Gotthárdi Hírek 2002.07.05.

Hírek

Felülvizsgálták, kijavították és karbantartották a város parkjaiban lévő játszótéri eszközöket.

A parkok, közterületek karbantartására kötött megállapodásnak megfelelően a Közszolgáltató Vállalat elvégezte a zöldterületek fűnyírását, kaszálását, a kiemelt helyekre egynyári virágokat ültettek.

Megtörtént a Kis u., Parkerdei u., Bem u., Zsidai u. kátyúzása, a Kis u. rövid járdaszakaszának javítása.

 

Rendőrségi hírek

Szépségápolás. Június 13-án délután Szentgotthárdon egy szépségszalonban osztrák nő táskájából emelte el szemfüles tolvaj a sértett pénztárcáját. A lopással 30.000,- Ft kárt okozott.

Könnyed nyári szórakozás. Június 15-én éjszaka egy szentgotthárdi diszkóban tettlegesség következtében könnyű sérüléseket szenvedett egy helybeli férfi. A garázdasággal alaposan gyanúsítható másik helybelit elfogta a rendőrség.

Kánikula. Feltehetően a gépkocsi sofőrje lett rosszul június 19-én délelőtt Csörötnek külterületén, aminek következtében a jármű letért a Szőlőhegyi útról és egy fának ütközve állt meg. A férfi súlyos, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Erőviszonyok. A 8-as főúton a rátóti leágazásnál baleset történt június 20-án délután. A kondorfai férfi által vezetett Trabant balra kanyarodott le a főútról, amikor a szemből érkező Opel Zafirával ütközött. A trabantos súlyosan, az opeles szentgotthárdi férfi könnyebben sérült. Az anyagi kár kb. 500 ezer Ft.

Válóperes vita. Szívtájékon szúrta elvált férjét vita és dulakodás közben június 24-én egy szentgotthárdi nő. A férfi könnyebben sérült.


Jegyzet

Úgy tűnik, pályázatírásban jók vagyunk, hiszen jó néhány pályázaton sikerrel szerepelt városunk. Ez mindenképpen dicséretes, az elnyert összegek felhasználásában azonban már a kívülállónak is lehetnek fenntartásai. Egy félmondat erejéig kitérve az uszodaügyre, a tavaly elnyert 825 millió Széchenyi terves támogatást a mai napig sem sikerült felhasználni, félő, hogy ennek következtében a beígért felülvizsgálat nem lesz számunkra kedvező…

De nem is erről akarok most értekezni. A közelmúltban jelentős összeget nyertünk el a várkert felújítására. Az összeg kevés ugyan a teljes rekonstrukcióhoz, amire egyébként elfogadott terv is van, arra azonban elegendő, hogy a kolostor épületegyüttese mögötti területet rendbe tegyük. A tervek erre is érvényesek, az egyik ötlet azonban komolyan elgondolkodtatja az embert.

A felújítás során gyümölcsfákat kívánnak telepíteni a területre. Ha belegondolunk, ez több szempontból is “érdekes” megoldás lesz. Kezdjük az esztétikaival. A gyümölcsfák lombhullatók. Ősszel jelentős mennyiségű avart termelnek, aminek az eltakarításához munkáskéz, munkaórák, gépek kellenek. Tegyük fel, ez biztosított, hiszen a várkert egyéb részein is vannak összeszedendő falevelek. Télen, kora tavasszal azonban csupaszok az ágak, nem éppen szívderítő látvány a különben is elszomorító téli hangulatban. Persze, mondhatjuk, ne tessék kimenni a várkertbe télen, a séták ideje a tavasz és a nyár.

Nézzük a gyakorlati oldalát. A gyümölcsfákat metszeni, permetezni kell, állandó gondoskodást igényelnek. (Lásd a munkáskéz, munkaóra igényt). Mondjuk, lehet jó oldala is, a közhasznú munkásokat foglalkoztatni lehet, de azért az ilyet jobb szakemberre bízni. (Lehet, hogy ki van már szemelve a munkálatokra egy kertépítő cég?)

Aztán van az etikai, erkölcsi oldal is. A mai gyümölcsárak mellett könnyen elképzelhető, hogy még a beérés előtt illetéktelen kezek szabadítják meg a fákat termésüktől. Aki képes erre, az nem fog vigyázni a faágakra, a gyepre sem. Vagy talán őrizni fogjuk gyümölcsöskertünket?

Szóval, vannak itt problémák, melyek megoldhatók lennének szemre is tetszetős örökzöldek telepítésével. De nézzük megint a jó oldalát. A közelben lévő iskolából a tanító nénik negyedévente kihozzák a gyerekeket, és a mindenki gyümölcsfáin bemutathatják a természet örök körforgását. De azt hiszem, erre máshol is van mód és lehetőség.

-igor-

Rendőrségi felhívás

Cserbenhagyás elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat a Körmendi Rendőrkapitányság az alábbi üggyel kapcsolatban:

2002. június 14-én 13 óra 15 perckor a 8-as főúton, Horvátnádalja térségében, Rábafüzes felől Körmend irányába közlekedett egy VW típusú személygépkocsi, amelyet egy román állampolgár vezetett. Haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol ütközött a szemből érkező fehér Suzuki típusú személygépkocsival. A később ismertté vált román állampolgár a baleset után megállás nélkül a helyszínről tovább hajtott.

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály kéri, hogy jelentkezzen a fehér színű Suzuki személygépkocsi női vezetője, valamint annak utasai, illetve mindazok segítségét várják, akik a balesetet látták és érdemleges információval rendelkeznek.

Telefonszámaink: 94/410-023, 94/592-630, vagy személyesen is jelentkezhetnek a kapitányságon, melynek címe: Körmend, Hunyadi u. 9.

 

A Városi Könyvtár közleménye

Az épület felújítása miatt a könyvtár nyári szolgáltatási rendje változik.

Július 1-jétől 5-ig a gyermekrészleg költözködés miatt zárva tart. Nyitás július 8-án az emeleten.

Július 15-étől augusztus 20-ig a felnőtt részleg átalakítás miatt zárva tart.

Július 15-étől az emeleten a gyermekrészleg hétköznapokon 10-12, 13 - 17.30 között tart nyitva.

A felnőtt olvasók ebben az időben visszavihetik a kölcsönzött könyveket, folyóiratokat. Fénymásolásra, az olvasóterem és a folyóirat-olvasó használatára a nyitva tartás alatt lehetőség van az emeleti részlegben.

Július 13-ig, illetve augusztus 21-étől a felnőtt részlegben ingyenes Internet-használatot biztosítunk a teljes nyitvatartási időben.

A számítógépes használó-képző tanfolyamainkat csak szeptembertől tudjuk indítani.

Olvasóink szíves megértését kérjük.

 

Felhívás

A Vasszentmihály – Felsőszölnök közötti összekötő úton a határátkelőtől Szentgotthárd irányába 1200 m hosszon útépítési, útkorszerűsítési munkák folynak. A munkálatok zavarólag hatnak a határátkelőt igénybe vevők számára. Az útépítés befejezési határideje 2002. augusztus 31. Kérjük a gépkocsival utazókat, hogy ezen idő alatt, amennyiben lehetséges, a szomszédos kétvölgyi határátkelőt vegyék igénybe. Az utazók megértését előre is köszönjük.

Utiber Közúti Beruházó Kft.

 

Gotthárd Expo

A Szentgotthárdi Vállalkozók Egyesülete hagyományteremtő szándékkal kiállítást és vásárt rendez Szentgotthárdon.

A Gotthárd Expo elnevezésű rendezvénnyel fő céljuk, hogy a város és környéke vállalkozói bemutatkozzanak a nagyközönségnek. Fontosnak tartják azt is, hogy az – reményeik szerint távolabbról is érkező – érdeklődők előtt bemutassák a város és térsége ipari, kereskedelmi, szolgáltató kapacitását, és ezzel hozzájáruljanak a gazdasági élet élénkítéséhez.

A vásárt augusztus 23-24-25-én rendezik meg a Széchenyi István Általános Iskola sportcsarnokában és az iskola szabad területén.

A vállalkozók jelentkezését július 20-ig várják a 06-20-95-21-874-es telefonon Orbán Ferencnél.

A Vállalkozók Egyesületének tagjai a helyfoglalási díjból 10 % kedvezményt kapnak.

 

A Szlovén Államiság Napja

A rábafüzesi Átrium Hotelben adott fogadást Zlatko Murseč szentgotthárdi főkonzul június 21-én a Szlovén Államiság Napja és a Szlovén Köztársaság önállóságának 11. évfordulója tiszteletére. A rövid ünnepségen megjelent többek között Franc Pukšič, a szlovén parlament szlovén kisebbséfekért felelős bizottságának elnöke, Geza Pasič, a szlovén kormány főtanácsadója, Bebes István, országgyűlési képviselő, Markó Péter, a megyei közgyűlés elnöke.

