|
MÁK
Szlovákiában
több évvel ezelőtt egy egész temetőnyi sírt
kellett exhumálni, mert áthelyezték
azt a falu túlsó oldalára. Mindenki legnagyobb
meglepetésére a csontok teljesen
ép állapotban voltak, olyannyira, hogy tudományos
vizsgálatot indítottak az okok
felderítésére. Az eredmény egyszerre volt
banális és megdöbbentő. Kiderült,
hogy a helyi
lakosság rendszeresen, heti 3-5 alkalommal fogyasztott
étkezési mákot különböző
ételek formájában, mivel épp a
máktermesztés volt a falu egyik fő bevételi
forrása. A további tudományos kutatások
kiderítették, hogy a mák olajának
rendkívül magas foszfor tartalma volt a "felelős" a kalcium
hatékony
felszívódásáért, és a
csontokba beépüléséért. A
kutatások során létrehoztak
két, egyenként 20-20 fős csoportot, melynek tagjai
előrehaladott
csontritkulásban szenvedő nők voltak. Az egyik csoport
hagyományos
kezelést apott, míg a
másik napi 1-1 =
mokkáskanálnyi mákolajat szedett. Az
eredmény mindenkit meggyőzött! A
mákolajjal "kezelt" csoport
valamennyi tagjának csontozata normális
értéket mutatott már 12-16 hónapos
kezelést követően. Tanácsom tehát:
hetente 3-szor fogyasszon mákos
ételeket, vagy rendszeresen alkalmazza a
gyógynövény szaküzletekben
is kapható mák-olajat.
Vigyázat! Levegővel
érintkezve gyorsan avasodik, ezért mihamarabb
zárja vissza a kupakot, és tegye
hűtőbe! A csontritkulás
megelőzésére
vagy az állapot javítására
ugyancsak
kedvező hatású a gyógynövényboltokban
kapható medvehagyma alkoholos
kivonatának tartós
szedése. (Bálint
János)
Link:
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/zoldseg/mak.html
És
egy másik ugyanerről a témáról: Schirilla Györgyöt és
Oláh Andort hosszú
évekkel ezelőtt egy régész ismerősük elhívta egy XIX.
század eleji
csallóközi temető feltárására, mivel a
kétszáz éves csontvázak egyike sem volt
csontritkulásos (nem voltak
meggörbült
hátú anyókák stb.). A két
természetgyógyászra várt a
feladat, hogy kiderítsék,
mi lehetett az oka.
Ők a választ az akkori emberek
életmódjában találták meg. Nem
édesítettek semmit cukorral,
csak mézzel, nem ettek annyi
vöröshúst mit mi, mangalicát
tartottak,
ami jóval
egészségesebb. És, ez volt a
legfőbb: rengeteg mákot ettek.
Schirilla
György 58-féle mákos étel receptjét
gyűjtötte össze. Az volt a
szokás, hogy a vendéget mákos kaláccsal,
bejglivel kínálták, a mákos
süteménynek ki kellett tartania ünneptől ünepig.
Márpedig a mák nagyon egészséges.
Fantasztikusan nagy mennyiségben tartalmazza
azokat az anyagokat, amelyek az
egészséges táplálkozáshoz és
a csont megtartásához szükségesek:
ilyen a kalcium, a vas (a nagy
vastartalomtól fekete), de tartalmaz
folsavat is, ami megkönnyíti ezek
felszívódását.
Schirilla
György természetgyógyászként egy maga
által kreált mákreceptet ajánlott
csontritkulásra, ami egyszerűen elkészíthető,
és még finom is:
***
25
dkg mákot le kell darálni, kevés vizet kell
hozzáadni, és annyi mézzel
édesíteni, amennyitől kellemesen édes lesz.
Ezt össze kell forralni, de
éppen csak az első "puttyanásig",
mert különben a mák megkeseredik.
Az
elkészített mákot, ami tulajdonképpen
olyan, mint a bejgli töltelék, be kell
tenni egy befőttesüvegbe, és hűtőben tartani.
Lényeg,
hogy minden nap kell belőle enni legalább egy
evőkanállal. Legjobb reggelire
enni. Többet lehet, kevesebbet nem. Ha elfogyott, akkor
újat készítünk. Az
epebetegek keverhetnek hozzá reszelt almát, a
cukorbetegek pedig használhatnak
cukorpótlót és kicsit több
vizet.
Fontos, hogy ne cukorral édesítsék, mert a cukor
kivonja a csontból a
kalciumot. Jót tesz, ha utána például
iszunk hozzá egy kis citromos vizet, mert
a C-vitamin megkönnyíti a mákban levő anyagok
felszívódását,
beépülését. Mivel
ez nem gyógyszer, csak egészséges
táplálék, a hatását nem
máról holnapra, hanem hosszabb távon fejti ki.
Egyébként
is arra is oda kell figyelni, hogy a mindennapi
táplálkozásában cukor helyett
mézet használjunk, húsból is kevesebbet,
és akkor is inkább baromfit vagy
mangalicát együnk. Nem tesznek jót a
szénsavas üdítőitalok sem, mert a bennük
levő foszforsav kivonja a csontból a kalciumot.
|