, hogy a másnap reggel le kellett cserélni a GPS alkalmazást a telefonomban, mert a meglévő Tom-Tom-os a romániai címeket is csak hellyel-közzel tartalmazza, a moldovai, bulgáriai címeket pedig egyáltalán nem. A felmerült helyzetet Döme ajánlására, a "Chip" becenévre hallgató, helyi softwer guru nagy szakértelemmel és rutinnal hamar megoldotta.
Következett két koncert régi barátunk Lázár-Prezsmer Endre szervezésében, aki a környék kulturális életének motorja. Útközben Csíkszereda felé megálltunk Szovátafürdőn, ahol a Danubius Hotel wellness részlegében másfél órára eltűntünk és a Medve Tóból nyert sós vízben lebegve mostuk le magunkról az út porát. Este a Nagy István Líceum aulájában adtunk koncertet, ahol Kovács László hegedű-tanár kolléga volt a házigazda. Az akusztikai körülmények támasztotta nehézségeket sikeresen áthidalva egy szép este volt. A kis létszámú, de lelkes közönség nagy kedvvel szerezte be a magunkkal vitt lemezeket.
Másnap délelőtt Sepsiszentgyörgyön egy workshop-ot tartottunk helyi zenészek közreműködésével. Voltak köztük gyerekek és felnőtt, profi zenészek egyaránt. A Kónya Ádám Művelődési Házban megtartott délutáni koncerten néhány saját szerzeményemet, illetve népzene feldolgozást adtunk elő. Utána a városi színházban a néptánc találkozó gálaestje volt, mindenki oda tartott, így mi is drága székely barátainkkal együtt. Hogy az este a büfében milyen italokat és mennyit vettünk magunkhoz, azt jobb, ha nem írom le…
11-én a turné fénypontja, az ismeretlen körülmények izgalma mellett a legnagyobb sikerrel zárult kisinyovi koncert következett. Meglehetősen sok, kb. 7 órás autózás után értük el a Moldovai Köztársaság fővárosát. A határátlépés és a hangszerekkel való zökkenőmentes bejutás érdekében a fellépést rendező Magyar Nagykövetség munkatársai jöttek elénk és vezettek fel bennünket a diplomata sávon.
Bevallom, ezelőtt nem sokat tudtam a többségében román nyelvű moldávok lakta szovjet utódállamról, de benyomásaink összességében rendkívül pozitívak voltak. Az érződő militáris jellegű berendezkedésnek vannak azért előnyei is, ami a rendet és a szervezettséget illeti, mindenki tudja a dolgát és végzi is. Itthon ritkán tapasztalható megbecsülésben és érdeklődésben volt részünk, az itteniek szerény anyagi lehetőségeik mellett zeneszerető és értő emberek. Dr. Mészáros Zsuzsanna és a követség munkatársai részéről végzett szervezőmunka profi volt, csakúgy, mint a szállásunk vagy a koncertterem. A város szívében lévő, kb. a budapesti Vigadó méretű és funkciójú Sala Cu Orgu épületében játszottunk teltház, mintegy 600 lelkes hallgató előtt, akik álló tapsos ovációval jutalmazták produkciónkat. A helyszín amúgy két nagyon komoly versenyzongorával is rendelkezik, egy Steinway és egy Yamaha áll a művészek rendelkezésére. Magyarország Külügyminisztériuma jóvoltából a hangverseny ingyenes volt, a termet kibérelték erre az estére, melynek apropóját Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója adta. Az ünnepi alkalomra mi is készítettünk és beillesztettünk egy három összefűzött kompozícióból álló Kodály-feldolgozás blokkot a műsorunkba. A hangverseny után Szilágyi Mátyás Nagykövet Úr vacsorára hívott meg bennünket Sáfi Csaba Konzul Úr társaságában. Másnap jó érzésekkel telve indultunk Bukarestbe, ahol aznap nem volt koncertünk csak megszálltunk útban Bulgária felé.