- Remélem, a következő évben már a NATO tagjaként és az Európai Unió tagvárományosaként ünnepeljük a Szlovén Államiság Napját. – kezdte köszöntőjét Zlatko Murseč, majd hozzátette, a szlovén-magyar kapcsolatok példaértékűek, ennek taglalására kár is szót vesztegetni.

A jövő feladataiból kiemelte a felsőszölnöki határátkelő nemzetközivé tételét, a szentgotthárdi szlovén rádió finanszírozásának megoldását, a felsőszölnöki általános iskola felújítását, eszközbeszerzését és a Felsőszölnök – Kétvölgy közötti összekötő út alapjainak megteremtését.

A főkonzul szerint ezek a feladatok elegendőek négyéves mandátumához. Egyúttal kifejezte reményét, hogy ez év novembere után, amikor is lejár megbízatása, továbbra is jó kapcsolatot tart fenn magyar partnereivel, illetve, ha újabb négy évre megbízatást kap, az együttműködés legalább olyan szintem működik majd, mint az előző időszakban.

Az ünnepség fogadással és baráti beszélgetésekkel zárult.

-szilágyi-

 

 

Opel hírek

Sikeres ISO/TS 16949 Audit az Opel Magyarországnál

A szentgotthárdi gyár az elsők között bizonyítja minőségközpontú szemléletét

Az Opel Magyarország Autóipari Kft. szentgotthárdi motor- és sebességváltó-gyára a májusban lezajlott audit során teljes körűen megfelelt az ISO/TS 16949 minőségbiztosítási rendszer követelményeinek, s ezért Magyarországon az elsők között vehette át az ezért járó tanúsítványt.

Az ISO/TS 16 949 egy olyan új nemzetközi szabvány, amely új minőségi követelményeket fogalmaz meg az autóipar résztvevői számára. Az új műszaki leírást azzal a céllal dolgozták ki, hogy az autóipari minőségmenedzsment-rendszerek egyetlen és általánosan elfogadott alapvető dokumentuma legyen a világon. Így fokozatosan felválthatja az ágazat által jelenleg használt nemzetközi specifikációkat (QS-9000, AVSQ, VDA6.1 és EAQF).

A Det Norske Veritas által kiadott tanúsítvány igazolja, hogy a vállalat minden folyamata a minőségügyi szabvány által előírt szabályoknak megfelelően zajlik. Ezzel az Opel Magyarország ismét bizonyította a vásárlók érdekeit szolgáló minőségközpontú szemléletét, melynek alapja a vállalat kifogásmentes termék és gyártási rendszerek iránti elkötelezettsége. A vállalatnál már hagyománynak számít a különféle szabványrendszereknek való megfelelés, hiszen 1997-ben ISO 14001/EMAS szerinti környezetvédelmi, 1998-ban pedig QS9000 autóipari tanúsítást szerzett. Ezek birtokosaként egy rutinos csapat készíthette fel az Opel Magyarországot az ISO/TS 16949 kibővített követelményeinek való megfelelésre.

Az Opel Magyarország biztonságos munkahely

Kiemelkedő munkavédelmi eredmények Szentgotthárdon

Kiemelkedő munkavédelmi eredmények egész sorát könyvelhette el az Opel Magyarország Autóipari Kft. az utóbbi hetekben. A vállalat munkatársai május végéig 2.000.000 munkaórát dolgoztak munkanapkieséssel járó baleset nélkül. Ez a szám július elejére 18 hónapnyi balesetmentes működést jelent majd. Ugyanilyen fontos az is, hogy a vállalat közel 850 munkatársa 12 hónapja dolgozik anélkül, hogy akár elsősegélyt igénylő sérülést szenvedett volna.

Az eltelt 18 balesetmentes hónap alatt a gyár több mint 603.000 benzinmotort, 407.000 hozzá való hengerfejet gyártott Opel autók számára, valamint 12.000 Allison típusú automata teherautó-váltót szerelt. A folyamatban lévő fokozatmentes automata sebességváltó illetve új generációs motor projektek miatt pedig gépek telepítésére és átépítésére is sor került.

A Fiat-GM Powertrain vállalatának 17 gyárából kiemelkedő eredményeivel az Opel Magyarország vezeti a munkanapkiesés illetve elsősegélyt igénylő ellátás nélküli napok statisztikáit.

“Hosszú évekre visszatekintõ tudatos munka és szemléletformálás eredményeként könyvelhetjük el ezeket a sikereket. A munkavédelem részét képezi az Opel Magyarország üzleti tervének, így kiemelten tudunk foglalkozni azzal, hogy a munkavégzés biztonságát megteremtsük és fenntartsuk. Gyárunkban a biztonság elõdleges prioritás! A munkavédelmi csoport olyan rendszert mûködtet, melynek kidolgozásában, elemeinek bevezetésében és végrehajtásában folyamatosan együttmûködnek a gyáregységek. Az itt dolgozó munkavédelmi megbízottak munkájuk mellett folyamatosan ellátják a munkavédelmi teendõket is. Ez a siker tehát az Opel Magyarország minden munkatársának sikere is” – kommentálta az eredményt Lombos György a Vállalati és Külsõ Szolgáltatások osztályának igazgatója.

 

Kezdet – indul a projektgyűjtés

Időben kell cselekedni

Az időben és jól előkészített projektek fontosságára hívták fel a figyelmet a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség május 10-én tartott tájékoztatóján. A jövő évi Európai Uniós pályázatokhoz az év végéig kell elkészíteni az előzetes projektlistát.

A megbeszélésen kistérségünk vállalkozói, vállalkozási szakemberei és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Balogh Ottó, az Ügynökség munkatársa tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy az Unióban tervgazdálkodás folyik, a 2004-re tervezett csatlakozásunkkal a jelenlegi hétéves terv utolsó három évének munkájában tudunk majd részt venni. Magyarországon hét régiót jelöltek ki, ezek területfejlesztési támogatásához 1 milliárd euró, azaz 250 milliárd forint várható, amelyhez az államnak a Nemzeti Fejlesztési Tervben ugyanekkora összeget kell biztosítania. Ezen kívül direkt területfejlesztésre 200 milliárd eurót fordítanak, az elosztás azonban nem egyenlőségi alapon történik, ezért természetes, hogy versengés indul a régiók között.

Ezért is fontos, hogy jól előkészített, legalább milliárdos nagyságrendű projekteket dolgozzanak ki a régió gazdasági szakemberei minél rövidebb időn belül.

A pályázati lehetőségekről és a technikai tudnivalókról bővebb információt a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (Sopron, Új utca 12.) munkatársai adnak a 99/512-910-es telefonon, illetve az információk letölthetők a Hiba! A könyvjelzõ nem létezik. címen a Nyugat-Dunántúli részben az “Aktuális” felirat alatt.

 

Felújításra vár a rábafüzesi határátkelő

Az idegenforgalmi szezon elején fontos kérdés, hogy mennyire tudja ellátni feladatait a nyugati határon a harmadik legnagyobb forgalmat bonyolító rábafüzesi határátkelő. Szebenyi Lukács határőr alezredessel, a szentgotthárdi határforgalmi kirendeltség megbízott vezetőjével készített rövid interjúnkból kiderül, a helyzet korántsem mondható rózsásnak.

- Mennyiben változott az elmúlt években a határátkelő forgalma?

- A szentgotthárdi határforgalmi kirendeltségnek csak egyik átkelője a rábafüzesi, igaz, hogy a legnagyobb forgalmat lebonyolító. Ezen kívül hozzánk tartozik egy Transzkavics átkelőhely, egy vasúti átkelőhely, a felsőszölnöki átkelőhely, és most nyílt március 28-án a kétvölgyi átkelőhely, az utóbbi kettő szlovén viszonylatban működik. Tervbe van véve az ipari parki átkelőhely megnyitása is. A rábafüzesi átkelőhely 3,5 milliós személyforgalmat, 1,5 milliós járműforgalmat bonyolít, ez 1,2 %-os személyforgalom-növekedést és 0,5 %-os járműforgalom-növekedést jelent a tavalyi évhez viszonyítva. Az 1995. március 2-án nyílt teherterminál folyamatos növekedést mutat, 230 ezer gépjármű lépte át tavaly az államhatárt.

- A magyar-osztrák határ egyben az Európai Unió határa is. Milyen plusz terheket ró ez a határátkelő munkájára?

- Az Európai Uniós követelmények természetesen ránk is vonatkoznak, elsősorban a kelet-nyugati migráció megakadályozása a fő feladatunk. Itt lehet említeni a moldáv állampolgárokat, a volt Szovjetunió tagállamainak állampolgárait, hiszen a román állampolgárok már január 1-jétől vízummentesen utazhatnak az Unió tagállamaiba. Természetesen nem mindegy, hogy az uniós tagállamok hogyan ítélik meg azt, hogy Magyarország tevékenysége a kelet-nyugati migrációban milyen fokú, ezért is nagyon fontos, hogy eredményesen dolgozzunk.

- A közeljövőben felújítás kezdődik az átkelőn. Milyen fejlesztéseket valósítanak meg, és mennyiben javítja ez a munkakörülményeket?

