A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől kell kérni.

Azok, akik e rendelet hatálybalépésekor már működő telepen végzik a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységeket, kötelesek 2001. június 30. napjáig telepengedélyt kérni.

A Polgármesteri Hivatal Hatósági és Okmányiroda (földszint 3. számú helyiség - Tieger Istvánné tel.: 380-010) a szükséges nyomtatványokat rendelkezésre bocsátja, illetve a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban az információkat megadja.

A képviselő-testület az önkormányzat beruházásában épülő, épült vízközmű-csatlakozási díját a 2001. évre az alábbiakban határozza meg:

A képviselő-testület a lakossági közmű-csatlakozási hozzájárulás megfizetésére – külön kérelemre – fizetési kedvezményt ad:

Egyesületünk célja a megye értékeinek megőrzése és jövőjének szolgálata, amit egyéni és pártérdekek nélkül kívánunk elérni. Célkitűzéseinkből adódóan az Őrséget a megye egyik természeti értékének tekintjük, melynek megtartása és jövője valamennyiünk érdeke. Tudatában vagyunk annak, hogy az Őrségi Nemzeti Park létesítése rendkívül összetett és ellentmondásokkal terhelt kérdés, amit csak az itt élők, a környezetvédelem, Vasvár Körmend és Szentgotthárd városok, a megye és az innen elszármazottak egyetértésével és összefogásával lehet megoldani. Azt is tudjuk, hogy ehhez a lakosság rövidebb távú és a környezetvédelem hosszabb távú érdekeit össze kell hangolni. A jelenlegi bizonytalanságban és jövőkép nélkül az Őrség jövője demográfiailag, gazdaságilag, eszmeileg és morálisan teljesen bizonytalan, természeti és épített környezete olyan mértékben átalakul, hogy az Őrség ma még meglévő értékei egy-két generáción belül teljesen devalválódnak. Gyors cselekvésre van szükség: tisztázni kell, kik is képezik a mai Őrséget, - mi az itt élők, az itt tulajdonnal rendelkezők érdeke és lehetősége. Pontos helyzetkép nélkül az Őrségről folytatott – immár társadalmi méretű – vita megmarad az általánosságok és az érzelmek szintjén és összefogás helyett megosztja nemcsak az itt élőket, hanem azokat is, akik akarnak és ma még tenni is tudnának az Őrségért. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy a környezetvédelem készítsen egy rövid, közérthető helyzetképet, írja le, mit jelentene a mai helyzet fenntartása, mit hozna rövid- és hosszú távon az Őrségi Nemzeti Park. Ezt a helyzetképet és programot kellene az érdekeltekkel megértetni és elfogadtatni. Külföldi példák bizonyítják, hogy a természeti értékek megtartása és a lakosság boldogulása együttesen megoldható. Egyesületünk egy ilyen megoldás érdekében hajlandó a megye civil szervezeteivel összefogni, a megye szellemi és anyagi erőit megmozgatni, az Őrségi Nemzeti Park megvalósítása érdekében munkálkodni.

Az előző évhez viszonyítva az összbevétel 12,7 %-kal csökkent, amelynek fő oka az, hogy az önkormányzattól az összbevétel 20,1 %-át (az előző évben 15,6 %), 303 millió Ft-ot elvonnak. Az elvonás a 2000. évinél 34 millió 760 ezer Ft-tal magasabb. Az adatokhoz hozzátartozik, hogy ezen belül a nomatív állami támogatás és a normatív részesedésű SZJA 65 millió 730 ezer Ft-tal emelkedett, ez az összeg azonban még a kötelező bérfejlesztéseket sem fedezi. A költségvetés a reális forrásokat figyelembe véve az intézmények és az önkormányzat sajátos bevételeit tekintve 18,7 %-os csökkenéssel számol.

Mint ismert, a kiadási oldalon a legnagyobb tételt az intézmények személyi juttatásai jelentik. A rendelet tartalmazza a jogszabály szerinti ún. általános béremelést, amely mind a közalkalmazottaknál, mind a köztisztviselőknél 8,75 %, a minimálbér 40 ezer Ft-os összegét és az ágazatonként differenciált szakmai szorzót. Ez a három béremelési tétel az önkormányzat dolgozóinál 17,3 % átlagkereset növekedést jelent.

A dologi kiadások növelésére 2001-ben is csak annyi lehetőség van, hogy az élelmezési költségek fedezete és a közüzemi díjak ez évi várható teljesítésének előirányzata szerepel a költségvetésben. A racionalizálási program szinte minden intézményben a fenntartási kiadások csökkentését is jelentette. Ebben az évben sincs forrás az épületek alapvető állagmegóvási, eszközbeszerzési igényeire, pedig egyre sürgetőbb a kisebb-nagyobb javítási, karbantartási munkák elvégzése.

A beruházások között a III. Béla Szakképző Iskola első eszközbeszerzését tervezték 250 millió, és a Gondozási Központ részére az ételszállításban rendkívül szükséges gépkocsi cserét 2,5 millió Ft összegben.

