----- Original Message -----
Sent: Tuesday, February 03, 2009 8:01 PM
Subject: Dr. Náray Zsolt emléktáblája
Kedves Kollégánk!
Ahogy fokozatosan bővül az e-mail címek
listája, az újonnan a listára kerülteknek pótlólag elküldjük a felhívó
levelünket, és az azóta írt hírleveleinket. Ha valakinek már nem új a hír (sőt
netán már fizetett is), elnézést érte, de az eredeti levélben szereplő,
alább olvasható mottó most is érvényes...
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Tuesday, December 09, 2008 5:30 PM
Subject: Dr. Náray Zsolt emléktáblája
Kedves SzKI-s Ex-Kolléga!
A
http://lested.hu/szki/level_a_kollegaknak.pdf
fájlban leírtaknak megfelelően ezúton értesítünk — az erre a célra létrehozott
bizottság nevében —, hogy tavasszal egy emléktábla avatását tervezzük az SzKI
Donát utcai volt székházánál.
Mottó: Inkább többször, mint egyszer
sem!
Ugyanis előfordulhat, hogy a több szálon futó értesítések
valakit többször is utolérnek. Viszont sajnos így is valószínű, hogy
lesznek majd olyanok, akiket egyáltalán nem sikerül elérni. Ezért fontos,
és itt is megemlítem, hogy
mindenki szóljon és továbbítsa az
információt azoknak, akikkel tartja a kapcsolatot, illetve akiknek
az elérhetőségét ismeri!
Üdvözlettel:
Jobbágy Tibor
Tel.:
(06-1) 355-5390 és (06-70) 542-5174
E-mail:
jobbagy.tibor@lested.hu
Hírlevelek:
----- Original Message -----
Sent: Friday, December 19, 2008 12:52 PM
Subject: 1. hírlevél
Kedves Ex-SZKI-sok!
Mint
arról már mindenki értesülhetett, egykori főigazgatónk, Dr. Náray Zsolt 2009.
tavaszára tervezett emléktábla avatásának projektje beindult. Megnyitottuk a
számlánkat, amelyre már csordogál a pénz.
Mecseki Hargita személyében
(l.:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mecseki_hargita)
kiválasztottuk a művészt, aki a táblát el fogja készíteni. A tábla
elhelyezéséhez szükséges eljárások is sínen vannak.
Ezúton kíván a Bizottság mindenkinek

2009-re pedig:

----- Original Message -----
Sent: Wednesday, December 31, 2008 7:01 PM
Subject: 2. hírlevél
Kedves Kolléga!
Itt az év vége, ezért ideje számot adni, hogyan is
állunk.
1. A december 8-án megnyitott számlánkra eddig kereken negyven
átutalás, illetve befizetés érkezett.
2. A tábla felállítását jóváhagyó
intézmények (az Alkotmánybíróság, a kerületi önkormányzat, a Nemzeti Galéria)
részére benyújtandó életrajz „nyersanyaga” Kovács Győző és Kovács Ervin
jóvoltából elkészült, hamarosan a végleges változat is megszületik. A másik
benyújtandó anyag a művész által elkészített grafikai vázlatokból áll, ami
január 10-re lesz meg.
Egyelőre itt tartunk, és még egyszer
B. Ú. É. K.
Jobbágy Tibor
U.i.:A
http://lested.hu/szki/nevsor.pdf fájlban
(jelszó: XXXXXX) az eddig általunk ismert volt munkatársak vannak felsorolva,
ahol tudtuk ott a részleggel együtt. Az E-mail oszlopban azok kaptak sorszámot,
akikkel megvan az e-mail-es kapcsolat. Kérek mindenkit, ha valaki hibát vagy
hiányosságot talál a listán, esetleg további, hiányzó kollégák nevét,
elérhetőségét ismeri, azt jelezze nekem!
Köszönettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Tuesday, February 17, 2009 1:00 AM
Subject: 3. hirlevel - az avatas idopontja
Kedves Kollégák!