- A személyforgalmi kezelőépületünk 1975-ben épült, rossz konstrukcióban, az esővíz elvezetése évek óta megoldatlan. Májusban volt egy idegenforgalmi szemle az átkelőhelyen, amelyen a Gazdasági Minisztérium is képviseltette magát. Ígéretet kaptunk arra, hogy 200 millió forintot nyújt a közeljövőben a költségvetés az épület felújítására. Véleményem szerint azonban addig is meg kellene oldani a szolgálatok elhelyezését, ha tévéfelvétel készülne az épületről, sokan elcsodálkoznának azon, milyen körülmények között dolgoznak az útlevélkezelők. Ha esik az eső, akkor vödörben gyűjtjük a vizet. Már az ÁNTSZ is megállapította, hogy egészségtelen az épület, gombásodnak a falak, a nyílászárók eldeformálódtak. Ráfér a felújítás az étkezési lehetőség javítására, a vizesblokk felújítására, de gyakorlatilag felesleges belülről felújítani, ha egy eső elmossa a felújításnak a nyomait. Nagyobb, átfogó felújításra van szükség, különben lassan alkalmatlan lesz az épület arra, hogy funkcióját ellássa.

-szilágyi-

 

 

Fórum a környezetvédelemről

A SZEVASZ júniusi fórumán a környezetvédelem került terítékre. Környezet- és természetvédő, valamint önkormányzati szakemberek foglalták össze az eredményeket és a tennivalókat környezetünk védelméről.

Június 17-én a szokásos helyén, a Kolostor étteremben tartotta a Szentgotthárdi Választópolgárok Asztaltársasága Beszéljük meg! című fórumát. A meghívott vendégek a környezet- és természetvédelem aktuális feladatairól és problémáiról beszéltek. Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója összefoglalta a magyarországi nemzeti parkok létesítésének történetét. A Dunántúlon az Őrségben már a 70-es években nemzeti park létrehozását tervezték, de ez a tsz-ek felvirágoztatása idején nem volt aktuális. A 90-es évek közepén lelkes természetvédők ismét felkarolták a kezdeményezést, s ez a szándék találkozott a politikai akarattal is. 2002. március 1-jén Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a parkot. Területe 44 ezer hektár, legnagyobb értéke, hogy itt a kulturális és természeti értékek egymást erősítik. 65 %-a erdő, tipikus lombbal elegyes fenyves, rendkívüli fajgazdagság jellemzi.

Markovics Tibor vidékünk természeti értékeinek védelmére hívta fel a figyelmet, dr. Halmi Gábort egy világcég környezetvédelmi programjáról kérdezte a műsort vezető Labritz Béla. Az Opel gyár környezetvédelemért is felelős menedzsere arról számolt be, hogyan fejleszti az Opel a dolgozók környezettudatát azzal, hogy példát mutat a kerítésen belül a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartásával és betartatásával. Beszámolt arról is, hogy a gyár már a telepítés során túlteljesítette az akkor érvényes környezetvédelmi előírásokat.

Nyúl Csabát, a Müllex Kft. képviselőjét a lakosság és a vállalatok által termelt hulladék kezeléséről kérdezte a műsorvezető. A Müllex 85 település hulladékának szállítását végzi, a családi házas hulladékgyűjtés vált be. A szelektív hulladékkezelés drága, előbb-utóbb azonban Szentgotthárd környékén is megvalósul.

Csanaki Esztert, a polgármesteri hivatal aljegyzőjét arról kérdezték, miképpen viszonyul az állampolgár a környezetvédelmi rendeletek betartásához. Az aljegyző asszony elmondta, hogy az önkormányzati igazgatásban a képviselő-testület és a jegyző rendelkezik eszközökkel, jogosítványokkal a környezetvédelmi előírások betartatására. Beszélt az önkormányzat rendeletalkotó tevékenységéről, amellyel helyi védelem alá vont értékkel bíró épületeket, rendelkezett a környezetvédelmi rendelettel az ingatlanok rendjének fenntartásáról, a folyékony és szilárd hulladék kezeléséről, a közterületek rendjéről, a vizek védelméről, a zajvédelemről, az állattartásról és a telephelyek létesítéséről. Problémát a rendeletek betartatása okoz a hivatalnak.

A hallgatói kérdések között az építési törmelék szabályos kezelése szerepelt elsőként. Válaszként az aljegyző elmondta, hogy az önkormányzat kivonul a szemétszállításból, illetve ellenőrzésből. A műszaki iroda kommunális előadója hivatott az ellenőrzésre. Építési törmelék-lerakó helyet a téglagyár területén alakítottak ki. Ezt a Közszolgáltató Vállalat kezeli. Ugyanitt van lehetőség konténerbe helyezni a háztartásokban keletkező lomokat. Lomtalanítási akciót ezentúl ugyanis évente egyszer szervez az önkormányzat. Halmi Gábor elmondta, hogy az Opel gyár az építkezésekkor is körültekintően járt el. Építkezési szerződéseinek van környezetvédelmi fejezete is.

A lakosság környezettudatának fejlesztése, a szabálykövető magatartás kialakítása a hallgatói kérdéseknek is kulcsa volt. A hulladékkezelési, a zajvédelmi rendeletek betartatása nem egyszerű feladat. Csanaki Eszter aljegyző szerint az önkormányzatban akarat és elszántság kell a szabályok betartatására. A díjakat közadók módjára kívánják behajtani, s pénzbírságot is lehet kiróni a mulasztókra.

A hallgatóság soraiból javaslat érkezett a lakosság nevelésére, szemételhelyező konténerek elhelyezésére az illegális lerakóhelyek közelében. Civil kezdeményezéseket, akciókat is sürgettek a hozzászólók az erdők, utak mentének megtisztítására.

A vizek védelméről az Opel gyár menedzsere elmondta, hogy a gyár környezetvédelmi tanulmányában szereplő vízvédelem a náluk keletkező vizek tisztítására vonatkozik. A csapadékvíz Rábába vezetését figyelik, hamarosan műszeres vizsgálattal. Tervezik a szomszédos vállalatok megszólítását a közös védelmi tevékenységre.

A műsorvezető a Liocell gyár esetleges környezetszennyező tevékenységére kérdezett rá. Bauer Károly polgármester a határon átnyúló ipari parki megállapodásáról beszélt. Egy vegyesbizottság foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel. A bizottság azt állapította meg, hogy az osztrák zöldek kifogásai és félelmei alaptalanok. A polgármesternek nincs tudomása környezetet szennyező gyár építéséről. Elmondta, hogy Szentgotthárd száz éve ipari település. Az ipari működés mindenkor hatással van a környezetre. A városnak szerencséje van, hogy az Opel gyár szigorú előírások alapján jár el a környezetvédelmi feladatok megvalósításában. A levegő tisztaságát is megfelelőnek ítéli, a vizek tisztaságával azonban nem elégedett. Megítélése szerint a hagyományos technológiájú üzemek szennyezik a környezetet. Kijelentette, a rendeletek annyit érnek, amennyit végrehajtanak belőlük.

Labritz Béla műsorvezető azzal zárta a fórumot, hogy a civil szervezetek is sokat tehetnek a környezetvédelemért, így a SZEVASZ is. Első lépésként teret biztosított arra, hogy a környezetvédelemben érintettek tájékoztatást adjanak, s kicseréljék tapasztalataikat.

-Molnár P.-

 

Testületi ülésről jelentjük

A kinti kánikula nem sokban befolyásolta a június 25-i képviselő-testületi ülés munkáját, gyorsan, gördülékenyen zajlott a közel negyven napirendi pont megtárgyalása.

Az ülés elején kisebb vita bontakozott ki a Deák F. u. 14. szám alatti, tavasszal átadott bérlakások közül két lakás fűtésének problémájáról. A májusi ülésen Dömötör Sándor vetette fel, hogy a fürdő és WC, valamint a konyha fűtését csak úgy lehet megoldani, ha a két helyiség közötti ajtót nyitva tartják. A képviselő a mostani ülésen is feltette a kérdést, hogy kinek a hibája a rossz megoldás, illetve kit terhel az esetleges átépítés költsége. Fekete Tamás, a műszaki iroda vezetője válaszában kifejtette, hogy hibát senki sem követett el, a bérlakások fűtése megoldott. A kivitelező a szakahatóságok által is elfogadott tervet valósított meg, tudomásul kell venni, szociális bérlakásról és nem luxuslakásról van szó. Az irodavezető hozzátette, műszaki megoldásként a központi fűtés kiépítése, vagy újabb gázkonvektor beépítése jöhet szóba, ezek kb. 100-300 ezer forint költséggel járnak lakásonként. A kivitelezés pénzügyi fedezetét a Közszolgáltató Vállalat lakbérbevételéből lehetne biztosítani. A testület az ügyben úgy határozott, hogy a fűtési idény kezdetéig meg kell oldani a problémát.