Az ülés elején Bauer Károly polgármester elmondta, hogy a főtéri beruházás kivitelezője, a Betonútépítő Rt. átszervezés alatt áll, a társaság közgyűlése új elnököt választott. A cég ígéretet tett arra, hogy a munkát a közeljövőben folytatják. A polgármester kijelentette, amennyiben mégsem folytatódik a munka, a Hoffmann Rt-t kívánják bevonni a beruházásba. - Az Őrségi Nemzeti Park kialakítása eldöntött kérdésnek tűnik - mondotta Bauer Károly, az önkormányzatnak át kell gondolnia, milyen területeket nyilvánítsanak belterületté a város további fejlődése érdekében, mivel erre a későbbiekben már nem lesz mód.

Harmadik fordulóban tárgyalták a 2000. évi költségvetést. A polgármester bevezetőjében elmondta, hogy a rendszerváltás utáni első kritikus év a 2001-es. Hangsúlyozta, hogy a költségvetési előterjesztésben szereplő megszorítások a gazdasági működés biztosításához szükségesek, viszont a továbbiakban is keresni kell a takarékos működés lehetőségeit. Pochán Miklós, a pénzügyi bizottság elnöke elfogadásra ajánlotta a tervezetet, hangsúlyozva, hogy egyelőre csak az idei év problémáit oldották meg, jövőre – az ez évihez képest – 40 millióval emelkedik a központi elvonás, azaz 342 millió Ft lesz, miközben a kormányzat növeli a kötelező önkormányzati feladatok számát. Felhívta a testület figyelmét, hogy az éves gazdálkodás során nagyon szigorúan be kell tartani a költségvetés előírásait, mert a város gazdálkodása már jelenleg is borotvaélen táncol. Véleményéhez csatlakozott Szegedi László könyvvizsgáló is, hozzátéve, hogy a következő években a fejlesztések lehetőségi a minimálisra csökkennek.

Mikos Imre képviselő ismertette az Érdekegyeztető Tanács állásfoglalását, amely nem fogadta el a racionalizálási programot. Mikos Imre több kritikus megjegyzéssel illette a költségvetési tervezetet, többek között kifogásolta az uszodaépítésre három év alatt szánt 300 millió Ft-os összeget. A vita végén Bauer Károly polgármester kijelentette: “…az lenne a város halála, ha nem mernénk nemet mondani.” Kifogásolta azt is, hogy egyes intézményvezetők nyilatkozataikban úgy viselkednek, mintha most először találkoznának a racionalizálási programmal. A költségvetéshez több módosító indítvány is érkezett. Ezeken belül nem támogatták a Gondozási Központ új gépkocsi vásárlását, a bölcsőde racionalizálási programjának tárgyalását márciusra halasztották, kijelentve azt, hogy a programban szereplő 2 milliós megtakarítást az intézménynél realizálni kell. Egyúttal 3 millió Ft-tal megemelték a Városi Televízió költségvetési támogatását. A képviselőtestület végül az említett módosításokkal, és Mikos Imre ellenszavazatával megalkotta a költségvetési rendeletet.

Elfogadták a bölcsőde és az óvoda nyári zárva tartási kérelmét, a két intézmény július 16-ától augusztus 3-ig tart nyári szünetet. A testület – döntése alapján – 2001-ben is átvállalja a 70 éven felüliek kábeltelevíziós előfizetési díját. A határozat csak a szociális és az alapcsomag előfizetőire érvényes. Az ülés végén a képviselők újabb három évre, 2004. február 24-ig meghosszabbították Dékány István, a Városi Televízió Kht. ügyvezető-igazgatójának megbízatását.

2001. február 17-én tartotta szalagavatóját a Vörösmarty Gimnázium két végzős osztálya. A műsor a színházteremben, a bál a gimnázium aulájában zajlott. Összesen 36 érettségi előtt álló diáknak tűzték fel a kék szalagot az osztályfőnökök.

- Szombathelyen születtem és 21 éves koromig ott éltem, ott jártam iskolában. Szüleim nagy súlyt helyeztek zenei neveltetésemre, beírattak a zeneiskolába, ahol zongorázni, dobolni, hegedülni tanultam. A legkedvesebb tárgyam azonban a szolfézs volt. Hét évig tanultam énekelni, aminek eredményeként szólistája lettem az akkoriban megalakult operatársulatnak. Ezzel párhuzamosan nagyon lelkes énekkaros és irodalmi színpados voltam. Felváltva énekeltem, verset, prózát mondtam. Az iskolai énekkarok mellett a városi vegyeskarnak is tagja voltam. Első diplomámat a tanítóképzőben szereztem meg. A szombathelyi évek nagyon mozgalmasak, változatosak és rendkívül izgalmasak voltak, amiből később sokat meríthettem. Nagy szerencsém volt, hogy mindenhol találkozhattam kitűnő tanárokkal, akik értőn irányítottak.