A bolgár fővárosba a Szófiai Magyar Kulturális Intézet meghívására érkeztünk, szállásunk a nagykövetség épületében volt a belvároshoz közel. Mindenki nagyon közvetlen, kedves és segítőkész volt. Első este 13-án a Studio 5 Jazz Club-ban játszottunk, igen profi körülmények között. A hely a nemzeti kultúrpalota épületében található a város közepén. Általában napi két koncertet is rendeznek, az elsőt, úgymond "művészibb" produkciókkal 19 órakor, ekkor játszottunk mi is, majd egy amolyan "bulisabbat" 22-kor. Másnap az intézet kiállítóterme adott otthont a hangversenynek, amely telt ház előtt zajlott nagy sikerrel. Az eseményt Doncsev Toso Igazgató Úr szavai vezették be. Ezt a koncertet az Artisjus Zenei Alapítvány támogatta, amely szervezet emellett a turné útiköltségéhez is hozzájárult.
Azon nagyon meglepődtünk, hogy Bulgáriában mennyire nem ismerik a cimbalmot. Mint az intézetben elmondták, a városban egyetlen ilyen hangszer van, az is használhatatlan állapotú… még jó, hogy hoztunk sajátot.
Szófiából mintegy hatórányi utazással értünk vissza a román fővárosba. Itteni koncertjeink megszervezése a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet részéről Bara Hajnal zenei referensnek köszönhető. Szállásunk az intézet patinás belvárosi épületében volt, ahol másfél évvel ezelőtt is laktunk. 15-én késő este egy előkelő, hangulatos étteremben léptünk fel, ahol a "Life is Beautiful" elnevezésű fesztivál magyar estjének produkcióját adtuk.
A közönség soraiban helyet foglalt Füzes Oszkár Nagykövet Úr és kedves felsége, Kósa András Igazgató Úr a kulturális intézet munkatársaival, valamint a fesztivál főszervezői, a bukaresti operett színház teljes vezérkara is. Csodálatos este volt, a szervezők azzal "fenyegetőztek", hogy még visszahívnak a jövőben.
Másnap a történelmi belváros klubnegyedében játszottunk, a Tudy Zacharescu jazzdobos kollégám által üzemeltetett Tibo' s Soul Club-ban. A helyszín megközelíthetetlensége miatt a több utcányi távolságra levő megállási lehetőség, illetve a hosszas becipekedés próbára tette idegzetünket és fizikumunkat egyaránt. Volt ott cimbalompattogtatás macskakövön, kézzel-lábbal kommunikálás a pakolásban segédkező, semmilyen idegen nyelvet nem tudó alkalmazottakkal, rendőrökkel alkudozás a parkolási pozícióról stb… Ez utóbbi szerencsésen megoldódott egy "Duola" cd átpasszolásával, hogy legyen mit hallgatniuk az éjszakai szolgálatban… Egyszóval gondoltuk, hogy a nehezített pályán innen szép nyerni és sikerült is, aki ott volt jól érezte magát. Koncertünk végezte után nem sokkal villám gyorsan átrendezték a terepet és beindult az igazi, román cigány népzenei alapokon dübörgő "manele" buli.
Utolsó fellépésünkre az egyik legismertebb jazz klubban, a Green Hours-ban került sor. Itt két félidőt is játszottunk, az eddigi egy menetes programokkal szemben. A többlet műsoridő igény miatt így előkerültek repertoárunk ritkán játszott, vagy éppen legújabb darabjai is. A turnét a Székelyföld kivételével angolul végigkonferálva a reakciókból, illetve a koncertek utáni beszélgetésekből kiderült, hogy mennyire kíváncsiak a hallgatók egy-egy zenedarab eredetére és létrejöttének körülményeire. Nem volt ez másképp ezen alkalommal sem, sőt sikerült megjavítani a "hogyan adjunk el lehető legtöbb CD-t nem túl nagy létszámú közönségnek" arányszámot is.
Bukaresti koncertjeink során csodálatos volt megtapasztalni a helyi szervezők részéről tanúsított megbecsülést és a román nemzetiségű közönség részéről azt a nyitott, zeneszerető hozzáállást, amivel produkciónkat fogadták. Ismét megbizonyosodtam róla, hogy ez a mesterségesen szított román-magyar ellentét csupán néhány politikus és szélsőséges csoport játszmája, az átlag emberek körében és a hétköznapi életben ez nem létezik, legalábbis mi sehol sem tapasztaltuk. A közel két hetes úton levés, a megtett 4000 km fáradalmaival, de a koncertek sikerének örömével, röpke 12 óra alatt értünk haza.