Bedics Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a városban elvégezték a közterületek, parkok kaszálását, takarítását, addig a csatolt városrészeken elmaradtak ezek a munkák. Fekete Tamás elmondta, a kérést már továbbította a Közszolgáltató Vállalat felé, melynek igazgatója ígéretet tett a munkák mielőbbi elvégzésére.

A Különfélék között meghallgatták és elfogadták a képviselők a vállalkozó orvosok tevékenységéről szóló beszámolót, és döntöttek arról, hogy vállalkozási szerződést kötnek dr. Sebők Aranka háziorvossal, a dr. Csiszár Judit háziorvossal érvényben lévő szerződést pedig közös megegyezéssel megszüntetik. Dr Sebők Aranka vállalkozó háziorvosi tevékenységét augusztus 1-jével kezdi meg.

Két intézményvezetői megbízás is szerepelt a napirenden. Az Arany János Általános Iskola igazgatói állására a jelenlegi igazgató, Kovács Jánosné pályázott, a testület azonban két szavazat híján elutasította kinevezését. Az iskola igazgatói állására új pályázatot írnak ki, annak elbírálásáig Kovács Jánosné megbízottként vezeti az oktatási intézményt. A Takács Jenő Zeneiskola jelenlegi igazgatóját, Csukly Gergelyt újabb öt évre, 2007. augusztus 31-ig kinevezte a testület a zeneiskola igazgatójává.

A képviselők több támogatási kérelemről is döntöttek, majd a települési szilárd hulladék összegyűjtésére és ártalmatlanítására kiírandó pályázat ügyét tárgyalták. Csanaki Eszter aljegyző elmondta, hogy tavaly novemberben a tstület úgy döntött, nem módosítják a Müllex Kft.-vel fennálló szerződést, egy kormányhatározat értelmében így a szerződés 2003. január 1-jével megszűnik. A határozat értelmében a szolgáltatásra nyílt pályázatot kell kiírni. A két szakbizottság a szünetben megtárgyalta az ügyet, és egymásnak ellentmondó véleményt alakítottak ki. A gazdasági bizottság javasolta, hogy az említett határozatot vonják vissza, mert beláthatatlan az új pályázat eredménye. A térségben Szombathelyen és Zalaegerszegen működik hasonló cég, a szállítási költségek miatt előreláthatóan magasabb díjakkal kell számolni.

A pénzügyi bizottság azonban ragaszkodott a nyilvános pályázathoz, véleményük szerint a versenyszellemet érvényesíteni kell. A testület végül a nyílt pályázat kiírása mellett döntött.

A képviselők az ülés hátralévő részében terület- és lakásvásárlási kérelmeket tárgyaltak, valamint kitüntető címek és díjak adományozásáról döntöttek.

-szilágyi-

 

Beszámoló a vállalkozó orvosok tevékenységéről

A testületi ülésen hallgatták meg a képviselők a vállalkozó orvosok tevékenységéről szóló beszámolót. A beszámoló megállapította, hogy a vállalkozó orvosok a megállapodásnak megfelelően látják el megelőző, gyógyító feladataikat.

Városunkban 1994 óta fokozatosan történt az orvosi praxisok privatizációja. Elsőként a felnőtt háziorvosi körzetekben, végezetül a felnőtt fogorvosi körzetekben valósult meg a privatizáció. A III. számú felnőtt háziorvosi körzetben továbbra is közalkalmazotti állományban dolgozó orvos látja el a feladatokat.

A megállapodások rögzítették, hogy a vállalkozó orvosok elsődleges feladata a személyes és folyamatos ellátás nyújtása, az egészségi állapot megőrzése a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából. Szentgotthárd városban 3 felnőtt, 2 gyermek háziorvosi és 2 felnőtt fogorvosi körzet ellátására kötöttek megállapodást. A megállapodások pontosítására ez évben került sor. Változott a tartós távollét esetén teendő intézkedések, a szabadságok idejére történő helyettesítések rendje, stb. A pontosítás értelmében a három napon túli helyettesítéseket a vállalkozó orvosok írásban jelentik a megbízónak, azaz az önkormányzatnak. A veszélyes hulladékok kezelése, ártalmatlanítása a továbbiakban a vállalkozó orvosok feladata, az 50 ezer Ft érték feletti műszer beszerzéseket az önkormányzat biztosítja mindenkori pénzügyi lehetőségei függvényében.

Körzetenkénti megoszlás

Felnőtt háziorvosi körzet:

I. körzet: 2.054 fő

II. körzet: 1.856 fő

III. körzet: 1.356 fő

IV. körzet: 2.381 fő

Összesen: 7.647 fő

Gyermek háziorvosi körzet:

I. körzet: 609 fő

II. körzet: 715 fő

Összesen: 1.324 fő

I. fogorvosi körzet:

19 – 60 év: 3.425 fő

60 év felett: 1.171 fő

Összesen: 4.596 fő

II. fogorvosi körzet:

19 – 60 év: 3.440 fő

60 év felett: 962 fő

Összesen: 4.402 fő

Iskolafogászat: 2.129 fő

A tavalyi állapothoz képest megállapítható, hogy sem a felnőtt, sem a gyermek körzetekben nem változtak lényegesen az ellátottsági mutatók. A körzetek közötti átrendeződésből kiderül, hogy csökkent az I. és a II. körzet ellátottainak száma. A gyermek háziorvosi és a fogorvosi körzetekben lényeges átrendeződés nem tapasztalható.

A vállalkozó háziorvosok vállalták az ügyeleti rendszerben való részvételt. Általános tapasztalat, hogy a szentgotthárdi orvosok ezen kötelezettségüknek eleget tesznek, de arra is van példa, hogy néhány városkörnyéki orvos nem vállal ügyeletet. A megoldás az Egészségbiztosítási Pénztár és a városkörnyéki polgármesterek hathatós közreműködésében keresendő. A vállalkozó a területi ellátási kötelezettség vállalása fejében mentesül a helyiségek bérleti díjának fizetése alól.

Megoldásra váró feladatok

Továbbra is napirenden kell tartani azt, hogy valamennyi felnőtt háziorvosi körzet privatizációja megvalósuljon. Jelenleg a III. körzetben dolgozik közalkalmazotti állományban lévő orvos, ez az önkormányzatnak az ez évi költségvetésben 5 millió 337 ezer Ft többletkiadást jelent. Ezen összeg jelentős része megtakarítható lenne, ha a III. körzet orvosa vállalkozásban látná el feladatát.

A jövő nagy lehetősége a teljes körű privatizáció felé történő elmozdulás. Ehhez szükséges még a miniszteri szintű szabályozás megléte, a jelenlegi orvosi rendelők olyan mértékű átalakítása, amely lehetővé teszi az elképzelés megvalósítását.

 

Szociális Igazgatási Szakmai Nap

Június 13-án a Szociális Igazgatási Mintahely Program projekt keretében rendezték meg a Szociális Igazgatási és Informatikai Szakmai Napot. A rendezvény keretében sor került a mintahely bemutatására, az eddig végzett, valamint az elkövetkezendő időszakra tervezett tevékenységek bemutatására.

A Szociális Igazgatási Mintahely Program projekt 1999-ben indult el, az ekkor készített felmérésből kiderült, hogy a települési önkormányzati hivatalok több mint fele használ számítógépet a szociális igazgatás mindennapi munkájához. Ez azonban jelentősen eltér a települések nagysága szerint, az ezer lakos alatti települések alig harmada, a tízezer lakos feletti települések szinte mindegyike használ számítógépet. A felmérés tanulsága szerint a rendelkezésre álló hardver és szoftver mellett az egyik legnagyobb igény arra van, hogy a hivatalok munkatársait felkészítsék a speciális szoftverek használatára. A projekt éppen ezért a jogalkalmazás egységesítése, igazgatásszervezési módszerek, ügyvitelszervezési megoldások fejlesztése és terjesztése mellett nagy hangsúlyt fektet az informatikai eszközök alkalmazásának elsajátítására.

A Szociális Igazgatási Mintahely Projekt mint modell kísérlet 2002-től 20 önkormányzati hivatalban, köztük a szentgotthárdiban működik, így a hálózat gyakorlatilag lefedi az egész országot. A különböző nagyságú közigazgatási egységeket a mintahelyek is reprezentálják, hiszen néhány ezres lélekszámú körjegyzőségek, középvárosok és megyei jogú városok egyaránt megtalálhatóak a mintahelyek között.

A projekt fejlesztési célkitűzései között szerepel módszertani támogatás nyújtása a szociális igazgatásban dolgozó köztisztviselők számára, ebben meghatározó szerepe van az informatika felhasználásának, bemutatásának és terjesztésének. Feladatuk még a köztisztviselőik igazgatási és informatikai továbbképzésének, tapasztalatcseréjének szervezése, a szociális igazgatási ágazati informatikai fejlesztési stratégiához háttéranyagok készítése, segítségnyújtás a kistelepülések informatikai fejlesztéséhez.

