JOHN CASSAVETES GLÓRIÁJA KÜLÖNÖS FÉNNYEL CSILLOG AMERIKA FELETT . . .

Tarantino amerikája gyerekszemmel

(John Cassavetes: Glória)

"AKINEK VAN EREJE, AZ KOCKÁZTATHAT, AKINEK NINCSEN, AZ NEM, MERT MINDENT ELVESZÍTHET." JOHN CASSAVETES KOCKÁZTATHATOTT, KOCKÁZTATOTT ÉS KIÜTÉSSEL GYŐZÖTT. 1980-BAN LEFEKTETTE TARANTINO AMERIKÁJÁNAK "LÉLEKTANI" ALAPKÖVEIT . . .

Előítélettel ültem le megtekinteni John Cassavetes Glória című filmjét . . . (A magyarországi DVD-forgalmazás érdekessége, hogy a Cinetel által kiadott Cassavetes-gyűjtemény - amelyből a Férjek újra sajnos kimaradt, mint anno az odeonos VHS-forgalmazás során - mellett csak a két késői, leggyengébbnek suttogott Glória és Egy kis gubanc című filmjei jelenhettek meg eddig.)

John Cassavetes Glória című filmjét, 1980 őszén, a velencei Lido XXXIX. filmbiennáléján mutatták be először. Ray Carney - 1994-ben megjelent könyvében - jól összegzi a film alaptörténését, amelynek alapjaira többek között már Karcsai Kulcsár István - 1981-ben megjelent Cassavetes -tanulmányában - is rámutatott: "[A Glória] egy össze nem illő fura pár története, amelyben a férfinak és a nőnek a feladata, hogy megtanulják, hogyan szerepeljenek együtt (a szó dramatikai és mindennapi értelmében egyaránt). Nem oly módon, hogy megszüntetik különbségeiket, hanem úgy, hogy kihoznak valamit belőlük."

A film cselekményét a kis félvér, Phil Dawn szemszögéből mutatja be a rendező. A kezdő képsorokon egy maffia-leszámolást láthatunk. Phil apja, a maffia könyvelője "megdézsmálta" a pénzüket és "köpött" az FBI-nak, ezért meg kell halnia. A gengszterek már a házuk előterében vannak, így teljesen reménytelen a menekülés. De az anya legalább a gyermekei életét meg akarja menteni. Búcsúzkodásra és magyarázkodásra azonban már nincs idő. A szomszédban lakó Glória Swenson - mint utóbb kiderül az egyik maffiatag, Tony, volt szeretője - jön át véletlenül kávéért. Azt hiszik, hogy már a maffia csönget. (A filmben végig ismétlődnek az ilyen és ehhez hasonló kétértelmű, hatásfokozó megoldások.) Közben a kislány ijedtségében bezárkózik a fürdőszobába. Hirtelen támadt ötlettől vezérelve Phil-t Glóriá-ra bízza az apa. De a koraéretten határozott kisfiú utálatáról biztosítja a gyermekgyűlölő Glóriát - miközben a szomszéd lakásban lemészárolják az egész családját. Majd felforgatják az egész lakást: a kisfiút és az apa kis fekete noteszét keresve. A kisfiú nem képes felfogni az eseményeket. Mindenáron haza akar menni. "A Papámat akarom. Papi!" - ismételgeti kétségbeesett dühvel "emberrablójának".

Ettől kezdve az egész film tulajdonképpen "csak" egy menekülés története. Napokon át úton vannak: az egyik sárga taxiból a másikba, hol földalattival, hol busszal. Az egyik lepusztult hotelszobából a másikba átjelentkező emberpárként látjuk történetüket. Miközben teljes fullasztó egyformaság és végzetes kiúttalanság érzése tölti el mindkettőjüket. Egyfajta New York városon belüli road-movie. "Jeder für sich und Gott gegen alle. [Mindenki magáért, Isten mindenki ellen.]"- mondhatnánk frappánsan, idézve Werner Herzog Kaspar Hauser című (1974) filmjének eredeti német címét. Vagy, amint Urs Jenny, a Der Spigel filmkritikusa, találóan így összegez: "[Ebben] a filmben végso soron életről és halálról van szó, pontosabban arról, hogy az embert vagy megölik, vagy életben marad azáltal, hogy ő maga öl. Ilyen világosak a játékszabályok."

