|
KÉPZELETBELI FRANCIA SZERELEMTÖREDÉKEK
"TANULJÁTOK MEG AZ ÚJ NEVEMET: Írta: Bolond Pierrot
______________
Rikkanthatná stílusosan Jean-Luc Godard 80 éves születésnapjának az előestéjén, hiszen az ifjú Xavier Dolan - ha tetszik nekünk, ha nem; ha elfogadjuk, ha nem - az ő nyomdokaiba lépett. A már második nagyjátékfilmjével, a Képzelt szerelmekkel (vagy pontosabban Képzeletbeli szerelmekkel, hiszen az Álmodozók tömören frappáns címet Bernardo Bertolucci már évekkel ezelőtt lefoglalta), debütáló rebellis titánról, ha röviden is, de minden hazai sajtó (így a Filmvilág novemberi száma is) megemlékezett. Fanyalogtak, hümmögtek, de azért értetlenkedve (is), de dicsértek. De mi is történt itt tulajdonképpen? Hogy kerül a csizma az asztalra? Nosztalgiafilmek ezek "csupán" vagy egy bontakozó XXI. század elejei, második francia új hullámmal állunk-e szemben? Éppen ezen kérdések tisztázása végett vállalkoztam cikkem megírására, hiszen az átlag magyar mozinéző ezen filmeket áltálában (eddig?) ritkán, futólag láthatta csupán idehaza. Francia Filmhónap, Francia Filmnapok vagy Francia Intézetes vetítéseken. Dolan új filmjével - és hála a Szuez Filmnek - megtört (megtörni látszik talán) a jég! "Jean Eustache híres filmje világvégi, "mozi utáni" monológokból áll. 1972 óta a filmművészet valóban megsemmisült. Világszerte csak titkos szekta-tagok kis csoportjai gyűlnek időnként össze kis termekbe, nem annyira újra nézni, mint önmagukban felidézni a mozgó és beszélő képeket." - írja fájón 1983-ban Bikácsy Gergely a Szabadság, éjszaka című Philippe Garrel filmkritikája kapcsán. "Szabadság, szerelem: itt az új világ: a mozi újjászületett" - válaszolhatná 2010-ben Xavier Dolan, az új Godard. A film szüzséjét olvasva nem is gondolnánk, hogy egy kanadai rendezővel állunk szemben (persze nyilvánvaló, hogy a származását leszámítva valóban nem sok köze van a tengerentúlhoz): "Francis (Xavier Dolan) és Marie (Monia Chokri) közeli barátok, egy este találkoznak Nicolas-val (Niels Schneider), egy vidéki fiatalemberrel, aki épp akkor érkezik Montréalba. Randiról randira, percről percre láthatjuk, ahogy Francis és Marie egyre mélyebbre szédülnek érzelmes képzelgéseikben és vad vágyaikban. Rövid idő múlva azonban az új jövevény kegyeiért versengve szállnak egymás ellen szerelmi párbajba, ami persze, megbonthatatlannak hitt barátságukat is veszélyezteti..." Már a film címét is franciául olvashatjuk: Les Amours Imaginaires. A film(ek)re nem is szabadna másképpen hivatkozni, mint a rendező által megálmodott eredeti címén. Éppen e mű kapcsán láthatjuk, hogy a film címe milyen szervesen kapcsolódik az alkotáshoz. A filmművészet megváltás (és feltámadása) valóban csak Franciaországból jöhet? "A kritika tanított meg, hogy egyformán tudjuk szeretni Eizensteint és Roucht. Neki köszönhetjük, hogy nem tagadjuk meg a film egyik arcának javára a film másik arcát. Egy kezdő fiatal író tudja, hogy Moliére és Shakespeare létezik. Viszont mi vagyunk az első olyan rendezők, akik tudunk Griffithről. Még Carné, Delluc vagy René Clair, nekik sem volt semmiféle kritikai vagy filmtörténeti képzettségük, amikor első filmjeiket csinálták. Még Renoirnak is alig (igaz, hogy ő zseni)." - mondja Godard. És valóban a szerzői film csak a múltból táplálkozhat, csak így nyerhet erőt és létjogosultságot, főképpen, ha a "kötelező" mázat is használja... sőt kifigurázza: "Miből gondoltad, hogy én meleg vagyok?" - teszi fel az "ártatlan(arcú)" kérdést Nicolas a film végefelé. "A Marie pour mémoire [Emlékül Marie, 1967] vetítése után Michel Simon zokogott. Amikor kigyulladtak a fények, Jean Narboni, a Cahiers főszerkesztője félénk fiút kísért fel a színpadra, a rendezőt: "Philippe Garrel tegnap volt húszéves." Mindenki felállva tapsolt, és Garrel a színpad közepén állt egy szál rózsával a kezében. Némán figyelt bennünket. Egy újjászületett Radiguet volt, fénysugár, felejthetetlen." - írja Bikácsy Gergely Philippe Garrel bemutatkozásáról. A (film)történelem ismételi önmagát? Minden bele lett zsúfolva ebbe a rövidke kis filmecskébe. Van itt aztán minden kérem szépen: szerelem meg féltékenység, hímnem, no meg nőnem, Jean-Luc Godard meg Chantal Goya, James Dean meg Audrey Hepburn, Francois Ozon meg Pedro Almadóvar, Louis Garrel meg Christophe Honoré, Robert Pattinson meg Keresztneve: Carmen, és még Bounarroti Michelangelo meg Dávid-szobor is... (Sőt akár még a magyarok is: Fehér György meg Fliegauf Benedek - Beszélő fejek!) Mindenez összeturmixolva, zanzásítva, feltúrbózva... majd lassan, elnyúúúújtvaaaa tálalva... Mindhogyha éppencsakhogy Godard XXI. századi, modern (filmstílusokra válaszolt) ellenpontját láthatnánk meg benne. Anno JLG kivágott Dolan most hozzátoldott, lelassított. (Értelmetlenül) felgyorsult világunkra (értelmetlenül) lelassított jelenetekkel válaszol (?).