A projekt eddigi működésének következtében jelentős szakmai fejlődés indult el a szociális igazgatás területén, önálló szakmaként kezdett el definiálódni a terület. A települési önkormányzatok mintegy 50 %-a legalább egy alkalommal igénybe vette a mintahelyek szolgáltatásait és több mint 600 településsel rendszeres szakmai kapcsolat alakult ki.

A szentgotthárdi szakmai napon az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium képviseletében Kőnig Éva főosztályvezető-helyettes az önkormányzatoknál előforduló pénzbeli és természetbeni ellátások aktuális kérdéseiről és a lakossági hátralékkezeléssel kapcsolatos feladatokról, Hermányi Pálné vezető főtanácsos hazánk Európai Uniós csatlakozásának szociálpolitikai vetületeiről tartott előadást.

 

 

Újra juniális

Idén június 13-án került sor a már hagyománynak számító juniális megrendezésére a Fővárosi Pszichiátriai Intézet szentgotthárdi otthonában. A kulturális- és sporteseményekkel színesített találkozóra az ország 11 értelmi fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket gondozó intézetéből érkezett közel 180 vendég.

Megnyitóbeszédében dr. Gáspár Károly, az otthon igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd a házigazdák adták elő műsorszámukat a sportpályán. A délelőtt folyamán számos portágban mérhették össze tudásukat a vállalkozó kedvűek a futástól kezdve, a magasugráson át akár az asztaliteniszig. A dobogós helyezést elérők díjai az intézeten belül működő Kreatív Művészeti Csoport tagjai által készített ajándéktárgyakból kerültek ki.

A meghívottak vendéglátását követően a kora délutáni órákban a sport után a kulturális programoké lett a főszerep. Az intézetek csoportjainak bemutatkozására a kultúrteremben nyílott lehetőség, melyek változatosságára jellemző, hogy a nagyzenekari formációtól a humoros műsorszámokig mindenre láthattak példát az érdeklődők.

Az egész napos programsorozat zárásaként – az elmúlt évek tapasztalatai alapján a leginkább várt – bálra került sor, itt a talpalávalót az otthon két dolgozójából és egy lakójából összeálló trió szolgáltatta.

A levonható pozitív tapasztalatok és a hagyományok ébrentartása érdekében nagy valószínűséggel az elkövetkezendő években is lesz folytatása az egész napos juniálisnak.

-Tóth András-

 

Idősek hónapja

A Városi Gondozási Központ június 4-től 20-ig tartotta az “Idősek hónapja” című rendezvénysorozatát. A programban egészségnevelési, gerontológiai és rendőrségi előadások mellett bolhapiacot, nosztalgiapartit, kóstolóval egybekötött “Harmónia módra” szervezett ételbemutatót tartalmazott.

Két kiránduláson is részt vehettek az idős emberek. Június 10-én a máriaújfalui tóhoz kirándultak, ahol a családtagokkal együtt szalonnasütésen, gyógynövénygyűjtésen vettek részt, 17-én a büki Gondozási Központot látogatták meg.

Képeink a záró rendezvényen, a juniális gulyáspartin készültek a gondozóház kertjében.

 

Sikeres érettségik a Vörösmarty Gimnáziumban

Jól szerepeltek a végzős évfolyamok az érettségin is. Június 13-14-én a 12. A. osztály adott számot tudásáról, felkészültségéről Erős Klára érettségi elnök előtt. A nyolc éven át jó teljesítményt nyújtó osztály (osztályfőnök Pável Tamás) érettségi átlaga 4,56 lett. Hét kitűnő érettségi eredmény született: Enzsel Gábor, Hujber Éva, Hunyadi Beáta, Ince-Nagy Katalin, Láng Veronika, Tóth Judit, Török Izabella.

Június 17-18-án a 12. B. osztály Dallos Gyula elnök előtt maturált. A Balogh Éva vezette osztály átlaga 4,06, s itt hatan kaptak kitűnő bizonyítványt: Bajzek Nikoletta, Bartakovics Bianka, Csuk Hajnalka, Doncsecz Etelka, Paár Szilvia, Pint Andrea.

Várakozáson felül szerepelt az érettségin a levelező tagozatos osztály. Június 20-án Tóthné Nagy Emese előtt tettek sikeres érettségit. 4,0 feletti átlagot ketten értek el: Tóth Bernadett és Tóth Lászlóné.

Bukás egyik osztályban sem fordult elő. A szorgalmas, igyekvő és felkészült diákok teljesítményéről elégedetten nyilatkoztak mind a kérdező tanárok, mind az érettségi elnökök.

A gimnázium tanulói hagyományosan jól szerepeltek a német nyelvi versenyeken is. A 9-10. osztályosok számára hirdetett megyei versenyen a speciális tagozaton első helyezett Samu Beáta (10. B), harmadik Szabó Ágnes (9. B), ötödik Hován Kinga (9. B) lett az igen erős mezőnyben. Magyarics Bettina (9. A) harmadik helyezést ért el az általános tagozaton.

Az eredményesen szereplő diákoknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk.

 

SZIN 2002

Az ötödik SZIN, azaz a SZentgotthárdi Ifjúság Napja 2002. június 15-én (szombaton) - a hagyományoknak megfelelően a vakáció első napján - került megrendezésre a Művelődés Háza kerthelyiségében.

Már délután 14 órától versenyek (kerékpáros ügyességi és légpuskalövészet) várták az érdeklődőket, és nem sokkal kettő után “Mutasd meg magad!” címmel elkezdődtek a bemutatók is. Ebben az esztendőben közel 300 fellépő 300 perces - tehát 5 órás(!) - műsort adott. Ezek az adatok azt jelentik, hogy az idei esemény volt az eddigi SZIN-ek közül a legszínesebb.

A közönség a néptánctól a modern táncokig számos színvonalas produkciót láthatott. A formációk között ezúttal valamennyi szentgotthárdi iskola képviseltette magát, de szerepeltek például a szombathelyi Galaxy Fitness Club, a Városi Vöröskereszt és a Gotthárd Gárda fiataljai is, valamint helyi OOPS Tánccsoport és a kőszegi Hajnalcsillag Néptánccsoport ugyancsak részt vett az eseményen, sőt egy stájer hagyományőrző együttes is fellépett. Óriási sikert aratott a látványos, világklasszisokat felvonultató BMX-bemutató is.

A kiegészítő programot, vagyis a már hagyományosnak tekinthető drogprevenciós blokkot ezúttal is a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szervezete meg és bonyolította le a Körmendi Rendőrkapitányság munkatársainak aktív közreműködésével.

Nagy megtiszteltetés volt a szervezők számára, hogy a rendezvény keretében - nem sokkal 15 óra után - avatták fel és mutatták be a nyilvánosság előtt a Vasi Logo-Mobilt (egy mozgó ifjúsági információs, tanácsadó, szolgáltató és drogprevenciós járművet), melynek szolgáltatásait először a szentgotthárdi fiatalok vehették igénybe. Az avatóbeszédet Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés Közművelődési és Ifjúsági Bizottságának elnöke mondta, majd a nemzeti színű szalag átvágását és a “pezsgős üzembe helyezést” követően a színház elé gurult a sárga mikrobusz, ahol kezdetét vette az első “bevetés”, amely nagy érdeklődés mellett zajlott.

A divatbemutató a Gyermekdivat és a Rozsman Üzletház ruháiból ajánlott jó néhányat a jelenlévők figyelmébe. A versenyek eredményeinek ismertetésére pedig hat óra után került sor, és a legjobb teljesítményt nyújtó ifjak átvehették a jól megérdemelt ajándékaikat, melyek nagy részét a Városi Balesetmegelőzési Bizottság bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

A délutáni programot követően egy kicsit mindenki kifújhatta magát, de nem sok idő állt erre rendelkezésre, mert 21 órától - a rendezvény zárásaként - a szórakozni vágyókat Jambo bál várta, ahol éjfélkor mindenki kapott egy “E-mail”-t, ugyanis ez volt a neve a sztárvendég együttesnek, amely jó fél órán keresztül szórakoztatta a több száz fős közönséget.

Mindent figyelembe véve nagyon jól sikerült a kora hajnalig tartó, és egyben jubileumi rendezvény. A Művelődés Háza és Színház ezúton is köszöni mindazok segítségét, akik munkájukkal hozzájárultak a SZIN színvonalas megvalósításához.

Együttműködő partnerek voltak: Bodor Tamás, Csörnyi Zoltánné, Dvorákné Kővári Anikó, Gáspárné Mayer Margit, Hermánszky Zsuzsanna, Holczmann Tibor, Horváth Erika, Horváthné Cserős Teréz, Keserü Lajos, Kozmáné Pőcze Zsuzsanna, Lendvai Ferenc, Ozsvári Erika, Pénzes Tibor, Sohárné Domiter Edit és Takács Edina.

