...::: Bemutatkozás :::...


Szabó Miklós

"Zeneileg több stílust is képviselünk, összegyúrunk, de igazából a szövegek teszik egységessé a Kormorán dalait. Én Gergő azon verseihez szeretek dallamot szerezni, amelyek közvetlenül vagy közvetett módon forradalmi hangulatúak, odamondogatósak vagy éppen intrikus, polgárpukkasztó hangvételűek. Ugyanakkor a jó értelemben vett pátosz is teljesen hiteles a zenekartól."


A zeneiskolában furulyán játszottam, többek között népdalokat, aztán a felső tagozaton elköteleztem magam a gitár mellett. Korai zenész éveimből megemlíteném a Broadway és a Treó nevű csapatokat. Ezekben főleg feldolgozásokat játszottunk, bár a kezdetektől arra törekedtem, hogy saját muzsikát, improvizációkat is előadjunk. A '90-es évek elején már voltam pár évig a Kormorán tagja, aztán nemsokára a Rockfortban folytattam. Az évtized végére azonban újra Gergő mellett találtam magam, és azóta ebben a hamisítatlanul magyar folk-rock zenekarban muzsikálok.


Vissza a tetejére