Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a felsõoktatási intézmények munkatársai segítségével befejezõdött a 2006-os felsõoktatási felvételi ponthatárok meghatározása. A több mint négyezer ponthatár megismerése után látni lehet, hogy a ponthatárok nem magasabbak, mint tavaly. A következõ tanévben összesen több mint 93 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat.
Tovább...
A 2006-os ponthatárok alacsonyabbak a tavalyinál - ez derül ki, ha vetünk egy pillantást a július 26-án meghatározott ponthatárok eloszlására. Ha az alap nappali államilag támogatott (ANÁ) képzéseket vizsgáljuk, kiderül, hogy 9 szakon lett 140 pont feletti a bejutási küszöb, mely az összes képzés 1,03 százalékát jelenti, míg tavaly ugyanez az arány 1,60 százalék volt. Idén 83 szakot találunk 131 és 140 között, ez az összes ANÁ képzés 9,54 százalékát teszi ki szemben a tavalyi 10,33 százalékkal. Látszik az is, hogy 2005-ben a legnagyobb arányban 121 és 130 pont közé esett a ponthatár, míg idén a 111 és 120 közé.
A nappali tagozatos államilag támogatott alapképzések pontszámainak eloszlása 2005-2006-ban:
Ponthatárok | Szak, 2005 | Aránya az összes szakból, 2005 | Szak, 2006 | Aránya az összes szakból, 2006 |
141-144
| 33
| 1,60% | 9
| 1,03% |
131-140
| 213 | 10,33% | 83 | 9,54% |
121-130
| 462 | 22,41% | 159 | 18,28% |
111-120
| 444 | 21,53% | 209 | 24,02% |
101-110
| 347 | 16,83% | 157 | 18,05% |
91-100
| 302 | 14,65% | 134 | 15,40% |
81-90
| 152 | 7,37% | 73 | 8,39% |
80-72
| 109 | 5,29% | 46 | 5,29% |
Összesen | 2062 | 100% | 870 | 100% |
Négy képzésen lett maximális pontszám
Amint azt várni lehetett, a pontszámok egyes szakokon növekedtek, máshol csökkentek. Az összes szakot figyelembe véve a tavalyi 35 helyett idén mindössze négy szakon kellett meghatározni a bejutási határt az elérhetõ maximális pontszámnál, 144 pontnál. Ezek a képzések a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) nemzetközi gazdálkodás alapképzése (ANÁ), két kommunikáció és médiatudomány alapképzés, az egyik az ELTE-n, a másik a Zsigmond Király Fõiskolán (mindkettõ ANÁ), valamint az ELTE szlavisztika (szerb) alapképzés, mely némileg kilóg a felsorolásból, hiszen költségtérítéses szak.
A szak elnevezése | Meghirdetett helyek száma (2006) | Felvettek száma (2006) |
BCE nemzetközi gazdálkodás ANÁ | 40 | 76 |
ZSKF kommunikáció és médiatudomány ANÁ | 12 | 3 |
ELTE kommunikáció és médiatudomány ANÁ | 20 | 72 |
ELTE szlavisztika ANK | 5 | 5 |
Az ELTE kommunikáció és médiatudományi szaka esetében már a jelentkezésnél gyanítható volt a maximális pontszám, hiszen a meghirdetett 20 helyre összesen 1345-en szerettek volna bejutni (legalábbis papíron). Közülük 72-en várták 144 ponttal a vonalhúzást, így nem meglepõ az eredmény. Hasonló volt a helyzet a BCE nemzetközi gazdálkodás képzésén is, ahol 40 helyre 1209-en jelentkeztek. Végül az intézménynek 76 hallgatót kellett felvennie, mivel ennyien szerezték meg a maximális pontszámot. A ZSKF-en ellenben csak három hallgatót tudtak felvenni a meghirdetett 12 helyett. (Erre a legtöbb esetben akkor fordul elõ, ha az egy ponttal kevesebbet teljesítõ hallgatók száma messze túllépi a meghirdetett helyek számát.)
Ezzel szemben 943 olyan szak van, ahova akár minimumponttal - alapszaknál 78 ponttal, a felsõfokú szakképzésben pedig 72 ponttal - be lehet jutni. Ezek általában levelezõ vagy diplomás képzések, melyek az esetek többségében költségtérítésesek is.