|
TÖLTÖTT KÁPOSZTA
Hozzávalók:
80 dkg savanyú
káposzta, 8 savanyított káposztalevél, 2
fej hagyma,1 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 40 dkg
darált sertéshús, 2
kávéskanál édesnemes pirospaprika, 8 dkg
rizs, 1 tojás, 1 csipet őrölt köménymag, 1
mokkáskanál szárított majoránna, 2
evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl .
Elkészítés
A savanyú
káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb
ereket. A hagymát és a fokhagymát
meghámozzuk, apróra, a szalonnát kis
kockákra vágjuk. A szalonnát nagy lábosba
zsírjára pirítjuk, a pörcöt a
darált húshoz adjuk, és a zsírban
megpirítjuk a hagymát. A felét a darált
húshoz adjuk. A maradékot lehúzzuk a tűzről,
meghintjük 1 kávéskanál
pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet, és
összekeverjük
a savanyú káposzta felével. A darált
húshoz adjuk a fokhagymát, a rizst, a tojást, 1
kávéskanál pirospaprikát, a
köménymagot, a majoránnát, és
ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A
masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük,
a káposztalevelekre rakjuk. A hosszanti széleket a
húsra hajtjuk, majd alulról feltekerjük a leveleket.
A lábosba tesszük a káposztára.
Rászórjuk a maradék savanyú
káposztát, és fedő alatt, lassú tűzön,
puhára főzzük (kb. 1 óra. Közben
többször megrázogatjuk a lábost, keverni nem
szabad!. A töltelékeket óvatosan kiszedjük,
és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat
felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet.
Felöntjük 2 dl hideg vízzel, csomómentesre
elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig
forraljuk. A töltelékeket a tetejére tesszük,
és tejföllel kínáljuk.

Nyomtatás! |