A riadt, talajvesztett Phil megnyugtatására az ideges, csapdába került Glória azt mondja neki, hogy ez csak egy álom. Fogja fel úgy, mint egy álmot. S aztán, amikor majd felébred, azt fogja látni, hogy ez nem is vele, ez mással történt meg. "Halottnak lenni annyi, mint álmodni."- mondja végül a teljesen kilátástalan helyzetükre.

A film zenéje tökéletes párhuzamban van a cselekményvezetéssel. A megfelelően idozített csendek csak tovább feszítik a történet erős zártságát. Megbabonázva nézzük a szaggatott képek egymásutánját . . .

"Nem vagy az anyám. Nem vagy az apám. Nem vagy a családom. Nem vagy a barátom. És nem vagy a barátnőm."- mondja Phil a film első felében. Milyen egyszerű a gyermeki lélek. Mindent összemos. Nem tud több síkon gondolkozni még. A magyarázata is roppant egyszerű, amikor egyszer a buszon utazva újra szóba kerül ez a téma: "Miért nem vagy az anyám? Mert Te nem vagy szép, az én anyám gyönyörű!" Lassan, megdöbbenve ébredünk rá a kisfiú szavainak mély igazságára, nyíltságára és őszinteségére.

Gyönyörű, aprólékos ábrázolás mellett bontakozik ki lassan elválaszthatatlanná váló összetartozásuk. Félszavakból is megértik már egymást. Ennek a gyötrelmes lelki összekovácsolódásnak leglátványosabb ábrázolására szolgál a film talán egyik legmeghatóbb jelenete: amikor Glória - miután lelövi a kocsiban ülő négy maffiózót, akik a nyomukra bukkanva a fiút és a noteszt követelik - másodpercek törtrésze alatt dönti el, hogy ki mellé kell állnia. A lövések eldördülése után - miközben leengedte kezében a füstölgő revolverét - az arcán pontosan látszik az a lelki folyamat, amely döntésének szilárdságára, véglegességére utal. Eközben Phil felhúzott vállakkal komolyan áll a járda középén. Majd taxiba szállva a maga szintjén így összegzi a történteket: "Gloria, I'm sorry. Listen to me! Listen to me! It was all my fault. You did it for me . . . [Glória, ne haragudj. Figyelj! Figyelj! Az én hibám volt. Ezt értem tetted . . .]" De a nő elhallgattatja, látszik rajta, hogy tulajdonképpen még önmaga sem hiszi el a történteket: "Hagyd ezt, jó? Egyet tegyél meg, ne beszélj többet! Felejtsd el! Kit érdekel? . . . Elmegyünk a bankba, kivesszük a pénzemet és veszünk magunknak új ruhát, jó?" Titokzatos cinkosság alakul ki közöttük a film végére.

A film másik súlyponti jelenete, amikor kimennek egy temetőbe, hogy a kisfiú imádkozhasson / beszélgethessen a családjával. Nem tudják persze, hogy ténylegesen melyik temetőben nyugszanak, de mindegy is, nem számít, hiszen a halottak összetartanak - mondja megnyugtatásul Glória. Az egyik szép sírkövet kiválasztja neki, hogy az jó lesz, oda menjen. Phil újra felhúzott vállakkal, kicsit megilletődve kezdi: "Szervusztok! Hogy vagytok? Hiányoztok. De ti tudjátok, hogy milyen érzés ez. Álmodtam rólatok az egyik éjjel, és . . . Ámen." Aztán gyors mozdulattal keresztet formál a karjaival és elszalad.

"Te vagy az anyám. Te vagy az apám. Te vagy a családom. Te vagy a barátom. És Te vagy a barátnőm." - sok menekülés, elfutás, reményvesztett barát-keresési akció és visszatérés után, ez a gondolatsor jelzi a fiú szájából Glória teljes és feltétlen elfogadását. Az elcsépelt, egyszerű keretes szerkezet, ami itt kivételesen nem csak összetartó ereje a filmnek, hanem ugyanakkor felszabadító horizontokat nyitó eszköze is . . .