1966-ban jöttem Szentgotthárdra, férjhez mentem és kislányom született. Kikerültem Rábafüzesre tanítani, ahol tíz éven át valamennyi humán tárgyat tanítottam, de legfőképpen ének-zenét, rajzot és orosz nyelvet. Elvégeztem a főiskola ének-zene szakát, és ezzel egy időben két kórust vezettem: a rábafüzesit és a Vörösmarty Gimnázium kórusát, valamint a szombathelyi Erkel Kórus másodkarnagya voltam. A kis falusi énekkarommal eljutottam megyei versenyekre, ami akkor nagy szó volt. A gyerekeket rendszeresen behoztam a szentgotthárdi hangversenyekre (gyalog, sokszor térdig érő hóban!), mert úgy gondoltam, hogy egy falusi tanulónak is meg kell adni az esélyt arra, hogy élőben is megismerkedhessen a zenekarral, a hangszerekkel, a komolyzenével. Ezzel a munkámmal párhuzamosan szolfézst tanítottam a gotthárdi zeneiskolában, alapító tagja vagyok az állami az állami zeneiskolának, ami 1969-ben jött létre.

1976-ban kineveztek a gimnázium tanárának, ének-zenét, rajzot tanítottam. Ettől kezdve nagyon szép énekkari sikereket értünk el. Az énekkar 80 főre bővült, az első években még volt hat kamarakórusom is. Szabó László kitűnő igazgatóm volt, aki igazi menedzsere volt a kórusaimnak. Minden elképzelésemet támogatta, szabadon szárnyalhattam. Ekkortól váltunk a megye egyik legjobb középiskolai énekkarává, sok versenyen elindultunk, több ízben eljutottunk országos megmérettetésig. Két alkalommal elnyertük az énekkarok legmagasabb elismerését. A Vörösmarty Gimnázium kórusa az “Év kórusa” kitüntetést kapta meg. Sok-sok Kodály és Bartók kórusművet tanítottam be (ők a kedvenceim), számtalan fellépésünk volt, és ötévenként mindig egy önálló koncerttel álltunk ki a közönség elé. Eközben kitüntetéssel végeztem az ELTE pedagógiai szakán, a gimnáziumban fakultáció keretében nevelési alapismereteket tanítottam tíz éven keresztül.

Szentgotthárdon 1976-ban megszerveztem egy ifjúsági kórust. Ma már hihetetlen, hogy akkor pár héten belül 50 fős énekkar született meg. Már a második évben elnyertük a megye legjobb ifjúmunkás kórusa címet. Sajnos, ez a kórus nem volt hosszú életű, a fiúk zöme bevonult, a lányok férjhez mentek, így lassan elfogytunk. Helyette 1981-ben újjászerveztem a városi vegyeskart, ami akkor pár éve már nem működött, a kórus magját az előző kórusom adta. Tíz évig irányítottam ezt a kórust. Örömmel énekeltünk együtt és szép szakmai sikereket értünk el itthon és külföldön egyaránt. Testvérkórusunk volt a körmendi és az őriszentpéteri kórus, felvettük a kapcsolatot Feldbach, Klagenfurt, Lendva, Muraszombat kórusaival és komoly cserekapcsolat alakult ki a városok között, sok szép közös hangversenyt rendeztünk egymás városaiban. Szentgotthárdon mindig telt ház előtt énekeltünk és mindig sikerült rávennem a közönséget is, hogy énekeljen, örüljön velünk. Emlékezetes esték voltak ezek! Tíz év után ezt a kórust átadtam fiatal kollégámnak, mert közben a gimnáziumban megnövekedtek a feladataim. Létrehoztuk a nyolcosztályos tagozatot és megalakítottam a nagykórus mellé a kisgimnazisták kórusát is.

A gimnázium 100 éves évfordulóját egy önálló, két órás hangversennyel ünnepeltük meg, amit a nagy sikerre való tekintettel másnap meg kellett ismételnünk. Ebben az évben (1993) a nagykórus száz, a kiskórus ötven fős volt. Majdnem mindenki tagja volt az énekkaroknak. Fárasztó, de nagyon emlékezetes volt számomra ez az esztendő. Ekkor énekeltünk utoljára megyei hangversenyen, ahol a komolyzene mellett dzsesszt, musicalt is énekeltünk a fiatalok legnagyobb örömére. 1996-ban anyagi okok miatt csak egy kórust tudott a gimnázium fenntartani, a nagykórus feloszlott, a kiskórust fejlesztettem tovább. Betanítottam nekik azt a gyermekoperát, amiben kisdiákként Szombathelyen és is énekeltem. Nagyon szépen énekeltek a gyerekek, szép közönségsikert arattunk több ízben is. Ez a kiskórus énekelt akkor is, amikor felavatták az új gimnáziumi szárnyat, a városi rendezvényeken is rendszeresen felléptünk. A gimnázium kórusát 32 éven keresztül irányítottam, ezzel minden addigi rekordot túlszárnyaltam. Két év múlva lenne 100 éves a kórus, jó lenne újból hallani a hangjukat! Mielőtt eljöttem volna a gimnáziumból, még egy rendkívül tehetséges osztályból alakítottam egy kamarakórust. Velük énekeltettem CD-re régi stílusú népdalokat, nagyon szépen szól. A CD nemrég jelent meg a zeneiskola gondozásában, bemutatja Szentgotthárd zenei életét.

