Hosszú pornómese
Meleg gőz telítette el a fürdőszoba levegőjét. Lecsapódott a tükörre, teljesen elhomályosítva azt, és minden benti tárgy felületét is nedvessé téve. Enna vagy fél órája folyatta már magára a kádban ülve az egyre forróbb vizet. Mire hazaért, egészen átfagyott a hűvös, őszi esőtől, és a férfi nyomait is el akarta tüntetni magáról. Ruhái a mosógépben hánykolódtak, ő pedig lábait felhúzva kuporgott a zuhany alatt és reménykedett benne, hogy a víz csobogása lassan a fejéből is kimossa a friss emlékeket. Hiába öblítette ki a hüvelyét annyiszor, hogy nyoma se maradjon benne a spermának, mégsem tudta száműzni a gondolataiból az undort, amit attól érzett, hogy Lathr beleélvezett. Mi a fene volt az a hapsi? És mi volt az a rengeteg pók a szobájában? Enna keze önkéntelenül remegni kezdett. Szorosan lehunyta a szemét és próbálta elűzni a fekete bestiák képét a fejéből, azonban újra és újra visszatolakodtak a gondolataiba. Borsózott a háta a tudattól, hogy bármikor megmarhatták volna. Rosszul volt tőle, hogy a képzeletében a meztelen bőrére másztak azokkal a rohadt ízelt lábaikkal.
– Elég már! – tört ki Ennából hangosan, ahogy próbálta elűzni az őt kísértő képeket.
Igyekezett tudatosítani magában, hogy egy hétig nem történik majd semmi, hiszen Lathr azt mondta, nem áll szándékában külön megkeresni, csak az óráin legyen bent. Valójában egyáltalán nem akarta még egyszer betenni a lábát a férfi előadására, de tudta, hogy meg fogja tenni. Félt szembeszállni vele, ám a pókjai még inkább rettegéssel töltötték el. Ha megteszi, amit akar, talán nem bántja és talán talál idővel helyette más lányt. Enna nem tudta, miben bízzon, fogalma sem volt, mit tegyen. Tegyen panaszt a férfi ellen? Hívja rá a rendőrséget? Vagy valamiféle különleges alakulatot? De hiszen Lathr egyszerű, normális emberként mutatkozik, és a vadállatait is egyetlen mozdulattal képes láthatatlanná tenni. Ki hinne így neki? Legfeljebb a pszichiátriára, esetleg rögtön a zárt osztályra lehetne ez egy igazán sikeres belépő számára.
Enna egész este csak kóválygott a konyha és a szobája között. Nem volt éhes, egyszerűen csak nem tudott mit kezdeni magával. Bárcsak otthon lett volna Nisha! A lány a lakótársa volt, és ugyan nem kedvelték egymást annyira, hogy a barátnőjének nevezze, ezúttal mégis úgy vágyott a társaságára, mintha csak ő lehetett volna az egyetlen megmentője. Nisha azonban pár napja hazautazott vidékre annyival, hogy majd jön valamikor. Talán napok, talán hetek múlva. Miért pont most? Ám a lakás üres volt, és Enna egyedül őrlődhetett magában. Sokáig elücsörgött a konyhában. Olykor kinyitotta a hűtőt, hogy egyen valamit, aztán meggondolta magát. A vízforralót is többször bekapcsolta, de minden alkalommal hagyta kihűlni a talán kétbögrényi vizet. Mire végül megunta a dolgot, az idő már éjjel egy felé járt, Enna pedig szinte menekült az ágyába. Aludni vágyott, kikapcsolni, nem tudni semmiről.
***
Ahogy teltek a napok, egyre rosszabb lett az erőszak emléke. Eleinte talán fel sem fogta rendesen, mi történt, ám az idő múlásával kezdett mindinkább nyomasztóvá válni a dolog. Ha legalább beszélni tudott volna róla valakivel... de ki venné komolyan egy ilyen abszurd sztorival? Pont, ahogy Lathr mondta. Hiszen ő maga sem hinné el, ha valakitől egy efféle mesét hallana. Olykor már kezdett arra gondolni, hogy valóban megőrült és csak hallucinált a tanár szobájában. Talán nem is történt semmi, vagy ha a szex meg is történt, a pókok és a férfi furcsa külseje csupán a képzeletének a szüleményei voltak. Azonban túl részletesen és pontosan emlékezett mindenre, mégsem lehetett csupán egy őrült káprázat. Enna nem akart tudomást venni arról, hogy másnap újra szembe kell nézzen a tanárral. Hiszen akkor megbizonyosodhat róla, hogy csak az agya szórakozott vele, vagy a férfi tényleg különös lényekkel veszi körbe magát. A lány kétségbeesetten rázta meg a fejét. Egyáltalán nem várta, hogy elérkezzen a másnap délután, sőt, megállítani vágyta az időt. A percek azonban szüntelen csak peregtek, és a nap lassanként eltűnt a szomszédos kerület hegyei mögött.