Örömteli
fejleményként közölhetem, hogy a táblaavatás időpontja véglegessé
vált:
2009. május 8. 14h 30’.
A helyszíne
— ahogy azt már előzetesen közöltük — az SzKI egykori Donáti utcai székháza,
amely ma az Alkotmánybíróság épülete.
A megnyitási ünnepre mindenkit sok
szeretettel várunk, hozzátartozóikkal együtt.
A megnyitást követően az
épület harmadik emeleti éttermében fogadást rendezünk. Ezen sajnos csak az
SzKI-s kollégák vehetnek részt. Ennek is az a feltétele, hogy egy listán előre
leadjuk a résztvevők nevét, lakcímükkel együtt. Az épületbe mindenkit a lista
alapján fognak beengedni.
Ezért kérjük a kollégákat, hogy aki részt szeretne
venni a fogadáson, az ezt neve és lakcíme megadásával e-mailben jelezze
nekünk!
Egyúttal kérek mindenkit, aki már elküldte a regisztrációját,
ellenőrizze, hogy a névlistán bekerültek-e az adatok (vagyis: helyes-e az egység
megnevezése, a -tól -ig évszámok, és az e-mail nyilvánosságra hozatala
megfelelő-e). Néhány esetben sajnos a regisztráció — bár azt látszólag elküldték
— hozzám mégsem érkezett meg. Ezért, ha valakinél nem jelentek meg az adatok,
akkor kérem azokat e-mailben ismét elküldeni! Aki pedig eddig még nem
regisztrálta magát, kérem, hogy pótolja!
Továbbra is érvényes: Aki a
listán e-mail cím nélkül szereplő kollégák valamilyen elérhetőségét ismeri,
esetleg a listáról hiányzó kollégákról is tud, azok nevét,
elérhetőségét juttassa el hozzám.
A listán néhány név mellett @ jel
látható. E kollégák e-mail címét ugyan valaki megadta már, de az vagy hibás,
vagy elavult.
Végül mindenkit arra kérek, hogy aki az akciónkról korábban
olyan kollégát értesített, akinek nincs e-mail címe, azt jelen hírlevelünkről is
tájékoztassa!
Köszönettel és üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Saturday, March 21, 2009 12:29 AM
Subject: névsor bővülése; egyéb információk
Kedves Kollégák!
Miközben látszólag nem történik semmi, az
előkészületek folynak. Hamarosan újabb beszámoló következik.
Most viszont
Gyenes Máriától kaptunk egy 1986-os telefonkönyvet, amelyben legnagyobb
meglepetésünkre csaknem hatvan új név volt.
Az új nevek a névsorban
sárgával vannak jelölve. Az e-mail mezőben azok közül, akiknek nincs e-mail
címe, külön feltüntettem azokat, akiknek viszont megvan a lakcíme. Ez azt
jelenti, hogy akik neve mellett ezek után is üres az e-mail cím,
azokat sajnos eddig nem tudtuk elérni.
Azok között, akik ezt a levelet is
megkapják, még mindig többen vannak, akik nem regisztrálták magukat. Még
egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a regisztrációban közölt adatokra nemcsak
és nem első sorban a találkozó miatt van szükség, hanem azért, hogy legyen
egy minél teljesebb és pontosabb névsor, amelyben a kollégák egymást
megtalálhatják. Természetesen továbbra is érvényes, hogy az e-mail cím
nyilvánosságra hozatalát meg lehet tiltani.
Hogy mindenki ellenőrizhesse
a nyilvántartásunk helyességét, egy ° jelet tettem azok neve mellé, akik a
költségekhez eddig már hozzájárultak. Ha valaki fizetett, és nem látja a
neve mellett a jelet, azt is kérem, hogy jelentkezzen! Talán így a három anonim
befizetőnk is előkerül. A fizetők között is elég sokan vannak olyanok, akik még
nem jelezték, hogy az avatás utáni találkozón részt kívánnak venni. (Ezt a tényt
a * jelöli.) Mint már korábban is mondtuk, ennek jelzésére a
regisztrációban egy külön pipával bejelölhető rubrika van. Továbbá ehhez
szükséges megadni azt a lakcímet, amit az épületbe történő belépésekor az
illető a nála lévő iratokkal igazolni tud.