- Az idei tanévtől már ne tanítok, örömmel élem a nyugdíjasok életét. Most élhetek igazán a hobbijaimnak! Rengeteget olvasok, sok értékes zenét fedezek fel a magam számára, amire eddig nem volt időm. Két éve a nyugdíjasklub felkérésére létrehoztam a Békefi Antal Népdalkört, melyet szeretett tanáromról neveztem el. Ez a 12 tagú együttes rendkívül lelkes, ambiciózus, fiatalokat megszégyenítő a kórusszeretetük, tavaly már országos fesztiválon nyertünk közönségdíjat. Sokfelé fellépünk és a dalok mellé mindenhová jókedvet, hangulatot is viszünk. Még nem dolgoztam nemzetiségi énekkarral, most szeretném még ezt is kipróbálni. Szeretnék egy szlovén ifjúsági, 13-18 éves lányokból álló kórust megalakítani. A szlovén szövetség támogatja elképzelésemet, most vagyunk a szervezés időszakában. Szeretettel várom ezt a korosztályt a kórusba, talán velük sikerül ezt a tervemet is megvalósítani.

- Én elsősorban a komolyzene szerelmese vagyok, azon belül is az opera és a szimfonikus zene érdekel elsősorban. Nem nagyon ismerem a mai populáris zenét, olyan sok irányzata van és tőlem a legtöbbje nagyon idegen. Nem is tudok érdemben erről nyilatkozni. Persze, ha jó a zene, akkor a műfaja majdnem mellékes, a lényeg a minőségben rejlik. Valószínűnek tartom, hogy ez a zenei káosz le fog majd tisztulni, és ami értékes, az lesz majd maradandó.

- Férjem, aki a III. Béla Szakképző Iskola tanára minden munkámat segítette, támogatta. A felnőtt kórusaimnak “szenvedő alanya” volt. Nélküle nehezen tudtam volna ennyi mindennel foglalkozni. A lányom folytatta zenei pályámat, de magasabb szinten. Ő zeneakadémiát végzett szolfézs-karvezető szakon. Kitűnően játszik orgonán, csembalón, jól ismeri a barokk fúvós hangszereket is. A pécsi egyetem (JPTE) művészeti tanszékének adjunktusa. Zenekara, reneszánsz tánckara van, sokat hangversenyezik szimfonikus zenekarra, szolfézst és karvezetést tanít a leendő zenetanároknak.

- Két aranyos kis unokám van, egy kislány és egy kisfiú, akik “beleszülettek” a komolyzenébe. Úgy érzem, talán ők is folytatják a nagymamájuk által megkezdett utat. Örülnék neki, és persze jó lenne ezt megérni!

Az új évezred első “ Sportolók a kamera előtt “ c. műsorának ismét megyénk egyik büszkesége az olimpiai ezüstérmes súlyemelő, Márkus Erzsébet, és edzője Antalovits Ferenc volt a vendége. A városunkban ugyan nem működik súlyemelő klub, ennek ellenére az érdeklődők a kezdésre ismét megtöltötték a Viktória-vendéglő nagytermét.

A két szimpatikus sportember csendesen és szerényen érkezett s néhány percen belül már derekasan állta az autogram-vadászok rohamát. A kissé megilletődötten kezdődő beszélgetés elején a sportág rövid ismertetése és a szakág körül uralkodó – tipikusan magyaros - helyzetről hallhattak a jelenlévők. A vendégek sűrű programot bonyolítanak az olimpia óta, egymást érik az élménybeszámolók a közönségtalálkozók. Műsor-vezetői kérdésre Erzsi vázolta pályafutását s választ adott arra is, hogy miért éppen ezt a sportágat választotta. Ízelítőt kaptunk abból is, hogy miként sikerül az élsportot a családi élettel s a gyermekneveléssel összeegyeztetni. Edzője ecsetelte a női versenyzőkkel történő foglakozás, versenyeztetés kulisszatitkait, nehézségeit s nem utolsó sorban az örömöt, amely a befektetett munka arányában általában megérkezik. A jelenlévők őszinte meglepetéssel és csodálattal hallgatták az olimpikont, amikor a napi edzésekről az elvégzett munka mennyiségéről beszélt. A témából adódott a mérleg másik oldala, miszerint mennyi energia szükséges a tonnák mozgatáshoz. Első kézből informálódhattak az érdeklődők az olimpia légköréről, az olimpiai falu hangulatáról s a sportolók elhelyezéséről. Nyomon követhettük az ezüstérem születésének pontos történetét a reggeli ébredéstől az eredményhirdetést követő dopping vizsgálatig. Néhány hónap távlatából is elérzékenyülve elevenítették fel a Szombathelyre érkezés és ünneplés a polgárok spontán fogadtatásának szavakkal nehezen kifejezhető érzését. Az ünneplés a pihenés után azonban a dolgos hétköznapok következnek az élsportolók világában nincs ez másként a súlyemelőknél sem. Ekkor arról beszélt a vendég, hogy már ismét edzésbe állt s készül a jövő kihívásaira. A záró részben a jövőbeni családi és egyéb terveikről elképzeléseikről hallhattunk. A hivatalos rész zárása után azonban tovább folytatódtak a beszélgetések immár a jelenlévők asztalainál.