Enna nyugtalanul pakolászta a cuccait. Egyik táskából ki, a másikba be. Végül úgy döntött, nem visz magával semmit egy övtáskán kívül, amibe a legszükségesebb dolgait teheti. Úgysem lesz képes egyik órán sem figyelni, nemhogy még jegyzetelni is. Elcsigázottan kapcsolta aztán fel a lámpát az éjjeliszekrényen, mikor a szürkület egyre jobban belepte a szobát. Ahogy kezdett feltűnően hűlni az idő, Enna az ablakhoz indult, hogy becsukja, ám akkor egy sötét foltot látott megmozdulni mellette. Azt kívánta, bárcsak egy egyszerű rovar lenne: egy döglődő légy, egy poloska, egy katica, bármi... csak ne pók legyen!
De az volt. Egy fekete, vaskos lábú, gyorsan szaladó rohadék.
Enna hisztérikusan csapta a falhoz az ízeltlábú dögöt az első kezébe akadó könyvvel, azután pedig csak bámulta a fehér tapétán maradt foltot, miközben remegett keze-lába. A hideg futkosott a hátán attól, hogy gondolkodás nélkül megölte. Mi van, ha ez a kicsi is Lathr vadállatai közé tartozott?! Mi van, ha mindjárt jön a többi, a nagyobbak, és bosszúból felfalják? Egyáltalán hogyan csinálják? Kiszívják a vérét? Vagy előbb idegmérget és emésztőnedvet juttatnak a testébe és hagyják, hogy belülről feloldja a szöveteit, aztán úgy fogyasztják el? Mint ahogy a normális pókok teszik a szerencsétlen áldozataikkal? Enna megborzongott és a gyomra görcsbe rándult a tudattól, hogy élve emésztenék meg. Szüntelen reszketett a teste, az időérzékét teljesen elveszítette, mindenhol mozgást vélt látni. Idegesen kapkodta a fejét, hogy időben észrevegye az életére törő pokoli teremtményeket. Nem mintha tudta volna, mit tegyen ellenük... Mi lesz vele? Hogy fog túlélni? Hogyan keveredett bele ebbe az egészbe?
A tehetetlenség úgy feszítette elméjét, hogy szinte beleőrült. Nem tudta, hogyan vészelje át az éjszakát. Rettegett a másnaptól, el sem tudta képzelni, hogy valóban megjelenik majd azon az átkozott előadáson. Nem akarta Lathrt látni, nem akart újból hozzáérni, sem magába engedni a farkát. Undorodott a szürke bőrétől, akárcsak attól, hogy kényszerítette a szexre. És nemcsak a szexre, hanem még azt is elvárta, hogy élvezze. Vagy legalább úgy tűnjön a dolog. Vajon hány lánnyal teszi ugyanezt? Vagy ő az egyedüli, akit életben is hagyott? Nem, biztosan nem a hallgatók közül választja az áldozatait, hiszen elég szembeötlő lenne, ha sorban tűnnének el a lányok az évfolyamokról.
Hiába telt az idő és borult éjjeli sötétség a városra, Enna ugyanolyan zaklatott volt, mint addig is, pedig senki nem jött felfalni őt órák múltán sem. Nehezen szánta rá magát, hogy végre aludni menjen, az agya túlságosan felpörgött és folyamatosan bombázta a borzongatóbbnál borzongatóbb képekkel. Amikor aztán mégis ágyba bújt, hiába kapcsolta le a lámpát, öt percbe sem telt, hogy újra kattanjon a gomb és a melegfehér fény száműzze a sötétben újult erővel támadó, rémisztő képzelgéseit. Enna hamar feladta. Nem érdekelte, hogy a lakótársa nem szereti, ha a tudta nélkül a szobájában jár, ennek ellenére előkotorta Nisha gyógyszeres dobozát a szekrényéből. Tudta, hogy volt idő, mikor nyugtatókat szedett. Talán talál még nála valamit... És pillanatokon belül a kezébe is akadt, amit keresett. El sem olvasta, mennyit vegyen be belőle, de nem is lett volna sok választása, hiszen ahogy kinyitotta a dobozt, az elhajlott levélen csupán három műanyagbuborék árválkodott érintetlenül. A konyhába sietett, és az egyik kipattintott tabletta könnyedén csúszott is már lefelé a torkán a vízzel, Enna pedig úgy várta a hatását, mint a megváltást.