Minden újabb kiegészítést
pontosítást ezúton is előre köszönök.
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Friday, April 03, 2009 9:11 PM
Subject: kibovitett regisztracio es egyeb tudnivalok
Tisztelt Kollégák!
Szeretnék röviden beszámolni a fejleményekről. A
legfontosabb új információ, hogy az avatás utáni találkozó előre láthatólag
mégsem a harmadik emeleti étteremben, hanem a földszinti aulában lesz. Ennek
ellenére a kapunál az épületet védő őrezred katonái fognak bennünket
beengedni.
Annak érdekében, hogy ez a lehető leggyorsabban tudjon
végbemenni, egy listát kell leadnunk a belépők nevével, lakcímével, és ami új,
kérik ezen felül még az anyja neve, születési hely és születési
idő adatokat is. Ezért a Web-oldalunkon kibővítettem a regisztrációs
részt, és kérek mindenkit, aki a találkozóra el kíván jönni,
hogy ismét regisztrálja magát. Kérem továbbá, hogy azok a
kollégák, akik olyanoknak továbbították az avatási információkat, akiknek nincs
e-mail-es elérhetőségük, szerezzék be ezeket az adatokat az illetőktől, és egy
külön e-mailben vagy a nevükben is kitöltve a Web-es regisztrációt, juttassák el
hozzám.
FONTOS!!!!!!
A Web-es regisztráció a MEHET
gomb lenyomásának hatására egy kimenő e-mailt generál. Hogy a regisztráció
sikeres volt-e, arról úgy győződhetünk meg, hogy a levelező rendszerünkben az
elküldött levelek között megtaláljuk-e ezt a mailt, a kitöltött adatokkal.
Amennyiben nem találjuk, akkor a regisztráció sikertelen volt. Ez vagy akkor
fordul elő, ha valamit elrontottunk, vagy ha a levelező rendszerünk nem
támogatja az ilyen fajta levélküldést. Ebben az esetben kérem a regisztrációt
sima e-mail-ben elküldeni!
A bezsilipelés a repülőtereken használatoshoz
hasonló rendszerben, egy detektoros kapun keresztül történik. Ezért nagyon
fontos, hogy senkinél ne legyenek nélkülözhető fémtárgyak (lehetőleg kulcson,
aprópénzen és mobiltelefonon kívül semmi más). Legjobb, ha semmilyen táskát nem
hozunk magunkkal, és főleg semmiképpen ne legyen nálunk olló,
körömreszelő, kés, zsebkés, multifunkcionális szerszám! A zsebekből
mindent ki kell pakolni, mielőtt a detektoron átmegyünk. Az épület egyéb részei
jelképes kordonnal le lesznek zárva. Kérjük, hogy senki ne lépje át azokat, ne
induljon el például megnézni a régi szobáját!
Még egy fontos körülmény: A
földszinten összesen két férfi- és két női WC áll majd rendelkezésre a
találkozón résztvevő kb. 300 fő részére. Kérünk ezért mindenkit, hogy ezt a
körülményt az előzetes folyadékfogyasztásnál kalkulálja be.
Az emléktábla
az ütemezésnek megfelelően készül. A művésznő (Mecseki Hargita) Dr. Náray Zsolt
arcmásának agyagmintáját éppen a napokban juttatja el a
bronzöntőhöz.
A korábban ismertetett költségen kívül még egy tétel lesz:
Az őrezred négy embert rendel ki a rendezvény miatt négy óra időtartamra. Ennek
költségeit is fedeznünk kell. Nem tudjuk továbbá, hogy az utcai biztosítást
végző rendőrökért is nem kell-e majd fizetnünk. Az utcát ugyanis az avatás
időtartamára le kell zárni a forgalom elől.