Koncertezik szólóban és zenekarral, játszik népzenét, klasszikust és jazzt, tanít, énekel, és persze egyetemre jár. Szabó Dániel, aki a Zeneakadémián tavaly megszerezte a cimbalom előadóművészi diplomát, és ősztől a mesterképzésen folytatja a tanulmányait, sok irányba nyitott, és a különböző utak - szerencsés módon - keresztezik egymást.
-Tavaly novemberben láttam önt a Baráti Kör jótékonysági koncertjén, akkor cimbalommal szerepelt, és csak később tudtam meg, hogy énekelni is tanult. Melyik ad nagyobb örömet a színpadon?
-A cimbalom. Énekelni csak később kezdtem, az érettségi után pedig folytattam, először népi éneket tanultam, aztán kicsit elmentem a klasszikus felé is. Nagyon nagyra becsülöm az énekeseket, főleg, mióta én is megtapasztaltam, hogy milyen iszonyatosan nehéz a színpadi éneklés. A cimbalommal sokkal inkább nyeregben érzem magam.
-Ezt úgy mondja, mintha cimbalmozni könnyű lenne...
-Persze, ez sem egyszerű, de igaz, amit mondanak: ha a színpadon ott van előtted egy hangszer, akkor abba kapaszkodhatsz.
-Önnek hány darab "kapaszkodója" van?
-Három. Erre azért van szükség, mert elég nehéz a hangszer - egy nagy cimbalom több mint száz kiló - és nekem állandóan vinni kell magammal a fellépésekre. Arra, hogy segítőt fogadjak, általában nincs pénz, ezért kell egy ötven kilós hangszer is, amit én egyedül el tudok szállítani az autómmal. Ez ugyanúgy megszólal egy színpadon, ugyanannyi húr van rajta, csak kicsit összébb vannak tolva, épp ezért nehezebb is rajta játszani, viszont könnyebb mozgatni. Vannak azonban olyan komolyabb színpadok, mint például a MÜPA, ahol azért a nagyobb hangszer hangja kell, ilyenkor azt viszem.
-Néhány hónapja készítettem interjút Balogh Kálmánnal, aki önt is tanítja. Elmesélte, hogy amikor gyerekként először találkozott a cimbalommal, az fogta meg, hogy olyan, mint egy rejtvény, egy ügyességi játék. Ha megjegyzi, milyen sorrendben, hova kell ütni, a végén kijön egy dallam.
-Ez érdekes, mert valóban nagyon rejtélyes hangszer. Ott az a rengeteg húr, százharmincnál is több, ráadásul nem is egy síkban vannak, hanem egymás fölött, alatt mennek. Tényleg egy megfejteni való rejtvény. Az embernek a játék mellett - mert az egy dolog, hogy elmerül a zenében - ilyen geometriai ábrákat is meg kell tudni jegyeznie. A cimbalmozáshoz tulajdonképpen többdimenziós látás szükséges. Harmadik éve tanítok a régi zeneiskolámban, és a gyerekeknél is észrevettem, hogy sokan közülük nem is mindig a hangnevek szerint jegyeznek meg egy dallamot, hanem úgy, hogy tudják, most ide kell ütni, most oda.
-Önt is a rejtvényfejtés izgalma fogta meg először, azért választotta a cimbalmot?
-Nem, nálam ez másképpen alakult. Úgy kezdődött, hogy a szüleim szerették volna, ha a húgommal együtt megtanulunk játszani valamilyen hangszeren, ezért elvittek minket Székesfehérváron a zeneiskolába. Nyolc éves voltam, és mindenképpen gitározni akartam, azt ismertem, meg az akkor olyan menőnek számított. Az iskolában viszont csak egyetlen gitártanár volt, és ő már nem tudott több tanítványt vállalni. Mentünk, mentünk a termek között, és gondolkoztunk, hogy mi legyen. A zongora túl nagy, a hegedű nem igazán vonzott…Végül odatévedtünk a cimbalomteremhez, ahol a tanár éppen játszott. Nekem ez a hangszer addig ismeretlen volt, de ott annyira megragadott, hogy rögtön eldöntöttem: én ezt választom.