Hasonmások kérdőjelekkel. A Hír24 on-line magazin kritikusa nagyvonalúan így ír a filmről: "A film iskolapéldája annak, hogyan kell jó filmet rendezni: dögös beállításokkal, ütős zenével, karakteres színhasználattal, jó párbeszédekkel, remek vágástechnikával. Az a lassított képsor, melyben Marie szűk ruhában vonul az utcán, és a kamera követi csípője ingását, amint nőiessége teljes kelléktárával felvértezve vonul a randevúra csábítani, miközben Dalida énekli Nancy Sinatra Bang Bang-jét - ritka szép tisztelgés a szerelem és a filmtörténet nagyjai előtt." Így van ez!? "A srác [Nicolas] persze élvezi a népszerűséget, lubickol az érdeklődés középpontjában, észre sem veszi, hogy a másik kettő lassan elmerül viszonzatlan érzelmeinek önsorsrontó bugyraiban." Nagy Nikolett Anna, a Kulturblog.hu csak-kevés-filmet-látott filmkritikusa erre a (vég)következtetésre jut: "Merészségében odáig megy el, hogy a zárlatban konkrét testi valójában álmodja át Bertoluccitól Louis Garrelt, a filmzabáló franciát, új lehetőséget nyitva a kanosszát járt barátpár előtt." Ebből is látszik mennyire ismeretlen a hazai (még a filmkritikus!?) közönség előtt Louis Garrel és Christophe Honoré pályája.
Szabad asszociációk. A film végén már csak hab a tortán (Jean-Pierre Léaud keresztfiának) Louis Garrelnak a megjelenése, amely egyfajta kikacsintás a pályatárs, Christophe Honoré filmjei (elsősorban a sokkal érettebb Szerelmesdalok) felé... [Ide passzoló párhuzamos nemszerelmi háromszögek például, nemkülönben: Külön banda - Jules és Jim - Nyári ruha - Álmodozók - Képzelt szerelmek - Szerelmesdalok] Talán érdekes lenne komolyan elgondolkozunk azon, hogy napjainkban a "legjobb francia" filmeket miért nem a franciák készítik el? Vagy nem volt ez másképpen régebben sem!? Érdekes volna a teljesség igényével fellépve lassan már felrajzolni a francia szerzői film (új hullám) családfáját...
______________ KÉPZELT SZERELMEK / KÉPZELETBELI SZERELMEK [Les Amours Imaginaires / Heartbeats] kanadai romantikus dráma, 2010. Rendező: Xavier Dolan, rendezőasszisztens: Nadine Brassard, forgatókönyvíró: Xavier Dolan, operatőr: Stéphanie Anne Weber Biron, szereplők: Monia Chokri (Marie), Xavier Dolan (Francis), Niels Schneider (Nicolas), Anne Dorval (Désirée, Nicolas anyja), Anne-Élisabeth Bossé (az első fiatal lány), Olivier Morin (az első fiatal srác), Magalie Lépine Blondeau (a második fiatal lány), Éric Bruneau (a második fiatal srác), Gabriel Lessard (a harmadik fiatal srác), Bénédicte Décary (a harmadik fiatal lány), Anthony Huneault (Antonin), Jody Hargreaves (Jody), Clara Palardy (Clara), Minou Petrowski (a pénztáros), Perrette Souplex (a fodrásznő), Marie-Christine Cormier (a pincérnő) és Louis Garrel (a vendég az utolsó buliban). Producer: Xavier Dolan, Carole Mondello és Daniel Morin. Forgalmazó: Szuez Film. színes, feliratos, 95 perc. Hazai bemutató: 2010. október 28. ______________
|
Egy
kis nemszerelmi háromszög(film)történet: Egy nyár Mónikával (1953).
Susztermatt/A pásztor ütése (1956). Szeretők (1958). Veszedelmes
viszonyok 1960-ban (1959). Charlotte és az ő pasija (1960). Kifulladásig
(1960). Ma este vagy soha (1961). Az asszony, az asszony (1961). Jules
és Jim (1962). Susanne karrierje / A monceau parti cukrászlány (1963).
Külön banda (1964). Bolond Pierrot (1965). Hímnem-nőnem - tizenöt
hiteles tény (1966). A férfigyűjtő (1967). Örült szerelem (1969). Out
One - Noli Me Tangere (1971). A mama és a kurva (1973). Céline és Julie
csónakázik - fantom hölgyek Párizs felett (1974). Duelle - Párbaj
(nőnemben) / Noroit - Északi szél (1976). A négyek bandája (1988). A
szép bajkeverő vol. I-II. (1991). Végzet (1992). Nyári ruha (1996).
Dreamers/Álmodozók (2003). Szabályos szeretők (2005). Szerelmesdalok
(2007). Vicky Cristina Barcelona (2008). Navidad (2009). Képzelt
szerelemek (2010). Házasságban (hármasban) (2010). "[...] Úgyhogy
úgyszólván azt szeretném, hogy a film az élet egy szükséges pillanata
lenne, de a maga módján megformálva. [...]" (önvallomás/töredék
Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetéből)