Február 18.-án este zsúfolásig megtöltötték a Viktória vendéglőt a kézilabda barátai s mindazok, akik kíváncsiak voltak a magyar kézilabdázás legnagyobb sztárjára, Éles Józsefre. A közelmúltban autóbalesetet szenvedett sportember első kézből informálta a nézőket a szomorú esemény pontos körülményeiről, a gyógyulás történetéről és nehézségeiről s nem utolsó sorban arról, hogy napjainkban már elérhető közelségbe került az újbóli játék lehetősége. Megelevenedtek pályafutásának részletei a kezdetektől az első válogatottságon keresztül egészen a megtisztelő világválogatottba történt meghívásig.

Néhány sztori, történet oldotta a szakmai elemzéseket, amelyért a nézők roppant hálás volt. Tanulságos történetét hallottuk annak, hogy az élsport milyen lemondásokkal jár, de az eredmények a siker kárpótol mindenért. Őszinte és megható része volt a beszélgetésnek a családról, gyermekről – fia Benedek - szóló rész. A kitűnő sportember nem szégyellte emberi érzéseit a jelenlévők felé kinyilvánítani, s nyíltszíni taps követte az első könnycsepp megjelenését a szeme sarkában! Megismerhettük a Fotex csapatának titkát, a hazai és külföldi játékosok viszonyait a gárdán belül. A kitűnő kézilabdázó az utánpótlás tekintetében némi aggodalmat fogalmazott meg, véleménye szerint napjaink tehetségei nem kellően alázatosak a sporttal szemben, a kapott tehetségüket elpocsékolják, s nehezen hoznak áldozatokat a kézilabdáért. Igazán nem érzik át azt, hogy milyen remek elődöktől leshetnének el apró fortélyokat, trükköket.

Nézői kérdésre válaszolva elmondta szerinte a svéd kézilabda a legjobb a világon. Szóba kerültek a Balaton parti bulik, a naphosszat tartó lábtengó csaták a strandon. A balatoni hangulat, a baráti kör jelentős szerepet játszott a sportember életében akkor, amikor német sztárcsapatok, vagy a Barcelona invitálására, a jelentősen jobb anyagi körülmények ellenére nem igazolt külföldre. A sztár bízik a baleset utáni teljes felépülésében s abban, hogy még magára öltheti a címeres mezt egykor. A műsor hivatalos zárása után kötetlen beszélgetés kezdődött a szentgotthárdi kézilabdázók s a sportág barátainak asztalánál, ahol az is elhangzott nem utoljára jár Szentgotthárdon, szívesen visszatér a későbbiekben is.

Mindazok, akik elmulasztották a találkozó megtekintését ismét egy olyan élménnyel lettek szegényebbek, ami nagyon nehezen pótolható a későbbiekben! A kézilabdázás remek hírverése volt ez az est, ahol a résztvevők azt tapasztalták a jobbára televízióban látott, újságok cikkekből ismert sportolók is hús-vér emberek, teljesen olyanok, mint bárki más, közvetlenek barátságosak! Ha tehetik, ne mulasszák el a jövőben az ilyen személyes találkozások lehetőségét, higgyék el, megéri…

Pénteken estére hirdette sport-fórumát a városi sportegyesület a színház előcsarnokába. A kezdésre szépszámú érdeklődőt s az egyesület szakosztályainak vezetői mellett, Kovács László elnök köszönthette a képviselő testület több tagját, s Rábatótfalu és Rábafüzes sportvezetőit. Természetesen a sportágak képviselői is jelen voltak az eseményen. A rendezvény fontosságát mi sem jellemzi jobban, minthogy városunk polgármestere is a meghívottak között volt.