***
Az óra pontban delet mutatott az éjjeliszekrényen, bőven ideje lett volna, hogy Enna felkeljen, ő azonban ájultan aludt, semmit sem érzékelve a kinti kellemesen meleg, őszi napsütésből. Nem álmodott semmit és nem is volt tudatában a külvilágnak. Annyira sem, amennyire egy alvó embernek illik. Jó három órával később kászálódott csak ki az ágyból kábán, a szemét dörgölve. Amíg próbált magához térni, addig a szája szélére száradt nyálát dörzsölte le. Hosszú pillanatokig nem emlékezett semmire, fogalma sem volt róla, hogyan aludta át a nap több mint felét, ahogy azt sem tudta, hogy aznap mi vár még rá. És akkor villámcsapásként hasított bele a felismerés, hogy már rég el kellett volna indulnia az egyetemre. Lathr biztosan keresni fogja az előadáson, ő meg sehol sem lesz. Aztán azokat az átkozott dögöket küldi majd utána. Hevesen kalapáló szívvel igyekezett mihamarabb összekapni magát, és futva indult a villamos megállójába. A sietségtől nem ért rá igazán rettegni attól, ami még a nap folyamán történhet vele, leginkább csak attól félt, hogy egyáltalán nem ér be az órára, és ezzel magára haragítja a férfit. Ezúttal azonban szerencséje volt, és a villamos nemcsak hogy hamar megérkezett a megállóba, de még igen hamar tovább is indult onnan.
Jó húsz perc múlva Enna földre szegezett tekintettel, szaporán szedte a lábát az épületek közötti park repedezett járdáján. Leverte a víz, ahogy elhaladt a bejárat előtti, borostyánnal benőtt fal mellett. Mennyi rohadt pók lakott abban is! Ki tudja, talán ott is tanyázik néhány a fekete dögök közül. De szerencséjére nem ért rá a zavaró gondolatokra, inkább besietett az üvegajtón, és felszaladt a lépcsőn.
Olyan halkan próbálta kinyitni az előadó hátulsó ajtaját, amennyire csak lehetett, majd a keskeny résen beosont, és az utolsó padok egyikébe behúzódott a még hátralévő fél órára. Lathr tekintete percekkel később akadt csak meg rajta. Enna gyomra görcsbe rándult, amikor meglátta a szemében az elégedett csillogást. Tudta, hogy aznap sem ússza meg, hogy a tanár a kedvét töltse rajta. Megfordult a fejében, hogy ahogy jött, úgy le is lép – csendben, minden feltűnéstől mentesen. Hátha megúszná, ha kellően messzire érne. Talán Lathr kedve is elmenne a dologtól, mire a pókjai visszahoznák neki. Amíg ezen gondolkozott, az óra utolsó percei is elteltek és rémülten eszmélt rá, hogy a többiek elkezdtek összepakolni és kiszállingózni a teremből. Mi a fenét csináljon? Ahogy ott ült bénultan és reményvesztetten, a férfi tekintete összeakadt az övével. Mikor a tanár aztán összeszedte a cuccait az asztalról, Enna gyorsan bekapta a megmaradt két szem nyugtatóból az egyiket. Bár nem akarta még egyszer használni, miután annyira kiütötte az előző tabletta is, de úgy érezte, szüksége van rá. Nem mert tiszta fejjel menni a rakás fekete dög közé, hiszen tudta, hogy bármikor rávethetnék magukat és felfalhatnák. Ha lenne választása, messzire kerülné őket, a férfi viszont pont az ellenkezőjére kényszeríti majd. Enna az utolsók között ment a terem bejáratához, majd az ajtónál a fal mellé húzódva bevárta a tanárt.
– Jöjjön – mondta neki halkan a férfi, és maga elé terelte.
Szótlanul haladtak a folyosón, Enna pedig érezte, hogy hatni kezd a nyugtató. Az addigi idegessége oldódott, ám a gondolatai nyomasztóbbak maradtak, mint szerette volna. A valóság, ha nem is imbolygott a szeme előtt, de egészen elveszettnek érezte magát benne. Valami elromlott az egyensúlyérzékében, akárcsak a látásában.
– Gyerünk, szedje a lábát – sürgette meg ekkor a tanár.
Enna próbált gyorsabban haladni előtte, azonban csak a megszokására hagyatkozott, nem tudta rendesen koordinálni a mozdulatait. A férfi szobájába már úgy támolygott be, hogy közben meg kellett támaszkodjon az ajtófélfánál. Lathr nem szólt, csak csendben figyelte, ahogy tehetetlenül lerogy a fotelba. A lány nem reagált, amikor a férfi elfordította a szalagfüggöny lamelláit, majd láthatóvá tette a pókokat és saját nem emberi külsejét. Hiába állt meg aztán előtte a tanár, ő csak meredt maga elé, kerülve a tekintetét.