-Ilyen véletleneken múlnak pályák.
-Hát tényleg. Elkezdtem a cimbalmot, nagyon szerettem, és a tanáraim is tehetségesnek tartottak, azt javasolták, menjek zenei pályára. Tizenhat éves koromtól rendszeresen felléptem, sőt, ebből már valamennyi jövedelmem is volt. Ez persze nem egy szólókarrier kezdetét jelentette, hanem azt, hogy zenekarokban játszottam, táncegyütteseket kísértünk, és koncerteket is adtunk. A szüleim viszont csak sokkal később fogadták el, hogy zenész leszek. Nem volt muzsikus a családban, és féltettek, hogy ebből nem fogok tudni megélni. Számukra elképzelhetetlen volt, hogy ezt a pályát válasszam, ezért nem is mentem zenei középiskolába. Angol tagozatos gimnáziumba jelentkeztem, érettségi után pedig az ELTE Bölcsészkarára, néprajz szakra. Közben persze nem hagytam abba a zenélést, rengeteget gyakoroltam, és az egyetem mellett kezdtem járni Balogh Kálmánhoz. Ez nagyon nagy lökést adott, óriási élmény volt tőle tanulni.
-Részben neki köszönhetően ön több műfaj felé is nyitott. Azt, hogy a népzene az első, a hangszer determinálta?
-A hangszer csak félig-meddig, inkább az első tanárom, Petrovics Tamás, akinek az édesanyja, Tarjányi Tóth Ida, a 20. század egyik legnagyobb cimbalmosa volt. Tamás viszont már nem a klasszikus cimbalmozást folytatta, hanem a népit, ő volt az, aki nagyon sok cigánymuzsikust felgyűjtött faluról. Először klasszikus cimbalmozásra tanított, de később a népire, és bevezetett azokba a körökbe, amelyek aztán elvittek engem a népzene felé. Így kezdett érdekelni később a néprajz és a népi ének is. Amikor az ELTE-re jártam, a Zeneakadémián még nem volt népzene szak, a váci Konzervatóriumban viszont akkor indult, azt elvégeztem három év alatt. És igen, a nyitás a különböző műfajok felé folyamatosan jött, Kálmán miatt is, aki nagyon nagy hatással volt és van rám a mai napig azzal, hogy mindenféle stílusban otthonosan mozog. Ez vonatkozott például a román népzenére, nálunk, cimbalmosoknál ez a csúcs, a román cimbalmosok ugyanis a világon a legjobbak, legalábbis technikai szempontból. A jazz felé is nyitottam, de csak autodidakta módon, és közben elkezdtem Farkas Rózsától klasszikus zenét, Kuti Sándortól cigányzenét tanulni, Balogh Kálmán pedig végig ott állt mögöttem, tőle folyamatosan vettem órákat. Vácon is ő volt a mesterem, és most a Zeneakadémián is.
-Úgy látszik, önnek sok mindenhez van affinitása, a tanításhoz, a színpadhoz, a legkülönbözőbb műfajokhoz...Melyik úton szeretne tovább menni?
-Az út elsősorban a népzene és az előadóművészet. Érdekes, hogy erre-arra kacsintgatok, és sok mindent be is tudok olvasztani a népzenébe, mégpedig úgy, hogy annak megmaradjon a saját karaktere. Azt gondolom, hogy ez nem haladta meg a kort, még mindig van aktualitása az autentikus magyar népzenének, úgy előadva, ahogyan ezt annak idején, falun játszották. Az a célom, hogy mindezt szólistaként, egy klasszikus zenei színpadon mutathassam meg, mert ezt más nem igazán csinálja. Éppen úgy, ahogy egy hegedűs előadja például Bach d-moll partitáját, én szólócimbalmosként eljátszom - mondjuk- a Marosmenti táncrendet. Szerintem ez is megállja a helyét. Erre szeretnék tehát elindulni, azaz klasszikus zenei igényességgel, klasszikus zenei színpadokon autentikus magyar népzenét előadni.