Rózsavölgyi László bevezető vitaindítójában vázolta az egyesület pillanatnyi helyzetét gondjait, problémáit a jövőben megoldandó feladatokat. A meghívottak közül elsőként Bauer Károly emelkedett szólásra s hozzászólásában vázolta a város sport-életével kapcsolatos önkormányzati koncepciót, a központi megvonások miatti sport támogatások mértékét és ennek kiváltó okait. Jelezte a sport-törvény életbelépésével, a város sportkoncepciója is átdolgozásra szorul. A jelenlévők számára egyértelművé tette a város a jövőben nem tud többet áldozni sport célokra! Záró gondolataiban azt fejtette ki, hogy az anyagi oldal mellett komoly szerep jut a megszállottságnak, de bízik Szentgotthárd sportjának jövőjében, de nagyon nehéz időszak előtt áll a város sportélet. A részletes és alapos elemzés után a szakosztályok vezetői reagáltak az elhangzottakra majd a hallottakat kiegészítették saját speciális problémáik ismertetésével. Éles vélemények hangzottak el a önkormányzati támogatások elosztásának arányáról, a városi sportcsarnok igénybevételének lehetőségeiről, az önkormányzati busz térítésmentes használatának megvonása miatt. Tóth Miklós testnevelő tanár kollégái nevében a kézilabda sportág jövője miatti aggályait fogalmazta meg. László Ferenc a labdarúgás körüli sürgősen megoldandó feladatokra hívta fel a figyelmet. Majd arra kérte az illetékeseket, hogy azonos sportágon belül az összefogásé legyen a főszerep s vessenek véget az értelmetlen rivalizálásnak. Az elhangzottakra Bedics Sándor az oktatási, művelődési és sportbizottság elnöke reagált, hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a bizottság csak a rendelkezésre álló pénzösszegeket tudja elosztani, legjobb tudása szerint de ennek ellenére mindig lesznek elégedetlenek. A jövőre nézve az arányosság elvét tartja a követendő útnak. A problémák őszinte feltárása mellett, a jobbítás szándékát szem előtt tartva, hasznos és kulturált mederben zajló fórumnak lehettünk résztvevői.

Február 8-a, France Prešeren szlovén költő halálának évfordulója, egyben a Szlovén Kultúra Napja is. Erre a napra emlékeztek február 4-én Szentgotthárdon a Szlovén Kulturális és Információs Központban.

A megjelenteket Hirnök József a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke köszöntötte, majd Perger Valerija szlovén szaktanácsadó beszélt a szlovén kultúra napjának jelentőségéről. Mint mondta, ez az ünnep közös ünnepe minden szlovénnek, éljenek bárhol – az anyaországban, Szlovéniában vagy a határon túl, Ausztriában, Olaszországban, Magyarországon, esetleg diaszpóraként máshol a világon. A kisebbségben élő szlovén közösségek számára éppen a kultúra és vele együtt természetesen a nyelv az, mely segíti fennmaradásukat. S mint azt a szónok megjegyezte, lehet, hogy a kisebbségvédelmi egyezmények és törvények hiányosak, nem mindig a legjobbak, azt azonban egyetlen törvény vagy előírás sem tiltja meg az édesanyáknak, hogy saját gyermekükkel anyanyelven beszéljenek. Abban, hogy kisebbségi közösségünk fennmaradjon, a legnagyobb felelősséget tehát sajátmagunk hordozzuk - fejezte be mondandóját Perger Valerija.

Ezt követte Feri Lainčšek Mislice c. kötetének bemutatója. A szerzővel Milan Vincetič író beszélgetett. A szerző a fiatal szlovén írógeneráció egyik legtehetségesebb tagja, számtalan regénye és verseskötete jelent meg és több irodalmi kitüntetést kapott. A bemutatott kötet 10 mesét tartalmaz szlovén irodalmi nyelven és rábavidéki nyelvjárásban.

A kérdésre, hogy korábban miért nem írt meséket, a szerző kissé meglepően azt válaszolta, hogy azért, mert nem tartotta irodalmi műfajnak. De áttanulmányozva a meseszerkezetet, s megtöltve azt a csak rá jellemző tartalommal, rájött, hogy nem volt igaza. Másrészt gyermekkorának emlékei motiválták, amikor a meséket még tényleg mesélték, s nem mesekönyvből olvasták a szülők s nagyszülők a gyerekeknek.

A rendezvény legrangosabb eseménye Jože Kološa fotókiállításának megnyítója volt, melyet jelenlétével megtisztelt a művész özvegye és Magyarországon élő rokonai is.

Az önkormányzati törvény szellemében a polgármesteri hivatal készíti elő a képviselőtestület elé kerülő előterjesztéseket, a döntés után pedig felel azok végrehajtásáért. A költségvetés tárgyalásakor kardinális kérdés volt a racionalizálási program elkészítése, a munkát a szervezési és intézményirányítási iroda a pénzügyi irodával együtt végezte. A program elkészítéséről, az érdekegyeztetésről, a jövő távlati feladatairól beszélgettünk dr. Antal Sándor irodavezetővel.