– Álljon fel – fogta meg ekkor a karját Lathr, és felhúzta magához. – Mi baja? – emelte meg határozott mozdulattal az állát.
Enna előtt már tényleg imbolygott a világ. Próbált a férfira nézni, de nem járt túl nagy sikerrel.
– Bevett valamit? – kérdezte erre ő.
– Nyugtatót – válaszolta alig hallható hangon, mire óriási pofon csattant az arcán.
– Minek? Azért, hogy kába legyen? Mit gondol, jó egy benyugtatózott nőt dugni?! Na, tűnjön innen!
A lány esdekelve igyekezett ránézni. Abban reménykedett, hogy így könnyebben túleshet a dolgon, de a férfinak már esze ágában sem volt hozzányúlni.
– Holnap lesznek órái?
A lány bólintott.
– Mikor?
– Négykor kezdődik az utolsó.
– Jöjjön ide utána. De legyen józan! Teljesen!
– Kérem, nem lehetne mégis inkább most?
– Nem! Nézzen már magára! Azt se tudja, hova nézzen, képtelen fókuszálni, le van lassulva. Menjen innen! Holnapra pedig ne üsse így ki magát, különben maga lesz a vacsorájuk – intett fejével a falakat beborító fekete pókok felé. – De ha nem jön el, akkor is.
Enna megsemmisülten kullogott ki a tanár szobájából, és szédelegve vergődte haza magát. Rossz ötlet volt a nyugtató. Azt várta, hogy utána nem fogja érdekelni semmi, de arra nem számított, hogy másodszor is ennyire fejbe vágja majd. Aznap éjjel aztán addig aludt csak jól, amíg a tabletta hatása kitartott. Majd újra és újra felriadt, míg hajnalra lassanként minden lámpáját felkapcsolta már a szobában. A világosságtól sem bírt aludni, de attól sem, hogy tudta, mi vár rá az elkövetkező délutánon. Olykor szinte elájult a zaklatott kimerültségtől, hogy aztán fél órán belül újra felpattanjon a szemhéja. Mire a nap felkelt, megelégelte a dolgot és kikászálódott az ágyból. Fáradtan mászott be a kádba, hogy megmosakodjon. Igyekezett rendbe szedni magát, bár nem igazán értette miért teszi. Nem akart Lathr kedvében járni, mégis úgy érezte, nem szívesen mutatkozna senki előtt elhanyagoltan. És ki tudja, mit szólna hozzá a férfi... Félt újból feldühíteni. Amíg a haját szárította, addig az elcsigázott képmását bámulta a tükörben. Mihez kezdjen? Miért nem menekül el messzire? Felszállhatna egy vonatra vagy repülőre, és elutazhatna több száz kilométerre onnan... Vajon bárhol megtalálnák? A jelen kilátástalansága azonban annyira rányomta a bélyegét a gondolataira, hogy olyan könnyedén vetette el az ötleteit, mintha teljes bizonyossággal állíthatta volna a hasztalanságukat.
Ahogy kipakolta az övtáskáját, elkerülhetetlenül a kezébe akadt az utolsó szem nyugtató. Bámulta egy darabig az átkozott tablettát, aztán bosszúsan a szemétbe vágta. Dühös volt, amiért nem úgy hatott, ahogy szerette volna, és dühös volt azért is, mert emiatt a férfi megfosztotta minden egyéb lehetőségtől, amivel könnyebben átvészelhette volna a vele töltött időt. Enna pedig nem mert kockáztatni. Legszívesebben kihagyta volna az aznapi óráit, de a háromból kettő is gyakorlat volt, így inkább összeszedte magát. Ha figyelni nem is fog tudni, legalább a jelenléti ívet aláírja. Fáradtan, mégis gyalog vágott neki a pár megállónyi távnak a reggeli napsütésben. Korán indult, remélve, hogy útközben sikerül valamennyire kiszellőztetnie a fejét. Talán képes lesz kikapcsolni utána egy kicsit.