-erw-

 

Templomi hangverseny

Harmadik alkalommal rendezett évadzáró hangversenyt a Takács Jenő Zeneiskola és a Művelődés Háza június 11-én, az Evangélikus templomban. A tanév, az évad vége mindig lehetőséget ad az elmúlt időszak értékelésére, egy adott időszak lezárására, így volt ez ezen az estén is. A szereplők számot adtak az elmúlt hónapokban tanultakról. A már hagyományosnak tekinthető rendezvényen a zeneiskola tanárai, diákjai, valamint a városi vegyeskar műsorát hallhatta a szép számú közönség. Az igényesen megszólaltatott zeneművek nagy sikert arattak a közönség körében. Reményeink szerint a hangversenynek az elkövetkezendő években is folytatása lesz.

 

A megelőzés fontossága

Dr. Simor Ágnes kedden a Szlovén Kulturális és Információs Központban tartott termékismertetőt aloe vera tartalmú táplálék-kiegészítőkről. Videofilm segítségével megismerhettük a növény termesztésének és feldolgozásának körülményeit, majd a természetes, vegyszerektől mentes termékeknek a megelőzésben, vagy már meglévő betegség esetén kifejtett hatását. Az előadáson a doktornő felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára, több betegség mellett kiemelve a csontritkulást, a népbetegségnek számító magas vérnyomást, cukorbetegséget, vérkeringési szervek betegségeit, daganatos betegségeket. Megtudhattuk, hogy az aloe verát évezredek óta használják gyógyításra, több mint kétszáz féle hatóanyagot tartalmaz, amelynek jótékony hatását már az indiánok is használták.

Az ismertető végén minden érdeklődő egyéni segítséget kapott a számára szükséges termék kiválasztásához.

 

Arcképcsarnok: Borbély Sándor

Család, munka, rejtvényfejtés, pályázatok, utazás, sport. Borbély Sándor érdeklődése sokoldalú. Igyekszik minél több mindent zsúfolni a mindennapokba, mert így teljes az élete.

- Farkasfán születtem, ide jártam általános iskolába, majd Szombathelyen érettségiztem kereskedelmi szakközépiskolában. Bolti eladóként dolgozom. 39 éves koromban nősültem, azóta Kethelyen lakunk. Két kisfiam van, Sanyi öt éves, Attila nyolc hónapos.

- Kedvenc időtöltése a rejtvényfejtés, pályázatokon való részvétel. Hogyan kezdődött?

- Ki kell emelnem a farkasfai iskola igazgatóját, Albert Róbert bácsit és a feleségét Magdi nénit, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Megyei, járási tanulmányi versenyekre küldtek, amikor felső tagozatos voltam. Ők plántálták belém a történelem szeretetét, az érdeklődésemet az irodalom, a földrajz iránt. Ez a középiskolában is folytatódott, országos versenyeken indultam, már magasabb szinten. A katonaságom ideje alatt volt a Havannai VIT, és benne voltam a határőrség országos csapatában. Később az 1980-as olimpia ideje alatt egy rádiós vetélkedőn sikerült eljutnom az országos szintig. A munkám mellett ez végigkíséri az életemet.

- Milyen típusú feladványokat kedvel?

- Először mindent beküldtem, megfejtettem, ami a kezembe került, és a nagy számok törvénye alapján nyertem. Most már szelektálok, csak a nehezebb, komolyabb fejtörést igénylő dolgokkal foglalkozom, amelyekhez elő kell venni egy CD-ROM-ot, lexikonokat. Harminc éve járok rendszeresen könyvtárba, gyakran megyek anyagért. Mindez karbantartja az ember memóriáját, de nálam ez már szinte mánia szinten van.

- Milyen eredményeket, sikereket ért el eddig?

- Az első nyeremény, amire emlékszem 1968-ból “A labdarúgó világbajnokságok története” című könyv volt, valamelyik újságtól. A harminc év alatt nyertem utazásokat, Isztambulba, Ausztriába, üdülést Gyulára, Debrecenbe. Voltak kisebb tárgynyeremények, például kerékpár, gépkocsi nyereménybetétkönyv. Nemrégiben volt egy számomra országos jelentőségű siker. 1999-ben hirdetett a kínai nagykövetség egy Kínával foglalkozó rejtvénypályázatot, “Találkozások Pekingben” címmel, amit a világon minden országban meghirdettek Ez egy átfogó feladvány volt, amely Kínának a három-négyezer évét felölelte, és ezt Magyarországon nekem sikerült megnyernem. Tavaly a millennium kapcsán volt egy négyfordulós megyei vetélkedő Vas megye történetéről, itt a harmadik helyet értem el, amivel egy felvidéki utat nyertem. Legutóbb egy olimpiával kapcsolatos, több hetes pályázaton értem el sikert, ezen bejutottam a megyei tíz közé. Jelenleg a világbajnokságról folyik egy pályázat. Egy kétszázezer forintos út a nyeremény, erősen érint a dolog, mert az utazások nagy barátja vagyok.

- Gondolt már arra, hogy egy televíziós szellemi vetélkedőn megméretteti magát?

- Igen és a barátaim is agitáltak már. Lehet, hogy egyszer megpróbálom, de ahhoz egy alapos felkészülés kell, hogy az ember ne bukjon el például egy zeneirodalmi kérdésen.

- Szeret utazni. Milyen emlékezetesebb helyeken járt eddig?

- Mielőtt a gyerekek megszülettek, gyakran utaztunk. Jártunk kétszer Afrikában, Izraelben, Cipruson, Törökországban, Európa nagy részét bejártuk. A nagy vágyam, hogy a fiammal eljutunk New Yorkba.

- Mivel tölti még szívesen a szabadidejét?

- Huszonöt évig fociztam, a sporthoz még most is megvan a kötődésem. Sokat kerékpározok, heti 50-60 km-t letekerek. Nekem ez életforma, kellemes kikapcsolódás. A fiammal szoktunk futni esténként, részt vettünk a “Fut a Gotthárd”-on is.

- Milyen célkitűzései vannak?

- A családomért szeretnék élni, ez a fő szempont. Ezentúl folyamatosan próbálom képezni magam. Nemrégen elvégeztem egy számítógépes tanfolyamot, éreztem, hogy erre szükség van. Ötvenéves koromig tervezek egy angol nyelvvizsgát is. Egy másik célkitűzésem Farkasfával kapcsolatos. 2008-ban lesz 800 éves a település, és akkorra szeretném a monográfiáját elkészíteni. Már el is kezdtem a kutatásokat, a kethelyi plébános úrnak nagyon sok segítséget köszönhetek már eddig is. Még nagyon sok munkát igényel a következő években, és szponzorokat is kell találni hozzá, hogy ki tudjuk adni. Ez nagyon sok minden, próbálok minél több mindent belezsúfolni az időmbe. Nekem így teljes az életem.

-Horváth Mónika-

 

“Béke Kupa Kispályás Labdarúgó Torna” Szentgotthárdon

Májusban több éves szép hagyomány folytatódott a városi sporttelep zöld gyepén, ekkor zajlottak az Arany János Iskola rendezésében a Béke–kupa kispályás gyermek labdarúgó torna küzdelmei.

A már hagyományosnak mondható rendezvény ezúttal is hatalmas sikert aratott a kispályás focit kedvelő gyerekek körében. A jól szervezett és irányított rendezvény élményekben gazdag programot jelentett diáknak, edzőnek s a nézőknek egyaránt.

A szentgotthárdi toronyóra a delet is elütötte már az eredményhirdetés kezdetekor. A serlegekkel, különdíjakkal teli asztal előtt csillogó szemű gyermekek és büszke kísérők sorakoztak fel, hogy néhány perc múlva örömmel és büszkén emelhessék magasba a jól megérdemelt díjakat, jutalmakat. A résztvevők mindannyian egyetértettek abban, hogy ennek a napnak csak győztesei vannak, a mozgás, a játék varázsa mindenkit hatalmába kerített s egyébként itt is igaz a mondás: nem a a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

A III. korosztályosok versenyét a Széchenyi Iskola csapata nyerte.

2. Arany János Általános Iskola, Sztg.

3. Nádasd

4. Őriszentpéter

A torna legjobb kapusa cím Nádasdra került, a gólkirályi címet Németh Tamás érdemelte ki az Arany iskola csapatából, míg a szakemberek a legjobb játékosnak Vajda Bálintot választották a Széchenyi iskola csapatából.

A IV. korosztályosok versenyét szintén a Széchenyi Általános Iskola csapata nyerte.

2. Arany János Általános Iskola, Sztg.

3. Somogyi Béla Általános Iskola, Körmend

4. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola

Itt a torna legjobb kapusa Berke Ernő a Körmend Somogyi iskola csapatából, a gólkirályi címet Fenyvesi Mátyás, a Széchenyi iskola tanulója érdemelte ki, míg a szakemberek szavazatai alapján a legjobb játékos Vinko Aleksander lett Lendváról.

A résztvevők a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak egymástól.