A befejező szakasz újabb bizonyítéka annak, hogy Glória az egész életét feltette a kis puerto rico-i gyerek "megmentésére". Miután határozott utasítást ad neki, hogy maximum három órát várjon rá a hotelszobában (amit a kisfiú három és félre srófol fel), elmegy Tony-hoz, az ex-szeretőjéhez. Kockáztatva, hogy akár meg is ölhetik. Phil miután egyedül marad, rögtön a falon függőórához fut és elkezdi az ujjával számolni: meddig is kell várnia. S persze a nő nem tér haza időben. De csak vár, vár és vár . . . Végül nem bírja tovább és elkeseredve, összetörve, de határozottan mégiscsak elmegy. Elmegy a temetőbe -, ahol természetesen hollywood-i klisé szerint jön a happy-end.

Akár Louis Malle Zazie-jának szavaival együtt mondhatná Phil a film végén: "Több évet öregedtem."

Azt szokták mondani, hogy egy film főszereplőjének egy kisgyereket választani már fél siker. Igaz. John Cassavetes viszont jelesre vizsgázott, még ha a Tarantino-féle párhuzam (ld. Jackie Brown [1997]) vagy előkép, így első hallásra erőltetettnek is tűnik.

Külön érdemes megfigyelni a kis Phil-t alakító John Adames színészi játékát. Tökéletes összhangban van "nehéz" szerepével: a film elején arca gondterhelt, tekintete merengő, a film végére azonban ugyanez az arc és tekintet boldog önfeledtségtől tud sugározni. (Mellesleg John Adames-nek ez az egyetlen filmszerepe, nagy kár érte, hiszen ilyen született tehetség ritka a színész-szakmában.) John Cassavetes mindig is szeretett amatőr színészeket szerepeltetni filmjeiben (akár főszereplőként is), hogy így még hitelesebbek és őszintébbek legyenek alakításaik. Ars-poétikájában így vall filmes kötődéseiről: "Ha csak realista filmeket forgatnának, a világ nagyon szomorú lenne. De nekem egyedül erre van tehetségem, és ha ilyen filmekre nem lenne szükség többé, abbahagynám a filmezést, mert más nem érdekel."

A sors igazolta fenti kijelentését, hiszen legutolsó filmje, az Egy kis gubanc, vígjáték, s elég távol áll a cassavetes-i realizmustól. (Számos filmográfiájában - talán szándékosan (?) - meg is feledkeznek róla teljesen.) Ez 1986-ban történt. S több filmet nem is forgatott már, noha csak 1989-ben halt meg.

"Egész eddigi életemben a világosság ellen küzdöttem, a sok ostoba, egyértelmű válasz ellen. Le az előírásos élettel, a sima megoldásokkal. A dolgok soha nem egyszerűek. Szerintem csak a filmekben van úgy, hogy könnyű . . . Nem nevezném a munkáimat szórakozásnak. A feltárás a lényegük. Kérdéseket tesznek fel . . . A jó film olyan kérdéseket tesz fel az embereknek, amelyeket még soha nem tettek fel nekik."- mondja egy nyilatkozatában Cassavetes. Ezek után nincs más dolgunk hátra, minthogy rájöjjünk, hogy a Glóriá-ban milyen kérdéseket tett fel nekünk, s hogy ő tette-e fel őket először.

[ Írta: Pentelényi László ]

* * *

GLÓRIA (Gloria) - amerikai, színes, 1980. Rendezte: John Cassavetes. Írta: John Cassavetes. Kép: Fred Schuler és John Cassavetes. Zene: Bill Conti. Vágó: John Cassavetes, George C. Villasenor és Jack McSweeney. Producer: Sam Shaw és Stephen F. Kesten. Szereplők: Gena Rowlands (Gloria Swenson), John Adames (Phil Dawn), Julie Carmen (Jeri Dawn), Buck Henry (Jack Dawn), Jessica Castillo (Joan Dawn), Michael Proscia (Joe nagybácsi), Janet Rubin (a taxisofőr nő), Basilio Franchina (Tony Tanzini), Asa Adil Qawee (taxisofőr), Lupe Garnica (Margarita Vargas), Gregory Cleghorne (gyermek a liftben), Tony Knesich, Tom Noonan és Roland Maccone (gengszterek), William E. Rice (TV-híradó tudósítója). Gyártó: Columbia Picture. Forgalmazó (DVD): Warner Home Video. Feliratos. 117 perc.