Az első órán aztán csak kimerülten támasztotta a fejét, a tollát az ujjai között forgatta, az előtte heverő füzetbe pedig időnként belefirkált véletlenszerűen egy-egy szót a látszat kedvéért. Áldotta a sorsot, hogy Gwyl nem volt ott vele. Szerencséjére nem tudtak minden kurzust ugyanazokra az időpontokra felvenni, ám a barátnője már így is észrevette rajta, hogy nincs rendben vele minden, de még valamennyire sikerült kimagyaráznia a dolgot. Nem akart Lathrról beszélni neki, eszében sem volt belekeverni őt is, csupán azt puhatolta ki, hogy a lánynak semmi köze nem volt még a tanárhoz. Valamennyire megnyugtatta, hogy a barátnője egyetlen szót sem beszélt vele órák után, és azt sem tudta, melyik a szobája. Ennának fogalma sem volt, hogyan figyelmeztesse őt a Lathr jelentette veszélyre. Szerette volna a lelkére kötni, hogy messzire kerüli a férfit, azonban úgy gondolta, Gwyl nem hinné el, amit mesélne róla. Ha pedig mégis hinne neki, biztosan utána akarna járni, azzal pedig csak veszélybe sodorná magát. Így a hallgatást találta végül a legjobb választásnak.
A nap aztán nagyon nehezen akart eltelni. Az utolsó órán Enna lába idegesen járt a pad alatt. Rettenetesen lassan vánszorogtak a percek, pedig mielőbb túl akart már esni a kellemetlen találkozáson. Hiszen utána majd egy hétig nyugalma lesz újból. Ugyan kellemetlennek érezte, hogy az alig húsz hallgatóból, aki vette a fáradságot, hogy tiszteletét tegye az előadáson, még ő is lelép jóval a vége előtt, mégis menekülhetnékje támadt. Puha macskaléptekkel osont ki a teremből, nem nézett senkire, nem köszönt senkinek. Nem tudott másra gondolni, csak a Lathr szobájában tanyázó vadállatokra. Biztosra vette, hogy előbb-utóbb odadobja majd nekik, és minél többször jutott eszébe a dolog, annál jobban magába roskadt. Hogyan kerülhetné el? Hiszen a férfi fel tudja kutattatni velük, és csak a jóindulatán múlik, hogy még életben van. Ki tudja, talán Lathr maga is elfogyasztandó zsákmányként tekint rá... csak játszik vele egy kicsit, amíg meg nem unja. Enna legszívesebben kirohant volna a világból. Nem akart meghalni. Legfőképp nem a férfi vagy a pókjai által. Ám életében először a halál tűnt az egyetlen menekülési lehetőségnek számára: vagy azokat a bizarr lényeket pusztítja el, vagy önmagát.
Önmagát egyszerűbb.
Amikor ráfordult az épület egyik oldalsó bejáratához vezető folyosóra, megfagyott ereiben a vér. Lathr sétált előtte egy szőke lánnyal. Jókedvűen beszélgettek, nevettek, a férfi olyan kedves és közvetlen volt vele, amilyen Ennával soha. Ő pedig reszketve, de utánuk szegődött. Kellően lemaradva és minél lassabban igyekezett követni őket. Még azt is hagyta, hogy eltűnjenek a szeme elől a lépcsőn. Biztosra vette, hogy a tanár szobája felé mennek, amihez már túlságosan is jól ismerte az odavezető utat. Mikor felért az első emeletre, megtorpant, nem mert továbbmenni. Nem akarta tudni, mi folyik odabent, még véletlenül sem akart hallani semmit. Remegő tagokkal ült hát le a lépcsőre, és várta, hogy teljen az idő. Vajon mi lesz a lánnyal? Őt is csak megdugja? Talán Lathr el is felejtette, hogy Ennát magához rendelte? Talán a pókjainak vitte eleségként? Enna szorosan lehunyta a szemét és elfordult a fal felé. Rosszul volt a fejében cikázó gondolatoktól. Soha olyan borzalmas fél órája nem volt még, mint ott, arra várva, hogy ő legyen a férfi soron következő áldozata. Eddig minden alkalommal azt mondta neki, hogy nem eteti fel a pókokkal, ha a kedvében jár, de vajon valóban így is lesz? A lányon végigszaladt a libabőr, ahogy a képzelete megteremtette előtte egy fekete dög képét a folyosón.
Nem! Nincs ott! – rázta a fejét kétségbeesetten, majd felpattant és alaposan körbenézett.
Ám sem a lépcsőn, sem a folyosón nem látott semmit és senkit. Odakint a lassanként lemenő nap festette narancsszínűre az eget. Enna csak bámulta és megállítani vágyta az időt. Azt kívánta, bárcsak szippantaná magába egy természetfeletti örvény és repítené valami elképzelhetetlen messziségbe, ahol Lathr és a pókjai nem érhetik utol. Aztán kihalászta a zsebéből a telefonját. Idő volt, a szőke lány azonban még nem jött ki a férfi szobájából. Enna hátán a hideg futkosott, mikor elképzelte, mik történhettek odabent. Talán feleslegesen is várná, hogy kijöjjön. Bizonytalan léptekkel közelítette meg az egyszerű, sötétbarna ajtót, ami mégis egészen félelmetes volt számára. Megállt előtte, aztán a névtáblára esett a pillantása: Lathr Devan. Most már ezt is tudja. De minek? Erőtlenül kopogott be, a férfi pedig pillanatokkal később hangtalanul nyitotta ki neki az ajtót, és intett a fejével, hogy menjen be. Már nem fedte el a pókokat, ott lógtak a falakról, a plafonról, mindenhonnan. Enna hátán felállt minden apró pihe a fekete fenevadak látványától, a kulcs pedig újból fordult a zárban.