Természetesen a további
fejleményekről is be fogok számolni.
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Wednesday, April 15, 2009 1:06 AM
Subject: Fw: körlevél
Kedves Kollégák!
Elmúltak az ünnepek, és lassan indul a visszaszámlálás. Már csak három és
fél hét van hátra május 8-ig, az emléktábla avatásáig. Kérek ezért mindenkit, de
főleg azokat, akik az avatás utáni találkozón részt kívánnak venni, nézzék meg,
hogy személyükről minden megfelelően van-e nyilvántartva a
listánkon!
Emlékeztetőül:
1. A ° a név mellett az anyagi
hozzájárulást;
2. A * a név mellett a találkozón történő részvételi
szándékot;
3. A dőlt betűvel írt név a pótlólag kért anyja neve, születési
hely és idő megadásával kiegészített teljes regisztráció megtörténtét
jelzi.
Kérek mindenkit, aki úgy találja, hogy nyilvántartása nem felel meg az
általa megadottaknak, az ezt haladéktalanul jelezze!
Továbbá kérem, hogy
mindenki, aki részt kíván venni a találkozón, és még nem teljes a
regisztrációja, mihamarabb egészítse ki az adatait egy pótregisztrációval!
Egy többek által felvetett kérdés:
Lehetséges-e a helyszínen is
fizetni?
A válasz: Nem.
A helyszínen több kollégánk fog segédkezni a
rendezvény zavartalan lebonyolításában, de pénzek adminisztrálásával már nem
kívánunk, nem tudunk foglalkozni. Ezért kérünk mindenkit, aki még úgy gondolja,
hogy hozzá szeretne járulni a költségekhez, az ezt a következő napokban, de
legkésőbb a hónap végéig tegye meg!
Az OTP-nél nyitott számla adatai:
Számlatulajdonos: Jobbágy Tibor és
Végső László
Számlaszám: 11773016-00067094
IBAN:
HU41117730160006709400000000
BIC (SWIFT): OTPVHUHB
Végül:
Ezúton is
szeretnék elnézést kérni mindenkitől a regisztrációval kapcsolatos
kellemetlenségekért. Mivel a legjobb megoldásnak mindent összevetve az tűnt,
hogy a találkozót egykori székházunkban tartsuk meg, ezért vagyunk kénytelenek
ennyi adatot begyűjteni. Erre kizárólag azért van szükség, hogy a várhatóan
300-350 személy bejutása az épületbe ne tartson elviselhetetlenül hosszú ideig.
A listát, amely kizárólag erre az alkalomra készül, garantáltan semmilyen egyéb
célra nem fogják felhasználni, és az eseményt követően meg is semmisítik.
Mindezt első sorban annak a néhány kollégának írom, akinek ezzel kapcsolatosan
kellemetlen érzései, fenntartásai voltak.
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Thursday, April 30, 2009 9:05 AM
Subject: Óbudai temető
Kedves Kollégák!
Aki teheti, és úgy gondolja, hogy az avatástól
függetlenül, külön is szeretné leróni kegyeletét Dr. Náray Zsolt, egykori
főigazgatónk sírjánál, az ezt velünk együtt megteheti május 8-án délelőtt az
óbudai temetőben, ahová tömegközlekedéssel a Batthyány térről induló 160-as és a
260-as autóbusszal lehet eljutni. Kérjük, hogy aki kimegy a temetőbe, az
mindössze egy szál virágot vigyen.
A sírhely
megközelítése:
Először el kell jutni a ravatalozóhoz.
A
ravatalozó teréből sugárutak mennek ki.
Azt a sugárutat kell választani,
amelyik a szóró parcellához megy (a szóró parcella ezen az úton kb. 20 méterre
van a ravatalozótól, tehát a ravatalozótól is látszik).
Ennek a sugárútnak a
vége egy kör alakú parcellába torkollik és csaknem a Náray család sírjánál éri
el a parcellát. A betorkolástól néhány lépésnyire, balra van a
sír.
