Sok folyón átkeltem,
Mégsem lelem a helyem.
Mondd mi vár rám még
Mikor fog várni az ég?

Meddig sodródom zátonyok
És éles sziklák között?
Mikor érem el a
Végső kikötőt?

Megtört testemmel
Kábán ballagok
Oda sem figyelek
Hogy merre haladok.

Eljön majd a perc,
Ehhez kétség se fér,
Mikor a felkelő nap, az
Örök hazában ér.

Ave Maria
Szenvedők anyja,
Jó, hogy vagy nekünk,
Mindnyájan szeretünk

Téged

Ments meg Uram,
Ments meg!
Régi erőm,
Fényem már
Nincs meg.

Lábam a földön, fejem az égben, szívem középen.
Hídként hajlok szellem és anyag között.
Vándor, kelj át rajtam bátran,
Ne félj a szakadék fölött!

Miért fáj testem, lelkem?
Kegyedből ki miért estem?
Hová bújhatok önmagam elől?
Hogy lássam, életem fája kidől.

Repülnének villásszárnyú fecskék,
Kik a világba halálhírem vinnék.
Megszabadult, ki raboskodott,
Életre kelt, mert már halott.

Mélységből kiáltok Uram,
Poklok poklát járom,
Csak te tudhatod
Ki az igaz párom.

Testem kerékbetört,
Lelkem sír, s remeg
Tudom, szereted
Fenyített gyermeked.

Jób derűjével
Áldj meg Uram engem,
Ne a keserűség
Okozza a vesztem!

Északi fény halványan dereng,
Magányos csónak a vízen kereng
Bukdácsol, hányódik, de nem süllyed,
Óvja, őrzi, vezeti erős hited.

Mikor a szemeidet kimarta a só,
Amikor már semmi sem jó,
Csak sajognak a sebek,
És kábultan nézed az eget.

És nem jön se vigasz,
Sem segítség,
Örök társad marad
Az őrjítő kétség.

Kergetőzik benned
Ezer miért,
Mindent megadnál
Egy perc nyugalomért.

Mikor Isten sincs,
Vagy fényévekre van,
S el sem hiszed, hogy
Voltál gondtalan.

A megváltás, a hajnal
Ekkor van közel,
Csak tarts ki,
A siker nem marad el.