Enna óvatosan a fotelba rakta a táskáját, majd gombóccal a torkában pillantott körbe a szobában. A férfi rögtön észrevette, hogy riadtan méregeti a pókokat.
– Mára jóllaktak, ne aggódjon.
A lánynak teljesen összeszorult a torka. Remélte, nem kell megszólalnia az elkövetkező percekben, különben reményvesztett sírásban tör ki.
– Nem vett be semmit, ugye? – kérdezte a tanár, mire Enna megrázta a fejét. – Alkohol, fű vagy valami egyéb?
A lány azonban továbbra is hevesen rázta a fejét.
– Nézzen a szemembe – emelte meg az állát Lathr. – Hiszek magának – jelentette ki, és hirtelen megcsókolta.
Enna lefagyott. Hagyta, hogy a férfi nyelve a szájába furakodjon, ő maga viszont nem tett semmit. Lathr aztán körbejárta, végigsimított a karján, és belemarkolt a fenekébe. Megállt mögötte, szorosan magához húzta, majd a lábai közé nyúlt. Nadrágon keresztül, erőteljesen simogatta a szemérmét, közben a nyakára hajolt és a füle mögé lehelt csókot. A lány érezte a fenekének feszülő kemény férfiasságot, és kirázta a hideg. Lathr végignyalt a fülcimpáján.
– Ne borzongjon – suttogta –, élvezze.
Enna összevonta a szemöldökét és sóhajtozni kezdett. Próbált úgy tenni, mintha valóban jólesne neki, amit a tanár tett vele. Ő pedig erre megmarkolta a mellét, és miközben masszírozta, farkával egyre jobban dörgölőzött a lányhoz. A felsőjét aztán fel, a melltartóját pedig lehúzta. Az íróasztalra ültette és a bimbójához hajolt. Amíg az egyiket nyelvével és ajkával ingerelte, addig a másik keblét finoman gyömöszölte a kezével. A lánynak ez valóban jólesett, legalábbis amennyire a körülmények engedték. Mire megérezte, hogy a nedve lassanként kezdi eláztatni a bugyiját, a férfi ellépett tőle és ledobálta a ruháit.
– Hadd lássam magát meztelenül! – nyúlt aztán Enna felsője után ismét.
Áthúzta a fején a rugalmas anyagot, kicsatolta a melltartóját és azt is lefejtette a válláról, majd a nadrágját gombolta ki.
– Ugorjon le onnan!
Enna leszállt az asztalról, de a tekintetét nem bírta elfordítani az őket vizslató pókokról. Megették azt a lányt! Alig egy fél órája! Erre most Lathr itt élvezkedik vele, ahol az előbb gyilkolták meg azt a szerencsétlent. Felzabálták... talán nyom nélkül... vagy az is lehet, hogy beszőtték a maradványait és ott lógnak valahol a fal mellett a szörnyetegek függönye mögött... Enna könnyei önkéntelenül is kicsordultak.
– Mi baja? – kérdezte a férfi.
– Semmi! – rázta meg a fejét rémülten a lány.
– Ne hazudjon.
– Láttam magával egy szőke lányt nemrég...
– Leskelődik utánam?
– Nem! Dehogy!
– És mit akar vele? Ismerte?
– Él még?
– Nem – rázta meg a fejét vigyorogva a férfi, de amikor látta, hogy a halálfélelem megcsillan Enna szemében, arcvonásai ellágyultak. – Fejezze már be – szólt rá egész gyengéd hangon. – Ne másokkal törődjön, hanem velem. Amíg kielégít, nem fogják megenni. Miért rontja el az élvezetet? Hiszen milyen jól benedvesedett már az előbb – húzta le a nadrágját, ami a bugyit is magával rántotta.
Lathr ujjával a lány nagyajkai közé férkőzött. Selymesen siklott a mutatóujj a még mindig duzzadt nyálkahártyán. Enna szeméből újabb könnycseppek gördültek alá a kialvatlanságtól sápadt arcára. A férfi látta, hogy újfent sír, de már nem szólt érte. Inkább az ajkára tapadt és nyelve lágy táncot járt a lány immár engedelmesen hozzásimuló nyelvével.