- A kérdés teljes megvilágításához el kell mondanom, hogy már a novemberi testületi ülésen született egy határozat, amelyben a testület felkért engem arra, hogy az intézmények vonatkozásában 50 milliós racionalizálási programot készítsek elő a következő ülésre. Ezt szívesen kihagytam volna az életemből, egyáltalán nem volt szívhez szóló feladat, de a határozatnak eleget kellett tenni. A dolog lényege, hogy a képviselő-testület felismerte, hogy két lehetőség között választhat. Vagy átalakul intézményfenntartó önkormányzattá és a jelenlegi intézményhálózatot változtatás nélkül, extra szolgáltatásokkal, extra volumenben viszi tovább, vagy a fejlesztés és a megtakarítások érdekében valamilyen ésszerűsítést hajt végre. Ezt a feladatot kaptam meg, és ennek már novemberben neki is láttam. Vannak, akik azt mondják, hogy szakmailag jobban meg lehetett volna közelíteni a dolgot, nekik szeretném elmondani, hogy a program hosszú folyamat, több nappal és éjszaka munkája eredményeként született meg. Nem az íróasztal mellett, fejkvóta szerint történtek az elvonások, hiszen látható, hogy intézményenként jelentős eltérések vannak a programban. Azt kellett mérlegelni, hogy a dologi kiadásokhoz nem lehetett hozzányúlni, mert az már a működést veszélyeztette volna. Már a novemberi intézményvezetői értekezleten jeleztük, hogy a megszorításokra sor kerül, és minden intézményvezető gondolja át a saját lehetőségeit, írják le, ők hogyan gondolják intézményük racionalizálását. Nyilván ez – a Városi Könyvtár és a Családsegítő, Gyermekjóléti Szolgálat kivételével, mivel ott már nem volt mit racionalizálni – minden intézményt érint. Tehát több körös egyeztetés előzte meg a program elkészítését. Természetesen egyik intézményvezető sem fogadta el az elkerülhetetlen kényszerintézkedéseket. Egyáltalán nem szívderítő dolog sem a vezetőknek, sem nekünk, ha emberek sorsáról kell dönteni. Azt látni kell azonban, hogy a probléma nem új keletű. Én már 1997-ben a közoktatási, közművelődési koncepció készítésekor felismertem, hogy az intézményrendszer kissé nagyra sikerült, és már akkor kezdeményeztem a két általános iskola összevonását, megpendítettem a tervben egy közös középiskola és egy egységes közművelődési intézmény – művelődési ház, könyvtár – létrehozását. Ezt akkor bizonyos megfontolásokból, vagy talán azért, mert még sokan nem ismerték fel, hogy ez így tovább nem megy, nem támogatták. Ma is az a meggyőződésem, és egyre inkább az lesz, hogy akkor megtéve ezen intézkedéseket, ma nem kerültünk volna ilyen fájdalmas döntések elé. Az idő bebizonyította, hogy azt az intézményhálózatot olyan költségvetéssel nem tudjuk a továbbiakban fenntartani, mint azt eddig tettük.

- A döntést az utolsó napig nyitva tartottuk, úgyhogy bármelyik intézményvezető jól átgondolhatta, hogy miből teremti elő azokat az összegeket, amelyeket végül is megszavazott a képviselő-testület. Az tisztán látható, hogy saját bevételeket sokan nem tudnak produkálni, csak a rendelőintézet, a GAMESZ és a Széchenyi Iskola vállalt ilyet, a többiek objektív helyzetüknél fogva nem tudtak erre vállalkozni. Ahol lehetett, mint pld. a zeneiskolánál, ott a beszerzési keret csökkentésével oldották meg a problémát. Ahol más mód nem adódott, főként az oktatási intézményeknél, ott csak a létszámcsökkentés jöhetett szóba. A létszámcsökkentéseknél nem emberekben, hanem álláshelyekben gondolkodtunk. Megnéztük a tantárgyfelosztásokat, az órarendeket, a költségvetést. Ezek után tettünk javaslatot az elvonásra kerülő összegekre. Mi, mint intézményirányítási iroda nem mondtuk meg azt, hogy hány álláshelyről van szó, az összeget határoztuk meg, ezen belül az intézményvezetőkre bíztuk, hogy azt dologi megtakarításból, intézménybevétel-növelésből vagy létszámcsökkentésből hozza ki. Szerették volna, ha ezt mi határozzuk meg, így talán a felelősség is ránk hárult volna. Nem a döntés elodázásáról, vagy a felelősség megosztásáról van szó, hanem arról, hogy egy képviselőtestületi döntést legalizálniuk kell most az intézményvezetőknek, éppen azért, hogy belátható időn belül ilyen fájdalmas intézkedések megtételére ne kerüljön sor.

- Egyetértek a Pochán képviselő úrral abban, hogy ez nem egy akkora volumenű érvágás az intézményeknél, ami még nem kezelhető. Nyilvánvaló, hogy ezek a lépések sokk-hatással járnak, de a működőképesség gyakorlatilag nincs veszélyeztetve. Ezt az intézményvezetők is elismerik, bár nagyon fájdalmas, hogy azok a rendeletek, amelyeket a koncepciók kidolgozásánál fogadtak el, ilyen az ösztöndíjrendelet, a tehetséges tanulók támogatása, az országos versenyek helyezetteket felkészítő pedagógusok jutalmazása, most hatályon kívül kerülnek. Ezek visszavonását személyes fájdalomként is megélem, hiszen én dolgoztam ki azokat. Mindezek, egybevéve a működőképességet nem befolyásolják számottevően.