-Milyen fogadókészség van erre?
-Ez nehéz kérdés, mert még nincs igazán kipróbálva. Valamennyi tapasztalatot azért már szereztem, volt néhány ilyen jellegű felkérésem, játszottam a Zeneakadémián is, máshol is, és úgy éreztem, hogy a közönség és a klasszikus zenészek is jól fogadnak.
-Például idén, az Újévi Koncerten Svájcban.
-Igen, január elsején, a Liszt-év jegyében Rougemont-ban, egy gyönyörű templomban rendezték a hangversenyt, amelynek én voltam az első fellépője. Fél órát játszottam, azt kérték, hogy olyan darabokat vigyek, amelyek Liszt magyaros jellegű szerzeményeit inspirálhatták. Játszottam cigányzenét, egy kis magyar zenét, próbáltam mindenféle stílust belevinni, utánam pedig egy spanyol zongoraművész következett Liszt-művekkel és átiratokkal. Nagyon élvezetes feladat volt, sokat foglalkoztam vele itthon, hallgattam a Liszt darabokat, nagyon érdekes dolgokat fedeztem fel, és a koncert is jól sikerült.
-Amellett, hogy a szólókarrierjét építi, csapatban is szeret játszani. Milyen formációk és milyen műfajok vannak most napirenden?
-Népzenét elsősorban a Gázsa zenekarral játszom, - dolgozunk a Honvéd Táncszínháznál, de más színpadokon is koncertezünk -, és a Szeret zenekarral, amelyik a Szeret folyóról kapta a nevét. Velük összeállítottunk egy Liszt-estet, amit zongoraművészekkel adunk elő. Ez egyféle "felelgetős műsor", mi a bandával például eljátsszuk a Rákóczi- indulót, utána pedig ezt a témát hallhatja a közönség a zongorán. Más műfajban is van egy érdekes projektünk, Duola néven alakítottunk egy duót Bágyi Balázs jazzdobos előadóművésszel. Azt hiszem, elég egyedülálló, hogy magyar cimbalom és jazzdob együtt szerepeljen a színpadon, a magyar illetve a balkáni népzenéből vett elemeket próbáljuk meg kicsit a jazz előadási világával keverni.
-Idén végzi az utolsó évét a Zeneakadémián, munka pedig már most van, mégpedig bőven. A szülei is megnyugodhattak már, látják, hogy a "helyén van".
-Én pontosan értettem, miért féltettek, mert valóban nem könnyű ebből megélni, de azért azt látom, hogy lehetséges. Csak tényleg olyan embert kíván ez a pálya, aki sok mindenben otthon van, nem kizárólag a zene érdekli, hanem kicsit a menedzsmenthez is van affinitása.
-Vagyis nem lehet bezárkózni, és minden időt a gyakorlásra fordítani, hanem keresni kell a lehetőségeket.
-Igen, sajnos ma már erre is szükség van. Másrészt azon is gyakran gondolkodom, hogy ezen a pályán hogyan lehet majd családi életet élni. A menyasszonyom nem muzsikus, biztosan nem lesz olyan egyszerű elfogadnia, hogy én a munka miatt későn jövök haza, vagy napokig nem is vagyok otthon. Nehéz ezt a zenész-cigányéletet megszokni. De ezen nem lehet változtatni, ez az életforma ilyen.
Bokor Gabriella
MBK HÍRADÓ (Norvégiai Magyarok Baráti Köre) 17.évfolyam, 2.Szám 2008.június
CIMBALOMKONCERT 2008 március 15. Oszló
Saját tapasztalatból tudom, hogy a nemzeti hangszerként is emlegetett cimbalom különös módon hat a magyarok szívére. Sajnálatos, hogy csak elvétve hallhatunk cimbalom szólókoncertet Oslóban. Jó magam egyetlenegyre tudok visszaemlékezni: Szabó Ágnes vendégszereplése az Egyetemi Aulában a 70-es években.