– Vegye le azt a nadrágot... – súgta a fülébe.
Enna pedig megtette, amire a férfi utasította. Megborzongott, ahogy körbepillantott az átkozott pókokon, majd mégis a földre ejtette a kezéből a ruháit. Hiába bámult meredten a lába elé, elméjébe kitartóan betolakodott a vöröses fényű szemek sokasága. Miért bámulják? Talán mégsem laktak jól? Lathr ekkor megállt előtte és a derekánál fogva magához vonta. A lányban egyre erősödött az undor, minél nagyobb felületen ért a férfi szürke bőréhez, ami hiába volt ugyanolyan meleg és puha, mint bármely normális emberé, a természetellenesen fakó színe és a fekete minták egyáltalán nem tették vonzóvá. Lathr azonban egyértelműen kívánta Ennát. Férfiassága kőkeményen ágaskodott és fényesen feszülő makkja könnyedén csusszant a forró hüvelybe. A lány megfeszült a hirtelen behatolástól. Nem számított rá, azt hitte, még szórakozik vele előtte, ám Lathr megmarkolta a csípőjét és igyekezett úgy szorítani magához, hogy a hímtagja Ennában maradjon a kapkodó mozdulatai ellenére is. A lány csukott szemmel tűrte a heves dugást. Nedves volt, és meglepően jólesett neki pár pillanatig, ahogy kitölti őt a férfiasság, de amikor aztán felpattant a szemhéja, elillant az a hajszálnyi kellemes érzés. Azok az istenverte fekete dögök ott bámulták őt, és még egy méternyi távolságra sem voltak tőle.
– Mit akarnak? – szaladt ki Enna száján alig hallhatóan a kérdés.
A férfi erre lassított a tempón, és vörös fényű szemével a lányra nézett.
– Kik? A pókok?
Enna bólintott, Lathr pedig megállt a mozgásban, de előbb erőteljesen magához rántotta őt.
– Ne törődjön velük – súgta aztán a fülébe.
– De ott vannak... mindenhol... és engem bámulnak – remegett meg a teste.
– Sss... – csitította a tanár.
– Arra várnak, hogy maga megunjon engem... ugye?
A férfi nem felelt, helyette a lány nyakára hajolt és mélyen beszívta az illatát. Egyik tenyerét szétnyitotta a hátán és még jobban magához szorította, végigcsókolta a nyakát, a másik kezével pedig mélyen a hajába túrt.
– Ugye arra várnak? – suttogta elcsukló hangon Enna.
– Fogja már be – hajolt a szájához Lathr, majd durván megcsókolta, nyelvét szinte a torkára dugta, miközben a fenekébe markolt. – Forduljon meg – csúszott aztán ki a kellemesen szorító hüvelyből.
Az asztalra nyomta a lányt, ahonnan egy szempillantás alatt szétszéledtek a pókok előlük, a farkát Enna hüvelyéhez igazította és hirtelen tövig hatolt belé. A lány feljajdult, mikor a méhszájának ütközött a férfi makkja, ő pedig erre visszább vett a hevességből. Nem tolta tövig, de ahogy egyre ütemesebben járatta benne a hímtagját, úgy kúszott beljebb és beljebb benne, míg végül a lány már hozzáidomult és teljes erejéből vághatta belé kőkemény férfiasságát. Enna nyögött az erőteljes lökésektől, tűrte, hogy a férfi újból a hajába markoljon, tűrte, hogy használja a testét. Hiába tocsogott a nedvtől odalent, mégsem élvezte, hiszen erőszakot tett rajta a tanár. Újból. Ezen semmi nem változtatott. Fenyegette, zsarolta, állandó rémületben tartotta őt, és ezt az sem kompenzálta, hogy mindezek ellenére valamennyire körbe is udvarolta. Enna hallotta és érezte, hogy a férfi egyre közeledik a kielégüléshez.
– El fog élvezni? – kérdezte ekkor Lathr.
– Nem – rázta meg a fejét a lány, mire a férfi felhorkant.
– Akkor legalább játssza meg – nyomta le egészen az asztalra.
Erőseket lökött rajta, talán azért is, hogy megtorolja az ellenállását. Azután pedig megfeszült a teste és átadta magát az élvezetnek, alaposan megtöltve a lány hüvelyét.