-gl-

 

Lutár Attila Kispályás Labdarúgó Emléktorna

Június első szombatján a kispályás labdarúgást kedvelők a városi sporttelepen adtak egymásnak randevút. 3 női és 10 férfi csapat vívott érdekes és izgalmas csatákat egymással. A mozgás örömén, a győzni akarás érzésén kívül egy nemes célja is volt a rendezvénynek. Egykoron a rábafüzesi határátkelőn szolgálatot teljesítő útlevélkezelőre, a fiatalon tragikus hirtelenséggel elhunyt Lutár Attilára emlékeztek kollégái, barátai. Csapatok érkeztek Szombathelyről, Körmendről, Bajánsenyéről, s természetesen a legtöbb gárda Szentgotthárdról. A résztvevők a mérkőzések szünetében jókedvű baráti beszélgetéssel mulatták az időt, igazi juniális hangulatát keltve.

A mindvégig sportszerű keretek között zajló összecsapások végén a nők versenyét a Turmix csapata nyerte a Kisváros és a Bajánsenye előtt. A gólkirálynő Majcsenicz Kitti (Turmix), a legjobb hazai játékos Horváth Zsuzsanna (Kisváros) lett, míg a legjobb kapusnak járó díjat Szalai Marietta (Turmix) érdemelte ki teljesítményével.

A díjakat a Szombathelyi Határőr Igazgatóság vezetői valamint az emléktorna névadójának özvegye, Lutárné Horvát Ildikó adták át. A férfiak mezőnyében a FE + ZO csapata állhatott a dobogó első fokára, második az IQ együttese, míg a bronzérem a Mámor-Hármashatár játékosainak jutott. A gólkirály Kárász Ferenc 5 góllal Szombathelyről, a legjobb hazai játékos Sass Gábor, míg a legjobb kapus teljesítményt Pavlics László nyújtotta. A torna bevételét a szervezők egykori kollégájuk kisfiának ajánlották fel, melyet egy bájos barna mackós persely rejtett. A résztvevők többsége már ekkor jelezte, várja a meghívást a következő évre.

-gl-

 

Gondolatok az NB III-as labdarúgóink bajnoki szerepléséről

Közel egy évvel ezelőtt kezdődött városunk NB III-as labdarúgó-csapatának felkészülése az augusztusi bajnoki nyitányra. A megyei bajnokság ezüstérme után nagy elszántság és felfokozott várakozás előzte meg a bajnoki szereplést. Természetesen azonnal megjelentek az ellendrukkerek is, akik már ekkor jól értesültek voltak, s rögtön rémhírterjesztéssel kezdték áldásosnak éppen nem nevezhető tevékenységüket. Véleményüket néhány frekventált helyen velősen foglalták össze, miszerint “ ez a csapat csont nélkül fog kiesni…”. Ennyit talán az előzményekről, lássuk inkább a sikertörténetet dióhéjban. A kezdeti nehézségeken a szakosztály vezetősége igyekezett úrrá lenni, s a lehetőségekhez képest a nyugodt szakmai munka megteremtésének feltételeit is biztosítani. A csapat összetétele kevésbé változott, s erősítésként érkezett Sass, Náricza, Kovács R., Korpics és félidőben Kovács, a távozók száma nagyon csekély volt.

A napjainkra méltán sikertörténetté vált menetelés augusztusban kezdődött az ambiciózus és lehetetlent nem ismerő Heiter László edző irányításával. A bemutatkozás hazai környezetben a Tapolca elleni győzelemmel kezdődött, de utána jött mindjárt egy józanságra késztető vereség Répcelakon. A figyelemfelkeltés, no meg az egyre jobban összecsiszolódó gárda bámulatos sorozatot kezdett a 3. és a 11. forduló között, ezeken a találkozókon nem találtak legyőzőre Dobosék. Kevesen akadtak, akik pontot tudtak szerezni a Szentgotthárd ellen. A jó eredmények a tabella élére röpítették azt a gárdát, akiknek más sorsot szántak (lásd bevezető). Az őszi szezon második veresége a megyei rivális Csepreg otthonában következett be érdekes körülmények között. Az őszi zárás azonban ismét fényesre sikeredett két győzelemmel. A kívülállók azt gondolhatták ekkor, hogy a tavasz problémák nélkül zajlik majd, de tévedtek…

Elevenítsünk fel ezekből néhányat: távozik a csapat korábbi főszponzora, de ha árnyaltan fogalmazzuk a dolgot, akkor is erősen visszaesik a támogatottság.

Sömenek kapus eléggé el nem ítélhető módon cserbenhagyja társait, Ausztriában keresi a boldogulást s az eurót. Vajda Rudi és Kovács Roland angyalbőrbe bújnak, távozik Krajczár is, igaz ő csak kölcsönjátékosnak Rábatótfaluba.

A nehézségek ellenére nagy elszántsággal vág neki a gárda a tavaszi küzdelmeknek.

A jó eredmények nem maradtak el a tavaszi szezonban sem, mindössze két vereség a Tapolca és a mindent eldöntő Csepreg elleni hazai találkozón. A csapat gépezete ugyan döcögött néha, de az ezüstérem fényesen csillog Szentgotthárd újkori labdarúgó történetében. Az mindenesetre megér néhány elemzést, hogy hazai pályán miért nem tudott egyenletes jó teljesítményt nyújtani az együttes, szemben az idegenbeli jó teljesítménnyel.

A találkozókat most sem látogatták többen - az eredményesség ellenére –, mint a megyei bajnokság küzdelmei során, nem lett igazán program Szentgotthárdon a labdarúgó-mérkőzések látogatása. Azonban meg kell említeni még egy fontos momentumot a tisztánlátás érdekében. Hiábavaló volt a csapat s a vezetők minden erőfeszítése azért, hogy a támogatók, a vállalkozók a csapat mellé álljanak (tisztelet a kivételnek), s bármilyen segítséget nyújtsanak. Érthetetlen módon zárt ajtókkal fogadták a megkereséseket a “nagy cégek ”, mintha nem is léteznének üzemek az ipari parkban.

Hova tűnt a tenni akarás, az odafigyelés, a máskor oly fontos szerepvállalás a város életében? Mondhatjuk, büszke város, rátarti cégekkel, üres zsebbel, legalábbis a legendák szerint… Igaz, egy esztendő is kevés volt arra, hogy a város vezetői, az ipari üzemek s a sportegyesület vezetői közös asztalhoz üljenek s beszélgessenek a gondokról, problémákról s közösen keressék a megoldásokat. Talán az ősz hoz majd változásokat e témában, ne feledjük, újra választanunk kell…

Az ezüstérem szépen csillog, büszke is rá minden érintett, de verejtékkel megszerzett dicsőség ez némi keserűséggel színezve, amolyan gotthárdi módra…

- gl -

 

 

Szentgotthárd Kupa úszóverseny

2002. július 6. /szombat/ 10.30 óra

Helyszín: Hársas-tó, Szentgotthárd-Máriaújfalu

Nevezés a helyszínen 9.30 órától

Nevezési díj: 200 Ft

Távok: a gáttól a strandig /kb. 700 m/

strandtól a gátig és vissza /kb. 1400 m/

Díjazás: korcsoportonként, távonként és nemenként

Szeretettel várunk mindenkit, aki ki akarja próbálni állóképességét és úszótudását!

 

Vélemény

Szentgotthárd idegenforgalmi koncepciójához

Szentgotthárd Város Képviselő-testületének!

Örömmel vettük a hírt annak idején, hogy Szentgotthárdon élményfürdő épül, és különösen örültünk annak, hogy végre megvalósul a szentgotthárdiak régi álma, fedett uszodája lesz a városnak. Fontosnak tartjuk azt, hogy az uszoda léte túl azon, hogy egy egészségesebb életformához nyújt lehetőséget, Szentgotthárd idegenforgalmának fellendítésében, a város megtartó erejének növelésében, új munkahelyek teremtésében is döntő lehet. Tudjuk azt, hogy egyetlen uszoda működtetése sem kifizetődő, és hosszabb távú üzemben tartása rendkívül sok pénzbe kerül. Gondoljuk ezt abban az esetben is, ha a fizetőképesebb külföldiek is igénybe veszik a szolgáltatásokat, hiszen pusztán egy élményfürdő kedvéért nem valószínű, hogy több vendégéjszakát töltenek itt a városban.

A mi egyesületünk úgy gondolja, Szentgotthárdnak feltétlenül szüksége van egy hosszabb távú idegenforgalmi koncepcióra. Azt gondoljuk, hogy a vidék természeti, földrajzi adottságait kihasználva, a lehetőségekkel élve az élményfürdőt, a szállodát, stb. egy komplex, regionális központtá kellene fejleszteni. Úgy gondoljuk, hogy a Vendvidéket, az Őrséget is be kell kapcsolni ebbe a programba. Meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az egész régiót behálózó, összekötő gyalogtúra, kerékpártúra útvonalak kialakításának milyen lehetőségei vannak. Hol és hogyan lehet erdei kerékpárutakat kiépíteni, és ehhez hogyan lehet a szükséges anyagi erőforrásokat előteremteni (pályázatok). Vizsgálat tárgyává kellene tenni azt is, mi módon tudna bekapcsolódni a vadász- és horgászturizmus az elképzelt koncepcióba (lehetőségek megvizsgálása). Hosszabb távon jónak tartanánk, ha sikerülne bekapcsolni Burgenland és Szlovénia régióval kapcsolatos részeit.