Az említett autóbuszok menetrendje:


Természetesen a pénteki menetrendet kell
nézni.
Üdvözlettel:
Jobbágy Tibor
----- Original Message -----
Sent: Tuesday, May 05, 2009 6:34 PM
Subject: avatás
Kedves Kollégák!
A múlt héten kisebb változás következett be az
emléktábla avatásának programjában. Az emléktábla az alkotmánybírák utólagos
döntése miatt nem a bejáratnál, hanem az épület földszinti teraszának falán
kerül elhelyezésre.
Így az avatási program és a találkozó egyaránt az
épületen belül zajlik, vagyis legelőször mindenkinek be kell jutni az épületbe.
A belépések zavartalan és gyors lebonyolítását továbbra is a megadott adatokkal
kitöltött lista fogja segíteni, de a belépést már 14:00 órától meg lehet
kezdeni. Aki tehát meg tudja oldani, lehetőleg a meghirdetettnél korábban, már
14:00 órára jöjjön el. A cél, hogy lehetőleg legkésőbb 14:45 órakor el tudjuk
kezdeni az ünnepséget.
Aki teheti, ne autóval jöjjön, mert az utcán csak
nagyon korlátozott számú parkolóhely van. Mint tudjuk, az épület a Batthyány
tértől néhány perces sétával elérhető. Az Alkotmánybíróság parkolója kizárólag a
mozgáskorlátozottak számára, két-három gépkocsi erejéig rendelkezésre áll. Akik
mégis gépkocsival jönnek, legjobb, ha autójukat a Dunaparton (esetleg az alsó
rakparton) hagyják.
Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy a táskában
zsebekben ne legyen szúró és vágóeszköz. Amikor a mágnes-kapun megyünk át már
aprópénz, fémtoll, fémbe csomagolt dolgok (rágógumi, cigaretta) se legyen,
ezeket rakjuk ki a tálcára, hogy elkerüljük a lassítást okozó eseményeket: a
mágnes kapu többszörös használatát, vagy a fémkereső
használatát.
Tekintettel a megváltozott helyzetre, azok, akik eddig nem
regisztráltak az épületbe történő belépéshez, a helyszínen is megtehetik ezt,
csak adataik rögzítése miatt belépésük egy kicsit tovább fog tartani. Már
pedig nagyon versenyben leszünk az idővel, hiszen hozzávetőlegesen 300
személynek kell belépni a biztonsági rendszeren keresztül. Ezért próbálunk
mindent úgy előkészíteni, hogy ezt a belépési időt minimálisra csökkentsük.
Kifejezetten hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Alkotmánybíróság és a Köztársasági
Őrezred munkatársaival nagyon jó kapcsolatot építettünk ki és mindenki azon van,
hogy megemlékezésünket segítse a saját területén.
Mivel előre
láthatólag ez az utolsó körlevél az avatásig, azzal búcsúzom,
hogy
Viszontlátásra!
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Saturday, May 09, 2009 8:42 AM
Subject: az avatas utan
Kedves Kollégák!
Túl vagyunk az avatáson. A jelen lévő csaknem
háromszáz személy közül sokan fejtették ki véleményüket még a helyszínen. Ami
ebből hozzám eljutott, egyöntetűen azt fejezte ki, hogy minden jól
sikerült.
A kollégák örömüknek adtak hangot, hogy felavattuk az
emléktáblát, és mindez méltó keretek között, egy sikeres rendezvény keretében
történt. Ugyanakkor jó volt látni, hogy az esemény egyúttal arra is alkalmat
adott, hogy szót váltsanak egymással olyanok, akik hosszú évek óta nem látták
egymást.
Sajnáljuk, hogy a regisztrált kollégák közül kb. hatvan-hetvenen
nem jöttek el. Közülük néhányan előre jelezték, hogy nem tudnak részt venni
az eseményen, a többieket „igazolatlan hiányzók”-nak tekintjük. Úgy érzem, ők is
sajnálhatják, hogy nem voltak jelen.