Enna nem játszott meg semmit, rosszul volt, nem mert körbenézni maguk körül, nem akarta újból megpillantani az őt vizslató fekete, nyolclábú vadállatokat. Bárcsak eltűnhetne onnan! Mentse meg valaki! Bárki! Vagy egyszerűen csak szűnne meg létezni. De egyik kívánsága sem teljesült. Lathr viszont hirtelen kicsúszott belőle. A lány feltápászkodott az asztalról és a ruháihoz sietett, ám ezúttal megtörölte magát, mielőtt felöltözött volna. Nem akarta, hogy újból teljesen eláztassa mindenét a férfi spermája. Kérdőn pillantott a tanárra az összekent zsebkendőkkel a kezében, mivel a pókoktól alig látott valamit a szobából.
– Ott – intett ő a fejével az asztal másik végébe.
Ahogy Enna borzongva megindult az ott trónoló bestiák felé, azok arrébb húzódtak, felfedve előtte a szemetest. Miután beleejtette a zsebkendőket, borzongás futott végig a testén. A szemét lehunyva megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolataiból a fenevadak képét, amint hirtelen a kezére szaladnak. Szinte érezni vélte magán az ízelt lábaikat. Onnan pedig csupán egyetlen mozdulat, hogy megmarják, és a mérgüket a testébe engedjék. Agyában csak pörögtek az iszonytató képek, ő pedig úgy érezte, menten elájul.
– Jól van? – fogta meg ekkor a vállát a férfi.
Enna kitépte magát a kezei közül és halálra vált arccal bámult rá.
– Értse már meg, hogy nem fogják bántani. Mitől fél ennyire?
De a lány nem felelt, csak vadul zihált.
– Ne kapkodja így a levegőt – szólt rá a tanár.
Ő azonban képtelen volt abbahagyni. Érezte, hogy zsibbadni kezd a keze, majd a lába is. Megrémült tőle, ám valójában elájulni vágyott, így nem bírt leállni, hiszen jó úton haladt felé.
– Enna! – rázta meg ekkor a férfi. – Fejezze be! Vegyen egy lassú és mély lélegzetet!
Majd mikor a lány továbbra is az ellenkezőjét csinálta, Lathr hirtelen befogta a száját, és rögtön utána az orrát is.
– Engedjen el! – tépte le magáról Enna a kezét.
– Nyugodjon le... Hallja? Nézzen a szemembe!
És hirtelen emberi alakot öltött a férfi, aztán megragadta a karját. Ám a lány már nem volt ura a tetteinek, és annyira zihált, hogy a nyelve is érzéketlenné vált. Lathr egy pillanatnyi habozás után nem finomkodott tovább, és egy óriási pofont kevert le neki. Akkorát, hogy Enna az asztalra esett tőle. Azután felrántotta, durván megrázta, majd miután még mindig nem zökkent ki a pánikszerű állapotból, újabb és újabb pofon csattant az arcán, egészen addig, míg végül rendesen magához nem tért.
– Jól van? – kérdezte tőle, mikor látta a szemében, hogy újból ura a tetteinek.
Enna lehajtotta a fejét és nem válaszolt. Inkább a ruháiért ment, és szótlanul öltözni kezdett. Az arca égett a pofonoktól, a szeme vörös volt a lassan csordogáló könnyeitől, a tudata egészen beszűkült, szinte meg sem látta már az őt vizslató pókokat.
– Enna, sajnálom – lépett hozzá a férfi. – Mondja, jól van?
A lány ránézett és bólintott. Lathr a kezét a sajgó arcára tette, és óvatosan végigsimított a bőrén.
– Máskor ne pánikoljon ennyire. Semmi oka rá.
– Elmehetek?
– Menjen.
Amikor a lány már azt hitte, hogy végre megszabadulhat a férfitól, ő még utána szólt.
– Enna...
– Mit akar még? – kérdezte elgyötörten a lány, miközben visszafordult felé.
– Szakítson a barátjával. Az ő érdekében is – mondta Lathr, majd folytatta, mikor Enna teljes döbbenettel meredt rá. – Legyen egyedül az enyém és akkor nem kell aggódnia a fiú életéért.
– Miért teszi ezt?
– Akarom magát. Jobban, mint először gondoltam.
A lány megtörten a földre szegezte a tekintetét. Nem akarta felfogni, amit hallott. Nem akart szorosabb viszonyba kerülni a férfival. Miért nem hagyja békén? Hiszen szinte mindent megtett neki eddig, amit csak kívánt tőle... És talán pont ez volt a baj. Talán szembe kellett volna néznie a halállal. Akkor már nem lenne hatalma felette senkinek.
– Mit áll még ott? – zökkentette ki Lathr a lefagyásból. – Megdugjam még egyszer? – A lány erre kétségbeesett szemeket meresztett rá, mire a férfi intett neki. – Akkor meg menjen már!
Enna elgyötörten lépett ki a kihalt folyosóra, majd a könnyeit törölgetve indult haza.
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei
