A végére „csupán” annyit: Aki nem tesz ellene, az részese a környezetünket és önmagunkat pusztító folyamatnak !
A biogazdálkodás
nem új dolog, hiszen nagyapáink, ükapáink „természetesen” így gazdálkodtak.
A ma emberének
azonban ebben a „kemikáliával
fertőzött világban” igenis meg kell tanulnia, de
ez nem az Ő
hibája, hiszen még alkalma sem volt – az elmúlt 40-45 évben – arra, hogy az
egészséges táplálékok megtermeléséhez hozzájáruló ismereteket szerezzen. No, de
hagyjuk a múltat, nézzünk a jövőbe!
Az én
elképzeléseim szerint, ezt csak és kizárólag úgy lehet megtanulni, ha valaki tevőlegesen is részt vesz
ebben a munkában.
Higgyék el nekem, sok éves tapasztalat – oktatói is – van, e kijelentések
mögött.
Ezért gondoltam
úgy, hogy ez a „kis porta” talán így tenné a legjobb szolgálatot a
környezetvédelemnek.
Rendelkezem: Bio módon kezelt vegyes gyümölcsfákkal, fóliával, bio permetanyag forgalmazással, oktatási célra alkalmas épülettel, írásos (6-8.000.oldal), audio, video, anyagokkal, telefon, számítógép, internet.... kapacitásokkal. A megújuló energiák szakosztály vezetőjeként (is), tervezek egy működés közben is megtekinthető modell értékű - szél, nap, biomassza hasznosító - berendezések készítését.
Ezek bemutatását, ill. oktatását is vállalnám, ha a Teremtőm
erőt ad.
biohaz.avi
Az én célom az, hogy ez a kék bolygó kék is maradjon.