A Web-oldalunk egyelőre marad, és a
névsort tartalmazó listánkat továbbra is gondozni fogjuk. Az avatással
összefüggő megkülönböztető jelzéseket el fogom távolítani, és a jövőben a
korábban is megjelenített adatokon kívül csak lakcímet és telefonszámot fogok
nyilvántartani azoknál, akik ezt megadják. De a Web-re ezek sem kerülnek
fel.
A hivatásos fotós által készített képeket előre láthatólag 11-én,
hétfőn fogom megkapni, és ezután a lekicsinyített változatukat a Web-en
közzéteszem.
Sokak véleményét tolmácsolhatom, amikor velük együtt azt
mondom, szeretnénk, ha lenne folytatása.
A Bizottság tagjai elhatározták,
hogy hamarosan összeülnek, és az esemény kiértékelését követően eldöntik, hogyan
tovább.
Végül:
A jövőben ilyen körleveleket csak valamilyen rendkívüli
eset kapcsán fogok írni, és minden külön jelzés nélkül a Web-oldalunkon fogok
beszámolni a tudnivalókról.
Üdvözlettel:
Jobbágy
Tibor
----- Original Message -----
Sent: Monday, June 15, 2009 10:52 PM
Subject: elszamolas
Kedves Kollégák!
Mint
arról a honlapunkon már beszámoltam, május 25-én az Emléktábla Bizottság
megtartotta az eseményt kiértékelő összejövetelét, és a résztvevők túlnyomó
többségével összhangban megállapította, hogy az emléktábla avatása sikeres,
méltó keretek között lezajlott esemény volt. Az alábbi összesítéssel az
ígéreteink alapján még fennálló adósságomat szeretném
törleszteni:
Az emléktábla-projekt pénzügyi
összesítése:
Személyek
befizetése: |
1.581.719,–
* |
Kamatok: |
10.838,– |
Kiadások: |
– 1.341.585,– |
Bankköltségek: |
– 5.506,– |
Összesítés: |
245.466,–
** |
* 267
személy fizetett a számlára 1.559.929,– Ft-ot, és további 21790,– Ft folyt be az
Élet és Tudomány példányaiért.
A befizetések
töredék-forintjai a deviza-átutalások konverziója miatt keletkeztek.
** Ez az
összeg maradt a számlánkon.
A kiadások részletezése:
Emléktábla
(Mecseki
Hargita) |
–
428.000,– |
Élet és
Tudomány |
–
47.950,– |
Koszorú és
virág |
–
20.000,– |
Fotós |
–
24.000,– |
Nyomtatványok (emléklap, emlékfüzet, dosszié,
kitűző) |
–
452.745,– |
Kihangosítás |
–
96.000,– |
Vendéglátás |
–
264.600,– |
Emléklapok
postaköltsége |
–
8.290,– |
Összesítés: |
–
1.341.585,– |
A Bizottság úgy határozott, hogy a számlánkon maradt, jelenleg
245.466,– Ft-ból 235.000,– Ft-ot három-három hónapokra ismétlődően lekötve az
egy év múlva esedékes, koszorúzással egybekötött újabb találkozó költségeire
fordítja. Az eseményre a tervek szerint minden évben, május második péntekén
szeretnénk sort keríteni, és ezt napot a Bizottság ünnepélyesen SzKI napnak
nyilvánította.
Mindazok, akik a költségekhez hozzájárultak, de bármilyen
okból nem voltak jelen az avatáson, az emléklapjukat az alkalomra készült kis
füzettel, névkitűzővel és dossziéval együtt postán meg fogják kapni. A postázás
időközben megtörtént. Ha bárki azok közül, akik hozzájárultak a költségekhez,
nem jutott hozzá az emléklaphoz, kérjük, jelezze!
A
http://lested.hu/szki Weboldal egyelőre
továbbra is megmarad, és azon továbbra is hírt fogunk adni a projekt
utóéletéről, az esetleges tudnivalókról.
A Bizottság nevében is
üdvözlettel:
Jobbágy Tibor