Mindezek megvalósításához létre kellene hozni egy ezt koordináló irodát, amely kapcsolatokkal rendelkezne külföldi, elsősorban osztrák, szlovén szervezőkkel.

Egyesületünket a jó szándékú tenni akarás motiválja Szentgotthárdért.

Tisztelettel:

Széll Kálmán Polgári Egyesület

Szentgotthárd

TV-néző: Egy kis spencerológia

Az egykori profi vízilabdázó – akiről ma ezt már csak a fantázia-túltengésben vergődő Piedone-rajongók tudják elképzelni – évtizedek óta leradírozhatatlan a képernyőről. Szerencsére. Egyszerűen nem lehet őt nem szeretni.

Volt ő már a vízilovakkal vagy éppen Afrikában, de jobb híján az űrből érkezett, hogy pofonjaival adja tudtára a rosszfiúknak, hogy ők tulajdonképpen rosszfiúk. Ő a mi medvének álcázott megváltónk, így natúr mézédesen.

A fotelben rugózva üvöltjük, hogy adjon még nekik, de ne csak a képükbe, hanem gyomor- és vesetájékra is, még ha ellenfelei (van ilyen?) 60 kilósak, 140 centi magasak (alacsonyak?!), esetlenek és jobbára ostobák. “Ekkora szívvel lehet csak ekkora pofonokat osztogatni” – fut át agyunkon a gondolat, majd hátunkon a hideg. “Hadd legyek és is jószívű és önzetlen!”.

És itt jön a fantázia: irány az utca! Hadd töröljek be legalább hat velem szemben gyanútlanul sétálónak egy-egy irgalmatlan nagyot - kellő hangeffektekkel kísérve – csak úgy játszásiból, és persze igaziból. Kiverném belőlük a nagyfőnök nevét, túszokat mentenék és ártatlan szüzeket, és sok-sok babot követelnék méretes arcom mögé. Isten kegylemezzen annak, aki ennek elfogyasztása közben megzavar: összeérő szemöldökeim lassan távolodnak egymástól, miként hátsóm a székről, míg baromi vastag karjaim az asztalt támasztják, de már táncolnak előttem a megalázott roszfiúk kétségbeesett torzóit ábrázoló pillanatképek, és akkor …

Filmszakadás. Jobb esetben a tv előtt próbálom visszarángatni magam a valóságba, rossz esetben egy ápoló a kényszerzubbonyba, ami végképp nem hiányzik: egy rendőr (pld. Linda) a lábamnál cibálva húzzon be a rácsok mögé. Ámbár, ki tudjaÍ? Lehet, hogy épp egy kékszemű szívtipró lenne a cellatársam.

Eleinte gyűlölnénk egymást, majd megbékélnénk, sőt az egész rémálom végén kölcsönösen rajonganánk egymásért. Mint egy fantasztikus természetfilmben, ahol az antilop gratulál az oroszlánnak, amiért megette.

Történet vége, ez már csakugyan a fantázia. Lényeg a tények! Bud él, Terence is, és még mi is elég jól nézünk ki. Hát peregjenek a filmkockák, rajta ő, a megszokott stílusában, amolyan kinn a farkas, nebb a bárány módra. Különben dühbe jövünk.

-Totya-

 

Leégett pizzéria

Jó ideje már, hogy leégett Rábafüzesen a 8-as főút mellett, a határátkelő közelében lévő pizzéria. Úgy tűnik, az épület maradványait az enyészetnek adták át. A határátkelőhöz érkező utasokat és a Hotel Átrium teraszán idéző vendégeket ez a kép fogadja, városunk nagyobb dicsőségére.

 

Sakk-matt

E havi sakkfeladványunkban világos indul és a második lépésben mattot ad.

Világos: Kg3, Vf7, Bh1, He2, gyalog: b2, g4.

Sötét: Kg5, Vb4, Hc2, Ha8, Fc8, gyalog: a6, f3, f6, g6.

Kérjük kedves megfejtőinket, hogy megoldásaikat a szerkesztőség címére (9971 Szentgotthárd Pf. 5.) szíveskedjenek beküldeni.

Beküldési határidő: július 30.

A helyes megfejtők között a FEZO Kft. 1000 Ft-os ajándékutalványát sorsoljuk ki.

Májusi helyes megfejtésünk: 1. Vd7, 2. Ke4, Vd5 matt.

Nyertesünk: Csukly Dániel, Szentgotthárd, Radnóti út. 24.

PROGRAMAJÁNLÓ

NAGYRENDEZVÉNY

2002. július 27. - 17 óra - szabadtéri színpad: XIII. Hopplá Amatőr Könnyűzenei Fesztivál

 

KIÁLLÍTÁS

Benkő Sándor fotós és Balogh Tamás fafaragó alkotásait 2002. július 18-tól augusztus 9-ig láthatják az érdeklődők a színházban - hétfőtől szombatig 14-17 óráig.

 

MOZI

július 5-9. A skorpiókirály

július 12-16. (13-án és 14-én délután) Showtime

július 13-14. (este) Az igazság nevében

július 19-21. (20-án és 21-én este) Szerelem a végzeten

július 20-23. (20-án és 21-én délután) Kutyabajnok

július 26-30. (27-én és 28-án este) Pánikszoba

július 27-28. (délután)

Pán Péter - Visszatérés Sohaországba

 

A Városi Televízió műsora

A Szentgotthárd Városi Televízió programján július hónapban a Hálózat, azaz az ország helyi televízióinak közös műsorát láthatják a következő rendben. (Az alcímek a július 8-ával kezdődő hétre érvényesek.)

HÉTFŐ

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat: Nyomorultak

17.00 Dokumentum műhely: Egy város anatómiája – A Győri Városi Televízió filmje

Hírháló - Települési Hírmagazin

21.00 EURÓPAI FILMNAP: A jó gyerek - színes, szinkronizált francia film.

KEDD

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Dokumentum műhely: Több, mint egy hegy – A Miskolci Városi Televízió filmje

19.30 Hírháló - Sport Hírmagazin

21.00 Kisjátékfilm-sorozat: A kék bicikli – színes, szinkronizált francia kisjátékfilm-sorozat. 6/4. Rész

22.00 Bencze – show

22.30 Nyitott Világ – népszerű tudomány: Szerzetesrendek Magyarországon: a Premontrei rend

SZERDA

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Dokumentum műhely: Kincset őrző Alma Mater – A Szolnoki Városi Televízió filmje

19.30 Hírháló - Egészség és környezet Hírmagazin

21.00 FILMTURMIX: Boris és Natasa – színes, szinkronizált amerikai akció-vígjáték

CSÜTÖRTÖK

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Dokumentum műhely: Megvédett városmag Kecskeméten – A Kecskeméti Városi Televízió filmje

19.30 Hírháló - Kulturális Hírmagazin

21.00 Kisjátékfilm-sorozat: Forró szél (Surda) – jugoszláv filmsorozat 10/4. rész

22.00 Egészségmagazin

22.30 Nyitott Világ – népszerű tudomány: Szerzetesrendek Magyarországon: a Pálosok

PÉNTEK

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Dokumentum műhely: Sufni tuning – A Zalaegerszegi Városi televízió filmje

19.30 Hírháló - Ifjusági Hírmagazin

21.00 KLASSZIKUS FILMNAP: A KILIMANDZSÁRÓ HAVA - amerikai romantikus kalandfilm

SZOMBAT

9.00 Nyitott Világ – népszerű tudomány: Szerzetesrendek Magyarországon: a Premontrei rend

9.30 Ifjúsági Magazin

10.00 GYERMEKMATINÉ: Eltüsszentett birodalom – színes magyar ifjúsági film

11.30 Tematikus magazin: Autós magazin

12.00 Hírháló: Ifjúsági Hírmagazin

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Dokumentum műhely: Emlékek életrajza: Takáts Gyula – A Kapos Tv filmje

19.30 Hírháló Turisztikai Hírmagazin

20.00 Kisjátékfilm-sorozat: Trópusi hőség– színes szinkronizált amerikai bűnügyi filmsorozat 4. rész

21.00 A helyi televíziók műhelyéből

21.30 Bence – show

22.00 Egészségmagazin

VASÁRNAP

9.00 Nyitott Világ – népszerű tudomány: Szerzetesrendek Magyarországon: a Pálosok

9.30 Kulturális Magazin

10.30 GYERMEKMATINÉ: Alice varázslatos tükre – színes, szinkronizált amerikai rajzfilm

12.00 Hírháló: Turisztikai Hírmagazin

16.00 Közvetlen ajánlat

16.30 Gyermekfilm-sorozat

17.00 Bemutatkoznak a hálózatos televíziók: Szolnok

19.30 Hírháló : Gazdasági Hírmagazin

20.00 MAGYAR FILMNAP:: Liliomfi – színes magyar filmvígjáték.