Évek óta napirenden van Szentgotthárdon az élményfürdő építése. Az eltelt idő alatt sok minden történt, az önkormányzat szerződést kötött egy beruházóval, majd felbontotta azt. Négy éve elnyertek egy 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatást, amit később a feltételek teljesítésének hiányában visszavontak, a kormányváltás után 300 milliós pályázat bizonyult sikeresnek, a támogatási szerződést azonban ebben az esetben sem sikerült aláírni. Tavaly a képviselők döntése értelmében 100 százalékos önkormányzati tulajdonú kft.-t alapítottak a feladatra, amelynek vezetőjévé dr. Gömbös Sándor idegenforgalmi, szállodaipari szakembert nevezték ki. Az ügyvezető igazgató jó hírről számolt be beszélgetésünk elején. - Az év utolsó napjaiban aláírtuk a Magyar Fejlesztési Bankkal a garanciaszerződést, megkötöttük az egyik bankkal a fürdő finanszírozására vonatkozó banki szerződést, és az év utolsó hónapjában megkaptuk a 300 milliós állami támogatást. Örömmel mondhatom tehát, hogy összeállt a szentgotthárdi termálfürdő költségvetése, megvan az az összeg, amivel finanszírozni lehet a létesítmény építését. - Pontosan hogyan alakul a finanszírozás összetétele? - Tudni kell, hogy ez egy száz százalékos önkormányzati tulajdonú cég, a tulajdont a város részint készpénzben, részint földterületben, részint közműcsatlakozásokkal vitte be a Gotthárdtherm Kft.-be. Van egy másfél milliárdos banki hitelünk, amit 20 éves futamidővel, rendkívül kedvező kamatfeltételekkel vehetünk igénybe. Van egy 300 milliós vissza nem térítendő állami támogatásunk, amelyet a jelenlegi kormánytól kaptunk, a turisztikai államtitkárnak és néhány országgyűlési képviselőnek, helyi politikusnak köszönhetően. Az állami támogatásra a Magyar Fejlesztési Bank vállalta a bankgaranciát. - Mi a beruházás tartalma, mi épül ebből az összegből? - Magyarországon az elmúlt években számtalan fürdő épült, ezekhez képest mi teljesen mást tervezünk, olyan élményfürdőt építünk, ami nincs a környékünkön, nincs Ausztriában és Szlovéniában sem. Egy fedett, csodálatos mediterrán tengerpart képét mutatja majd a fürdő, amely magában foglal minden olyan wellness programokkal kapcsolatos lehetőséget, amire a mai kor embere igényt tarthat. Épül egy fedett uszoda, egy tanuszoda, gyógyfürdőrész gyógymedencével, teljes gyógy-szolgáltatással, a kiegészítő létesítmények között gőzfürdőtől a sókabintól, a finn szaunától kezdve a kondicionáló teremig minden megtalálható. Gyakorlatilag az élményektől a regenerálódáson át a gyógyulásig mindent tudunk biztosítani. - A közelmúltban bejelentették egy szálloda építését is. - Igen, ez magánberuházásban valósul meg, bár szervesen kapcsolódik a fürdőhöz. Egy négycsillagos wellness-szálloda épül, erre kerestünk és találtunk befektető partnert. - Mikorra várható az építkezés kezdete? - A bekerülési összegre és az önkormányzati beruházásra tekintettel kötelező a közbeszerzési eljárás. Folyamatban van a pályáztatás, én úgy gondolom, ha minden jól alakul, akkor március végén, április elején el tudjuk kezdeni az építkezést. - A szentgotthárdi termálfürdő ügye viszont most már jó néhány éve napirenden van. Volt itt szó már 1,2 milliárdos állami támogatásról, amit elveszített a város. Utána volt szó erről a bizonyos 300 milliós támogatásról, amit egyszer odaítéltek, aztán visszavontak, majd most megint odaítéltek. Igaz, hogy Ön a program elején nem vett részt a munkában, de a véleménye szerint miért húzódott ez az ügy ilyen sokáig? - Nem akarok senkit megbántani. Az elmúlt években Magyarországon nagyon sok kezdeményezés volt. Úgy fogalmaznék, hogy nagyon sok kalandortőke jelent meg. Szerintem itt Gotthárdon nem volt megfelelően pénzügyileg, szakmailag előkészítve a projekt. Elsősorban ennek köszönhető a bukása. Különböző emberek különböző módon próbálkoztak ügyeskedni, végül valahol mindig valami hiba történt. A város részéről megvolt az akarat a fürdő megépítésére, rossz partnereket választottak. - Csupán ezen múlt a dolog? - Úgy gondolom, hogy igen. Nagyon sok minden elhangzik a városban, engedje meg, hogy én ebben ne bonyolódjak bele, nem az én tisztem a bírálat. Rendőrségi ügytől kezdve sok mindenről beszéltek, a lényeg az, nekünk örülnünk kell, mert most összeállt a szükséges összeg, megnyílt a fürdőberuházás lehetősége. - A Gotthárdtherm Kft. a jelenlegi szervezeti felállással, vezetéssel bírja-e az önkormányzat bizalmát? - Nézze, egy kisvárosban nagyon sokféle indulat tapasztalható. Az emberek ismerik egymást, és amikor mi demokráciáról beszélünk, akkor azt látnunk kell, hogy ha egy önkormányzattal köt az ember üzletet, az lényegesen nehezebb, mint ha egy vállalkozó eldönt valamit. Tíz-húsz ember véleményét összehangolni, vagy meggyőzni őket, nem egy könnyű dolog. Pár évvel ezelőtt Gotthárd is onnan indult, hogy az emberek egy része azt mondta, minek ez a fürdő nekünk? Úgysem lesz nekünk arra pénzünk, hogy igénybe vegyük. Én mindig azt mondtam, önöknek nem halat, hanem horgászbotot kell adni. Ha van horgászbotjuk, tudnak halat fogni. Magyarán, ha van fürdőjük, pénzt tudnak keresni, és ha pénzt tudnak keresni, erre is lesz lehetőségük is igényük. Azt kell látni, hogy Gotthárdot ez a fürdő új irányba indítja el, a város fejlődésének egy meghatározó állomása lesz. Ezt, ma én úgy tapasztalom, az önkormányzat jól látja, akarják ezt a fürdőt. Ugye, beszéltünk már a szállodaépítésről is. Szeretném jelezni, hogy ez csak az első lépcsője a szentgotthárdi fejlődésnek, meggyőződésem, ha ez a fürdő megépül, itt több szálloda épül, fejlődés várható a szolgáltatóiparban, magyarán, a város élete, jövője nagymértékben változik és kedvezően alakul majd. Szilágyi József |