Összetúrt belváros

Csődeljárás indult a kivitelező ellen

Szentgotthárd (fb) -Tavaly novemberig volt határideje befejezni a főtér átalakítását a Nemzetközi Betonútépítő Rt.-nek, de idén még neki sem álltak a munkának. A cég ellen időközben csődeljárás indult. A lakosság már tavaly fölöttébb türelmetlenkedett amiatt, hogy a városhatártól a főtérig tartó beruházás – közműcserék, útépítések, a Széll Kálmán tér átalakítása – lelassult. Az összetúrt városközpontban szinte lehetetlen volt közlekedni, nemcsak a kőúton, de a járdán sem. A városvezetés hosszas tárgyalás után elérte, hogy a tél beállta előtt a kivitelező legalábbjárhatóvá -ha biztonságossá nem is -tette a belvárost. Idén azonban még egy kézmozdítást sem tettek a Betonútépítő munkásai. Mint azt Viniczay Tibor területfejlesztési alpolgármester elmondta, nemrégiben jutott a  városvezetés tudomására, hogy az rt. ellen csődeljárás indult.A kilencven napos határidő - addig tulajdonképpen semmi sem történik a céggel - lejárta után csődbiztost jelölnek ki a folyamatban lévő beruházások bonyolítására. Szentgotthárd szeretné elérni, hogy a Betonútépítő vonja be alvállalkozóként a Hoffmann Rt.-t a projektbe, így talán sikerül befejezni a beruházást. Lehangoló Iátvány: a munkálatok egyelőre szünetelnek a belvárosban. A több száz milliós beruházás mintegy 20 százaléka befejezetlen, nem készült el például az ipari parkhoz vezető út, a főtéren szegélyeket, díszburkolatokat kell kialakítani, várat magára az aszfaltozás és a kertépítési tennivaló is. Szerettük volna Pallay Tibortól, az rt vezetőjétől megtudni, mi lesz a szentgotthárdi beruházás sorsa, megkeresésünkre azonben nem reagált.

Vas Népe 2001. február 19.