Nagy volt az öröm, a várakozás sem maradt el, amikor megtudtuk, hogy az MBK március 15.-ei ünnepségének meghívott vendége Szabó Dániel cimbalomművész. Az ünnepi koncert színhelye a magyar nagykövetség volt.
Szabó Dániel 1982-ben született Székesfehérvárott. A cimbalom mellett etnográfiai tanulmányokat is folytatott, diplomamunkáját a népzenéről írta. Tanárai, mesterei Petrovics Tamás, majd Balogh Kálmán és Farkas Rózsa (cimbalom) Vakler Anna, Papp Ágnes (népdal). Hálával gondol a legendás cimbalmosra, Tóni Árpádra, akit nagy elődjének tart. Gyermekkora óta aktív néptáncos.
Mindezekből kitűnik, hogy a népzene áll igazán közel szívéhez, bár szívesen "kalandozik" más műfajokban is, mint például a jazz, vagy a kortárs zene.
A változatosan összeállított koncerten a népzenei és klasszikus műveket hallhattunk, melyeket az alkalomnak megfelelően Erkel ünnepélyes Palotásával nyitott meg a művész. Majd a 19. századi nóta-hagyományokból kaptunk ízelítőt. Moldávia és Olténia zenéje a hallgató számára pezsdítő zenei élmény, a cimbalmosok pedig szívesen játsszák. Energiát, brilliáns technikát igénylő zene - igazi kihívás.
Bizonyára sokunknak újdonságként szolgált, hogy a cimbalom a reneszánsz, a barokk zene tolmácsolására is ilyen mértékben alkalmas hangszer. Jó példa volt erre Johann Sebastian Bach d-moll hegedű-partitája. A lassú sarabande különösen szép hangzásával magával ragadta a közönséget. Folytatásként a művész továbbra is a klasszikus műfajhoz tartotta magát, ám ezúttal a cimbalomhagyományok nagy klasszikusát szólaltatta meg. Allaga Géza - a magyar cimbalomjátszás "atyja"- két koncertetűdjét lelkesen fogadta a hallgatóság.
A koncert utolsó harmadában tehetséges énekesként is megismerhettük a művészt. Ünnepi aktualitásként az 1848/49-es szabadságharc dalaiból adott elő, saját kíséretében.
Szívesen hallgatjuk Szabó
Dánielt a jövőben is! Addig is saját web-oldalán követhetjük sokoldalú népzenei
tevékenységét. "Egetverő" címmel saját CD-lemeze is megvásárolható.
Per Karang
Norvégból
fordította:
Martinovits
Katalin
|
 |
Sing Out, folkmagazin Bethlehem (Pennsylvania) USA. 2007 szept. 04.
There's
simply no instrument in the world like the cimbalom, even though it goes by
different names, depending on where you are. Throughout Persia this hammered
dulcimer is popularly known as the santur, but in Hungary everyone knows its
role in the national folk music. There is little doubt it was carried up from
that land through the trail of the Rom, and indeed, numerous Gypsy bands today
rely upon its distinct and distinguished sound.
To Szabó Dániel it is a lifeline, something you instantly recognize listening to
these nine tracks dedicated to regional folk songs. Listening to the cimbalom
alone takes a sturdy heart - while an ingeniously devised instrument, it is not
particularly diverse. Dániel assembled ten fellow lovers of Hungarian folk to
help out on violin, viola, accordion, double bass, cello and clarinet, all part
and
parcel of the traditional troupe. Most interestingly is Szalóki Ági, who offers
the lilting vocals common in tanchez tunes on two tracks. Dániel's energetic
enthusiasm must also be attributed to his young age - currently twenty-five -
and he displays a considerable amount of musical integrity. To this ear, the
instrument is best when part of the environment and not dominating it, which
happens best on the laments. Still, his solos are in good taste, and he shows
his maturity by not letting his playing weigh down this excellent recording. To
see someone so young so inspired by tradition will certainly keep him youthful.
But indeed, anyone knowledgeable of this particular strain of music - and we can
use the likes of Taraf de Haidouks as an example - youth is all a state of mind.
As long as we play, something eternal breathes itself into us. The spirit of
Hungary is alive in Dániel's hands
DB
www.singout.org