- Ez nyilvánvaló, a képviselő-testület márciusi ülésén az oktatási és közművelődési koncepciót tekinti át, már elkészítettem az új változatot. Az egyeztetések után állapítják meg, hogy mi marad bent a koncepcióban. Az ifjúsági és a sportkoncepciónak is követnie kell a racionalizálási programot és ezt meg is fogjuk tenni. A sporttörvény megjelent, a sportkoncepciót is annak szelleméhez kell igazítanunk.

- Az én véleményem eléggé egyértelmű és ismert szakmai körökben. Álláspontom az, hogy az eddig megszerzett vívmányokat nem szabad feladni. Felmerült az a lehetőség is, hogy a nem kötelező feladatok ellátást adjuk megyei kezelésbe. Ennek két ok miatt is határozottan ellene vagyok. Először is, veszve látnám azokat a tíz- és százmilliókat, amiket ezekbe az intézményekbe belepumpáltunk, másrészt itt kellene tartanunk a középiskolás diákokat, és a zenetanulást is helyben kell megoldani. Ha átadnánk a megyének ezeket az intézményeket, az véleményem szerint egyszerűen politikai öngyilkosság lenne, mert a megyei önkormányzat sincs olyan helyzetben, hogy ezeket az intézményeket csak alapvető szinten is tovább működtetné. Vagy összevonná, vagy egyszerűen nem finanszírozná tovább az intézményeket, tehát számolni kellene azzal, hogy hamarosan egy fantom, bezárt intézményrendszer lenne Szentgotthárdon. Más módon is kezelhető a probléma. Minél gyorsabban ki kell dolgozni egy városkoncepciót, a legjobb itthoni, szentgotthárdi szakemberek közreműködésével. Ebben szerepeltetni kell, hogy gazdaságilag, fejlesztés tekintetében merre lépjünk tovább, a várost milyen irányban akarjuk tovább fejleszteni, mekkora lélekszámmal, mekkora iparral, idegenforgalommal számolunk, és ehhez kell kidolgozni a szükséges intézményi hátteret. A meglévő intézményeket mindenáron, mindenképpen meg kellene tartani, megszüntetéseket, mint ahogyan a Nevelési Tanácsadó esetében történt, nem tudok elképzelni. A megoldást abban látom, hogy nem egyszeri racionalizálási programokat kell készíteni, hanem egy folyamattervet kell kidolgozni, aminek át kell nyúlnia a 2002-es választásokat követő időszakra is. Bárki is kerüljön döntési helyzetbe 2002 után, szembe kell néznie azzal a körülménnyel, hogy az intézményrendszer döntő hatással van a társadalmi életre, a város közhangulatára. Intézményrendszerünk működését úgy kell szabályozni, hogy a vállat feladatoknak maradéktalanul eleget tudjon tenni, ugyanakkor ne folytassanak pazarló gazdálkodást. Az intézményvezetőknek önmérsékletet kell tanúsítaniuk a költségvetés elfogadásakor. Meg kell érteniük, hogy az önkormányzat nem ellenükre, hanem értük cselekszik akkor, amikor bevezet olykor népszerűtlen intézkedéseket. A jó értelemben vett túlélésre kell berendezkednünk. Én hiszek abban, hogy élünk még szebb napokat is. Én bízom benne, hogy ésszerű kompromisszumokkal fenntartó és intézményei úrrá tudnak lenni a pillanatnyi nehézségeken és a munka a megszokott módon megy tovább.

Igazi zenei csemegét kínál a kamarasorozat negyedik, utolsó előadása. Március 5-én, hétfő este 6 órakor hallhatják a zeneszerető gotthárdiak a Gardénia Klarinét Együttes műsorát a színházban. A győri klarinét együttest 1987-ben alapította Szabó András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. A kvintett tagjai fiatal művészek, akik jelenlegi felállásukban tíz éve muzsikálnak együtt. Az együttes elsősorban átiratokat szólaltat meg a reneszánsztól napjaink slágerzenéjéig. Működése során több tévé- és rádiófelvételt készített. Legutóbbi CD-lemezükön olyan világhírességek közreműködtek, mint Sass Sylvia operaénekes és Jandó Jenő zongoraművész. Emlékezetes koncerteket adtak Európa számos országában; Németország, Olaszország, Dánia, Franciaország, Románia, Norvégia stb., valamint hazai koncerttermekben, templomokban. A zenekritikusok sem fukarkodtak méltatni a fiatal klarinétosokat fellépéseik után: “Szabó András hihetetlen magasságokba emeli tanítványait, ennél többet tanár nem adhat soha.” – írta Rosner Gyula egy szekszárdi koncertet követően. “J. S. Bach Olasz koncertjének interpretációja igazi koncertélmény volt az együttes előadásában” – fogalmazta Tóth Anna Mátyás templombeli műsorukról.

A győri Gardénia Klarinét Együttes még nem koncertezett városunkban. Annál nagyobb érdeklődés előzheti meg a ritkaságszámba-menő formáció hétfői bemutatkozását.